KezdőlapEmlék
4 posters
2 / 3 oldal
2 / 3 oldal • 
1, 2, 3
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Pént. Jún. 03 2016, 08:56
The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás
'6-os dobókocka' :
'6-os dobókocka' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Emlék
by Shukaku Pént. Jún. 03 2016, 10:01
-Awww! De miért nem tetszett? Szerintem illik hozzád, és én tuti olyat adnék rád. Meg... meg overállt! Amikor Atoval kimentünk hóembert építeni a... már nem is tudom, hogy melyik szinten voltunk, akkor én például olyat vettem föl. Most meg már vannak teljesen havas szintek is, és nem érdekel, hogy ciki, de annál melegebb ruha nincs is. Meg... meg szerencsére például ezek a kezeslábas pizsamák divatba is jöttek egy időben, innen meg senki nem mondja meg, hogy mi a divat odakint, szóval még csúfolódni sem tudnak... nem mintha sokan látnának pizsiben. Azt pedig nem is tudtam, hogy tudsz lóul. Direkt azért nem beszélgetek Timivel, hogy ne mondd azt, hogy csalunk... bár még egyszer sem hallottalak nyihogni amióta itt vagyunk, szóval ne csalsz.
Shu élvezi a hülyeséget, jobban mint az okítást, főleg azért, mert jó páran a szemére vetették már, hogy szeret okoskodni, és ebből a lehető legteljesebb módon igyekszik visszavenni. A viadal szónál viszont jócskán megváltozott a tekintete, és még a nevetés is abbamaradt.
-Persze... hagyomány. Mindig erre hivatkoznak, ha szeretnének állatokat megkínozni, hogy hagyomány. Érdekes módon valahogy a különböző törzsek emberáldozati hagyományait meg szeretik akadályozni, meg a felnőttévállós csonkítós szertartásokat, pedig az is hagyomány. Utálom az ilyen embereket.
Nem lett dühös, de azért a valódi gyűlölet teljesen kirajzolódott a szavaiban, ám gyorsan igyekezett elhessegetni, és az elhibázott lövést, valamint a történetedet már mosolyogva hallgatta végig... vagyis mosollyal kezdte el, majd egyre komorabbá vált, a végére pedig már csak a fejét csóválta.
-Héé! Arról volt szó, hogy vidám történeteket mondunk. Ha még egyszer megszeged a szabályt, akkor jelezni fogok a rendszernek, és meg fog büntetni. És... és utazgatni meg tök jó szerintem, bár annyi sok biztos nekem se tetszett volna. A szemüveg pedig... hát itt már kontaktlencse sem kell, szóval ezt is Kayabának köszönhetjük.
Franciául sem tudott, nem csak spanyolul, bőven elég volt az angol és a japán ismerete. Ő azonban veled ellentétben szerette a francia nyelvet, tetszett neki, és hallgatott is francia zenéket anno, bár biztos volt abban, hogy nagyon elferdítve mondaná vissza a szövegeket. Egyvalamit azonban ismert, bár azt is angolul, de azért elkezdte harsányan énekelni amikor Timidus újra rohamra indult.
-To arms, you patriot hearts, Arise, battalions form, March on, march on! Let blood so vile be spilled till victory's won! ♫
És a nagy éneklés közepette még az íjat is elfelejtette felajzani, amikor pedig már kapkodva próbálkozott, az ügyetlenkedés miatt a nyíl a tábla közelébe se jutott el, pedig még Timi lassított is kicsit, hogy legyen rá ideje. Hatalmasat sóhajtott tettetett csalódottsággal, majd visszabattyogtak melléd.
-Ez nem pfe...
És itt kapta a szája elé a kezét, majd a nyelvét gyorsan végigfuttatta a fogsorán, és a következő pillanatban már a tenyere mögé is temette az arcát teljesen elvörösödve. Megvan a tízéves kori emlék. Egy jó pár pillanatig csak a szájára tapasztotta a kezét, de tudta, hogy beszélnie kell, még akkor is, ha ezt egy metszőfog hiányában kell tennie.
-Nem erről fogok befélni, mert ez nem vicces. És.... és nem röhög!
Most már nem mosolygott, bár a kezét elvette a szája elől, hogy halld amit mond, de egyáltalán nem vigyorgott.
-Fóval... pff! Ugye azt tudod, hogy apuékkal éltünk kint egy nemzeti parkban. Egy idő után már megtanultam, hogy melyik utak a biztonságosak, merre fabad máfkálni, és merre nem, meg azt is, hogy miként kell mozogni az erdőben, fóval apu elengedett egyedül is, akár meffebre is mehettem. A medvéktől nem féltem, mert ők nem jönnek a ház közelébe, ugye olyan nagyon meffe meg nem mentem el... vifont a kígyókat meg a bogarakat nagyon szerettem. Apu megmutatott párat, meg azt, hogy melyikeket nem szabad zargatni. Na most ahol mi voltunk, ott két nagyobb fajta kígyó él. Az egyik az aodashi, aki egy ártalmatlan kígyócska, egereket efik meg madártojást meg ilyeneket. Ferettem megérinteni őket, mert tök cuki ahogy siklanak a kezeid között. Fóval én csak ezt a kígyót ismertem, mert apu őt mutatta meg, meg ugye még sok kicsit, aki nem volt vefélyes. Tudtam, hogy vannak nagyok, akik igen, de őket elkerültem... vifont akkortájt tért viffa egy másik fajta, a mamushi. Apu azt mondta, hogy egy méteresre is megnőhetnek... de nem gondolta volna, hogy olyan kora tavaffal egy ennyire fiatal példány... meg ugye a fiatalt nem ismertem fel, szóval boldogan vittem haza, és öffekevertem valami teljesen másikkal, és mutattam meg apunak, hogy kit találtam. Nem, nem vagyok buta, ha ismeretlen kígyó lett volna, akkor nem fogom meg, de azt hittem, hogy ismerem. Apu így ledermedt, és csak így nagyon halkan mondta, hogy akkor most fépen lassan tegyem le. Az volt a szerencsénk, hogy még hideg volt, nem ébredt fel teljesen, meg kicsi kígyó volt... de a mamushi egyébként nagyon vefélyes, és Kyotoban is táblákkal figyelmeztetnek rá, meg valami tíz embert öl meg évente... fóval ferintem ez... így viffagondolva nagyon vicces, és nagyon ferencsés vagyok... és a következőt direkt el fogom hibázni, mert nem akarok egéf végig pöfe lenni...
Az utolsó részt már csak maga elé morogta, de érthetted, és ha végigröhögted az egész beszédét, akkor szúrós szemekkel nézett rád, persze nem komolyan megsértődve, csak egy picit, ha nem, akkor meg egyáltalán nem nézett rád, hanem végig lehajtott fejjel beszélt, pironkodva.
Shu élvezi a hülyeséget, jobban mint az okítást, főleg azért, mert jó páran a szemére vetették már, hogy szeret okoskodni, és ebből a lehető legteljesebb módon igyekszik visszavenni. A viadal szónál viszont jócskán megváltozott a tekintete, és még a nevetés is abbamaradt.
-Persze... hagyomány. Mindig erre hivatkoznak, ha szeretnének állatokat megkínozni, hogy hagyomány. Érdekes módon valahogy a különböző törzsek emberáldozati hagyományait meg szeretik akadályozni, meg a felnőttévállós csonkítós szertartásokat, pedig az is hagyomány. Utálom az ilyen embereket.
Nem lett dühös, de azért a valódi gyűlölet teljesen kirajzolódott a szavaiban, ám gyorsan igyekezett elhessegetni, és az elhibázott lövést, valamint a történetedet már mosolyogva hallgatta végig... vagyis mosollyal kezdte el, majd egyre komorabbá vált, a végére pedig már csak a fejét csóválta.
-Héé! Arról volt szó, hogy vidám történeteket mondunk. Ha még egyszer megszeged a szabályt, akkor jelezni fogok a rendszernek, és meg fog büntetni. És... és utazgatni meg tök jó szerintem, bár annyi sok biztos nekem se tetszett volna. A szemüveg pedig... hát itt már kontaktlencse sem kell, szóval ezt is Kayabának köszönhetjük.
Franciául sem tudott, nem csak spanyolul, bőven elég volt az angol és a japán ismerete. Ő azonban veled ellentétben szerette a francia nyelvet, tetszett neki, és hallgatott is francia zenéket anno, bár biztos volt abban, hogy nagyon elferdítve mondaná vissza a szövegeket. Egyvalamit azonban ismert, bár azt is angolul, de azért elkezdte harsányan énekelni amikor Timidus újra rohamra indult.
-To arms, you patriot hearts, Arise, battalions form, March on, march on! Let blood so vile be spilled till victory's won! ♫
És a nagy éneklés közepette még az íjat is elfelejtette felajzani, amikor pedig már kapkodva próbálkozott, az ügyetlenkedés miatt a nyíl a tábla közelébe se jutott el, pedig még Timi lassított is kicsit, hogy legyen rá ideje. Hatalmasat sóhajtott tettetett csalódottsággal, majd visszabattyogtak melléd.
-Ez nem pfe...
És itt kapta a szája elé a kezét, majd a nyelvét gyorsan végigfuttatta a fogsorán, és a következő pillanatban már a tenyere mögé is temette az arcát teljesen elvörösödve. Megvan a tízéves kori emlék. Egy jó pár pillanatig csak a szájára tapasztotta a kezét, de tudta, hogy beszélnie kell, még akkor is, ha ezt egy metszőfog hiányában kell tennie.
-Nem erről fogok befélni, mert ez nem vicces. És.... és nem röhög!
Most már nem mosolygott, bár a kezét elvette a szája elől, hogy halld amit mond, de egyáltalán nem vigyorgott.
-Fóval... pff! Ugye azt tudod, hogy apuékkal éltünk kint egy nemzeti parkban. Egy idő után már megtanultam, hogy melyik utak a biztonságosak, merre fabad máfkálni, és merre nem, meg azt is, hogy miként kell mozogni az erdőben, fóval apu elengedett egyedül is, akár meffebre is mehettem. A medvéktől nem féltem, mert ők nem jönnek a ház közelébe, ugye olyan nagyon meffe meg nem mentem el... vifont a kígyókat meg a bogarakat nagyon szerettem. Apu megmutatott párat, meg azt, hogy melyikeket nem szabad zargatni. Na most ahol mi voltunk, ott két nagyobb fajta kígyó él. Az egyik az aodashi, aki egy ártalmatlan kígyócska, egereket efik meg madártojást meg ilyeneket. Ferettem megérinteni őket, mert tök cuki ahogy siklanak a kezeid között. Fóval én csak ezt a kígyót ismertem, mert apu őt mutatta meg, meg ugye még sok kicsit, aki nem volt vefélyes. Tudtam, hogy vannak nagyok, akik igen, de őket elkerültem... vifont akkortájt tért viffa egy másik fajta, a mamushi. Apu azt mondta, hogy egy méteresre is megnőhetnek... de nem gondolta volna, hogy olyan kora tavaffal egy ennyire fiatal példány... meg ugye a fiatalt nem ismertem fel, szóval boldogan vittem haza, és öffekevertem valami teljesen másikkal, és mutattam meg apunak, hogy kit találtam. Nem, nem vagyok buta, ha ismeretlen kígyó lett volna, akkor nem fogom meg, de azt hittem, hogy ismerem. Apu így ledermedt, és csak így nagyon halkan mondta, hogy akkor most fépen lassan tegyem le. Az volt a szerencsénk, hogy még hideg volt, nem ébredt fel teljesen, meg kicsi kígyó volt... de a mamushi egyébként nagyon vefélyes, és Kyotoban is táblákkal figyelmeztetnek rá, meg valami tíz embert öl meg évente... fóval ferintem ez... így viffagondolva nagyon vicces, és nagyon ferencsés vagyok... és a következőt direkt el fogom hibázni, mert nem akarok egéf végig pöfe lenni...
Az utolsó részt már csak maga elé morogta, de érthetted, és ha végigröhögted az egész beszédét, akkor szúrós szemekkel nézett rád, persze nem komolyan megsértődve, csak egy picit, ha nem, akkor meg egyáltalán nem nézett rád, hanem végig lehajtott fejjel beszélt, pironkodva.
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp:
(12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Pént. Jún. 03 2016, 10:35
The member 'Cearso' has done the following action : Kockadobás
'6-os dobókocka' :
'6-os dobókocka' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Emlék
by Cearso Pént. Jún. 03 2016, 18:58
Nem, és kész.
