Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Kusumi Ayani vs. RenAi

3 posters

Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by RenAi Kedd Nov. 06 2012, 22:21

Hosszú gyaloglás után melyet ismét annak köszönhetek, hogy a tájékozódási képességem egyenlő a nullával, betértem a legközelebbi város fogadójába. Véégre kajaaa… a gondolattól is csurogni kezdett a nyálam. Kifogytam az ételből és hát nem gondoltam, hogy ekkora kerülőt teszek, mire lelek egy fogadót vagy valami hasonlót. Gyorsan rendeltem is, mindenből egy kicsit, ami épp megtetszett. Persze a tányérjaim így kicsit furán nézett, ki sőt az asztal is olyan volt, mint egy jól megterített svédasztal. Már a látványától is könny szökött a szemembe. Gyorsan neki is álltam, mindeközben a szomszéd asztalnál épp a harmadik világháború készült kialakulni, néhány player összeveszett egy questen, túl sokat nem tudtam kivenni a probléma forrásából, mondjuk lehet hogy nem is akartam. A civakodás egyre hangosabb és hangosabb lett, na meg persze elhangzott jó néhány cenzúrázni való kifejezés és jelző is. Ami még inkább forralta a hangulatot, sokan ki is mentek a fogadóból, az npc is megpróbálta őket leállítani persze sikertelenül. Majd szépen elkezdtek repkedni a székek, asztalok és köhöm a játékosok is. Jó kis bunyót csaptak. Nem igazán zavart ez addig amíg az egyik játékos épp nem az én asztalalomra esett. Ekkor betelt a pohár. Megfogtam és magam ki hajítottam a fogadó ajtaján. Nem fájt neki ugyanis védett területen vagyunk, de a suhintásokat és a lökéseket ugyanúgy megérzi. Amikor kihajítottam majdnem ráesett a szerencsétlen gyerek egy épp befele tartó játékosra. Persze ez az eset nem tetszett a csoport többi tagjának sem. Egy emberként támadtak volna felém mikor az ajtóban épp megjelent egy ismeretlen férfi, elég ijesztő ábrázata volt, sebhelyek borították az arcát és a kezeit, hosszú fehér lelógó haja volt és egy sötét kalapot viselt. Nem tudom pontosan de sejtésem szerint a fiúk már találkozhattak ezzel az alakkal, ugyanis felhagytak a megleckéztetésemmel és duzzogva de igencsak gyorsan elhagyták a fogadót. Visszaültem volna a helyemre, de már nem volt meg, az asztal felborítva a fincsi kaják a földön… Mérges is voltam. Körbe néztem de majdnem az egész fogadó fel volt forgatva, normális esetben az ember inkább elmegy és keres magának jobb elfoglaltságot, de én oda mentem egy csodával határos módon éppen maradt asztalhoz ahol egy szép fiatal lány ült.
- Szia ne haragudj, leülhetek? Kérdeztem. A lány megengedte, így leültem és rendeltem újból, persze most már jóval szerényebben. Miután végeztem ismét neki vágtam magam hogy eljussak a egy közeli faluba ahol állítólag jó itemeket lehet beszerezni. El is indultam utamon, egy hosszú és sötét erdőt kellett átszelni, és csak reménykedtem hogy nem találkozok nagyobb szintű szörnyekkel. Hosszú ideig viszonylag nyugis volt az utam, de furcsa mocorgást véltem felfedezni egy jókora bokor mögül, szinte teljesen biztos voltam benne hogy egy szörny vár ott arra a pillanatra hogy megtámadhasson, de elejét vettem a dolognak, így elő vettem a kardom majd támadtam, neki rohantam a bokornak és támadtam. De meglepetésemre nem egy farkas vagy egy vaddisznó volt ott hanem valami teljesen más. Amint észre vettem hátrahőköltem és néhány lépés távolságba húzódtam.
- Van ott valaki? Kérdeztem.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by Kusumi Ayani Szer. Nov. 07 2012, 07:51

