Re: Mezőség

by **Aoi Shizuka** Hétf. Jún. 30 2014, 16:54

Az íjászlány igenlően rázta a fejét, nem volt benne semmi csalafintaság, szíve mélyéről jött a válasz, még ha nem is adott elsőre hangot neki, igaz volt
- Hoooo? Eltehetem? - kérdezett vissza meglepődve. Erről eddig nem hallott, igazság szerint a vadászatól senki sem mesélt eleddig neki, s ő se kérdezte a hogyanját, csupán azt tudta, hogy le van maradva a többséghez képest, akik szinte már veterán vagy legalább is gyakorlott vadásznak számítottak, vagy annak mondták magukat
- Ezt nem tudtam... mármint, hogy így is lehet húst szerezni, én azt hittem eddig, hogy ez csak olyan... kikapcsolódás fajta... akkor majd sütök belőlük... - folytatta halkan, de Shu még nem hagyta abba a mondandóját, s nem akart belevágni, ha már végre valaki vette a fáradtságot, hogy tüzetesen elmagyarázza neki a dolgok miben létét
Mohón falta Shu szavait, s apránként egyre lelkesebb lett, meg aztán a mosolyuk is jobb kedvre derítette, azonban ahogy kiderültek az apró hibák, s halmozódtak egyre úgy hervadt le lassacskán a kaland iránti hév benne.
- Akkor... - biggyesztette le ajkait, s szomorkásan nézett az íjára - akkor most ne lőjek? Mármint... - nézett fel elbizonytalanodva az idomárlányra - azt mondtad, hogy nem fogok értük semmit se kapni...
Görcsösen markolta a fegyverét, amiről eddig meg volt győződve, hogy elengedhetetlenül szükséges része a vadászatnak, ahogy azt a történelem órákon, tv-ből és másoktól tudta. Amit Shukaku mondott számára a vadászat módjáról, az állatok megérintése, mindez teljesen újszerű és idegen volt attól amit tudni vélt.
- Lehet, hogy akkor rossz helyre jöttem... - vonta le szomorkásan a tanulságot - akkor talán az első kellene... - gondolkodott tovább hangosan
- Még jó, hogy te itt voltál, Shu-san! - mosolyodott el egy pillanatra - Különben hiába lövöldözök itt...
Az idomár lányt majd a sárkányt méregette, de nem jutott dűlőre velük kapcsolatban
- És akkor ti hogy... ? - nem is tudta hirtelen, hogyan fogalmazza meg a benne megfogalmazódó kérdést - Megérintitek? - s mutatóujjával a levegőbe bökött, a mozdulatot mímelve
A fejét rázta a gondolatra, mert nem jött rá, hogyan is képesek az emberek az állatok közelébe férkőzni annyira, hogy megérintessék őket. Bár a sárkány...

by **Shukaku** Hétf. Jún. 30 2014, 17:24

Shu örült annak, hogy sikerült elmagyaráznia a dolgot, és annak is örült, hogy végre valaki nyugodtan végighallgatta a szavait, elgondolkodott rajtuk, figyelt rájuk, egyszóval végre valahára a lány értő és érdeklődő közönségre talált. Persze Shizu megszeppent, talán azt hitte, hogy ők most nagyon haragudnak rá, de ahelyett, hogy leordította volna a fejüket, amiért a frászt hozták rá, még meg is köszönte, hogy mindezt elmondták neki. Timidusnak már azonnal az jutott az eszébe, hogy Shizu bizonyára kiképzőtisztes, és nem nagyon kellene itt mászkálnia, mert ha a mobok nem is annyira veszélyesek, de az emberek ugye annál inkább. Nagy szerencséje volt a lánykának, hogy ők futottak bele, nem pedig valami gonosz rablóbanda. Az íjászon látszott, hogy nem sokat tud a világ dolgairól, legalább is ami a jártasságokat illeti. Nem tartott rendet a növényei között, hiszen akkor bizonyára nem fordulhatott volna elő olyan, hogy nem tud teljesíteni egy rendelést, és Shukakuhoz kell rohannia alapanyagért… egyszóval szétszórtnak tűnt. Ez azonban mindkettejüket egy dologra ösztökélte, vagy legalább is egy irányultságúra. Shu segítséget szeretett volna nyújtani, Timidus pedig úgy döntött, hogy megvédi a leányzót, amíg az a csapatuk részét képezi. Na és persze a tanítgatás sem maradhatott el.
-Szóval… igen, ha el szeretnéd tenni, és főzni szeretnél majd valamit, akkor valóban érdemesebb az első szinten vadászgatnod, mondjuk vaddisznóra. De ott is figyelj arra, hogy csak olyan vadakat érdemes lelőni, amit szívesen megfőznél. Akármilyen magas a főzés jártasságod, a legprofibb szakács sem tud olyan húsból ételt készíteni, ami nem arra való, hogy megegyük, és ugye a vadonban nem csak olyan állatok járkálnak.
Kicsit hagyott időt arra, hogy a lány visszakérdezhessen, ha valami nem világos, majd folytatta.
-Viszont itt is nyugodtan vadászhatsz, mert vadászni tudsz. Ha megérinted az állatot, akkor megkapod érte a pontot, csak a húsát nem. Mondjuk… kipróbálhatnád, hogy ha úgy lövöd meg, hogy a vessző érje, ne pedig a nyíl hegye, vagy esetleg csak a bundáját karcolnád meg, lehet, hogy úgy neked is csak elkapottnak jelezné. Csak… nem tudom, hogy az íjászok mennyire tudnak pontosan lőni… nincs sok íjász ismerősöm, én pedig sohasem próbáltam…
A következő, a bemutató rész viszont már Timidusé volt, aki egész idáig hallgatott.
-Ha a fegyver mégsem válik be, akkor igen, csak meg kell érinteni. Ha elég csöndes vagy, akkor nem vesznek észre, és ha nincs fegyver a kezedben, akkor még nem is annyira félnek. Megmutatom.
És a sárkány már fel is szökkent a levegőbe, tett pár kört, kiszemelte az áldozatát, majd lecsapott, de a szarvasnak éppen csak az agancsát pöccintette meg a karma végével, amire az idomárnál meg is jelent az elkapást jelző üzenet, Timidus pedig pár pillanat múlva nyugodtan landolt mellettük.
-Ilyen egyszerű.
-És senki nem sérült meg.
-Szárnyak nélkül persze nehezebb, de nem lehetetlen.

[szarvas]

by **Aoi Shizuka** Pént. Júl. 04 2014, 20:05

- Ööö - gondolkozott el Shu mondandóján:
- A kínaiaknál nincs lehetetlen, de nem hiszem, hogy óriás svábbogár-sültet bárki is szívesen enne itt Japánban, vagyis Aincradban! - javította ki magát sietve
Ahogy belegondolt a saját ötletébe, maga is beleborzongott az elképzelt ételtől
- Fúj... bleee! - nyújtotta ki a nyelvét undorában - Azt hiszem maradok a normális, nagy általánosságban elejtett vadaknál, ha főzésre kerül a sor!
Aztán Shukaku előállt egy új ötlettel, ezen újszerű megközelítéseként nem kellett volna tétlenségre kárhoztatnia sem magát sem az íját, illetve ha ez se működne, arra meg Timidusz javasolta a saját módszerét.
Egyik sem tűnt olyan egyszerűnek mint az éles lövészetet használva levadászni a kopár szavanna vadait.
Shizuka egy kis királykék legyezőt bányászott élőt az invetoryjából, s mi közben elkezdte legyezni hármukat, elő került még egy kulacs hűs víz is
- Pfúúú, nagyon meleg van! Kértek vizet? - kínálta meg őket, s ha ittak, ő is megnedvesített az ajkait, s a torkát
Aztán mind a kulacsot, mind a legyezőt elpakolta.
- Azt hiszem megpróbálom az ötletedet Shu-chan! - mosolygott a lányra, s újfent kézbe vett az íját.
Az iménti lövés miatt a gazella csoportnak hűlt helye volt már csak, s az elejtett példány is rég pixelként szált tova a gyenge szellőben
Félkézzel napellenzőt formázott a szemei fölé, s pár lépéssel körül járta az árnyékot adó fát, ahol letelepedtek.
Még így is kicsit hunyorognia kellett, ráadásul a látóhatár a hőségtől remegve hullámzott, de végül nem is olyan messze megpillantott néhány bölényt.
Elég sok időbe telt míg célzott: a nyílvessző villámként szelte át a távot, s kongó hangot adva pattant le a bölény szarváról, félreütve a termetes állat fejét
- Azt hiszem, sikerült!