Egy vigyor a lósuttogós megjegyzésre, majd a francia szöveget egy az egyben ignoráltam. Az sem teszi kedvesebbé számomra a nyelvet, hogy szépek az énekeik.
-Mért kéne nevetnem?
Persze egy icipici kuncogást megengedtem magamnak. Reméltem ez még a határon belül van.
-Szerintem inkább édes, mikor valaki selypít. Persze csak ha mellette szépen artikulál.
Egy picit megborzongtam, mikor a mérges kigyóról beszélt, már előre láttam, hogy mi lesz a vége. Én pont ezért nem nyúlok.. nyúltam kigyókhoz, békákhoz vagy gyikokhoz. Nem tudhatni, hogy melyik és hogyan tud mérgezni.
-Téged aztán jó sok szerencsével áldottak meg odafent.
Ezután ismét hibáztam, és egy újabb év minuszba, szerencsére nekem a tejfogaim elég későn kezdtek el kiesni, és nem volt okom aggódni emiatt.
-Kilencévesen kerültem elöször iskolába. Előtte a szüleim nem akartak iskolába küldeni, és igazuk is volt, hisz az első átiratkozás után annyira szétestem, hogy gyakorlatilag mindent és mindenkit utáltam. Azelőtt két évig tanitóm volt, csak ebben az időben annyira megbetegedett, hogy inkább beírattak egy iskolába. Persze ez nem lenne szép emlék, de én ezt annak jeleként vettem, hogy most meg fogunk állapodni, és nem utazunk egy pillanatról a másikra a világ másik felére. Persze, mint késöbb kiderült, ez hiú ábránd volt.
Egy pillanatig elkalandoztak a gondolataim.
-Ahogy ígértem, most két szép emléket kapsz. Kilenc évesen voltam elöször szerelmes. Már nem emlékszem a nevére, de egy nagyon csinos és kedves német lány volt. Segített felzárkozni azokban a tárgyakban, ahol le voltam maradva. Ebből pedig nem kevés volt. Ilyenkor órákat töltöttünk kettesben, és próbálta belém eröltetni a tananyagot. Persze ez nem mindig sikerült neki száz százalékosan, mert hiába rá figyeltem, nem rá figyeltem. Vagyis, hogy pontosabb legyek, általában nem arra figyeltem, amit mond, hanem a gyönyörű, hosszú, egyenes hajára, vagy a naplemente utáni égbolt hasonlító sötétkék szemére, amit a szemüveg, csak még jobban kiemelt. Én soha nem szerettem szemüveget hordani, de azon a lányon, és késöbb Szonján is csak még jobban elbüvölt. Vagy éppen a pisze orrát figyeltem, esetleg a picike füleit, amik a szerencsés szemüvegét tartották. Soha nem vettem a bátorságot, hogy megérintsem. Azonban mindezek ellenére nagyon jó hatással volt rám. A kedvéért még a nyelvet is meg voltam hajlandó tanulni kevesebb idő alatt, mint eddig sikerült. Aztán jött az újabb költözés, és soha többet nem láttam.
Nos, Liebchen, lássuk azt a lövést.
Egy vigyor a lósuttogós megjegyzésre, majd a francia szöveget egy az egyben ignoráltam. Az sem teszi kedvesebbé számomra a nyelvet, hogy szépek az énekeik.
-Mért kéne nevetnem?
Persze egy icipici kuncogást megengedtem magamnak. Reméltem ez még a határon belül van.
-Szerintem inkább édes, mikor valaki selypít. Persze csak ha mellette szépen artikulál.
Egy picit megborzongtam, mikor a mérges kigyóról beszélt, már előre láttam, hogy mi lesz a vége. Én pont ezért nem nyúlok.. nyúltam kigyókhoz, békákhoz vagy gyikokhoz. Nem tudhatni, hogy melyik és hogyan tud mérgezni.
-Téged aztán jó sok szerencsével áldottak meg odafent.
Ezután ismét hibáztam, és egy újabb év minuszba, szerencsére nekem a tejfogaim elég későn kezdtek el kiesni, és nem volt okom aggódni emiatt.
-Kilencévesen kerültem elöször iskolába. Előtte a szüleim nem akartak iskolába küldeni, és igazuk is volt, hisz az első átiratkozás után annyira szétestem, hogy gyakorlatilag mindent és mindenkit utáltam. Azelőtt két évig tanitóm volt, csak ebben az időben annyira megbetegedett, hogy inkább beírattak egy iskolába. Persze ez nem lenne szép emlék, de én ezt annak jeleként vettem, hogy most meg fogunk állapodni, és nem utazunk egy pillanatról a másikra a világ másik felére. Persze, mint késöbb kiderült, ez hiú ábránd volt.
Egy pillanatig elkalandoztak a gondolataim.
-Ahogy ígértem, most két szép emléket kapsz. Kilenc évesen voltam elöször szerelmes. Már nem emlékszem a nevére, de egy nagyon csinos és kedves német lány volt. Segített felzárkozni azokban a tárgyakban, ahol le voltam maradva. Ebből pedig nem kevés volt. Ilyenkor órákat töltöttünk kettesben, és próbálta belém eröltetni a tananyagot. Persze ez nem mindig sikerült neki száz százalékosan, mert hiába rá figyeltem, nem rá figyeltem. Vagyis, hogy pontosabb legyek, általában nem arra figyeltem, amit mond, hanem a gyönyörű, hosszú, egyenes hajára, vagy a naplemente utáni égbolt hasonlító sötétkék szemére, amit a szemüveg, csak még jobban kiemelt. Én soha nem szerettem szemüveget hordani, de azon a lányon, és késöbb Szonján is csak még jobban elbüvölt. Vagy éppen a pisze orrát figyeltem, esetleg a picike füleit, amik a szerencsés szemüvegét tartották. Soha nem vettem a bátorságot, hogy megérintsem. Azonban mindezek ellenére nagyon jó hatással volt rám. A kedvéért még a nyelvet is meg voltam hajlandó tanulni kevesebb idő alatt, mint eddig sikerült. Aztán jött az újabb költözés, és soha többet nem láttam.
Nos, Liebchen, lássuk azt a lövést.
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Shukaku Pént. Jún. 03 2016, 19:50
Igen, a határon belül volt, ahogyan az ignorálás is, mert Shu aztán az énekléséért tényleg nem várt dicséretet. Nem volt rossz hangja, és talán tetszhetett is az éneke sokaknak, mint ahogy általában tetszik az embereknek, ha kislányok csilingelő hangon énekelnek, de nem tudott ténylegesen énekelni, soha nem tanulta igazán. Szóval a kuncogást megengedte neked, de ez nem változtatott azon, hogy így is leszegett fejjel mondta végig a történetet, csak most már még vörösebben.
-É-édes... izé... köfi...
Na erre már ő is elnevette magát, majd amikor befejezte, és te is befejezted a te történeteidet, csak felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy kér egy pár pillanatot. Timi ezúttal nem sietett sehova, Shu pedig meg sem próbálta eltalálni a céltáblát, egyenesen az ég felé lőtte el a vesszőt. Azonnal zsugorodott egy picit, most már alig lehetett százharminc senti magas, és egyre kényelmetlenebbül ült a nem erre a méretre tervezett nyeregben. Amikor nem kellett lovagolni, és a sárkány állt, át is vetette a lábait féloldalasan, és csak lóbálta, persze vigyázva arra, hogy ne rúgja meg a barátját. Az arca is változott kissé, sokkal kerekebb lett, bár a frufruját, és főleg a frufruját, amit a rendszer picit megváltoztatott és középen elválasztott gyorsan összeborzolta. A foga is helyrejött, és bár nem voltak szépek, tipikus csálé gyerekfogak voltak, de legalább mindegyik megvolt.
-Na, sokkal jobb. Egyébként pedig nem tudom, hogy fentről kaptam-e, meg azt sem, hogy higgyek-e egyáltalán az ilyesmiben... de én a nem mérges kígyókat is óvatosan fogtam meg, meg a fejénél. Például vannak olyan kígyók, amik nem mérgesek, de azért harapnak, és őket is megtudtam úgy fogni, hogy ne harapjanak meg... legtöbbször.
Először ő is úgy vette, hogy ez csak egy történet volt, mert összekötötte az iskolát a szerelemmel, de szerencsére ő előbb vette sorra az eseményeket, minthogy ezt kifogásolta volna, így időközben ez leesett neki.
-Hmm... ezt például teljesen meg tudom érteni. Én sem voltam soha suliban az otthon előtt, mert ugye oda még tanító sem jött ki, hanem otthon tanultam apuval, és be kellett menni félévente a városba, hogy megírjam a dolgozatokat és átengedjenek. Jó tanuló voltam mindig is. Deee... akkor mielőtt rátérek a szerelmedre, én is mondok egyet a sulival kapcsolatban. Szóval az intézetben már volt rendes suli, de nem úgy tanultunk, mint rendesen, hanem mindig lehetett választani, hogy miről szeretnénk beszélni bizonyos témák közül. Én szorgalmas voltam, emiatt sokan cikiztek, de nem érdekelt. Szóval egyszer volt olyan, hogy a fiúk választottak, és mi mást választottak volna, mint a háborút. Mindenkinek ki kellett dolgozni egy témát, és a tanárnéni nagyon pislogott felém, mert ugye tudta, hogy az én szüleim Amerikában éltek, és félt, hogy ez nekem akkor most hogy fog esni. És láttam rajta, hogy nagyon meg van szeppenve, szóval önként jelentkeztem, hogy akkor én majd feldolgozom az amerikai japánok helyzetét a világháború alatt... és végül is nagyon érdekes téma volt, bár elég szomorú. Tudtad, hogy az amcsik is csináltak például táborokat, ahova az amerikai japánokat zárták be? Nem volt teljesen olyan, mint a németeké, de... szóval akkor is...
Szép párhuzam a német szerelmeddel, de ez akkor az idomárnak eszébe sem jutott, amikor pedig leesett neki, nagyon remélte, hogy neked nem fog, szóval azonnal elkezdett másról beszélni.
-És... oh! Elrontottam. Akkor nem is kilenc voltam. De... kilenc évesen nem nagyon történt semmi. Talán akkor lett beteg a cicánk, akit egy olyan állatorvos gyógyított meg, aki előtte szerzetes volt egy olyan tigrises templomban, és tigriseket gyógyított... csak közben elvitték a tigriseket, ő meg állatorvos lett. Szerettem volna kérdezgetni, de a papa nem engedte, mert sok betege volt... és tényleg sok betege volt, mert híres volt.
A másról beszélés sikeres volt, szóval akkor áttérhetett a szerelemre, amit ámulattal hallgatott végig, és bár nem volt happy end, azért elfogadta kellemes emléknek.
-Hát... az tuti, hogy új dolgot tanultam tőled. Naplemente utáni égbolthoz hasonlító sötétkék szemére... izé... Valentinkor majd téged kérlek fel, hogy fogalmazd meg a kártyára a kis idézetet. Tőled fogok idézni, ha ilyen szépeket tudsz mondani. De... nem próbáltad megkeresni őt? Biztos volt valami elérhetősége neki is, főleg, hogy te... ehmm... te vagy minimum tíz éve voltál kilenc éves... de internet már akkor is volt. Az is lehet, hogy...
Bevillant neki Blue képe, szőke haj, kék szemek, és német... de mivel boldogok voltatok Asuval, vagyis nagyon remélte, hogy boldogok vagytok, így inkább elhessegette a kérdést, azt meg pláne, hogy ő legyen az a lány, és a sors ennyire vicces kedvében járjon.
-É-édes... izé... köfi...
Na erre már ő is elnevette magát, majd amikor befejezte, és te is befejezted a te történeteidet, csak felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy kér egy pár pillanatot. Timi ezúttal nem sietett sehova, Shu pedig meg sem próbálta eltalálni a céltáblát, egyenesen az ég felé lőtte el a vesszőt. Azonnal zsugorodott egy picit, most már alig lehetett százharminc senti magas, és egyre kényelmetlenebbül ült a nem erre a méretre tervezett nyeregben. Amikor nem kellett lovagolni, és a sárkány állt, át is vetette a lábait féloldalasan, és csak lóbálta, persze vigyázva arra, hogy ne rúgja meg a barátját. Az arca is változott kissé, sokkal kerekebb lett, bár a frufruját, és főleg a frufruját, amit a rendszer picit megváltoztatott és középen elválasztott gyorsan összeborzolta. A foga is helyrejött, és bár nem voltak szépek, tipikus csálé gyerekfogak voltak, de legalább mindegyik megvolt.
