KezdőlapYuna
2 posters
1 / 1 oldal
Yuna
by Yuna Kedd Május 14 2013, 12:59
Név: Yumiko Nakamura
Felhasználó Név: Yuna
Nem: Nő
Kor: 27
Kaszt: Állatidomár
Kinézet: Közepesen hosszú barna haja van amit szeret copfban hordani, zöld szeme van de mivel kicsit gyengén lát ezért mindig egy szemüveget hord. Szereti az egyszerű, lenge ruhákat így nem nagyon szelet páncélba burkolózni.
Jellem:
-Modor: Többnyire kedves az emberekkel, de gyakran pimaszkodik és piszkálódik másokkal persze tudja hol a határ. Meglehetősen kíváncsi fajta, szeret kérdezősködni és mindent megtudni a másikról ami miatt sokan túl nyomulósnak tartják.
- Életfelfogás: Mindig határozott és nem komplikálja túl a dolgokat, úgy gondolja az életet élni kell így mindig kihasználja az elé táruló lehetőségeket bár ennek megfelelően gyakran elhamarkodottan dönt és rendszerint bajba is kerül.
- Amit szeret: A videojátékok és azt minden mennyiségben, de eleve kevés olyan dolog van amit utál. Szeret írni amit a munkája is tükröz. Szereti az állatokat de csak távolról szemlélni őket. Az édességeket sem veti meg bár nem éppen az, az édesszájú.
- Amit nem szeret: Nem szeretik ha lenézik vagy ha lekezelik bár ezt senki nem szereti de ő különösen ugrik rá néha már beképzeli magának ezeket a dolgokat, továbbá utálja az egereket és a túl színes dolgokat legyen az bármi. Nem szereti a szűk zárt helyeket lévén elég súlyos klausztrofóbiás.
Képesség:
Soul connect:
A képesség aktiválására egy kiválasztott célpont és Yuna csuklóján megjelenik egy szív alakuló tetoválás. Azon akin megjelenik ez a tetoválás minden Yuna állttal elszenvedett életpont vesztés ötven százalékát ős is megkapja. A hatás addig tart még valaki meg nem hal vagy Yuna maga nem dönt úgy, hogy feloldja a képességét. A képesség megtörhető ha valamilyen módon a célpont visszatölti vagy növeli az életpontjait.
Előtörténet:
Első lépések
Már a bétateszt első másodpercében nem tudtam hova kapkodjam az állam és percekig kerestem abban a meseszépen megalkotott virtuális fűben amit ez a nagyszerű játék elém tárt. Rövid játékújságírói pályafutásom során volt már alkalmam tesztelni egy vmmo játékot hisz a gyógyászatban már voltak kisseb nagyobb szárnypróbálgatások, de ezek mind, minőségileg mind élvezhetőségileg megkérdőjelezhetőek voltak de persze az ott használt játékok nem a szórakoztatás célját szolgálták hanem a rehabilitációban segített a mozgássérülteknek de ezt már egy korábbi cikkben kifejtettem (lásd a 2022. 02. számban.) A bétateszt alatt már kitértem a grafika részletezésére de muszáj itt is megemlítenem pár szót róla hiszen érezhetően sokat csiszoltak az amúgy sem fapados megjelenítésen. A széltől lengedező fák, a víz tükrén megtörő felcsillanó napsugarak, az árnyékok és úgy az egész öszkép sokkal életszagúbb lett, mint a béta alatt volt. Persze rengeteg máson is finomítottak. Na de miben is más a teljes játék mint a béta? Lássuk!
A megunhatatlan játék?
Már rögtön a játék legelején feltűnhet néhány változtatás azok számára akik betekintést nyerhettek anno Aincrad meseszép világába. A kasztok sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek így már nem adnak igazságtalan előnyt persze még mindig nem tökéletes, még mindig akad pár kaszt ami irreálisan erős épp vagy túl gyenge de ezt a jövőben egy patchel még orvosolhatják. Maguk a kasztok egyébként nem bővültek vagy változtak a béta óta és nagy forradalmat sem fognak hozni az rpg-ék világába hiszen az alapokon túl ( tolvaj, harcos) és ezek kombinált variánsai nem nyújt túlzott újdonságot, ráadásul a varázslatok kedvelői is csalatkoznak hiszen mint ilyen nem létezik a sword art online (innentől sao) világában így a mágus kaszt is elmarad. Persze nagyon aggódni nem kell hisz kristályok formájában valamilyen szinten visszaköszön a mágia de külön kaszt nem épült rá. Számomra a legérdekesebb talán az állatidomár kaszt ami személyes kedvencemmé vált. Na de jöjjön a két legnagyobb változtatás ami a béta óta történt és a legégetőbb téma mind a mai napig. Az első, hogy nincs log out menü a játékban ami ezért is fontos mert így nem tudunk kilépni ergo kénytelenek vagyunk szünet nélkül játszani. Oké a játék tényleg baromi élvezetes de azért mindennek van egy határa. A másik és talán legsúlyosabb, hogy a játékban történő elhalálozás kihat a valóságra, ergo ténylegesen meghalunk. Ehhez a két döntéshez túl sokat nem tudok mit hozzáfűzni folyamatosak a találgatások ezzel kapcsolatban és eléggé megoszlanak a vélemények. Egyesek még kifejezetten élvezik is ezt a felállást mások összetörtek emiatt. Én a véleményem erről inkább megtartanám bár azért szívesen eltöltenék vele egy órácskát egy baseball ütő és egy jó erős kötél társaságában. Összegezve az egészet a játék még így is élvezetes eltekintve a fent említett „apróságoktól” még mindig egy nagyszerű játék ami felejthetetlen élményekkel gazdagít, én bízom abban, hogy idővel ezek a problémák javulnak és a játék valóban egy új forradalmat indít a játékiparba.
