Parazita vs. Metamorph

Erőtől duzzadva keltem. Leugrottam a fáról és egy nagy nyújtózkodást követően a város felé vettem az irányt. Nem siettem különösebben. Időm, mint a tenger. Úgy ismertem már a környéket, mint a tenyeremet így térképre sem volt szükségem hogy megtaláljam a legjobb utat. Út közben megettem egy szendvicset és felvettem a maszkomat. Az indikátorom vörösen izzott a szemembe és nem tudtam nem azt szuggerálni állandóan. Megöltem vagy kiszabadítottam? Bár kijutottam azt nem kérdeztem, hogy mi történt azokkal, akik idebent meghaltak. Végül is számít ez? Megöltem és feljebb léptem. Erősebb lettem és egy halom pénze volt a kölyöknek. Több gondolatot nem is voltam hajlandó erre pazarolni. Bár a szemem továbbra is folyton visszatévedt a kis csíkra.
A városba érve magamon éreztem a gyanakvó tekinteteket. A hosszú sötét ruha, a maszk az arcomon és a vörös indikátor a fejem felett megtette a hatását. Viszont nem zavart különösebben. Eddig is kilógtam a tömegből csak talán nem ennyire. Terveim szerint kicsit szétnézek a boltokban és nem ártana megtudni mi a helyzet a világban. Rég nem követtem a híreket.
A főtéren azonban egy nő kiáltását hallottam és bár alapból nem is figyeltem volna rá. Viszont szemem sarkából látva a nagy integetést mégiscsak odafordultam. Egy-két másodpercig kutattam az emlékezetemben aztán eszembe jutott, honnan ismerem. Ő az aki az Artes céhvezére mellett billeget a bossharcokban. Ha minden igaz Viol… eta vagy eto… Franc se tudja. Persze hogy ő is párbajozni akar. Mintha nem lenne jobb dolgom a világon, mint a bolond céhvezetőkkel párbajozgatni. A helyszín és az időpont, pedig még annyira sem jött be. Felé fordultam és ugyanazzal a szóval éltem, amivel Kotarut is elküldtem a francba legutóbb.
– Nem. - megfordultam és tovább indultam a dolgomra miközben egy kis kívánságot mormoltam el fejben. Ne szólalj meg, és ne gyere utánam.

Kopp…
Olyan hidegvérű pontossággal vágta a fejemhez a kavicsot, hogy egész testemben összerezzentem. A fejemben hallottam a kis hangot, ahogy üvölti: Fuuuu. Egy pillanatig az indikátorommal szemeztem. Szép vörös. Egy gyilkosság ide vagy oda már semmit nem számít. Legszívesebben fordulatból vágtam volna hozzá a késemet de, egyrészt itt nem sebez másrészt meg semmi kedvem utána azért rohangászni, hogy összeszedjem a kést. Na meg azzal egyből belemennék a hülye kis játékába. Így inkább egy másik de nehezebb módszerhez folyamodtam és minden erőmet bevetettem a siker érdekében.
Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz. Csak provokál. Felesleges foglalkozni vele. A levegőt kifújva lassan megfordultam. Éreztem, ahogy megtölti testemet a béke és a nyugalom érzése. Szinte éreztem, ahogy megtisztulok a negatív gondolatoktól. Nem fog feldühíteni.
– Csak nem párbajozni szeretnél? - mondtam neki azzal a kedvességgel, ami csak a haldoklónak jár. - Tudod, lenne más dolgom is. Sok dolgom. Időm, pedig nincs. Szóval, ha lennél olyan kedves és keresnél magadnak valaki mást, akit bosszanthatsz, azt nagyon megköszönném. Tényleg. - még egy enyhe meghajlást is produkáltam felé. - További szép napot és sok sikert a következő bossharchoz. - fejeztem be. - Remélem ott is, maradsz. - tettem még hozzá az orrom alatt morogva csak a miheztartás végett. Nem valószínű hogy hallotta de persze nem is volt cél. Boldog lehet. Ritkán küldök el ilyen kedvesen embereket az ***-ba. Nem fordítottam neki rögtön hátat, de ha úgy látom, hogy nincs semmi mondanivalója vagy belátja, hogy nincs időm a baromságaira, akkor fogom magam és ténylegesen is a dolgomra indulok.