A mai napon elhatároztam magam, hogyha kell, akkor kényszerítem Tűzrózsát arra, hogy erővel is akár, de ki kell rugdosnia az erdőből. Rá kellett jönnöm, hogy ez így nem mehet tovább, és mindenképpen ki kel szoknom az erdőből. Már majdnem nekikezdett, amikor is egy kard vágása szakított félbe minket. Én voltam közelebb, ám reflexszerű mozdulattal kivédtem a támadást, ám ez csak éppen, hogy csak sikerült. Ekkor egy kérdés hallatszódott. Egy lány hangját halotta ma bokor túloldaláról. Először Tűzrózsa mozdult meg. Én eddig nekitámaszkodtam, de mivel elmozdult, így egy gyors sikoltással a földre pottyantam. Mire felálltam petem már kilépett a bokorból, és én is dühösen követem, majd elé álltam.
- Mit képzelsz magadról? Csak így elejtesz? – kezdem el szidni, ám elkezd fejével mögém egyezni – Mi van ott?
Mikor megfordultam dühös pillantásaim hamar elpárologtak, mivel egy (talán nálam is idősebb) lányt pillantok meg. Kissé zavartan kezdem el vakarászni fejem búbját, és zavart mosolyt próbálgatok.
- Bocsáss meg, hogy hallgatnod kellett. – mondom mostanra már vörös arccal.
Kicsit zavart, hogy nem értem el még az erdőhatárt sem, így nem volt más, minthogy megkérjem a lányt, hogy segítsen. Ekkor tűnt fel, hogy kicsit fél a lány, vagy legalább is nem teljesen nyugodt.
- Jól sejtem, hogy kicsit tartasz az erősebb szörnyektől? – kérdezem, és ha igenleges válasz érkezik, akkor fojtatom – Akkor mázlid van, hogy csak a biztonságos széléig jöttél, mert minél beljebb mész annál erősebbek lesznek a mobok. Amúgy szeretnélek megkérni valamire.
Megvárom, míg reagál, és ha csak teljesen idefigyelt, akkor kérem meg:
- Én nagyon rég óta nem mertem elhagyni az erdőt… lennél szíves egy párbaj során kitaszigálni innen? – és elküldöm a párbajfelkérés (fél élet), aztán várok.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by RenAi Szer. Nov. 07 2012, 15:22

Egy válaszra vártam, de ehhejett egy mob szerű lény jelent meg előttem, ráadásul egy lány sikolya előzte meg a megjelenését. Megilyedtem és fegyverem a mob felé emeltem, mire egy lány is előbújt a bokorból és idegesen elkezdte leszidni a mobot. Kellet egy kis idő mire rájöttem hogy az nem egy mob hanem egy pet, méghozzá a lányé lehet. Eltettem a fegyverem mire a lány felém fordult. Dühös pillantása hamar meglepettségbe majd némi zavart tekintetté válltozott.
- Bocsáss meg, hogy hallgatnod kellett. Mondta mire elvörösödött. Én még azért körbe néztem nem-e ront ránk valami mob. Majd ismét a lányra néztem és elmosolyodtam.
- Jól sejtem, hogy kicsit tartasz az erősebb szörnyektől?
- Igen, jó lenne ha biztonságban érném el a következő falut. Mondtam egy kisebb mosoly keretében.
– Akkor mázlid van, hogy csak a biztonságos széléig jöttél, mert minél beljebb mész annál erősebbek lesznek a mobok. Amúgy szeretnélek megkérni valamire.
- Igen? És mi lenne az? Kérdeztem kissé meglepve.
- Én nagyon rég óta nem mertem elhagyni az erdőt… lennél szíves egy párbaj során kitaszigálni innen?
Egy pillanatig csak néztem a lányra, kicsit furcsálltam a kérést nem csak azért mert ez picit hirtelen jött hanem azért is mert a fejemben elképzeltem hogy egy-egy csapással kilökdösöm a város határig.
Majd némi szünet után elnevettem magam.
- Bocsi de ezt most tényleg komolyan gondoltad? Kérdeztem de válaszként már jött a párbaj felkérés is. Nem fogadtam még el mert még előtte néhány dologra kíváncsi voltam.
- Mielőtt elfogadom szeretnék bemutatkozni a nevem RenAi és kardforgató vagyok. Úgy látom te állatidomár vagy. Folytattam. És elmosolyodtam.
Még nem harcoltam állatidomárral de ez egy jó alkalom lesz rá hogy ismereteket gyűjtsek a kasztodról. És ami a „kiltaszigálást” illeti, szeretném ha megbeszélnénk hogy ha én nyerek akkor együtt kimegyünk a városba és ha szeretnéd kezdhetjük a körbevezetést az eldugottabb nem túl nyüzsgő helyeken.
Ha elfogadja akkor én is elfogadom a felkérést.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by Kusumi Ayani Csüt. Nov. 08 2012, 06:01

