Sato Akira

Adatlap

Név: Sato Akira
Nem: férfi
Kaszt: állatidomár
Kor: 17

Kinézet: Egy középmagas, vékony termetű fiatalember. Bőre fehér, mivel szobáját nem hagyja el, és ott sem engedi be a nap sugarait. Fekete haja van, amelyhez barna szemek párosultak. Arca komor, szomorkás, vagy rettentően unott.

Jellem: Akira egy hikikomori, bár a játék egy kicsit megváltoztatta. Csendes, beszélgetést ritkán kezdeményez, bármit is mond, azt tömören fogalmazza meg. Az ideje nagy részét egyedül tölti, de már kezdi megszokni a nagyobb tömegeket is. Rettentően óvatos és paranoiás, kétszer is átgondolja a dolgait, mielőtt cselekszik.

Képességek

Hátszél: Képes a társa sebességét megduplázni egy támadásra vagy kitérésre. A képességet egy harc alatt csak szint*1-szer tudja alkalmazni.

Előtörténet

Egy jómódú családba születtem, nem volt olyan, amit ne kaphattam volna meg. Édesapám a Sato Vállalat vezérigazgatója volt, édesanyám pedig az egyik leányvállalatot irányította. Rengeteget dolgoztak, még hétvégén is, így nővéremmel Ikkivel, és a szomszéd lánnyal Motokivel töltöttem az időm nagy részét. Nagyon szerettem ezt az időszakot, de mint minden jónak ennek is hamar vége lett. Motoki átjött játszani, és mert szép volt az idő megkértem, hogy menjünk el a közeli erdőbe. Visszafelé versenyt futottunk, minden erőmet beleadtam, de mégis én voltam a lassabb. Egy út keresztezte a mi versenypályánkat, figyelmetlenül futottam és nem vettem észre, hogy jön egy autó. Partnerem ugrott felém, lelökött az útról, de neki nem sikerült épségben leérnie, elütötte a kocsi, és rögtön életét vesztette. Halála nagyon megviselt, attól a naptól fogva nem tettem ki a lábam a szobámból ok nélkül, magamat hibáztattam a történtek miatt és folyton csak az járt a fejemben, hogy mi lett volna, ha… Ahogy telt az idő egyre magányosabb lettem, már a gondolattól is féltem, hogy tömegbe kell mennem, így csak az egyetlen társaságom a nővérem maradt. Ő volt az egyetlen, akit beengedtem a szobámba és csak vele voltam hajlandó beszélni. Hamar rákaptam a számítógépes játékokra, főleg az MMO-k tetszettek, mert valahogy nyugtatott a tudat, hogy senki sincs velem, mégsem vagyok egyedül, így a magányom is enyhült. Ikki gondolom ezt akarta kihasználni, mikor megvette nekem a SAO-t a Nerve Gear konzollal együtt. Sok próbálkozása volt, hogy újra megtaláljam a helyem a társadalmunkban, de mind kudarcot vallott. Szinte már ez volt az utolsó reménye, hiszen ez egy játék, mégis olyan, mintha kimozdulnák itthonról élő emberek közé. Mihelyt megérkeztem a Kezdetek Városába elöntött az aggodalom a sok embert látva, gyorsan elhagyva azt kerestem egy kis zugot, ahol meghúzhattam magam, mégis remek a rálátás a városra.
~ Majd visszamegyek, ha kevesebben lesznek. ~ gondoltam magamban, majd szétnéztem, hátha találok valamit, amivel lefoglalhatom magam addig. Sajnos semmi értelmeset nem találtam egy nagy zöld tojáson kívül, amin három fekete folt helyezkedett el. Nézegettem egy ideig, közben egy-egy pillantást vetettem a városra is. Egyre többen voltak, már kezdtem elveszteni a reményt, hogy képes leszek valaha is normálisan játszani ezzel a játékkal. Elraktam a tojást, majd hirtelen a városban találtam magam, pont a tömeg közepén. Attól a pillanattól kezdve nekem minden bajom volt, a szívverésem felgyorsult, kivert a víz és tanácstalanul forgolódtam.
~ Ez már nekem sok! ~ morfondíroztam és már nyitottam is a menüt, hogy kijelentkezzek, de ezt az opciót nem találtam. Váratlanul nagy lett a csend, majd megjelent Kayaba Akihiko, és közölte a történteket, hogy csak akkor juthatunk ki innen, ha végigvisszük a játékot, és ha itt meghalunk, a való világban is, stb. Nem tudom miért, de ettől teljesen megnyugodtam.
- Hát sikerült elkapnotok, – mondtam széles mosollyal – de ne higgyétek azt, hogy ezzel vége! Én túl fogom élni! – ezt persze magam sem gondoltam komolyan, de Ikki jutott eszembe, hogy összetörne, ha meghalnék ebben a játékban. – Túl kell élnem, muszáj!