Viszontlátás?

by **Simeon** Vas. Május 19 2024, 16:17

Viszontlátás?

Otomura Fuwako.
Én egészen biztosan meg foglak találni téged!

Ez volt az első gondolata az ébredés után és ez volt az, ami a rehabilitáció alatt is végig foglalkoztatta. Amíg nem tudott még lábra állni, minden nap megkérdezett mindenkit, aki csak élt és mozgott, hogy nem-e ismerik a lányt és bár a szülei elnéző kedvességgel feleltek neki minden nap, az ápolók és a kórház egyéb, szerencsétlenül járt látogatói már nem voltak ilyen kedvesek. Simeon persze nem vette észre, hogy az emberek idegeire megy és bár feltűnt neki, hogy nagyon morcos mindenki, ha ő csillogó szemekkel felteszi nekik a kérdést, de nem feltételezte, hogy vele lenne a baj. Hiszen mi baj lenne! Mindenki épségben kijutott, az ablakon túl nagyon szépen sütnek be a napcsíkok és nemsokára biztosan, egészen biztosan lesz valaki, aki ismeri Fuwát! Persze Tengerszem, Kimi, Chan és a többiek is hiányoztak neki, ahogy a benti élete szintén, de helyette itt voltak a szülei, a rokonai és egy igazán, igazán gyönyörű élet! Így aztán mosolygósan, arcát a fény felé fordítva várta a napot, hogy kikerülhessen végre a kórházból és belekezdhessen a kutatásba: akit csak lehetett, fel akart keresni és elmesélni nekik, mennyire másak is a fénycsíkok idekint.

Több hónap is eltelt, mire magabiztosan és segítség nélkül volt képes járkálni, eközben pedig az interneten a közösségi média felületeken, sőt még ősrégi telefonkönyvekben is kereste a számára oly kedves nevet. Sokat telefonálgatott és chatelgetett is, több-kevesebb eredménnyel, ám végül - több sikertelen kopogtatás és kellemetlen beszélgetés után - rátalált egy címre, ami elvezethette őt a lányhoz. Ennek bár biztosan annak kell lennie! Az egyik szomszéd meg is erősítette, hogy ott bizony lakik egy néma lány, Simeon így a legelegánsabb ruhájában, ragyogó szemmel és egy csokor illatos virággal állt oda a küszöbre, vett egy mély levegőt és csöngetett be.

by **Silence** Hétf. Május 20 2024, 17:24

Nagyon hosszú időnek tűnt, mire úgy-ahogy rendeződött az élete. Beszélni viszont nem beszélt, egyáltalán, mióta kikerült a játékból. Nem kapta vissza a füzetét, eltűnt Noise, eltűnt a Palota, eltűntek a barátai (főleg Simeon) és ráadásul hiába nyitotta ki a szemét (kitapogatta, biztos, hogy kinyitotta) nem látta már a színeket, a virágokat, az arcokat... semmit. És hiába kiabált (általában odafutott valaki, úgyhogy biztos volt benne, hogy valóban elhagyta hang a torkát) nem hallotta sem a saját hangját, sem a közeledő lépteket, sem a szülei nyugtató szavait, amiket inkább maguknak szántak, mint neki.
Nem egészen értette mi történt, és amellett, hogy mélyen megrázta, hogy megint "visszazárták" a sötétbe, hónapokig felkelni sem tudott.
Mostanra viszont már kicsit megnyugodott, mert felfedezte, hogy ha a szellőt követve az ablakhoz botorkál, legalább a virágok illatát érzi, amik majdnem olyanok, mint ahogy a játékban megszokta.
A barátairól eddig nem tudott meg sokat - bár Hinari már megtalálta - a szülei ugyanis elhatározták, hogy semmivel nem kerülhet megint kapcsolatba, ami a játékhoz tartozik.
Aznap, amikor Simeon beállított a házukhoz, a földszinti szobájában éppen a tanárával igyekezett újra felvenni a fonalat, és képessé válni gördülékenyen kommunikálni a megfelelő emberekkel (Ez a kör a tanára szerint jóval bővebb volt, mint a szülei szerint)
A csengőt hallva a tanár jelzett neki, így Fuwához is néhány részlet eljutott a lezajló beszélgetésből.
- Jó napot kívánok - üdvözölte meglepett arccal a vendéget az ajtót nyitó édesanya. - Te ki lennél? - kérdezte udvariasan pillantásával azért felmérve az ajtóban álló fiút. - Azt hiszem nem ismerjük még egymást. -jegyezte meg, miután a csokron alaposan megakadt a szeme. Közben pedig már gondolkodott, hogy vajon szükséges-e férjét is idehívnia a biztonság kedvéért, hogy az esetlegesen bajkeverő kölyköt elzavarja.

