KezdőlapBrooklyn
2 posters
1 / 1 oldal
Brooklyn
by Brooklyn Szer. Jún. 19 2019, 23:08
Név:Ahn Sung Ki - 안성기 - (An Seong Gi)
Nem: Férfi
Kor: 17
Kaszt: Íjász
Indikátor: Vörös
Kinézet:
Magasnak számító termettel rendelkezik, kissé szálkás alkattal. Haja csapzott, barna(néha lilás árnyalattal). Szemei szintén barna színűek, bőre fehér. Ruházata többnyire a kényelmet szolgálja.
Jellem:
Nyugi, még nekem sem sikerült kiismerni.
Előtörténet:
Története régebben kezdődött, mintsem tisztán emlékezzen rá. Átlagos észak-koreai család egyke gyermekeként látta meg a napvilágot, majd élte hétköznapi, unalmas életét, mint mindenki más, egészen a Sword Art Online incidensig. Jól sejted, ő is áldozata lett. Megélte a azt a szétcseszett hullámvasutat, amit itt már oly sokan...
Bent ragadt, mint több ezer más játékos. Látta szétterülni az emberek arcán az értetlenséget, a rémületet, a hitetlenséget. Majd ő is tudomásul vette: Ez valóság. Harcolni akart ellene, letagadni mint oly sokan. Megszökni valahogy, vissza oda, ahova tartozik, New York-ba.
Brooklyn... már bánta a nevet amelyet előre láthatóan még sokáig viselni fog. - Túl kell élni. - Ez munkálkodott benne. - Csak összefogással mehet. - Így csatlakozott a Vindicta céhhez. Nevükkel ellentétben nem voltak túl mozgalmasak. A céh gyorsan megtelt tagokkal, akik a kezdeti nehézség miatt könnyebben csiszolódtak össze. Kellemes és megbízható társasággá kovácsolódtak, akikre lehetet számítani. Megnyugtató volt a hovatartozás érzése.
De mint minden jó dolog ez is véget ért. A taglétszám miatt csoportulások alakultak ki, elvi eltérések, majd bizalmi szakadékok, végül az egyik taguk halála. Mindenki megrendült, hiszen aki magábanézet tudta, tehetett volna ellene. Nem kellett volna más, csak egy kis figyelem és hogy nem hiszünek a hazug mosolynak.
A céh ketté vált, sokan eltűntek, akadt aki kilépet és akadt aki ellenük fordult. A csalódottságot és azt a felbukkanó félelmet, hogy mégsincsennek biztonsgban, legyenek bármennyien is egy közösségben, könnyű kivetíteni másokra, vagy egy tőlünk független indokra...
Páran maradtak csupán, akik még folytatni akarták, akik még látták a reményt. És ez a kicsi létszám erősebbnek és elszántabbnak tűnt mint valaha. Aki pedig ennek a magja volt, nem volt más mint Lazara. A lány aki hajthatatlan, aki megéli a csalódást, de hamar túl is lendül rajta. A lány aki... egyszerűen elpusztíthatatlan.
Csak járt a szája megállás nélkül.... Brooklyn-nak már zsongott a feje a tömérdek felesleges információtol amit Lazara rázúdított és úgy tűnt még nincs vége. A fiú felsóhajtott, majd előhívta a térképet.
- Na mi az. Van híd, vagy átjáró valahol? - Kérdezte a lány, a fiú elé tolva a pofikáját, úgy hogy kitakarja a térkép jó részét.
- Nincs. - Válaszolta tömören.
Itt kell áthaladjunk, talán itt a legsekélyebb a víz. - Folytatta. Miközben látta, hogy Lazara jobbra-ballra tekintget, mint aki nem hisz a térképnek.
- Én nem akarok vizes lenni. - Akadékoskodott.
- Vegyél fel. - És már nyújtotta is a karjait a fiú felé.
- Gyere a lábadon! - De, mondata süket fülekre talált. Majd beletörődően lehajolt, hogy a lány a hátára tudjon mászni.
- De ne úgy! A nyakadba. - Adta tudtunkra, miként is szertne utazni. A fiú közönyös pillantással, de eleget tett Lazara kérésének, legugolt, hogy a lány a nyakába tudjon mászni, ami meg is történt. Óvatosan állt fel, nehogy kibillenjen az egyensúlya, majd megindult a víz felé. A part nem volt túl messze, ezért nem is értette, miért nem épített ide még senki sem hidat. Lassan haladt előre. Lazara felhúzta a lábait, hogy véletlenül se legyen vizes. Amikor kellő méélységnél jártak Brooklyn egy egyszerű mozdulattal felemelte a lány lábait, aminek köszönhetően a Lazara háttal a vízbe esett. Hangos csubbanás, majd halk buborékok hangja jelezte. Lazara megérkezett.
- Látod, ha a lábaidon jössz, legalább a hajad száraz lenne. - Jegyezte meg enyhe kajánsággal a hangjában. A választ nem értette, hisz a lány a víz alatt motyogott valamit, amiből még az orra is alig látszott ki.
Lazara és Brooklyn kapcsolata sose lett teljesen kimondva, de végig érezhetően a levegőben motoszkált valami. Egy kimondatlan érzés.
Brooklyn és a szőkeség csendben haladtak egymás mellett. Az idővel ellentétben, a hangulat meglehetősen borús volt. Képes-e valaki szó nélkül is összeveszni? Ők megoldották. Csupán pár pillanat volt az egész, de Brooklyn tudta, szavakkal és érvekkel nem deríti jobb hangulatra a lányt. Kapóra jött az npc-k őszi falevélgyűlytögetése. Jókora kupacot söpörtek már össze, amikor a parkban elhaladó párról még nem is sejtették, hogy munkájuk megrontója lesz. Brooklyn egy könnyed mozdulattal kapta fel Lazarat és dobta bele a falevélkupacba, majd ugrott utána ő maga is. Ha nem is tudta, de sejtette, hogy az efféle random dolgok többnyire kizökkentik Lazarat a gondolataiból és be is vállt. A megszeppenéséből felocsúdott lány, lassan elnevette magát és birkózásra invitálta azt, aki az imént nehézsúlyban odavágta.
Mindenkinek van félelme... Lazara nem szerette a viharokat és kiállhatatlan módon védekezett ellene. Nem kell neki más, mint egy magasított ágy, vagy ami jobb... egy szekrény. Bekuckózva oda, fülre tapasztott kézzel már-már várta a villámokat és dörrenéseket, amit... majd a hangos "pa~pa~pa~pa~pa"-val cenzúrázott. Ez történt most is. Külön szobával rendelkeztek, de Lazara szó nélkül lépet be a fiú magánszférájába, majd zárkózott be a szekrényébe. Brooklyn tudta, hogy a lány nem szereti ha dörög az ég, de egy picit meglepődött, hogy nem a saját szobájában "szenvedi" végig az egészet. A villámlást kisvártatva hangos dörrenés követte, miközben mi már hallhattuk a "pa~pa~pa~pa~pa" szavakat, amivel megpróbálta elnyomni a robajt. Két három alkalom után Brooklyn kezdett besokalni tőle, és ugyan magára hagyhatta volna, mégsem kívánta elhagyni a saját szobáját. Elhúzta az ajtót, de abban a pillanatban már nyúlt is érte egy vékony kéz, ami megfogta a csuklóját és behúzta maga mellé. Váratlanul érte, de nem állt ellen. Behúzódott mellé, és magukra csukta az ajtót. Úgy gondolta, még a végén jól is alakulhat a dolog. Majd egy újabb dörgés és a már ismert "pa~pa~pa~pa~pa". Brooklyn úgy gondolta, talán ez egy lehetőség amit a lány nyújt neki, így miután Lazara nyugodtabbnak tűnt, Brooklyn a lány arcát kezdte el kitapogatni a sötétben, és igyekezett úgy helyezkedni, hogy kényelmesen mellé férjen. Amikor Lazara felfogta mi is történik, egy hatalmas csattanást egy tompa dübbenés követett. A lány könnyen megtalálta a fiú arcát, akinek a feje pedig a szekrény falát. Majd gyászos a csend töltötte be a teret, mígnem egy halk mondat hagyta el Lazara ajkait.