Dühítő, ahogy azzal a nyalókával szórakozik. Talán fel se fogta, hogy hozzá beszélek annyira belemerült.
– Grr - adtam hangot a nemtetszésemnek, ahogy elfordultam tőle. Attól tartok, ha még egyszer megszólal a képébe vágom a késem. Lassan lépkedek miközben egy belső boszorkányüldözéssel, próbálom még az emlékét is kitörölni. Inkább el kéne döntenem hogy hova is menjek először. Fuu, még azt is elfelejtettem, hogy mit akartam. Ekkor azonban ismét megzavartak. Egy kéz nehezedett a vállamra és próbált megfordítani. A kezem rögtön a kés markolatára fonódott, ahogy megfordultam.
Csatt bííííp.
Sípolt idegesítően a csirke. Ez már sok volt a türelmemnek.
– WÁÁÁ! - ordítottam, ahogy a késemmel a lány felé suhintottam, amit rögtön követett egy balhorog. Ha jó szeme van, akkor talán észrevehette, hogy valami nincs rendben vele. Legszívesebben folytattam volna, azonban zavart hogy hiába is találom el, ő attól nemigen veszít életet. Fenyegetően meredtem rá és komoly erőfeszítésbe került nem megütni. Vettem egy nagy levegőt.
– Megkapod a rohadt párbajod ha annyira akarod de, utána leszállsz rólam, mert még egy ilyen és esküszöm megfojtalak! - becsuktam a szemem miközben a bal kezemet a köpenyem alá rejtettem. Le kell nyugodnom mielőtt e miatt a hülye liba miatt, megint átváltozik a kezem. Megnyitottam a menümet és egy kis pötyögés után elküldtem egy fél életes párbajfelkérést. Gyorsan lezavarjuk, aztán megyek tovább a dolgomra. Még a győzelmét is megkaphatja, ha annyira akarja, csak tűnjön el minél hamarabb a közelemből. Amint elfogadja, felemelem a késem és megindulok felé, hogy egy egyszerű függőleges vágással megnyissam a párbajt és lehetőleg a gyomrát is, aztán pedig a késsel próbálom meg kivédeni a várható ellentámadást.

A kés félúton elakadt a botjában de számítottam erre. Már-már csalódott lettem volna, ha egy ilyen gyenge támadás betalál. Pár lépést tettem hátra de a bot hatósugarából nem tudtam kikerülni így a fegyvereink ismét csak egymást érték el. Gyorsabb vagyok nála vagy csak még nem adott bele mindent. Akárhogy is van, egyre megy. Különösebben nem izgat a végeredmény de, azért mégsem fogom csak úgy a kezébe adni a győzelmet. Túlságosan dühített az az önelégült arc miután kiharcolta magának a párbajt. A kíváncsiságomat azonban leginkább a fegyvere keltette fel. Egyszerűen csak megváltoztatta az alakját. Nem tudom, hogy ez valami képesség hatása vagy esetleg maga a fegyver rendelkezik ilyen furcsa tulajdonsággal, de érdekes. Kíváncsi lennék hogy a statokra is hatással van-e a dolog vagy ez csak valamilyen illúzió keltő képesség.
Lefelé fordítottam a kést a kezemben és úgy indultam neki. Meglátjuk, hogy menet közben sikerül-e többet is kiderítenem róla. Pár lépés volt csak odaérni aztán nyak magasságban indítottam egy gyors vízszintes vágást és közvetlenül ez után a bal lábam is lendült a combja felé. Ezután a késemet készenlétbe állítottam hogy lehetőleg még véletlenül se tudjon hozzám érni a botjával. Egy pillanatra sem vettem le róla a szememet. A bal kezemet egyedül az egyensúlyom megtartására használtam. Furcsa. Sosem harcoltam még fél kézzel. Érzem, hogy ez neki sem tetszik de hát ez van. Egyszer mindent el kell kezdeni.
Csak essünk végre túl a dolgon. Ha pedig ezalatt rájövök mi is pontosan ez az alakváltozás az csak bonusz. Azt hiszem a harc után, már tudom is melyik boltba nézek be először. Kezdetnek beszerzek pár olcsó kardot vacsorára.