-Na, sokkal jobb. Egyébként pedig nem tudom, hogy fentről kaptam-e, meg azt sem, hogy higgyek-e egyáltalán az ilyesmiben... de én a nem mérges kígyókat is óvatosan fogtam meg, meg a fejénél. Például vannak olyan kígyók, amik nem mérgesek, de azért harapnak, és őket is megtudtam úgy fogni, hogy ne harapjanak meg... legtöbbször.
Először ő is úgy vette, hogy ez csak egy történet volt, mert összekötötte az iskolát a szerelemmel, de szerencsére ő előbb vette sorra az eseményeket, minthogy ezt kifogásolta volna, így időközben ez leesett neki.
-Hmm... ezt például teljesen meg tudom érteni. Én sem voltam soha suliban az otthon előtt, mert ugye oda még tanító sem jött ki, hanem otthon tanultam apuval, és be kellett menni félévente a városba, hogy megírjam a dolgozatokat és átengedjenek. Jó tanuló voltam mindig is. Deee... akkor mielőtt rátérek a szerelmedre, én is mondok egyet a sulival kapcsolatban. Szóval az intézetben már volt rendes suli, de nem úgy tanultunk, mint rendesen, hanem mindig lehetett választani, hogy miről szeretnénk beszélni bizonyos témák közül. Én szorgalmas voltam, emiatt sokan cikiztek, de nem érdekelt. Szóval egyszer volt olyan, hogy a fiúk választottak, és mi mást választottak volna, mint a háborút. Mindenkinek ki kellett dolgozni egy témát, és a tanárnéni nagyon pislogott felém, mert ugye tudta, hogy az én szüleim Amerikában éltek, és félt, hogy ez nekem akkor most hogy fog esni. És láttam rajta, hogy nagyon meg van szeppenve, szóval önként jelentkeztem, hogy akkor én majd feldolgozom az amerikai japánok helyzetét a világháború alatt... és végül is nagyon érdekes téma volt, bár elég szomorú. Tudtad, hogy az amcsik is csináltak például táborokat, ahova az amerikai japánokat zárták be? Nem volt teljesen olyan, mint a németeké, de... szóval akkor is...
Szép párhuzam a német szerelmeddel, de ez akkor az idomárnak eszébe sem jutott, amikor pedig leesett neki, nagyon remélte, hogy neked nem fog, szóval azonnal elkezdett másról beszélni.
-És... oh! Elrontottam. Akkor nem is kilenc voltam. De... kilenc évesen nem nagyon történt semmi. Talán akkor lett beteg a cicánk, akit egy olyan állatorvos gyógyított meg, aki előtte szerzetes volt egy olyan tigrises templomban, és tigriseket gyógyított... csak közben elvitték a tigriseket, ő meg állatorvos lett. Szerettem volna kérdezgetni, de a papa nem engedte, mert sok betege volt... és tényleg sok betege volt, mert híres volt.
A másról beszélés sikeres volt, szóval akkor áttérhetett a szerelemre, amit ámulattal hallgatott végig, és bár nem volt happy end, azért elfogadta kellemes emléknek.
-Hát... az tuti, hogy új dolgot tanultam tőled. Naplemente utáni égbolthoz hasonlító sötétkék szemére... izé... Valentinkor majd téged kérlek fel, hogy fogalmazd meg a kártyára a kis idézetet. Tőled fogok idézni, ha ilyen szépeket tudsz mondani. De... nem próbáltad megkeresni őt? Biztos volt valami elérhetősége neki is, főleg, hogy te... ehmm... te vagy minimum tíz éve voltál kilenc éves... de internet már akkor is volt. Az is lehet, hogy...
Bevillant neki Blue képe, szőke haj, kék szemek, és német... de mivel boldogok voltatok Asuval, vagyis nagyon remélte, hogy boldogok vagytok, így inkább elhessegette a kérdést, azt meg pláne, hogy ő legyen az a lány, és a sors ennyire vicces kedvében járjon.
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Szomb. Jún. 04 2016, 08:53
The member 'Cearso' has done the following action : Kockadobás
'6-os dobókocka' :
'6-os dobókocka' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Emlék
by Cearso Szomb. Jún. 04 2016, 10:50
Gondolom számodra nem volt valami szép, hogy iskolába kell járnod.
Várjunk csak. Valami szerintem nem stimmel. Most is csak azért tűnt fel, mert már ezelőtt is nagyon sokat mesélt erről az intézetről. És amiket eddig hallottam tőle, és én átéltem, nincs kétségem afelől, hogy az egy bentlakásos intézet, és ha ennyire szerették és tanították a szülei, vagy legalább az apja, biztos nem kényszeritették volna oda, ahova nem akar menni. Tehát a szüleinek ebbe nem volt belefolyása. Ami csak úgy lehetséges, ha az intézet egy árvaház volt. Persze eddig sosem utalt rá, mint árvaház, szerintem ez az egyetlen logikus lehetőség. Amiben az elöző iskolai emléke is megerősített. De ha igazam van, és ahogy ő is mondja, ez nem kilencévesen történt vele, hanem ha tippelnem kellene, akkor 11 vagy 12 éves korában. Hacsak nem valami baleset érte, és amiatt kellett kórházba költöznie. Ami a kerékpáros baleset után nem lehetetlen. Inkább ezt választom, amig nem cáfol rá valamivel.
-Nem lep meg. Európában bárki csinált valami nagyot, függetlenül, hogy jó volt, vagy rossz, biztos lehetsz, hogy Amerikában le fogják azt másolni. Nem tud mást az az ország, mint másokat másolni.
Meg beleszólni olyan háborúkba, amikhez semmi közük nincs, de ezt inkább nem hozom fel. Utálnék politikáról beszélni Aincradban.
-Nem éppen. Arról éppenséggel volt fogalmam, mi az az internet, de a szüleim ezen a téren mindig szigorúak voltak. Nem is bánom, mert egy csomó másik dologban sokkal többet tehettem, mint egy velem egykorú. Mikor meg elöször használtam internetet, akkor már ott volt nekem Szonja, és egyébként is majdnem egy évtized telt el a két esemény közt.
Majd miután sikeresen eltaláltam a táblát, amin én is meglepődtem, hisz már majdnem belekezdtem a következő történetbe, de mikor elmaradt a változás, hátra kellett fordulnom, hogy lássam a táblát, ami találatot jelzett.
Inkább másik témába kezdtem bele:
-Feltehetek egy személyes kérdést: Milyen a kapcsolatod az anyukáddal. Mármint addig, míg lekerültél ide. Eddig akárhányszor meséltél az vagy úgy kezdödött, hogy apu így, apu úgy, vagy úgy hogy az intézetben ez meg az történt. Eddig még nem hallottam, hogy anyu ezt vagy azt csinálta volna.
Várjunk csak. Valami szerintem nem stimmel. Most is csak azért tűnt fel, mert már ezelőtt is nagyon sokat mesélt erről az intézetről. És amiket eddig hallottam tőle, és én átéltem, nincs kétségem afelől, hogy az egy bentlakásos intézet, és ha ennyire szerették és tanították a szülei, vagy legalább az apja, biztos nem kényszeritették volna oda, ahova nem akar menni. Tehát a szüleinek ebbe nem volt belefolyása. Ami csak úgy lehetséges, ha az intézet egy árvaház volt. Persze eddig sosem utalt rá, mint árvaház, szerintem ez az egyetlen logikus lehetőség. Amiben az elöző iskolai emléke is megerősített. De ha igazam van, és ahogy ő is mondja, ez nem kilencévesen történt vele, hanem ha tippelnem kellene, akkor 11 vagy 12 éves korában. Hacsak nem valami baleset érte, és amiatt kellett kórházba költöznie. Ami a kerékpáros baleset után nem lehetetlen. Inkább ezt választom, amig nem cáfol rá valamivel.
-Nem lep meg. Európában bárki csinált valami nagyot, függetlenül, hogy jó volt, vagy rossz, biztos lehetsz, hogy Amerikában le fogják azt másolni. Nem tud mást az az ország, mint másokat másolni.
Meg beleszólni olyan háborúkba, amikhez semmi közük nincs, de ezt inkább nem hozom fel. Utálnék politikáról beszélni Aincradban.
-Nem éppen. Arról éppenséggel volt fogalmam, mi az az internet, de a szüleim ezen a téren mindig szigorúak voltak. Nem is bánom, mert egy csomó másik dologban sokkal többet tehettem, mint egy velem egykorú. Mikor meg elöször használtam internetet, akkor már ott volt nekem Szonja, és egyébként is majdnem egy évtized telt el a két esemény közt.
Majd miután sikeresen eltaláltam a táblát, amin én is meglepődtem, hisz már majdnem belekezdtem a következő történetbe, de mikor elmaradt a változás, hátra kellett fordulnom, hogy lássam a táblát, ami találatot jelzett.
Inkább másik témába kezdtem bele:
-Feltehetek egy személyes kérdést: Milyen a kapcsolatod az anyukáddal. Mármint addig, míg lekerültél ide. Eddig akárhányszor meséltél az vagy úgy kezdödött, hogy apu így, apu úgy, vagy úgy hogy az intézetben ez meg az történt. Eddig még nem hallottam, hogy anyu ezt vagy azt csinálta volna.
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Szomb. Jún. 04 2016, 11:04
The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás
'6-os dobókocka' :
'6-os dobókocka' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Emlék
by Shukaku Szomb. Jún. 04 2016, 11:43
-A sulit szerettem, csak a helyet nem, ahol oda jártam. Meg... meg a többieket sem, akikkel együtt jártam oda. Tudod... onnan hiába vagy jó tanuló, tuti, hogy egy intézetből nem fogsz bejutni semmi gimibe vagy ilyesmibe, mert ugye nem vagy odavaló. Kayaba például erre is figyelt. Odakint soha nem találkoztam volna olyan emberekkel, mint Maxveld professzor, vagy Yoshiaga professzor. Zsenik, és csak úgy fogom magam, elsétálok hozzájuk és beszélgetek velük... hihetetlen. De... szóval látod, szeretek tanulni, és itt is tanulok, sőt még olyan dolgokat is tanulok, amik ide mondjuk nem kellenek olyan nagyon, mint a történelem vagy az irodalom, mert nem szeretnék buta maradni.
A történelmi eszmefuttatásodon gondolkodott azért egy keveset, mert ő nem látta teljesen így, de nem volt annyi ismerete, hogy megcáfolta volna a szavaidat. Nem kötötték semmilyen érzelmek se Amerikához, se Japánhoz, se sehova. Aincradra is úgy tekintett, mint egy világra, nem pedig mint egy nemzetre, mert a dolgok ezen részét soha nem tudta megérteni, így nem is sértődött meg, de eltette a dolgot valahova, hogy majd utánakérdez olyanoknál, akik jobban értenek ehhez, és akkor esetleg majd hozzá tud szólni a témához, ha megint felhozod, hiszen láthatóan benned ez erős érzelmeket kavart fel.
-Hmm... nekem volt telefonom, meg ilyesmim... bár az intézetben már nem szabadott, hogy legyen nekünk, de használhattuk a netet. Igaz csak olyasmit, amit engedtek, de a gépeket körülbelül a harmadik napon átállítgatták a nagyobbak, és akkor már bármihez hozzá tudtunk férni... de nem fértem hozzá. Mármint nem azért, hanem engem általában nem engedtek oda, csak a legvégén, szóval ezért is olvasgattam inkább. A könyvtársban nem volt nagy tolongás sohasem.
A te utolsó lövésed talált, ami szép teljesítmény volt, és eléggé el is húztál, szóval az idomár igyekezett nagyon pontosnak lenni. A nyereg azonban már egyáltalán nem az ő mérete volt. és ide-oda csúszkált rajta, amit ugyan próbált ellensúlyozni, de pont a lövés pillanatában csúszott meg megint, így a keze egyszerűen erőtlenül engedte el az ideget, a vessző pedig szinte csak lecsusszant a fegyverről. Egy újabb sóhaj kiséretében baktatott vissza melléd, majd leugrott Timi hátáról. Igen, most már ugrott, mert nem akarta, hogy végignézd ahogy le kell másznia, majd elkezdte leszerelni a nyerget. Már csak zavarta.
