Kezdőlap[Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
3 posters
1 / 1 oldal
[Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Eugeo Csüt. Május 17 2018, 14:42
Lemegeton – Ozirisz
Határidő: Megbeszéltek szerint 2 hét.
Nyereség- vagy kalandvágyból, akármilyen indítékból is, de küldetést szerettél volna felvenni. Nagyjából egy hónapja élt az a szóbeszéd egy helyről, amit Lemegetonnak hívtak. Több néven is szólították: megközelíthetetlen kazamata, az Óramű, Lelkek útvesztője, satöbbi. A megközelíthetetlen fogalom kihívásnak tűnt, nemde? Bármily okból, ám úgy határoztál, hogy megkeresed ennek a kazamatának a bejáratát, s meghódítod azt.
...Kerested, de nem találtad. Számodra megbecsült ideig, ilyen-olyan módon kutakodtál, ám minden próbálkozás hiábavalónak tűnt. Akárhogy is próbáltál utánajárni – könyvek olvasgatása vagy esetleg kissé közvetlenebb módon –, amellett hirtelen elnyomott az álom. Akárhol is jártál, akármit is csináltál, egyszerűen csak elnyomott az álom.
Magatehetetlen állapotodban víziót láttál: körülölelt a sötétség – a tökéletes, üres feketeség. Megmagyarázhatatlan körülmények okán ott álltál benne, de nem találtál kiutat: mintha falak vettek volna körül, amik fogva tartottak ebben a csapdában. Annak közepén valami… teremtményt láttál. Humanoidnak tűnt, de vonásai állatiasak voltak. Ék alakú fején két lélektelen, élénk zöld szempárt láthattál. Mimikáján egy balsejtelmű vigyor ívelt át, mely jobbára vicsorra hasonlított. Vállai helyén található farkasfejek ugyanezt a benyomást keltették. Hosszú, fekete oroszlánsörénye a földig alapvetően földig érő volt, de erős szél hatására lángként lobogott mögötte. Fekete, szőrtelen, maszkulin felső testét semmi sem fedte, alul pedig hakamát hordott. Hosszú, hüllőszerű farkát ide-oda lengette maga mögött. Ez a szörnyeteg nézett szembe veled álmodban. Egy darabon csendben, ölbe tett karokkal mustrált téged, majd száját ki sem nyitván, szólt hozzád:
- Itt az ideje, hogy fényt hozz a sötétségnek! – És nem várt: tagjait széttárva, egyiket mohón feléd kapkodva, rád vetette magát… és újból elhomályosultak előtted a dolgok.
Eleinte nem voltál abban biztos, hogy álmodból ébredtél fel. Szürreális környezet fogadott, ami a délibáb-béli feketeséghez volt fogható. Viszont azzal ellentétben egy vakítóan világos, hófehér „szobában” találtad magadat. Falait – már ha voltak –, nem érzékelhetted. Az élénk szín ködössé tette ezt az idegen környezetet. Valami foszforeszkáló „anyag” lepte be ezt a helyet, ami a levegőben úszott. Égette a torkodat, annak ellenére, hogy a ködhöz foghatóan nedves volt. A levegővétel nehézkes volt, így hamar elfáradhattál, bármerre is indultál. Az érzéki csalódást okozó hely miatt az előtted található megterített faasztal és a hozzá tartozó faszék felbecsülhetetlen távolságra állt tőled. Mivel más opciód nem nagyon adatott meg – ha próbálkoztál, ha nem –, elindultál annak irányába. Az asztalon egy kiterített pergamen tekercset találtál, melyen 20 kérdés volt, alján egy aláírás-vonal díszelgett. Amiképpen odaléptél, amellett egy régies, tollvéges penna jelent meg, mely arra várt, hogy használd.
Tétováztál vagy sem, a fejedben ismerős, mégis beazonosíthatatlan sugdolózást hallhattál. Összeszedhetetlen gondolatokat tátogott, miközben lágyan nevetgélt, vagy vágyakozóan sóhajtozott.
Íme a feladat: töltsd fel tartalommal, ahol szabad kezet adtam. Posztod addig tartson, amíg el nem kezded kitölteni a tesztet, a beküldött válaszaid alapján!
Nyereség- vagy kalandvágyból, akármilyen indítékból is, de küldetést szerettél volna felvenni. Nagyjából egy hónapja élt az a szóbeszéd egy helyről, amit Lemegetonnak hívtak. Több néven is szólították: megközelíthetetlen kazamata, az Óramű, Lelkek útvesztője, satöbbi. A megközelíthetetlen fogalom kihívásnak tűnt, nemde? Bármily okból, ám úgy határoztál, hogy megkeresed ennek a kazamatának a bejáratát, s meghódítod azt.
...Kerested, de nem találtad. Számodra megbecsült ideig, ilyen-olyan módon kutakodtál, ám minden próbálkozás hiábavalónak tűnt. Akárhogy is próbáltál utánajárni – könyvek olvasgatása vagy esetleg kissé közvetlenebb módon –, amellett hirtelen elnyomott az álom. Akárhol is jártál, akármit is csináltál, egyszerűen csak elnyomott az álom.
Magatehetetlen állapotodban víziót láttál: körülölelt a sötétség – a tökéletes, üres feketeség. Megmagyarázhatatlan körülmények okán ott álltál benne, de nem találtál kiutat: mintha falak vettek volna körül, amik fogva tartottak ebben a csapdában. Annak közepén valami… teremtményt láttál. Humanoidnak tűnt, de vonásai állatiasak voltak. Ék alakú fején két lélektelen, élénk zöld szempárt láthattál. Mimikáján egy balsejtelmű vigyor ívelt át, mely jobbára vicsorra hasonlított. Vállai helyén található farkasfejek ugyanezt a benyomást keltették. Hosszú, fekete oroszlánsörénye a földig alapvetően földig érő volt, de erős szél hatására lángként lobogott mögötte. Fekete, szőrtelen, maszkulin felső testét semmi sem fedte, alul pedig hakamát hordott. Hosszú, hüllőszerű farkát ide-oda lengette maga mögött. Ez a szörnyeteg nézett szembe veled álmodban. Egy darabon csendben, ölbe tett karokkal mustrált téged, majd száját ki sem nyitván, szólt hozzád:
- Itt az ideje, hogy fényt hozz a sötétségnek! – És nem várt: tagjait széttárva, egyiket mohón feléd kapkodva, rád vetette magát… és újból elhomályosultak előtted a dolgok.
Eleinte nem voltál abban biztos, hogy álmodból ébredtél fel. Szürreális környezet fogadott, ami a délibáb-béli feketeséghez volt fogható. Viszont azzal ellentétben egy vakítóan világos, hófehér „szobában” találtad magadat. Falait – már ha voltak –, nem érzékelhetted. Az élénk szín ködössé tette ezt az idegen környezetet. Valami foszforeszkáló „anyag” lepte be ezt a helyet, ami a levegőben úszott. Égette a torkodat, annak ellenére, hogy a ködhöz foghatóan nedves volt. A levegővétel nehézkes volt, így hamar elfáradhattál, bármerre is indultál. Az érzéki csalódást okozó hely miatt az előtted található megterített faasztal és a hozzá tartozó faszék felbecsülhetetlen távolságra állt tőled. Mivel más opciód nem nagyon adatott meg – ha próbálkoztál, ha nem –, elindultál annak irányába. Az asztalon egy kiterített pergamen tekercset találtál, melyen 20 kérdés volt, alján egy aláírás-vonal díszelgett. Amiképpen odaléptél, amellett egy régies, tollvéges penna jelent meg, mely arra várt, hogy használd.
Tétováztál vagy sem, a fejedben ismerős, mégis beazonosíthatatlan sugdolózást hallhattál. Összeszedhetetlen gondolatokat tátogott, miközben lágyan nevetgélt, vagy vágyakozóan sóhajtozott.
Íme a feladat: töltsd fel tartalommal, ahol szabad kezet adtam. Posztod addig tartson, amíg el nem kezded kitölteni a tesztet, a beküldött válaszaid alapján!
Eugeo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 129
Join date : 2014. Apr. 23.
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Ozirisz Pént. Május 18 2018, 12:06
Kérdezősködés, nyomozás ezerrel. Már azt hittem, ma sem hallok semmi értelmeset és használhatót, ami el tudnék indulni, de aztán felkeltette az érdeklődésem egy furcsa hely. Egy megközelíthetetlen kazamata, amiről az NPC-k beszéltek. Valamiféle Lemegeton, de másutt már úgy említették ezt a helyet, hogy Óramű, megint másutt Lelkek Útvesztője. Mindenhol más néven ismerték, csupán egy a közös: megközelíthetetlen, mert a bejáratát senki az égadta világon nem tudta, hogy hol van. De akárhogy is, nem egy szokványos kazamata, az egyszer biztos. Mint annak idején volt az a furcsa torony, ahonnan Destross céhtársait mentettük ki. Az egy elátkozott hely volt, ahol szó szerint a feje tetejére állt minden. Még kristálytisztán előttem van a kép, ahogy megöregedtem, Rita összement, Szophie meg fiú lett. És nem ez volt a legfelkavaróbb, hanem az az átkozott kristály, ami a múltunkban turkált, majd önkényesen kivetített egy-egy darabot belőle. Régi, évekkel ezelőtti történet, de a felidézett emlék olyan erős volt, mintha csak tegnap történt volna. Azóta már sokan már nincsenek közöttünk...
Az a torony is elég jól el volt dugva, és Destross társai is csapdába estek. Ha ő nem jut ki, és kér segítséget, lehet azóta senki sem járt volna arra. Nagy ez a világ, időnként túl nagy. Akarva-akaratlan is megfordult a fejemben, hogy akár Hinari is lehet odabenn. Vagy valaki, akit rég eltűntként tartunk számon. Nem tudom. De a kíváncsiság
Hirtelen ötletként vezérelve, elintam a Kezdetek Városába, hátha Chancery könyvtárában találok valami infót erről a megközelíthetetlen kazamatáról. Az NPC-k jóformán ugyanazt hajtogatják, más-más néven említve, másként fogalmazva, de azt, hogy pontosan hol is van, azt egyik sem mondja. Még a szintet sem, hogy el lehessen indulni. Chan könyvtárában több lehetőséget látok, regneteg könyvet és tudást összegyűjtöttek az évek alatt. Ahogy odaértem, el is kezdtem a kutakodást, első körben az Aincrad történelméről szóló könyvek között. Fáradt is voltam a sok lótifuti miatt, kialvatlan is voltam elég rendesen, és az agyam is egyre kevésbé fogott...