//A vágás 11-et, a rúgás pedig 5-öt sebez, ha talál.//

Spoiler:

Ahogy közeledtem hozzá a bot hirtelen egy kard alakját, vette fel. A fegyvereink ismét egymásnak csapódtak de, nemcsak megállította a vágást, hanem még ráadásul lazán félre is tolta a késemet. Mielőtt azonban előnyt kovácsolhatott volna a dologból egy gyors rúgással kiszabadultam a szorult helyzetemből.
Erősebb és nem is kicsivel. Ebből még nagy bajom lehet. Csak valahogy ki kell cseleznem, a többit pedig a gyorsaságommal intézem el. Nem vagyok nála annyival gyorsabb, mint szeretném de, azt hiszem ez is elég lesz. Pár lépést hátráltam miközben gyengepontokat kerestem rajta és fejben már nagyrészt megvolt a terv. Az elismerő szavakra csak mordultam egyet. Tudtommal párbajozni akart nem csevegni. Az más kérdés hogy mostmár kicsit engem is érdekel a dolog. Ha másra nem is azért arra jó lesz, hogy meglátom, mit tud. Egy ilyen információ a későbbiekben még hasznos lehet. Viszont arra ügyelnem kell, hogy eközben minél kevesebbet mutassak magamból.
Eltartotta magától a kardját mire az én izmaim is megfeszültek. Talán most találhatok egy rést a védelmén. A fegyver azonban ismét megváltoztatta az alakját mire én megállítottam magam, még mielőtt megmozdulhattam volna. Egy igencsak nagyméretű shuriken. Erősen megmarkoltam a késemet, míg ő dobni készült. A dobást már nem tudom megelőzni. Az egyetlen esélyem, ha valahogy sikerül kitérni előle. Az a baj hogy fogalmam sincs milyen erős ez a cucc. Lehet egyszerűen hagynom kéne, hogy eltaláljon, és akkor búcsút mondhat a fegyverének. Fegyvertelenül meg már könnyedén elintézhetem. A párbaj végén, úgyis visszakapja… vagy nem.
Nagy sebességgel, pörögve repült felém a fegyver de én már felkészültem a fogadására. Ha gyorsabb vagyok, akkor egyszerűen csak elhajolok az útjából, így viszont a késemmel is rá kellett segítenem hogy ne érjen el. Ha telibe találja a kést, akkor valószínűleg ki is tépi a kezemből. Még így is majdnem sikerült neki, pedig csak félig kapta el. A célomat viszont elértem. A shuriken remegve, enyhén lefelé tartva haladt tovább. A szememmel követtem az útját, ahogy távolodik tőlem, majd eltűnik mögöttem. Viszont a várakozásaimmal ellentétben nem azért tűnt el, mert kirepült a látóteremből, hanem szó szerint eltűnt. Köddé vált. Szemből, pedig egy kard közeledett felém. A késsel már nem érhettem el és a shurikennel való találkozás hatására nem is állt olyan stabilan a kezemben, mint szerettem volna. Fél pillanatig haboztam csak mielőtt útnak indítottam a bal kezem. Erősen megmarkoltam a pengét és sikerült is megállítanom. Az egyetlen probléma az volt hogy a kard éppen a mellkasom közepében állt meg.
– Arrgh. - adtam hangot a dühömnek miközben a kardot szorítva felé szúrtam a késemmel. Ezután a szúrás sikerességétől függetlenül, hátrálva kirántom a kardot a mellkasomból. Még néhány lépést teszek hátra miközben a balkezemet sietve a köpenyem alá, rejtem. A mellkasomon vörös csík jelezte a vágást a kezemen, viszont nyoma sem volt sérülésnek, pedig elég erősen megszorongattam a pengét. Talán nem vette észre, de mégis sokkal valószínűbbnek tűnik hogy látta.
Dühös voltam. Duplán elszúrtam. Jobb lett volna, ha egyszerűen átengedem. A kezemben is éreztem az erősödő bizsergést, ami most sehogy sem jelentett jót. Le kell nyugodnom. Még semmi sincs veszve.
Ha ölni tudnék a szememmel most a földön fetrengve, haldokolna. Mivel erre még nem vagyok képes így ”csak” figyeltem miközben megpróbáltam kitalálni mi lesz a következő támadása. Most viszont nem használhatom a másik kezem.