- Szeretlek.- Szinte suttogta.
- Tudom.- Újabb dörrenés és az ismerős hangsor... és ez még hosszú perceken keresztül ismétlődött meg újra, és újra...
Délutánra, egy közös portyát beszéltek meg a céhhel, de már délelőtt szokatlanul nagy volt a hangzavar a céhházban, aminek a Brook utána is járt. Ahogy haladt lefele a lépcsőn egyre növekedet a lármát okozó delikvensek robaja, és kisvártatva a káoszt is megpillantotta, amit okoztak. Lazara, ha épp nem őt nyúzta, akkor talált magának valki mást. Depo-n próbált ki pár pankrátor fogást, amit vékony és törékeny fiú egyre kevésbé díjazott, de szabadulni már nem tudott a lány folytó szorításábol.
- Nem kéne ennyit verekedned. - Szólt oda Lazara-nak, aki széles vigyorral már érvelt is.
- De nem fáj neki. - Közölte Aincard talán egyetlen jó tulajdonságát. A fiú arca kék volt, mire engedett a szorításból.
- Nézd, mit tanultam! - Már mozdult is volna Brooklyn irányába, aki a kezében tartott almát egyszerűen a lány fejéhez vágta.
- Ez rosszul esett! - Panaszolta a lány szédelegve... Brooklyn csak remélte, hogy a lány érti a célzást. De Lazara is kiismerte már a fiú gyengéjét és nem volt rest bevetni ellene.
- Kiskutya béka jelmezben! Kislány unikornisruhácskában! Hát nézd meg! Nézd csak ezt a rózsaszín macikát, szivárvány van a hasikáján! De ééédees! - Mutatta neki a mellékelt képeket, ami túl cukik egy fiatal fiú egészségesen fejlődő idegrendszerének és ezt, tökéletesen prezentálta Brook először öklendezéssel, majd tényleges
Egyre kevésbé szerették a tagok a céhgyűléseket. Mindenkiben ott rejtőzött egy néma szomorúság, amihez próbáltak a legjobban viselni. Reol meghalt. Senki sem tudja, ki ölte meg... de a lányt ismerve, nem baleset volt. Rengeteg kérdés merült fel... mégis mindenki csendben vette tudomásul. Nem az első eset... és félő, nem is az utolsó. Nem lehet tudni, ki lesz a következő, de eddig mindig volt valaki... aki a "következő" volt. Lazara szólt fel elsőnek, aki a gyásszertartás és a búcszás megszervezésébe kezdett. Már nem először... Mindenki érezte, kezdenek belefáradni... Egyre kevesebb új tagot invitálnak, és akit igen... a titkolt nyomasztó hangulat, őket is elüldözi.... vagy ők maguk is eltűnnek...
Másnap Fénykert felé indultak, egy közös felvonulás, egy csendes megemlékezés és mindenki kezében egy búcsúajándék. A kert virágzott a sírokként felállított emlékművek komor szürke kőtömbökként emelkedtek ki a földből, egy-egy névvel, pár sorral és személyes tárgyakkal ellátva. Már több sírkő tornyosult, mint amennyien a céhben vannak. A ceremónia szép és szívbemarkoló volt, de a szomorúság mögött mindinkább kezdett csírátnöveszteni az emberek szívében a néma közöny, amit a félelem ültet el bennük, hogy előbb vagy utóbb, de mindenképp túl gyorsan, végül mindenkitől megválnak...
Aincardban az emberek vagy gyorsan gyógyulnak, vagy... megbolondulnak. Lazara az előbbi volt, pár hét után úgy érezte, mindenkivel közölnie kell, hogy ő mennyire szereti a világot és benne az összes élőlényt. Először Takami-t lepte meg. Oda lépett a lány mellé majd jól megölelgette és közölte vele, hogy mennyire szereti. Mindenki ismeri már Lazarat így tudta, hogy jobban teszi, ha elfogadja és ráhagyja. Depo úgy örült a kis vallomásnak, mint egy karácsonyi ajándéknak. Morel pedig megelőzte, amikor látta mire készül, konkrétan versenybe kelltek ki szereti a másikat jobban. Majd mikor döntöttek Brook is sorra került. A lány felosont a fiú szobájába és várt rá, ameddig ő hazaér. Brook benyitott, majd a lányt az ágyon találta pár könyvel a kezében. Ez önmagában is fura látvány volt. Majd amikor a fiú elé járult, hogy kitörő örömmel közölje, mennyire szereti a Brook... csak rácsukta az ajtót és lemenekült a konyhába. Sokszor inkább idegesítette Lazara viselkedése, mintsem kedvesnek, vagy aranyosnak találná... Úgy érezte mbertpróbáló türelem szükséges hozzá... főleg, ha a levakarthatatlan szakában is van.
Takami elhagyta a céhet, nem idnokolta meg, csupán közölte majd lelépet. Pár hónap múlva Depo... eltűnt. Egyszerre jelezett a barátlista felugró ablaka, a fiú neve pedig szürkén figyelt vissza a listáról. Meghalt... A céh hanyatlása lassan az utolsókat rúgja és megszűnnek létezni. Szomorú ez annak, aki képes annyira ragaszkodni, mint a keménymag, akik még megmaradtak. Egyre nagyobb volt a csend az épületben és ugyan még lakták, mégis kihaltnak tűnt. Már nem volt olyan jó lenni otthon lenni mint régen, már nem nyújtott lelki menedéket. Ideje volna elengedni már...