-Anyu... nagyon kedves volt, imádtam őt... de apura néztem fel mindig, ezért mesélek sokat róla. Ő volt ugye aki érdekeset dolgozott, aki értett az állatokhoz... anyu pedig anyu volt... szerintem róla ugyanazokat tudnám elmesélni, mint bárki, akinek volt egy csodálatos anyukája... szép lenne, de nem lenne érdekes. És... és egy picit rosszul is érzem magam, amiért nem tudok róla mit mesélni... ezért nem is hozom fel inkább. De... de nem volt semmi rossz kapcsolatunk vagy ilyesmi. Viszont akkor nyolc éveses történetet kell mesélnem...
A nyereg ekkor már eltűnt, ő azonban nem szállt vissza Timi hátára, csak a sárkánynak dőlve gondolkodott picit, mutatóujjával az ajkait kopogtatva.
-Hmm... nekem ugye nem volt testvérem. Mindig is szerettem volna tesót, és nagyobbat... vagyis legalább odakint mindig nagyobbat szerettem volna, aki megvéd. Most Chizu miatt már kisebbet is szeretnék, de... de az most megvan azzal, hogy a kicsiket tanítgatom... bár a nagytesó meg néha Timi... de ez most mindegy. A lényeg, hogy unokahúgom viszont volt. Ő járt iskolába, meg bátor volt, meg minden, mert mégis csak nagyobb volt, már tíz éves. Ugye a háznak volt elkerített része, neki meg nagyon érdekes volt az erdő, szóval apu elhatározta, hogy campingezni fogunk. Nem volt nagy dolog, még olyan messzire sem mentünk mint Junnal a céhháztól... mármint vele a szafariban campingeztünk egy estét... de az unokahúgommal csak kb olyan messze voltunk, mintha a hátsókertben lettünk volna. Sátor, hálózsák, lámpa... szóval minden. Nekem ugye mindig is volt plüssöm, nem annyi, mint Junnak, de azért volt, meg most is van, de amikor meglátta, akkor elkezdett szekálni, hogy ovis vagyok, meg ilyenek... de azért elaludtunk, viszont én elhatároztam, hogy bosszút állok. Tudom, nem szép dolog, de akkor viccesnek tűnt, és megérdemelte. Azt tudtam, hogy előbb kelek mint ő, mert ugye ő városi volt, és hétvégén sokat aludt, én meg nem. Viszont külön jó volt, mert még sötét is volt amikor felkeltem, és nagyon nagyon korán. Szóval lekapcsoltam a villanyt, majd kilopóztam a sátorból, és elkezdtem farkast utánozni, meg kaparni a sátor bejáratát. Szerencsére akkorát nem sikított, hogy bent is meghallják, de...
Gonosz kis vigyor volt már ekkor az arcán, és kicsit vihogott is, de azért látszott rajta az is, hogy picit szégyenli magát, vagy legalább is tudja, hogy szégyellnie kellene magát a kárörvendés miatt.
-De szóval az, hogy én plüssel alszom, az semmi ahhoz képest, amit ő csinált. Egy ideig haragudott is rám emiatt, mert ugye ezt el kellett mondani anyuéknak, mert nem tudtuk csak úgy becsempészni a pizsijét meg a hálózsákot, de cserébe engedtem neki, hogy reggelig az enyémbe aludjon, hogy ne fázzon meg. De a következő nyáron is eljött, szóval nem utált meg emiatt.
A vigyor letörölhetetlen volt az arcáról, ám ekkor már újra Timi hátán csücsült, majd az egyik falhoz léptetett, ahova kopják voltak támasztva. Eddig talán észre sem vetted, vagy azt hihetted, hogy csak dísz, ám nem az volt. Ugyan fájdalom híjján lehetett volna teljesen élethű is, de Shu törekedett arra, hogy ne tűnjék veszélyesnek. Lekerekített volt a vége, és láthatóan, érezhetően puha, szivacsos. Így is ütött, ha teljesen sebességgel nekirohantál, de ez is volt a célja.
-Ismered a szabályokat. Aki leesik a paripa vagy a sárkány hátáról, az veszít. Még feladhatod, de jelenleg vezetsz, és tudod, hogy nagyon nagy a tét.
Ezzel fel is állt a paraván egyik oldalára, majd a kopját megtámasztotta a sárkány fején, a szarvai között, és várta, hogy te is felkészülj.
A történelmi eszmefuttatásodon gondolkodott azért egy keveset, mert ő nem látta teljesen így, de nem volt annyi ismerete, hogy megcáfolta volna a szavaidat. Nem kötötték semmilyen érzelmek se Amerikához, se Japánhoz, se sehova. Aincradra is úgy tekintett, mint egy világra, nem pedig mint egy nemzetre, mert a dolgok ezen részét soha nem tudta megérteni, így nem is sértődött meg, de eltette a dolgot valahova, hogy majd utánakérdez olyanoknál, akik jobban értenek ehhez, és akkor esetleg majd hozzá tud szólni a témához, ha megint felhozod, hiszen láthatóan benned ez erős érzelmeket kavart fel.
-Hmm... nekem volt telefonom, meg ilyesmim... bár az intézetben már nem szabadott, hogy legyen nekünk, de használhattuk a netet. Igaz csak olyasmit, amit engedtek, de a gépeket körülbelül a harmadik napon átállítgatták a nagyobbak, és akkor már bármihez hozzá tudtunk férni... de nem fértem hozzá. Mármint nem azért, hanem engem általában nem engedtek oda, csak a legvégén, szóval ezért is olvasgattam inkább. A könyvtársban nem volt nagy tolongás sohasem.
A te utolsó lövésed talált, ami szép teljesítmény volt, és eléggé el is húztál, szóval az idomár igyekezett nagyon pontosnak lenni. A nyereg azonban már egyáltalán nem az ő mérete volt. és ide-oda csúszkált rajta, amit ugyan próbált ellensúlyozni, de pont a lövés pillanatában csúszott meg megint, így a keze egyszerűen erőtlenül engedte el az ideget, a vessző pedig szinte csak lecsusszant a fegyverről. Egy újabb sóhaj kiséretében baktatott vissza melléd, majd leugrott Timi hátáról. Igen, most már ugrott, mert nem akarta, hogy végignézd ahogy le kell másznia, majd elkezdte leszerelni a nyerget. Már csak zavarta.
-Anyu... nagyon kedves volt, imádtam őt... de apura néztem fel mindig, ezért mesélek sokat róla. Ő volt ugye aki érdekeset dolgozott, aki értett az állatokhoz... anyu pedig anyu volt... szerintem róla ugyanazokat tudnám elmesélni, mint bárki, akinek volt egy csodálatos anyukája... szép lenne, de nem lenne érdekes. És... és egy picit rosszul is érzem magam, amiért nem tudok róla mit mesélni... ezért nem is hozom fel inkább. De... de nem volt semmi rossz kapcsolatunk vagy ilyesmi. Viszont akkor nyolc éveses történetet kell mesélnem...
A nyereg ekkor már eltűnt, ő azonban nem szállt vissza Timi hátára, csak a sárkánynak dőlve gondolkodott picit, mutatóujjával az ajkait kopogtatva.
-Hmm... nekem ugye nem volt testvérem. Mindig is szerettem volna tesót, és nagyobbat... vagyis legalább odakint mindig nagyobbat szerettem volna, aki megvéd. Most Chizu miatt már kisebbet is szeretnék, de... de az most megvan azzal, hogy a kicsiket tanítgatom... bár a nagytesó meg néha Timi... de ez most mindegy. A lényeg, hogy unokahúgom viszont volt. Ő járt iskolába, meg bátor volt, meg minden, mert mégis csak nagyobb volt, már tíz éves. Ugye a háznak volt elkerített része, neki meg nagyon érdekes volt az erdő, szóval apu elhatározta, hogy campingezni fogunk. Nem volt nagy dolog, még olyan messzire sem mentünk mint Junnal a céhháztól... mármint vele a szafariban campingeztünk egy estét... de az unokahúgommal csak kb olyan messze voltunk, mintha a hátsókertben lettünk volna. Sátor, hálózsák, lámpa... szóval minden. Nekem ugye mindig is volt plüssöm, nem annyi, mint Junnak, de azért volt, meg most is van, de amikor meglátta, akkor elkezdett szekálni, hogy ovis vagyok, meg ilyenek... de azért elaludtunk, viszont én elhatároztam, hogy bosszút állok. Tudom, nem szép dolog, de akkor viccesnek tűnt, és megérdemelte. Azt tudtam, hogy előbb kelek mint ő, mert ugye ő városi volt, és hétvégén sokat aludt, én meg nem. Viszont külön jó volt, mert még sötét is volt amikor felkeltem, és nagyon nagyon korán. Szóval lekapcsoltam a villanyt, majd kilopóztam a sátorból, és elkezdtem farkast utánozni, meg kaparni a sátor bejáratát. Szerencsére akkorát nem sikított, hogy bent is meghallják, de...
Gonosz kis vigyor volt már ekkor az arcán, és kicsit vihogott is, de azért látszott rajta az is, hogy picit szégyenli magát, vagy legalább is tudja, hogy szégyellnie kellene magát a kárörvendés miatt.
-De szóval az, hogy én plüssel alszom, az semmi ahhoz képest, amit ő csinált. Egy ideig haragudott is rám emiatt, mert ugye ezt el kellett mondani anyuéknak, mert nem tudtuk csak úgy becsempészni a pizsijét meg a hálózsákot, de cserébe engedtem neki, hogy reggelig az enyémbe aludjon, hogy ne fázzon meg. De a következő nyáron is eljött, szóval nem utált meg emiatt.
A vigyor letörölhetetlen volt az arcáról, ám ekkor már újra Timi hátán csücsült, majd az egyik falhoz léptetett, ahova kopják voltak támasztva. Eddig talán észre sem vetted, vagy azt hihetted, hogy csak dísz, ám nem az volt. Ugyan fájdalom híjján lehetett volna teljesen élethű is, de Shu törekedett arra, hogy ne tűnjék veszélyesnek. Lekerekített volt a vége, és láthatóan, érezhetően puha, szivacsos. Így is ütött, ha teljesen sebességgel nekirohantál, de ez is volt a célja.
-Ismered a szabályokat. Aki leesik a paripa vagy a sárkány hátáról, az veszít. Még feladhatod, de jelenleg vezetsz, és tudod, hogy nagyon nagy a tét.
Ezzel fel is állt a paraván egyik oldalára, majd a kopját megtámasztotta a sárkány fején, a szarvai között, és várta, hogy te is felkészülj.
Aki öt kockából több sikert dob, az üti ki a másikat.
Egyenlőség esetén mindketten leestek.
Egyenlőség esetén mindketten leestek.
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Szomb. Jún. 04 2016, 11:43
The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás
'2 oldal halál/korona' :
'2 oldal halál/korona' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Emlék
by Cearso Szomb. Jún. 04 2016, 18:33
Tényleg ilyen érzelgős lennék? Én csak kimondtam az első szép dolgot, ami eszembe jutott. Nem gondoltam volna, hogy ennyire eltúloztam volna.
-Aham.
Ez soha nem tartozott a kedvenceim közé. A test-test elleni harc. Sosem voltam valami erős fizikumú, és lehetöleg még most is kerülöm a közelharcot, kivéve néhány kivételes esetben.
Na jó, ez azért nem mondható teljes mértékben közelharcnak, hisz kopját használunk
Arról maximum csak álmodozhatsz, hogy én ilyen könnyen feladjam.
Mondjuk még egy vagy két hiba, és tényleg lemondhatok arról, hogy rendesen megüljem a lovat. Meg ráadásul a sztorikból is ki fogok fogyni. A rossz emlékek kicsit könnyebben maradnak meg. Azokat pedig nem akarom elmesélni Shunak, nem hiszem, hogy kéne. Vannak köztük olyanok is, amit még talán Asunak se mondanék, ha nem szükséges.
Én is kiválasztok egy kopját, majd felállok Shuval szemben.
-Azonban mielőtt még egymásnak rohannánk, még mondanék valamit.
Csak ezután vettem észre, hogy ezeket hangosan is kimondtam, így elő kellett állnom valamivel.
-Tudod, négy vagy öt éves koromban kitaláltam egy képzeletbeli barátot, és minden fontosabb dolgot vele vitattam meg, amíg nem kerültem iskolába. Utána lettek barátaim, és teljesen megfeledkeztem szegény Békésről. Úgy néz ki, most vissza akar jönni, hogy ismét olyan idős lettem, mint amikor együtt voltunk.