Élet: 69/85
Páncél: 0/9

Észrevette. Persze hogy észrevette. Még a vak is láthatta hogy semmi hatása nem volt a vágásnak a kezemre.
– Semmi. - morogtam. – Ha már itt tartunk, mi van a te fegyvereddel? - kérdeztem vissza hol az arcát, hol pedig a kezében lévő kardot figyelve. Nem úgy tűnik, mintha egyszerű trükk lenne. Akármilyen formát is vett eddig fel mindig elég élethűen hozta az adott fegyvert. Nem csak valami optikai csalódás a dolog. Ez a fegyver tényleg változtatja az alakját és még teleportálni is képes, ami még pluszban egy elég hasznos képesség. Eddig még nem találkoztam hasonlóval.
Gondolataimat a köpenyem alatt gyengülő bizsergés szakította, meg és már alig éreztem a köpeny tapintását. El akartam kapni. Látni akartam az arcát mikor meglátja a Parazita igazi formáját. Tudtam ez mit jelent. Ideje leállítanom magam mielőtt még túl messzire mennék. Lassan és mélyen lélegeztem, hogy visszanyerjem az irányítást. Viszont sietnem kell. Nem hagyhatom, hogy időt nyerjen egy újabb támadásra.
– Fejezzük be. Más dolgom is van, mint itt szórakozni egész nap. - Még be sem fejeztem már rohantam is felé. A bal kezemet a hátam mögött a kést, pedig magam előtt tartva közeledtem hozzá. A kard hosszabb, mint a kés. Valahogy viszont át kell jutnom rajta lehetőleg sérülés nélkül, hogy esélyem legyen megsebezni. Erősebb, szóval a félrelököm a kardot és összevagdosom taktika, itt nem használ. Gyorsabb vagyok nála, de nem annyival hogy követhetetlen legyek a számára. A kitartása nem tudom milyen de, én már kezdem érezni magamon a fáradtság első jeleit de, azért még pár támadásra elég lesz. A képességeimet, pedig nem szívesen lőném el. Az élete, pedig még nem is csökkent. Akár búcsút is mondhatnék neki. Már eleget tudok róla, viszont azt nem szeretném, hogy ő még többet tudjon meg rólam. Na persze nem szokásom csak úgy átengedni a győzelmet.
Egy fentről lefelé indított vágással kezdtem. Valószínűleg kivédi de, a lendületemet kihasználva próbálom meg leküzdeni az erejét, így elég közel kerülhetek hozzá, hogy miközben a késemmel visszatartom a kardját, szépen megfejelhessem. Ha ez sikerül akkor remélhetőleg sikerül annyira megzavarnom, hogy egy 360 fokos fordulattal kitérjek a kard elől és a háta mögé, kerüljek. Itt pedig egy, vagy ha elég lassan reagál, akkor kettő gyors vágás után védekezve elhátrálok tőle.
Nem egyszerű mozdulatsor és semmi sem garantálja a sikert de, ha hibátlanul sikerül végrehajtanom, akkor elég szép sebzést vihetek be. Sok a buktató és az sem biztos, hogy egy karddal kell szembenéznem, mire odaérek. Ha valahol sikerül megakasztania a tervemet akkor védekezve elhátrálok tőle, hogy lehetőleg elkerüljem a sérüléseket.