Sötétség. Nem tudom, hogy hol vagyok, sem azt, hogy kerültem ide. Mozdulni sem bírok, bárhogy erőlködök. Valami fogva tart, de nem tudom mi az. Semmit sem látok az égadta világon. Bepánikoltam. Nem a sötétségtől, hanem a ténytől, hogy csapdában vagyok, mint egy légy a pókhálóban, és magatehetetlenül várom a végzetem. Így ér véget minden? Rossz érzés fogott el. Ismét elbuktam, ezúttal végleg. És ezen az segített a legkevésbé, hogy megláttam azt a lényt. Nem tudom, miféle teremtmény lehet, de soha nem láttam még hasonlót sem. Zöld szemei rám meredtek. Ordítani akartam, talán félelemből, talán csak ösztönösen. Kétségbeestem. Még nem érhet így véget. Még nem, még vannak befejezetlen ügyeim. Üvölteni akartam, tiltakozni ez ellen, de hang nem jött ki a torkomon. Sokra nem mentem volna vele. A karom továbbra se mozdul, hogy harcoljak ellene. A szörny pedig csak karbatett kézzel bámult és alaposan végigmért. A képéről a sunyi vigyor és a vicsor különös kettőssége volt leolvasható. Semmi jóra nem számítottam. Nem tudom, mennyi idő telt el, míg végül megszólalt. Csak azt tudom, egy örökkévalóságnak éreztem. Az időérzékem teljesen cserbenhagyott. Fényt hozzak a sötétségnek? Mi? Nem tudtam válaszolni, hiába erőlködtem. A szörnyet nem is érdekelte, azonnal nekemesett.
Fekszem a kemény padlón, és valami marja az orrom. A szemhéjaimon keresztül átszűrődik a fény. Először csak kóválygó összevisszaság járt a fejemben, ahogy kavarogtak a fejemben a gondolattöredékek, érzések, emlékfoszlányok. Az öntudat szép lassan kezdett visszatérni. Majd bevillant az a ragyogó zöld szempár. Felriadtam. Reflexből urgottam fel a padlóról. Sűrűn pislogtam és hunyorogtam vagy egy percig. A szemeim szinte fájtak, annyira bántotta ez a hirtelen fény. Köd volt, sűrű világító köd. Ahányszor levegőt vettem, éreztem hogy kaparja a torkom. Égett a torkom, de ugyanakkor éreztem ahogy kicsapódik a bőrömön a köd. Megálltam, és körbenéztem. Semmi mást nem tudtam kivenni, csak a lábam alatt a padlót. Mindenfelé ez a furcsa foszforeszkáló köd. Nem tudom, meddig terjed ki, vagy van-e határa egyáltalán. Azonban az egyik irányba kiszúrtam valamit. Beazonosítani nem tudtam innen, csak azt, hogy valami van ott. Talán még egy szörny. Közben elindultam affelé a valami felé, szép lassan. Nem csak a levegővétel volt nehéz, hanem a járás is. Mintha a köd húzna vissza minden egyes lépéssel. Mintha térdig gázolnék a mocsárban, csak épp mocsár helyett köd, és torkig vagyok vele szó szerint. De legalább nincs vaksötét, és bár nehezen, de tudok járni. Közben azon tűnődtem, hogy mi a fene volt ez? Hogy kerültem ide? Nemrég még Chancery könyvtárában kutakodtam. Arra emlékszem, hogy fáradt voltam. Valószínűleg elaludtam. Hogy kerültem ide? A könyvtárból hurcoltak volna el? Nem valószínű. Az emberrablások nem fényes nappal szoktak történni, és az is feltűnt volna Channak, ahogy húznak-vonnak kifelé, esetleg felkapnak mint egy zsák krumplit. Vagyis... még mindig álmodom? Lehetséges. A valóságtól távol áll a környezet. De az érzések, minden olyan élethű. Ahogy a sötétség fogságban tartott és megbénított. A kétségbeesés és a szörny. Ahogy folytogat a köd, és csípi a szemem, az is olyan valóságos. Honnan tudnám eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy csak álmodok? És mi van azzal a szörnnyel? Felidéztem azt az egy mondatot, amit hosszú percek múltán mondott, mielőtt nekemesett. Itt az ideje, hogy fényt hozzak a sötétségnek? Ez mit jelent? A szörny lenne a sötétség? De mi a szörny? A saját démonaim, amit álmomban a tudatalattim létrehozott? Túl sok a kérdés még mindig.
Nem tudom, mennyi ideig gyalogoltam, mint valami zombi. Csak szedtem ütemesen a lábaimat, a balt a jobb után, majd újra a balt. Gondolatban messze jártam, és végiggondoltam a történéseket. Legalább addig sem a lépéseket számoltam, a végtelen távolságot, ami még visszavan. De most már egész közel vagyok hozzá. Egy fa asztalka, és ha jól látom egy szék is. Végre egy kis pihenő. Talán választ kapok pár dologra. Fáradt voltam, sokat kivett belőlem ez a séta, és ez a köd. Hogy tudnék örülni most a fagyos szintek hűvös, de friss és tiszta levegőjéből pár szippantásnyit... Végül odaértem az asztalhoz, és lehuppantam a székre. Az asztalon egy pergamen volt kiterítve, és ahogy rápillantottam, egy hasonlóan régi írószerszám jelent meg mellette. Elkezdtem elolvasni a pergament, és erre valahogy nem számítottam. Ahelyett, hogy válaszokat kaptam volna, helyette még több kérdés. Egész pontosan húsz darab kérdés. Átolvastam újra. Voltak köztük nagyn könnyűek, és iszonyat nehezek is. Nehezek, mert ezeken még nem gondolkoztam. És persze olyanok is, amik számomra kilógtak a sorból. Még jobban összezavarodtam. Minden kavargott a fejemben, össze-vissza gondolattöredékek, emlékfoszlányok és hangok. Gyorsan, felfoghatatlanul gyorsan. Olyannyira, hogy mire az egyikre ráfókuszáltam volna, rögtön tovaszállt. Túl sok kérdés, de ugyanakkor más lehetőségem nem igazán van. Mindenképp meg kell tennem, ha ki akarok jutni innen, vagy felébredni ebből az álomból, akárhol is legyek. Még egyszer átolvastam a kérdéseket, majd felemeltem a pennát és elkezdtem a kérdések megválaszolását...
Az a torony is elég jól el volt dugva, és Destross társai is csapdába estek. Ha ő nem jut ki, és kér segítséget, lehet azóta senki sem járt volna arra. Nagy ez a világ, időnként túl nagy. Akarva-akaratlan is megfordult a fejemben, hogy akár Hinari is lehet odabenn. Vagy valaki, akit rég eltűntként tartunk számon. Nem tudom. De a kíváncsiság
Hirtelen ötletként vezérelve, elintam a Kezdetek Városába, hátha Chancery könyvtárában találok valami infót erről a megközelíthetetlen kazamatáról. Az NPC-k jóformán ugyanazt hajtogatják, más-más néven említve, másként fogalmazva, de azt, hogy pontosan hol is van, azt egyik sem mondja. Még a szintet sem, hogy el lehessen indulni. Chan könyvtárában több lehetőséget látok, regneteg könyvet és tudást összegyűjtöttek az évek alatt. Ahogy odaértem, el is kezdtem a kutakodást, első körben az Aincrad történelméről szóló könyvek között. Fáradt is voltam a sok lótifuti miatt, kialvatlan is voltam elég rendesen, és az agyam is egyre kevésbé fogott...
Sötétség. Nem tudom, hogy hol vagyok, sem azt, hogy kerültem ide. Mozdulni sem bírok, bárhogy erőlködök. Valami fogva tart, de nem tudom mi az. Semmit sem látok az égadta világon. Bepánikoltam. Nem a sötétségtől, hanem a ténytől, hogy csapdában vagyok, mint egy légy a pókhálóban, és magatehetetlenül várom a végzetem. Így ér véget minden? Rossz érzés fogott el. Ismét elbuktam, ezúttal végleg. És ezen az segített a legkevésbé, hogy megláttam azt a lényt. Nem tudom, miféle teremtmény lehet, de soha nem láttam még hasonlót sem. Zöld szemei rám meredtek. Ordítani akartam, talán félelemből, talán csak ösztönösen. Kétségbeestem. Még nem érhet így véget. Még nem, még vannak befejezetlen ügyeim. Üvölteni akartam, tiltakozni ez ellen, de hang nem jött ki a torkomon. Sokra nem mentem volna vele. A karom továbbra se mozdul, hogy harcoljak ellene. A szörny pedig csak karbatett kézzel bámult és alaposan végigmért. A képéről a sunyi vigyor és a vicsor különös kettőssége volt leolvasható. Semmi jóra nem számítottam. Nem tudom, mennyi idő telt el, míg végül megszólalt. Csak azt tudom, egy örökkévalóságnak éreztem. Az időérzékem teljesen cserbenhagyott. Fényt hozzak a sötétségnek? Mi? Nem tudtam válaszolni, hiába erőlködtem. A szörnyet nem is érdekelte, azonnal nekemesett.
