Violeta del Sanchez vs Yurihime

Mit is keresek én itt? Nem hírnevet vagy dicsőséget várok, nem is a győzelemért járó díjazás érdekel. A kihívás sem több számomra puszta szónál, nem a kalandért vagyok itt. Csak azt tudom, hogy a legjobbamat akarom nyújtani, és... bizonyítani. Azt hiszem ez az a kifejezés, amiért szívem repes és amiért beadtam a nevezésemet erre a versenyre. Meg akarom mutatni ennek a világnak is Otou-sama nemes örökségét, mely talán nem olyan, mintha ő maga forgatná a naginatát, de az én kezemben maradt, s így az én feladatom azt tovább adni. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztattak miközben a regisztrációs procedúra zajlott. Ismerős volt, vettem már részt ehhez hasonló viadalokon még diákként, és volt köztük olyan is, melyen győztesnek nyilvánítottak a végén. Máig szentül meg vagyok győződve róla, hogy a puszta vakszerencse vezetett azokhoz a diadalokhoz, hiszen minden ellenfelem felkészült és bátor harcos volt, akik ugyanúgy megérdemelték volna a győzelmet, ha nem jobban. Ma sem számítok arra, hogy nyertesként lépek majd le a pástról, vagyis nem a szó legszorosabb értelmében. Számomra már az is felért a győzelemmel, ha megmutathattam mit tudok, és jó benyomást kelthettem az emberekben, a bírákban, a zsűriben. Nem a magam érdekében... hanem Otou-samára nem kívántam szégyent hozni.
Miután egyedül maradtam, csendes meditációval hangolódtam a megmérettetésre, hogy ne csak testemet, de lelkemet is felkészítsem az előttem álló feladatra. Mikor felharsantak a fanfárok, csendes lélekkel, kiegyensúlyozott és megfontolt mozdulatokkal lépkedtem ki az arénába. A sok néző és az üdvrivalgás szokatlan volt eleinte, de ki tudtam zárni a zavaró körülményt annak ellenére is, hogy valahogy hangosabb volt a hangzavart mikor én és a másik kisasszony is kiléptünk. Máskor talán lenyűgözőnek és szépnek tartanám a körülményeket, most azonban csak két dologra koncentráltam. Az ellenfelekre és magamra. A sorsolás alapján a másik lánnyal kerültem egy párosításba, így a figyelmem elsősorban ráterelődött. Fegyvere láttán kissé lehajtottam a fejem, nem lesz könnyű dolgom, ha tisztességesen helyt szeretnék állni. Nemsokára bekísértek minket egy fülkébe, és egyik pillanatról a másikra... teljesen idegen környezetben találtam magam o.O
- Anou... biztos jó helyre kerültem? ^.^" - szólaltam meg félénken, nem igazán értettem mit keresek fák és ennyi aljnövényzet között. Nem egy küzdőtéren kellene lennem éppen? Ráadásul mikor tétován léptem egyet előre és félrehajtottam egy lelógó ágat, talpam alól váratlanul kicsúszott a talaj is, és egy halk... vagy hangos? :S sikkantás kíséretében a földre huppantam.
- Ara-ara... ^.^ - méltatlankodtam saját ügyetlenségemen, miközben megkapaszkodtam egy liánban, és talpra segítettem magamat. Tanácstalan nézelődésem azonban nem sokáig tartott. Neszezést véltem hallani, és bár őrültségnek hangzott, hogy itt kell harcolnom, de a biztonság kedvéért levettem a hátamról a naginatámat, és az egyik fatörzshöz hátráltam, nehogy megtréfáljanak hátulról. Voltak itt olyanok, akiknek egyáltalán nem okozna gondot a tisztességtelen harc, nem ártott óvatosnak lennem. Ha jól láttam a résztvevők között volt az az úrfi is, aki hátbatámadásra biztatott. Elcsendesedtem, eggyé váltam a természettel, és a fegyveremet biztos kézzel markolva emeltem védekező pozícióba.