- Végre megvagyok! – Nyújtózok egy nagyot mikor az utolsó sort is legépeltem majd a kijelzőt bámulva vizsgálom a művemet. – Waaaaa… ez egyszerűen pocsék! – Kiáltom el magam és lecsapom a homlokom az asztalra. Fájni nem fáj, már kezdtem ehhez hozzászokni és egyre gyakrabban bántam úgy a testemmel mint jó piás a májával. – Miért nem tudok egy épkézláb tesztet megírni? – Kezdek neki a szokásos hisztimnek majd oldalra billentem a fejem. – Hónapokat töltöttem el a játékban. folyamatosan bővítem a kézikönyvet adatokat, gyűjtök, tudósitok, de a konkrét játékról nem tudok egy épkézláb cikket megírni! Yuna te vagy a világ legbénább újságírója! – Állok neki magamat szidni majd pár másodperc múlva egy dalocskát kezdek el dúdolni. – NA! Ideje összeszedni magam! – Pattanok fel a székemből és elrejtem a menüt ahová eddig írtam. Végig nézek a sötét és felettébb rumlis szobán ahol minden felé különféle fegyverek páncélok és tárgyak hevertek azzal a céllal, hogy feljegyezzem az adataikat és feltöltsem a játék leírásba. –De előtte nem ártana rendet rakni. - Pedig a játék előnye, hogy minden tárgy elfér egy „ kis táskában” így nem kellene azt a trehány életet élnem mint a valóságban de ezek a cuccok többnyire mind csak kölcsön kapott felszerelések voltak amiket nem szívesen tartottam az inventorimban. Felállok a székemből és egy lándzsát meg egy vértet kikerülve az ablakhoz lépek, hogy beengedjek egy kis napfényt.
- Mennyi lehet már az idő? Reggel négy-öt óra körül? Nemrég mikor ránéztem az órára a körül volt. – Morfondírozok magamban ám amint elhúzom a függönyt a nap vakító sugarai átjárják az egész szobát nekem pedig kiégeti a retinám amitől meglepődöm és hátrálok pár lépést.
- Auch… it nincs éjszaka! – Takarom el a szemem és hátralépek de érzem, ahogy valami gömbölyű a lábam alá „gurul” majd onnan tovább is libben én pedig szépen hanyatt vágódom és beütöm a fejem az asztalba. – Auu… ez fájt volna! – Dörzsölöm meg a buksim majd előhívom a menüm, hogy rákukkantsak az órára. Dél elmúlt. – Fene… megint nem aludtam… - Tápászkodok fel a földről és a kerek valami után kutatok amiben felbuktam majd hamarosan a kezem ügyébe is akad egy kicsinek nem nevezhető tojás. – Te meg mit csinálsz itt? – Emelem a magasba a tojást válaszra várva majd sóhajtok egyet és visszarakom őt a polcra ahol eddig is kellet volna legyen. – Te sem kapkodod ám el a kikelést! Olyan vagy mint a gazdád! Csak ücsörögsz egy helyben és figyeled magad körül a dolgokat de nem mersz kiszakadni a tojáshéjból. De én legalább másokkal találkozom! – Korholom le a tojást majd elkezdek valamiféle rend szerűséget csinálni. – Utálok pakolni! Unalmas… Meséltem már miért is lettem játék újság író? – Fordulok a tojás felé…
Öt évvel ezelőtt történt amikor meghallgatásra mentem Tokió egyik legnépszerűbb napilapjának szerkesztőségének az irodájába egy cikkírói munka végett. Egyik legnagyobb álmom volt, hogy én is igazi újságíró lehessek és ez miatt nagyon izgultam aznap annyira, hogy percekig csak álltam az irodaház liftje előtt és magam elé bámulva tördeltem a kezem, annyira féltem, hogy mit fognak mondani vagy gondolni rólam, hogy egyszerűen nem mertem belépni a liftbe. Annyira el voltam a gondolataimmal, hogy észre se vettem amikor egy nő megállt mellettem csupán akkor mikor már belépett az érkező liftbe és hozzám szólt
- Te nem liftre vártál? – Kérdezte tőlem mosolyogva.