Élet: 69/85
Páncél: 0/9

Meglepetésemre válaszolt a kérdésemre. Bár semmi olyat nem mondott, amire nem jöttem még rá. Ezután megindultam hogy végrehajtsam az eltervezett támadást és sikerült is jól kivitelezni az elképzeléseimet. A második vágást ugyan felfogta a pajzzsá alakuló karddal, de így is sikerült végre leszednem a páncélját és az életcsíkjából is egy szép darabot. Ennek még jó vége is lehet. A kezemben újra erősödött a bizsergés. Nehezemre esik nem használni. Fura de ezelőtt sosem harcoltam fél kézzel. Viszont azt hiszem sikerül megakadályozni, hogy átváltozzon.
Miután kivédte az utolsó csapásom mindketten hátrálni, kezdünk. Sikerült meglepnem és én jöttem ki jól a helyzetből. Még egy-két ilyen meglepetés és végeztem is de, azért még ne szaladjunk ennyire előre. Szaporábban vette a levegőt a pajzsa mögött és én is hasonlóan tettem. Ez a támadás elég sok energiámba került de a lényeg, hogy sikerült. Ha nem lenne itt ennyi ember, akkor talán most bevetném a Parazitát hogy elintézzem de, ez az opció most nem elérhető. Kicsit leengedi a pajzsot de, ez nem elég, ahhoz hogy ismét átjussak a védelmén. Egy újabb terven gondolkoztam, hogy kiszedjem a pajzs takarásából, de már nem volt időm a kivitelezésre.
A pajzs egy kis fejszévé alakult és én erősen megvetettem a lábam hogy stabilabban álljak és felkészülten várjam a rohamot. Furcsálltam hogy miért egy ilyen fegyvert választott de akkor rájöttem, hogy szó sincs közelharcról. Megpróbáltam elhajolni az útjából de nem voltam elég gyors. A fejsze beleállt a vállamba én, pedig magamban szitkozódtam, amíg rá nem néztem az életcsíkomra. Egy? Egyet sebzett? Ez komoly? Hirtelen a fegyver eltűnt a vállamból és ismét a kezében volt. Ismét felém repült de mostmár felkészültem az érkezésére. Ártalmatlanul repült el mellettem. Igaz hogy csak egyet sebez de, azért ha lehet, nem engedem be. Nemsokára ismét a kezében volt. Felkészültem rá, hogyha megint eldobja, akkor egyenesen nekirohanok. Talán elérem mielőtt sikerül ismét visszaszereznie a fegyverét, és akkor elintézhetem.
Nem volt szerencsém. Nem próbálkozott harmadszor. Inkább egy alabárdra cserélte a fejszét. Elnézve az ő fegyverét és a sajátomat… el tudom képzelni, hogy miért azt választotta. A kardot is alig bírtam visszatartani a késemmel. Egy ilyen fegyvert, pedig esélytelen egy késsel kivédeni. Viszont megvan a gyengepontja. Az ilyen fegyverek lomhák és egy bizonyos távolságon belül már használhatatlanok. Valahogy a közelébe kell jutnom. A képességeimmel sikerülne de, ennyi ember előtt biztos, hogy nem fogom használni. Bár egy valami van, amit még kihasználhatok de, azt csak legvégső esetben próbálhatom meg.
Ha használhatnám mindkét kezem, akkor átjuthatnék rajta. Így viszont baromi nehéz lesz… Várjunk csak! Tudom, hogyan használhatnám mindkét kezemet. Kicsit kockázatos ugyan de talán megúszhatom, anélkül hogy rontsak a helyzetemen. A bal kezemmel erősen megmarkoltam a köpenyem belső részét hogy végig takarásban maradjon. Ezután elindultam. Végig úgy próbáltam közeledni felé, hogy a bal oldalamat mutassam neki, és így ha megüt, csak ott érhessen el. Ettől függetlenül inkább megpróbálom elkerülni, hogy megüssön. Ha elég alacsonyan közelít hozzám az alabárd, akkor egy ugrással próbálkozom egyébként, pedig megpróbálok előle elhajolni vagy a bal kezemmel kivédeni és lehetőleg a csapás erejétől nem a földre kerülni. Ezek után, pedig ha sikerül elég közel érnem, akkor minimum egy szúrást megpróbálok neki bevinni a késemmel, mielőtt megint megpróbálok kicsit távolabb kerülni tőle.