Kérésemre a lány felnevetett, amitől kicsit rosszul kezdtem el érezni magamat, mert úgy éreztem, hogy nem vesz komolyan. Azonban jött egy bemutatkozás, és egy ajánlat. Beleegyezni nem akartam rögtön, így Tűzrózsát használva dobbantónak felpattantam a fára. Közlöm RenAi-al.
- Rendben, ám figyelmeztetlek, hogy testem akaratlanul is reagálhat támadásaidra, és így nem lesz könnyű dolgod… meg amúgy sem szeretem visszafogni magamat. – és most jöhet a bemutatkozás – Az én nevem Kusumi Ayani, és igen jól sejtetted, hogy állatidomár vagyok, és petemet Tűzrózsának hívják.
Figyelek, és leülök az ágra. Megvárom, míg elfogadja az ajánlatomat, és várom a visszaszámlálást. Miután elkezdődött nem mozdultam, hanem helyette utasítottam Tűzrózsát.
- Gyerünk, rohamozd le! Csakis szemből, és ne hagyd visszatámadni, és ha menekül, tapadj rá, ám maradj távol fegyverétől!
Próbálom úgy utasítgatni petem, hogy a lány ne tudjon rám figyelni, és ha levesi rólam a szemét, akkor lemászok a faágról, és a fák rejtekébe megpróbálok mögé kerülni. Ez a stratégia nagyon tetszik nekem. Míg a Játékosok állatkámmal törődnek, én hátulról megközelítem őket. Amint mögé érek kiugrok a rejtekhelyből, és pengémmel egy vízszintes támadást indítok a hátát támadva. Ha még nem tud elfutni, akkor kezei alatt átnyúlok, majd megfogom így a fejét, és ráadásul még a gerincébe, és így voala, egy jó kis rendőrfogás kész is van, ha sikerül. Ha így lefogtam semmi esélye a paripám csapásait elkerülnie, ám azért figyelek. Lovacskám felágaskodik, majd patáival támad, és RenAi fejét célozza, ám mielőtt megérkezne, pont az utolsó pillanatba elengedem a lányt, nehogy véletlenül engem támadjon meg társam, ám mielőtt végleg arrébb mennék, még egyet vágok a háta felé, majd tartom a távolságot.
- Nos hogy tetszett? – lihegem.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by RenAi Csüt. Nov. 08 2012, 10:42