- D… de… igen… - Lányos zavaromban hirtelen nem tudtam válaszolni majd nagy nehezen én is beléptem a nő mellé továbbra is a földet bámulva.
- Hányadik emelet? – kérdezte tőlem kedvesen.
- Hanyadik? Izé… huszonnyolc… - Dadogtam neki mire ő felém kapta a tekintetét. Nem néztem rá de a szemem sarkából láttam, hogy meglepődik majd ismét elmosolyodik.
t]]- Csak nem az állás miatt vagy itt? –[/b] Kérdezi tőlem mire már azonnal felkaptam a fejem.
- Honnan tudja? – Kérdem tőle csodálkozva.
- Én is épp oda tartok! – Mondja majd benyomja a gombot és oda áll mellém. – Nem kell úgy izgulnod, minden rendben lesz!
- Jó… - Préselem ki a fogaim közül.
- Hogy hívnak? Engem Yukiko Akiyamanak! – Kérdezi tőlem a lift ekkor csukta be azt ajtaját de még nem indult el.
- Yumiko… - Adom meg a választ de a vezeték nevemet már nem tudtam elmondani mert a nő halkan nevetni kezdett ami megzavart és látva gyorsan bocsánatot is kért.
- Ne haragudj csak… - Elharapta a mondatot és az arca hirtelen komorrá vált.
- Mi volt…? – Kérdeztem volna vissza de mire kiböktem volna a kérdést már én is rá jöttem. Az egész lift remegni kezdett egyre vadabbul majd egy hangos csattanást halottam, a lift fényei kialudtak másra már nem is emlékszem. Mikor magamhoz tértem minden porcikám fájt valahol, nem sokat láttam, sötét volt.
- Jól vagy? – Halottam Yukiko halk hangját.
- Azt… azt hiszem… nincs komolyabb bajom – Tápászkodtam fel és le elellenőriztem nem-e tört el semmim. – Mi történt? – Kérdeztem nem is értem miért.
- Nem tudom! Talán egy földrengés, vagy valami hasonló. – Adta meg a választ, pár másodpercre elhallgatott csak a zihálását halhattam.
- Te jól vagy? Nem esett bajod? – Kérdeztem vissza.
- Jól vagyok… de nem tudok mozogni! – Felelt halkan, szinte nem is értettem amit mond. Másabb volt a hangja de akkor nem tudtam miért vagyis azt hittem csak a történtek rázták meg de mostanra rájöttem, hogy már akkor is nagy fájdalmai voltak. – Látod a táskám? Valahol itt kell lennie a közelben! Van benne egy zseblámpa és egy kevés ásványvíz. – Bólintottam egyet, valahogy eszembe se jutott, hogy nem látja. Elkezdtem tapogatni a földön és hamarosan éreztem is a táska vállpántját. Oda húztam magamhoz és kutakodni benne, tényleg benne volt a víz és a lámpa. Felkapcsoltam és rögtön szétnéztem. A lift körülbelül fele megsemmisült, mindenhol kisseb nagyobb betondarabok voltak az épp résznél pedig vezetékek és kábelek lógtak le. Ekkor jöttem rá mekkora szerencsém is volt ellentétben Yukikoval. Mikor rávilágítottam csak a felső teste volt látható a többit maga alá temették a romok. Odasiettem hozzá és kétségbe esetten próbáltam eltolni a betontömböket de ő nyugalomra intett.
- Hagyd felesleges! – fogta meg a karom.
- Akkor mégis mit csináljak? – Kiáltottam rá. – Üljek itt és várjam még el nem fogy a levegő? Vagy még az egész kóceráj a nyakamba nem szakad? Hogyan fogunk kijutni innen? Senki nem fog ránk találni….
- Nézd! – Mutatott a hátam mögé. Oda fordultam a lámpával és a lift ajtaja volt ott ami résnyire nyitva volt a túl oldalán pedig a távolban pedig valami kisseb tűz égett valami nyilván kigyulladt.
- Elevenen elégünk! – Sikkantottam fel de Yukiko nyugalomra intett.
– Ne aggódj nincs itt semmi ami nagyobb lángra kaphatna. Nézd, lobog a tűz… ez azt jelenti, hogy valahonnan szivárog be egy kis levegő, amíg a tűz ég nem fulladunk meg.
- De mi van ha nem találnak meg minket? – Ekkor már kezdtem összeomlani. A földre kuporodtam és átöletem a térdem majd sírni kezdtem.
- Ha sírsz jönnek majd a Brühühük! –
- Mi van? – Szipogtam.
- Anyukám mindig azt mondta ha sírtam, hogy kijönnek a Brühühü manók akik beköltöznek a könnyeinkben és örökké szomorúak maradunk. – Életemben nem halottam ilyen abszurd dolgot mégis azt, hogy a helyzetünkben ilyen sületlenséget hordott össze valamilyen szinten lenyugtatott. Azt éreztette velem, hogy nem aggódik mert biztos volt benne, hogy minden rendben lesz. – Megfognak találni minket!