[lö bölény]

by **Shukaku** Pént. Júl. 04 2014, 20:35

Timidus értetlenkedve pislogott a lányra, hiszen ő mindenevőként nem nagyon tett különbséget a bogarak meg a szarvasmarha húsa között, mindössze az ízük szerint rangsorolta őket, de ott pedig amúgy is a hal győzedelmeskedett. Persze azt tudta, hogy az emberek finnyásabbak, de mivel eddig nagyon ritkán merült fel az, hogy bogarakkal táplálkozzék az idomár, talán csak az erdőben való lakásuk idején egyszer-kétszer, így ezt a fajta undort még nem látta az emberek arcán. Volt ugyan pár dolog amit Shu a rendes ételek közül sem szeretett, mint például a fokhagyma, de mivel vagy magának főzött, vagy a céhházban ebédeltek közösen, ahol viszont nem szedett abból, amit nem kívánt, így sohasem merültek fel ilyen gondok. A lány persze csak kuncogott az ötleten.
-Pedig azt hiszem a svábbogárnak pont csirke íze van… bár én inkább a disznót és a marhát szeretem…
-Vagy a halat. De a csirke sem olyan rossz.
-Igen Timidus. Vagy a halat. Viszont ha ennyire szereted a vadhúst…
Pislantott újra a lány az íjászra.
-Akkor gyere el a boltba megint, és szívesen adok neked sültet. Mi sokszor járunk ki szafarizni, és mindig csak annyi fogunk, ami nekünk elég, de szívesen megosztjuk veled. Vagy… a Justiceban biztosan van idomár…
-Szophie és Vezér.
-Igen… akkor Vezérnek is küldenék valami finomat. Mester szintű főzés jártasságom van, és a peteknek próbálok ételeket készíteni. Kíváncsi vagyok a farkas véleményére, hogy tudjam még javítani.
A sárkány fölnézett az égre, egyenesen a Napba. Ő a fehér tollaival jobban bírta a meleget, de azt el kellett ismernie, hogy tényleg hőség van. A lány egy fejbiccentéssel köszönte meg a kulacsot.
-Köszönjük szépen, de nekünk is van. Igyál nyugodtan.
Elővette a saját kulacsát és Timidus tálkáját, töltött vizet a sárkánynak, majd ő is ivott, ezután pedig figyelte, ahogyan az íjász megpróbálkozik a trükkel. Valóban sikerült, a bölény szarváról lepattant a vessző, az állat pedig egy kicsit megzavarodott ugyan, de pár ideges fejcsóválás után nyugodtan baktatott tovább.
-Ügyes!
-Igen. Ezt majd el lehetne mondani a többi íjásznak is, és akkor nekik sem kellene lelődözniük feleslegesen az állatokat, és még szaladgálniuk sem kell. Örülök, hogy ezt is megtudtuk, köszönöm szépen.
És elengedett egy hálás mosolyt Shizu felé. Nélküle sohasem jöhettek volna rá erre, és Shu minden olyan felfedezésnek örült, amivel megakadályozhatja az értelmetlen mészárlást.

by **Aoi Shizuka** Szer. Júl. 09 2014, 17:06

Shizuka ámulattal hallgatta a lány beszámolóját, ajánlatát, no meg Timidus hozzáfőzéseit
- Fúúú, jól hangzik! - bólogatott boldogan a felajánlott segítségre
- Igen, most csak a Szophie nevű lány és a farkasa van... - vette számba a céhtársait gondolatban végigpörgetve ki milyen kasztból való
- Hmmm, régebben lehettek többen is az idomárokból nálunk, legalábbis láttam képeket... de most tényleg csak Szophie ugrik be - merült el a gondolkodásban
- Köszönjük szépen előre is! - szakadt ki a gondolatai közül s csattant fel vidáman
- Sugoi Shukaku-chan! És akkor ti főztök az egész Young Justicera? - kérdezte ámulva, hiszen biztos legalább egy tucatnyian lehetnek ők is - én még csak tanulgatom - vallta be csendesen
Aztán megtörtént az ominózus lövés és nem várt dicsérettel halmozta el Shukaku
- Arigato! Igazából csak mázlim volt, ilyen távolról nehéz olyan pici felületet eltalálni. De sikerült! Yeeeah! - emelte magasba a karjait, egyikben az íjjal, győztesen, mosolyogva
- Igen, jó lenne, de azt hiszem nincs mindegyiknek szarva vagy patája, ahol így lehetne trükközni velük... a többi állathoz még nincs ötletem, de majd csak eszembe jut valami... - válaszolta, majd egy ideig szótlanul nézte a kettőst az arcát hevítő győztes mosollyal
- Ano... Shu-san! Ha nem vagyok udvariatlan... - kezdte egészen más hangsúllyal, de szemei kíváncsian függtek az idomáron és a sárkányon - nálatok milyen az élet a Young Justiceban?
- Ti sokan vagytok? Csak mert másokkal még nem találkoztam a céhetekből, pedig Hinari-san szerint testvércéhekről van szó! - pislogott érdeklődve
- Tudod, a Justice League előtt nem volt másik céhem, és nem tudom, milyen másoknál...

by **Shukaku** Szer. Júl. 09 2014, 17:41

Timidus megcsóválta a fejét. Ő kijelentette, hogy Shizuék céhében csak Szophie és Vezér van, mivel ezt tudta. Semmi szüksége nincs megerősítésre, ráadásul a lány még el is gondolkodik ezen, ami azt feltételezi, hogy azok után, hogy ő valamit egyértelműen kijelentett, ő még ezt meg is kérdőjelezi. Ráadásul a saját céhéről van szó, akinek a tagjairól petek szerint a sárkány sokkal többet tud, mint a céh tagjai. Ott is nagyon nagy lehet akkor az összhang. A pet úgy hitte, hogy legalább a Hinari által vezetett céh jut valamire szerveződés terén, de ezek szerint csalódnia kellett. Amikor először találkozott Shizuval, akkor a lány kapkodott és menekülnie is kellett a barlangból, de ezt betudta az ő magánakciójának. Talán lehet, hogy Hinari céhéből egyedül Hinari olyan megfontolt, a tagok pedig ugyanolyan hagyományos emberek, mint akárhol máshol.
Shukakut talán foglalkoztatta az, hogy milyenek lehettek a régi, nagy hírű idomárok, és hallott is róluk egy keveset, de inkább szeretett az élőkkel foglalkozni. Valahogy kicsit szívderítőbb volt, mint holtakról mesélni. Timidust azonban cseppet sem érdekelték. A halottak nem lehettek már szövetségesek, és veszélyt sem jelentettek, ha pedig meghaltak, akkor valamit nagyon rosszul csináltak, tehát tanulni sem érdemes tőlük, maximum a hibáikból… de azt meg az élő emberek is követnek el bőven eleget, nem kell érte a hullákhoz fordulni.
Shu ezalatt picit elpirult, és erősen rázta a fejét.
-Nagyon szívesen… de nem… dehogy! Nem én főzök a Youngra!
Azonnal el akarta oszlatni ezt a kételyt, hiszen ha visszakerül ez Chan fülébe, akkor biztosan úgy fogja értelmezni, hogy Shu ezt terjeszti, hogy még jobban alá tegyen. Ugyan Chan mivel már nem volt a céhben, így már nem is főzött rájuk, de Shu még most sem akarta elvenni ezt a munkáját, mert az a lány még úgy is képes lett volna megharagudni érte.
-Én inkább a petekkel szeretek foglalkozni, és nekik próbálok főzni. A boltokban van sokfajta pet eledel, és vadászhatnak is, de azért az biztos nem ugyanaz, mintha egy mesterszakács frissen készíteni. Plusz így a petek dönthetik el, hogy mit kérnek pontosan.
Bizakodóan tekintett a jövő felé, bizonyára az íjászok is kitalálhatják majd, hogy hogyan lehet kíméletesen vadászni.
-Izé… nem lehet szerezni olyan gumis végű nyílvesszőt? Mint a rajzfilmekben. Ha azzal lőnél, úgy is megérintenéd az állatokat, de az nem sebezne rajta.
Kicsit kuncogott is hozzá, de hamar abbamaradt, mert Shizu kényelmetlen kérdést tett fel. Peternek rengeteg dolga volt, Chan elvonult az erdőbe, a kis szintű tagok Utahimén kívül nem nagyon közösködtek… egyáltalán nem volt jó a helyzete a céhnek, persze Shu nem akart vészmadarat játszani, és Timinek is intett, hogy nem kell válaszolnia. A sárkány vagy igazat mondott, vagy semmit.
-Hát… sokan nem vagyunk… de… elvagyunk… azt hiszem…
Remélte, hogy a lány észreveszi, hogy igyekszik kitérni az egyenes válasz elől, és ugorja a kérdést.