A bizonytalanság és a különleges körülmények azt hiszem egy kicsit megijeszthettek. Hátborzongató volt egy olyasvalaki lépéseinek hangját hallani, akit nem látok, és legnagyobb sajnálatomra nem tudtam meghatározni, honnan is érkezik a hang forrása. Ha balra néztem, olyan volt mintha balról hallottam volna, ha pedig jobbra, akkor abból az irányból érzékeltem a recsegő ágakat és az aljnövényzet susogását.
- Hahó! - szólaltam meg bátortalanul, hiszen nem volt célom elrejteni a jelenlétemet. Sőt, szerettem volna szemtől-szemben üdvözölni párbajellenfelemet, főleg mivel különleges tétje is volt küzdelmünknek, lévén rajtunk kívül nem volt más hölgy a résztvevők között. Vajon ő most éppen keres engem, hogy hasonló szándékát érvényre juttassa, míg én méltatlanul, hovatovább gyáván, a félelemtől reszketve rejtőzködöm? Vajon akkor miért nem szólal meg? Bizonyosan tisztában van vele, hogy én is itt vagyok, hiszen jelét adtam már nem is egyszer. Lehetséges volna, hogy valóban baleset történt és nem is a torna helyszínén vagyok immár, hanem egy ismeretlen helyen? Összehúztam magam és szorosabban megmarkoltam a fegyveremet, ám azt is tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Bátorságot kellett öntenem a szívembe és szembenéznem azzal, ami vár rám, bármi is legyen az! Fújtattam egyet és a fa takarásából kilépve elindultam arra, amerről a hangokat véltem hallani. Óvatos, kimért léptekkel haladtam előre, nehogy újfent megcsússzak a síkos talajon, mely itt-ott enyhén besüppedt a talpam alatt. Naginatámat pengéjével lefelé tartottam, hogy még véletlenül se tegyek kárt a növényekben, és néha-néha a kezemet a ruhámba kellett hogy töröljem, mivel tenyerem csúszni kezdett a markolaton. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam ezek között a nyirkos, nedves körülmények között ^.^"
Pár lépést követően furcsa módon egy igen mély szakadékkal találtam szembe magamat, ami azért volt különös, mert megpillantottam a nézőközönséget is, igaz tőlünk távol. Inkább hátráltam egy keveset, nem tartottam valószínűnek, hogy túlságosan biztonságos lenne innen leesni.
- Anou... Violeta-sama, itt van? A nevem Yurihime, örvendek... vagyis örvendenék a találkozásnak és sok sikert, becsületes küzelmet és tisztességet harcot kívánok! Győzzön a jobbik ^.^ - emeltem fel a hangomat kissé, miközben megfordultam és körbenéztem. A kisasszonyt továbbra sem láttam, pedig meg mernék rá esküdni, hogy a hangos zaj valahonnan innen érkezhetett. Bevallom, olyan butuskának éreztem magam, amiért a levegőhöz beszéltem, ám semmiképpen sem kívántam udvariatlan lenni. Hátha csak én nem veszem észre Violeta-samát a növények dzsungelében.