by **Simeon** Csüt. Május 23 2024, 19:06

Simeon még akkor sem bírta teljesen becsukni a száját, amikor végül ajtót nyitottak neki: Fuwa gyönyörű helyen lakott! A város átlagnegyedeihez képest, ahol Simeon élt, ez a környék előkelőnek számított, ráadásul a kevésbé összezsúfolt házak miatt sokkal, de sokkal több napcsík tudott eljutni hozzá! A fiú majdnem elnevette magát, amikor felfedezte, hogy magát a bejáratot is napcsíkok övezik - mintha a Nap is úgy akarná, hogy ő odamenjen. Mosolya a hölggyel való találkozáskor is töretlen maradt és miután viszonozta a köszönést, a virágok mögül nézett fel rá:
- Kawanami Simon vagyok és örülök a szerencsének - hajolt meg, ahogy a japán illem diktálta, de közben már lopva a nő mögötti területet pásztázta, hátha megpillanthatja Fuwát - Otomura Fuwako itt lakik? - kérdezett azért rá a biztonság kedvéért, igaz arról már jóval a csöngetés előtt megbizonyosodott, hogy a családnév az stimmel.
Megigazította kezében a csokrot és nagy levegőt vett.
- Szeretnék találkozni vele. Nagyon jóban vagyunk, Simeon néven ismer - mosolygott rá a nőre csillogó szemekkel, a szavain azonban már látszott az izgatottság. Nagyon igyekezett, hogy ne rögtön azt mondja, amit kigondolt (valami olyasmi lett volna, hogy "Kérem engedjen oda hozzá, mert szeretem őt!", de amikor ezt otthon elmondta a szüleinek, azok határozottan azt tanácsolták, hogy ne ijesszen rá rögtön a szülőkre), és bár egyelőre nem csúszott ki a száján semmi ilyesmi, azért ha sokáig kell még várnia, ő egészen biztosan nem bírja ki és berohan! (Amiről szintén azt mondták a szülei, hogy tilos.) Így hát reménykedve toporgott a küszöbön és amíg a feleletre - és főleg az engedélyre - várt, minden erejével azon volt, hogy ne tűnjön túl türelmetlennek.

by **Silence** Pént. Május 24 2024, 20:17

Fuwa édesanyja egyértelműen tanácstalan volt. Lehengerelte a tökéletes udvariasság (legalábbis a fiatalember korához képest mindenképpen az volt)
- Simon-san - bólintott, nem zökkenve azért ki a szerepéből.- én is örvendek. Mrs. Otomura vagyok. - mutatkozott be, úgy határozva, talán nem kell titkolózni a fiú előtt ilyen mértékben.
- Itt lakik, de sajnos a kislányom még nincs olyan állpotban, hogy látogatót fogadjon… - mondta picikét hűvösen, de őszinte sajnálattal. Közben pedig nézte Simon kedves, vidám arcát, és arra jutott, hogy a lehető legkedvesebben kéri meg a fiút, hogy Fuwako érdekében ne erőltesse a találkozást. Amilyen kis úriember, biztosan meg fogja érteni.
Ekkor hangzott el a végzetes mondat Simon szájából. A tanár ugyanis a nevet eddig nem említette Fuwának, de amikor elhangzott, hogy “Simeon néven ismer”, a sensei megkérdezte Fuwától, hogy ismer-e bizonyos Simeont. A hatás pedig a háziak közül mndenkit ledöbbentett. Fuwa ugyanis, most először mióta kikerült a játékból, teljesen érthetően sikoltott fel
- SIMEON! - pattan fel közben. Csak az volt a gond, hogy nagy izgalmában teljesen megkeveredett, és ha nincs vele az oktatója, biztosan nekiszalad a falnak.
A tapasztalt vén róka viszont határozottan megfogta a lány vállát, és leültette.
Arra már nem igazán jutott lehetősége, hogy kérdezzen bármit a kisasszonytól, mert Fuwa folytatta a kiabálást - amit csak félig szánt annak. Nagyon felizgatta magát, és nem tudott úgy megnyugodni, hogy nem találkozott Simeonnal.
- Simeon! Oda aka-rok menni! -hajtogatta, amíg a tanára nem jelezte neki, hogy megértette, és finom, de határozott módon vezetve a lányt, el nem indult vele a bejárathoz.
Közben az anyja elkerekedett szemekkel bámult hol befelé, hol Simeonra.
- Ki vagy te, Fiam? - kérdezte döbbenten. Elképzelni sem tudta, hogy ez a kölyök hogyan gyakorolhat ilyen hatást az ő máskor olyan csendes lányára.