- Miért vagy benne ennyire biztos?
- A lift aknák az ilyen épületek legbiztosabb részei, itt fognak először túlélőket keresni. – Nem szóltam rá semmit hosszú percekig csak ott kuporodtam a sarokban. Nem tudom pontosan mennyi idő telt mire újból megszólaltam. Mivel nem tudtunk mást csinálni Yukikoval beszélgetni kezdtünk. Meséltem neki, hogy már jó ideje Tokióban élek messze a szüleimtől, hogy híres újságíró lehessek. Meséltem neki a gyerekkoromról cserébe pedig ő is mesélt nekem. Megtudtam, hogy ő is újságíróként dolgozik és ami még ironikusabb, hogy ha minden jól ment volna én vettem volna át a helyét. Sőt, aznap nem is kellet volna bent lennie de látni akarta, hogy ki veszi majd át a helyét és viccesnek találta, hogy talán pont egy olyan lány lett volna az aki nem csak a nevében de mint kiderült jellemben is sokkban hasonlít rá. Bár akkor nem tűnt fel annyira de végig tartotta bennem a lelket és lassan én is kezdtem biztosra venni, hogy kijutunk onnan. De a baj nem jár egyedül és a földrengések általában utórengésekkel is járnak és ezek közül az egyik elég erős volt, hogy kimozdítson egy betonkockát a helyéről ami a lábaimra zuhant. Soha nem éreztem még annál elviselhetetlenebb fájdalmat. Sikítottam, ordítottam, kiabáltam. Yukiko nagyon jól tudta, hogy ezzel csak a saját túlélésem csökkentem, beszélt hozzám, de a szavai nem jutottak el az agyamig ekkor pedig énekelni kezdett. A halk de egyben lágy hangja megnyugtató hatású volt, vissza hozott a sötétségből és az őrületből és ha csak halványan is de ismét bízni kezdtem. De persze ekkorra már mindketten a korlátaink végére értünk, rendszeresen elájultam és sok mindenre már nem is emlékszem. Két és fél napot töltöttünk el a romok alatt. Emlékszem a hangokra mikor ránk találtak, többen kiabáltak, halottam a kereső kutyák ugatását. Épp csak egy hangot nem halottam ismét felszólalni, egyet amit a legjobban szerettem volna hallani. Vártam, hogy Yukiko kiejtse a száján „Mondtam, hogy megtalálnak” de ezt már sosem halhattam tőle. A törmelékek amik rázuhantak súlyos belső sérüléseket okozott neki állítólag az is csoda, hogy ilyen sokáig életben maradt. Sosem találkoztam olyan erős nővel mint ő hiszen a fájdalmai és a saját problémái ellenére még engem is támogatott és tartotta bennem a lelket. Szégyellem magam amiatt, hogy nem voltam képes lelkileg tartanom magam. Akkor elhatároztam, hogy ha egyszer lesz egy lányom róla nevezem el a tiszteletére. Miután kiszabadítottak másfél évig tartott a rehabilitációm. Mindkét lábamban több helyen is eltörtek a csontok vagy épp szilánkosra zúzódtak. Még könnyen meg is úsztam. Ez idő alatt találkoztam egy internetes oldallal ami egy amatőr nonprofit számítógépes játékokkal foglalkozó online újságot működtetet. Mivel sokáig ágyhoz voltam kötve így elkezdtem kisebb nagyobb cikkeket és teszteket írni amik egyre nagyobb sikernek örvendtek és idővel kaptam egy állás ajánlatot egy komolyabb játékújságtól is.
- Furcsa, hogy miként formálódik az ember élete! – Pakolom el az utolsó földön heverő kardot is. – Csapdába esek egy liftben ahol az életem új fordulatot vesz és ennek köszönhetően pedig csapdába esek abban amiket a legjobban szeretek. Egy játékban! – Sóhajtok egy nagyot majd felveszem a tojást az ölembe. – Ideje kicsit szétnézegetnünk odakint a jó sztorik nem jönnek házhoz nem igaz Yukiko? – Indulok el az ajtó felé majd bezárom magam mögött…
Felhasználó Név: Yuna
Nem: Nő
Kor: 27
Kaszt: Állatidomár
Kinézet: Közepesen hosszú barna haja van amit szeret copfban hordani, zöld szeme van de mivel kicsit gyengén lát ezért mindig egy szemüveget hord. Szereti az egyszerű, lenge ruhákat így nem nagyon szelet páncélba burkolózni.
Jellem:
-Modor: Többnyire kedves az emberekkel, de gyakran pimaszkodik és piszkálódik másokkal persze tudja hol a határ. Meglehetősen kíváncsi fajta, szeret kérdezősködni és mindent megtudni a másikról ami miatt sokan túl nyomulósnak tartják.