Fekszem a kemény padlón, és valami marja az orrom. A szemhéjaimon keresztül átszűrődik a fény. Először csak kóválygó összevisszaság járt a fejemben, ahogy kavarogtak a fejemben a gondolattöredékek, érzések, emlékfoszlányok. Az öntudat szép lassan kezdett visszatérni. Majd bevillant az a ragyogó zöld szempár. Felriadtam. Reflexből urgottam fel a padlóról. Sűrűn pislogtam és hunyorogtam vagy egy percig. A szemeim szinte fájtak, annyira bántotta ez a hirtelen fény. Köd volt, sűrű világító köd. Ahányszor levegőt vettem, éreztem hogy kaparja a torkom. Égett a torkom, de ugyanakkor éreztem ahogy kicsapódik a bőrömön a köd. Megálltam, és körbenéztem. Semmi mást nem tudtam kivenni, csak a lábam alatt a padlót. Mindenfelé ez a furcsa foszforeszkáló köd. Nem tudom, meddig terjed ki, vagy van-e határa egyáltalán. Azonban az egyik irányba kiszúrtam valamit. Beazonosítani nem tudtam innen, csak azt, hogy valami van ott. Talán még egy szörny. Közben elindultam affelé a valami felé, szép lassan. Nem csak a levegővétel volt nehéz, hanem a járás is. Mintha a köd húzna vissza minden egyes lépéssel. Mintha térdig gázolnék a mocsárban, csak épp mocsár helyett köd, és torkig vagyok vele szó szerint. De legalább nincs vaksötét, és bár nehezen, de tudok járni. Közben azon tűnődtem, hogy mi a fene volt ez? Hogy kerültem ide? Nemrég még Chancery könyvtárában kutakodtam. Arra emlékszem, hogy fáradt voltam. Valószínűleg elaludtam. Hogy kerültem ide? A könyvtárból hurcoltak volna el? Nem valószínű. Az emberrablások nem fényes nappal szoktak történni, és az is feltűnt volna Channak, ahogy húznak-vonnak kifelé, esetleg felkapnak mint egy zsák krumplit. Vagyis... még mindig álmodom? Lehetséges. A valóságtól távol áll a környezet. De az érzések, minden olyan élethű. Ahogy a sötétség fogságban tartott és megbénított. A kétségbeesés és a szörny. Ahogy folytogat a köd, és csípi a szemem, az is olyan valóságos. Honnan tudnám eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy csak álmodok? És mi van azzal a szörnnyel? Felidéztem azt az egy mondatot, amit hosszú percek múltán mondott, mielőtt nekemesett. Itt az ideje, hogy fényt hozzak a sötétségnek? Ez mit jelent? A szörny lenne a sötétség? De mi a szörny? A saját démonaim, amit álmomban a tudatalattim létrehozott? Túl sok a kérdés még mindig.
Nem tudom, mennyi ideig gyalogoltam, mint valami zombi. Csak szedtem ütemesen a lábaimat, a balt a jobb után, majd újra a balt. Gondolatban messze jártam, és végiggondoltam a történéseket. Legalább addig sem a lépéseket számoltam, a végtelen távolságot, ami még visszavan. De most már egész közel vagyok hozzá. Egy fa asztalka, és ha jól látom egy szék is. Végre egy kis pihenő. Talán választ kapok pár dologra. Fáradt voltam, sokat kivett belőlem ez a séta, és ez a köd. Hogy tudnék örülni most a fagyos szintek hűvös, de friss és tiszta levegőjéből pár szippantásnyit... Végül odaértem az asztalhoz, és lehuppantam a székre. Az asztalon egy pergamen volt kiterítve, és ahogy rápillantottam, egy hasonlóan régi írószerszám jelent meg mellette. Elkezdtem elolvasni a pergament, és erre valahogy nem számítottam. Ahelyett, hogy válaszokat kaptam volna, helyette még több kérdés. Egész pontosan húsz darab kérdés. Átolvastam újra. Voltak köztük nagyn könnyűek, és iszonyat nehezek is. Nehezek, mert ezeken még nem gondolkoztam. És persze olyanok is, amik számomra kilógtak a sorból. Még jobban összezavarodtam. Minden kavargott a fejemben, össze-vissza gondolattöredékek, emlékfoszlányok és hangok. Gyorsan, felfoghatatlanul gyorsan. Olyannyira, hogy mire az egyikre ráfókuszáltam volna, rögtön tovaszállt. Túl sok kérdés, de ugyanakkor más lehetőségem nem igazán van. Mindenképp meg kell tennem, ha ki akarok jutni innen, vagy felébredni ebből az álomból, akárhol is legyek. Még egyszer átolvastam a kérdéseket, majd felemeltem a pennát és elkezdtem a kérdések megválaszolását...
_________________
Ozirisz- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 36
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League -
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Eugeo Pént. Május 18 2018, 21:10
Ki tudja, pontosan mennyi ideig agyaltál a válaszaidon? Percek? Órák? Egyre bizonytalanabbnak érezhetted időérzékedet, mialatt a tekercsen található kérdéseket a magad módján megválaszoltad. S míg haladtál, a papír alján lévő aláírás vonalon szépen-lassan, ugyanolyan aranyszínű tintával a játékban használt neved, gyöngybetűkkel kirajzolódott. Akármit is csináltál vele, nem tudtad sem leszedni, sem áthúzni: egyszerűen belevésődött.
A másik, ami feltűnhetett, hogy mialatt írtál, tollvonásaid által kis fonalak keletkeztek – arany, érintésre elpixeleződő fonalak. Fel-felszállogattak, lágyabb széllökés vitte azokat egyre feljebb és feljebb. Tőled kiszámíthatatlan távolságban, valahol a fejed fölött egybe olvadni készültek. Amiképpen ez megtörtént, szépen lassan alakot öltöttek: szőrös volt – legalábbis annak látszott – egy pár szárnnyal, két pamacsos végű csáppal bírt. Úgy bizony: egy molylepke – egy jól megtermett, átlagnál kétszer-háromszor nagyobb bogár. Fajtársaitól eltérő módon hófehér volt, gombszemei pedig ezüstösen ragyogtak. Szárnyait azonos színnel a páváéhoz hasonló szemmotívumok tarkították. Ez az állat körözött fölötted, ízelt lábai között egy számológép méretű telefonkészüléket tartogatva. Egyre inkább lejjebb és lejjebb szállt, mialatt a „szerződés” szilárdabbá, biztosabbá tette a szóban forgó lény alakját.
Mire teljesen befejezted a teszt kitöltését, a termetes molylepke zajtalanul landolt az asztalon, tisztes távolságban tőled. Miután figyelmedet felé irányítottad, a kártevő fejével eléd lökte a telefon készüléket. A gép apparátusán egy kép jelent meg, pontosabban egy kártyalap. A marseille-i taro ördögét ábrázolta, a maga karikatúrás, modernebb stílusában. Azt követően, hogy a magad tempójában alaposan megnézted a képet, a telefon képernyője átváltott egy beszélgető panellé. Egyelőre nem tudtál vele mit kezdeni, azonban feltűnt az a három pont, ami azt jelezte, hogy valaki – vagy valami – éppen üzenetet ír a részedre. A moly mindvégig téged figyelt, csápjait egymásnak érintve, egyik lábát a másikra helyezve, vakarózván.
A szituáció továbbra is adott, ha van valami kérdés, ki vele!
A másik, ami feltűnhetett, hogy mialatt írtál, tollvonásaid által kis fonalak keletkeztek – arany, érintésre elpixeleződő fonalak. Fel-felszállogattak, lágyabb széllökés vitte azokat egyre feljebb és feljebb. Tőled kiszámíthatatlan távolságban, valahol a fejed fölött egybe olvadni készültek. Amiképpen ez megtörtént, szépen lassan alakot öltöttek: szőrös volt – legalábbis annak látszott – egy pár szárnnyal, két pamacsos végű csáppal bírt. Úgy bizony: egy molylepke – egy jól megtermett, átlagnál kétszer-háromszor nagyobb bogár. Fajtársaitól eltérő módon hófehér volt, gombszemei pedig ezüstösen ragyogtak. Szárnyait azonos színnel a páváéhoz hasonló szemmotívumok tarkították. Ez az állat körözött fölötted, ízelt lábai között egy számológép méretű telefonkészüléket tartogatva. Egyre inkább lejjebb és lejjebb szállt, mialatt a „szerződés” szilárdabbá, biztosabbá tette a szóban forgó lény alakját.
Mire teljesen befejezted a teszt kitöltését, a termetes molylepke zajtalanul landolt az asztalon, tisztes távolságban tőled. Miután figyelmedet felé irányítottad, a kártevő fejével eléd lökte a telefon készüléket. A gép apparátusán egy kép jelent meg, pontosabban egy kártyalap. A marseille-i taro ördögét ábrázolta, a maga karikatúrás, modernebb stílusában. Azt követően, hogy a magad tempójában alaposan megnézted a képet, a telefon képernyője átváltott egy beszélgető panellé. Egyelőre nem tudtál vele mit kezdeni, azonban feltűnt az a három pont, ami azt jelezte, hogy valaki – vagy valami – éppen üzenetet ír a részedre. A moly mindvégig téged figyelt, csápjait egymásnak érintve, egyik lábát a másikra helyezve, vakarózván.
A szituáció továbbra is adott, ha van valami kérdés, ki vele!
Eugeo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 129
Join date : 2014. Apr. 23.
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Ozirisz Vas. Május 20 2018, 21:11
Sokáig görnyedtem a pergamen felett. Újra és újra átolvastam a kérdéseket. Egyesek pofon egyszerűek voltak, mások viszont iszonyat nehezek. Azt hiszem, ilyen lehet itt Aincradban egy zárthelyi. Se puska, se felügyelő tanár aki a puskázást ellenőrzi. A zárt hely mondjuk nem teljesen állta meg a helyét, legalábbis szó szerint nem. Hisz nem voltak falak, nem voltak rácsok, se bármi ami meggátolná, hogy elmenjek innen. Csak a végeláthatatlan köd...
Így végül elkezdtem a kérdések kitöltését. Nem sorban haladtam, nem fentről lefelé. A dolgozatíráskor sem sorban megy végig a diák a feladatokon. Hasonló stratégiát alkalmaztam én is. Először az egyértelmű kérdéseket válaszoltam meg, amikre tudtam a választ gondolkodás nélkül. Azonban ami furcsa volt, hogy minden egyes leírt szóval egy anyagtalan aranyszínű fonál is keletkezett, ami szinte azonnal szerte is foszlott ahogy hozzáértem. Aranyszínű pixelek, amik felszálltak, majd valahol magasan a fejem felett gomolyogtak. Azt, hogy miért keletkeztek, mi célból, az számomra rejtve maradt. Különösképp nem is foglalkoztam vele, hogy felettem kóvályognak. Biztos a köd visszatartja, hogy tovaszálljanak a dolgukra. Helyette inkább a kérdésekkel szemeztem. Még bőven több mint a fele visszavolt. A számomra könnyű kérdések fogytak, szép lassan az egyre nehezebbek, és még nehezebbek jöttek. Egy darabig még elég volt egy rövid gondolkodás, de a végén már hosszú percekig ültem a székben, hátradőlve, vagy épp hintázva elmerengtem. Rácsodálkoztam arra a molylepkére, ami időközben a felszálló pixelekből állt össze. Egy jól megtermett molylepke, ami csak repkedett körbe-körbe. De miért fehér, ha a fonalak aranyszínűek voltak? Talán a köd. Lehet reakcióba lépett a pixelekkel, és ezért lett fehér? Nem tudom, ahogy azt sem, hogy miért álltak össze, és miért pont molylepke. Amíg távol volt, addig az sem tűnt fel, hogy valamit tart a mancsai között. Csupán jópár perc elteltével, amikor ismét elmélkedtem. Ebben a ködben nehéz kivenni bármit is, ami nincs elég közel, és ezt még nehezíti az is, hogy bántja a szemem. Ugyanakkor viszont érdekesnek is találtam, hogy a környezet, ami számomra zavaró, lehet, hogy pont ez keltette életre a pixelekből a molylepkét. Talán. Furcsa, az tény.