by **Simeon** Szomb. Május 25 2024, 16:12

Szóval Fuwa itt lakik! Simeonhoz az édesanya - merthogy mostmár az is egyértelművé vált, hogy az előtte álló hölgy Fuwa anyukája - szavai közül ez az egy tény jutott el úgy igazából is, a többi pedig... valahol homályosan ott maradt hátul. Ő tényleg, tényleg megtalálta Fuwát! Legszívesebben hangosan felkiáltott volna örömében, de ezzel még várnia kellett, annál is inkább, mivel az őszinte boldogság, amivel felnézett a nőre, valami mással találkozott. Simeon már formálta volna a szavakat, már lépett volna be az ajtón, amikor tudatosult benne a hölgy mondatának második fele. Nem... találkozhat Fuwával?
- Fuwa nincs jól? - kerekedett el a szeme és biggyesztette le rögtön ajkait - Beteg? Mi történt vele? - kérdezte aggódóan és már azon volt, hogy felajánlja a segítségét (bármit is jelentsen ez), ám ekkor meghallotta a sikítást a házon belülről.
És bár már régen nem találkoztak, sőt a játék valószínű valamit torzított is a lány hangján odabent, de rögtön felismerte azt.
- Fuwa! - bújt át a nő válla alatt meglepő gyorsasággal és már rohant is volna be az... akárhová, ahonnan a kiabálás jött, de azt - több egyéb ténnyel együtt - elfelejtette, hogy a rehabilitációja korántsem ért véget, és a tíz évig ágyhozkötött lábai még egyáltalán nem voltak készek ilyen hirtelen és megterhelő manőverekre. Így hát a fiút nagyjából két lépés után elhagyta az ereje és ha nem tudott volna megkapaszkodni egy jó helyen lévő bútorban, vagy jobb híján a falban, egészen biztosan ott helyben összeesett volna. Ez a kis közjáték azonban - aminek legnagyobb kárát a kezében tartott virágok látták - nem igazán tántorította el a folytatástól: vett pár mély levegőt és amíg összeszedte magát, pillantása körbejárta a helyiséget, Fuwa után kutatva. Nemsokára pedig meg is látta őt, mosolya pedig ezek után még szélesebbé vált: Fuwa gyönyörű volt. Azt tudta, hogy idősebb lesz, mint a sao-beli avatárja és nem biztos, hogy egyáltalán megismeri őt, de a lány (ígyis, hogy vezették) szinte sugárzott. A napcsíkok már odabent is körüljárták a lányt, Simeon pedig áhítattal szemlélte, hogy ez a valóságban sincs másképpen: Fuwa idekint is a Fény Tündére volt!
Simeon felnevetett.
Aztán egyszerűen csak odaszaladt a lányhoz és minden szó és magyarázat nélkül megcsókolta.

by **Silence** Szomb. Május 25 2024, 17:16

Bármit akart volna válaszolni Otomura asszony, kisöpörte a fejéből a lánya heves reakciója Simon érkezésére. Tapasztalt anyukaként bár meglepte a fiú betörése, de észrevette a megingást, és odaugrott, hogy segítsen
- Ne olyan lóhalálában, Fiacskám - csóválta a fejét minden harag nélkül. - Látom neked sem ártana némi nyugodt pihenés - mormolta magában, és mostmár biztos volt benne, hogy a játék foglya volt ez a különös gyerek.
Aztán, mire felajánlotta volna, hogy üljön le egy kicsit a tatamira a szobában, hogy gyorsan elmondhassa mi van Fuwakoval, a fiú már meg is látta a lányt, aki oktatója biztos karját fogva kilépett a szobájából. A sensei-el döbbenten néztek egymásra. Nem is csak azért, mert Simon kérdés nélkül megcsókolta Fuwát, hanem azért is, mert a lány a döbbenet vagy ijedtség legkisebb jelét sem mutatta, hanem az első meglepődés elmúltával átölelte a fiút, és viszonozta a csókot. Mintha ezek ketten mindig így üdvözölték volna egymást.
Végül a tanár tért előbb magához, és köszörülte meg a torkát mosolyogva. Fuwa erre elengedte Simeont, de azonnal megkereste a kezét. Egy darabig mosolygott, aztán hirtelen nagyon bánatos kifejezést öltött az arca.
- Fiacskám - nézett dorgálóan a fiúra a tanár - Nem ronthatsz csak így rá egy beteg lányra! - csóválta meg a fejét, és Otomura asszony felé biccentett a fejével - Főleg az édesanyja jelenlétében. Legalábbis, ha mindenkinek jót akarsz. -mosolyodott el.
- Simon-san, ragaszkodom hozzá, hogy magyarázd el mi volt ez. - találta meg a hangját az anyuka is, felháborodottan.
Fuwa pedig Simeonhoz bújva csendben sírdogált. Rádöbbent, hogy bár érzi a fiúból áradó melegséget, és érzi a tengerillatot… De nem hallja a hangját, és nem látja a mosolygós arcot és csillogó szemeket.