Nem érkezett válasz. Lassacskán komolyan aggódni kezdtem Violeta-sama épsége és egészsége miatt, hátha amit hallottam, az egy esés volt, és most talán élet és halál között lebegve fekszik valahol! Miért kell ilyen veszélyes helyekre hozniuk a párbajokat a szervezőknek?
- Violeta-sama...? Violeta-sama! - kiáltottam egyre kétségbeesettebben, és lázasan kutattam-kerestem a kisasszonyt, minden apró részletre megpróbálva odafigyelni. Lenyűgöző volt az élettel teli környezet, fák, növények árasztották magukból a friss levegő kellemes illatát, bár a pára kicsit túl intenzíven hatott az érzékeny orromra. Ekkor azonban halk, elfojtott nyikkanást hallottam az egyik irányból. Tekintetemet odakaptam, és mintha, mintha megpillantottam volna egy kikandikáló fejet!
- Violeta-sama, jól van? Kérem válaszoljon! Úgy aggódtam! - kiáltottam feléje boldogan, a következő pillanatban azonban megzörrent mögöttem az avar, s valamiféle nyilalló érzés hasított a hátamba. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a látóterem szélén lévő zöld csíkból fogyott valamennyi valahogy úgy, mikor egy fegyverrel eltaláltak. Hátra fordítottam a fejemet, s egy fiatal, kaukázusi arcberendezésű lányt pillantottam meg. Ugyanazt, akit már az arénában is láttam.
- Violeta-sama...? - szólaltam meg kérdőn, majd előrefelé mozdulva botorkálni kezdtem, egy levélre rálépve pedig ismét kiszaladt alólam a lábam, s a korábbinál jóval nagyobbat zuhantam, ezúttal az oldalamra esve. Az utolsó pillanatban tudtam csak kezemet magam alá kapni, hogy tompítsam az esést, ám emiatt el kellett engednem naginatámat is, mely így szintén toccsant a talajon akárcsak jómagam. Mindenesetre hitetlenkedve bámultam a kisasszonyra, el nem tudtam képzelni, hogy mi vezethet valakit arra, hogy ennyire illetlen legyen egy ilyen sportszerű rendezvényen. Bár az is lehet, hogy a hazájában csak másfajta szokások uralkodnak, és ami nekem modortalannak tűnik, az számára természetes és követendő példa.
Megragadtam a naginatám nyelét, és sietősen talpra álltam, néhány stabil oldallépéssel úgy helyezkedve, hogy a kisasszony háta mögött legyen a szakadék. Ugyan nem kívántam őt lelökni, csupán sarokba szorítani és hibára kényszeríteni.
- Bevallom, a kisasszony meglepett. Tudja, nálunk Japánban illendő kifejezni a másik irányába tiszteletünket a küzdelem megkezdése előtt ^.^ - jegyeztem meg kedvesen mosolyogva, majd enyhén meghajoltam, mielőtt fegyveremre széles fogással rámarkoltam volna. Pengéjét lefelé fordítottam, és egy lábszúrással próbálkoztam meg, hogy szigonyát lefelé vezessem, majd igyekezvén elkerülni a fegyvert, egy villámgyorsnak induló döféssel próbálkoztam volna bal válla irányába, ha nem csúszik meg a naginata a kezemben. Így mozgásom összeszedetlenné vált és a fegyveremmel együtt teljesen kiszámíthatatlanul estem neki a kisasszonynak. Amellett, hogy megrémültem az irányítás elvesztése miatt, még szörnyen kellemetlen is volt az ügyetlenségem, méltatlan ahhoz, amire Otou-sama tanított. Valóban úgy éreztem, hogy a fény eltűnése lassan az árnyékot is kitörli a valóságból...