Újra ránéztem a kérdéssorra, és ismét gondolkodóba estem. Emlékek villantak be, és szálltak tovább. Röpke pillanatok, de volt, amit örökkévalóságnak éreztem. Főleg a fájdalommal teli emlékek. Meghatározó dolgok, amik kisebb-nagyobb mértékben átformáltak. A válaszok a nehéznek hitt kérdésekre, amik nem is voltak olyan nehezek. Valószínűleg csak amiatt tűntek annak, hogy nem gondolkoztam el rajtuk, és ha például a Kezdetek Városa főterén valaki leállít és felteszi a kérdést, csak wtf-elek egyet, vagy passzolom. De így, hogy gyakorlatilag több, mint elegendő időm volt végiggondolni, haladtam velük. Közben, ahogy rá-rá pislogtam a molylepkére, mintha egyre közelebb körözne hozzám. Vagy csak érzéki csalódás? Nem tudom. De már jobban ki tudtam venni rajt a részleteket, beleértve a mancsai között tartott tárgyat. Azonban még pár kérdés mindig hátravolt. Nem tudom, mennyi ideig küzdöttem a kérdéssorral. Arra sem emlékszem, hogy hogy került a nevem a lap aljára. Azt tudom, hogy én ilyen gyöngybetűkkel nem szoktam írni. Nem nem vagyok képes rá, csak nem szoktam. Főleg aláírást. Azt odakinn a valódi nevemmel is kicsit ákombákomosan írtam, belevive az egyedi vonásaimat, hogy nehezebb legyen hamisítani hivatalos iratoknál, vagy bankban. Itt viszont mire végeztem, ott volt, és kicsit bosszantott a tény, hogy nem vettem észre, hogy mikor, és hogyan került oda.
Azonban túl sokáig nem kattoghattam a témán, mert leszállt az ezüstös molylepke az asztalra. Ahogy ránéztem, már lökte is felém a készüléket. Azt, hogy hogyan került hozzá egy telefon, az rejtély. Sőt, már a tény, hogy ebben a világban egy telefonkészülék... Felemeltem az asztalról a telefont, és jó alaposan szemügyre vettem. A kép, amit háttérkép gyanánt mutatott, egy kártyalap volt, rajta három ördöggel. Mintha jóskártyán láttam volna hasonlót, bár ott nem ilyen ábrázolással.
- Az ördögbe... - mondtam magam elé. Persze nem a lepkének mondtam, annak ellenére hogy az asztalon pihent, és várakozott. Ahogy újra rápillantottam a kijelzőre, átváltott a kijelző egy chatelős panelra. Ránéztem a molylepkére, ami csak szép csendben várakozott. Mire vár? Mit akar egyáltalán tőlem? Újra rápillantottam a készülékre. Olyat láttam, amit már nagyon-nagyon régen nem, mégis egyből tudtam, mit jelent. Három villogó pont, ami odakinn szinte minden kommunikációra szolgáló programban és készülékben elterjedt. Nemes egyszerűséggel annyit jelent: A vonal túlvégén levő éppen üzenetet ír. Jelen esetben semmit sem tudtam, ki van a túloldalt, és miért. Kérdőn néztem a lepkére. - Ez te vagy? - merült fel bennem a kérdés, amit hangosan is kimondtam...
Így végül elkezdtem a kérdések kitöltését. Nem sorban haladtam, nem fentről lefelé. A dolgozatíráskor sem sorban megy végig a diák a feladatokon. Hasonló stratégiát alkalmaztam én is. Először az egyértelmű kérdéseket válaszoltam meg, amikre tudtam a választ gondolkodás nélkül. Azonban ami furcsa volt, hogy minden egyes leírt szóval egy anyagtalan aranyszínű fonál is keletkezett, ami szinte azonnal szerte is foszlott ahogy hozzáértem. Aranyszínű pixelek, amik felszálltak, majd valahol magasan a fejem felett gomolyogtak. Azt, hogy miért keletkeztek, mi célból, az számomra rejtve maradt. Különösképp nem is foglalkoztam vele, hogy felettem kóvályognak. Biztos a köd visszatartja, hogy tovaszálljanak a dolgukra. Helyette inkább a kérdésekkel szemeztem. Még bőven több mint a fele visszavolt. A számomra könnyű kérdések fogytak, szép lassan az egyre nehezebbek, és még nehezebbek jöttek. Egy darabig még elég volt egy rövid gondolkodás, de a végén már hosszú percekig ültem a székben, hátradőlve, vagy épp hintázva elmerengtem. Rácsodálkoztam arra a molylepkére, ami időközben a felszálló pixelekből állt össze. Egy jól megtermett molylepke, ami csak repkedett körbe-körbe. De miért fehér, ha a fonalak aranyszínűek voltak? Talán a köd. Lehet reakcióba lépett a pixelekkel, és ezért lett fehér? Nem tudom, ahogy azt sem, hogy miért álltak össze, és miért pont molylepke. Amíg távol volt, addig az sem tűnt fel, hogy valamit tart a mancsai között. Csupán jópár perc elteltével, amikor ismét elmélkedtem. Ebben a ködben nehéz kivenni bármit is, ami nincs elég közel, és ezt még nehezíti az is, hogy bántja a szemem. Ugyanakkor viszont érdekesnek is találtam, hogy a környezet, ami számomra zavaró, lehet, hogy pont ez keltette életre a pixelekből a molylepkét. Talán. Furcsa, az tény.
Újra ránéztem a kérdéssorra, és ismét gondolkodóba estem. Emlékek villantak be, és szálltak tovább. Röpke pillanatok, de volt, amit örökkévalóságnak éreztem. Főleg a fájdalommal teli emlékek. Meghatározó dolgok, amik kisebb-nagyobb mértékben átformáltak. A válaszok a nehéznek hitt kérdésekre, amik nem is voltak olyan nehezek. Valószínűleg csak amiatt tűntek annak, hogy nem gondolkoztam el rajtuk, és ha például a Kezdetek Városa főterén valaki leállít és felteszi a kérdést, csak wtf-elek egyet, vagy passzolom. De így, hogy gyakorlatilag több, mint elegendő időm volt végiggondolni, haladtam velük. Közben, ahogy rá-rá pislogtam a molylepkére, mintha egyre közelebb körözne hozzám. Vagy csak érzéki csalódás? Nem tudom. De már jobban ki tudtam venni rajt a részleteket, beleértve a mancsai között tartott tárgyat. Azonban még pár kérdés mindig hátravolt. Nem tudom, mennyi ideig küzdöttem a kérdéssorral. Arra sem emlékszem, hogy hogy került a nevem a lap aljára. Azt tudom, hogy én ilyen gyöngybetűkkel nem szoktam írni. Nem nem vagyok képes rá, csak nem szoktam. Főleg aláírást. Azt odakinn a valódi nevemmel is kicsit ákombákomosan írtam, belevive az egyedi vonásaimat, hogy nehezebb legyen hamisítani hivatalos iratoknál, vagy bankban. Itt viszont mire végeztem, ott volt, és kicsit bosszantott a tény, hogy nem vettem észre, hogy mikor, és hogyan került oda.
Azonban túl sokáig nem kattoghattam a témán, mert leszállt az ezüstös molylepke az asztalra. Ahogy ránéztem, már lökte is felém a készüléket. Azt, hogy hogyan került hozzá egy telefon, az rejtély. Sőt, már a tény, hogy ebben a világban egy telefonkészülék... Felemeltem az asztalról a telefont, és jó alaposan szemügyre vettem. A kép, amit háttérkép gyanánt mutatott, egy kártyalap volt, rajta három ördöggel. Mintha jóskártyán láttam volna hasonlót, bár ott nem ilyen ábrázolással.
- Az ördögbe... - mondtam magam elé. Persze nem a lepkének mondtam, annak ellenére hogy az asztalon pihent, és várakozott. Ahogy újra rápillantottam a kijelzőre, átváltott a kijelző egy chatelős panelra. Ránéztem a molylepkére, ami csak szép csendben várakozott. Mire vár? Mit akar egyáltalán tőlem? Újra rápillantottam a készülékre. Olyat láttam, amit már nagyon-nagyon régen nem, mégis egyből tudtam, mit jelent. Három villogó pont, ami odakinn szinte minden kommunikációra szolgáló programban és készülékben elterjedt. Nemes egyszerűséggel annyit jelent: A vonal túlvégén levő éppen üzenetet ír. Jelen esetben semmit sem tudtam, ki van a túloldalt, és miért. Kérdőn néztem a lepkére. - Ez te vagy? - merült fel bennem a kérdés, amit hangosan is kimondtam...
_________________
Ozirisz- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 36
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League -
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Eugeo Vas. Május 20 2018, 22:53
Pillantásod nem tántorította el a bogarat. Csendben tisztogatta lábait, majd szárnyait kezdte el igazgatni. Nem vonta el rólad gomb szemeit, egyre mélyebben és mélyebben méregettek téged – mindaddig, amíg a telefonkészülék meg nem rezgett, csiripelő hangot adván.
Kérdésed ezennel tisztázódott. A moly meglehetősen unottan méregetett téged, fejét enyhén oldalra billentve. Válaszodtól függetlenül a készüléken újból megjelent a három pötty, tehát a valami folytatta magyarázatát.
A molylepke összeérintette csápjait, amitől egész testén borzongás futott végig. Egy pillanatra erősebb fényben ragyogott, ami ebben a fehér „szobában” is feltűnő volt. Aztán persze abba is maradt, mialatt várt, míg megemésztetted a történéseket. Miután úgy érezte, elég időt adott neked, folytatta.