- Életfelfogás: Mindig határozott és nem komplikálja túl a dolgokat, úgy gondolja az életet élni kell így mindig kihasználja az elé táruló lehetőségeket bár ennek megfelelően gyakran elhamarkodottan dönt és rendszerint bajba is kerül.
- Amit szeret: A videojátékok és azt minden mennyiségben, de eleve kevés olyan dolog van amit utál. Szeret írni amit a munkája is tükröz. Szereti az állatokat de csak távolról szemlélni őket. Az édességeket sem veti meg bár nem éppen az, az édesszájú.
- Amit nem szeret: Nem szeretik ha lenézik vagy ha lekezelik bár ezt senki nem szereti de ő különösen ugrik rá néha már beképzeli magának ezeket a dolgokat, továbbá utálja az egereket és a túl színes dolgokat legyen az bármi. Nem szereti a szűk zárt helyeket lévén elég súlyos klausztrofóbiás.
Képesség:
Soul connect:
A képesség aktiválására egy kiválasztott célpont és Yuna csuklóján megjelenik egy szív alakuló tetoválás. Azon akin megjelenik ez a tetoválás minden Yuna állttal elszenvedett életpont vesztés ötven százalékát ős is megkapja. A hatás addig tart még valaki meg nem hal vagy Yuna maga nem dönt úgy, hogy feloldja a képességét. A képesség megtörhető ha valamilyen módon a célpont visszatölti vagy növeli az életpontjait.
Előtörténet:
Első lépések
Már a bétateszt első másodpercében nem tudtam hova kapkodjam az állam és percekig kerestem abban a meseszépen megalkotott virtuális fűben amit ez a nagyszerű játék elém tárt. Rövid játékújságírói pályafutásom során volt már alkalmam tesztelni egy vmmo játékot hisz a gyógyászatban már voltak kisseb nagyobb szárnypróbálgatások, de ezek mind, minőségileg mind élvezhetőségileg megkérdőjelezhetőek voltak de persze az ott használt játékok nem a szórakoztatás célját szolgálták hanem a rehabilitációban segített a mozgássérülteknek de ezt már egy korábbi cikkben kifejtettem (lásd a 2022. 02. számban.) A bétateszt alatt már kitértem a grafika részletezésére de muszáj itt is megemlítenem pár szót róla hiszen érezhetően sokat csiszoltak az amúgy sem fapados megjelenítésen. A széltől lengedező fák, a víz tükrén megtörő felcsillanó napsugarak, az árnyékok és úgy az egész öszkép sokkal életszagúbb lett, mint a béta alatt volt. Persze rengeteg máson is finomítottak. Na de miben is más a teljes játék mint a béta? Lássuk!
A megunhatatlan játék?
Már rögtön a játék legelején feltűnhet néhány változtatás azok számára akik betekintést nyerhettek anno Aincrad meseszép világába. A kasztok sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek így már nem adnak igazságtalan előnyt persze még mindig nem tökéletes, még mindig akad pár kaszt ami irreálisan erős épp vagy túl gyenge de ezt a jövőben egy patchel még orvosolhatják. Maguk a kasztok egyébként nem bővültek vagy változtak a béta óta és nagy forradalmat sem fognak hozni az rpg-ék világába hiszen az alapokon túl ( tolvaj, harcos) és ezek kombinált variánsai nem nyújt túlzott újdonságot, ráadásul a varázslatok kedvelői is csalatkoznak hiszen mint ilyen nem létezik a sword art online (innentől sao) világában így a mágus kaszt is elmarad. Persze nagyon aggódni nem kell hisz kristályok formájában valamilyen szinten visszaköszön a mágia de külön kaszt nem épült rá. Számomra a legérdekesebb talán az állatidomár kaszt ami személyes kedvencemmé vált. Na de jöjjön a két legnagyobb változtatás ami a béta óta történt és a legégetőbb téma mind a mai napig. Az első, hogy nincs log out menü a játékban ami ezért is fontos mert így nem tudunk kilépni ergo kénytelenek vagyunk szünet nélkül játszani. Oké a játék tényleg baromi élvezetes de azért mindennek van egy határa. A másik és talán legsúlyosabb, hogy a játékban történő elhalálozás kihat a valóságra, ergo ténylegesen meghalunk. Ehhez a két döntéshez túl sokat nem tudok mit hozzáfűzni folyamatosak a találgatások ezzel kapcsolatban és eléggé megoszlanak a vélemények. Egyesek még kifejezetten élvezik is ezt a felállást mások összetörtek emiatt. Én a véleményem erről inkább megtartanám bár azért szívesen eltöltenék vele egy órácskát egy baseball ütő és egy jó erős kötél társaságában. Összegezve az egészet a játék még így is élvezetes eltekintve a fent említett „apróságoktól” még mindig egy nagyszerű játék ami felejthetetlen élményekkel gazdagít, én bízom abban, hogy idővel ezek a problémák javulnak és a játék valóban egy új forradalmat indít a játékiparba.