Lazara egy levelet hagyott magaután. Ki akarja deríteni mi történt Reol-al. Ennyi jár neki. Rövid, velős és önfejű. A pm-ekre nem reagált és nem adott támpontott mégis merre indult. Brook a nyomkövetés segítségével tudott csak a nyomába eredni. Morel nem tudott elszakadni egy küldetésből, de másnapra segítséget ígért. Brook viszont rögtön a lány nyomába eredt. A keszekusza, felesleges útvonalakat is bejárva, végigkövetve a lány lábnyomait, sokszor visszavezettek ugyanabba a fogadóba, végül pedig ki, a védett övezeten túlra. Még él. Nézte meg a listán és egyre szaporázta a lépteit. Hosszú túra után az erdőben egy tisztáson túlra ért. A fák széles törzsei, kidőlt korhadt rönkjei vették körbe, és úgy tűnt... véget ér a jel. Felszívódott... eltűnt. Brook értetlenül nézett körbe és kereste, mit nem vett észre... Majd halvány nyomokat pillantott meg egy hatalmas faoduban, aminek korhadt széleit már benőtte a moha. A pm-re még mindig nem reagált... Benézett a fa belsejébe, majd egy vékony járatott fedezett fel ami a föld alá vezet. Kikerekedett szemekkel próbálta felmérni, hogy egyáltalán ő maga beférne-e. De a puding próbája az evés. Végig tuszkolta magát, majd láthatta, hogy belül sokkal tágasabb a tér, így bátrabban fészkelődött, mire be tudta magát préselni és egy alig egy méteres zuhanás után, görnyedve elhasznált egy fénykristályt. Ázott fa és föld illata csapta meg az orrát. Soha nem gondolta, hogy egy üreg... lehet ennyie nagy, és ezt az érzést csak erősítette benne, ahogy azt tapasztalta, hogy minnél bentebb halad, annál tágasabb lesz. Immáron kihúzva magát, megfelelő és kényelmes tartással folytatta a keresést. Lazara lábnyomai egyre tisztábbak. Tudta, közeledik ez pedig még szaporább léptekre ösztönözte, miközben egy a fegyverét is egyre tudatosabban tartotta. Halvány fényeket pillantott meg így tudta, immáron egy barlangrendszer belsejében tartózkodnak. A kristályok halványzöld fénye nem volt ismeretlen számára, nem úgy mint maga a hely amit felfedezett. Hosszú séta volt ez így is, mire a távolban egy furcsa, nem oda illő tárgy sziluetjét vélte felfedezni. A lépteit némileg lassította, óvatosan közeledett. A tárgy egyre inkább hasonlított egy nagy, álló inkubátorhoz, lekerekített szélekkel és benne egy női alakkal. Már messziről tudta, hogy Lazara van bezárva oda. A lány eszméleténél volt, kiabálni kezdett örömében, szerencsére csupán tompa morajként hallasztszódott, miközben Brook próbálta csendre inteni a lányt. Amint odaért, jobban szemügyre tudta venni az eszközt. Olyan volt, mintha nem lett volna ajtaja... csupán egy kézlenyomat az átlátszó falon. Megijedt mikor Lazara kétségbeesetten felkiáltott.
- Mögötted van két ember! - Kiáltotta, mire Brook megfordult és két közel két és fél méteres, fehér bundával megáldott kék arcú teremtményt pillantott meg. Ösztönösen távolságott vett fel velük szemben és a kezében a nyílat már rájuk is szegezte. A lények nem mozdultak, csupán vártak. Lazara ismét felsikítotott, ahogy látta, az élete egyre fogyatkozik a kamrában látszólag a semmitől. Brookot sürgette, aki habozás nélkül belelőtt a teremtményekbe, akiken az "immortal object" felírat jelent meg, amint elérte a bundájukat egy-egy nyíl.
- Ez... lehetetlen. - Hülledezett Brook, de mivel a lények továbbra is csak álltak tétlenül, így óvatosan de lopni kezdte a távolságot, hogy ismét Lazara mellett lehessen. A lány élete folyamatosan csökkent, míg a két lény csupán egy helyben állt és várt, mígnem az egyik megszólalt. Brook ki nem tudta, hogy a jetik tudnak beszélni, vagyik akiket eddig levágot... hörgésen kívül mást nem hallattak...
- A lány meg fog halni, ez ellen már nem tehetsz semmit. - Majd a másik folytatta.
- Kivéve, ha megengeded neki, hogy ezentúl a tudata a te testedben éljen tovább. Így addig, ameddig élsz és nem hagyod el a játékot, veled maradhat a céhtársad. - Őrületnek hangzott, az egész amit Lazara kétségbeesése sem könnyített meg. Nehéz volt tiszta fejjel gondolkodni Brooknak hiszen mindez abszurd volt még Aincardhoz képest is. A lány élete folyamatosan csökkent a sárgából lassan pirosra váltott az életcsíkja. Lazara ugyan nem könyörgött és nem mondta ki, de minden rezdülésén látszódott, borzasztóan fél és nem akar meghallni. Brook a kézlenyomatba illesztette a tenyerét. Döntött.
- Szeretlek. - Fogalmazta meg sírva a szavakat, miközben Lazara is bele illesztette a sajátját.
- Én is. - Felelte Brook.
~Héé ébredj!~ Halk és tompa hangon hallatszódott a lány hangja csupán.
~Ébredj már!~ A hangja picit eréjesebb volt mint az előbbi.
Brook az erdő közepén tért magához. Lassan bírt csak fekelni, szédült és homályos volt a látása pár másodpercig.
- Ne sürgess már! - Válaszolt a lánynak... majd lomha mozdulatokkal tápászkodott fel. Körbe pillantott.
~ Na végre! ~ Lazara hangjában érehető volt a megkönnyebbülés.
A fiú pedig továbbra is kereste a hang forrását. Körbefordult, de sehol sem látta Lazarat.
- Hol vagy? - Kérdezte meglepetten Brook.
~ Hát, itt. ~ Jött az egyszerű válasz, amivel a fiú nem volt kisegítve.
Gyorsan leellenőrízte magát, és ekkor tudatosult benne, hogy mi volt az a furcsa csiklandozós érzés, amíg feküdt. Nincs rajta se cipő, se zokni, nadrág... és ahogy haladt felfelé.
~ Ne nézd! ~ Lazara szinte sikított. De a fiú folytatta.
~ Ne nézz oda!~ Brok már pedig odanézett, végig mérte magát és tudatosulnia kellett benne, egyszáll semmiben áll az erdő közepén. Ilyen se történt még vele... de gyrorsan kapcsolt és ellenőrízte az inventoriját.
~ Hogy-hogy mindened eltűnt, nem maradt meg csak a pénz és a hazatérés kristály? ~ Esett Lazara teljes kétségbe. Majd a fiú még egyszer végig mérte magát.
~ Ne nézd már! Attól mert te nem vagy szégyenlős, én még igen!~ Csattant fel a lány, mintha csak az ő teste volna.
- Hát.... ilyen nincs. - Nyugtázta, azt, hoogy Lazara hangját halja a fejében, de a lányt nem látja... valamint, hogy teljesen kifosztották...
Ekkor jutott az eszébe. A menüből megkereste a barátlistát és látta. Lazara halott. Megszédült és lezsibbadt az egész testre egy percre.
~ Hát igaz... tényleg megtörtént. ~ Kimondani már nem tudta, hogy meghallt.
- Ilyen nincs!... - Ismételte magát Brook. Majd leült egy farönkre, ahol még a hátát is neki tudta támasztani egy fának, és felnézett a lombok feletti égboltra. Hosszú percekig ült így, míg tisztázta magában a történteket.
~ Sajnálom...~ Hallotta Lazara hangját a fejében.
- Mégis te mit sajnálnál? Én hagytalak meghallni.... - Felelte keserűséggel a hangjában, miközben fejét enyhén a fának ütötte.
- Ez kész... kezdek megbolondulni! - Nevette el magát, miközben kezeit az arcába temette. Mindezt csend követte, amit Lazara tört meg végül
~Még... nem haltam meg. ~ Felelte halkan, hangjában sajnálkozás, bocsánatkérés érződött.
A fiú a lábujjait kezdte el méregetni, amihez közel volt a térde, és már érezte, hogy Lazara ismét rá akar szólni. Nem messze az ülőhelyétől talált egy lapulevelet meg némi liánt, amivel magára tudta kötni és eltarni a levéllel az ékességét.
-Így jobb? - Brook hangja kissé apatikus volt.