by **Aoi Shizuka** Csüt. Júl. 10 2014, 21:01

- Haa~ sou desu ka... - meglepő, a sárkány és idomárbarátja olyan mindent tudónak tűntek, akár egy lexikon sorolták a dolgokat, amiket elvileg ezek szerint neki is tudnia illett volna. Mintha nem csupán egy játékos és a neki adott segítő programja lettek volna, hanem idevalósi lakosok, mint az njkák, csak még inkább.
Olyan érzése volt velük kapcsolatban, mintha mindig is itt éltek volna, mintha ide születtek volna. És mégis...
- Szóval... akkor nem te... vagyis... - és ráadásul profin főz, amit igazából nem esett nehezére elhinni nekik, de hogy ennek ellenére ne Shukaku legyen a szakács a céhüknél. Hmmm. Nyilván lennie kellett egy másik játékosnak, aki már hamarabb elsajátította a konyha csínját-bínját, még Shu előtt. Ezért nem lehetett Shu a főszakács, vagy... igazából bármi lehet...
- Ooh, wakatta - rázta a fejét értően. Szóval az állatokat szereti. Talán jobban is szereti őket mint az embereket? Mint a játékosokat? Szívesebben főz inkább Timidusnak vagy Vezérnek? Miért lehet ez, talán mert a ...
- Gumis? - szakította félbe saját gondolatmenetét, a tegezre lepillantva pislogott, próbálta elképzelni a nyílvesszőket fémvégük nélkül, valami gumis végződéssel. A vásárokban kapható játék nyilak ilyen gumis tapadókorongokkal voltak ellátva, de azokkal vadra lőni... Azt nem gondolhatja komolyan Shukaku. Vagy mégis? Végül is Shu nem íjász mint ő, nem igen lehet tapasztalata ezzel a fegyverrel. Vagy esetleg másra gondolt? Hmmm... Olyan lekerekített félgömb-szerűség talán... ha azt lehetne a nyílvesszők végére húzni...
- Talán... van egy ötletem, hogy milyen lehetne, de majd szét kell néznem hozzá bent a városban. Vagyis lent... bent... a Kezdetek Városában, tudod...
Az ötlet jónak tűnt, de most nem volt használható. Talán ha egyszer újra Shukakuval és Timidusszal vadásznak majd...
Igazából a beszélgetésük elég sekélyes volt, Shizu már múltkor is érdekesnek, különösnek találta a lányt, no meg persze azt a félmeztelen fiút is, de mindkettejüket másért. Érdekelte, hogy mitől érzi másnak... hogy milyen lehet, amikor nem az ő társaságában van. hogy kik a barátai, mit szokott és szeret csinálni, honnan jött és számtalan kérdés...
Igyekezett valami semlegest kitalálni kérdésnek, mert lehet hogy ő szívesen beszél a kinti életéről, de a többség talán nem szeretné elárulni az ottani dolgait. A céh jó témának tűnt...
- Nem? - lepte meg egy kicsit, s nem csak a válasz, hanem észre vette hogy a lány derűje egyszeriben tovatűnt. Olyannak hangzott a válasz, mint azoké akik nem szeretnek a szüleikről beszélni, mert szégyenlik őket, vagy mert a szülei veszekednek vagy csalják egymást. Mintha nem is lakna a céhházban...
Ez zsákutcának tűnt, talán nem most kéne tovább feszegetni a témát, majd egyszer talán beszél róla magától, ha jónak érzi, de most kellett volna valami másik téma, amire átugorhatnak
- Eto... és ti mit szoktatok csinálni Timidus-sannal, amikor nem vadászgattok, mint most?

by **Shukaku** Csüt. Júl. 10 2014, 21:52

Ha Shu hallotta volna Shizu gondolatait, akkor bizonyára hatalmas örömben lehetett volna része. A legnagyobb vágya volt, hogy elfelejtve a múltat teljesen ehhez a világhoz tartozhasson, és büszke lett volna magára, ha megtudja, hogy máris ezt feltételezik róla az emberek. Olyan megtisztelő érzés volt, ha valakit egy tökéletes világból származónak tekintenek. Ezt a titkos vágyát ugyan még Peternek sem mondta el, de reménykedett abban, hogy Kayaba bácsi beintegrálja a tudatát a játékba, és akkor már egyáltalán nem kell függnie a testétől, nem kell tartania attól, hogy megöregszik és meghal, és örökre Timidussal maradhat… már ameddig a szerverek futnak. De ha ez megtörténne, akkor már senki nem piszkálhatná azzal, hogy akarjon kijutni, mert végre nem csak neki lenne nyilvánvaló, hogy számára lehetetlen és értelmetlen a kijutás, hanem végre ténylegesen is teljesen azzá vállna.
Shizu azonban kissé szótlanná vált, nem beszélt sokat, csak megerősítgette magában az eddig hallottakat, amire a lány is csak hasonlóképpen tudott reagálni. Azaz a „Szóval akkor nem te vagy?” kérdésre bólogatott.
-Nem. Nem én.
-Vagyis?
Tette fel a sárkány a kérdést, hiszen Shu bizonyára az emberek által oly nagyra tartott illem miatt ismét elszalasztott volna egy feltételezhetően fontos információt, amit a pet nem hagyhatott. Ha az ember elkezd valamit, akkor fejezze be, vagy ne is kezdje el, vagy jelezze határozottan, hogy nem is akarja befejezni. Shu azonban igyekezett folytatni a beszédet, remélve, hogy a sárkány nem sérti meg ezzel Shizut.
-Igen… gumisat… gondolom van ilyen… mint a gyakorló kard… az is fából van. A gyerekek is íjászkodnak, nem hiszem, hogy ők hegyes nyilakkal lőnek… vagy igen? Nem értek hozzá…
A kényelmetlen kérdést azonban azonnal le kellett zárni, és folytatni a következővel, hogy elő se kerüljön többet.
-Nem. Timidussal pedig… hát sokszor gyakorlunk együtt, mert ő szereti kihívni az embereket harcolni, én meg segítek neki, mert cserébe nem kell olyan sokszor a mobokon gyakorolnia. Tudod Timidusnak szüksége van a harcra, mert az a feladata, hogy engem védjen, és ha nem fejlődik, akkor nem tud olyan jól védeni.
-Yup! Először az idomárokat győzzük le, utána a céhvezéreket sorban. Ki akarok állni a lehető legtöbbjük ellen, hogy kiismerhessem őket, és felkészülhessek arra, ha meg akarnának támadni.
-Igen… mert olyan sok céhvezér akar minket megtámadni…
-Nem tudhatod. Támadott már meg minket céhvezér.
-De nem baráti céhből, Timidus.
-Keressünk fel ellenséges céheket is? Az túl veszélyes.
-Oké-oké… igazad van. Szóval… ezt csináljuk. De legtöbbször csak kijárunk a természetbe, és figyeljük az állatokat. Szeretem őket megfigyelni, mert nagyon érdekesek.
-Yup!
És ezzel a végszóval a sárkány újra felröppent a levegőbe, hogy pár kör megtétele után újra lecsapjon.

/Bölény/

by **Aoi Shizuka** Hétf. Júl. 14 2014, 17:11

- Vagyis akkor, gondolom más valaki a szakács a céheteknél... - folytatta Timidus érdeklődésére a gondolatmenet
Aztán Shu felé fordult újra, mert a lány érdekes dolgokat vetett fel, ám...
- Ha nincs, akkor majd keresek valakit, aki jártas az ilyen anyagok megmunkálásában - mondta magabiztosan Shizuka
- De a gyakorló kard az más... szerintem... mármint... a fa attól még kemény és rugalmatlan. Szerintem egy fa nyílvessző akkora sebességnél, amivel kilövi egy íjász, mint én, ígyis-úgyis sebesülést okoz...
El is képzelte a különféle változatokat, de nem tudta magát meggyőzni arról, hogy a fa vesszők ártalmatlanok lennének Aincrad élőlényeivel szemben, ha csak nem valami kifejezetten vastagbőrű szörnyszerűségről van szó. De most vadásztak, és nem szörnyekre, hanem szokványos vadakra
- De a puha, gumi kupakos jól hangzik! - mondta meggyőződve, derűsen
Shizuka eltűnődve hallgatta a kettejük csevejét, amit a kérdése váltott ki, de az első pár szó, mondat után gondolatai másfele siklottak. Nem értette miért ezt a választ kapja, s miért van Timidus és Shukaku is meggyőződve arról hogy őt a harcaik érdeklik. Próbált úgy tenni, mint aki mégiscsak örül a válasznak, és igazából kicsit meg is mosolyogtatta, hogy a páros mennyire egy hullámhosszon, egy véleményen van. Hogy mennyire összeszokottnak tűnnek, tényleg az az érzése támadt, hogy Shukaku nem csak mondja, de tényleg jó barátai egymásnak.
- Öm... értem... - bólogatót a válaszokat hallva - szóval kirándulni is szoktatok? És olyanok az állatok, mint az igaziak, odakint? Mármint, ugyanúgy viselkednek? Természetesnek látszanak? - furcsállta, hogy ilyen hobbijuk van, nem hallott senki másról, aki ezzel töltötte volna az idejét a SAO-ban. És azt se igazán értette, hogy ha ez egy program, akkor mi viszi rá Shukakut, hogy programokkal megírt állatokat vizsgáljon napról napra szórakozásként
Épp csak lépet párat hátrébb mert zsibbadni érezte a lábát, s jól esett megmozgatni, amikor rálépett valamire, ami rögtön elkezdett mozogni a cipője alatt
Az ijedtségtől sikoltva ugrott arrébb, csak akkor látta, hogy egy kígyó tekergőzik odébb
- Kígyóóóóóó!