Készitette: Yuna
- Végre megvagyok! – Nyújtózok egy nagyot mikor az utolsó sort is legépeltem majd a kijelzőt bámulva vizsgálom a művemet. – Waaaaa… ez egyszerűen pocsék! – Kiáltom el magam és lecsapom a homlokom az asztalra. Fájni nem fáj, már kezdtem ehhez hozzászokni és egyre gyakrabban bántam úgy a testemmel mint jó piás a májával. – Miért nem tudok egy épkézláb tesztet megírni? – Kezdek neki a szokásos hisztimnek majd oldalra billentem a fejem. – Hónapokat töltöttem el a játékban. folyamatosan bővítem a kézikönyvet adatokat, gyűjtök, tudósitok, de a konkrét játékról nem tudok egy épkézláb cikket megírni! Yuna te vagy a világ legbénább újságírója! – Állok neki magamat szidni majd pár másodperc múlva egy dalocskát kezdek el dúdolni. – NA! Ideje összeszedni magam! – Pattanok fel a székemből és elrejtem a menüt ahová eddig írtam. Végig nézek a sötét és felettébb rumlis szobán ahol minden felé különféle fegyverek páncélok és tárgyak hevertek azzal a céllal, hogy feljegyezzem az adataikat és feltöltsem a játék leírásba. –De előtte nem ártana rendet rakni. - Pedig a játék előnye, hogy minden tárgy elfér egy „ kis táskában” így nem kellene azt a trehány életet élnem mint a valóságban de ezek a cuccok többnyire mind csak kölcsön kapott felszerelések voltak amiket nem szívesen tartottam az inventorimban. Felállok a székemből és egy lándzsát meg egy vértet kikerülve az ablakhoz lépek, hogy beengedjek egy kis napfényt.
- Mennyi lehet már az idő? Reggel négy-öt óra körül? Nemrég mikor ránéztem az órára a körül volt. – Morfondírozok magamban ám amint elhúzom a függönyt a nap vakító sugarai átjárják az egész szobát nekem pedig kiégeti a retinám amitől meglepődöm és hátrálok pár lépést.
- Auch… it nincs éjszaka! – Takarom el a szemem és hátralépek de érzem, ahogy valami gömbölyű a lábam alá „gurul” majd onnan tovább is libben én pedig szépen hanyatt vágódom és beütöm a fejem az asztalba. – Auu… ez fájt volna! – Dörzsölöm meg a buksim majd előhívom a menüm, hogy rákukkantsak az órára. Dél elmúlt. – Fene… megint nem aludtam… - Tápászkodok fel a földről és a kerek valami után kutatok amiben felbuktam majd hamarosan a kezem ügyébe is akad egy kicsinek nem nevezhető tojás. – Te meg mit csinálsz itt? – Emelem a magasba a tojást válaszra várva majd sóhajtok egyet és visszarakom őt a polcra ahol eddig is kellet volna legyen. – Te sem kapkodod ám el a kikelést! Olyan vagy mint a gazdád! Csak ücsörögsz egy helyben és figyeled magad körül a dolgokat de nem mersz kiszakadni a tojáshéjból. De én legalább másokkal találkozom! – Korholom le a tojást majd elkezdek valamiféle rend szerűséget csinálni. – Utálok pakolni! Unalmas… Meséltem már miért is lettem játék újság író? – Fordulok a tojás felé…
Öt évvel ezelőtt történt amikor meghallgatásra mentem Tokió egyik legnépszerűbb napilapjának szerkesztőségének az irodájába egy cikkírói munka végett. Egyik legnagyobb álmom volt, hogy én is igazi újságíró lehessek és ez miatt nagyon izgultam aznap annyira, hogy percekig csak álltam az irodaház liftje előtt és magam elé bámulva tördeltem a kezem, annyira féltem, hogy mit fognak mondani vagy gondolni rólam, hogy egyszerűen nem mertem belépni a liftbe. Annyira el voltam a gondolataimmal, hogy észre se vettem amikor egy nő megállt mellettem csupán akkor mikor már belépett az érkező liftbe és hozzám szólt
- Te nem liftre vártál? – Kérdezte tőlem mosolyogva.
- D… de… igen… - Lányos zavaromban hirtelen nem tudtam válaszolni majd nagy nehezen én is beléptem a nő mellé továbbra is a földet bámulva.
- Hányadik emelet? – kérdezte tőlem kedvesen.
- Hanyadik? Izé… huszonnyolc… - Dadogtam neki mire ő felém kapta a tekintetét. Nem néztem rá de a szemem sarkából láttam, hogy meglepődik majd ismét elmosolyodik.
t]]- Csak nem az állás miatt vagy itt? –[/b] Kérdezi tőlem mire már azonnal felkaptam a fejem.
- Honnan tudja? – Kérdem tőle csodálkozva.
- Én is épp oda tartok! – Mondja majd benyomja a gombot és oda áll mellém. – Nem kell úgy izgulnod, minden rendben lesz!