by **Simeon** Szomb. Május 25 2024, 21:57

A fiú egy kicsit meglepődött rajta, hogy Fuwa anyukája kapta el a karját és akadályozta meg, hogy elessen: őszinte hálával nézett a nőre és halkan meg is köszönte a segítséget, de arra már nem jutott ideje, hogy bármi mást is mondhasson, hiszen meglátta Fuwát. És onnantól, hogy meglátta Fuwát, már semmi más nem létezett. Simeon egy cseppet sem kételkedett a kapcsolatukban, így fel sem merült benne, hogy a csók akár lehetett rossz ötlet is. Nem, ő csillogó szemmel fogadta az ölelést és csókolta a lányt, aki annyira hiányzott neki, és a külvilág egészen addig nem létezett, amíg meg nem hallotta a torokköszörülést. Akkor aztán rájött, hogy tulajdonképpen mit csinált és egy kicsit pánikba is esett, hogy vajon nem-e okozott csalódást a lány szülőjének már a legelején. Pedig ő igyekezett mindent megtenni, és nagyon szerette volna, ha ezt Fuwa családja is látja!
Megszorította Fuwa kezét és lehajtott fejjel hallgatta végig az idegen nő dorgálását.
- Elnézést - motyogta, bár ezt aligha lehetett hallani az anyuka reakciója mellett. Nem értette azt sem, hogy miért változott meg Fuwa hangulata és miért sír mellette, így aztán a kezdeti pánikja komoly kétségbeesésbe csapott át. Elrontott volna valamit? Dehát mit? Egyedül az nyugtatta meg, hogy a lány még mindig hozzá bújt, így mielőtt bármit is felelt volna - mert tudta, hogy mindkét hölgy tőle vár választ - azt tette, amit mindig is szokott azokban a helyzetekben, ami neki túl sok fejtörést jelentett: pillantásával megkereste a helyiség legfényesebb helyét és egy kicsit bámulta a szobába beeső fénycsíkokat.
- Elnézést kérek - nézett azután a nő szemébe - Nem szándékoztam sem betörni a házukba, sem ráijeszteni Fuwára - vallotta meg, szemeiben pedig határozott szándék csillogott - Régóta keresem Fuwát, és most, hogy megláttam - mosolyodott el és átölelte a lányt, nem fejezve be a mondatot. Összekulcsolt kezeiket felemelte és adott egy puszit a lány kézfejére, majd észrevette, hogy a megtépázott csokor még mindig ott van a másik kezében, így megkereste Fuwa szabad kezét és óvatosan belehelyezte a csokrot, majd finoman a lány arcához húzta, hogy Fuwa is megérezhesse a csokor illatát. Simeon nem volt nagy virágszakértő, így fogalma sem volt, milyen virágokat visz, de meghagyta a virágárusnak, hogy a legillatosabbakból készítsen csokrot és olyanokból, amik a szerelmet képviselik. Mégha tudta is, hogy Fuwa látni nem fogja őket.
- Én is bent ragadtam a Sword Art Online játékban, akárcsak ő - fordult oda újra a felnőttekhez - És nagyon sok közös élményünk volt odabent, tele napcsíkokkal és fénnyel! Fuwa igazán, igazán csodálatos! És ügyes, és okos, és bátor, és én nagyon szeretem őt!
A felsorolás végére már eltűnt belőle minden kétség és aggodalom; úgy vigyorgott, mintha el is felejtette volna az alig pár perce történt események borúsabb oldalát. Persze ez valamennyire így is volt; Simeon sosem gondolta túl a dolgokat és könnyen váltott. Elég volt csak ránéznie Fuwára és a fénycsíkokra, és máris minden, de minden a lehető legnagyobb rendben volt! Még azt is elfelejtette, hogy a szülei miket tanácsoltak, de azután, hogy Fuwával csókolóztak, aligha számított az már.
- Nagyon szép a házuk, sok napcsík van itt - nézett aztán körbe jókedvűen, tekintete végül a számára ismeretlen nőn állapodott meg. Vajon ő Fuwa nagymamája?