Ayani kisebb hezitálás után beleegyezett az alkumba, mikor kinevettem észre vettem, hogy sérelmezte, utólag átgondolva ez tényleg illetlen dolog volt a részemről, de ezt váltotta ki belőlem. Aranyos ténynek gondoltam hogy nem tud kimenni az erdőből, valahogy fel sem fogtam, hogy ez igenis problémát okozhat neki. Így elhatároztam, hogy segíteni fogok rajta, sőt még ha veszitek is akkor is „kirángatom” magammal hogy lássa nincs különösebb félni valója. Neki ez olyan lehet, mint nekem a sötét zord-komor erdő, ahol szörnyek garázdálkodhatnak. Elmélkedésem közepette a lány felugrott egy fára és figyelmeztetett hogy nem lesz könnyű dolgom vele, majd bemutatkozott.
- Tűzrózsa. Szép neve van és maga az állatkád is gyönyörű. Majd elfogadtam a felkérést, türelmesen megvárta, míg lejár az idő, ezalatt én a taktikámat tervezgettem. De rájöttem egy fontos dologra. Fogalmam sincs melyikőjüket kell támadni. A döbbenet kivetülhetett az arcomra, de nem méláztam rajta sokáig azt támadom amelyik támad, jutottam eme egyszerű megoldásra. Ugyanakkor felmerült bennem a kérdés, hogy most mind a kettőjükkel kell harcolnom sőt egybe van-e számítva az életük vagy külön-külön. Húzós lenne ha mindkettőjüket le kéne győznöm, ugyanakkor erős volt rá a gyanúm. Mos elkezdtem kissé tartani a rám váró eseményektől, ugyanakkor ha győzök ha veszitek ki kell tapasztalnom a kasztja minden előnyét és hátrányát. Nem lesz könnyű dolgom. Jegyeztem meg magamnak is. A visszaszámlálás folytatódott, …három… …kettő… …egy… ekkor jött a parancs a petnek. Fegyverem védekező állásba majd mikor a tűzparipa felemeli két lábát hogy megtámadjon gyorsan a speciális képességemet használva rátámadok a petre, ha hátrál újra támadok, ha valamelyik oldalra szökken akkor sajnos csak egy sima vágást tudok intézni felé. Ha át tud ugrani akkor megfordulok és hátrálok. Rá akartam nézni a lányra mert kovácsi voltam mire fogja utasítani legközelebb az állatkáját. De mire felnéztem már nem volt ott, ösztönösen megfordultam így az a támadás, ami hátba szúrt volna a mellkasomon vágott meg. Megijedtem de nem azért mert sikerült a támadása hanem mert ráeszméltem hogy a legrosszabb helyen állok ugyanis szemben álltam vele mögöttem meg volt a paripa. Ezen sürgősen változtatnom kell. Mondtam magamban. Így kardom védekező állásba és próbáltam megkerülni a lányt, hogy mindketten szemben legyenek velem. Ha sikerül egyszerű vágásokat intézek felé, melynek célja hogy hátráljon.

/ A vágás miatti sérülésem -4 életpont, 2 pontot a páncélom fogott fel és az életemből is eltűnt 2 pont így maradt 28 életpontom. /

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by Kusumi Ayani Hétf. Nov. 19 2012, 06:10

/bocsi a késésért XD/

Petem felé irányult támadásai egy kivételével sikertelenek. Egy egyszerű vágással kicsit hátratántorította Tűzrózsát, ám kis társam nem adja fel ilyen könnyen. Sikerült beszorítani kettőnk közé, ami számunkra nagyon előnyös helyzet. Megpróbált kiszökni közölünk, ám ez nem lesz olyan egyszerű neki, mivel úgy látszik, gyorsabbak vagyunk nála egy kicsivel. Most jöhet a követező manőver. Késemmel védekezni kezdek, és megpróbálok a közelébe kerülni. Amint elég közel vagyok, egy erőteljes csapással támadok, á mez csak álca, mivel csak a le akarom fogni. Amint lesz, rá esélyem Megpróbálom megmarkolni a lány markolatot fogó kezét, és fegyverével együtt a földre próbálom húzni, hogy Tűzrózsa vágás nélkül megúszhassa a fejbe rúgást, amivel megpróbálkozik. Észre kellett vennem, hogy petem élete lejjebb csökkent, így magaméból egyet-kettőt visszatöltök, hogy petem újra max legyen. Ezután elengedem a lányt, és a sűrű felé rohanok, majd felkapaszkodok egy ágra, míg Tűzrózsa az ellenkező oldalon bújt el, így a lány ismét kettőnk közé kerül. Kicsit mindenképpen kell pihennünk, mert ha így fojtatjuk a rohamokat, akkor már végképp nem lesz semmi esélyünk a kifáradás miatt. Rá kellett jönnöm, hogy a lánynak sokkal több élete van, mint nekem, ami elég nagy hátrány számomra, ám pozitív az, hogy én egy kicsivel nagyobbat sebzek, ám még nem tudom milyen erős a képességének csapása. Szemmel tartjuk a lányt, hogy akármelyikünk felé is indul, tudjuk, mikor kell közbelépnünk.
- Jaj de sok életed van már neked. – mondom kis nevetést megengedve.
Tudtam, hogy így elárultam búvóhelyemet, de hát, ha ki akarok jutni innen, akkor muszáj egy-két bakit megeresztenem. Na, most meg már csak el kell dönteni, hogy mi a fenét kezdjek. Támadjunk, vagy még egy-két pillanatot pihenjünk?