~Sokkal!~ Csendült meg Lazara hangja vidáman. A teleport kristály még nála volt, így a céhez közeli városba tudott teleportálni. Ott... páran méregették, de ki ne vetne pár fura vagy épp megvető pillantást. Kihúzott háttal érte el a céhházat, ahol össze is futott a rajta kívül utolsó megmaradt taggal... Brook köszönni akart, de látta a fiú arcán a megvetést... és valami mást, csalódást, segítséget kért ugyan tőle, de kapcsolatuk sosem volt felhőtlen. Végül szótlanul haladtak el egymás mellett, a céhük létszámhiány miatt fel meg fog szűnni, ez nem kérdés. Valószínűleg ő már elvitt mindent magával, amire szüksége volt. Amint becsukta maga mögött az ajtót Brooklyn talán soha nem érzett még akkora ürességet, mint ott, akkor. Egyedül maradt... Teljesen egyedül, hosszú évek után... Sóhajtott egyett, majd a kezeit a nyakára támasztotta és némi félmosollyal az arcán indult fel a lépcsőn a szobájába. Ott körbenézve, az fogadta amit várt. Volt pár dolog, amit nem hagyna ott a fosztogató patkányoknak, így azokat eltette és fel is öltözött, ekkor haladt el a tükör előtt, amikor meg akadt a szeme valamin, így visszatért és belenézett megint. Az indikátora vörös.
~ Mióta vörös az indikátorod? ~ Hülledezett Lazara.
- Fogalmam sincs... - Ült le az ágy szélére, döbbenetében. Nem tehetett mást, minden erejével az elmúlt északán tűnődött. Végül arra jutott, hogy ki kérdezi a belső hangját is. Valamint... volt még egy ötlete, hogy megtudja, tényleg megőrült-e. A két történet szinte mindenben egyezett, egy dolgot kivéve. Lazara két embert látott a kabinból, míg ő két Jetit... Valamint egyikük sem emlékszik arra, miként kerültek ki a barlangból.
Van még egy ötletem. - Vetette fel a lánynak, miközben elindult Lazara szobája felé.
Majd folytatta, amint beért. Ha elmondod, mit hol találok, mielőtt kinyitom a szekrényeket, és az lesz ott, akkor valódi vagy, ha nem... akkor csak kitalállak.
~ Rend...ben. ~ Felelte bizonytalanul a hang. Majd a középső szekrény alsó fiókjával kezdte. Rátette kallantyúra a kezét, majd várta a választ.
~Zoknik, harisnyák ~ Jött a válsz, majd amikor kinyitotta bugyik voltak benne. Visszacsukta.
~ Ne! Ne! Ne! Akkor egyel fentebb lesz az! ~ Javította ki magát a lány.
- Ez a te szobád! Hogy nem tudod, mit hol tartasz? - Vonta kérdőre a fiú, miközben félt, hogy bebizonyosodik a legnagyobb félelme.
~ Hát, úgy hogy ha kinyitom és az van benne, akkor jó, ha nem akkor kinyitok egy másikat! ~ Akadékoskodott Lazara.
A fiú lassan tette fel a következő mondatát.
- Szedd össze magad, ez most fontos! Én ezeket nem tudom, így ha te meg tudod mondani, mit hol találok, akkor tényleg te vagy az... Akkor ebben lesznek zoknik és harisnyák? - Nyúlt az egyel fentebb lévő fiúkhoz.
Kissé bátortalanul de megkapta a választ.
~Igen~ Kihúzta a fiókot, tényleg az volt benne. Ezt pedig eljátszották többször, immáron nem tévesztve. Brook szeme ekkor akadt meg egy kis füzeten, leült a lány helyére, szembe vele egy sminktükör, és pár lányos kacat... A füzetet fellapozta, majd meglepődve értelmezte a látottakat. Számok... egy rakat költségvetés... a céh rovására.
- Te loptad a pénzünket?- Vonta kérdőre a fiú Lazarát.
~ Nem! Én... nem. Csak kölcsönvettem egy keveset! De mindig csak egy keveset! ~ Szabadkozott...
- De... hát... sokszor kicsi az sok! - Brook szeme végigfutott a számokon és egy idő után már nem merte tovább számolni... Majd tovább lapozott... szerencsejáték?!....
- Erre verted el a pénzt? - A fiú a döbbenettől alig kapott levegőt. Tudta, hogy a lány eleven és sokszor incselkedik, de erre pont tőle nem számított...
~ Hát nah! Én csak gazdaggá tettem volna a céhet! Vissza adtam volna! ~ A fiú kissé megszédült, de mivel a céh már romokban, nem számított...
- Rendben... - Nyugtázta, hogy már nem tehet semmit... Felállt, majd kiment a lány szobájából, de átlépve a küszöböt megtorpant. Visszafordult, majd megszólalt.
- Kell valami innen? - Nézett körbe, hiszen a lány az ő szemeivel lát most.
~ A sminkek, pár ruha...~ Majd elhallgatott...
~ Röfi úr! ~ Azzal meglátta a habos babos tülszoknyás, kalapos malacot. A fiú pedig elhányta magát. A túl édes dolgok, mindig rosszul hatnak a gyomrára. Miután rendbejött, eltette a malacot az inventorijának a legmélyére.
A következő célálomása, hogy kiderítse mi is történt pontosan az előző éjjel. Visszatért arra a pontra, ahol az odut találta, és megpróbált ismét bemászni rajta, de sehol sem talált semmilyen rést, nemhogy barlangot... Felsóhajtott, majd ahogy megpróbált kimászni még a fejét is beütötte.
~ Kyaa~ Szólalt meg Lazara, pedig még csak nem is az ő feje lett beütve.
- Te is érzel? - Kérdezte Brook.
~ Igen, azt hiszem mindent látok, hallok és érzek, amit te is...~
~Fura, hogy nem lehet mostmár csak saját gondolatom. ~ Próbálta ki, hogy nem szavakkal kommunikál vele.
~ Ez igaz rám is. ~
~ Már többet vesztettünk, mint amit szabad lenne bármikor is... A tagokat, az otthonunkat... a testedet...~
~Igen...~
~Már nem csalódott és szomorú, elkeseredett vagyok...~
~...~
~Gyűlölöm... gyűlölöm Kayabat, amiért ezt tette velünk!~
~ Megesküszöm, hogy megölöm! ~
~...segítek...~
Nem: Férfi
Kor: 17
Kaszt: Íjász
Indikátor: Vörös
Kinézet:
Magasnak számító termettel rendelkezik, kissé szálkás alkattal. Haja csapzott, barna(néha lilás árnyalattal). Szemei szintén barna színűek, bőre fehér. Ruházata többnyire a kényelmet szolgálja.
Jellem:
Nyugi, még nekem sem sikerült kiismerni.
Előtörténet:
Története régebben kezdődött, mintsem tisztán emlékezzen rá. Átlagos észak-koreai család egyke gyermekeként látta meg a napvilágot, majd élte hétköznapi, unalmas életét, mint mindenki más, egészen a Sword Art Online incidensig. Jól sejted, ő is áldozata lett. Megélte a azt a szétcseszett hullámvasutat, amit itt már oly sokan...
Bent ragadt, mint több ezer más játékos. Látta szétterülni az emberek arcán az értetlenséget, a rémületet, a hitetlenséget. Majd ő is tudomásul vette: Ez valóság. Harcolni akart ellene, letagadni mint oly sokan. Megszökni valahogy, vissza oda, ahova tartozik, New York-ba.
