Mindennapjaim

by **Nanakaze Ritsu** Hétf. Jún. 17 2019, 19:02

A magas fűben, tisztes távolságból, már jó néhány perce figyelem a vaddisznókat. Bár Chancery rengeteg mindenről felvilágosított, még messze vagyok attól, hogy magabiztosan mozogjak vadabb területeken. Megtanultam, hogyan harcoljak és miként hasznosítsam az így szerzett dolgokat. Elkerülhetetlen, hogy vadásszak. De ha őszinte akarok lenni, ez cseppet sincs ellenemre, hisz Nagyon izgalmas az egész még, ha veszélyes is. Legutóbb mikor rátámadtam egy malacra, hárman is kiszúrtak és majdnem megettek. Lassan kezdek rájönni, hogy mekkora az a távolság, amikor még nem rontanak rám.
- Gyerünk, menj még egy picit balra. - Szuggerálom a malacot. Még egy picit kell leszakadnia a többitől. - Ez az! - Pattanok fel és indulok meg. Az állat szemei rögtön felizzanak és felém ront. Itt megtorpanok és a megfelelő szögbe tartom a késem ami szintén felvillan. - Gyere csak! - Minél messzebb vagyunk a többitől annál jobb és ha jól időzitek... - Hopp! - Finoman félre ugrok, ahogy a disznó megpróbál felöklelni és ugyan ebben a pillanatban vágok a késemmel. Piros csík jelzi, hogy eltaláltam, de még nem terítettem le. Nagyon hamar reagál és egy gyors hátraarcot követően, már újra támad. Nincs időm kikerülni, így egyenesen a két szeme közé szúrok. A malac megtorpan, miután egy picit még sikerül hátrább tántorítania. Kihúztam a kést mire az állat oldalra dől. Az elpixeleződés csak azután történik meg, hogy összeszedtem a húst amit adhat.
- Huuh! - Törlöm meg a homlokon. Az első elejtett vaddisznóm, ami nem sebzett meg. Elégedett vagyok a végeredménnyel. A nap is kezd lassan lemenni, szóval jöhet a jól megérdemelt vacsi.
Visszafelé inkább sétáltam nem voltam messze a városkapu és közben élvezhettem ahogy a mezőn enyhén lengedezett a szél. A távolban lebegő szigetekre pillantok.
- Vajon azokat is be lehet járni? - Tűnődöm. Kicsit korai még ezen gondolkodni, hisz még az első szintet sem hagytam el. Negyed óra séta alatt el is érem városkaput, de nem megyek be. A fal mellet nem messze volt egy pici kunyhó, ami mellett folyton lobogott egy tábortűz. A ház elhagyatottnak tűnt még ha tűz nem is ez sugallta. De azt figyeltem meg, hogy sosem alszik ki, ami egyike a világ sajátosságainak. Ez a hely vált az én kis bázisommá a napokban. Húst amit szereztem könnyű volt megsütni nyárson, de a végeredmény elég egyedi. Fogalmam sincs, hogy tudom úgy megégetni, hogy az belül rágós és nyers maradjon. Az íze sem valami jó és egy-egy falattal percekig kell küzdenem. Majdnem hátra is esek a farönkön amin ültem, mikor végre a falat leszakad az egészről. De furcsa mód cseppet sem zavart. Akár sokkal jobb dolgokat is ehettem volna és messze kényelmesebb körülmények között is pihenhetnék. Valami belül mégis azt súgta, hogy jó ez így.
Sőt, örültem, hogy itt vagyok. Ez az érzés már a kezdetek óta megvan bennem. Soha nem jártam vagy hallottam erről a helyről, mégis folyton az van bennem, hogy mindig is ide vágytam.
Lassan kezd besötétedni és a csillagok is elkezdenek fel-fel ragyogni. Szeretem nézni őket. Közben a fal fölé magasló épületek tornyaira pillantok, amik csak úgy úsznak a fényárban.
- Ez sokkal békésebb. - Véleményezem, miközben egy újabb falattól szabadítom meg a nyársra tűzött húsocskám. Mikor befejezem egy nagyot nyújtózom, majd visszavonulok a kunyhóba. A jóllakottságtól elálmosodtam.
Az ablakon bekúszó napfény nem sokáig hagy lustálkodni, de ezt már meg is szokom. Lassan kezd kialakulni egy napi rutin, amit azzal kezdek, hogy felkeresem az erdőben levő patakot és felfrissítem magam. Az erdő sokkal békésebb a mezőnél. Agresszív szörnyeket csak elvétve találok, cserébe viszont sok erdei állat van. Nyúl, mókus, mintha még őzet is láttam volna. Kíváncsi vagyok vajon a húsuk másabb ízű-e mint a vaddisznóé. Bár amennyire gyatrán készítem el, mindegy is. Meg amúgy is túl ügyetlen vagyok, hogy elkapjam őket. Egyelőre.
Miután megmosom az arcom, feltöltöm és feltöltöm a kulacsom, elhatározom, hogy ma beljebb megyek az erdőbe, mielőtt még vadászok valami vacsorát.