/ Tűzrózsa: 8 hp - 3hp + 3 hp = 5 hp+3 hp (8 hp) /
/ Ayani: 15 hp - 3 hp = 12 hp /


A hozzászólást Kusumi Ayani összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 25 2012, 21:06-kor.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by RenAi Hétf. Nov. 19 2012, 17:07

A próbálkozásaim közül egy vágás sikeresen eltalálta az állatott, ennek eredményeképp megtántorodott picit majd ismét támadni próbált. Kivédtem sikeresen. Sosem harcoltam még állattal főleg nem egy ló szerűvel így nagyon furcsán éreztem magam emiatt, hogy ott állok én szemben egy tűzparipával mögöttem meg a lány, akire oda kell figyelnem, nagyon is könnyen sunyi taktikái áldozata lehetek ha csak egy pillanatra ellankad a figyelmem. Most életemben először kell egy harc folyamán figyelnem a környezetem minden rezzenését, amikor egy ellenfelem van Őt sokkal egyszerűbben ki lehet ismernem, és rendszerint csak egy irányba kell figyelnem, de most ez nem így van. A lány és a petje kereszttüzében, nem tartottam épp fényesnek a helyzetem. Megpróbáltam kitörni kettőjük közül úgy hogy a lányt vettem célba kisebb vágásokat intézve felé amit figyelem elterelésként használtam. Ugyanis szerettem volna inkább megkerülni Őt, hogy így szembe kerüljek mindkettőjükkel. De úgy látszik ebben a játékban mindenki gyorsabb nálam... igen Ők is, bárhogy próbáltam védte a támadásaim a késével és nem engedett helyet cserélni. Ayani kése és az én kardom csak úgy szikrázott egy-egy sikeres védekezés esetén, egyre közelebb került hozzám. Furcsának találtam elvégre a kardom hosszabb, de utána rájöttem hogy logikus elvégre hogy ha személyesen támad a saját fegyverével ami egy kés akkor igen is a közelembe kell férkőznie. Itt kicsit hátrahőköltem, ráeszméltem hogy valószínű tervez valamit, arról nem is beszélve hogy időközben amíg a lánnyal foglalkoztam megfeledkeztem a petjéről. Egy gyors és erős támadást intéz felém, de gyorsan vált és elkapja azt a kezem amivel a kardomat tartom. Mire feleszméltem már a földön feküdtem, lefogva, tehetetlenül. És bekövetkezett a legrosszabb végig kellett néznem ahogy a lány petje közelebb jön és patáival egy nagyot suhint a fejemre. Nem fájt de a lendülettől szemtől szembe találkoztam a talajjal. Majd a földön fekve igyekeztem feltápászkodni, de észre vettem egy furcsaságot. Megsebeztem a petet, de a csíkja elkezdett visszakúszni teljes állapotába. Mire körül néztem a lány már nem volt sehol, a bokrok mozgása sejtette csupán hogy ott elszaladt valaki, mire megfordultam a pet sem volt sehol. Nagyszerű.... mondtam magamban.
- Légyszívess ne potizz! A harcokban nem illik, csalásnak minősül. Mondtam hangosan hogy a lány is meghallja. Valószínű nem ment nagyon messze, biztos voltam benne hogy olyan távolságban maradt ahol még meg tud figyelni engem. A másik dolog ami hirtelen az eszembe jutott a magas életpont regeneráció...remélem nem mert akkor igencsak nagy bajban vagyok.
- Jajj de sok életed van már neked. Mondta a lány kissé meglepve, elvégre ha elbújt minek leplezné le saját magát. Így egyértelművé vált számomra hogy valószínű azt akarja hogy Ő felé menjek és hogy Őt támadjam. Basszus azért menekült el hogy ne fáradhasson ki hamar, pihen. Hasított belém a felismerés. Ezt ki is használhatnám, mondtam magamba.
- Kérlek ne bujkálj! Nem fogok utánad szaladgálni. Mondtam abba az irányba ahol az előbb a hangot hallottam.
- Rendben én itt megvárlak. Tetszett a hely időközben felmértem a terepet az erdő egy tisztása volt, ami rendelkezik némi szabad térrel, ami nekem mint tapasztalatlan kardforgatónak kell. Hátrébb vonultam kicsit majd leültem egy kőre és vártam. Ezzel én is pihentem, és megvárom hogy Ők támadjanak.