Brooklyn... már bánta a nevet amelyet előre láthatóan még sokáig viselni fog. - Túl kell élni. - Ez munkálkodott benne. - Csak összefogással mehet. - Így csatlakozott a Vindicta céhhez. Nevükkel ellentétben nem voltak túl mozgalmasak. A céh gyorsan megtelt tagokkal, akik a kezdeti nehézség miatt könnyebben csiszolódtak össze. Kellemes és megbízható társasággá kovácsolódtak, akikre lehetet számítani. Megnyugtató volt a hovatartozás érzése.
De mint minden jó dolog ez is véget ért. A taglétszám miatt csoportulások alakultak ki, elvi eltérések, majd bizalmi szakadékok, végül az egyik taguk halála. Mindenki megrendült, hiszen aki magábanézet tudta, tehetett volna ellene. Nem kellett volna más, csak egy kis figyelem és hogy nem hiszünek a hazug mosolynak.
A céh ketté vált, sokan eltűntek, akadt aki kilépet és akadt aki ellenük fordult. A csalódottságot és azt a felbukkanó félelmet, hogy mégsincsennek biztonsgban, legyenek bármennyien is egy közösségben, könnyű kivetíteni másokra, vagy egy tőlünk független indokra...
Páran maradtak csupán, akik még folytatni akarták, akik még látták a reményt. És ez a kicsi létszám erősebbnek és elszántabbnak tűnt mint valaha. Aki pedig ennek a magja volt, nem volt más mint Lazara. A lány aki hajthatatlan, aki megéli a csalódást, de hamar túl is lendül rajta. A lány aki... egyszerűen elpusztíthatatlan.
***
Csak járt a szája megállás nélkül.... Brooklyn-nak már zsongott a feje a tömérdek felesleges információtol amit Lazara rázúdított és úgy tűnt még nincs vége. A fiú felsóhajtott, majd előhívta a térképet.
- Na mi az. Van híd, vagy átjáró valahol? - Kérdezte a lány, a fiú elé tolva a pofikáját, úgy hogy kitakarja a térkép jó részét.
- Nincs. - Válaszolta tömören.
Itt kell áthaladjunk, talán itt a legsekélyebb a víz. - Folytatta. Miközben látta, hogy Lazara jobbra-ballra tekintget, mint aki nem hisz a térképnek.
- Én nem akarok vizes lenni. - Akadékoskodott.
- Vegyél fel. - És már nyújtotta is a karjait a fiú felé.
- Gyere a lábadon! - De, mondata süket fülekre talált. Majd beletörődően lehajolt, hogy a lány a hátára tudjon mászni.
- De ne úgy! A nyakadba. - Adta tudtunkra, miként is szertne utazni. A fiú közönyös pillantással, de eleget tett Lazara kérésének, legugolt, hogy a lány a nyakába tudjon mászni, ami meg is történt. Óvatosan állt fel, nehogy kibillenjen az egyensúlya, majd megindult a víz felé. A part nem volt túl messze, ezért nem is értette, miért nem épített ide még senki sem hidat. Lassan haladt előre. Lazara felhúzta a lábait, hogy véletlenül se legyen vizes. Amikor kellő méélységnél jártak Brooklyn egy egyszerű mozdulattal felemelte a lány lábait, aminek köszönhetően a Lazara háttal a vízbe esett. Hangos csubbanás, majd halk buborékok hangja jelezte. Lazara megérkezett.
- Látod, ha a lábaidon jössz, legalább a hajad száraz lenne. - Jegyezte meg enyhe kajánsággal a hangjában. A választ nem értette, hisz a lány a víz alatt motyogott valamit, amiből még az orra is alig látszott ki.
***
Lazara és Brooklyn kapcsolata sose lett teljesen kimondva, de végig érezhetően a levegőben motoszkált valami. Egy kimondatlan érzés.
Brooklyn és a szőkeség csendben haladtak egymás mellett. Az idővel ellentétben, a hangulat meglehetősen borús volt. Képes-e valaki szó nélkül is összeveszni? Ők megoldották. Csupán pár pillanat volt az egész, de Brooklyn tudta, szavakkal és érvekkel nem deríti jobb hangulatra a lányt. Kapóra jött az npc-k őszi falevélgyűlytögetése. Jókora kupacot söpörtek már össze, amikor a parkban elhaladó párról még nem is sejtették, hogy munkájuk megrontója lesz. Brooklyn egy könnyed mozdulattal kapta fel Lazarat és dobta bele a falevélkupacba, majd ugrott utána ő maga is. Ha nem is tudta, de sejtette, hogy az efféle random dolgok többnyire kizökkentik Lazarat a gondolataiból és be is vállt. A megszeppenéséből felocsúdott lány, lassan elnevette magát és birkózásra invitálta azt, aki az imént nehézsúlyban odavágta.
***
Mindenkinek van félelme... Lazara nem szerette a viharokat és kiállhatatlan módon védekezett ellene. Nem kell neki más, mint egy magasított ágy, vagy ami jobb... egy szekrény. Bekuckózva oda, fülre tapasztott kézzel már-már várta a villámokat és dörrenéseket, amit... majd a hangos "pa~pa~pa~pa~pa"-val cenzúrázott. Ez történt most is. Külön szobával rendelkeztek, de Lazara szó nélkül lépet be a fiú magánszférájába, majd zárkózott be a szekrényébe. Brooklyn tudta, hogy a lány nem szereti ha dörög az ég, de egy picit meglepődött, hogy nem a saját szobájában "szenvedi" végig az egészet. A villámlást kisvártatva hangos dörrenés követte, miközben mi már hallhattuk a "pa~pa~pa~pa~pa" szavakat, amivel megpróbálta elnyomni a robajt. Két három alkalom után Brooklyn kezdett besokalni tőle, és ugyan magára hagyhatta volna, mégsem kívánta elhagyni a saját szobáját. Elhúzta az ajtót, de abban a pillanatban már nyúlt is érte egy vékony kéz, ami megfogta a csuklóját és behúzta maga mellé. Váratlanul érte, de nem állt ellen. Behúzódott mellé, és magukra csukta az ajtót. Úgy gondolta, még a végén jól is alakulhat a dolog. Majd egy újabb dörgés és a már ismert "pa~pa~pa~pa~pa". Brooklyn úgy gondolta, talán ez egy lehetőség amit a lány nyújt neki, így miután Lazara nyugodtabbnak tűnt, Brooklyn a lány arcát kezdte el kitapogatni a sötétben, és igyekezett úgy helyezkedni, hogy kényelmesen mellé férjen. Amikor Lazara felfogta mi is történik, egy hatalmas csattanást egy tompa dübbenés követett. A lány könnyen megtalálta a fiú arcát, akinek a feje pedig a szekrény falát. Majd gyászos a csend töltötte be a teret, mígnem egy halk mondat hagyta el Lazara ajkait.
- Szeretlek.- Szinte suttogta.
- Tudom.- Újabb dörrenés és az ismerős hangsor... és ez még hosszú perceken keresztül ismétlődött meg újra, és újra...
***
Délutánra, egy közös portyát beszéltek meg a céhhel, de már délelőtt szokatlanul nagy volt a hangzavar a céhházban, aminek a Brook utána is járt. Ahogy haladt lefele a lépcsőn egyre növekedet a lármát okozó delikvensek robaja, és kisvártatva a káoszt is megpillantotta, amit okoztak. Lazara, ha épp nem őt nyúzta, akkor talált magának valki mást. Depo-n próbált ki pár pankrátor fogást, amit vékony és törékeny fiú egyre kevésbé díjazott, de szabadulni már nem tudott a lány folytó szorításábol.