/Sikló/

by **Shukaku** Hétf. Júl. 14 2014, 18:14

-Igen. Valaki más.
~Zárjuk már a témát, zárjuk már a témát, zárjuk már a témát! Na végre!~
-Igen. Én sem fa nyílvesszőkre gondoltam, az csak egy példa volt a karddal. A gumis végűek szerintem lepattannak… vagy nem tudom. De ha kicsit közelebb mész, akkor nem kell olyan erősen kilőni, és akkor már biztosan nem sebzett meg az állatot.
Shu egyáltalán nem volt arról meggyőződve, hogy a lány a harcaikról akar velük beszélgetni. A kis idomár mindössze arról volt meggyőződve, hogy ő nem akar a céhről és a céh problémáiról beszélni, és találnia kell gyorsan egy más témát, amiről azért mégis csak cseveghet. Nem mondhatja azt, hogy a szafarizás mellett azzal foglalkoznak, hogy a szétszóródott céhtagokat próbálják összekovácsolni végre egy igazi csapattá, meg próbálnak a céhvezér helyett is lépéseket tenni, aki most egy picike szabadságot vett ki az elfoglaltságai miatt… meg a többi ilyen dolgok. Egyszerűen a lány rápillantott a sárkányra, és onnan rögtön ezek a közös programjaik jutottak eszébe. Shu volt a béke, a csöndes szemlélődő, Timidus pedig az, aki megvédte ezt a békét, ha kellett, akkor harc árán is. Általában nem kellett ugyan, de a fejlődéshez elengedhetetlen volt, és szerencsére ebben is tudtak kompromisszumot kötni. Nagyrészt békés küldetésekre járkáltak, nem vettek részt sem kazamatában, sem minibosson, sem bosson, cserébe azonban megszaporodtak a küzdőtereik, hogy a sárkány is kiélhesse harc utáni vágyakozását. Minden megoldható volt.
Na és amikor Shu már azt hitte, hogy elvonult a vihar, akkor jött megint az idegesítő kérdés az odakint meg az idebent meg az igaziság kapcsolatáról. Szerencsére azonban egy kígyócska a lány segítségére sietett. Ahogy Shizu a szokásos sikongatásba kezdett, Shu már ugrott is, és megmentette a szegény ártatlan kis állatkát az összetaposástól, és a kezében tartva simizte, miközben kuncogva válaszolt.
-Igen, ugyanúgy viselkednek. Az állatok is, és az emberek is. Az állatok nem akarnak bántani senkit, vagy néha védik a területüket, az emberek meg értelmetlenül félnek tőlük, és hangoskodnak amikor meglátnak egy ártalmatlan siklót. Mindkettő ugyanolyan természetes, és ugyanolyan valóságos. Semmi különbség nincs a két világ között ebben.
Timidus csak unottan figyelte az eseményeket. Megint ugyanaz a lemez. Az emberek berögzült dolgai nagyon unalmasak egy idő után.

by **Aoi Shizuka** Csüt. Júl. 31 2014, 21:54

Shizu látta, hogy továbbra is rossz irányba halad a beszélgetés, legalább is nem a legszerencsésebb témákat hozta fel.
Nem értette mi lehet a baj, másokkal ezekről a dolgokról jól el tudott beszélgetni, mindenkinek volt valami mesélnivalója akár a céhéből, akár a mindennapos apró-cseprő dolgaikról, vagy új élményekről, olyanokról is ami másnak már megszokott, de valaki csak most találkozott vele, és nagy jelentőséget tulajdonít neki, mi több teljesen felvillanyozza, és hosszú percekig mesél és áradozik róla. Vagy fiúkról, akik tetszenek, hogy milyen helyesek, és kedvesek, meg ilyen-olyan szuper képességeik vannak, legjobbak ebben-abban, vagy egyszerűen csak olyan beszélőkéjük van, szinte egymást követik a bókok, hogy nem győzünk pirulni tőle.
Shizu sikoltva rebbent félre a tekergő kígyó közeléből, mire Shukaku-chan hirtelen felkapta az állatot, amit Shizuka szörnyülködve nézett, egy pillanatra már azt hitte, hogy Shu bátor lovagként megmenti őt a veszélyes és undorító hüllőtől, és elhajítja jó messzire, vagy csak simán elroppantja a nyakát.
De nem, Shukaku kuncogva simogatni kezdte a kígyót, amitől Shizukát kirázta a hideg, sietve tett is néhány lépést hátra, minél messzebb az állattól.
Shu belekezdett valamibe az állatoktól, hogy nem kell tőlük félni, meg csak védik magukat vagy mi és hogy nincs különbség. Nem igazán tudta követni szóról szóra, s még kevesebb fogant meg benne az elhangzottakból, mert a kígyótól való félelem egyre csak arra ösztökélte hogy minél messzebb, minél hamarabb elfusson. A libabőrös karjait simogatta elszörnyedve, s egyfolytában arra várt, hogy végre eltűnjön a veszedelmes hüllő a közelükből
Az imént még azon volt, hogy témát vált, s megpróbál kicsit saját magáról mesélni, ha már Shukakuból ilyen nehéz bármit is kicsikarni, de a jelenlegi állapotában meg se mert mukkanni, egész lénye, minden gondolata a kígyó körül formálódott, s a legtöbb ami elhagyhatta volna most az száját, csak újabb sikolyok lettek volna

by **Shukaku** Pént. Aug. 01 2014, 09:33

Shu csak ellágyulva simogatta a pici kígyócskát, engedte, hogy az tekeregjen a kezei között, hiszen nem akarta túl erősen fogni, hogy az állatka ne érezze úgy, hogy csapdába került, csak éppen minden oldalról szerette volna megszemlélni, hogy minél pontosabb képet kaphasson róla. Gyönyörű volt. Akkora részletességgel dolgozta ki Kayaba Akihiko a lényeit, hogy a legnagyobb tudósok sem találhattak volna eltéréseket. Minden valóság volt. Csak azután pillantott fel a lányra, hogy kigyönyörködte magát, és nem nagyon lepődött meg azon, amit látott. Megcsóválta a fejét, és szomorúan nézett Shizu szemébe.
-Miért kell nektek minden apró kis állatkától félnetek? Rovarok, bogarak, csúszómászók… nagyon kevés tud közülük tényleg bántani. Kisemlősökkel táplálkozik, meg tojással és madárfiókákkal. Nem eszik embert és mérge sincsen, egyáltalán nem veszélyes. Nézd meg! Ha elég óvatosan fogod, akkor még meg sem tud harapni. Gyere ide nyugodtan, és simogasd meg. Majd én fogom neked közben, és akkor még attól sem kell félned, hogy rád mászna. Olyan finom sima a bőre…
Kissé felkuncogott, és várta, hogy mit tesz az íjász, majd ha még mindig csak remegve álldogált, akkor leguggolt, útjára engedte a hüllőt, és leporolta a kezét.
-Persze a nyulat minden gond nélkül megfogjátok. Jun is, Hime is… pedig egy mezei nyúl sokkal veszélyesebb, nagyobbat harap és még veszettséget is terjeszthet, amit a kígyó nem. Itt meg ugye még betegség sincsen, és ezek a levadászható vadak nem is nagyon veszélyesek… és mégis féltek tőlük. Egyáltalán nem értem, hogy miért. Lődözni persze simán tudtál volna rá, de egy kicsit megbarátkozni vele, az már nehéz…
Az emberi gyarlóság határtalan. Könnyedén elpusztítana valamit csak azért, mert nem ismeri és fél tőle.