/ Sérülésem következtében veszítettem ismét 4 pontot így maradt 24 életpontom. /

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by Kusumi Ayani Pént. Nov. 23 2012, 16:46

- Kikérem magamnak! Én nem vagyok csaló! Tűzrózsa életét nem potion segítségével töltöttem fel, hanem átküldtem belé a sajátjaimat. Nekem ez a képességem, és ez nem csalás, mert míg így nekem ideiglenesen kevesebb lesz, neki ideiglenesen több.
Mostanra mindkettőnk eléggé kipihentük a fáradalmakat, így nekikezdhetünk a folytatásnak. Szépen lassan mozgok, nehogy zajt keltsek. Ha sikerült, akkor nekitámasztom a lábam a fa törzsének, majd felkészülök. Megkeresem szemeimmel Tűzrózsát, aki egész eddig engem keresett. Néhány foszlányt látott belőlem, és jeleztem neki, hogy jöhet a Lángoló Unikornis, és tíz másodperc múlva támadok, és jelzek, hogy csak akkor támadjon, ha nem vagyok a lány közelében, mivel nem akarok összeütközni. Tíz.. kilenc.. nyolc.. vajon sikerülni fog? hat… öt.. reménykedjünk… három.. kettő.. egy.
Elrugaszkodok a fától teljes erőmből, és késemet előreszegezve repültem célpontom felé. Tudtam jól, hogy ha leesek veszteni, fogok az életpontjaimból, de ez nem gond. Ha támadásom sikeres RenAi felborul, még ha védekezik is (terveim szerint). Megpróbálok a legmesszebb kerülni a lánytól, mert Tűzrózsa márt jött a Lángoló Unikornis képességével, aminek köszönhetően, ha betalál 5 ÉP-t (4,5-öt vesztene eredetileg, de kerekítettem) veszít a lány, és ha olyan balszerencsés lesz, hogy nem tud felállni, akkor Tűzrózsa ismét megrohamozza, és ebben az esetben én is megpróbálnám hátráltatni késem támadásaival, ám utolsó pillanatban elugranék. No de kíváncsi vagyok mi sül ki ebből. Azonban bármi is történik, mivel rövidebb fegyverem van, hátraugrok és tartom a kardtávolságot, nehogy el tudjon már érni, mert akkor bajban vagyok. Tűzrózsa is ezt teszi. Köröz körülötte, ám a kardtávolságot megtartja, így nem fog tudni kitörni a körből a lány, ha csak nem teszi meg azt a bátor mozdulatot, hogy átugrik Tűzrózsa veszélyzónáját. Kíváncsi vagyok, mit fog most csinálni.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by RenAi Szomb. Nov. 24 2012, 22:53