- Nem kéne ennyit verekedned. - Szólt oda Lazara-nak, aki széles vigyorral már érvelt is.
- De nem fáj neki. - Közölte Aincard talán egyetlen jó tulajdonságát. A fiú arca kék volt, mire engedett a szorításból.
- Nézd, mit tanultam! - Már mozdult is volna Brooklyn irányába, aki a kezében tartott almát egyszerűen a lány fejéhez vágta.
- Ez rosszul esett! - Panaszolta a lány szédelegve... Brooklyn csak remélte, hogy a lány érti a célzást. De Lazara is kiismerte már a fiú gyengéjét és nem volt rest bevetni ellene.
- Kiskutya béka jelmezben! Kislány unikornisruhácskában! Hát nézd meg! Nézd csak ezt a rózsaszín macikát, szivárvány van a hasikáján! De ééédees! - Mutatta neki a mellékelt képeket, ami túl cukik egy fiatal fiú egészségesen fejlődő idegrendszerének és ezt, tökéletesen prezentálta Brook először öklendezéssel, majd tényleges
***
Egyre kevésbé szerették a tagok a céhgyűléseket. Mindenkiben ott rejtőzött egy néma szomorúság, amihez próbáltak a legjobban viselni. Reol meghalt. Senki sem tudja, ki ölte meg... de a lányt ismerve, nem baleset volt. Rengeteg kérdés merült fel... mégis mindenki csendben vette tudomásul. Nem az első eset... és félő, nem is az utolsó. Nem lehet tudni, ki lesz a következő, de eddig mindig volt valaki... aki a "következő" volt. Lazara szólt fel elsőnek, aki a gyásszertartás és a búcszás megszervezésébe kezdett. Már nem először... Mindenki érezte, kezdenek belefáradni... Egyre kevesebb új tagot invitálnak, és akit igen... a titkolt nyomasztó hangulat, őket is elüldözi.... vagy ők maguk is eltűnnek...
Másnap Fénykert felé indultak, egy közös felvonulás, egy csendes megemlékezés és mindenki kezében egy búcsúajándék. A kert virágzott a sírokként felállított emlékművek komor szürke kőtömbökként emelkedtek ki a földből, egy-egy névvel, pár sorral és személyes tárgyakkal ellátva. Már több sírkő tornyosult, mint amennyien a céhben vannak. A ceremónia szép és szívbemarkoló volt, de a szomorúság mögött mindinkább kezdett csírátnöveszteni az emberek szívében a néma közöny, amit a félelem ültet el bennük, hogy előbb vagy utóbb, de mindenképp túl gyorsan, végül mindenkitől megválnak...
***
Aincardban az emberek vagy gyorsan gyógyulnak, vagy... megbolondulnak. Lazara az előbbi volt, pár hét után úgy érezte, mindenkivel közölnie kell, hogy ő mennyire szereti a világot és benne az összes élőlényt. Először Takami-t lepte meg. Oda lépett a lány mellé majd jól megölelgette és közölte vele, hogy mennyire szereti. Mindenki ismeri már Lazarat így tudta, hogy jobban teszi, ha elfogadja és ráhagyja. Depo úgy örült a kis vallomásnak, mint egy karácsonyi ajándéknak. Morel pedig megelőzte, amikor látta mire készül, konkrétan versenybe kelltek ki szereti a másikat jobban. Majd mikor döntöttek Brook is sorra került. A lány felosont a fiú szobájába és várt rá, ameddig ő hazaér. Brook benyitott, majd a lányt az ágyon találta pár könyvel a kezében. Ez önmagában is fura látvány volt. Majd amikor a fiú elé járult, hogy kitörő örömmel közölje, mennyire szereti a Brook... csak rácsukta az ajtót és lemenekült a konyhába. Sokszor inkább idegesítette Lazara viselkedése, mintsem kedvesnek, vagy aranyosnak találná... Úgy érezte mbertpróbáló türelem szükséges hozzá... főleg, ha a levakarthatatlan szakában is van.
***
Takami elhagyta a céhet, nem idnokolta meg, csupán közölte majd lelépet. Pár hónap múlva Depo... eltűnt. Egyszerre jelezett a barátlista felugró ablaka, a fiú neve pedig szürkén figyelt vissza a listáról. Meghalt... A céh hanyatlása lassan az utolsókat rúgja és megszűnnek létezni. Szomorú ez annak, aki képes annyira ragaszkodni, mint a keménymag, akik még megmaradtak. Egyre nagyobb volt a csend az épületben és ugyan még lakták, mégis kihaltnak tűnt. Már nem volt olyan jó lenni otthon lenni mint régen, már nem nyújtott lelki menedéket. Ideje volna elengedni már...
***
Lazara egy levelet hagyott magaután. Ki akarja deríteni mi történt Reol-al. Ennyi jár neki. Rövid, velős és önfejű. A pm-ekre nem reagált és nem adott támpontott mégis merre indult. Brook a nyomkövetés segítségével tudott csak a nyomába eredni. Morel nem tudott elszakadni egy küldetésből, de másnapra segítséget ígért. Brook viszont rögtön a lány nyomába eredt. A keszekusza, felesleges útvonalakat is bejárva, végigkövetve a lány lábnyomait, sokszor visszavezettek ugyanabba a fogadóba, végül pedig ki, a védett övezeten túlra. Még él. Nézte meg a listán és egyre szaporázta a lépteit. Hosszú túra után az erdőben egy tisztáson túlra ért. A fák széles törzsei, kidőlt korhadt rönkjei vették körbe, és úgy tűnt... véget ér a jel. Felszívódott... eltűnt. Brook értetlenül nézett körbe és kereste, mit nem vett észre... Majd halvány nyomokat pillantott meg egy hatalmas faoduban, aminek korhadt széleit már benőtte a moha. A pm-re még mindig nem reagált... Benézett a fa belsejébe, majd egy vékony járatott fedezett fel ami a föld alá vezet. Kikerekedett szemekkel próbálta felmérni, hogy egyáltalán ő maga beférne-e. De a puding próbája az evés. Végig tuszkolta magát, majd láthatta, hogy belül sokkal tágasabb a tér, így bátrabban fészkelődött, mire be tudta magát préselni és egy alig egy méteres zuhanás után, görnyedve elhasznált egy fénykristályt. Ázott fa és föld illata csapta meg az orrát. Soha nem gondolta, hogy egy üreg... lehet ennyie nagy, és ezt az érzést csak erősítette benne, ahogy azt tapasztalta, hogy minnél bentebb halad, annál tágasabb lesz. Immáron kihúzva magát, megfelelő és kényelmes tartással folytatta a keresést. Lazara lábnyomai egyre tisztábbak. Tudta, közeledik ez pedig még szaporább léptekre ösztönözte, miközben egy a fegyverét is egyre tudatosabban tartotta. Halvány fényeket pillantott meg így tudta, immáron egy barlangrendszer belsejében tartózkodnak. A kristályok halványzöld fénye nem volt ismeretlen számára, nem úgy mint maga a hely amit felfedezett. Hosszú séta volt ez így is, mire a távolban egy furcsa, nem oda illő tárgy sziluetjét vélte felfedezni. A lépteit némileg lassította, óvatosan közeledett. A tárgy egyre inkább hasonlított egy nagy, álló inkubátorhoz, lekerekített szélekkel és benne egy női alakkal. Már messziről tudta, hogy Lazara van bezárva oda. A lány eszméleténél volt, kiabálni kezdett örömében, szerencsére csupán tompa morajként hallasztszódott, miközben Brook próbálta csendre inteni a lányt. Amint odaért, jobban szemügyre tudta venni az eszközt. Olyan volt, mintha nem lett volna ajtaja... csupán egy kézlenyomat az átlátszó falon. Megijedt mikor Lazara kétségbeesetten felkiáltott.