by **Aoi Shizuka** Vas. Aug. 10 2014, 17:12

Shizu feszengett még pár, egész hosszú pillanatig, szörnyülködve nézte, ahogy Shu a "kígyót" simogatja, de aztán Shu szavai apránként eljutottak a félelemtől fagyott gondolatai közé. Befurták, rágták magukat, megrepesztették a undor merev hártyáját, s már egész másképp tetszett a kép, amint a lány a "kígyót" simogatja
- Wakatta yo ... lehet igazad van... vagyis biztos igazad van... csak... - szabadkozott
- Megsimogatom akkor, ha nem ereszted el közben a nyakát - lépett oda hozzájuk, félve emelte a kezét, mint aki minden percben attól tart, hogy a hüllő ígyis-úgyis megmarhatja
Óvatosan ért hozzá, alig két ujjal, majd néhány mozdulat után, mikor látta, hogy nem történt semmi, amitől tartott, már bátrábban nyúlt a siklóhoz
- A nyuszi az... más, olyan kis szörgombolyag, olyan jó simizni, meg olyan aranyosan mozog az orra, nincsenek mérgei és nem eszik csak füvet, meg ilyen növényeket
Aztán felkapta a fejét, amint a lövödözés került szóba és szemét lesütve hagyta abba a simogatást is
- Ne mondj ilyet, nekem igy is lelkiismeret furdalásom van az egésztől... nem csak a vadászattól, az összes harctól...
A fejét rázva lépett hártébb, hogy legyen köztük némi egészséges távolság, s a kezeit maga elé ejtve tördelte a tenyerét
- Én nem szívesen teszem, de azt mondták csak így lehet...
Tudod én sokkal szívesebben vagyok a városban, néha a növényeimet gondozom, a fácskámat, vagy a főzőcskézek... vagyis hát azt nem lehet főzésnek nevezni, inkább csak kisérletezek, mert az egész olyan... lebutított
Aztán elhallgatott kicsit, talán csak a gondolatait szedte össze:
- Nem szeretek harcolni, íjász is csak azért lettem, mert a suliban jártam ilyen szakkörre, de az csak olyan hagyományőrzés... ott csak bábukra meg céltáblákra lövöldöztünk... amúgy is... ez a bátyám játéka... - nézett félre immár könnyes szemmel
- Azt szerette volna, hogy én is kipróbáljam, mert neki annyira tetszett a béta verzió... - nem mondott többet, a gomboc a torkába egyre nagyobbnak tetszett, megtörölte a szemét, s mosolyt igyekezett magára ölteni, eszébe is jutott végre valami jó is:
- De az árvákkal jó volt játszani. Tudod a városban van egy árvaház is... - megintcsak el kellett hallgatnia, hirtelen nem tudta, hogyan is fejezze ki magát
- Nem ilyen npc hely, vagy hogy mondják. A gondozók is csak olyan játékosok mint mi, tőlük kaptam szállást... és a kicsik... annyira jó volt köztük... egy csomó mindent meséltünk egymásnak - bólogatott saját magának, ahogy felsejlettek benne azok az idők és történetek, az arcok
- Időnként azért meglátogatom még most is őket... jó oda vissza-visszanézni

by **Shukaku** Vas. Aug. 10 2014, 17:37

Shu csak mosolyogva és bólogatva biztatta a lányt, és már az is nagy dolog volt a számára, hogy legalább egy valakit meggyőzött arról, hogy nem kell félnie a siklótól.
-Persze, megígértem, hogy fogom neked, és nem is fogom elengedni. Egyébként nem csak a siklótól nem kell félni. Ugyanolyan kígyó, mint a többi, és a többi közül is csak néhány veszélyes. Persze vigyázni kell, mert aki nem ért hozzá, az megfoghatja rosszul, vagy például a lábatlan gyíkot is nézheti kígyónak, és annak leesik a farka, ha megfogod… szóval inkább egyedül ne fogdosd őket.
A nyulas kinyilatkoztatásra csak megcsóválta a fejét.
-Ez nem igaz. Mérge az nincs, de a nyála tele van baktériummal, és sokkal mélyebbet harap, mint egy sikló. És az sem igaz, hogy csak növényevő lenne, mert ugyanúgy ehet húst is. Például a kölykeit is megeszi, ha éppen olyan időben fial, hogy nem tudná etetni őket. Minden állatról lehet szépeket mondani, meg csúnyákat is, és akkor máris nem lesznek olyan nagyon nagy különbségek a kettő között.
Mikor az íjász hátrált, ő leguggolt és elengedte a siklót a másik irányba, majd szomorú ábrázattal hallgatta végig a lányt.
-De ha nem szeretsz harcolni, akkor nem is kell harcolni. Senki nem kényszeríthet. Látod, én sem harcolok, és még küldetéseket is olyat vállalok, ahol valószínűleg nem lesz harc… legalább is amennyit ki tudok silabizálni a leírásból. De mi csak akkor harcolunk, ha nagyon muszáj. Még a fejlődéshez sem kell, mert elég magas szintűek vagyunk így is… szóval ha bárki olyan butaságot mond, hogy harcolni kell, akkor ne higgy neki.
Az árvaház? Egyre többször kerül szóba, de már egyáltalán nem érinti kényelmetlenül a téma, sőt, amióta megtudta, hogy nem csak egyedül ő mecénáskodik felettük, azóta már örül is, ha valaki szóba hozza.
-Ismerem az árvaházat. Szoktam nekik vinni néha valami finomat, amióta kimaxoltam a főzést… persze csak név nélkül. Ha gondolod vadászat után főzhetünk együtt valamit a fogásból, és akkor elviheted nekik, ha oda mész.
És mintha csak erre a jelzésre várt volna, a sárkány fel is pattan a levegőbe, és egyetlen suhintással lekapott az égről egy kacsát, ami meg is jelent a lány eszköztárában.
-Kacsa… hogy szeretnéd majd elkészíteni nekik?

[kacsa]

by **Aoi Shizuka** Szer. Szept. 17 2014, 15:05

- De jó! Te is? - vidult fel a váratlan hír hallatán - Igen, szoktak néha kapni adományokat. Mindenfélét! Van, amivel nem tudnak mit csinálni, de azokat vagy visszaadják, vagy a piacon túladnak rajta, ha az adományozó nem veszi vissza.
Igazán felvillanyozta a véletlen egybeesés, nem győzött örömködni:
még Shukaku kezeibe is belekapaszkodott közben és mosolyogva rázta meg
- Húúú, ezek szerint te vagy az egyik mecénásuk személyesen! Júj, úgy örülök, hogy így megismerhetem az egyik ismeretlen támogatójukat! Amíg ott laktam velük én is igyekeztem segíteni az önkénteseknek, akik az árvaházat alapították, felvigyáztam a gyerekekre, meg segítettem rendet tartani. Az itteni főzéstudományomat is akkortájt kezdtem el tanulgatni
Aztán Timidus hirtelen felpattant mellőlük, Shizu össze is rezzent tőle egy pillanatra, aztán csak követte a szemével, ahogy a sárkány lecsap az égen verdeső tollasra
- Fúúúú, de gyoooors! Jaj! Szegény! Mi, az mit kapott el? Kacsát? - kérdezett aztán vissza
- Hát... persze, csak egy kicsit sajnálom -tette hozzá sietve - az előbb még ott repül és most... - szontyolodott el - szóval... de tudom, hogy másként nem lesz belőle húsétel, csak hát...
- Jó, benne vagyok, szívesen főznék veled valamikor közösen - adta be a derekát végül, s lehuppant kicsit az árnyékba.
A fa törzsének támasztotta a hátát, úgy figyelte a szellősen zizegő leveleken át az eget.
Aztán valami kellemes szőrös dolog simított végig a kezén. Ahogy lenézett egy nagy fülű róka tekintetét kapta el.
Ahogy emelte a kezét, hogy megsimogathassa, a róka szó szerint behúzta fülét, farkát, s gyökerek közt meghúzódó kis üregbe iszkolt vissza
Shizunak éppen csak a róka farkát sikerült végigsimítania
- Nahát egy róka! Láttad? Láttad? Itt volt az előbb egy róka! Bemászott ide, ebbe az üregbe!

[róka]

by **Shukaku** Csüt. Szept. 18 2014, 07:58

Az felettébb meglepte a kislányt, hogy ekkora örömöt váltott ki Shizuból egy ilyen egyszerű jó cselekedet. Ő mindig is kötelességének érezte a kisebbek segítését, és amikor már elég nagy lett a szintje, ezért is próbálta meg az újoncokat becsábítani a Youngba, mert szentül hitte, hogy Peter azért hozta létre a céhet, hogy ezt a feladatot ellássa, ha már senki más nem nagyon vállalta magára. Persze azóta azért történtek dolgok, amik picit visszavetették a kedvét, de még mindig szívesen segített, főleg egy olyan helyen, amiről tudta, hogy mennyire is lehet mulatságos ott élni. Persze ennek volt egy árnyoldala is, hiszen ha ekkora meglepetés az, hogy valaki kész segíteni, és ennyire boldog miatta ez a lány, akkor nem lehet valami gyakori esemény az életében, és akkor sem lehetett gyakori, amikor ő élt az árvaházban. Milyen fura, hogy Shu megtalálta a helyét az erődben Timivel, de aki egyedül volt, az ezt nem tudta megtenni. Ilyenkor csak még inkább örült annak, hogy jól választott kasztot. Csak pirulva szegte le a fejét.
-Én… de ez tényleg nem jelent semmit… sokat járok szafarizni, és nem nehéz elkapni egy kacsát vagy egy fácánt… ők pedig szeretik… semmiség az egész…
És valóban, soha nem várt érte köszönetet, elég volt az, hogy ő jobban érezhette magát attól, hogy segíthetett.
-Timidus gyors, és elég nagy a sebzése ahhoz, hogy egy másodperc alatt végezzen az állatokkal. Ők sem éreznek fájdalmat, de azt sem szeretném, hogy féljenek. Ezért is nem kergeti őket, vagy nem játszik velük, mint például egy macska. Az állatok észre sem veszik, hogy… hogy vége.
A róka, és persze az egész helyzet nagyon meglepte. Legjobban azonban az, hogy úgy érezte, hogy jól érzi magát. Megint talált valakit, aki ugyanúgy szereti azt csinálni, amit ő, és ugyanúgy is gondolkodik a dolgok felől, és már talán egy órája nem ordította le a fejét, nem nevezte árulónak, sem semmi ilyennek. Shu örült annak, hogy találkozott ezzel a lánnyal, és talán ez eredményezte azt is, hogy egyszerű közvetlenséggel viselkedve, csak rátapasztotta egyik tenyerét a lány szájára, amikor az ujjongani kezdett.
-Psszt! Itt vagyunk a váruk mellett. Lehet, hogy kölykök is vannak, és nem kellene őket megijeszteni. Szeretnéd őket látni?