by **Silence** Vas. Május 26 2024, 12:59

Ha Simeon felnézett, a tanító arcán elnéző mosolyt láthatott, Otomura asszony arcán pedig a felháborodás mellett értetlen, zavart kíváncsiságot. Haragudni egyik sem haragudott rá látványosan
A fiú ijedtségét látva aztán türelmesen kivárták, hogy szóhoz jusson. Sőt, mivel közben látták, hogy Fuwa elfáradt az állásban, és az anyuka Simeont is aggódva figyelte az iménti megingás miatt, gyorsan le is ültették a fiatalokat, és maguk is leültek a tatamin elhelyezett párnákra.
Nem szóltak közbe, míg aztán Simeon beszélt, de az anyuka odahúzódott Fuwa mellé, és nagy szeretettel az ölébe vette a kezét, hogy gyors jelekkel neki is tömören átadja Simon mondandóját. Ez kicsit elterelte a lány figyelmét, igy a sírdogálást abba hagyta. Szerelmesen simult az ölelésbe, és mikor Simeon megfogta a másik kezét is (az anyja engedte) óvatosan tappgatta a virágokat, és mikor kedvese segítségével az illatukat is megérezte, felragyogott az arca! A kedvenc virágai illatát érezte, és meg is jelent gondolataiban a szép csokor képe, amit Simeon a kezébe adott.
Boldogan az ölébe tette a csokrot, és visszanyújtotta a kezét az anyjának, mert nem akart lemaradni semmiről, ami elhangzik.
Nagyokat bólintott, és fel is kacagott az emlékekre amik eszébe jutottak. A napcsíkok, az aréna, a küldetések, ahol Simeon mint a fény lovagja megmentette a napot!
Aztán fülig pirult a dicséretekre. Nem gondolta magát ilyen ügyesnek, de Simeonnak el tudta hinni.
- Én is szeretem Simeont! - jelentette ki a vallomásra határozottan, látható erőfeszítés nélkül.
A két idősebb nő hosszú pillanatokig nézett egymásra. Hol egyiknek, hol másiknak a szemében játszott kérdés.
- Nos, értem - bólintott végül Fuwa anyja.
- Azt hiszem kár lenne megpróbálni távol tartani őket egymástól - bólintott a tanár is, és most Fuwának senki nem “fordította” a beszélgetést, a lány a virágokat kezdte tapogatni. Az anyja lemondóan sóhajtott, jelezve, hogy egyetért.
- Mondd csak, Simon-san. Tisztában vagy vele, hogy mivel él együtt Fuwako? - kérdezte a fiút, sokkal melegebben, mi t az előbb.

by **Simeon** Csüt. Május 30 2024, 20:01

Simeon hálásan fogadta a lehetőséget, hogy leülhessen: bár eddig Fuwával volt egyedül elfoglalva, de most, hogy leültek a tatamikra vette észre, hogy igazából eléggé elfáradt. Már az út is elég hosszú volt a lakásuktól idáig, azóta viszont, hogy becsöngetett, az események elég gyorsan alakultak át. Mosolyogva helyezkedett el és ölelte át Fuwát, a kezdeti ijedtsége pedig hamar vidámságba csapott át, ahogyan a két felnőtt úgy tűnt nem haragszik rá nagyon. És Fuwa is örült a csokornak, így teljes volt a boldogság!
Az élményeibe belefeledkezve mesélt és csak arra kapta fel a fejét, hogy a lány reagál a hallottakra, bólogat és nevet is. De hiszen nem hallhatta őt, vagy igen? Eltátott szájjal nézett rá, azután viszont kiszúrta, hogy Fuwa édesanyja valamit csinál a lány tenyerével, így a következő másodpercekben élénken figyelt és megpróbálta kitalálni, mi lehet az. Azon, hogy Fuwa ilyen egyszerűen kijelentette, hogy szereti őt, csak a két nő lepődhetett meg: Simeon számára ehhez kétség sem férhetett, így csupán a mosolya lett szélesebb a mondat után. Igenigen, ők együtt maga a Fény! A srácban ezek mellett az sem merült fel, hogy innentől bármi vagy bárki is közéjük állhat, így bár örült a nagymama megállapításának, hogy ezt ők is így látják, dehát neki mi sem volt természetesebb.
A neki feltett kérdésre nagy lendülettel bólintott.
- Persze! Vagyis... önökkel biztos, meg Fuwa apja is itt lakik ugye? És a nagypapája? - nézett az idősebb nőre kérdőn és azon gondolkozott, hogy vajon Fuwa említette-e valaha, hogy kik élnek vele éshogy milyen a családja. Aztán ráeszmélt, miért is kérdezhetnek tőle ilyet és gyorsan hozzátette - De nem fogunk ám zavarni!
Egy idő után aztán valaki csak felvilágosította őt, miről is szólt a kérdés valójában.
- Óóó - bólintott - Azt tudom, hogy nem lát meg nem hall. Odabent sem bírta a hangos dolgokat és a nagy tömeget és volt egy füzete, amibe az elején írta, amit nem tudott még kimondani, de a játék végére már egészen jól ment neki a beszéd. És képzeljék, nagyon kár, hogy idekint nem lát, mert gyönyörűen rajzol! Elmentünk soksok szép, napcsíkos helyre és olyan szép képeket készített! - mesélte és már éppen azt kezdte volna el részletezni, hogy mit ábrázoltak és hogy neki és Fuwának melyik képek tetszettek a legjobban és miért, amikor eszébe jutott az a furcsa esemény korábban - Ha megkérdezhetem, mit rajzolt Fuwa tenyerébe? - kérdezte, majd a lány az ő kezében tartott tenyerét kezdte el nézegetni - Emiatt értette Fuwa, amit mondok? - nézett fel az édesanyára kérdőn.