- Mögötted van két ember! - Kiáltotta, mire Brook megfordult és két közel két és fél méteres, fehér bundával megáldott kék arcú teremtményt pillantott meg. Ösztönösen távolságott vett fel velük szemben és a kezében a nyílat már rájuk is szegezte. A lények nem mozdultak, csupán vártak. Lazara ismét felsikítotott, ahogy látta, az élete egyre fogyatkozik a kamrában látszólag a semmitől. Brookot sürgette, aki habozás nélkül belelőtt a teremtményekbe, akiken az "immortal object" felírat jelent meg, amint elérte a bundájukat egy-egy nyíl.
- Ez... lehetetlen. - Hülledezett Brook, de mivel a lények továbbra is csak álltak tétlenül, így óvatosan de lopni kezdte a távolságot, hogy ismét Lazara mellett lehessen. A lány élete folyamatosan csökkent, míg a két lény csupán egy helyben állt és várt, mígnem az egyik megszólalt. Brook ki nem tudta, hogy a jetik tudnak beszélni, vagyik akiket eddig levágot... hörgésen kívül mást nem hallattak...
- A lány meg fog halni, ez ellen már nem tehetsz semmit. - Majd a másik folytatta.
- Kivéve, ha megengeded neki, hogy ezentúl a tudata a te testedben éljen tovább. Így addig, ameddig élsz és nem hagyod el a játékot, veled maradhat a céhtársad. - Őrületnek hangzott, az egész amit Lazara kétségbeesése sem könnyített meg. Nehéz volt tiszta fejjel gondolkodni Brooknak hiszen mindez abszurd volt még Aincardhoz képest is. A lány élete folyamatosan csökkent a sárgából lassan pirosra váltott az életcsíkja. Lazara ugyan nem könyörgött és nem mondta ki, de minden rezdülésén látszódott, borzasztóan fél és nem akar meghallni. Brook a kézlenyomatba illesztette a tenyerét. Döntött.
- Szeretlek. - Fogalmazta meg sírva a szavakat, miközben Lazara is bele illesztette a sajátját.
- Én is. - Felelte Brook.
~Héé ébredj!~ Halk és tompa hangon hallatszódott a lány hangja csupán.
~Ébredj már!~ A hangja picit eréjesebb volt mint az előbbi.
Brook az erdő közepén tért magához. Lassan bírt csak fekelni, szédült és homályos volt a látása pár másodpercig.
- Ne sürgess már! - Válaszolt a lánynak... majd lomha mozdulatokkal tápászkodott fel. Körbe pillantott.
~ Na végre! ~ Lazara hangjában érehető volt a megkönnyebbülés.
A fiú pedig továbbra is kereste a hang forrását. Körbefordult, de sehol sem látta Lazarat.
- Hol vagy? - Kérdezte meglepetten Brook.
~ Hát, itt. ~ Jött az egyszerű válasz, amivel a fiú nem volt kisegítve.
Gyorsan leellenőrízte magát, és ekkor tudatosult benne, hogy mi volt az a furcsa csiklandozós érzés, amíg feküdt. Nincs rajta se cipő, se zokni, nadrág... és ahogy haladt felfelé.
~ Ne nézd! ~ Lazara szinte sikított. De a fiú folytatta.
~ Ne nézz oda!~ Brok már pedig odanézett, végig mérte magát és tudatosulnia kellett benne, egyszáll semmiben áll az erdő közepén. Ilyen se történt még vele... de gyrorsan kapcsolt és ellenőrízte az inventoriját.
~ Hogy-hogy mindened eltűnt, nem maradt meg csak a pénz és a hazatérés kristály? ~ Esett Lazara teljes kétségbe. Majd a fiú még egyszer végig mérte magát.
~ Ne nézd már! Attól mert te nem vagy szégyenlős, én még igen!~ Csattant fel a lány, mintha csak az ő teste volna.
- Hát.... ilyen nincs. - Nyugtázta, azt, hoogy Lazara hangját halja a fejében, de a lányt nem látja... valamint, hogy teljesen kifosztották...
Ekkor jutott az eszébe. A menüből megkereste a barátlistát és látta. Lazara halott. Megszédült és lezsibbadt az egész testre egy percre.
~ Hát igaz... tényleg megtörtént. ~ Kimondani már nem tudta, hogy meghallt.
- Ilyen nincs!... - Ismételte magát Brook. Majd leült egy farönkre, ahol még a hátát is neki tudta támasztani egy fának, és felnézett a lombok feletti égboltra. Hosszú percekig ült így, míg tisztázta magában a történteket.
~ Sajnálom...~ Hallotta Lazara hangját a fejében.
- Mégis te mit sajnálnál? Én hagytalak meghallni.... - Felelte keserűséggel a hangjában, miközben fejét enyhén a fának ütötte.
- Ez kész... kezdek megbolondulni! - Nevette el magát, miközben kezeit az arcába temette. Mindezt csend követte, amit Lazara tört meg végül
~Még... nem haltam meg. ~ Felelte halkan, hangjában sajnálkozás, bocsánatkérés érződött.
A fiú a lábujjait kezdte el méregetni, amihez közel volt a térde, és már érezte, hogy Lazara ismét rá akar szólni. Nem messze az ülőhelyétől talált egy lapulevelet meg némi liánt, amivel magára tudta kötni és eltarni a levéllel az ékességét.
-Így jobb? - Brook hangja kissé apatikus volt.
~Sokkal!~ Csendült meg Lazara hangja vidáman. A teleport kristály még nála volt, így a céhez közeli városba tudott teleportálni. Ott... páran méregették, de ki ne vetne pár fura vagy épp megvető pillantást. Kihúzott háttal érte el a céhházat, ahol össze is futott a rajta kívül utolsó megmaradt taggal... Brook köszönni akart, de látta a fiú arcán a megvetést... és valami mást, csalódást, segítséget kért ugyan tőle, de kapcsolatuk sosem volt felhőtlen. Végül szótlanul haladtak el egymás mellett, a céhük létszámhiány miatt fel meg fog szűnni, ez nem kérdés. Valószínűleg ő már elvitt mindent magával, amire szüksége volt. Amint becsukta maga mögött az ajtót Brooklyn talán soha nem érzett még akkora ürességet, mint ott, akkor. Egyedül maradt... Teljesen egyedül, hosszú évek után... Sóhajtott egyett, majd a kezeit a nyakára támasztotta és némi félmosollyal az arcán indult fel a lépcsőn a szobájába. Ott körbenézve, az fogadta amit várt. Volt pár dolog, amit nem hagyna ott a fosztogató patkányoknak, így azokat eltette és fel is öltözött, ekkor haladt el a tükör előtt, amikor meg akadt a szeme valamin, így visszatért és belenézett megint. Az indikátora vörös.