by **Szophie** Kedd Jan. 06 2015, 21:35

/Rey/

Eső kopogása.. Annyira hiányzott. Helyette hó aprócska, puha pelyhei szálltak alá a magasból, szikrázó fehér díszbe vonva a tájat. Ám én ezt a csodát mind nem láttam. Csak a széltől megtépázott, üres fákat a sivár pusztán. Számomra fekete volt a nappal és az éj, egyhangú a kék és a vörös, lényegtelen a nap vagy a hó.
Nem emlékeztem, hogy kerültem a mezőre. Csak azon kaptam magam, hogy a szél a ruhámat szaggatja vad üvöltéssel, hajamba aprócska kis pelyhek kavarodnak, és csak ülök ott, mint elátkozott királylány, várva a tiszta érzések csókját. De ilyen nincs, érzelmek nem léteznek többé. Csak egy szobor, melyet nem koptat idő sem tér, mely csak van, lébecol, azt sem tudva igazán, mit is tesz. Sötét fekete hullámok.. Fogalmam sincs, mit csináltam. Csak az üzenettel voltam tisztában. Csak a szavakkal. Csak a fekete színnel, és az áthúzással. Betűk voltak, egy név, de tartalma már nem volt számomra. Nem akartam, hogy legyen. Nem tudtam, ki ő. Nem tudtam, én ki vagyok. Nem is léteztem. Csak egy anyag voltam a térben, egy aprócska kis porszem, aki szalad az idővel, dimenziók között ugrálva, suhanva, szakadva.
A hajamhoz nyúltam.. A hajamhoz? Hol a.. hajam? Itt a hajam. Különös. Rövid. Mikor lett ilyen? Egy kést forgattam a kezeim között. Ez emlékeztetett valamire. Egy fontos dologra. Hogy mennem kell, tennem valamit. De vajon mit?
Felnéztem a szürke felhőkkel borított égre. Furcsa, mintha be lennék zárva. Mert be is vagyunk.. Bezárva. Mégsem ez nyomaszt. Az életünkért kellene küzdeni, elfeledve mindent, mi emberi, ösztönlényekként.. Akkor miért élünk rendesen?
Élünk? Rendesen? ... Vagy mégsem? És miért fontos ez? Egyáltalán mi az, hogy rendes? Bezárva. Vajon milyen a végtelen? Nem emlékszem. Az égre. Csak a szint alját vagyok képes feleleveníteni. Falak között. Összenyomva. Nyomasztó.
Nyugodt.. A hópelyhek nyugodtak. Csend.. Az élet. Élni? Miért? Miért ne? Butaság.. Értelmetlen gondolat. Csak legyél.. Csak vagyok. Mindegy, miért, vagy hogyan. De kell..

/Helyzet: Szo ül a hóesésben egy szál maga a mező közepén.xD Sok sikert. Wink

/

by **Rey** Pént. Jan. 09 2015, 22:00

Rey viszonylag hamar ébredt, de a szokásosnál így is kicsit később. A reggeli kis rutinját elvégezte, de utána nem nagyon tudta mit csináljon úgyhogy kicsit nézegette a térképét hogy melyik szinten járt a legkevesebbet. Sajnos jó pár szint volt amin még nem járt ezért kis szortírozás után úgy döntött hogy a 7. szint mezejére fog kicsit kiruccanni. El is indult a portál felé, de félúton meggondolta magát és a hosszabbik úton ment. Mikor odaért nagyon elcsodálkozott a havazáson, mert eddig a játékban nem nagyon látott havazást, de tetszett neki. Egyre beljebb és beljebb került a a mező közepébe, majd egyszerre megpillantott egy alakot. Azt ugyan nem látta hogy az alak férfi avagy nő, esetleg gyermek, de ahogy egyre egyre közelebb ért látta hogy egy lány van ott egyedül a hóesésben. Még közelebb merészkedett és már már az arca is tisztán kivehető volt a lányka, nagyjából Reyel egyidős lehetett.
- Szia, hogy hogy egyedül? Veszélyes idekint bóklászni...
Mondta Rey mintha a vörös szeme miatt ő nem tűnne veszélyesnek, de ezt akkor nem igazán számolta bele a dolgokba. Mint dicső herceg állt a lány előtt várva a választ, és bele sem gondolt hogy lehetséges az is hogy netán egy gyilkos, aki bármelyik pillanatban életét veheti.
- Én Rey vagyok téged hogy hívnak? Örvendek a találkozásnak. Ne vedd tolakodásnak, de egy ilyen szép hölgy miért mászkál egyedül? Biztos van aki elkísért volna.
Próbált kicsit közelebb kerülni az idegenhez Rey. Tényleg még elképzelni sem tudta hogy mit csinálhat a hóesésbe. -Remélem barátságos lesz, és nem valami orvgyilkos...-
- Egész szép leány talán még ki is fogunk jönni egymással.
Majd ahogy befejezte a mondatot ébredt rá hogy amit gondolni szeretett volna ismét sikerül hangosan is elbeszélnie. Majd kicsit elpirult és csak nézte a lányt.

by **Szophie** Szomb. Jan. 10 2015, 18:44

Egy hang jött felém, és én megfordultam. Nem tudtam az okát. Nem is kell, hogy oka legyen. Csak ezt tettem, mert ezt akartam tenni.
Vajon aggódik értem? Az egy érzés. Milyen buta dolog.. Mármint aranyos. Csak az érzések szükségtelenek. Én sem aggódnék miatta. Egyedül.. hümm..
- De hisz ketten vagyunk. - mosolyogtam rá, jelezve azzal, nem is vagyok én olyan egyedül. És ő sincs. Mintha zavarnia kellene az egyedüllétnek. Voltaképp jó dolog, szeretem. Nem kell olyan furcsa kérdésekkel foglalkozom, hogy miért kérdez ilyesmiket, amikor semmi értelme. Ketten vagyunk, ezt ő is megszámolhatja. Mert ha egyedül lennék, arról senki sem tudna, csak én. Viszont nem zavar az az állapot. Hisz most is, egyedül bóklásztam ide, egészen eddig egyedül voltam. De a kérdés feltevésekor már nem.. Kár, nagyon nagy kár. Pedig szívesen válaszoltam volna a kérdésre. Na majd legközelebb.. Ha eszembe jut, hogy feltegyem magamnak, akkor válaszolni is fogok rá. Majd az egyik bolyongás ideje alatt. Amikor kiesik a fejemből, hogy mit is teszek, mióta teszem, és miért. Amikor nem emlékszem semmire. Amikor csak úgy vagyok, és kizárom a külvilágot.
Voltaképp ő most szerencsés. Mert nem zárom ki. Hajlandó vagyok figyelni rá, és értelmezni a szavait. Örülhet, hisz kegyeskedem még válaszolni is. Pedig nem lenne muszáj. Na persze, mintha fontos lenne, hogy örüljön. Talán neki fontos. Pedig az butaság. Lényegtelen. Értelmetlen. Csak fájdalmat, vagy értetlenkedést szül, ha utána mégsem válaszolok.
- Szophie Iryana. - keltem fel a helyemről, és nyújtottam kezem kézfogásra, ahogy azt illik. Az illem betartása fontos dolog, hisz mindig erre neveltek. Kivéve persze, ha okom van rá, hogy ne tegyem. Ámbár kisasszonyi gőgből is megtehetném, játék miatt, vagy egyszerűen csak kedvtelenségből. Most mégis a kezemet nyújtottam, be is mutatkoztam, ahogy azt illik. Ahogy azt ő is tette. Ám az "örvendek" már lemaradt a végéről. Dehogy örvendek. Nem azét, mert rossz benyomással volt rám a fiú. Sőt, kifejezetten tetszik, hisz még társalogni is hajlandó vagyok vele. Ám az örvendés kifejezését nem ismerem. Mert nincs olyasmi. Az is csak egy buta érzelem. Én ilyesmit nem érzek.
Vörös szememmel az ő szintén vörös szemébe néztem, és barátságosan, ám hidegen, és minden igazi érzelemtől mentesen elmosolyodtam.
- Nincs kedved.. Leülni? - invitáltam a földre, majd helyet foglaltam, tovább nézve a kopár fák csupasz ágait.
- Nincs, aki elkísérjen. - jegyeztem meg csendesen. - Ha csak te nem vállalkozol rá. Akkor viszont nem mászkálok egyedül, ahogy most sem vagyok. - felelem, nem is nézve rá.
Megjegyzésére, melyet biztosan véletlenül ejtett ki, csak kuncogtam. Nem volt ez vidám, ám szomorú sem. Egy egyszerű reakció, egy hang, ám üres.
- A szépség és a szimpátia nem feltétlenül függnek össze. Egyébként igazad van, szerintem is. - néztem rá, megnyugtatva róla, nincs semmi baj, nem történt semmi. Érzések nélkül is lehetek valaki, akit kedvel. És ennél és alkalmi társalgásoknál többre nincs is szükség ahhoz, hogy barátságot érezzen irántam. És mégis miért fosztanám meg ettől az érzéstől? Hisz nem idegesít a társasága engem sem.