Az állatka körbe tekintett, mellső lábait és csápjait széttárva, mintha csak körbe mutatott volna. A hely egyszerre tűnt fényesebbnek, mégis rejtélybe burkolózónak. Most egyre kevesebbet láthattál, mint akkor, amikor felébredtél. Mindent körbe vett a ködös fény.
Hmm… ha nem ismernélek, le mertem volna fogadni, hogy menten agyon akarsz verni a 42-es stoplis csukáddal. Azért rákérdezek, biztos, ami biztos: ugye nem félsz tőlem?
Kérdésed ezennel tisztázódott. A moly meglehetősen unottan méregetett téged, fejét enyhén oldalra billentve. Válaszodtól függetlenül a készüléken újból megjelent a három pötty, tehát a valami folytatta magyarázatát.
Nem szégyen, ha magad előtt beismered, hogy berezeltél… mármint én is beszarnék, hogyha egy hót idegen helyen kéne megírnom a matek házit. Aztán elkezdenék egy túlméretezett pondróval dumálni.
A molylepke összeérintette csápjait, amitől egész testén borzongás futott végig. Egy pillanatra erősebb fényben ragyogott, ami ebben a fehér „szobában” is feltűnő volt. Aztán persze abba is maradt, mialatt várt, míg megemésztetted a történéseket. Miután úgy érezte, elég időt adott neked, folytatta.
Ja igen, a modor… Nyarlathotep vagyok. Ne nevess. Tényleg így hívnak. Hívhatsz akárhogy, csak Nyarlának ne… csak azt ne. Térjünk is rá a bizniszre: én te vagyok. Pontosabban az a részed, ami ezen a fecnin található kérdésekre való válaszaidból jött létre. Én leszek a stewardess-ed, az amigo-d, az akármicsodád, amíg kitalálsz erről a helyről. Amúgy Lemegeton a neve. Szép, ugye?
Az állatka körbe tekintett, mellső lábait és csápjait széttárva, mintha csak körbe mutatott volna. A hely egyszerre tűnt fényesebbnek, mégis rejtélybe burkolózónak. Most egyre kevesebbet láthattál, mint akkor, amikor felébredtél. Mindent körbe vett a ködös fény.
Eugeo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 129
Join date : 2014. Apr. 23.
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Ozirisz Hétf. Május 21 2018, 23:43
A molylepke nem válaszolt a feltett kérdésemre, legalábbis nem szóban. Csak néztem a megtermett bogarat, és ahogy látom ő is mintha felmért volna. A kijelzőn pedig még továbbra is csak villogott a három pötty. Újra ránéztem a lepkére, aki csak figyelt, egyre jobban és jobban. Kicsit már kényelmetlen volt a tekintete. Ugyanakkor messze nem volt olyan kényelmetlen, mint az a vicsorgó lény abban a sötétben. Nem éreztem magam veszélyben. Persze nem egy ideális környezet ez, de legalább tudtam mozogni, beszélni és láttam a környezetem, ellentétben azzal a furcsa rémisztő sötéttel. A köd ellenére is még so-so jól voltam. Lehetnék százszorta rosszabb helyen is.
Majd rezgés és ciripelés. Üzenet érkezett a kettes vágányra, a vágány mellett ne vagánykodjunk. Olvasom az üzenetet, először wtf-elek. Ez most mi? Ránéztem a molylepkére, majd újra az üzenetre, amit újra elolvastam. - Miért félnék tőled? - szólaltam meg – Nem tűnsz valami veszélyesnek.. bár a látszat néha csal... De ha támadni akartál volna, lett volna rá számtalan lehetőséged. Szóval no para – nyugtattam meg a lepkét. Meg azért na. Nem is tudom, mi aggasztott jobban. Az, hogy azt állítja ismer, vagy az, hogy feltételezi belőlem, hogy cipővel csapnám le azt a látszólag védtelen állatot. Ha veszélyes mob lenne, ártó szándékkal, akkor kardot rántanék. Ha zavarna, akkor csak elhessegetném. De jelen pillanatban egyik sem állt fenn. Inkább voltam kíváncsi, de azt nagyon.
Rápillantottam a telefonra. Újabb üzenet van készülőben. Kíváncsian vártam, mi jöhet, közben fe-felnéztem a lepkére, újra a telóra. Aztán beért a következő üzenet, amin hasonlóan értelmesen néztem, mint az előzőnél. Ez a fogalmazásmód egyáltalán nem szokványos.
- Berezelni? Na igen... Az előző hely, ahol jártam... ahhoz képest ez maga a nyaralás – villant be újra az érzés. A kétségbeesés amit a folytogató, rabul ejtő sötétségben éreztem, egy pillanatra újra felelevenedett. Ahogy láttam a molylepkét amint összeérintette a csápjait, és sejtelmes fényben felragyogott egy pillanatra. Egyszerre tűnt csodálatosnak, de ugyanakkor bele is borzongtam.... Tudat alatt ez válthatta ki belőlem az. Félelem? Az is volt bennem. Leginkább a sok bizonytalantól, és ahogy elvesztem a kontrollt, az irányítást. Próbálják elhitetni velünk, hogy mi irányítjuk a sorsunkat, mi tesszük az életünket jobbá vagy rosszabbá. Erre most itt vagyok, és bár akármerre mehetnék, mégis, meg van kötve a kezem.
- De a körülmények... hogy nem tudom, hogy kerültem ide, és miért...- szólaltam meg újra. - Matekházi? Az kifejezetten könnyű volt ehhez képest! - jegyeztem meg. És igaz, nyugtalanító a dolog, de inkább itt beszélgetek egy molylepkével, és szívom ezt a ködöt mint a nagy bagósok a piros szimfóniát, inkább, mint a sötétség azzal a furcsa szörnnyel..
Majd jött a következő üzenet a molylepkétől. A néven akaratlanul is elröhögtem magam.
- Bocsi – szólaltam meg, fuldokolva, kicsit a nevetéstől, amit igyekeztem visszafogni, kicsit pedig a ködtől, amit sikeresen letüdőztem. - Mondd, hogy szólítsalak, hogy szeretnéd? - tettem fel a kérdést kicsit komolyabban. Majd olvastam tovább az üzenetet. - Akkor ezért kellettek a kérdések? - szólaltam meg kicsit értetlenül, rácsodálkozva a dologra. Kezd összeállni a kép. Azok az aranyszínű fonalak, amik a válaszok írása közben pixelekre hulltak, és álltak össze molylepkévé... Hogy is hívják? Nyar-lat-ho-thep. Nem egy könnyen megjegyezhető név, viszont hangzása alapján egyiptomi. Furcsa. Azt állítja, hogy ő én vagyok. Az igaz, szó szerint a kérdésekre adott válaszokból született meg. Vajon mennyire ismer ezek alapján? Mindössze húsz kérdés elég? Ennyi lenne a lényem egy részének lemásolása? Egyáltalán miből állunk? Mi a lélek?
- Áhh... Ez lenne Lemegeton... - szólaltam meg újra, ahogy emésztettem meg szép lassan Nyarlathotep mondatait. Ő pedig csak mint aki jól végezte dolgát, széttárta "karjait" és csápjait, mintha csak körbe mutatott volna a helyen. A köd pedig felragyogott, olyan sejtelmesen és mégis fényesen, mintha a molylepke irányítaná ezt az egész helyet. - Miért vagyok itt? És hogy kerültem ide? - tettem fel két kérdést, amik először eszembe jutott, majd pár másodperc elteltével egy sokkal fontosabb villant be – Mit kell tennem? - kérdeztem az itteni egyetlen szövetségesemtől...
Majd rezgés és ciripelés. Üzenet érkezett a kettes vágányra, a vágány mellett ne vagánykodjunk. Olvasom az üzenetet, először wtf-elek. Ez most mi? Ránéztem a molylepkére, majd újra az üzenetre, amit újra elolvastam. - Miért félnék tőled? - szólaltam meg – Nem tűnsz valami veszélyesnek.. bár a látszat néha csal... De ha támadni akartál volna, lett volna rá számtalan lehetőséged. Szóval no para – nyugtattam meg a lepkét. Meg azért na. Nem is tudom, mi aggasztott jobban. Az, hogy azt állítja ismer, vagy az, hogy feltételezi belőlem, hogy cipővel csapnám le azt a látszólag védtelen állatot. Ha veszélyes mob lenne, ártó szándékkal, akkor kardot rántanék. Ha zavarna, akkor csak elhessegetném. De jelen pillanatban egyik sem állt fenn. Inkább voltam kíváncsi, de azt nagyon.
Rápillantottam a telefonra. Újabb üzenet van készülőben. Kíváncsian vártam, mi jöhet, közben fe-felnéztem a lepkére, újra a telóra. Aztán beért a következő üzenet, amin hasonlóan értelmesen néztem, mint az előzőnél. Ez a fogalmazásmód egyáltalán nem szokványos.
- Berezelni? Na igen... Az előző hely, ahol jártam... ahhoz képest ez maga a nyaralás – villant be újra az érzés. A kétségbeesés amit a folytogató, rabul ejtő sötétségben éreztem, egy pillanatra újra felelevenedett. Ahogy láttam a molylepkét amint összeérintette a csápjait, és sejtelmes fényben felragyogott egy pillanatra. Egyszerre tűnt csodálatosnak, de ugyanakkor bele is borzongtam.... Tudat alatt ez válthatta ki belőlem az. Félelem? Az is volt bennem. Leginkább a sok bizonytalantól, és ahogy elvesztem a kontrollt, az irányítást. Próbálják elhitetni velünk, hogy mi irányítjuk a sorsunkat, mi tesszük az életünket jobbá vagy rosszabbá. Erre most itt vagyok, és bár akármerre mehetnék, mégis, meg van kötve a kezem.
- De a körülmények... hogy nem tudom, hogy kerültem ide, és miért...- szólaltam meg újra. - Matekházi? Az kifejezetten könnyű volt ehhez képest! - jegyeztem meg. És igaz, nyugtalanító a dolog, de inkább itt beszélgetek egy molylepkével, és szívom ezt a ködöt mint a nagy bagósok a piros szimfóniát, inkább, mint a sötétség azzal a furcsa szörnnyel..
Majd jött a következő üzenet a molylepkétől. A néven akaratlanul is elröhögtem magam.
