Lyssa

by **Lyssa** Hétf. Aug. 26 2019, 19:17

Név: Ichigawa Kyöka
Nem: Nő
Kaszt: Lovag
Kor: 32

Kinézet:
Az átlagnál jóval alacsonyabb termettel rendelkezik, alig éri el a 142 centimétert. Alkata kecses, de található rajta némi felesleg, épp csak rossz helyen, ahol kéne, ott lapos szegényke. A bőre ápolt és feszes, bársonyos, mindez pedig egy koránál jóval fiatalabb külsőt kölcsönöz neki. Idegen szemek alig nézhetik többnek 14-nél. Szereti a kényelmes viseletet, de a pedánsság visz mindent nála. Ruháján se ránc, se folt nem található és ez nem csak a sao rendszerének köszönhető. Sokat ad a küllemére, így sok kiegészítőt is visel, amiket rendszeresen cserél is.

Jellem:
Lovag létére meglehetősen gyáva. Kerüli a konfliktust és minden mást ami kényelmetlen lehet számára, ezt lehet érteni egy nem kívánt beszélgetéstől kezdve, egy pocsolyáig ha nem kíván sáros lenni. Pont ezért a tulajdonságáért is késik el mindenhonnan, hiába indul el jóval hamarabb mint ahogy azt a helyzet megkívánja. Halk szavú és képtelen érvényesíteni az akaratát, amikor egyedül van. Ha a húgával, vagy egy olyan személlyel, aki fontos a számára, akkor igenis ki tudja nyitni a száját, sőt ki is fordult önmagából, ha kell. Egy igazi zsebtigris, vadmacska, bestia, válik belőle.

#SzeretemAVilágot
#SzeretlekTégedIs
#MegvédemAkiFontos
#NeHúzzFel
#EngeddEl
#LégyPozitívDeNeHívPozitív
#EgyÉletünkVan

Képességek:

I. - "Shield Smash" (Aktív) A következő támadásodat felerősíted, de ezzel szét is zúzod a saját védelmedet. A következő csapás levonja a fennmaradt páncél pontodat, majd ugyanennyi értékkel megnöveli a sebzésedet.

II. - "Drop Share" (Aktív) Ha földhöz vág egy adag potiont/kristályt akkor annak tartalmát megosztja a társaival. Egy játékban csak egyszer használható.

Előtörténet:

A nevem Ichigawa Kyöka és elmesélem a történetemet. Átlagos japán gyermekként nevelkedtem, panaszom nem lehetett semmire. Anyám kedvence voltam, így mondhatom, az ő képére formált engem. Kedves és szeretetteljes nő volt, bár... sokszor, picit... sok volt. Az apámat én magának való embernek ismertem meg, oda volt a húgomért. Neki ő volt a kedvence, de akkor már nem élt az édesanyánk. Ahogy a tünemény megszületett, anyánk már nem jött haza a kórházból. Nehéz időszak volt ez mindannyiunknak, de túlvészeltük. A kezeim közé vettem és az éreztem, áldás a családnak. Örültem, hogy van, létezik és csakis a miénk. Apámé és az enyém. Sajnáltam, hogy anya nem láthatta, de addigra már átadott nekem mindent, hogy helytálljak a húgom nevelésében. De a megpróbáltatások nem értek véget. Alig négy év telt el, amikor az édesapánk sem tért többet haza. Akkor, már közel jártam a húszhoz így nem volt kérdéses a folytatás. Ketten maradtunk.

Lehetne ez egy szomorú történet is, de nem éltem meg annak. Minden éjjel amikor Emiko lefeküdt aludni, gazdagabbnak éreztem magam. Azon tanakodtam, mennyire apura hasonlít, az arcvonásai, a tudattalan gesztusai... még a lustasága is... valamint, az a fáradhatatlanság amivel a munkáját végzi, ha végre elkezdi és belemerül. Ekkor megkönnyebbülök. Ha nem is látjuk őket, még mindig velünk vannak.

Emiko gyakran dolgozott apánk volt műhelyében, én pedig ha volt némi szabadidőm azt a virtuál-térben töltöttem. Élveztem, hogy annyiféle ember és lény lehetek, hogy megannyi valóságot élhetek meg, valamint... hogy egy-egy esemény, mennyire én-idegen reakciót képes kiváltani belőlem. Megtudtam, hogy tudok bunkó és erőszakos is lenni, miközben egy szerető, szinte szülő vagyok. Megtudtam, hogy férfiként, ha szabadságnak is érződik, de annyira más kihívások várnak rám. Tapasztaltam, hogy egy lenézett elf rabszolga, jogok és vagyon nélkül, mennyire ki van szolgáltatva. De ez csupán a felszín. Apróságok... Az igazi kaland, akkor érkezett amikor gyanútlanul megszereztük a Nerve Gear egy-egy példányát és csatlakoztunk a szerverhez.