by **Rey** Szomb. Jan. 10 2015, 20:45

Ahogy az immár közel sem idegennek nevezhető lány, Szophie közölte vele hogy nincs is egyedül hisz ketten vannak arra Rey nem is nagyon reagált, hisz nem volt miért. Majd a lány egy igen meglepő kérdést intézet Reyhez.
- De, miért is ne?
Rey leült a lány mellé.
- Én szívesen elkísérlek ez nekem nem okoz se gondot, de örömet sem szerez. Elkísérlek ha szeretnéd mer a becsület így kívánja meg tőlem. És igazad van, nem is értem hogy mondhattam ilyen butaságot.
Ahogyan ültek egymásmellet Reyt egyre jobban érdekelte hogy vajon ki lehet ez a lány és miért tűnik ennyire passzívnak, élettelennek.
- Boldogtalannak tűnsz, és előre is elnézésedet kérem ha valami furcsát mondok, de még soha nem beszéltem komolyan lánnyal. És ezt igazából csak azért mondom mert picit zavar hogy nem vagy boldog, szeretem ha a környezetembe vidámak az emberek, még akkor is ha ez rólam nem mindig elmondható. Talán valami baj van?
Kérdezte Rey de próbált a lehető legóvatosabban belenyúlni ebbe a témába mert tudta hogy ő maga sem kedveli ha mások a lelki világában kutakodnak.
- Nem muszáj elmondanod, de szerinte neked is jobb lenne igaz semmi jogom ezt mondani, de akkor is valamiért ahogy rád nézek késztetés érzek arra hogy felvidítsalak és mivel nem vagy túl boldog ezért úgy érzem valamit rosszul csinálok.
Próbálta közölni Szophieval hogy nem tesz jót se neki sem pedig a környezetének ha boldogtalan.
- Biztosan vannak barátaid, csapatársaid vagy talán még ennél jóval több, én még kezdőnek számítok e világban, nem tudom mit élhettél át, nem tudom miért lenne egyáltalán oka valakinek a szomorúságra. Igaz az érzelmek csak kémiai reakciók az agyban, egyszóval ösztönösek. Néha fölöslegesek, de sémiképpen sem elhanyagolhatóak.
Próbált azét valami okosságot is mondani az információkavalkád közepette.

by **Szophie** Szer. Jan. 14 2015, 20:32

- A becsület megkívánja? - kérdeztem vissza távolba olvadó tekintettel. - Mégis mi okból? Mi köze a két dolognak egymáshoz..? És ha van is.. Szükséges a létezése? Szükséges törnöd magad értem? Miért nem gond? És miért nem öröm? - tettem fel neki a kérdésemet, nem értetlenül, nem figyelve, csupán ábrándos nyugalommal. Elkalandoztam lélekben. De közben mégis tudtam rendesen figyelni is.
- Persze ha akarod, ha önként megteszed.. Még meg is köszönném. - tettem még azért hozzá, hisz sosem okozott problémát az, ha szolgálnak. Jó szívből, vagy máshogy, az mindegy. Nem utasítom el. Azzal csak magam ellen dolgoznék. És ő egyáltalán nem zavar. Így pedig semmi okom rá, hogy elküldjem. Megengedem neki, hogy szolgáljon.:3 Persze csak mindenfajta kényszer nélkül..
- És miért szereted azt? Miért, ha te magad sem vagy az? - érdeklődtem, hasonlóan őhozzá. - Egyébként igen, eltaláltad. Nem vagyok boldog. De nem is vagyok szomorú.. Azt nem akarom. - válaszoltam egyszerűen a kérdésére, egy kissé lehajtva a fejem, és a tenyeremre támasztva állam.
- Te miért szoktál boldogtalan lenni? Sűrű dolog ez nálad? - kérdeztem tovább, nem kertelve, nem visszafogva magam. Persze, ha nem akarja elmondani, nem fogom erőltetni.
- Nem csinálsz semmit rosszul. - mosolyogtam rá. Nem volt erőtlen, sem halovány ez a mosoly, inkább csak üres. - Csak az élet teszi ezt. - sóhajtottam.
- Vannak? - néztem rá kérdőn. - Igen, azt hiszem.. - meredtem aztán újra a semmibe. - Lehetnek. Gondolom. - halványan felrémlett farkasom képe. Ő is egy társ szerűség, úgy hiszem. Olyasmi lehet. De ez lényegtelen. Ez mind érdektelen.
- Fölöslegesek és elhanyagolhatóak. - ismételtem meg a szavait. - Hogy-hogy nem tudod? Neked még nem volt okod sosem a szomorúságra? - kérdeztem aztán újra vissza, elmerengve azon, hogy vajon létezhet-e ilyen ember egyáltalán..

by **Rey** Vas. Jan. 18 2015, 18:46

- Igen, a kardforgatók becsület.
Mondta lelkesedéssel.
- Akkor csak egy szavadba kerül és én követlek.
Majd hallgatta tovább a lányt.
- Miért szeretem? Te nem szereted? Én azért szeretem ha boldogak körülöttem mert akkor mindenki velem együtt lehet boldog, még akkor is ha én magam nem is vagyok mindig az, ha boldog embert látok akkor én is boldog leszek tőle.
Fejtette ki.
- Miért szoktam boldog lenni? Mindig másért, de szinte mindenben találok okot arra hogy boldog lehessek. Beragadtam egy játékba, de én élvezem. Igaz ki is szeretnék jutni de nem magam miatt hanem az olyan játékosokért akik nem szeretik ezt a világot. Na meg persze a kishúgom is hiányzik picit.... Igaz kicsit összevesztem vele nem rég, de csak nem haragszik már rám.
Mesélte.
- De, de ha nem vagy boldog akkor én rosszul csinálok valamit, és az élet nem kifogás. Az életben nem szabad búslakodni passziválni magad mint a fémek... Akkor csak elvesztegeted a drága idődet. Történt akármi, vagy történjen csak túl kell lépni rajta és kész. És nem csak a levegőbe beszélek, jó magam is sok mindent átéltem már, igaz nem itt hanem a másik világban, de az lényegtelen.
Fejtegette tovább.
- Na látod, akkor semmi okod nem lehet szomorkodni, még ha te azt is állítod hogy nem vagy szomorú... a passzivitás is egyfajta szomorúság csak nem annyira érzelem dús. És mint amit már az imént elmondtam, van érzelem ami felesleges, de semmiképpen sem elhanyagolhatók. Érzelmek nélkül nem léteznénk. Okom szomorúságra? Számtalan, de és soha sem ragadtam meg az alkalmat hogy szomorú legyek, mert az nem nekem hanem másoknak rossz, és önzőség hisz bennem kárt nem tesz, de másokban aggodalomra ad okot. Érted?
Mosolygott a lányra.

by **Szophie** Vas. Jan. 18 2015, 20:54

- Nocsak.. Hát van ilyen? - kérdeztem vissza őszinte meglepődéssel. És nahát, egy ilyenfajta érzelem résemről.. Újra csak meglepődhetnék magamon. De végül is nem teszem. Szóval kardforgató.. Ez ilyen lovag dolog lenne? De hiszen lovag kaszt is van külön.. Mégis, Silver is kardforgató, és ő is lovagias, ahogy Hinari is. Milyen érdekes.. Tachibana bezzeg, aki alapvetően lovag kasztú.. Rolling Eyes