- Bocsi – szólaltam meg, fuldokolva, kicsit a nevetéstől, amit igyekeztem visszafogni, kicsit pedig a ködtől, amit sikeresen letüdőztem. - Mondd, hogy szólítsalak, hogy szeretnéd? - tettem fel a kérdést kicsit komolyabban. Majd olvastam tovább az üzenetet. - Akkor ezért kellettek a kérdések? - szólaltam meg kicsit értetlenül, rácsodálkozva a dologra. Kezd összeállni a kép. Azok az aranyszínű fonalak, amik a válaszok írása közben pixelekre hulltak, és álltak össze molylepkévé... Hogy is hívják? Nyar-lat-ho-thep. Nem egy könnyen megjegyezhető név, viszont hangzása alapján egyiptomi. Furcsa. Azt állítja, hogy ő én vagyok. Az igaz, szó szerint a kérdésekre adott válaszokból született meg. Vajon mennyire ismer ezek alapján? Mindössze húsz kérdés elég? Ennyi lenne a lényem egy részének lemásolása? Egyáltalán miből állunk? Mi a lélek?
- Áhh... Ez lenne Lemegeton... - szólaltam meg újra, ahogy emésztettem meg szép lassan Nyarlathotep mondatait. Ő pedig csak mint aki jól végezte dolgát, széttárta "karjait" és csápjait, mintha csak körbe mutatott volna a helyen. A köd pedig felragyogott, olyan sejtelmesen és mégis fényesen, mintha a molylepke irányítaná ezt az egész helyet. - Miért vagyok itt? És hogy kerültem ide? - tettem fel két kérdést, amik először eszembe jutott, majd pár másodperc elteltével egy sokkal fontosabb villant be – Mit kell tennem? - kérdeztem az itteni egyetlen szövetségesemtől...
_________________
Ozirisz- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 36
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League -
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Eugeo Szer. Május 23 2018, 19:23
Az elsődleges reakciód után érkező „miért félnék?”-el megegyező válaszodat követően Nyarlalothep nem volt teljesen megelégedve. Szárnyait egymáshoz dörzsölve papírzizegéshez hasonló hangot adott ki, fejét enyhén előre döntve, gomb alakú szemeivel bizalmatlanul méregetett. Végül kijelentésedre újabb üzenet érkezett.
Titokzatosan elvonta rólad tekintetét, s szárnyaival zümmögött. Következő megnyilvánulásodra persze visszanézett rád, de az enyhén idegesítő zajkeltést nemigen akarta abbahagyni.
Csodálkozóan pislogott, ahogyan őszintén beszéltél vele. Ezt azonban hamar felváltotta a rosszalló fejcsóválás, mialatt egyik ízelt lábát a másikhoz dörzsölte, egész testében megborzongott. A szárnyain lévő por ennek hatására ide-oda szállingózott, mintha hópelyhek lettek volna. Kicsit elgondolkodott, még mielőtt újból kielégíthette kíváncsiságodat.
Hiba volt „tanácsát” figyelmen kívül hagyva kikacagnod. Ugyan nem látszott rajta haragossága, de a tettek hangosabban beszéltek. Így hát elég váratlanul ért, amikor egyszerűen arcodnak repült. Ugyan nem okozott vele sebzést, de egy pár pillanatra a bal szemedre nem láttál rá. A molylepke bukfencet vetett a levegőben, még mielőtt újból az asztal másik sarkán köthetett volna ki. Ettől függetlenül bocsánatkérésedet elfogadta, melyet egy kisebb bólintással jelzett.
Szinte azonnal rávágta a kérdésedre a választ. A kezed ügyében található gépen újból szövegfogalmazást jelzett. Kis időbe tellett, mire Tep folytathatta volna. Addig is feltűnhetett, hogy a kellemetlen, maró érzést szárazság váltotta fel. A szomjúság érzete fokozódott. Ha meg is próbálkoztál tárgyraktáradból italt elővarázsolni, a rendszer valamiért kiblokkolta ennek lehetőségét. Miután ez feltűnhetett, egyidejűleg érkezett a moly magyarázata.
Látom, józan eszed még van. Még…
Titokzatosan elvonta rólad tekintetét, s szárnyaival zümmögött. Következő megnyilvánulásodra persze visszanézett rád, de az enyhén idegesítő zajkeltést nemigen akarta abbahagyni.
Tapasztalataim szerint az emberek a legjobban az ismeretlen fogalmától félnek. Te egy pillanatra sem ijedtél meg. Ebből kiindulva… te már ültél délvilágos szobában, telefonnal a kezedben, miközben egy kártevővel twittereztél? Fura egy kétlábú vagy, Ozirisz.
Csodálkozóan pislogott, ahogyan őszintén beszéltél vele. Ezt azonban hamar felváltotta a rosszalló fejcsóválás, mialatt egyik ízelt lábát a másikhoz dörzsölte, egész testében megborzongott. A szárnyain lévő por ennek hatására ide-oda szállingózott, mintha hópelyhek lettek volna. Kicsit elgondolkodott, még mielőtt újból kielégíthette kíváncsiságodat.
Fogalmazzunk úgy, hogy aki keres, az talál. A kitartó munkának megvan az eredménye. Ennyi ok elég?
Hiba volt „tanácsát” figyelmen kívül hagyva kikacagnod. Ugyan nem látszott rajta haragossága, de a tettek hangosabban beszéltek. Így hát elég váratlanul ért, amikor egyszerűen arcodnak repült. Ugyan nem okozott vele sebzést, de egy pár pillanatra a bal szemedre nem láttál rá. A molylepke bukfencet vetett a levegőben, még mielőtt újból az asztal másik sarkán köthetett volna ki. Ettől függetlenül bocsánatkérésedet elfogadta, melyet egy kisebb bólintással jelzett.
A Tep megteszi. Mint a térdprotézis TEP. Azzal megelégszek.
Szinte azonnal rávágta a kérdésedre a választ. A kezed ügyében található gépen újból szövegfogalmazást jelzett. Kis időbe tellett, mire Tep folytathatta volna. Addig is feltűnhetett, hogy a kellemetlen, maró érzést szárazság váltotta fel. A szomjúság érzete fokozódott. Ha meg is próbálkoztál tárgyraktáradból italt elővarázsolni, a rendszer valamiért kiblokkolta ennek lehetőségét. Miután ez feltűnhetett, egyidejűleg érkezett a moly magyarázata.
Miért nem kérdezed meg magadtól, miért vagy itt? Elvégre te kerested. Mit csinálj…? Hát juss ki élve. De előtte pár kérdést fogok feltenni, amiket ugyanolyan őszinteséggel kell megválaszolnod. Ezek segíteni fognak, hogy kiszabadulj innét.
Eugeo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 129
Join date : 2014. Apr. 23.
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Ozirisz Szer. Május 30 2018, 03:13
Ami a molyt, és a meglepő kérdését illeti, egyre inkább kezdem elbizonytalanodni. Továbbra sem tűnt veszélyesnek, de ahogy végignézett rajtam, és bámult... meg mellé elkezdett zörögni is a szárnyaival... Hát, egyre inkább az az érzésem támadt, mintha készülne valamire. Vagy csak az őrületbe akar kergetni? Nem tudom. Mindenesetre egy újabb üzenet jött hamarosan.
- Józan? Hm.. - szólaltam meg, kicsit eltűnődve. Vajon véletlenül használta ezt a kifejezést a molylepke? Vagy esetleg ennyire ismerne valahonnan? Vagy ezzel akarna rávenni arra, hogy igyak egy sört? Mondjuk nem esne rosszul, az tény, amennyire folytogat ez a sűrű köd. Azonban még vártam vele. Lehet, hogy végzetes hiba lenne itt, egy ismeretlen és furcsa helyen innom. Arról nem is beszélve, hogy ha harcra kerülne a sor, nem tenne jót a kitartás/gyorsaság/fegyverkezelés statokra a debuff. Meg persze a specre is kapnék negatív módosítókat, de abban az állapotban legfeljebb a fordított gyomorperisztaltika specet lehetne ellőni, ami meg nem túl hatékony.
Azonban ahogy a a zizegés közepette újabb üzeneteket váltottunk, egyre inkább kezdtem azt hinni, hogy ez a molylepke azt akarja, hogy féljek, rettegjek. Mintha tudatosan ezt akarná belesulykolnia fejembe... Ugye ha valamit elég sokszor hallunk, akkor hajlamosak vagyunk azt elhinni, és elfogadni igaznak. Erre már rájöttek a kinti világban rengetegen, mert az emberek jelentős része birka. Simán elhiszik még a batár nagy blődségeket is, "mert hát bemondták a tévében". Avagy a tévé, mint a tömegmanipuláció eszköze, de persze ez is csak azokon működik nagy hatásfokkal akik nem látják be ezt az egyszerű tényt. Abban viszont igaza van a molynak, hogy az ismeretlentől félünk a legjobban.
- Ebben igazad van. Az ismeretlen, amit nem tudom, mit rejt, az valóban félelmetes tud lenni. - kezdtem bele a válaszba – Amit képtelen vagyok megérteni, és kevés vagyok hozzá, hogy átlássam és felfoghassam, aggasztó... Nem tudom, jó-e vagy éppen rossz az, amit hoz... - kicsit nehezen találtam a szavakat, de talán a molylepke is megérti, mit akarok mondani. Majd az ő kérdésére is válaszoltam – Nem, nem voltam még efféle helyen, és nem, nem twittereztem korábban egyetlen rovarral sem. De azt aláírom, furcsa vagyok. Mind azok vagyunk valamilyen módon – majd egy-két levegővétel után folytattam. Még mindig nehéz a légzés ebben a ködben, és nem úgy tűnik, hogy a szervezetem alkalmazkodni akar hozzá – Tudod miért nem ijedtem meg? - tettem fel egy kérdést, amit rögtön meg is válaszoltam a molynak – Nemrég egy másik helyen voltam, talán álmodtam. Talán még most is álmodok. De az a másik hely sokkal félelmetesebb volt. Az a sötétség, ami körbevett. Nem láttam, nem tudtam mozdulni, egy hang sem jött ki a torkomon – meséltem teljes beleéléssel, hisz még frissek az emlékek – És ott volt az a furcsa szörny, ami magyarázott valamit, majd nekem esett, miközben védekezni sem tudtam ellene. - majd egy újabb lélegzetvétel után, a korábbi, viszonylag nyugodt hangnemben fejeztem be a sztorit – Aztán valahol itt tértem magamhoz, ezen a furcsa ködös helyen, valahol a környéken. Ahol jártam, még ha csak álmomban is, ahhoz képest ez megkönnyebbülés.