Élet: 68/85
Páncél: 0/9

Futottam felé, ahogy bírtam miközben magamban végig a saját lassúságom miatt morogtam. Láttam, hogy közeledik az alabárd és tudtam, hogy nem tudom lehagyni. Egy dolgot tehettem. Megpróbáltam úgy fordulni, hogy a lehető legjobban tompítsam a felém száguldó fegyver ütését. Ha sikerül talpon maradnom, akkor el tudom érni mielőtt bármi mással próbálkozhatna. Enyhén lehajolva a bal kezemmel továbbra is a köpenyt szorítva az alabárd felé ferdén tartottam a kezem hogy az ütés lehetőleg csak lecsússzon róla, és ne tudja a teljes erejét kifejteni rajta. A maximális hatás érdekében, pedig lassítottam is hogy stabilabban tartsam magam a lábaimmal a kritikus pillanatban.
Az alabárd hatalmas erővel csapódott a karomnak és szépen végigcsúszott rajta. Minden tudásomat bevetettem hogy kivédjem a csapást, de még ez sem bizonyult elégnek. Hátratántorodtam, és muszáj volt két lépést hátrálnom. Sikerült talpon maradnom de mégis csak félsiker lett a próbálkozás. Sikerült megtörnie a lendületemet. Azonban még koránt sincs minden veszve. Ha mindent beleadok, akkor még elérhetem. Miután sikerült visszanyernem az egyensúlyomat ismét rohanni kezdek. A sebességemre bízom magam és így nem készültem fel a kis kristályra. Láttam, ahogy felém, repül és egy pillanat alatt mindenféle kristály képe átfutott az agyamon. Vajon ez a darab mire képes?
A lökéshullám elérte a lábaimat és szépen ki is szedte őket alólam. Keményen értem földet a hátamra érkezve. Ha egy helyben állok, akkor valószínűleg sikerül talpon maradnom de így felkészületlenül és félig a levegőben nem tudtam kivédeni. Esés közben a köpeny kicsúszott a kezemből és így látható lett. A kézfejemben lévő erek feketék voltak de szerencsémre csak ennyi látszódott. Volt rosszabb is a harc alatt de szerencsére sikerült visszafognom így még éppen csak kezdett volna átalakulni. Azonban ez is több volt annál, mint amit ”mutatni akartam” belőle. Felnyögtem, ahogy kezemre néztem és rájöttem, hogy mindenki látja. Gyorsan újra megmarkoltam a köpenyt és magam elé rántottam. Részben, azért hogy újra eltakarjam részben, pedig azért hogy védekezzek egy várható csapás ellen. Közben a jobb kezemmel megpróbáltam feltápászkodni a földről, de ha ezt a pillanatot választaná támadásra, akkor megpróbálom a bal kezemmel kivédeni vagy félregurulni előle. Viszont ha elkerülhetetlennek látom, hogy megsebezzen akkor én is felé, szúrok a késemmel, hogy legalább egy-egy legyen az újabb találkozás vége.

