Asuka vs Hikaru

A boltom elköltöztetése már időszerű volt, ráadásul rengeteg felesleges dologtól mentett meg a vele járó munka. Amíg azon voltam, hogy inkább a különböző helységeket töltsem meg virágokkal, és csicsázzam takarosra az új házamat, addig kevésbé foglalkoztam a bossokkal, és a velük járó bajokkal. Nem beszélve arról, hogy a régi helyemet is el kellett adnom, s ha nagy munkával is, de sikerült találnom egy játékost, így ő is olcsóbban juthatott saját házhoz, mintha NJK-tól vette volna, valamint én is többet kerestem vele, mintha a rendszernek adományoztam volna.
Azonban a fejlődésemben sikerült kissé stagnálnom. Egyre kevésbé érdekel az, hogy kimásszak mobokat ölni, de még felszabadításban se nagyon volt részem mostanában. Amióta azt a lányt a pókjával elküldtem az ultimate meghalás kastélyába, nem is nagyon volt célpontom. Vagyis aki van, azt eddig úgy tűnik, mégis életben hagyom.
Így tehát hosszú ideje már, hogy a valaha rendszeresen látogatott Arénába mentem volna. Nem csak a szintem miatt nincs kihívóm, hanem azért is, mert túl erősnek gondolnak. Mert vakok, és nem látják, hogy lehet legyőzni, pedig tök egyszerű. Reménykedem picit benne, hogy az új kiképzővel új emberekkel is ki tudok állni, akikkel még soha, és akik nem tudnak rólam semmit. Nem lenne rossz.
Az arénában így aztán bekapcsolom a várakozás gombot, miszerint random ellenfelet keresek - azon belül tényleg nincs semmi kikötés. A terepet szintén véletlenszerűre állítom. Az ellenfelemmel így aztán először majd a harctéren pillantjuk meg egymást. Tiszta romantikus! *.* Pont, mint a kényszerházasságokkal. :3 Na jóóó, azt azért nem. Ez már lehet, kicsit túlzás. Bár azért annyira nem is hülyeség ez a hasonlat.
A töltőgomb pörög még egy darabig, aztán kijelzi végre a találatot. De jó! *-* Kezdek már berozsdásodni úgyis. Remélem, felkötötte a gatyáját. :3 Betipegek a magassarkammal a terepre, s már messziről integetek az ellenfelemnek. Különös... vörös indikátoros, én még sem ismerem.
- Nyuff! *-* Szabályokat te választhatsz ám. Felszereléssel, anélkül, itemekkel, azok nélkül, képikkel, vagy nélkülük... De akár kő-papír-ollózhatunk is. :3 Hogy neked milyen kefe hajad vaaaan! o.o - ömlenek belőlem a szavak, és teszem a szőke nőt. Hagyom, hadd becsüljön alá.

Sokáig nem esik le, hogy honnan ismerhetem, ugyanis nem tudom megjegyezni minden egyes volt kuncsaftomnak az arcát. Az én szakmámban ez mondjuk picit furinak tűnhet, de vannak időszakok, amikor egy héttel előre lefoglalnak minden időpontot, ezért nem tudok mindenkire teljes mértékben figyelni. Legalábbis nem úgy, hogy később a nevét és az arcát is tökéletesen megjegyezzem.
Hikaru azok közé tartozik, akik a játék elején kerestek fel, mert valami változtatást akartak a külsejükön. Ez a tükrös húzás csúnya dolog volt, de egyben jogos is. A rendszer azonban így is lehetővé tesz kisebb változásokat. Ugyebár ide tartozik például a hajszín, a szemszín – bár azt trükkös megoldani, de lehetséges - , s a különböző, sminkelési praktikákkal nagyon-nagyon minimálisan az arcszerkezet is módosítható. Pontosabban azt az optikai illúziót kelti, hogy például nincsenek olyan távol egymástól a szemeid, és ilyenek, még ha fizikailag az úgy is marad. Még a pattanásos tinik arcbőrét is meg tudtam csinálni, így ma már egy pattanás sincs egész Aincradban! \o/
- Váó, tényleg! Már emlékszem. ^^ Te voltál az első, aki szemszínezést kért. – azt ritkán szokták kérni, és ha mégis, azt is inkább csajok. Na de mindegy is.
Felajánlom neki, hogy választhat feltételeket. Nem feltételezem a rendszertől, hogy velem azonos szintűt talált random meccsre, simán kinézem belőle azt is, hogy egy nálam tíz szinttel kisebbet rak be. A legtöbben az én szintemen már a másik arénán vannak, de azt nem szeretem, nem nekem való. A fejlődéshez nekem itt jobban megéri lennem, még akkor is, ha egyre nehezebben találok ellenfelet.
- Se poti, se kristály... kár, pedig azokkal egy nálad magasabb szintű ellen is érvényesülsz. ^^ – nyeh. Na mindegy, ő tudja. T.T Hát akkor ma se veszem hasznát a gyülemlő potion rengetegemnek. Pedig van belőle bőven...
- És nincs más felszerelés, csak a fegyver, vettem. – az meg remélem, nem baj, hogy a fegyverem nem kard... olyan csak a kardforgatóknak van. Bár nem bizti, hogy kinézi belőlem, milyen kasztom lehet. Kissé idegen tőlem a batár nagy Hentes, ami annyira nagy, hogy még egyensúlyozhatok is rajta. Persze, azt most nem tudok, mert kell hozzá az akrobatikám. Anélkül nem megy.
Ha leskelődni akar öltözés közben, akkor csalódnia kell. Az etikai módom be van kapcsolva, s természetesen nem is fehérneműben szeretnék kiállni ellene. Páncélzatom helyett egy nyárias ruhát öltök, s mellé bézs tűsarkakat. Könnyű benne mozogni, nem akadályoz, igaz, az akrobatikámat bukom. A pici, fekete galamb tetkó a bokámon így jól látszódik, de van egy másik, egy szivecskés koponya a bal vállamon is, és akarok a hátamra is valamit, ami színes is.
Mire elkezdődik a harc, ő egy csuklyát vesz fel, emiatt nem sokat látok ki belőle. De természetesen most nem is az arca érdekel, hanem a mozdulatai. Nodachiját ismerem már, láttam ilyet, és tudom, mire képes. Én a rúnázott Hentesemet szereltem fel, felugrásból érkező támadása elől pedig kitérni sem szándékozok. Az a fegyver önmagába véve nem sebez sokat, így jóformán inkább a képességein múlik az, hogy győzedelmeskedni tud-e felettem.
Fájdalomérzet ugyan nincs, ahogyan végigszánt bőrömön a penge, pici, apró lángocskák villannak fel nyomán. Sohasem kaptam még tűzsebzést, és nem tudtam eddig, az milyen is. HP csíkomból viszont igen jelentéktelen az, amit leölt. Ez a maximum, amire képes? Ez sem lesz valami hosszú harc.
- Hűűűű, három év alatt még sosem láttam tűzsebzést! *-* – nem nagyon hatott meg a dolog... Hikaru nem a legjobb feltételeket szabta. Bár az is igaz, hogy nem tudja, mire vagyok képes. A képességeimet éppen ezért nem fogom használni, bár páncél nélkül az egyiknek nem sok hasznát venném.
Most én jövök. ^^ Kigyönyörködtem magam az apró, pici lángocskákban, igaz, csak néhány másodpercig voltak láthatóak. Meg sem várom, míg a pixelsebek eltűnnek, két kézzel megmarkolom a Hentest, és lekeverek Hikarunak vele egyet.