by **Silence** Szer. Jún. 05 2024, 18:58

Míg Fuwa kihagyva a beszélgetésből a virágokkal ismerkedett, az édesanyja szerette volna a komoly kérdéseket tisztázni.
Ezért rökönyödhetett meg annyira, amikor Simeon félreértette a kérdést, így a másik nőnek kellett tisztázni a félreértést, miután sikerült leküzdenie a kuncogást.
- És csak a tanára vagyok. De Otomura asszony úgy érti, hogy tudod-e, milyen beteg. - mosolyog már-már szeretettel a fiúra. Fuwa anyja pedig egy bólintással megerősíti a közlését.
Azt várta, hogy Simeon majd gyorsan elmondja, hogy miként szeretné áthidalni a nehézséget, amit Fuwako fogyatékossága jelent, de a mosolygós fiú megint meglepte. A nehézséget helyett ugyanis arról mesélt, hogy működött a lánya a betegsége nélkül.
- Az én kis szívem mindig sokat küszködött a szavakkal, nem szeret beszélni - mormolta magában.
A rajzolás említésére viszont felkapta a fejét. Fuwako sosem mutatott érdeklődést a művészetek iránt, amíg idekint volt. (Ezért senki nem hibáztathatta, hiszen sosem látta a szép festményeket, és hallotta a gyönyörű zenét)
Csakhogy mire összeszedte a gondolatait, hogy annál többet is mondjon, hogy "bárcsak láthatnám őket", Simeon feltette az egyik legfontosabb kérdést, amit feltehetett.
- Rajzoltam? - pislantott egyet - Nem rajzoltam, bár valahol távolról annak is lehetne nevezni. - tűnődött el a szón - Jelekkel elmondtam neki, miről folyik a szó. - magyarázta, és az újabb kérdésre nagyot bólintott. - Így van. Máshogy nem is tudnánk vele kommunikálni. - mondta, és a mondat végére nosztalgikus mosoly költözött az arcára. - Pillanatok alatt megtanulta a jeleket... Aztán várnia kellett, hogy nekünk is jól menjen - mélázik el.
Azt pedig talán épp ezért Simeon veheti először észre, hogy Fuwa ide-oda forgatja a fejét, és várakozón nyújtja a tenyerét maga mellé, ahol az előbb az anyja volt (és még ott is van). Feltűnt neki, hogy "csend" van, és nem akarta, hogy kihagyják a beszélgetésből.

by **Simeon** Vas. Jún. 16 2024, 15:39

Simeon csillogó szemekkel hallgatta Fuwa édesanyjának magyarázatát és közben hol rá, hol Fuwára nézett, de pár pillanatra a lány - mint kiderült - tanára is elkaphatta a pillantását: a srác szívesen elnevette volna magát a tényen, hogy eddig végig a nagymamájának nézte az idős hölgyet, de most sokkal fontosabb témák kerültek elő: végre megtudta, hogyan lehet Fuwával idekint beszélgetni! Amikor kijutott és mesélt a szüleinek a lányról, akit annyira szeret, a szülei hamar feltették azt a logikus kérdést, hogy vajon idekint ez hogyan működik. Simeon persze nem tudta - azt viszont igen, hogy ha egyszer megtalálja Fuwát idekint, úgyis megoldódik ez is valahogyan! Egészen addig, amíg a napcsíkok lejutnak a földre, ők pedig együtt lesznek újra, semmi gond nem lehet.
És nem is volt!
- Milyen jeleket? - kérdezte Simeon kíváncsian és maga elé tartotta Fuwa azon kezét, amelyet eddig ő szorongatott - Hogy lehet lerajzolni neki, hogy boldog vagyok, hogy végre megtaláltam? - pillantott fel a nőre és hát igen, neki ez márcsak "rajzolás" marad. Azt Fuwa úgyis szereti, és ha ez kell hozzá, hogy tudjanak beszélgetni, ő bátran vállalta a tanulást! Még úgyis, hogy sosem volt osztályelső, sőt, egy kicsit mindig le volt maradva az átlagtól...
- Fuwa okos - bólintott aztán rá az anyuka emlékeire és tekintetével megkereste a szobába beszökő napcsíkokat, hogy kiverje a fejéből a feltámadó kétségeket: a tanárai szerint Simeon lassan és nehezen tanult, és bár a fiú sosem élte ezt meg hátrányként, de mi lesz, ha nem tudja megtanulni a Fuwa-féle rajzolást? Hisz ez most mindennél fontosabb volt!
- Meg tudnak tanítani engem is? - nézett kérlelőn a tanárra és ha idő közben elkezdték tanítgatni a mondatra, amit át akart adni, hát Simeon meg is próbálta! Csak abban reménykedett, hogy véletlenül nem rajzol neki olyat, amit a lány félreérthet.