A hogy kerültem ide kérdésemre kapott válasz viszont kicsit összezavart. Nem tudtam hová tenni. - Aki keres, az talál? - ismételtem meg az üzenetet, hangosan is kimondva, kérdéssé átformálva – Ha ez ilyen könnyen menne... - tettem hozzá, kicsit keserűbb hangon. Hinarit is már egy jó ideje keresem. Már jópár hét eltelt azóta, és mégsem sikerült egy használható nyomra bukkannom. Sem a hollétéről nem tudtam meg semmit, sem az elrablóiról. Ugyanott vagyok, mint tegnap. Vagy tegnapelőtt. Vagy a múlthéten. Semmit sem haladtam... Talán még a kiábrándultság is érezhető volt az előző félmondatomon. Majd tovább kattogtam a szavakon. Lehet, nem vagyok elég kitartó? Lehet nem tettem meg mindent? - Azt mondod, ha valaki elég kitartóan keresgél valamit, vagy valakit, az meg is találja? - tettem fel a kérdést a molylepkének. Hátha tud valamit, amit én nem. Mindenesetre veszteni nem vesztek ezzel semmit, hogy megkérdezem, legfeljebb hülyének néz, de az más más tészta...
Majd nemsokkal később, amint a nagyranőtt rovar bemutatkozott, kicsit megváltozott a helyzet. Akaratlanul is kitört belőlem a röhögés, ahogy elolvastam a Nyarlathotep nevet, amin pedig nem segített az, hogy "ne nevess". A tudatalattim talán csak a nevess szót fogta, vagy az egész helyzet együtt, nem tudom, de a molynál kivágta a biztosítékot. Mint valami kamikaze repülő, gondolt egyet, durr neki a képemnek, meg azt hiszem belerúgott vagy karmolt a bal szemembe. Hirtelen lekapcsolták a villanyt. Ezt még egyszer megcsinálja, aztán tényleg mehetek amerre látok. Szerencsére csak ideiglenes volt a vakság, ahogy dörgöltem a pislogóim, rövidesen visszatért a látásom. Eddigre már ő ott figyelgetett az asztal túlvégén. Szerencsére nem egy makacs, haragtartó molylepkével hozott össze a sors. - Rendben, Tep. - mondjuk hogy miért pont térdprotézis. Na az rejtély. Valahogy a tepsiről előbb megjegyezném azt hogy Tep. Vagy tepertő. Tepsis tepertő. - Mégis, honnan kaptad a neved? Ki adta neked? - tettem fel két kérdést, kíváncsian várva a választ.
Közben egyre szomjasabb lettem. Eddig csak fojtogatott ez a köd, és kaparta a torkom, most hirtelen az nagyfokú szárazságot éreztem. Mintha a sivatagban lennék, csak éppen a forróság nélkül. Mintha belülről kezdene valami felemészteni. Már nyitottam is a menüt, és a tárgylistát, hogy valami innivalót vegyek elő. Jó módszer arra, hogy a "józan" eszemet elveszítsem, ahogy említette Tep nem olyan rég. Talán pont ezt akarja elérni ezzel? Meg kell hagyni, ügyes trükk. Azonban az ujjam a sör helyett a vizeskulacsra futott a listában. Azonban hiába böködtem, semmi eredménye nem volt. Nem jelent meg az orrom előtt a frissítő. Helyette jött egy üzenet a molytól.
Bezártam a menüt, és inkább a telefon kijelzőjére figyeltem. Ahogy elolvastam a válaszokat, kicsit kezdett tisztulni a kép. Tehát ez az egész onnan indult, hogy Chancery könyvtárában kutakodtam, és az indította az egészet. De ugyanakkor össze is zavarodtam.
- Mégis, pontosan hogyan kerültem ide? Arra nem emlékszem. Chan könyvtárában voltam, amikor... - majd mint amikor hirtelen megvilágosodik az ember – Most is álmodom? - kérdeztem Tep-et. Lehet ostobaság, de nem árt ezzel tisztában lenni. Felébredés után könnyű megállapítani, hogy amit előtte láttam, az álom volt. De amíg az álomban vagyok, addig mégis, olyan valóságosnak tűnik. Még annak ellenére is, hogy ébredés után kaotikus és értelmetlen az egész.. de álom közben határozottan éreztem, hogy van valami jelentése, valami fontos... Egyáltalán mi a valóság, és mi az álom? Hol a határ? És itt rájöttem, hogy a molylepke válasza ugyanúgy nem oldaná fel a kérdés mögötti bizonytalanságot. Képtelenek vagyunk megállapítani, hogy valóság-e vagy sem, ha elég valósnak érzékeljük a környezetet, a világot. Legjobb példa erre Aincrad. Azonban kicsit elkanyarodtam gondolatban az üzenettől. Újra átolvastam az üzenetet. Tehát én kerestem ezt a helyet, az eddig oké. Ez Lemegeton, ami után kutakodtam a könyvtárban, tehát meg is találtam. Itt vagyok, az elvileg megközelíthetetlen kazamatában, azonban továbbra sem tudom, hol az az itt. Nem tudom hová tenni, hogy melyik szint, melyik várostól melyik irányban, vagy bármi konkrétum az általam ismert világhoz képest. - Miféle kérdésekről van szó? Ha olyan kérdések, amikre tudom a választ, persze, őszinte leszek - szólaltam meg újra. Az a sanda gyanúm, hogy az a pergamen a húsz kérdéssel csak bemelegítés volt. Lelki szemeim előtt szinte látom, hogy valahonnan fentről beesik egy vaskos könyv, egyenesen az orrom elé, és telis-tele mindenféle kérdéssel. Ez esetben remélem a római számozást továbbra is tartani fogja az, aki a kérdéseket összeírja. Annyi kérdésnél úgyis lesz legalább egy, amin kicsit felderülök. A 490-edik, mert az rómaiul olyan vicces XD
- Józan? Hm.. - szólaltam meg, kicsit eltűnődve. Vajon véletlenül használta ezt a kifejezést a molylepke? Vagy esetleg ennyire ismerne valahonnan? Vagy ezzel akarna rávenni arra, hogy igyak egy sört? Mondjuk nem esne rosszul, az tény, amennyire folytogat ez a sűrű köd. Azonban még vártam vele. Lehet, hogy végzetes hiba lenne itt, egy ismeretlen és furcsa helyen innom. Arról nem is beszélve, hogy ha harcra kerülne a sor, nem tenne jót a kitartás/gyorsaság/fegyverkezelés statokra a debuff. Meg persze a specre is kapnék negatív módosítókat, de abban az állapotban legfeljebb a fordított gyomorperisztaltika specet lehetne ellőni, ami meg nem túl hatékony.
Azonban ahogy a a zizegés közepette újabb üzeneteket váltottunk, egyre inkább kezdtem azt hinni, hogy ez a molylepke azt akarja, hogy féljek, rettegjek. Mintha tudatosan ezt akarná belesulykolnia fejembe... Ugye ha valamit elég sokszor hallunk, akkor hajlamosak vagyunk azt elhinni, és elfogadni igaznak. Erre már rájöttek a kinti világban rengetegen, mert az emberek jelentős része birka. Simán elhiszik még a batár nagy blődségeket is, "mert hát bemondták a tévében". Avagy a tévé, mint a tömegmanipuláció eszköze, de persze ez is csak azokon működik nagy hatásfokkal akik nem látják be ezt az egyszerű tényt. Abban viszont igaza van a molynak, hogy az ismeretlentől félünk a legjobban.
- Ebben igazad van. Az ismeretlen, amit nem tudom, mit rejt, az valóban félelmetes tud lenni. - kezdtem bele a válaszba – Amit képtelen vagyok megérteni, és kevés vagyok hozzá, hogy átlássam és felfoghassam, aggasztó... Nem tudom, jó-e vagy éppen rossz az, amit hoz... - kicsit nehezen találtam a szavakat, de talán a molylepke is megérti, mit akarok mondani. Majd az ő kérdésére is válaszoltam – Nem, nem voltam még efféle helyen, és nem, nem twittereztem korábban egyetlen rovarral sem. De azt aláírom, furcsa vagyok. Mind azok vagyunk valamilyen módon – majd egy-két levegővétel után folytattam. Még mindig nehéz a légzés ebben a ködben, és nem úgy tűnik, hogy a szervezetem alkalmazkodni akar hozzá – Tudod miért nem ijedtem meg? - tettem fel egy kérdést, amit rögtön meg is válaszoltam a molynak – Nemrég egy másik helyen voltam, talán álmodtam. Talán még most is álmodok. De az a másik hely sokkal félelmetesebb volt. Az a sötétség, ami körbevett. Nem láttam, nem tudtam mozdulni, egy hang sem jött ki a torkomon – meséltem teljes beleéléssel, hisz még frissek az emlékek – És ott volt az a furcsa szörny, ami magyarázott valamit, majd nekem esett, miközben védekezni sem tudtam ellene. - majd egy újabb lélegzetvétel után, a korábbi, viszonylag nyugodt hangnemben fejeztem be a sztorit – Aztán valahol itt tértem magamhoz, ezen a furcsa ködös helyen, valahol a környéken. Ahol jártam, még ha csak álmomban is, ahhoz képest ez megkönnyebbülés.
A hogy kerültem ide kérdésemre kapott válasz viszont kicsit összezavart. Nem tudtam hová tenni. - Aki keres, az talál? - ismételtem meg az üzenetet, hangosan is kimondva, kérdéssé átformálva – Ha ez ilyen könnyen menne... - tettem hozzá, kicsit keserűbb hangon. Hinarit is már egy jó ideje keresem. Már jópár hét eltelt azóta, és mégsem sikerült egy használható nyomra bukkannom. Sem a hollétéről nem tudtam meg semmit, sem az elrablóiról. Ugyanott vagyok, mint tegnap. Vagy tegnapelőtt. Vagy a múlthéten. Semmit sem haladtam... Talán még a kiábrándultság is érezhető volt az előző félmondatomon. Majd tovább kattogtam a szavakon. Lehet, nem vagyok elég kitartó? Lehet nem tettem meg mindent? - Azt mondod, ha valaki elég kitartóan keresgél valamit, vagy valakit, az meg is találja? - tettem fel a kérdést a molylepkének. Hátha tud valamit, amit én nem. Mindenesetre veszteni nem vesztek ezzel semmit, hogy megkérdezem, legfeljebb hülyének néz, de az más más tészta...