A lány akaratlanul is túl sokat elmondott magáról és a képességéről. Végighallgattam a mondandóját, picit megnyugodtam, sőt már ösztönösen néztem is volna a hang irányába, de nem tettem.
- Bocsi hogy bele szólok, de nem gondolod hogy túl sokat mondasz el magadról? Engem nem zavar én nem ártanék egyetlen játékosnak sem, sőt pont ezért mondom el, hogy az ilyen kijelentésekkel vigyázz, bármikor összefuthatsz egy olyan játékossal aki nincs tisztelettel a másik életére, és akár meg is ölhet. Előre néztem ahogy eddig is, unalmasabb pillanatokban fel-fel tekintgettem az égre, hogy gondolataimat le tisztázhassam. Túl sokat nem vártunk de arra épp elég volt hogy kipihenjük magunkat, sőt én időközben kezdtem úgy érezni hogy egyre többet tudok meg a lány harci modoráról és képességeiről. Először is másodjára adja ki a pontos helyzetét meggondolatlanul, persze lehet szándékos hogy becsaphasson de mivel kijelentettem hogy nem "futok utánunk" így biztonságban érezhette magát. Tőlem jobbra helyezkedhet el Ayani, akkor biztosra veszem hogy a másik oldalam környékén lehet az állatkája. Rendben. Nyugtáztam magamnak a megállapítást. Ezen kívül beszélt a képességéről, miszerint ha megsebzem a petjét Ő ideiglenesen vissza tudja azt tölteni a saját pontjaiból, szép kis képesség. De ez segítséget nyújt abban hogy elég ha csak az állatot támadom. Sőt az előző küldetésemben az egyik állatidomár el is mondta hogy a kasztjánál úgy működnek a dolgok hogy az egyikőjük erős a másikőjüknek sok életpontja van. Ezek szerint a lánynak van sok életpontja. Ez szintén azt sugallja hogy Tűzrózsát támadjam. Sok gondolkodási időm nem volt, mire a elmondtam a mondani valóm Ayani már támadt is felém. Nem hallottam volna hogy mocorog, de mivel arra fele hallottam a hangot így fél szemmel mindig azt az oldalt néztem váltogatva nehogy megint az állatkáját küldje rám. Míg Ő egy faágról rugaszkodott neki, én azt arról a köról tettem aminek eddig neki támaszkodtam. De nem szembe a lánnyal hanem egyenesen előre vitt a lendület. Nagy szerencsémre így pont kitértem az útjából sőt ha elesett vagy neki esett a kőnek még rá is tudtam támadni, gyorsn megfordultam a tengelyem körül majd támadtam is a speciális képességemmel. Szinte még levegőt venni sem marad időm már támadt is a petje, méghozzá most másabb volt valamivel. Már sejtettem hogy nem egyszerű támadás ez, de nem volt időm agyalni, most védekeznem kellett vagy támadnom. Hirtelen azt sem tudtam eldönteni melyiket tegyem. Majd pár másodperc múlva ráeszméltem hogy ha az erdőbe el is bújnék, Ők hazai pályán lennének. Nem tehetem, muszáj a tisztásabb részlegen maradnom. Majd felemeltem a kardom és hagyva hogy a lány visszavonuljon ismét tűzrózsát vettem célba. Ismét a képességemre támaszkodva támadtam elvégre már kiderült róluk hogy gyorsabbak nálam, a pet mint eddig szinte biztosra vettem hogy szemből fog támadni, így én is úgy tettem. Bevártam a támadását, ha közelből támadt akkor a speciális képességemet használva villámgyors három vágást intéztem Tűzrózsa felé, hogy megsebezzem, ha hátrált ugyanígy tette, ha kitért és oldalról támadott akkor csak egy-egy sima vágást tudtam csinálni. Ha távolsági támadása is van Tűzrózsának akkor megpróbáltam kitérni, ha megoldható volt bebújtam a kő mögé, majd onnan hallgatóztam hogy a pet közeledik-e felém.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by Kusumi Ayani Vas. Nov. 25 2012, 21:17