- Jó… - Préselem ki a fogaim közül.
- Hogy hívnak? Engem Yukiko Akiyamanak! – Kérdezi tőlem a lift ekkor csukta be azt ajtaját de még nem indult el.
- Yumiko… - Adom meg a választ de a vezeték nevemet már nem tudtam elmondani mert a nő halkan nevetni kezdett ami megzavart és látva gyorsan bocsánatot is kért.
- Ne haragudj csak… - Elharapta a mondatot és az arca hirtelen komorrá vált.
- Mi volt…? – Kérdeztem volna vissza de mire kiböktem volna a kérdést már én is rá jöttem. Az egész lift remegni kezdett egyre vadabbul majd egy hangos csattanást halottam, a lift fényei kialudtak másra már nem is emlékszem. Mikor magamhoz tértem minden porcikám fájt valahol, nem sokat láttam, sötét volt.
- Jól vagy? – Halottam Yukiko halk hangját.
- Azt… azt hiszem… nincs komolyabb bajom – Tápászkodtam fel és le elellenőriztem nem-e tört el semmim. – Mi történt? – Kérdeztem nem is értem miért.
- Nem tudom! Talán egy földrengés, vagy valami hasonló. – Adta meg a választ, pár másodpercre elhallgatott csak a zihálását halhattam.
- Te jól vagy? Nem esett bajod? – Kérdeztem vissza.
- Jól vagyok… de nem tudok mozogni! – Felelt halkan, szinte nem is értettem amit mond. Másabb volt a hangja de akkor nem tudtam miért vagyis azt hittem csak a történtek rázták meg de mostanra rájöttem, hogy már akkor is nagy fájdalmai voltak. – Látod a táskám? Valahol itt kell lennie a közelben! Van benne egy zseblámpa és egy kevés ásványvíz. – Bólintottam egyet, valahogy eszembe se jutott, hogy nem látja. Elkezdtem tapogatni a földön és hamarosan éreztem is a táska vállpántját. Oda húztam magamhoz és kutakodni benne, tényleg benne volt a víz és a lámpa. Felkapcsoltam és rögtön szétnéztem. A lift körülbelül fele megsemmisült, mindenhol kisseb nagyobb betondarabok voltak az épp résznél pedig vezetékek és kábelek lógtak le. Ekkor jöttem rá mekkora szerencsém is volt ellentétben Yukikoval. Mikor rávilágítottam csak a felső teste volt látható a többit maga alá temették a romok. Odasiettem hozzá és kétségbe esetten próbáltam eltolni a betontömböket de ő nyugalomra intett.
- Hagyd felesleges! – fogta meg a karom.
- Akkor mégis mit csináljak? – Kiáltottam rá. – Üljek itt és várjam még el nem fogy a levegő? Vagy még az egész kóceráj a nyakamba nem szakad? Hogyan fogunk kijutni innen? Senki nem fog ránk találni….
- Nézd! – Mutatott a hátam mögé. Oda fordultam a lámpával és a lift ajtaja volt ott ami résnyire nyitva volt a túl oldalán pedig a távolban pedig valami kisseb tűz égett valami nyilván kigyulladt.
- Elevenen elégünk! – Sikkantottam fel de Yukiko nyugalomra intett.
– Ne aggódj nincs itt semmi ami nagyobb lángra kaphatna. Nézd, lobog a tűz… ez azt jelenti, hogy valahonnan szivárog be egy kis levegő, amíg a tűz ég nem fulladunk meg.
- De mi van ha nem találnak meg minket? – Ekkor már kezdtem összeomlani. A földre kuporodtam és átöletem a térdem majd sírni kezdtem.
- Ha sírsz jönnek majd a Brühühük! –
- Mi van? – Szipogtam.
- Anyukám mindig azt mondta ha sírtam, hogy kijönnek a Brühühü manók akik beköltöznek a könnyeinkben és örökké szomorúak maradunk. – Életemben nem halottam ilyen abszurd dolgot mégis azt, hogy a helyzetünkben ilyen sületlenséget hordott össze valamilyen szinten lenyugtatott. Azt éreztette velem, hogy nem aggódik mert biztos volt benne, hogy minden rendben lesz. – Megfognak találni minket!
- Miért vagy benne ennyire biztos?