A valóság csak az, hogy fiatalon még nem tudtam visszafogni a gondolataim, és mindent kimondtam hangosan, ami eszembe jutott. Sohasem gondoltam, hogy ez függne a fizikai megjelenésemtől. Amúgy tényleg mindig Békésre fogtam az ilyen kirohanásaimat. Már csak a neveink miatt is hatalmas volt ez az ellentét, de ezt most nem fogom elmagyarázni, aki kiváncsi nézzen utána.
-Mindegy. Azt akartam mondani, hogy én lehetnék a bátyád, ha nem is vér szerinti, és csak a játék végéig. Ha meg sikerülne lelöknöd, akkor lehetnénk ikertestvérek. És ha valahogy eléred, hogy kétszer is hibázzak, akkor elmondhatod, hogy ma volt egy bátyád, egy ikertestvéred, és egy öccséd is a mai nap folyamán.
Majd a választól függetlenül rohamot indítottam.
-Aham.
Ez soha nem tartozott a kedvenceim közé. A test-test elleni harc. Sosem voltam valami erős fizikumú, és lehetöleg még most is kerülöm a közelharcot, kivéve néhány kivételes esetben.
Na jó, ez azért nem mondható teljes mértékben közelharcnak, hisz kopját használunk
Arról maximum csak álmodozhatsz, hogy én ilyen könnyen feladjam.
Mondjuk még egy vagy két hiba, és tényleg lemondhatok arról, hogy rendesen megüljem a lovat. Meg ráadásul a sztorikból is ki fogok fogyni. A rossz emlékek kicsit könnyebben maradnak meg. Azokat pedig nem akarom elmesélni Shunak, nem hiszem, hogy kéne. Vannak köztük olyanok is, amit még talán Asunak se mondanék, ha nem szükséges.
Én is kiválasztok egy kopját, majd felállok Shuval szemben.
-Azonban mielőtt még egymásnak rohannánk, még mondanék valamit.
**
Azok, akik még nem látták Ceart önmagával küzdeni (tehát a küzdelem unalmasnak vélt posztjait szépen átugrották) azokat figyelmeztettem, hogy ilyen pillanatok fognak következni. Persze ez kevésbé lesz könnyű észrevenni, vagy követni, mert most a beszédje szinét nem fogom aszerint változtatni, hogy milyen inditattásból teszi az egyes megjegyzéseket.**
-Ha gondolod.. Én.. Mégsem, ez hülyeség.. Vagyis mégis. Ezt biztos se Shu, se Timi nem akarná. Biztos örülne, ha felajánlanám. Gondolkozz felnőtt fejjel. De most kisgyerek vagyok. Csak egy játék erejéig. Akkor is, én megkérdezem tőle, már csak azért is.Csak ezután vettem észre, hogy ezeket hangosan is kimondtam, így elő kellett állnom valamivel.
-Tudod, négy vagy öt éves koromban kitaláltam egy képzeletbeli barátot, és minden fontosabb dolgot vele vitattam meg, amíg nem kerültem iskolába. Utána lettek barátaim, és teljesen megfeledkeztem szegény Békésről. Úgy néz ki, most vissza akar jönni, hogy ismét olyan idős lettem, mint amikor együtt voltunk.
A valóság csak az, hogy fiatalon még nem tudtam visszafogni a gondolataim, és mindent kimondtam hangosan, ami eszembe jutott. Sohasem gondoltam, hogy ez függne a fizikai megjelenésemtől. Amúgy tényleg mindig Békésre fogtam az ilyen kirohanásaimat. Már csak a neveink miatt is hatalmas volt ez az ellentét, de ezt most nem fogom elmagyarázni, aki kiváncsi nézzen utána.
-Mindegy. Azt akartam mondani, hogy én lehetnék a bátyád, ha nem is vér szerinti, és csak a játék végéig. Ha meg sikerülne lelöknöd, akkor lehetnénk ikertestvérek. És ha valahogy eléred, hogy kétszer is hibázzak, akkor elmondhatod, hogy ma volt egy bátyád, egy ikertestvéred, és egy öccséd is a mai nap folyamán.
Majd a választól függetlenül rohamot indítottam.
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Szomb. Jún. 04 2016, 18:33
The member 'Cearso' has done the following action : Kockadobás
'2 oldal halál/korona' :
'2 oldal halál/korona' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Emlék
by Shukaku Szomb. Jún. 04 2016, 19:12
-Nem eltúloztad. Pont az a lényeg, hogy nem lett túl nyálas, de nem is lett olyan semmilyen, meg száraz sem... mármint, hogy nem eléggé nyálas. Ráadásul neked még sokkal könnyebb is lányoknak írni ilyet, mert neked van ebben tapasztalatod, meg ilyenek. Szóval már fel vagy kérve, légy büszke magadra... meg egyébként is, az még nagyon soká lesz, szóval lesz időd gondolkodni.
Még szerencse, hogy itt a fizikum semmit nem számított, és már mindketten kieshettetek annyira a nyeregből, szó szerint, meg átvitt értelemben is, hogy ne lehessen megmondani, hogy kinek fog sikerülni kilökni a másikat. Shu sejtette, hogy nem vagy egy erőszakos fajta, azt azonban nem tudta, hogy még játékból is visszautasítanád. Pont azért szervezte így, mert az volt benne, hogy minden kisfiú szeretne lovag lenni, ahogy minden kislány szeretne hercegnő lenni... bár ő soha nem akart hagyományos hercegnő lenni, de ez már más kérdés volt. Az álmodozásra való felszólításnál azonnal le is hunyta a szemét, a vállára döntötte a fejét, és hangosan horkolni kezdett, meg még fütyülni is megpróbált a levegő kifújásánál, hogy még inkább rajzfilmes legyen, ám ez már egyáltalán nem ment neki. Leengedte a kopját, hogy végighallgathassa a kérdésedet, és nagyon figyelt. Először fel sem tűnt neki, hogy nem hozzá beszélsz, ám amikor harmadik személyben beszéltél róla hozzá, akkor picit megijedt. Félt, hogy újra megkattantak az emlékeid, vagy elájulsz, vagy valami hasonló fog történni. Aggódott miattad is, de aggódott a játék miatt is, amit nem akart megszakítani. Eléggé ijedt arcot vághatott, amikor megint ránéztél, de ahogy megint hozzá kezdtél beszélni, azonnal megnyugodott, és sűrű bólogatással jelezte, hogy figyel.
-Békés... értem... majd meséld el, hogy hogy néz ki. Nekem Bing Bong is nagyon tetszett abban a mesében, és nem emlékszem, hogy nekem lett volna képzeletbeli barátom...
~Akárki akármit mond Timiről. De... vajon lehet itt szerezni utónévkönyvet? Békés... Árnyék... nem vagy valami kreatív...~
-Persze, ő is csatlakozhat. Biztos elfér a nyeregben mögötted, már nem foglalsz olyan sok helyet.
Válaszolt a fel nem tett kérdésedre szinte azonnal, majd miután meghallgatta a valódi kérdésedet, kicsit vakargatta a tarkóját, mert kellett egy kis idő, hogy megértse a dolgot. Az ikertestvérnél ragadt le, mert az neki automatikusan ugyanúgy kinéző gyerekeket jelentett, és nem értette, hogy most őt akarod úgy kinézettetni, mint ahogyan te nézel ki, amit nagyon nem akart, vagy te akarsz úgy kinézni, mint ő, amit akart, csak nem tudta elhinni, hogy te ezt akarod. Pár perc alatt szerencsére felfogta, hogy az ikertesók lehetnek nem egypetéjűek is, erre egy picit nevetgélt a saját butaságán, ám azután azonnal rábólintott.
-Szupi! Akkor ezennel ünnepélyesen a tesómmá fogadlak a játék végéig, Cearso lovag..
És szélesen vigyorogva visszahelyezte a kopját a sárkány szarvai közé, majd elindultak feléd teljes sebességgel. A vigyor nem azért ült az arcán, mert annyira le akart volna lökni, sőt kifejezetten vigyázott arra, nehogy fejen találjon. Oké, arra jobban vigyázott, hogy ne a lovacskát találja el... de a fejed volt a második. A vigyor azért volt az arcán, mert nem mondtad, hogy melyik játék végéig leszel a bátyja. Talán ez adott neki elég erőt ahhoz, hogy ha csak egy kicsivel is, de sikerüljön neki. Azonnal megálltak, ő pedig a kopját nyújtotta feléd, sőt, ha nagyot tanyáztál, akkor Timi még a farkával is megpróbált segíteni a feltápászkodásban.
Még szerencse, hogy itt a fizikum semmit nem számított, és már mindketten kieshettetek annyira a nyeregből, szó szerint, meg átvitt értelemben is, hogy ne lehessen megmondani, hogy kinek fog sikerülni kilökni a másikat. Shu sejtette, hogy nem vagy egy erőszakos fajta, azt azonban nem tudta, hogy még játékból is visszautasítanád. Pont azért szervezte így, mert az volt benne, hogy minden kisfiú szeretne lovag lenni, ahogy minden kislány szeretne hercegnő lenni... bár ő soha nem akart hagyományos hercegnő lenni, de ez már más kérdés volt. Az álmodozásra való felszólításnál azonnal le is hunyta a szemét, a vállára döntötte a fejét, és hangosan horkolni kezdett, meg még fütyülni is megpróbált a levegő kifújásánál, hogy még inkább rajzfilmes legyen, ám ez már egyáltalán nem ment neki. Leengedte a kopját, hogy végighallgathassa a kérdésedet, és nagyon figyelt. Először fel sem tűnt neki, hogy nem hozzá beszélsz, ám amikor harmadik személyben beszéltél róla hozzá, akkor picit megijedt. Félt, hogy újra megkattantak az emlékeid, vagy elájulsz, vagy valami hasonló fog történni. Aggódott miattad is, de aggódott a játék miatt is, amit nem akart megszakítani. Eléggé ijedt arcot vághatott, amikor megint ránéztél, de ahogy megint hozzá kezdtél beszélni, azonnal megnyugodott, és sűrű bólogatással jelezte, hogy figyel.
-Békés... értem... majd meséld el, hogy hogy néz ki. Nekem Bing Bong is nagyon tetszett abban a mesében, és nem emlékszem, hogy nekem lett volna képzeletbeli barátom...
~Akárki akármit mond Timiről. De... vajon lehet itt szerezni utónévkönyvet? Békés... Árnyék... nem vagy valami kreatív...~
-Persze, ő is csatlakozhat. Biztos elfér a nyeregben mögötted, már nem foglalsz olyan sok helyet.
Válaszolt a fel nem tett kérdésedre szinte azonnal, majd miután meghallgatta a valódi kérdésedet, kicsit vakargatta a tarkóját, mert kellett egy kis idő, hogy megértse a dolgot. Az ikertestvérnél ragadt le, mert az neki automatikusan ugyanúgy kinéző gyerekeket jelentett, és nem értette, hogy most őt akarod úgy kinézettetni, mint ahogyan te nézel ki, amit nagyon nem akart, vagy te akarsz úgy kinézni, mint ő, amit akart, csak nem tudta elhinni, hogy te ezt akarod. Pár perc alatt szerencsére felfogta, hogy az ikertesók lehetnek nem egypetéjűek is, erre egy picit nevetgélt a saját butaságán, ám azután azonnal rábólintott.
-Szupi! Akkor ezennel ünnepélyesen a tesómmá fogadlak a játék végéig, Cearso lovag..
És szélesen vigyorogva visszahelyezte a kopját a sárkány szarvai közé, majd elindultak feléd teljes sebességgel. A vigyor nem azért ült az arcán, mert annyira le akart volna lökni, sőt kifejezetten vigyázott arra, nehogy fejen találjon. Oké, arra jobban vigyázott, hogy ne a lovacskát találja el... de a fejed volt a második. A vigyor azért volt az arcán, mert nem mondtad, hogy melyik játék végéig leszel a bátyja. Talán ez adott neki elég erőt ahhoz, hogy ha csak egy kicsivel is, de sikerüljön neki. Azonnal megálltak, ő pedig a kopját nyújtotta feléd, sőt, ha nagyot tanyáztál, akkor Timi még a farkával is megpróbált segíteni a feltápászkodásban.