~ Mióta vörös az indikátorod? ~ Hülledezett Lazara.
- Fogalmam sincs... - Ült le az ágy szélére, döbbenetében. Nem tehetett mást, minden erejével az elmúlt északán tűnődött. Végül arra jutott, hogy ki kérdezi a belső hangját is. Valamint... volt még egy ötlete, hogy megtudja, tényleg megőrült-e. A két történet szinte mindenben egyezett, egy dolgot kivéve. Lazara két embert látott a kabinból, míg ő két Jetit... Valamint egyikük sem emlékszik arra, miként kerültek ki a barlangból.
Van még egy ötletem. - Vetette fel a lánynak, miközben elindult Lazara szobája felé.
Majd folytatta, amint beért. Ha elmondod, mit hol találok, mielőtt kinyitom a szekrényeket, és az lesz ott, akkor valódi vagy, ha nem... akkor csak kitalállak.
~ Rend...ben. ~ Felelte bizonytalanul a hang. Majd a középső szekrény alsó fiókjával kezdte. Rátette kallantyúra a kezét, majd várta a választ.
~Zoknik, harisnyák ~ Jött a válsz, majd amikor kinyitotta bugyik voltak benne. Visszacsukta.
~ Ne! Ne! Ne! Akkor egyel fentebb lesz az! ~ Javította ki magát a lány.
- Ez a te szobád! Hogy nem tudod, mit hol tartasz? - Vonta kérdőre a fiú, miközben félt, hogy bebizonyosodik a legnagyobb félelme.
~ Hát, úgy hogy ha kinyitom és az van benne, akkor jó, ha nem akkor kinyitok egy másikat! ~ Akadékoskodott Lazara.
A fiú lassan tette fel a következő mondatát.
- Szedd össze magad, ez most fontos! Én ezeket nem tudom, így ha te meg tudod mondani, mit hol találok, akkor tényleg te vagy az... Akkor ebben lesznek zoknik és harisnyák? - Nyúlt az egyel fentebb lévő fiúkhoz.
Kissé bátortalanul de megkapta a választ.
~Igen~ Kihúzta a fiókot, tényleg az volt benne. Ezt pedig eljátszották többször, immáron nem tévesztve. Brook szeme ekkor akadt meg egy kis füzeten, leült a lány helyére, szembe vele egy sminktükör, és pár lányos kacat... A füzetet fellapozta, majd meglepődve értelmezte a látottakat. Számok... egy rakat költségvetés... a céh rovására.
- Te loptad a pénzünket?- Vonta kérdőre a fiú Lazarát.
~ Nem! Én... nem. Csak kölcsönvettem egy keveset! De mindig csak egy keveset! ~ Szabadkozott...
- De... hát... sokszor kicsi az sok! - Brook szeme végigfutott a számokon és egy idő után már nem merte tovább számolni... Majd tovább lapozott... szerencsejáték?!....
- Erre verted el a pénzt? - A fiú a döbbenettől alig kapott levegőt. Tudta, hogy a lány eleven és sokszor incselkedik, de erre pont tőle nem számított...
~ Hát nah! Én csak gazdaggá tettem volna a céhet! Vissza adtam volna! ~ A fiú kissé megszédült, de mivel a céh már romokban, nem számított...
- Rendben... - Nyugtázta, hogy már nem tehet semmit... Felállt, majd kiment a lány szobájából, de átlépve a küszöböt megtorpant. Visszafordult, majd megszólalt.
- Kell valami innen? - Nézett körbe, hiszen a lány az ő szemeivel lát most.
~ A sminkek, pár ruha...~ Majd elhallgatott...
~ Röfi úr! ~ Azzal meglátta a habos babos tülszoknyás, kalapos malacot. A fiú pedig elhányta magát. A túl édes dolgok, mindig rosszul hatnak a gyomrára. Miután rendbejött, eltette a malacot az inventorijának a legmélyére.
A következő célálomása, hogy kiderítse mi is történt pontosan az előző éjjel. Visszatért arra a pontra, ahol az odut találta, és megpróbált ismét bemászni rajta, de sehol sem talált semmilyen rést, nemhogy barlangot... Felsóhajtott, majd ahogy megpróbált kimászni még a fejét is beütötte.
~ Kyaa~ Szólalt meg Lazara, pedig még csak nem is az ő feje lett beütve.
- Te is érzel? - Kérdezte Brook.
~ Igen, azt hiszem mindent látok, hallok és érzek, amit te is...~
~Fura, hogy nem lehet mostmár csak saját gondolatom. ~ Próbálta ki, hogy nem szavakkal kommunikál vele.
~ Ez igaz rám is. ~
~ Már többet vesztettünk, mint amit szabad lenne bármikor is... A tagokat, az otthonunkat... a testedet...~
~Igen...~
~Már nem csalódott és szomorú, elkeseredett vagyok...~
~...~
~Gyűlölöm... gyűlölöm Kayabat, amiért ezt tette velünk!~
~ Megesküszöm, hogy megölöm! ~
~...segítek...~
- No Spoiler:
Kérném, RenAi, Kiwi, Ayse expjét és RenAi, Kiwi, Phenelope, Ijichi Shou aranyát.
Brooklyn- Íjász
- Hozzászólások száma : 73
Join date : 2019. Jun. 18.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Brooklyn
by Ronye Arabel Csüt. Jún. 20 2019, 08:44
*Nagyokat pislog* De én szeretnék megismerkedni Lazarával... És különben is... Ebből meg mi a fene lesz? o.o
ELFOGADOM az előtörténetedet, azzal a feltétellel, hogy majd olvashatunk egy élményt/ egyéb írást, amiből megtudjuk mi is történt pontosan *kíváncsi lett* '^'
A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. Öröklés útján az 50.szinten kezdesz, vagyis 250 elosztható pontot kapsz, amit az íjász alapra oszthatsz, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 1
Erő: 1
Irányítás: 2
Kitartás: 1
Gyorsaság: 3
Speciális képesség: 1
Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor azt a megfelelő témákban megtalálhatod a szabályzatban.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Ezeket azt hiszem te jobban tudod nálam, úgyhogy az adatlapodon kérünk majd részletes leltárt róluk.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. öröklésből 22641 arany üti a markodat. (jártasságostól) illetve örökölsz Potion/Méregfőzés 321 (t4) és Növénylátás 200 (t2) másodlagos jártasságot.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten/discordon.
ELFOGADOM az előtörténetedet, azzal a feltétellel, hogy majd olvashatunk egy élményt/ egyéb írást, amiből megtudjuk mi is történt pontosan *kíváncsi lett* '^'
A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. Öröklés útján az 50.szinten kezdesz, vagyis 250 elosztható pontot kapsz, amit az íjász alapra oszthatsz, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 1
Erő: 1
Irányítás: 2
Kitartás: 1
Gyorsaság: 3
Speciális képesség: 1
Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor azt a megfelelő témákban megtalálhatod a szabályzatban.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Ezeket azt hiszem te jobban tudod nálam, úgyhogy az adatlapodon kérünk majd részletes leltárt róluk.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. öröklésből 22641 arany üti a markodat. (jártasságostól) illetve örökölsz Potion/Méregfőzés 321 (t4) és Növénylátás 200 (t2) másodlagos jártasságot.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten/discordon.
Ronye Arabel- Mesélő
- Hozzászólások száma : 505
Join date : 2017. Jun. 27.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.