Sajnos támadásaim nem jártak sikerrel, ráadásul az esés is levett életemből 2 pontot. A lány támadását éppen hogy csak észrevettem, és arrébb gurulva tudtam csak kikerülni támadásait, amik már majdnem elértek. Ekkor azonban megjelent Tűrózsa és nekifutott a lánynak, vagy legalábbis csak megpróbált, mivel a lány rögtön megrohamozta őt. Mivel tudtam, hogy petem képessége nem tudja megvédeni a támadásoktól rögtön felé rohanok, ám első csapásról lekéstem. Elszörnyülködtem. Tűzrózsa életéből 6 életpont vitt le a támadás, és csak kettő maradt meg neki. Amit láttam eddig a lányból az az, hogy háromszor támad, és ha még egyszer megüti tűzparipámat, akkor neki vége.
- Neeeee! – kiáltok fel, majd elrugaszkodok.
Késemet magam elé emelve, védekezve vetem a támadások elé magamat, és várom mi lesz. A második csapást kivédtem, ám a késemet kiverte a kezemből, mivel nem tudtam elég erősen védeni. Tűzrózsa éppen hogy csak le tudott fékezni, így nem lökött el. A lány utolsó támadása betalált, és levitt jó pár életpontot, majd egy sípszó, és a párbajnak vége. Nem érdekelt semmi. Felálltam, majd petemhez sétálok lassan, és könnyes szemmel átölelem nyakát. Nagyon sokáig maradok így, majd a lányhoz fordulok.
- Gratulálok. – és ezzel továbbállok.
Nem akartam itt maradni, hogy más is lássa gyengeségemet. Petemmel egyedül akartam lenni, el is feledkezve a lánnyal megbeszélt alkuról. Zokogva berohanok Tűzrózsával az egyik bokorba és zokogni kezdem, míg társam mellém jön, és leülve ölembe teszi a fejét, és hagyta hogy simogassam, mivel megpróbált megnyugtatni, mivel ezzel mindig sikerült lenyugodnom, ám most ez nem jött össze, és a könnyek csak úgy jöttek maguktól.

/RenAi, akkor a kezdetek Erdejében folytathatjuk a játékot, és légyszi te kezdj/

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by Kayaba Akihiko Vas. Nov. 25 2012, 21:33

A küzdőteret lezárom.

Jutalom: 10 exp 20 arany

1 exp Xiu Shuinak és 2 arany céhbankba.
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by RenAi Vas. Nov. 25 2012, 22:36

Sikeresen kikerültem Ayani támadását, majd megpróbáltam viszonozni azt. Arréb gurult így épphogy, de nem találtam el. Tűzrózsa már mögöttem volt hogy támadhasson, de megijedtem és ösztönösen neki rohantam, hogy támadását támadással védhessem ki. Párszor sikerült megsebeznem a petet, de az szüntelenül támadt felém. A következő pillanatban a lány hangjára lettem figyelmes.
- Neeeee! Kiáltotta majd elrugaszkodott és támad felém a késével, persze a petjét akarta védeni és én már nem is akartam támadni de kénytelen voltam kivédeni a támadását. Így egy apró kard suhintással kiütöttem a kezéből a kését. Kicsit megijedtem, szüntelenül ostromoltak, így kénytelen voltam védekezni és egy utolsó támadást kivédő támadásom juttatott el a győzelemig. De mégis milyen győzelem ez? Tettem fel magamban a kérdést. Tűzrózsa ott hevert a földön az élet csíkja már majdnem pirosra válltott. Ayani gyorsan oda szaladt hozzá, majd a fejét a karjába tette és háttal nekem nekigörnyedve az állatkájának, mondta:
- Gratulálok. Ez nem holmi jutalom gratuláció volt, inkább megvetést sugallott. Életemben nem éreztem még magam annyira rosszul mint ott abban a pillanatban. A lány feltápászkodik és tűzrózsát karjaiban tartva vonul be az erdő egy sötét szegletébe. Szívem szerint bocsánatot akartam kérni, de még ahhoz sem volt képem, itt most olyat tettem amit soha többé nem fogok. Magával ragadott a harc? Elfogott a hév? Vagy megijedtem volna a túlerőtől? Nekem is van mire válaszokat kapnom. Szégyelltem magam, és ha tehettem volna vissza fordítottam volna az egészet hogy veszítsek, de erre már nem volt lehetőség. Csendben lehajtott fejjel végig néztem ahogy a lány távozik könnyeivel küszködve.
- Bo-bocsánat. Mondom de olyan halkan hogy nem hallhatja, és ha hallaná is valószínű csak tovább dühíteném vele. Persze jól tudtam hogy egy ilyen tettre nincs bocsánat de még mentség sem. Miután elment, én még jó ideig ott álltam és elmémben a képek újra és újra játszódtak önkéntelenül. El voltam borzadva magamon. Még mindig nem hiszem el azt amit tettem, ez nem rám vall.

/Köszönöm hogy még elküldhettem. És persze megírom a kezdőt hamarosan./

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Kusumi Ayani vs. RenAi Empty Re: Kusumi Ayani vs. RenAi

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.