Bekezdések a Zsenialitás Nagykönyvéből

by **Shota** Csüt. Dec. 23 2021, 18:34

Kívánság
Egy új korszak kezdete

Shota elmélyülten kortyolgatta a főtéren vásárolt forraltbort és most mégcsak azt sem bánta igazán, hogy a forró ital újra és újra végigmarja torkát. A bódé oldalának támaszkodott és a körülötte nevetgélő közembereket figyelte, ahogyan azok a mindenféle dolgaikat mesélik egymásnak és neki, pozitív visszacsatolásra éhesen: megannyi unalmas, szürke arc, akiket kedvére használhat, ha akar; egészen pár nappal ezelőttig viszont a férfiú nem akarta használni őket - legalábbis a legtöbbjét nem, hiszen a női testeket és édes szavakat előbb vagy utóbb mindig megkapta, azon kívül pedig egyedül az aranyuk lett volna értékes, de azt nem lehetett csakúgy, bókokkal és italba rejtett szivecskékkel megszerezni. Nem, annak más, ennél jóval nehezebb módjai voltak, amikből Shota eddig soha nem kért, hiszen a kemény munka nem volt méltó őhozzá, a feketepiac pedig ebben a világban túl nagy kockázatot jelentett, amitől a férfiú jobbnak látta inkább távol tartani magát.
Tiszta haszon, hogy zseniális érzékeivel végre talált valakit, akit következmények nélkül ugráltathat.
Igen, Eli, a kincset érő szemétke megjelenése hatalmas változást hozott az ifjú életében: már az első pár nap után rájött, hogy a lánynak eddig csupán a töredékét használta ki éshogy ennél milliószor nagyobb lehetőségeket kínál tálcán felé az élet, Shota pedig örökölte apja üzleti érzékét és nem kellett sok idő, hogy megtalálja a neki megfelelő utat. Horunka városában kezdtek. A lányt arra utasította, hogy járja körbe a várost és jelöljön be a térképén minden olyan vendéglátóipari egységet, amelyik nem az "útszéli, lepukkant kocsma" hatását kelti, hanem valamennyire elegáns és jegyezze le a nevüket, ő pedig közben magára vette Aincrad legtöbbet érő vértjét és kiment a város közvetlen határába gyenge mobokat aprítani. Nem mintha ezzel túl sok tapasztalatponthoz jutott volna, de annál is több és mégtöbb piához!
És itt most a pia volt mindennek az alfája és omegája egyaránt.
- Komolyan, srácok, próbáljátok ki feljavítva - kortyolt mégegyet a forraltborból és odanyújtott a társaság tagjainak egy kis üvegcsét, akik alkoholtól kipirult arccal, örömmel fogadták ezt a kis ajándékot és hamar szét is osztották azt maguk között. Shota pár laza poénnal és átlagon felüli szövegével hamar beilleszkedett az adventi forgatagot kipihenő, italozgató bandákhoz, utána pedig márcsak egy jó időben beszúrt mondat és egy üveg ingyenpia kellett, hogy végleg megnyerje őket magának. A többi pedig gyerekjáték volt. Shota az esetek nagytöbbségében úgy köszönt el, hogy új haverjai, akiknek még a nevét sem tekintette megjegyzésre méltónak sajnálták, hogy lelép, azt pedig főleg, hogy nincs nála több ebből a különleges italból. Ők várták vissza maguk közé a srácot, pedig Shota számára halak voltak csupán, tátogó barmok, akik könnyedén bekapják az eléjük kerülő csalit. Akik azt hiszik, hogy kifogtak egy önzetlen szerencsétlent, holott ők lesznek azok, akik pár hét vagy hónap múlva súlyosan megfizetnek mindezért. A szó legszorosabb értelmében.
Shota mosolyogva kortyolgatta a főtéren vásárolt forraltbort és most mégcsak azt sem bánta igazán, hogy a forró ital újra és újra végigmarja torkát. A főtéren felállított karácsonyfa tövében álldogállt és a Mikulás körül nevetgélő kisgyerekeket figyelte, ahogyan azok a mindenféle dolgaikat mesélik neki, beteljesülő kívánságokra éhesen.
Megtehették, hiszen nem veszítettek vele semmit, szívükben viszont reménnyel térhettek haza ezután.
Pont úgy, ahogyan ő is tette ezt, december elsején.
Közvetlenül azelőtt, hogy végül Solvikba teleportált volna.

by **Shota** Pént. Okt. 28 2022, 17:15

Aincrad? Az meg mi?