Megilletődtem a választól. Furcsán éreztem magam, hiszen mióta a párbajhelyszínre kerültünk, még csak a saját hangomat hallhattam. Az is megfordult a fejemben, hogy talán nem érti, mit mondok, de idegen nyelvtudásom kimerült egy kevés angolban, így nem mertem azon a nyelven megszólalni tartván attól, hogy valami ostobaságot mondok. Ám most mégsem az okozta a bennem felébredő megtántorodást, hogy a kisasszony megszólalt. A szavak jeges karmokként martak lelkembe és facsarták szívemet. Nem, nem tudtam hinni neki. Megráztam a fejemet. Ingerült hangja felzaklatott, nem tudtam mire vélni kirohanását. Nem csináltam semmi rosszat. Ebben most kivételesen biztos voltam, Otou-sama és Okaa-sama mentalitása nem lehetett fals. A tisztességes harcnak helye volt mindenütt, a sportszerűség minden esetben fontosabb kell legyen a győzelemnél.
- Szörnyen sajnálom, ha esetleg megsérteném szavaimmal, de kénytelen vagyok ellenkezni a véleményével, Violeta-sama. A tisztességes harc nem azon múlik, hogy milyen körülmények között zajlik a küzdelem - jelentettem ki tőlem szokatlan magabiztossággal. Tekintetemben sem az eddigi ártatlan csillogás tükröződött, hanem a hit szikrája, a határozottság acélkemény fala. Nem voltam dühös, csupán csalódott. Csalódott a mentalitásában, az övében és a szervezőkében. Talán ezért, összpontosításom lankadásával veszítettem el az egyensúlyom támadás közben, és zuhantam rá a kisasszonyra.
- Moushiwake arimasen, Violeta-sama! Remélem nem ütötte meg magát - kértem elnézést, jól láthatóan bosszúságot okoztam számára, és ezt mg akkor sem kívántam, ha a kisasszony attitűdje helytelen volt saját értékítéletem szerint. Már azon voltam, hogy lekászálódjak róla és talpra álljak, mikor fejünk összekoccant. Elszédültem, így megkezdett mozdulatomnak köszönhetően hátraestem. Forgott körülöttem a világ, lábaim bizonytalanul kaparászták a nedves talajt. Inkább behunytam a szemem és gyönyörű, napsütés, virágos rétre gondoltam. Nem segített, de legalább valami melegség költözött a szívembe, amíg helyre nem jöttem kissé ^.^ Felpillantottam és egy fa segítségével talpra kászálódtam végre. Első gondolatom az volt, hogy véletlen baleset történt, és ügyetlenségem okozta a balszerencsénket, de a kisasszonyt megpillantva rá kellett jönnöm, hogy szándékos volt a tette. Elöntött a keserűség... ebben a harcban nem várt engem öröm, izgalom, az a szépség, amelybe beleszerettem. Én csupán egy nemes küzdelmet szerettem volna, ahol megmutathatom Otou-sama örökségét, és nem bántam volna, ha jobbnak bizonyulnak nálam egy sportszerű küzdelemben. Azonban vágyaim és a rideg valóság olyan távol állt egymástól, mint a jeges sarkvidék és a forró sivatag. Rápillantottam naginatámra, és szomorúan vettem tudomásul, hogy a fényesre csiszolt, gyönyörű penge és a hófehér szalagok most egyaránt mocskosak a sártól. Pontosan úgy, mint ez a harc. Hagytam kicsúszni kezemből a fegyvert, mely így ismét a földre esett. Dacosan pillantottam rá a kisasszonyra.
- Rettentően sajnálom, de nem vagyok hajlandó tisztességtelen küzdelmet folytatni egy tisztességtelen ellenféllel szemben. Nem fogok ellentmondani az elveimnek a győzelem érdekében akkor sem, ha az életem múlik rajta. Ha úgy kívánja, véget vethet a küzdelemnek, nem fogok védekezni, Violeta-sama!

Közhelyes szöveg és tele van vele a padlás, de a zsűrinek nehéz dolga volt! KA azonban előállt egy javaslattal, amellyel a továbbiakban élnék is. Különböző szempontok szerint 1-től 10-ig tartó skálán pontoztunk benneteket. Ez alapján az összesített pontszámok a következők (nem kenó sorsolás jön!):

156:170 arányban, a győztes Violeta del Sanchez!

Szeretnék gratulálni mindkét résztvevőnek, Vio pedig bejutott a következő körbe.
Jutalmatok fejenként 35 exp és 40 arany!

Céhbónusz:
4-4 arany a Voicenak és a Fistnek, továbbá 1-1 exp a céhek két leggyengébb tagjának, név szerint: Yurihime, Lewis, Shui és Ayani.