- Nem értem.. Neked mi jó származik abbólí, - kérdeztem vissza újra, meg újra. Komolyan követne. Az eszem megáll. Ez a fickó túlságosan is rendes. Annyian vannak, akik túlságosan kedvesek velem..
- Én csak szomorúbb leszek tőle. - sóhajtottam. - Ha körülöttem boldogok... Azt átverésnek érzem. - lehet, ez önzőség. De tény, hogy irigykedem mások boldogságára. Nos, ők meg gondolom irigykednek a vagyonomra. Ördögi kör. De annyira jó lenne, ha tényleg minden egyszerűen működne.. Hogyha a boldogság sosem illanna el, még csak egy kicsi időre sem. Ha nem bántanának meg, akarva vagy akaratlanul az emberek. Vagy ha csak nem foglalkoznék vele..
Csak hallgattam és hallgattam. Csendben, még a szuszogásomat is próbálva elfojtani.
- Biztos vagyok benne, hogy a kishúgodnak rettenetesen hiányzik a kedves bátyja. - haraptam a szám szélébe, hogy visszatartsak egy sóhajt. A játék családokat zilált szét. Nekik még rosszabb is lehet, mint nekem, aki úgysem számít igazán.. És mégis jobban számítok náluk. A gyáraim, a cégek miatt. Mert az irányításom nélkül könnyen összeomlanak. Ezzel pedig emberek ezrei lesznek munkanélküliek.. Nekik ez fájdalom.. És mégsem, hisz a családjuk a legfontosabb.. Amit szétszakított a játék. Mennyi csapás..
- De.. De nem ilyen egyszerű ezen túllépni. - szökött könny a szemembe. - Egyszerűen nem megy. Nem enged el.. - szorítottam ökölbe a kezem. - Gyenge vagyok.. - suttogtam. - És önző, én önző vagyok!
Az érzelmek nem elhanyagolhatóak. Miért? Miért mondja most ezt nekem? Miért hiszem el? Érzelmek nélkül nem léteznénk.. De, de.. én létezem. De nem akarok érezni. Miért nem lehet a kettőt? Tényleg a nemlétet jelentené? És ez számít egyáltalán nekem? Fontos az, hogy létezem-e? Fontos akármi is? Épp ezaz.. Erről beszélhetett! Ezt jelentheti a nemlét.. Amikor semmi sem számít..
- Te túlságosan kedves vagy. - motyogtam, hirtelen megölelve a fiút, ledöntve a fűbe. Csak mert.. létezem. Igen, ez azt mutatja, hogy vagyok. Ha nem lennék, nem csinálnék ilyesmit. Már azzal is vagyok, ha másokból érzéseket tudok kicsikarni, vagy ráhatok egy beszélgetéssel vagy tettel. Ilyet vagy olyat, lényegtelen. De létezem!

by **Rey** Hétf. Jan. 19 2015, 19:51

- Igen, ez jelen van a legtöbb kardforgatóban... csak nem mindenki tud erről.
Látta a lányon hogy valamit ugyan sikerült elérnie nála, de még közel sem eleget.
- Miért kellene nekem akármi jónak származni belőle? Én nem kereskedek, hanem barátkozok... és ezért én nem várok többet mint egy kis boldogság.
Magyarázta el a lánynak.
- A boldogságra nem lehet irigykedni, hisz az mindenkinek a tulajdona és ugyebár egy dologra ami mindenkinek van arra senki nem lehet, nem tud irigy lenni. Ilyen a levegő... mindenkinek van és senki nem irigykedik a másikéra.
Próbálta elmagyarázni.
- Itt a hóesésben egyetlen egy ember gyenge, és az én vagyok.... még bocsánatot sem tudtam kérni a kishúgomtól mielőtt idejöttem. Önző pedig nem vagy, csak olyasmi történt veled... gyanítom... amit nehéz elengedni. De hiába fáj, hiába rossz el kell engedni hogy a jó helyet kapjon.
Picit vissza fogottabban mondta mint általában.
- Nem vagyok...
Majd ahogy a Szo megölelte,teljesen elvörösödött és csak hebegett habogott.
- Hát... izé... ő... eh...
Csak feküdt ott a hóban, és visszaölelt ám nem volt benne biztos hogy jól tette.
- Én... izé...
Nem tudott semmit mondani, soha nem került még ilyen közel lányhoz.
-Nem tudom mit csináljak... nem akarom megbántani... örülök hogy örül... meg minden... de de de... még gondolkodni sem tudok így-
Ám ez neki is jól esett, ahogy belenézett a fiatal lány vörös szemeibe egy számára felfoghatatlan érzés keringett a testében. Nem tudta hogy mi ez az érzés, és nem tudta hogy ezt hogyan is tudná kezelni, de hirtelen egyre vörösebb és vörösebb lett a feje és ő maga is. Már meg sem tudott mukkanni a bőre színe lassan egyezett a szemeivel.

by **Szophie** Szer. Jan. 21 2015, 23:22

Bólintottam, jelezve, hogy tudomásul vettem. Érdekes információ, azt hiszem, talán egy kicsit utána is fogok járni. Vagy legalább biztosan meg fogom figyelni az általam ismert kardforgatókat. Voltaképp Hinari, Silver, Rey.. Mind rendelkeztek valamennyire vele, igen. Ez igazán különös.. Talán a kasztválasztásnak is lehet valami köze a jellemhez? Talán mi, idomárok is valamennyire mind ráhúzhatóak vagyunk egy közös jellemvonásra? Nem is tudom.. Kicsit erőltetettnek tűnik a dolog, hisz azért mégsem mondanám ezt ki így, ennyire nyíltan. De mégis, lehet benne valamilyen igazság. Talán épp abban egyezünk, hogy nem egyezünk egyik másik kasztbéli tulajdonságokkal sem. Így nem való nekünk kard, sem más fegyver. Abban egyezünk, hogy nem kedveljük a fegyvereket, igen. Hogy kell nekünk egy társ, szükségünk van rá. Valakire, aki mindig, minden körülmény mellett kitart mellettünk, és akinek bármit elmesélhetünk. Ilyen Vezér nekem. És más idomárnak is ilyen kapaszkodó lehet a petje. Hisz ő az egyetlen, aki nem csaphat be, aki nem hagy el, aki mindig úgy cselekszik, ahogy kell. Az egyetlen, akiben meg lehet bízni igazán.
A következő mondata hallatán viszont kiült az arcomra valamilyen megdöbbenéssel egybekötött kutakodó arckifejezés. Ennyire egyszerű lenne? Ez lenne a hibám? Az egész.. Nem.. kereskedés? Hogy.. hogy érti ezt? Mármint.. azok a.. szabályok.. az élet szabályai.. Vagy csak a kereskedés szabályai? Nyüszítésszerűen felnyögtem, és a hajamba túrtam. Minden, amit az életről gondolok.. Talán csak összekeverem a munkával? De hisz a munka az életem. Vagy az élet a munkám? Nem kereskedhetek érzésekkel? Miért? Csak boldogságot kér cserébe.. Hogy én boldog legyek. Ez.. Erről nem tudok függvényt készíteni! Ez nem szokásos vállalkozói vagy fogyasztói magatartás! Ilyen nincs.. Vagyis van.. Vagy ilyen egy ember, vagy másmilyen. Erről nincsenek szabályok, összefüggések, általános jellemzők.. Érzések. Boldogság. Ezekkel.. ezekkel nem kereskedünk? Hát akkor mit csinálunk? Én miért kereskedem velük? Nem értem. Mintha egy hazugság lenne a lényem. A világom.. A gondolataim, az érzéseim, az oly biztos alapok.. A fejemben felépített rendszer összeomlani készült.
- Én.. Én.. Nekem nincs. - dehogy nincs. Csak nem tudsz kereskedni vele. Ez a te nagy problémád, hogy ezt megpróbálod. Nem.. nem értem. Nem tudom. Én most nem szabad, hogy boldog legyek. Nem vagyok! Meghalt a barátom.. És ez a fiú mégis.. És még csak nem is vár érte cserébe semmit.
Lehajtottam a fejem. Ez zagyvaság. Nem hiszem el! Nem hihetem el!
Hirtelen ötlettől vezérelve öleltem át, fejem elrejtve a mellkasába, halk zokogásba kezdve. Mert éreztem valamit, pedig egyáltalán nem akartam semmit. Csöppnyi melegséget a sok fájdalom mellett. Ott volt, hisz valahol mélyen, a jeges tőrdöfések között dorombol a szívem. Létezik. Létezem. Még egy picit erősebben szorítottam magamhoz a fiút, amíg kiszipogtam magam, majd elengedtem őt, és felültem.
- Nem kereskedésből. Nem várok érte.. semmit. - motyogtam magam elé, szinte új megvilágításban látva az egész világot.

by Ajánlott tartalom