CSP: 87/115
Találat esetén sebzés 60 +6

Sárkány? Miért épp sárkány? Az olyan overrated. T.T Mindenkinek sárkánya van, még Shuunak is sárkánya van! Szerintem tiszta uncsi. Persze, mitológiai lény, de akkor sem nekem való. Viszont egy succubus, nem, inkább egy szirén, még jobb, egy hableány, vagy Medúza maga! Szerintem az is elég király lenne! *-*
- Nem szeretnék sárkányt. T.T Mindig Süsü jut róla eszembe. – megismerkedésünk alkalmával neveztem el Timidust Süsünek, mert az valahogy viccesen hangzott, és jól illett ShuuShuuhoz. Összecseng a nevük. Azóta már ritkán hívom így, de az mindegy.
Megpróbálkozok hát a támadással, a figyelemelterelés általában bejön, meg az is, ha kihasználom női adottságaimat. Magyarán villantok egyet, legalábbis a hátamat. A többi dologhoz Hika-chi még túl kicsi, meg különben sem az esetem. Cukcsi a szőke hajcsija, de akkor is pici.
Döbbenten tapasztalom azonban, hogy a fegyverem még csak nem is súrolja. A levegőt kapom csak el, magyarán a nagy büdös semmit, és ez már kezd egy kissé frusztrálni. >.> Hát mégis micsoda dolog ez, kérem szépen?
- Háááát, tetoválót neeeem, tudod, én magamnak rakosgatom fel. Kiválasztom a mintát, alakítok rajta, aztán mehet. Tudod, ezek nem maradnak meg odakint ám. – buta-buta. Aincradban nincsenek igazi tetoválók. A külsőmódosító rendszerben bújnak meg a dolgok, amik segítenek abban, hogy minimálisan, de alakíts magadon. Szerény vigasz annak ellenében, hogy a belépéskor mindenki kapott egy kis tükröt. Az a sok pattanásos tini pedig nagyon boldog volt, amikor megmutattam nekik, hol tudnak változtatni a bőrük textúráján. :3 Persze picit én is morci voltam, amikor tükröt kaptam, mert én szőke herceg akartam lenni, és ki akartam próbálni, milyen is pasinak lenni. Tök vicces lett volna. De hát ha nem, akkor nem... Sajnos nincs mit tenni.
Kardja lángolva felém nyúl, mintha csak arra várna, hogy majd szimplán csak belerohanok. De sajnos ez nem fog megtörténni. Ismerem már ezt a módszert, de sajnos nagyon ritkán válik be. Minden azon múlik, milyen jók a reflexeid, milyen gyorsan eszmélsz rá, hogy csapda van előtted. Mint a szafariban. Igaz, még sohasem találtam csapdát. Ahelyett tehát, hogy lángoló kardjába ugranék, inkább megkerülöm őt, hátha már nem lesz annyi benne, hogy a másik irányba rántsa azt. Nem tudom, hogy ez red bullt evett reggelire, hogy mindig elszárnyal a csapásaim elől, de majd most, ha hátulról megyek belé, talán több szerencsém lesz. Cearcsimercsihez hasonlít kicsit, mármint őt is nehezen találtam el. Aztán ha végre mégis, akkor meg fekszik, alszik. Jó lenne végre jutni vele valamire.
- Naháááát, és mégis kit? :3 Tudod, elég sokaknak van ilyen tetkójuk. Persze biztosan azért, mert megtetszett nekik a bokám! *-* – örömködök, remélvén, hogy végre eltalálom őt.

CSP: 17