by **Silence** Kedd Jún. 18 2024, 16:00

Fuwa anyja kicsit zavarban nézett a lány tanárára. Ő ugyanis már annyira megszokta a jeleket, amiket az elmúlt évben élesben is volt alkalma ismét gyakorolni, hogy hirtelen fel sem tudta volna sorolni őket.
- Azt elég hosszú lenne felsorolni - vallja be a fiúcskának, és aztán láthatóan megkönnyebbül, amikor konkrét üzenetre kérdez rá a fiú.
- Oh, az igazán nem olyan bonyolult. - legyint vidáman. - Gyere csak ide, megmutatom - húzódik távolabb Fuwától, hogy Simeon odaülhessen közé, és a lánya közé.
Ha ez megtörtént, folytatta.
- Add csak ide a kezed! - kérte, aztán úgy fordította Simeon kezét, ahogy Fuwa is tartotta a magáét. - Fuwa hamar pontosan tudni fogja, ha te jelelsz neki. Ne kérdezd, hogyan, de megismeri, hogy ki ér hozzá. Addig viszont először azt kell jelelned, hogy ki vagy. Mit is mondtál, Simeonként ismer? Azt betűnként kell. S-i-m-e-o-n - mondja hangosan is, miközben mutatja Simeon tenyerén a jeleket, szép lassan, hogy Simeon jól megnézhesse. Fuwa közben egyre türelmetlenebbül lengette a kezét, hogy valaki végre őt is bevonja, amit az anyja is észre vett. - Próbáld meg, mielőtt Fuwa orrba vág - csóválta meg a fejét elnéző mosollyal.
Ha valami nagyon nem jól sikerült, segített kijavítani, mielőtt a tényleges mondanivalóra tért volna. Fuwa pedig már az első érintéstől csillapodott, és mikor a 4.-5. betűnél rájött, hogy most Simeon "beszél" vele, nagyon izgatott lett, és alig tudta kivárni, mit mond neki a szerelme.
- Boldog vagyok, hogy végre megtaláltalak, ezt szeretnéd neki mondani, ugye? - kérdezte az anyja, mikor Simeon "bemutatkozásán" túljutottak. - Ezt szavanként is lehet jelelni, mint a kanjik. Boldog - mutatta Simeonnak az első szót - én-végre-te-talál - mutatta végig türelmesen a többi jelet is.
Simeon lehet nem vette észre, de közben többször is megerősítésért a tanárnőre pillantott, aki bólintással nyugtázta, hogy jól csinálja a jelek oktatását.
Amikor aztán Simeonnak ezt is sikerült Fuwának "elmondani", a lány nem hangosan válaszolt, hanem megfogva a fiú addig neki jelelő kezét, azt használta vezetőnek, hogy felbújjon Simeon nyakához, és hálásan átölelje a kedvesét. Ő is nagyon örül, hogy Simeon megtalálta.

by **Simeon** Hétf. Jún. 24 2024, 11:15

Simeon csillogó szemekkel ült oda az anyuka és Fuwa közé és igyekezett nagyon figyelni rá, hogy közben véletlenül se lökje meg a lányt. Annyira izgatott volt, hogy szinte nem is vette észre, hogy a lábai még mindig nem mozognak túl biztosan, de az enyhe remegést a jelenlévők betudhatták az izgalomnak: ha ránéztek a srácra, semmi mást nem láttak, csak a motiváltságot és az örömöt. És így is volt!
- Köszönöm! - nevette Simeon és odanyújtotta kezét a nőnek. A magyarázatra aztán hatalmasakat bólintott és úgy volt vele, hogy a nevének betűzése még tenyérbe rajzolva sem lehet olyan bonyolult. Jól megfigyelte, hogy az anyuka mit rajzol a kezébe és mivel ő is észrevette Fuwa felé lendülő karját, gyengéden elkapta azt, mielőtt a lány tényleg orrba vágta volna. Azután elkezdett jelelni.
- S - mondta ki hangosan is - I-M... - megállt egy pillanatra, mert hirtelen eszébe jutott egy hasonló jelenet, még évekkel ezelőtt. Akkor nem rajzolt, hanem egy ABC képeskönyvből betűzte ezeket és nem is a Simeon szó volt az első, amit az alapok után elkezdtek gyakorolni. Fuwa helyett pedig valaki más ült mellette. T-E-N-G...
Simeon sóhajtott.
- E-O-N - fejezte be és könyökével letörölte a szemeiben gyöngyöző könnyeket. Nagyon hiányzott neki Tengerszem, az első társa abban a másik, furcsa világban. Ővele már nem találkozhat többé, de itt volt neki Fuwa, teljes valójában! Simeon nem tudott mit tenni, elmosolyodott a gondolatra és kedve lett volna a további mondandók előtt odabújni a lányhoz, de ennek nem volt itt az ideje: most még tanulnia kellett! - Így jó? - fordult oda az anyukához, amikor végzett a nevével és ha megerősítették, hogy mindent jól csinált, szemei felragyogtak. Ez eddig nem is volt olyan nehéz! Persze a bonyolultabb dolgok csak most következtek. Simeon figyelt. Különösen a "boldog" és az "én" jelét jegyezte meg, mert abban biztos volt, hogy Fuwa mellett ezeket nagyon, nagyon sokszor fogja együtt használni! Szép lassan rajzolta bele Fuwa tenyerébe a szavakat és úgy izgult, hogy mindent jól csináljon, mint az iskolában felelésnél. Aztán amikor Fuwa átölelte, boldogan puszilta meg őt és felnevetett: mostmár semmi, de semmi sem állíthatja meg őket!

Később még megkérdezett Fuwa anyjától és tanárától olyan szavakat, amik szerinte fontosak voltak (különösen azt, hogy "fénycsík" és "szeretlek"), de a tanulást egy idő után megzavarta a telefonjának csörgése: Simeon anyukája kezdett aggódni a fiáért, hogy minden rendben van-e, Simeon pedig hangosan és boldogan kezdte el a történéseket ecsetelni, azután viszont rájött, hogy bizony késő van és neki még valahogyan haza is kell mennie! Ettől egy kicsit megijedt, mert a családjuknak nem volt autójuk és az ideút és utána a sok izgalom kimerítette, dehát most, hogy megtalálta Fuwát, ez sem okozhatott problémát!
Eljelelte Fuwának, hogy most hazamegy, de hamar meglátogatja újra, azután elköszönt mindenkitől, búcsúzóul megcsókolta kedvesét és hazaindult. Otthon mennyi, de mennyi mesélnivalója lesz majd!

Köszi a játékot! Very Happy

by **Silence** Szomb. Júl. 13 2024, 14:57

Ha Fuwa anyja akart is volna szigorú lenni, nem tudott volna, úgy ellágyult Simeon ragyogó arcát látva.
- Semmiség. - legyintett megilletődöttségét is rejtve, aztán kezdődhetett a tanulás.
Türelmesen mutatta meg kétszer-háromszor Simeonnak a neve betűit, aztán Simeon ügyesen Fuwa kezébe írta azokat. A lányon egy pillanatig érezhető volt a riadalom, amikor kedvese megfogta a kezét, de gyorsan elmúlt, mert ismerősen meleg volt az érzés, ahogy a fiú a kezét fogta.
Nagy nehezen így ki tudta várni a betűket, amik összeálltak, és utána már nem volt megerőltető megvárni, hogy megkapja az üzenetet is. Ő is tudta, hogy Simeon még most tanulja a jeleket, úgyhogy nem zavarta, hogy két jel között eltelt annyi idő, míg az anyja négyszer-ötször is megmutatta Simeonnak, hogyan tartsa az ujjait, és milyen mozdulatot tegyen velük Fuwa tenyerében. Olykor furcsán pislogott maga elé, amikor elsőre nem teljesen sikerült a jel, a javítást megérezve pedig egyszer fel is kacagott bólogatva, hogy mostmár jól érti mit akart Simeon mondani.
Amikor pedig az egész mondandóját megértette, határtalan boldogsággal bújt oda Simeon ölelésébe. Nem is nagyon akarta elengedni, de megérezte a fiú izgatottságát, így azért visszaült. Ki is derült, hogy jól tette, mert végül Simeontól még azt az üzenetet is megkapta, hogy szereti ("Én is!" közölte határozott bólintással válaszul) és még a fénycsíkok is szóba kerültek, bár itt már sejtette, hogy nem annyira mondani akar róluk valamit Simeon, mint megtanulni a jelet, hogy később szokás szerint káprázatos történeteket mesélhessen róluk.
Végül a tanulás abba maradt, és ahogy Simeon már nem volt a közelében rendkívül nyugtalan lett, és nem is csillapodott, míg a tanára gyorsan el nem mondta neki, hogy nem kell félnie, sokszor találkozhat még a fiúval, igen, az anyja is megengedte, de most már későre jár az idő, és Simeonnak is haza kell mennie a szüleihez.
Megértve a helyzetet végül megnyugodott valamelyest, de azért könnyes szemmel ölelte meg jó szorosan Simeont. És máris szinte vibrálva várta a következő találkozást.

by Ajánlott tartalom

Viszontlátás?

Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?

Re: Viszontlátás?