Élet: 68/85
Páncél: 0/9

Ma már minden felém, repül. Az utóbbi pár percben repült felém kavics, shuriken, fejszék és egy kristály. Most már ő maga repül felém. Bosszantó. Kitérni már nincs időm. A kezemet súrolta a kard, ahogy a gyomromba fúródott. A késemmel dühösen az arca felé vágtam és sikerült is elkapnom így ő is gazdagabb lett egy vágással. Leesik rólam, és elgurulva feltápászkodik. Én sem teketóriáztam. Kihasználva a szusszanásnyi időt én is gyorsan felpattantam. Az életcsíkomra sandítottam. Hát elkerekedtek a szemeim. Egy élet. Egy életet levesz és nyert. Nem voltam éppen jó kedvemben mégis majdnem elvigyorodtam. Viccesnek találtam a dolgot. Viszont lány életcsíkját elnézve ő sem állhat olyan sokkal jobban. Egy max három vágás lehet még. Próbáltam ránézésre megsaccolni.
Már indultam volna, hogy megpróbáljam a tervemmel befejezni a párbajt vagy így, vagy úgy, de a kérdésre megtorpantam. Tudtam hogy valami Viol a neve. Viszont miért érdekli annyira az enyém?
– Miért érdekel? - kérdeztem színtelen hangon. Őszintén szólva nem is érdekel, hogy miért érdekli. A válaszára is csak fél füllel figyelek, ha válaszol. Csak fejezzük be, hogy eltűnjek a szemek elől. Nem vagyok oda érte, ha egy tömeg figyeli minden mozdulatomat. Egy dolgot azért mégiscsak megtehetek. Az első képességemet már úgyis fél Aincrad látta. Bár sosem volt népszerű. Így jártak.  
Nem is vártam meg hogy újra támadni próbáljon. Megindultam felé és aktiváltam a képességem. Nyolc méteres körben minden elsötétült. Kivéve nekem. Ha nincs látása, akkor gyerekjáték lesz. Ha van… az sem változtat sokat. A lopakodás képességemet használtam hogy minél halkabbak legyenek a lépteim. Ha nincs Észlelés jártassága, akkor esélye sem lesz rájönni, hogy honnan közelítek. A Parazita itt már szabadon mozoghat. A sötétség leple alatt megpróbálok a hátába kerülni, de minimum a fegyverét elkerülni. Aztán egy ugrással teszem meg a megmaradt kis távolságot. Míg a bal kezemmel a nyakát próbálom meg elkapni addig a kést a gyomrába szúrom vagy a hátába. Attól függően, hogy hogyan sikerül elkapni. Ennek elégnek kell lennie. Ha mégsem akkor több szúrással próbálkozok. Ezen már ne múljon.

Élet: 43/85
Páncél: 0/9

Észrevette, honnan közelítek. Bár elég távol voltam, ahhoz hogy semmiképp se láthasson meg. A bal kezemmel a torka felé kaptam. Ő pedig elkapta a kezem. Gyenge próbálkozás. Főleg hogy az érintése is sebez. Csuklótól lefelé már szinte teljesen elfeketedett de rajta kívül már nem látja senki és azt is sikerült megakadályoznom, hogy előjöjjön az igazi formája. Ennyi azonban még nem volt elég neki. Két gyors szúrással fejeztem be, de a második már fölösleges volt. Jó érzés volt befejezni. Elgondolkodtam az előbbi kérdésén.
– Majd egyszer. - válaszoltam kicsit megkésve és valószínűleg nem pont úgy, ahogy szerette volna. Elengedtem és még mielőtt teljesen szétfoszlott volna a sötétség ismét elrejtettem a kezem a köpenyem alá. A ”közönség” vegyesen fogadta a végeredményt. Csak arra jók, hogy zavarják az embert, amikor nem kéne.
A tekintetem a fegyverére tévedt, ami most egy gyűrűvé változott. Ez nem egy átlagos fegyver. Jól a fejembe véstem. Elképzeltem, ahogy egy szép kis kés alakját veszi fel. Sok lehetőség van egy ilyen fegyverben.
A gondolataim gyűrűjét áttörték a szavai és elszakítottam a tekintetem a fegyvertől.
– Kiharcoltad magadnak. - morogtam. Ahhoz képest, hogy az elején milyen pimasz volt mostanra egészen megszelídült. Szoros volt de legyőztem annak ellenére, hogy erősen vissza kellett fognom magam. Ez azért valami de most, hogy megszabadultam már nem teketóriáztam sokáig. Szépen megfordultam és a bámészkodók között utat fúrva magamnak elindultam végre a dolgomra. Még sok mindent el kell ma intéznem. Kezdetnek mondjuk nem ártana elnéznem a fegyverboltba azokért a kardokért. Aztán a piacon is körülnézhetnék. Valószínűleg ma éjszakára már a városban maradok.
 

//Én is köszönöm. Jó párbaj volt! //