Shota unottan kavargatta a csésze kávéját az irodaház földszinti éttermében, azt fontolgatva, hogy faképnél hagyja a vele szemben ülő fiatal férfit és inkább átül két asztallal odébb, ahol egy igencsak szemrevaló barna foglalt éppen helyet. A probléma mindezzel ott kezdődött, hogy Sato az egyik legnagyobb befektetőjük fiacskája volt, így a pár hónapja szabadult férfiú aligha viselkedhetett vele illetlenül – és mégha meg is tehette volna (és Shota számára talán ez volt a probléma nagyobb része) a nagyapja biztosan nem nézte volna ezt jó szemmel. Márpedig a nagyapa szava igencsak sokat számított, lévén (egyelőre) ő volt a cégtulajdonos, akitől a srác a vagyont és a tulajdonjogokat remélte, és mivel Shota volt a család egyetlen valamirevaló leszármazottja, egy kis jópofizással és jómodorral ezer százalék, hogy a markában lesz az egész.
Csak győzze kivárni, amíg az öreg végre lelép a porondról.
- … köztünk szólva, én is majdnem belogoltam aznap. Még jó, hogy nem tettem meg! Akkor pont úgy néznék ki, mi… – harapta el a kéköltönyös ficsúr a mondatot és bár Shota eddig csak alig-alig figyelt oda rá, erre hamar felkapta a fejét. Hát, a kölyök láthatóan nem volt egy diplomatazseni, ez azonban pont kapóra jött a férfiúnak, akit nem az érdekelt, hogy mások mit gondolnak róla, hanem az, hogy mit mernek vagy nem mernek vele szemben megtenni. Ez a helyzet pedig így egyértelműen neki kedvezett; a másik zavartan kortyolt bele az italába és próbálta kerülni a szemkontaktust, amíg Shota fensőbbségének teljes tudatában mosolyodott el és dőlt hátra a székben:
- Áh, semmi probléma. Még nem jutottam el odáig, hogy újra edzhessek – legyintett és ezzel feloldozta ugyan a kéköltönyös szerencsétlent, de egyben adósává is tette. Persze a tényekkel ő sem tudott vitatkozni: a bent töltött három-négy év alatt csontsoványra fogyott és bár a szorgos (és időszakosan jól megtömött zsebű) orvosi és ápolói brigád mindent megtett, hogy formában tartsa, de azért – sajnálatos módon – csodákat ők sem tudtak művelni. Annyit mondjuk elértek, hogy Shota pár hónap alatt is már szinte tökéletesen ura lett testének, de a kockás hasizmokat egy ideig még elfelejthette. Szerencse, hogy így télen egy elegáns öltözet többet ért, mint a túlfűtött strandszezonban, mire pedig odáig jutnának, hogy Shota meztelenre vetkőzzön, már úgyis az övé a lány.
Arra a két asztallal odébb ülő barnára például – aki éppen távozni készült – még éppen lenne elég ideje.
- Elnézést, nem értettem pontosan. Néha még zúg a fülem, a sisak mellékhatása – hazudta Shota szemrebbenés nélkül és elfojtott magában egy sóhajt, amikor az ajtón kisétáló barna fenekéről vissza kellett kényszerítenie tekintetét a beszélgetőpartnerére. Meg kell hagyni, elég éles és lelombozó váltás volt.
- Persze, érthető – mosolyodott el a másik szelíden – Azt kérdeztem, mennyire volt nehéz visszaváltani. Felébredni újra a valóságban és szembesülni az itteni… helyzettel. Aiuchi úr állapotával és a cég terheivel, nomeg ott van még a húga is…
Shota szeme haragosan villant és ezzel azonnal belé is fojtotta a szót a másikba.
- Boldogulok. – zárta rövidre a választ hűvösen és kiitta a maradék kávét a poharából, jelezve ezzel a diskurzus közeljövőben várható végét.
- A „játékban” több évig vezettem egy jól menő kereskedő céhet és saját márkás üzletláncom is volt, így a cég ügyeivel való foglalkozás nem rejt akkora kihívásokat, amelyeket ne ugornék meg szívesen. Biztosíthatom felőle Önt is és a mélyen tisztelt szüleit is, hogy a pénzük a lehető legjobb kezekben lesz – mosolyodott el magabiztosan, a hanghordozása azonban észrevehetően megváltozott: eddig mint két fiatal fiú beszélgettek, most azonban már egy leendő cégtulajdonos és a tulajdonjogokért harcba szálló család egy tapasztalatlan sarja voltak, a köztük feszülő dominanciaharc pedig kézzel foghatóvá vált. Shota pontosan tudta, hogy Satot milyen célból küldték ide ma reggel, így nem tűrt meg semmilyen, az alkalmasságára vonatkozó célozgatást; az pedig már önmagában is sértette a büszkeségét, hogy ez a szó egyáltalán felmerülhetett vele kapcsolatban. Az ilyen pehelyszakállú suhancok jobb, ha hamar megtanulják, hogy a nagy Auichi vérvonal él és pezseg – terhek és állapotok ide, vagy oda.
Shota nem vallotta be magának, hogy kötődik az öreghez. Hogy a Sword Art Online nyári pontgyűjtésébe nemcsak azért fogott bele, hogy halljon a húgáról és tudassa a nagyapjával, hogy jól van, hanem azért is, hogy róla híreket kapjon. A cég sorsa a lényeg és amíg az öreg él, nem kaparinthatja meg más – mondta fel magában, de közben szerette volna, ha találkoznak még, ha sikerül méltóvá válnia az örökséghez és mint egyetlen esélyes, nem vall kudarcot.
És eddig sikerült is neki.
Hiszen túlélte a játékot.
- Ha most megbocsát, felmentem magam. Sietnem kell a kórházba – állt fel, természetesen ráhagyva a másikra, hogy rendezze a számlát. Felkapta a szék háttámlájáról a zakóját és már éppen indult volna, amikor egy fiatalka, őzikeszemű pincérlány meglökte, majd sűrű bocsánatkérések közepette elsietett. Shotát furcsa hiányérzet kerítette a hatalmába, de nem szólt semmit, csupán zsebre vágta kezeit, és kisétált az épületből.
Ha nem lesz nagy a forgalom és a sofőrje sem finomkodik a gázpedállal, alig tíz percet fog csak késni a randijáról. Ennyit pedig minden csaj várhat rá, nem igaz? Hiszen hamarosan ő lesz az egyik legnagyobb hal ebben a poshadt, büdös tóban, a túlzsúfolt, humán eszközökkel teli Tokióban.

Bekezdések a Zsenialitás Nagykönyvéből

Bekezdések a Zsenialitás Nagykönyvéből

Re: Bekezdések a Zsenialitás Nagykönyvéből