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Re: Emlék
by Cearso Vas. Jún. 05 2016, 08:29
-Én is szerettem az anyukámat, de az enyém benne volt minden őrültségben, amit az apukám kitalált, és apu is mindig besegített neki a házimunkában. Így számomra mindketten egyformák voltak.
-Te esetleg nem féltél attól, hogy a vonyítással magatokhoz hívsz egy igazi farkast is?
Talán, mert a kistesómat nem akartam annyira bántani, nem adtam bele annyi erőt, hogy baja essék szegénynek, így történhetett meg az, hogy én leestem a nyeregből, ő viszont nem.
Néhány pillanatig Cear mozdulatlanul feküdt a földön. Talán már lent is voltál mellette, mikor hirtelen megszólalt:
-Ezt nem hiszem el, ez az idióta már megint elájult. Pedig esküszöm, hogy ez most nem miattam történt, és azt sem hiszem, hogy kimerült volna, azt mindig érzi előre.
Ekkor vette észre magát, majd hirtelen a szája elé kapta a kezét.
-Nem, nem és nem. Ez nem lehet. A hülye fiatalodás miatt én is elvesztettem a kontrollt. Mármint ismét én kaptam meg egy kis időre. Elfelejtettem milyen kis törékeny volt fiatalon. Emlékszem, nyolc évesen felmászott egy magas fára, de nem számolt vele, hogy nehezebb lett, mint a múltkori mászáskor, eltört alatta az ág, és szép kis karcolások keletkeztek az egész testén, és persze elájult, mert a fejét is beverte. Biztos voltam benne, ha nem kap orvosi segítséget, akkor a végén még halálra fog fagyni az orosz hidegben. Ezért úgy döntöttem, hogy hazaviszem a szüleihez, akik szerencsére el tudták látni.
Ezután Cear tápászkodva felül, körbenéz, majd sóhajt egy nagyot.
-Még szerencse, hogy kevesen vagyunk. A Sárkány Örzőről biztosan tudom, hogy megbízhatunk, de téged kislány nem ismerlek.
Eltelik pár pillanat, és Cear még pislog is néhányat, mielőtt folytatná, és szégyenében még az arca elé teszi a kezét.
-Oh, gondolom te vagy, akire vigyáz a sárkány, Cenvilnek nem kell még egy Örző. Mármint Cearnak. mindig elfelejtem, hogy itt másik nevet használ. És te vagy az, akivel a Küzdő folyton együtt lóg. Nem ismertelek fel ilyen fiatalon. Elnézést a faragatlanságomért, még be se mutatkoztam. Árnyék vagyok, Cenvil emlékeinek az Örzője. Kérlek ne beszéljetek rólam neki. Jobb, ha továbbra is betegségként kezeli a dolgot. Eddig még csak egy embernek mutatkoztam be, de azt nagyon keservesen megbántam. Mindenféle kísérletek, egyik rosszab, mint a másik. Fogalmam sincs, hogy szerethetett bele az őrült abba a némberbe, de úgy néz ki a rossz lányokra bukik. Nem tehettem mást, elvettem tőle a gonosz kisérletek emlékét. Hisz miattam keveredett abba a helyzetbe, és minden más lehetőség esetén felfedtem volna magam előtte. Ha vársz egy kicsit, megpróbálom felkelteni, gondolom mind a ketten szeretnétek befejezni a küzdelmet. Addig megtennéd, hogy bekötöznéd a hülye kis buksiját? Én nem fogok helyette cselekedni. Eddig négyszer csináltam, de azok mindig nagyon fontos pillanatok voltak. Ráadásul az egyiket nagyon el is rontottam.
Ha nem ellenkezik senki, akkor visszafekszik abba a pózba, mint amiből az előbb felkelt.
-Te esetleg nem féltél attól, hogy a vonyítással magatokhoz hívsz egy igazi farkast is?
Talán, mert a kistesómat nem akartam annyira bántani, nem adtam bele annyi erőt, hogy baja essék szegénynek, így történhetett meg az, hogy én leestem a nyeregből, ő viszont nem.
Néhány pillanatig Cear mozdulatlanul feküdt a földön. Talán már lent is voltál mellette, mikor hirtelen megszólalt:
-Ezt nem hiszem el, ez az idióta már megint elájult. Pedig esküszöm, hogy ez most nem miattam történt, és azt sem hiszem, hogy kimerült volna, azt mindig érzi előre.
Ekkor vette észre magát, majd hirtelen a szája elé kapta a kezét.
-Nem, nem és nem. Ez nem lehet. A hülye fiatalodás miatt én is elvesztettem a kontrollt. Mármint ismét én kaptam meg egy kis időre. Elfelejtettem milyen kis törékeny volt fiatalon. Emlékszem, nyolc évesen felmászott egy magas fára, de nem számolt vele, hogy nehezebb lett, mint a múltkori mászáskor, eltört alatta az ág, és szép kis karcolások keletkeztek az egész testén, és persze elájult, mert a fejét is beverte. Biztos voltam benne, ha nem kap orvosi segítséget, akkor a végén még halálra fog fagyni az orosz hidegben. Ezért úgy döntöttem, hogy hazaviszem a szüleihez, akik szerencsére el tudták látni.
Ezután Cear tápászkodva felül, körbenéz, majd sóhajt egy nagyot.
-Még szerencse, hogy kevesen vagyunk. A Sárkány Örzőről biztosan tudom, hogy megbízhatunk, de téged kislány nem ismerlek.
Eltelik pár pillanat, és Cear még pislog is néhányat, mielőtt folytatná, és szégyenében még az arca elé teszi a kezét.
-Oh, gondolom te vagy, akire vigyáz a sárkány, Cenvilnek nem kell még egy Örző. Mármint Cearnak. mindig elfelejtem, hogy itt másik nevet használ. És te vagy az, akivel a Küzdő folyton együtt lóg. Nem ismertelek fel ilyen fiatalon. Elnézést a faragatlanságomért, még be se mutatkoztam. Árnyék vagyok, Cenvil emlékeinek az Örzője. Kérlek ne beszéljetek rólam neki. Jobb, ha továbbra is betegségként kezeli a dolgot. Eddig még csak egy embernek mutatkoztam be, de azt nagyon keservesen megbántam. Mindenféle kísérletek, egyik rosszab, mint a másik. Fogalmam sincs, hogy szerethetett bele az őrült abba a némberbe, de úgy néz ki a rossz lányokra bukik. Nem tehettem mást, elvettem tőle a gonosz kisérletek emlékét. Hisz miattam keveredett abba a helyzetbe, és minden más lehetőség esetén felfedtem volna magam előtte. Ha vársz egy kicsit, megpróbálom felkelteni, gondolom mind a ketten szeretnétek befejezni a küzdelmet. Addig megtennéd, hogy bekötöznéd a hülye kis buksiját? Én nem fogok helyette cselekedni. Eddig négyszer csináltam, de azok mindig nagyon fontos pillanatok voltak. Ráadásul az egyiket nagyon el is rontottam.
Ha nem ellenkezik senki, akkor visszafekszik abba a pózba, mint amiből az előbb felkelt.
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Shukaku Vas. Jún. 05 2016, 11:30
-Nekünk is, nekünk is...
Bólogatott gyorsan Shu, nehogy azt hidd, hogy nekik valami szörnyű elavult családmodelljük volt, elnyomó apukával, és ezért beszél állandóan csak róla, mert csak ő volt jelen az életében.
-Csak... nem tudom... ez valahogy így alakult. És nekem is egyformák, nem szerettem egyikőjüket sem jobban, mint a másikat.
Jelentette ki magabiztosan, bár tudta, hogy ez hazugság. Igenis jobban szerette az apukáját, de ettől nem érezte úgy, hogy kevésbé szerette volna az anyukáját... csak ezt nem szabadott akkor sem kimondani, mert mindenki ezt hitte volna, és úgysem értették volna meg. A félelmedre viszont felnevetett, majd gyorsan megrázta a fejét, és maga elé tartotta a kezeit.
-Én lettem volna a legboldogabb, ha oda tudok csalogatni egy Ezot, de ők már régen kihaltak, vagy kétszáz éve. Mondjuk vicces lett volna, ha ennek ellenére mégis sikerül... de nem vagyok olyan ügyes, és a farkasok sem olyan buták. Meg tudják különböztetni a saját hangjukat attól, amit én utánzok. Talán csak Attenborough professzor tudta annyira jól megtanulni, hogy... ha meg a whisperer, de neki nem emlékszem a nevére. Szóval nem, ettől nem féltem.
És valóban, ha nem nyúlt a kopjáért, és Timi bökdösésére sem mozdult meg, akkor Shu leugrott barátja hátáról, és aggódó tekintettel hajolt föléd, és meredt rád. Nem gondolta volna, hogy valóban bajod eshet, betudta a szokásos produkcióidnak, de azért nyugtalanította a helyzet. Kicsit megkönnyebbült, amikor megszólaltál, de a beszéded annyira meglepte, hogy nem vágott közbe.
~Húgi? Hé! Nem is idióta!~
Ez volt az első gondolat, ami eszébe jutott, majd megrázta a fejét, és igyekezett nem teljesen hülye képet vágni.
-Izé... szia!
~Orosz hidegben? Árnyék? Ez... ez akkor nem is igazi emlék. És... Cenvil? Cearso... Cenvil... nem is olyan rossz név ez, nem tudom, hogy miért titkolta.~
Ekkor már kissé összeszedettebben és hihetőbben mosolygott, főleg azután, hogy kijelentetted, hogy Timiben jobban megbízol, mint benne, ami melegséggel töltötte el pici szívét... de így már a fura beceneveket is értette.
-Shu... és igen... én vagyok... örvendünk...
~Ki a bánat lehet az a Küzdő? Timidus a Sárkány Örző, az stimmt, de ki az akivel én még folyton együtt lógok? Az emlékek őre? Az nem egy film?~
-Nem fogunk, megígérjük. És... és... persze, segítünk...
~Maradj még! Mondd meg neki, hogy maradjon még!~
Timire pillantott, aki azonban már a hajában lévő masnit húzta ki, majd a kezébe nyomta.
-Vastalp Potion. Nem tudom, hogy az ilyen kiütésekre is hatással van-e, amit nem item okoz, de talán segíthetek.
Shu bólintott, majd Timivel közelebb léptek, a sárkány megnyalta a hülye kis buksidat, majd Shu elkezdte bekötözni a fejedet a szalaggal. Nem volt valami szakszerű, a kis horzsolások bekötözéséhez valamennyire értett odakintről, bár már azt is eléggé elfelejtette, de fejet azt még soha nem kötözött. Ezután leültek melléd, és Shu a kezedet fogva, még mindig a történteken gondolkodva, Timidus pedig még annál is csöndesebben ült melletted, ám a sárkány tudta, hogy min gondolkodik a barátja.
-Azt mondta, hogy nem kell neki még egy Őrző.
-A barátunk. Nincs kívánságműsor. És... nézd meg milyen pici...
Ezt mondjuk nem teljesen értette, hiszen rá nem hatott így a rendszer fiatalítása, az eszét nem vette el, de az talán azért lehetett, mert ő eleve fiatalabb volt, és már megszokta ezt a nagy különbséget... vagy te csak egyszerűen erre is másképpen reagálsz.
Bólogatott gyorsan Shu, nehogy azt hidd, hogy nekik valami szörnyű elavult családmodelljük volt, elnyomó apukával, és ezért beszél állandóan csak róla, mert csak ő volt jelen az életében.
-Csak... nem tudom... ez valahogy így alakult. És nekem is egyformák, nem szerettem egyikőjüket sem jobban, mint a másikat.
Jelentette ki magabiztosan, bár tudta, hogy ez hazugság. Igenis jobban szerette az apukáját, de ettől nem érezte úgy, hogy kevésbé szerette volna az anyukáját... csak ezt nem szabadott akkor sem kimondani, mert mindenki ezt hitte volna, és úgysem értették volna meg. A félelmedre viszont felnevetett, majd gyorsan megrázta a fejét, és maga elé tartotta a kezeit.
-Én lettem volna a legboldogabb, ha oda tudok csalogatni egy Ezot, de ők már régen kihaltak, vagy kétszáz éve. Mondjuk vicces lett volna, ha ennek ellenére mégis sikerül... de nem vagyok olyan ügyes, és a farkasok sem olyan buták. Meg tudják különböztetni a saját hangjukat attól, amit én utánzok. Talán csak Attenborough professzor tudta annyira jól megtanulni, hogy... ha meg a whisperer, de neki nem emlékszem a nevére. Szóval nem, ettől nem féltem.
És valóban, ha nem nyúlt a kopjáért, és Timi bökdösésére sem mozdult meg, akkor Shu leugrott barátja hátáról, és aggódó tekintettel hajolt föléd, és meredt rád. Nem gondolta volna, hogy valóban bajod eshet, betudta a szokásos produkcióidnak, de azért nyugtalanította a helyzet. Kicsit megkönnyebbült, amikor megszólaltál, de a beszéded annyira meglepte, hogy nem vágott közbe.
~Húgi? Hé! Nem is idióta!~
Ez volt az első gondolat, ami eszébe jutott, majd megrázta a fejét, és igyekezett nem teljesen hülye képet vágni.
-Izé... szia!
~Orosz hidegben? Árnyék? Ez... ez akkor nem is igazi emlék. És... Cenvil? Cearso... Cenvil... nem is olyan rossz név ez, nem tudom, hogy miért titkolta.~
Ekkor már kissé összeszedettebben és hihetőbben mosolygott, főleg azután, hogy kijelentetted, hogy Timiben jobban megbízol, mint benne, ami melegséggel töltötte el pici szívét... de így már a fura beceneveket is értette.
-Shu... és igen... én vagyok... örvendünk...
~Ki a bánat lehet az a Küzdő? Timidus a Sárkány Örző, az stimmt, de ki az akivel én még folyton együtt lógok? Az emlékek őre? Az nem egy film?~
-Nem fogunk, megígérjük. És... és... persze, segítünk...
~Maradj még! Mondd meg neki, hogy maradjon még!~
Timire pillantott, aki azonban már a hajában lévő masnit húzta ki, majd a kezébe nyomta.
-Vastalp Potion. Nem tudom, hogy az ilyen kiütésekre is hatással van-e, amit nem item okoz, de talán segíthetek.
Shu bólintott, majd Timivel közelebb léptek, a sárkány megnyalta a hülye kis buksidat, majd Shu elkezdte bekötözni a fejedet a szalaggal. Nem volt valami szakszerű, a kis horzsolások bekötözéséhez valamennyire értett odakintről, bár már azt is eléggé elfelejtette, de fejet azt még soha nem kötözött. Ezután leültek melléd, és Shu a kezedet fogva, még mindig a történteken gondolkodva, Timidus pedig még annál is csöndesebben ült melletted, ám a sárkány tudta, hogy min gondolkodik a barátja.
-Azt mondta, hogy nem kell neki még egy Őrző.
-A barátunk. Nincs kívánságműsor. És... nézd meg milyen pici...
Ezt mondjuk nem teljesen értette, hiszen rá nem hatott így a rendszer fiatalítása, az eszét nem vette el, de az talán azért lehetett, mert ő eleve fiatalabb volt, és már megszokta ezt a nagy különbséget... vagy te csak egyszerűen erre is másképpen reagálsz.
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Re: Emlék
by Cearso Vas. Jún. 05 2016, 16:26
-Én is örvendek. Még ha csak egy baleset miatt is találkoztunk. És köszönöm, az ő nevében is.
Vastalp? Azzal szerintem csak a többi ütéstől tudjátok megvédeni, de nem biztos, hogy fog segíteni a felkeltésében. Azonban örülök, hogy ilyen barátai vannak.
És mielőtt bármit is tudnál mondani, már újra az igazak álmát aludta.
-Huh, ezek szerint leestem?
Végignézek magamon, és már jóval kisebb vagyok, mint ezelőtt.
-Ez azt jelenti, hogy mi most ismét egy idősek vagyunk, igaz? Tehát mostantól hivatalosan is ikertestvérek vagyunk.
Egy kicsit el kell gondolkoznom, hogy mi is történt ezelőtt.
-Hol is tartottunk, ja igen. Békés, ha jól emlékszem, félig kutya, félig ember volt. Vagyis, ha minden igaz, most is az. Mivel félig ember, ezért tud emberi nyelven beszélni. És mivel félig kutya ezért mindig elkísérte a szüleimet, mikor el voltak vadászni, és én még nem mehettem velük. És én meg örültem, hogy egyikük sem sérült meg az út alatt. Főleg azért, mert Békés vigyázott rájuk.
-Ja, és a nyolcéves történet majdnem kimaradt. Nyolcévesen ünnepeltük az öcsém első születésnapját. Ez a nap sokkal jobban megmaradt bennem, mint az, mikor hazajöttek a kórházból. Az öcsém december negyedikén született, és akkor nagyon szép havazásban volt részünk. Mármint az első születésnapján. Ugyanis akkoriban orosz földön éltünk. Még mindig furcsa, hogy akkoriban csak pár utca választott el Szonjától. És úgy döntöttünk, hogy ennek a napnak a nagy részét a szabadban fogjuk tölteni. Persze anyu mindennel bebugyolálta a kicsit, hogy még véletlenül se fázzon meg. Apu bent maradt azzal az indokkal, hogy meg kell javítani valamit. De nem ez volt a helyzet. Mindent elintézett, amit anyu szokott, és még tortát is sütött. Mikor bementünk én is, és anyu is meglepődtünk, hogy mi történt. Az öcsém pedig szépen szétkente az arcán a süti, amihez egy hatalmas mosoly tartozott. Azt a mosolyt soha nem fogom elfelejteni.
-Nos, dzi... dzsi... dzievosz... dzievoshka.
Közben háromszor is beletörik a nyelvem a szóba.
-Jöhet a következő kör?
Majd felugrottam a lóra, amiről már akármelyik pillanatról leeshetek, hisz annyival nagyobb volt már.
Vastalp? Azzal szerintem csak a többi ütéstől tudjátok megvédeni, de nem biztos, hogy fog segíteni a felkeltésében. Azonban örülök, hogy ilyen barátai vannak.
És mielőtt bármit is tudnál mondani, már újra az igazak álmát aludta.
-Huh, ezek szerint leestem?
Végignézek magamon, és már jóval kisebb vagyok, mint ezelőtt.
-Ez azt jelenti, hogy mi most ismét egy idősek vagyunk, igaz? Tehát mostantól hivatalosan is ikertestvérek vagyunk.
Egy kicsit el kell gondolkoznom, hogy mi is történt ezelőtt.
-Hol is tartottunk, ja igen. Békés, ha jól emlékszem, félig kutya, félig ember volt. Vagyis, ha minden igaz, most is az. Mivel félig ember, ezért tud emberi nyelven beszélni. És mivel félig kutya ezért mindig elkísérte a szüleimet, mikor el voltak vadászni, és én még nem mehettem velük. És én meg örültem, hogy egyikük sem sérült meg az út alatt. Főleg azért, mert Békés vigyázott rájuk.
-Ja, és a nyolcéves történet majdnem kimaradt. Nyolcévesen ünnepeltük az öcsém első születésnapját. Ez a nap sokkal jobban megmaradt bennem, mint az, mikor hazajöttek a kórházból. Az öcsém december negyedikén született, és akkor nagyon szép havazásban volt részünk. Mármint az első születésnapján. Ugyanis akkoriban orosz földön éltünk. Még mindig furcsa, hogy akkoriban csak pár utca választott el Szonjától. És úgy döntöttünk, hogy ennek a napnak a nagy részét a szabadban fogjuk tölteni. Persze anyu mindennel bebugyolálta a kicsit, hogy még véletlenül se fázzon meg. Apu bent maradt azzal az indokkal, hogy meg kell javítani valamit. De nem ez volt a helyzet. Mindent elintézett, amit anyu szokott, és még tortát is sütött. Mikor bementünk én is, és anyu is meglepődtünk, hogy mi történt. Az öcsém pedig szépen szétkente az arcán a süti, amihez egy hatalmas mosoly tartozott. Azt a mosolyt soha nem fogom elfelejteni.
-Nos, dzi... dzsi... dzievosz... dzievoshka.
Közben háromszor is beletörik a nyelvem a szóba.
-Jöhet a következő kör?
Majd felugrottam a lóra, amiről már akármelyik pillanatról leeshetek, hisz annyival nagyobb volt már.
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Shukaku Vas. Jún. 05 2016, 16:52
-A felkeltésében majd te segítesz. Abban sem vagyok biztos, hogy bármit ér a potion, hiszen csak az item alapú kiütések ellen hasznos, a fizikai ütéstől nem véd meg.
-Most... akkor most mi leütöttük Ceart? Izé... hupszi...
Ebbe még így bele sem gondolt addig a lány, de gyorsan kellett cselekednie, hiszen bármelyik pillanatban felkelhettél, és nekik úgy kellett tenniük, mintha mi sem történt volna. Vagyis Timinek nem kellett tennie semmit, de neki igen.
-Igen, leestél, de nincs semmi baj. És... a szalagom is nagyon jól áll, de azért majd a játék végén kérem vissza. Ez egy különleges darab, mert még az alapbeállításhoz kaptam, és nincs belőle ugyanilyen.
Lelkesen bólogatott az egyidősödésre, de azért melléd állt, hogy megméredzkedjetek egymás mellett. Ő japán volt, akik eleve kisebb növésűek, de ő még ahhoz képest is kisebb volt egy picit, na meg lány is, szóval tényleg kíváncsi volt, hogy mennyivel magasodsz az ő százhúsz centije fölé.
-Már...
Szakított volna félbe Shu azzal, hogy már megvolt, hiszen a fáramászós fejbeütős történet lényegében lefedte a kritériumokat, de mivel ugye titokban kellett tartani, hogy mással is beszélt közben, ezért gyorsan visszakozott.
-Már nagyon várjuk, Cear. Azt hittük, hogy még a végén elfelejted.
Igen, ez kellett most. Elviccelni. Ha viccelődik a felejtős bigyuszkáddal, és még a nyelvét is kiölti hozzá, akkor biztosan nem fog az eszedbe jutni az, hogy pont ezzel kapcsolatban szeretne valamit eltitkolni. Amúgy sem szeretett titkolózni, de megbízható volt, és megígérte, szóval állta a szavát, meg azt is, hogy közbevágjon, bár néha nevetett egy picit, és kissé olvadozott a történeteden.
-Hmm... ha gondolod, akkor megehetjük majd itt a fagyit, és akkor én is szétkenhetem az arcodon, hogy örülj. Timi még le is nyalogatja, ha szeretnéd.
Ez a dolog teljesen csak a kutyákról jutott eszébe, és ha már megemlítette a barátját, a sárkány kapott is egy puszit a pofájára... csak úgy.
-Tudom, hogy mit érzel. Én is örülök, hogy Timi mindig itt van mellettem, és... és már van aki megvédje a szeretteimet...
Újra meg kellett ráznia a fejét az elcsukló hangja után, de egy ismételt csíny tudta, hogy visszahozza a jókedvét. Mielőtt felállt volna a pályára, melléd sétáltak, és végigsimított a ló fején, aki erre hozzád zsugorodott, és a végére már egy póni hátán csücsültél, megfelelő méretű nyeregben.
-Tessék, így kényelmesebb lesz, és jobban is illik hozzád. Ééés... nekem meg dec harmadika a szülinapom, szóval még ez is stimmel tesóilag.
Kacsintott, majd elvágtattak a pálya másik oldalára. Ha Timi nem repült volna, akkor végig nálad lett volna a high ground, és tudjuk, hogy az a győzelmet jelenti... bár a pónid még így is magasabb volt, mint a sárkány. Shu előreszegezte a kopját, és most igyekezett lazábban tartani, hogy ne üssön nagyot, és még Timi is lassabban indult el feléd.
-Most... akkor most mi leütöttük Ceart? Izé... hupszi...
Ebbe még így bele sem gondolt addig a lány, de gyorsan kellett cselekednie, hiszen bármelyik pillanatban felkelhettél, és nekik úgy kellett tenniük, mintha mi sem történt volna. Vagyis Timinek nem kellett tennie semmit, de neki igen.
-Igen, leestél, de nincs semmi baj. És... a szalagom is nagyon jól áll, de azért majd a játék végén kérem vissza. Ez egy különleges darab, mert még az alapbeállításhoz kaptam, és nincs belőle ugyanilyen.
Lelkesen bólogatott az egyidősödésre, de azért melléd állt, hogy megméredzkedjetek egymás mellett. Ő japán volt, akik eleve kisebb növésűek, de ő még ahhoz képest is kisebb volt egy picit, na meg lány is, szóval tényleg kíváncsi volt, hogy mennyivel magasodsz az ő százhúsz centije fölé.
-Már...