Eleinte minden szuper volt. A beállításokat is élveztem, Próbáltam nyújtózni, hogy minnél magasabbnak érzékeljen a rendszer, és tudatosan úgy tapogattam magam végig, mintha formásabb lennék, de elutasította a próbálkozást, hiszen az érzékelőit nem ilyen egyszerű átverni. A kasztválasztás nehéz kérdés volt. Hiszen az idomárság is közel áll hozzám, a virtuális tojásból egy kínai sárkányszerű pet bújt ki a promó alatt, amikor kipróbálhattam a választásokat. A kis lény körberepült és éreztem ahogy végig simítja a vállaimat, majd megpihent a jobb karomon. Utána a harcos következett... alig bírtam el azokat az ormótlanul hatalmas fegyvereket. Ahogy a fejsze a kezembe került, éreztem, ez nem az én stílusom. Az íjász elegáns volt, ahogy a kardforgató is. Kényelmes stílusnak tűntek, de valamiért csupasznak, védtelennek éreztem magam a bőrömben. A harcművész variálható fegyverei is csábítottak, de az: #ezaz érzés csupán akkor olvadt szét az ereimben, amikor a lovag felszerelését öltöttem magamra. Hezitálás nélkül ráböktem. A Trója fala pedig csak hab volt a tortán. Majdnem elkiáltottam magam hangosan, hogy a hugi a másik szobában is hallja. ~Elkészültem.

Csak szerencse, hogy nem tettem meg, hiszen a be-loggolást követően, ha elkiabálom magam, közröhej tárgyává kerültem volna. A mozgás furcsa volt, először indokolatlanul nagyokat lépkedtem, mint aki a holdon jár... Mintha más lett volna a gravitáció, de az érzékelés is teljesen szokatlannak tűnt. Idő kellett, hogy a világ intenzív környezetét és fizikáját, még ha szinte teljesen hasonlít is a valódira, megszokjam. Sikerült.

Majd bekövetkezett a pánik. Bent ragadtunk. Jómagam nem érintett olyan rosszul, mint a többieket, hatalmas pánik tört ki, főleg, hogy többen el is tűntek aznap. A rendszer csak lassan engedte őket vissza a játékba. Ahogy növekedett a halálozási ráta. A húgommal hamar talpra álltunk és a kovácsműhelye olyan, volt számára mint apánk órásműhelye. Vagy aludt, vagy műhelyben tevékenykedett. Jómagam pedig gondoskodtam, minden másról. Nyersanyagról, valamint vásárlókról. A kovácsoláshoz nem értettem, távol is állt tőlem, hogy hatalmas kalapáccsal üssem a vasat. Bár az eredmény lenyűgözött, mégsem indított el bennem semmit, a kristályok az én világom. Szépek, fényesek és az enyémek. El kellett üssem az időt. Ami pedig vásárlást és a legjobb helyek felderítését jelentette. Hamar kialakultak a törzshelyeim, amit egy globális invázió tönkre is vágott. Először nem értettem, a koboldok elözönlötték a városokat, falvakat... De ami a legrosszabb, a szinteket is. Nem volt menekvés. Mindent elpusztítottak ami az útjukba került. Borzasztóan feldühítettek... Tudtam, nem éreznek, csupán kódhalmazok... de jelenleg mi sem vagyunk mások, többek. Egy belső parancsot teljesítettek, valójában nem is rájuk haragudtam... Hanem arra, aki ezt a parancsot így alkotta meg. Szívesen fejbe kólintottam volna a pajzsommal.

Azt hiszem, igazi túlélők vagyunk. Minden nehézséget nevetve hagytunk a hátunk mögött, még azt is, amikor a rendszer akar keresztbe tenni nekünk. Egyre inkább erősödött bennem az az érzés, hogy vigyáznak ránk, valahonnan... valakik.
Még a műhelyet is ujjra kellett építenünk. Bosszankodás helyett viszont, most jobban kivettem a kíánságaim részét, így nekem is volt egy kisebb kuckóm, ahol a kincseimet tarthattam. Az idő során csúnya gyűlytőt faragott belőlem az élet. Egyre kevesebb dolgot dobálok ki, és egyre több mindent viszek haza. Ki tudja, mikor mire lesz még jó.

A harcokat nem szeretem, kerülöm... Ha lehet és általában akkor is, ha nem lehet. Barbárkodás csupán. Felesleges erőfitogtatás. Mással kérkednének inkább... A kalandokban sem szeretek harcolni, egyszerűbb azt elkerülni, de a kalandozást szeretem. Megvédeni valakit, vagy rejtélyeket megoldani, esetleg megszerezni valamit. Az jó buli.

Sokszor haragszom magamra, mennyivel élelmesebb vagyok akkor amikor a húgi is velem van és milyen elveszett, ha nincs. Talán én is olyan lennék mint ő, csak magamra erőltetem a szorgoskodás álarcát? De ha ő nem, valakinek meg kell csinálni. Valószínű most is alszik... mert a bevásárlás derogál neki, pedig segíthetne cipekedni. Nem szeretem bevallani, de erősebb mint én. Ki kéne fejleszteni a súlyemelést, hiszen az való a lovagoknak. De egy sziklákat emelgető nő?... Annyira nem passzolna hozzám...

A gondolataim sűrűn forognak körülötte és ekkor emlékek hada árasztja el az elmémet. Néha elgondolkodok, miattam lett-e ilyen lusta, de nem. Erre gondolni sem merek. Nem hibázhattam el a nevelését. Mindent jól csináltam, mondhatni... még kijavítottam azt is, amit anyánk velem rontott el. Engedékeny voltam. Nem ébresztettem fel éjnek évadján. Hagytam, hogy olyan ruhát hordjon ami neki tetszik és nem javítottam ki, ha nem volt túl... nőies. Én mindent jól csináltam!
Meg is látszik rajta. >.>

/Folytatom még, ha kell./

Ahogy azt jeleztük, a kvízes szinted eléréséhez még 900 szó kell. Amint megvagy a kiegészítéssel, kérlek szólj Arabelnek, hogy elbírálhassa az előtörténetet.