- A lift aknák az ilyen épületek legbiztosabb részei, itt fognak először túlélőket keresni. – Nem szóltam rá semmit hosszú percekig csak ott kuporodtam a sarokban. Nem tudom pontosan mennyi idő telt mire újból megszólaltam. Mivel nem tudtunk mást csinálni Yukikoval beszélgetni kezdtünk. Meséltem neki, hogy már jó ideje Tokióban élek messze a szüleimtől, hogy híres újságíró lehessek. Meséltem neki a gyerekkoromról cserébe pedig ő is mesélt nekem. Megtudtam, hogy ő is újságíróként dolgozik és ami még ironikusabb, hogy ha minden jól ment volna én vettem volna át a helyét. Sőt, aznap nem is kellet volna bent lennie de látni akarta, hogy ki veszi majd át a helyét és viccesnek találta, hogy talán pont egy olyan lány lett volna az aki nem csak a nevében de mint kiderült jellemben is sokkban hasonlít rá. Bár akkor nem tűnt fel annyira de végig tartotta bennem a lelket és lassan én is kezdtem biztosra venni, hogy kijutunk onnan. De a baj nem jár egyedül és a földrengések általában utórengésekkel is járnak és ezek közül az egyik elég erős volt, hogy kimozdítson egy betonkockát a helyéről ami a lábaimra zuhant. Soha nem éreztem még annál elviselhetetlenebb fájdalmat. Sikítottam, ordítottam, kiabáltam. Yukiko nagyon jól tudta, hogy ezzel csak a saját túlélésem csökkentem, beszélt hozzám, de a szavai nem jutottak el az agyamig ekkor pedig énekelni kezdett. A halk de egyben lágy hangja megnyugtató hatású volt, vissza hozott a sötétségből és az őrületből és ha csak halványan is de ismét bízni kezdtem. De persze ekkorra már mindketten a korlátaink végére értünk, rendszeresen elájultam és sok mindenre már nem is emlékszem. Két és fél napot töltöttünk el a romok alatt. Emlékszem a hangokra mikor ránk találtak, többen kiabáltak, halottam a kereső kutyák ugatását. Épp csak egy hangot nem halottam ismét felszólalni, egyet amit a legjobban szerettem volna hallani. Vártam, hogy Yukiko kiejtse a száján „Mondtam, hogy megtalálnak” de ezt már sosem halhattam tőle. A törmelékek amik rázuhantak súlyos belső sérüléseket okozott neki állítólag az is csoda, hogy ilyen sokáig életben maradt. Sosem találkoztam olyan erős nővel mint ő hiszen a fájdalmai és a saját problémái ellenére még engem is támogatott és tartotta bennem a lelket. Szégyellem magam amiatt, hogy nem voltam képes lelkileg tartanom magam. Akkor elhatároztam, hogy ha egyszer lesz egy lányom róla nevezem el a tiszteletére. Miután kiszabadítottak másfél évig tartott a rehabilitációm. Mindkét lábamban több helyen is eltörtek a csontok vagy épp szilánkosra zúzódtak. Még könnyen meg is úsztam. Ez idő alatt találkoztam egy internetes oldallal ami egy amatőr nonprofit számítógépes játékokkal foglalkozó online újságot működtetet. Mivel sokáig ágyhoz voltam kötve így elkezdtem kisebb nagyobb cikkeket és teszteket írni amik egyre nagyobb sikernek örvendtek és idővel kaptam egy állás ajánlatot egy komolyabb játékújságtól is.
- Furcsa, hogy miként formálódik az ember élete! – Pakolom el az utolsó földön heverő kardot is. – Csapdába esek egy liftben ahol az életem új fordulatot vesz és ennek köszönhetően pedig csapdába esek abban amiket a legjobban szeretek. Egy játékban! – Sóhajtok egy nagyot majd felveszem a tojást az ölembe. – Ideje kicsit szétnézegetnünk odakint a jó sztorik nem jönnek házhoz nem igaz Yukiko? – Indulok el az ajtó felé majd bezárom magam mögött…
Yuna- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 23
Join date : 2013. May. 10.
Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -
Re: Yuna
by Kayaba Akihiko Kedd Május 14 2013, 15:25
Szia!
Gyönyörű és gondosan megírt előtörténet, látszik, hogy tudod mit csinálsz, nincs kivetnivalóm, elfogadom.
A tojásból egy Tigris bébi kelt ki.
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2 (a kisállat élete élet/2)
Fegyverkezelés: 0 (a te sebzésed, ennek fele a találati esélyed)
Irányítás: 3 (a kisállatod sebzése, ennek fele a pet találati esélye)
Kitartás: 0 (megegyezik a kisállat kitartásával)
Gyorsaság: 0 (megegyezik a kisállat gyorsaságával)
Speciális képesség: 0 (megegyezik a kisállat speciális képesség pontjaival)
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Állatidomár Kés ( - )
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Gyönyörű és gondosan megírt előtörténet, látszik, hogy tudod mit csinálsz, nincs kivetnivalóm, elfogadom.
A tojásból egy Tigris bébi kelt ki.
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2 (a kisállat élete élet/2)
Fegyverkezelés: 0 (a te sebzésed, ennek fele a találati esélyed)
Irányítás: 3 (a kisállatod sebzése, ennek fele a pet találati esélye)
Kitartás: 0 (megegyezik a kisállat kitartásával)
Gyorsaság: 0 (megegyezik a kisállat gyorsaságával)
Speciális képesség: 0 (megegyezik a kisállat speciális képesség pontjaival)
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Állatidomár Kés ( - )
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.