Majd nemsokkal később, amint a nagyranőtt rovar bemutatkozott, kicsit megváltozott a helyzet. Akaratlanul is kitört belőlem a röhögés, ahogy elolvastam a Nyarlathotep nevet, amin pedig nem segített az, hogy "ne nevess". A tudatalattim talán csak a nevess szót fogta, vagy az egész helyzet együtt, nem tudom, de a molynál kivágta a biztosítékot. Mint valami kamikaze repülő, gondolt egyet, durr neki a képemnek, meg azt hiszem belerúgott vagy karmolt a bal szemembe. Hirtelen lekapcsolták a villanyt. Ezt még egyszer megcsinálja, aztán tényleg mehetek amerre látok. Szerencsére csak ideiglenes volt a vakság, ahogy dörgöltem a pislogóim, rövidesen visszatért a látásom. Eddigre már ő ott figyelgetett az asztal túlvégén. Szerencsére nem egy makacs, haragtartó molylepkével hozott össze a sors. - Rendben, Tep. - mondjuk hogy miért pont térdprotézis. Na az rejtély. Valahogy a tepsiről előbb megjegyezném azt hogy Tep. Vagy tepertő. Tepsis tepertő. - Mégis, honnan kaptad a neved? Ki adta neked? - tettem fel két kérdést, kíváncsian várva a választ.
Közben egyre szomjasabb lettem. Eddig csak fojtogatott ez a köd, és kaparta a torkom, most hirtelen az nagyfokú szárazságot éreztem. Mintha a sivatagban lennék, csak éppen a forróság nélkül. Mintha belülről kezdene valami felemészteni. Már nyitottam is a menüt, és a tárgylistát, hogy valami innivalót vegyek elő. Jó módszer arra, hogy a "józan" eszemet elveszítsem, ahogy említette Tep nem olyan rég. Talán pont ezt akarja elérni ezzel? Meg kell hagyni, ügyes trükk. Azonban az ujjam a sör helyett a vizeskulacsra futott a listában. Azonban hiába böködtem, semmi eredménye nem volt. Nem jelent meg az orrom előtt a frissítő. Helyette jött egy üzenet a molytól.
Bezártam a menüt, és inkább a telefon kijelzőjére figyeltem. Ahogy elolvastam a válaszokat, kicsit kezdett tisztulni a kép. Tehát ez az egész onnan indult, hogy Chancery könyvtárában kutakodtam, és az indította az egészet. De ugyanakkor össze is zavarodtam.
- Mégis, pontosan hogyan kerültem ide? Arra nem emlékszem. Chan könyvtárában voltam, amikor... - majd mint amikor hirtelen megvilágosodik az ember – Most is álmodom? - kérdeztem Tep-et. Lehet ostobaság, de nem árt ezzel tisztában lenni. Felébredés után könnyű megállapítani, hogy amit előtte láttam, az álom volt. De amíg az álomban vagyok, addig mégis, olyan valóságosnak tűnik. Még annak ellenére is, hogy ébredés után kaotikus és értelmetlen az egész.. de álom közben határozottan éreztem, hogy van valami jelentése, valami fontos... Egyáltalán mi a valóság, és mi az álom? Hol a határ? És itt rájöttem, hogy a molylepke válasza ugyanúgy nem oldaná fel a kérdés mögötti bizonytalanságot. Képtelenek vagyunk megállapítani, hogy valóság-e vagy sem, ha elég valósnak érzékeljük a környezetet, a világot. Legjobb példa erre Aincrad. Azonban kicsit elkanyarodtam gondolatban az üzenettől. Újra átolvastam az üzenetet. Tehát én kerestem ezt a helyet, az eddig oké. Ez Lemegeton, ami után kutakodtam a könyvtárban, tehát meg is találtam. Itt vagyok, az elvileg megközelíthetetlen kazamatában, azonban továbbra sem tudom, hol az az itt. Nem tudom hová tenni, hogy melyik szint, melyik várostól melyik irányban, vagy bármi konkrétum az általam ismert világhoz képest. - Miféle kérdésekről van szó? Ha olyan kérdések, amikre tudom a választ, persze, őszinte leszek - szólaltam meg újra. Az a sanda gyanúm, hogy az a pergamen a húsz kérdéssel csak bemelegítés volt. Lelki szemeim előtt szinte látom, hogy valahonnan fentről beesik egy vaskos könyv, egyenesen az orrom elé, és telis-tele mindenféle kérdéssel. Ez esetben remélem a római számozást továbbra is tartani fogja az, aki a kérdéseket összeírja. Annyi kérdésnél úgyis lesz legalább egy, amin kicsit felderülök. A 490-edik, mert az rómaiul olyan vicces XD
_________________
Ozirisz- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 36
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League -
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Eugeo Szomb. Jún. 09 2018, 21:42
Az egyszavas tűnődésedre a bogárka kérdően vonta fel szemöldökét. Várta, hogy ezt a gondolatmenetet továbbvidd, ám miután észlelte, hogy erre nem sok esély van, vállat rándítva túl lépett rajta.
Minden legkisebb mozzanatodat árgus, összetett szemekkel figyelte. Mert igen, a testi igényeid mellett elkezdtél verítékezni, akármennyire is tűnt a virtuális világban lehetetlenségnek. Egyre nehezebb volt szóhoz jutnod. Valami próbára akart tenni téged…
Nyarlalothep kíváncsian méregetett, mialatt beszéltél hozzá. A helyiség – bármi is lehetett az – egyre tágasabbnak és nyitottabbnak tűnt, mint azelőtt. Ettől függetlenül a torokmaró anyag is egyre sűrűbb került a levegőbe. A molylepke komolyabban nézett téged. Enyhén előre döntött fővel csupán ennyit felelt az álomtörténetedre:
A bogár meglebbentette „szőrös” szárnyait, fejét szinte büszkén felszegte, kérdésed hallatán.
Kijelentéseire rejtélyeskedően bólogatott. Kérdésedre azonban csodálkozóan pislogott. Mellső lábait ölnél emberi módon keresztbe fonta, remegő szárnyaival hümmögést próbált hallatni.
Újabb kérdés, de a láthatatlan, felbecsülhetetlen falak mostanra kezdtek felismerhetővé válni… és összehúzódni. A levegő egyre melegebb lett. Mindezekről a daimón tudomást sem vett: ott állt veled szemben az asztalon, gondtalanul, misem törődvén a rád leselkedő „veszélyekről”.
Minden legkisebb mozzanatodat árgus, összetett szemekkel figyelte. Mert igen, a testi igényeid mellett elkezdtél verítékezni, akármennyire is tűnt a virtuális világban lehetetlenségnek. Egyre nehezebb volt szóhoz jutnod. Valami próbára akart tenni téged…
Korai volna megítélni, a változás mivel jár. Minden esetre az egyhelyben való tipródásnál bárminél jobb…
Nyarlalothep kíváncsian méregetett, mialatt beszéltél hozzá. A helyiség – bármi is lehetett az – egyre tágasabbnak és nyitottabbnak tűnt, mint azelőtt. Ettől függetlenül a torokmaró anyag is egyre sűrűbb került a levegőbe. A molylepke komolyabban nézett téged. Enyhén előre döntött fővel csupán ennyit felelt az álomtörténetedre:
Minden okkal történik.
A bogár meglebbentette „szőrös” szárnyait, fejét szinte büszkén felszegte, kérdésed hallatán.
Erről teljességgel meg vagyok győződve. A karma egy hatalom, ami a sorsotok felett ítélkezik. Ha jót cselekszel, meglesz a jutalma… ha rosszat teszel, büntetésre számíthatsz! Tudom, hogy kitartóan kerestél, és ím, megtaláltad Lemegetont. És nem mellesleg, engem is.
Kijelentéseire rejtélyeskedően bólogatott. Kérdésedre azonban csodálkozóan pislogott. Mellső lábait ölnél emberi módon keresztbe fonta, remegő szárnyaival hümmögést próbált hallatni.
A mesterem. Úgy is nevezhetnénk, hogy az Óraműves. Itt jelenleg ő bír a legnagyobb hatalommal. És ha emlékezetem nem csal, előszeretettel olvasott a H.P. Lovecraft nevezetű alanytól könyveket.
Újabb kérdés, de a láthatatlan, felbecsülhetetlen falak mostanra kezdtek felismerhetővé válni… és összehúzódni. A levegő egyre melegebb lett. Mindezekről a daimón tudomást sem vett: ott állt veled szemben az asztalon, gondtalanul, misem törődvén a rád leselkedő „veszélyekről”.
Természetesen nem álmodsz, de térjünk is a lényegre, mert nincs sok időnk. Szeretném, ha őszintén válaszolnál… mi a baj a józansággal? Ahogy elnéztelek, valamin elgondolkodtál.
Eugeo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 129
Join date : 2014. Apr. 23.
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Ozirisz Szomb. Jún. 23 2018, 23:12
Szerencsére Nyarlathotep nem firtatta ahogy eltűnődtem a józan szón. Pedig látszott rajta, hogy most akaratlanul valami olyat mondtam, amin talán elgondolkodhatott. Elsőre azt hittem, hogy túlságosan is belém lát a molylepke, viszont a reakciójából ítélve lehet, hogy nincs ez teljesen így. Vagy csak ezt akarta elhitetni velem? Lehet, hogy mindent nagyon is jól tud rólam? Nem tudom. Viszont egyre melegebb lett, sőt, túl meleg. Akkor volt ennyire melegem, amikor Rikóval sétáltunk a hetedik szint elsivatagosodott pusztaságán. Tűzött a nap, szakadt rólam a víz, és a hőség rengeteget kivett belőlünk, muszáj volt egyszer még pihenőt is tartani a kazamata felé. Ez az emlék ugrott be így kapásból. Rég volt már, azóta a hetedik szint felszabadult, Rikóval is szépen alakultak a dolgok, két bossal rövidebbek lettünk, és Hinari is eltűnt. Szóval nem mostanában volt, de mégis, olyan elevenen ugrott be a kép, ahogy felértünk a homokbuckára, majd bontottunk egy-egy sört, mintha csak tegnap történt volna. Legszívesebben most is megpisszentenék egy sziszegős zsömlét, amilyen meleg van, jól esne. Talán pár percre még ezt a maró érzést is elnyomná, ami kaparja a torkom. