Villámló Barlang

Úgy voltam vele, hogy régen voltunk így együtt, egy céhként terepet tisztítani. Általában egy-egy boss előtt, akkor is csak azokat a szörnyeket távolítva el, amelyek a bossteremig utunkba akadtak - nem túl nagy feladat, és nem is az az igazi csapatharc, hiszen akkor már mindenki feszült, és inkább a taktikára koncentrál. Bizonytalanul nyitottam meg a menüt, de ahogy a szöveget kezdtem el írni, úgy vettem rá magam, hogy igen, jó lesz ez. Lesz, aki ráér, és lesz, aki szívesen jönne velem.
Igazság szerint szükségem volt rájuk. A közelségükre, a mosolyukra, nevetésükre. És nem a kazamata szörnyei miatt; azokkal egy-két kivétellel szólóban is végeztem volna, pár perc alatt is. De kellett a vidámság. Hiányzott Szophie. S bár sokat gondolkodtam Yuichi szavain, amiket aznap a csokiszobában mondott, de abban az egyben igaza volt, nem tesz jót nekem az egyedüllét. Egy ilyen mobozásban pedig - főleg csapatban - semmi veszélyes nem volt, így bőven lesz lehetőség egy kicsit kikapcsolódni, miközben végzünk pár szörnnyel és fejlődünk is általuk. Megírtam hát a rövid körüzenetet, és vártam a válaszpm-eket, végül közösen megbeszélve egy időpontot, ami a legtöbbünknek jó volt. Annak külön örültem, hogy Rey is velünk tart: ugyan a szintje elmaradt a kazamatában található mobokétól, de pont ezért fog tudni gyorsabban fejlődni, s biztos voltam benne, hogy Ai megvédi őt, ha szükséges. Mosolyogtam, márcsak a program gondolatától is. Ti vagytok a családom idebent.

A helyzet pedig úgy alakult, hogy túl sokan lettünk, így két csapatra kellett osztanunk magunkat, ahogy régebben a tornyos helyszínen is. Ha egyszerre hat-hét játékos ront neki négy-öt négyzetméteren lebzselő moboknak, abból hatalmas káosz lesz, arról nem is beszélve, hogy nagy rá az esély, hogy véletlen egymást sebezzük majd. Az pedig nagyon nem lett volna jó. Két külön helyet kellett tehát kinézni, ideális felállással, ám ha valaki talán morcos is lett volna miatta, biztosítottam róla, hogy lesz még ilyen kirándulás. Nem utolsó sorban pedig, remek lehetőség, hogy mindenki egy kicsit jobban megismerje egymást.
- A teleportkapunál találkozunk - integettem a többieknek, s Aival, Yuival és Reyel az oldalamon elindultunk a Villámló Barlang felé.
Egy hely, ahol igaz már voltam, de nem sikerült megtalálni a mélyén rejtőző szörnyet. Felszerelkeztem, majd, miután mindenki készen állt, aktiváltam a jártasságaim, és beléptünk a barlangba.

Észlelés 3 aktív.

Eleinte úgy éreztem magam, mint csöndes megfigyelője az eseményeknek; ugyan odaértünk a bejárat elé, de Yuichi Aival viccelődött később Reyt is bevonva – én pedig csak úgy voltam ott. Mosolyogva figyeltem őket. Érdekelt, Alexék vajon hogyan boldogulnak odaát, közben pedig átnéztem mégegyszer, mik várhatnak ránk a barlangban, igyekezve előre tervezni kicsit. Amikor Ai a nyomkövetését említette, felelni szerettem volna, rápillantva Reyre, de végül mégsem tettem: csak összeszorítottam ajkaim, és egy halk „Menjünk” után beléptem a kazamatába. Nem akartam beleszólni. Ők is tudták, mire képesek, és sokra is voltak képesek, még egyedül is, nemhogy így, hogy többen jöttünk. S közben egyre inkább elbizonytalanodtam, jó ötlet volt-e elhívni őket. Szophiera gondoltam. Ővele… valahogy más volt. El tudtam engedni magam, és őszintén, jókedvűen nevetni még a legveszélyesebb szituációkban is, most azonban olyan távolinak éreztem mindezt, őket is, a barátaim, akik jól elvoltak egymással. Némán lépkedtem elöl, kezemben a kelleténél erősebben szorítva a Katanát.
Ezt pedig még tetézte is a baj, ami hirtelen jött és egyáltalán nem voltam felkészülve rá: Rey egyszerre csak eltűnt. Ahogy korábban Al is, pont ugyanitt. És én hoztam ide őket. Tudnom kellett volna, hogy nem biztonságos. És pont Rey…
- Utána kell mennünk, hamar – ugrottam oda a ponthoz, ahol a csapda aktiválódott – Remélem, ha olyan lesz a helyzet, el tud teleportálni – mondtam reménykedve, azonban feszült voltam és ez az incidens csak még feszültebbé tett. Miután rájöttem, hogy nem tudjuk követni őt, rögtön lenyitottam a minimapot, hogy tudjam, merre van, ám mielőtt ránavigálhattam volna a fiú tartózkodási helyére, megjelentek az első mobok, méghozzá nem is kevesen – A legjobbkor… - húztam el a szám – Feltartom őket – szóltam hátra, majd már vetettem is magam előre, be a kilenc tigris közé, még a levegőben próbálva aktiválni a képességem. Ha sikerült, ha nem, lendítettem meg a fegyvert, és elintéztem, hogy a lehető legtöbb tigris kapjon egy-egy plusz csíkot, a hátán lévők mellé…

Képipróba, ha sikerül +62 gyorsi, amivel (a kasztbónusszal együtt) 4 támadásom lesz. Ettől meg Ai esetleges gyorsibuffjától függően megy 2 vagy 3 vagy 4 vágás a tigrisekbe.
Edit: miért is sikerülne Így 2 vagy 3 támadás.

Bólintottam Yuichira, le kell mennünk, ha itt végeztünk. A probléma csupán annyi volt, hogy Rey eltűnése kellőképpen kizökkentett ahhoz, hogy ne sikerüljön a képességem, így viszont túlságosan is sok tigris maradt életben; Yui sem tudott leütni belőlük annyit. Nem volt időnk játszadozni, innentől taktikázni kellett.
- Ai, még egy kicsit maradj, és védd be Yuichit a pajzsoddal kérlek – fordultam a lány felé, fél szememmel a látóterem bal felső sarkát nézve – Amint Reynek csökkenni kezd az életsávja, ő lesz nagyobb veszélyben – egy pillantás a minimapomra is – Ám egyelőre úgy tűnik elért egy biztonságos zónát. Talán nem lesz baj.
Megkönnyebbülten bólintottam. Mivel egy partyban voltunk, nyomon tudtuk követni minden csapattársunk életpont-változásait, ennyi macskával a nyakunkban azonban per pillanat Yui védelme fontosabb volt. Ez mégcsak az első hullám, annak is az eleje, az pedig nem lenne jó, ha erősen sárgában lennénk, mire szembekerülünk a kazamata főszörnyével. A tier három nem egy könnyű séta, úgy tűnik még nekünk sem.
- A sebzetteket hagyjuk a végére, Ai mellvértje addig csak elintézi őket – mondtam Yuinak gyorsan, és már emeltem is a gyorsaságom – a Katana élén végigfutó, halványsárga fénynek köszönhetően immáron hiba nélkül -, a teljes életes egyedeket célozva.

A passzívom miatt biztos képességhasználat: +62 gyorsi, lesz 4 támadásom.
2 támadás, pihi, 1 támadás, leütöm tigris 5-6-7-et.

A korábbi hibázások ellenére kezdtünk belejönni; egyre kevesebb tigris állt velünk szemben - bár igaz, Yui második támadása nem sikerült, meghát nem is azokat támadta, amiket kellett volna, de ő jobban tudta a saját sebzését, így végülis nem szóltam semmit. Ha szerinte nem lesz elég a visszasebzés, akkor valóban jobban jártunk így. A lényeg úgyis az volt, hogy minél hamarabb Rey után tudjunk indulni, a hogyanok nemigen számítottak - az mondjuk ettől függetlenül nem volt rossz, hogy ezúttal már nem Yuichi sebződött, hisz gondolni kellett a következő támadási hullámokra is, nem is beszélve a főszörnyről, aminek ki tudja milyen taktikája és képességei lesznek. Nem is húztam az időt; amíg a tigrisek Ai pajzsát karmolták, én mögéjük kerültem, pár gyors vágással végezve mind a hárommal, mielőtt nagyon szétszéledhettek volna.
- Talán el tudjuk emelni a köveket – mondtam s mintha nem is lettek volna soha itt a tigrisek, léptem a beszakadt részhez, elkezdve arrébb dobálni a sziklákat. Ha viszont nem sikerült, akkor kénytelenek voltunk kerülőutat tenni, és beljebb menni a barlangban, hogy más úton közelítsük meg a fiút. Yui jól mondta, tudja használni a kardját – ha pedig bajban lenne, bíztam Ai képességében, hogy el tudja őt érni, ha kell.

Támadás, pihi, 2 támadás a maradék tigrisbe.

Yui dicséretére csupán halovány mosollyal bólintottam, egy kicsit megkönnyebbülve, hogy sikerült megszabadulnunk a tigrisektől még azelőtt, hogy Reynek bármi baja esett volna. El is kezdtem pakolni a köveket, közben céhtársaim is besegítettek, így végülis a csapat fiútagjára bíztam a dolgot, és inkább az egyre nagyobb lyukon keresztül nézegettem lefelé, hogy vajon látok-e mozgást, esetleg ismerős indikátort.
- Itt vagyunk fent, pár pillanat és elérünk – kiáltottam le, amint meghallottam a fiú hangját, majd miután az utolsó köveket is sikerült eldobálni, leugrottam kaszttársamhoz, persze készenlétben és aktív Észleléssel – Minden rendben? – kérdeztem aggódón, ám láthatólag egyben volt és pixelek sem szálltak sehol, így meg tudtam nyugodni. Csupán pár másodperccel később, éppen amikor továbbhaladási irány felé kezdtem volna el nézelődni, jelentek meg a sárkányok. Olvastam ezekről is a Bestáriumban, ámbár élőben még soha nem találkoztam velük. Mennyire erősek? Mit lenne a legcélszerűbb aktiválni? – kérdeztem a Katanát gondolatban, és bár lehet Reynek meglepő lehetett, de a fegyver hangosan válaszolt:
- Véleményem szerint egy erőbuffra való átváltás ezesetben kellően hatékony lenne. A fegyverkezelésük alacsony és lassúak is, de sok életpontjuk van.
- Köszi – feleltem, majd azt tettem, amit a kard tanácsolt: átváltottam gyorsaságról erőre, és a Reyhez legközelebbi mobokból vágtam le annyit, amennyit a kitartásom és a gyorsaságom megengedett. Ám még így is maradt belőlük, Aihoz fordultam tehát:
- Kérlek védd be Reyt. Nem hinném, hogy ennyien veszélyesek lennének, de nem lehetünk eléggé biztosak… - mondtam, közben Yuichit és Reyt követtem tekintetemmel, remélve, hogy leütik a maradékot, és további sebződések nélkül mehetünk tovább.

Váltok erőre, így lesz 154 sebzésem. 5 támadás 5 póksárkányba, amiket ezzel el is pixelezek.