Szakított volna félbe Shu azzal, hogy már megvolt, hiszen a fáramászós fejbeütős történet lényegében lefedte a kritériumokat, de mivel ugye titokban kellett tartani, hogy mással is beszélt közben, ezért gyorsan visszakozott.
-Már nagyon várjuk, Cear. Azt hittük, hogy még a végén elfelejted.
Igen, ez kellett most. Elviccelni. Ha viccelődik a felejtős bigyuszkáddal, és még a nyelvét is kiölti hozzá, akkor biztosan nem fog az eszedbe jutni az, hogy pont ezzel kapcsolatban szeretne valamit eltitkolni. Amúgy sem szeretett titkolózni, de megbízható volt, és megígérte, szóval állta a szavát, meg azt is, hogy közbevágjon, bár néha nevetett egy picit, és kissé olvadozott a történeteden.
-Hmm... ha gondolod, akkor megehetjük majd itt a fagyit, és akkor én is szétkenhetem az arcodon, hogy örülj. Timi még le is nyalogatja, ha szeretnéd.
Ez a dolog teljesen csak a kutyákról jutott eszébe, és ha már megemlítette a barátját, a sárkány kapott is egy puszit a pofájára... csak úgy.
-Tudom, hogy mit érzel. Én is örülök, hogy Timi mindig itt van mellettem, és... és már van aki megvédje a szeretteimet...
Újra meg kellett ráznia a fejét az elcsukló hangja után, de egy ismételt csíny tudta, hogy visszahozza a jókedvét. Mielőtt felállt volna a pályára, melléd sétáltak, és végigsimított a ló fején, aki erre hozzád zsugorodott, és a végére már egy póni hátán csücsültél, megfelelő méretű nyeregben.
-Tessék, így kényelmesebb lesz, és jobban is illik hozzád. Ééés... nekem meg dec harmadika a szülinapom, szóval még ez is stimmel tesóilag.
Kacsintott, majd elvágtattak a pálya másik oldalára. Ha Timi nem repült volna, akkor végig nálad lett volna a high ground, és tudjuk, hogy az a győzelmet jelenti... bár a pónid még így is magasabb volt, mint a sárkány. Shu előreszegezte a kopját, és most igyekezett lazábban tartani, hogy ne üssön nagyot, és még Timi is lassabban indult el feléd.
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Vas. Jún. 05 2016, 16:52
The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás
'2 oldal halál/korona' :
'2 oldal halál/korona' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Kayaba Akihiko Vas. Jún. 05 2016, 17:03
The member 'Cearso' has done the following action : Kockadobás
'2 oldal halál/korona' :
'2 oldal halál/korona' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Emlék
by Cearso Kedd Jún. 07 2016, 12:58
-Masni? Milyen masni?
Végigtapogattam a fejemen, és eltartott egy darabig míg leesett, hogy masni cimszóval arról a kötésről van szó, ami a fejemre volt kötve.
-Ennyire bevertem volna a fejem?
A méricskézést sosem értettem. Nem tudom mitől lenne több, vagy jobb valaki csak azért, mert magasabb a másiknál.
Mondjuk ilyen fiatalon még nem voltak velem egykorú ismerőseim, akikkel ennyire méreckedhettem volna. Most sem volt köztünk valami nagy különbség. Mármint nem akkora, mint amit megszoktam, mikor együtt vagyok a lánnyal. Ilyen fiatalon az a néhány centi is sokat számíthat. Bár ez lényegtelen tény, mert hirtelen nöttem tizenéves koromban.
A fagyis megjegyzésre csak kap egy szúros tekintetet, majd egy kis kuncogást tölem.
-Kár, hogy nem tarthatjuk együtt a születésnapotokat.
Sajnos ez a szomorú igazság. Shu nem hiszi el, hogy tudna élni odakint, az öcsém meg nem valószínű, hogy belépne ebbe a játékba. Főleg nem így három évvel a kezdés után. Nem az a tipus, aki szeret hátulról felkapaszkodni.
-Inkább ne is foglalkozzunk ezzel.
Majd előkészítettem a kopját, és nekiindulok a lánynak, ami ismét azzal jár, hogy leesek a lóról, akarom mondani a poniról.
-Úgy néz ki egy nap alatt kaptam egy kishúgit és egy nagy növért is.
Talán már a méret is stimmel.
-Egy hét éves emléknek kéne következnie, igazam van?
Persze nem vártam, hogy válaszoljon rá, hisz mind a ketten tudjuk a választ.
-Nincs más választasom.
Mondom miközben feltápászkodom.
-Feladom a küzdelmet. Ilyen régi emlékem már nem igazán van. Szép meg pláne nem. Sajnálom.
Egyébként is az volt az eredeti tervem, hogy a lovaglásra hivatkozva nem folytatom innentől kezdve. Mondjuk a ló poniasítása megváltoztatta ezt a tervem.
Végigtapogattam a fejemen, és eltartott egy darabig míg leesett, hogy masni cimszóval arról a kötésről van szó, ami a fejemre volt kötve.
-Ennyire bevertem volna a fejem?
A méricskézést sosem értettem. Nem tudom mitől lenne több, vagy jobb valaki csak azért, mert magasabb a másiknál.
Mondjuk ilyen fiatalon még nem voltak velem egykorú ismerőseim, akikkel ennyire méreckedhettem volna. Most sem volt köztünk valami nagy különbség. Mármint nem akkora, mint amit megszoktam, mikor együtt vagyok a lánnyal. Ilyen fiatalon az a néhány centi is sokat számíthat. Bár ez lényegtelen tény, mert hirtelen nöttem tizenéves koromban.
A fagyis megjegyzésre csak kap egy szúros tekintetet, majd egy kis kuncogást tölem.
-Kár, hogy nem tarthatjuk együtt a születésnapotokat.
Sajnos ez a szomorú igazság. Shu nem hiszi el, hogy tudna élni odakint, az öcsém meg nem valószínű, hogy belépne ebbe a játékba. Főleg nem így három évvel a kezdés után. Nem az a tipus, aki szeret hátulról felkapaszkodni.
-Inkább ne is foglalkozzunk ezzel.
Majd előkészítettem a kopját, és nekiindulok a lánynak, ami ismét azzal jár, hogy leesek a lóról, akarom mondani a poniról.
-Úgy néz ki egy nap alatt kaptam egy kishúgit és egy nagy növért is.
Talán már a méret is stimmel.
-Egy hét éves emléknek kéne következnie, igazam van?
Persze nem vártam, hogy válaszoljon rá, hisz mind a ketten tudjuk a választ.
-Nincs más választasom.
Mondom miközben feltápászkodom.
-Feladom a küzdelmet. Ilyen régi emlékem már nem igazán van. Szép meg pláne nem. Sajnálom.
Egyébként is az volt az eredeti tervem, hogy a lovaglásra hivatkozva nem folytatom innentől kezdve. Mondjuk a ló poniasítása megváltoztatta ezt a tervem.
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: Emlék
by Shukaku Kedd Jún. 07 2016, 15:30
Ekkor gondolkodott el azon az idomár, hogy kötés címszó alatt akár már rendesen is beleköthette volna a masnit a hajadba, és most, hogy tényleg látszott, hogy nem volt semmi bajod, már viccesnek is gondolta, de amikor éppen sokadszorra ájultál el egy olyan világban, ahol ennek nem kellene, vagy legalább is nem ilyen gyakorisággal kellene megtörténnie, akkor még ő sem tudott a mókázásra gondolni. Most azonban már igen, szóval szélesen elmosolyodott, és megpróbálta finoman lefejteni a kezedet a kobakodról.
-Nyugi, ne piszkáld. Szép hosszú hajad van, teljesen jól áll benne a masnim, ha piszkálod akkor csak elrontod. Ha nagyon szeretnéd, akkor egészen a nap végéig hordhatod, de fürdéshez már mindenképpen kell, mert nem szeretem, ha belelóg a vízbe a hajam.
Kötötte a lelkedre a dolgot, majd elégedetten vette tudomásul, hogy nem vagy sokkal de sokkal nagyobb nála. A méricskélésnek pedig igenis van értelme. Egyrészt minden mesekönyvben látod, és akinek nincs testvére, nem méredzkedhet senkivel, csak az ajtófélfa rovátkáival, az kapva kap az ilyen alkalmon. Na ha ez a valaki tudvalevőlegesen még úgy is éli az életét, hogy e legtöbb emberre fel kell néznie, és nem a szó átvitt értelmében, az a valaki nagyon örül annak, ha egy magas lehet veled. A megjegyzésedet a szülinapokról igyekezett nem tudomásul venni, hiszen az csak megint egy szomorú és felesleges emlékezgetésbe torkollana, amit most nagyon el akart kerülni. Vidám emlékek. Ez a lényeg. A „csata” megint a szokásos módon zajlott, és akármennyire is nem akart lelökni, most is sikerült. Mikor tudatosult benne, hogy most ő a nagyobb, akkor kihúzta magát, és most már hátulról megfogva téged, a hónod alá nyúlva igyekezett felcibálni a földről, ami súlyemelés jártasság hiányában, na meg azért, mert még így is nagyjából egy méretben voltatok, maximum segítség lehetett.
-Ühümm! Hét éves.
Válaszolta eléd szökkenve, és várva a mesédet, ami azonban most elmaradt. Eléggé elszontyolodott a hírre, de amikor hozzátetted, hogy szép emléked meg pláne nincs, akkor még sóhajtott is hozzá, és jó szorosan megölelt.
-Nem baj öcsi, akkor egyezzünk ki döntetlenben, és elosztjuk a fagyit testvériesen... azaz te kevesebbet kapsz, mert te kisebb vagy, és nekem még Timivel is meg kell osztanom az én részemet.
Öltötte ki a nyelvét, miközben a sárkányra kacsintott, majd megragadta a kezedet, és elkezdett a kijárat felé cibálni, ám pár pillanat múlva megtorpant, és újra feléd fordult.
-Hmm... még egy kérdésem lenne. Melyik a legeslegelső szép emléked?
-Nyugi, ne piszkáld. Szép hosszú hajad van, teljesen jól áll benne a masnim, ha piszkálod akkor csak elrontod. Ha nagyon szeretnéd, akkor egészen a nap végéig hordhatod, de fürdéshez már mindenképpen kell, mert nem szeretem, ha belelóg a vízbe a hajam.
Kötötte a lelkedre a dolgot, majd elégedetten vette tudomásul, hogy nem vagy sokkal de sokkal nagyobb nála. A méricskélésnek pedig igenis van értelme. Egyrészt minden mesekönyvben látod, és akinek nincs testvére, nem méredzkedhet senkivel, csak az ajtófélfa rovátkáival, az kapva kap az ilyen alkalmon. Na ha ez a valaki tudvalevőlegesen még úgy is éli az életét, hogy e legtöbb emberre fel kell néznie, és nem a szó átvitt értelmében, az a valaki nagyon örül annak, ha egy magas lehet veled. A megjegyzésedet a szülinapokról igyekezett nem tudomásul venni, hiszen az csak megint egy szomorú és felesleges emlékezgetésbe torkollana, amit most nagyon el akart kerülni. Vidám emlékek. Ez a lényeg. A „csata” megint a szokásos módon zajlott, és akármennyire is nem akart lelökni, most is sikerült. Mikor tudatosult benne, hogy most ő a nagyobb, akkor kihúzta magát, és most már hátulról megfogva téged, a hónod alá nyúlva igyekezett felcibálni a földről, ami súlyemelés jártasság hiányában, na meg azért, mert még így is nagyjából egy méretben voltatok, maximum segítség lehetett.
-Ühümm! Hét éves.
Válaszolta eléd szökkenve, és várva a mesédet, ami azonban most elmaradt. Eléggé elszontyolodott a hírre, de amikor hozzátetted, hogy szép emléked meg pláne nincs, akkor még sóhajtott is hozzá, és jó szorosan megölelt.
-Nem baj öcsi, akkor egyezzünk ki döntetlenben, és elosztjuk a fagyit testvériesen... azaz te kevesebbet kapsz, mert te kisebb vagy, és nekem még Timivel is meg kell osztanom az én részemet.
Öltötte ki a nyelvét, miközben a sárkányra kacsintott, majd megragadta a kezedet, és elkezdett a kijárat felé cibálni, ám pár pillanat múlva megtorpant, és újra feléd fordult.
-Hmm... még egy kérdésem lenne. Melyik a legeslegelső szép emléked?
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
2 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|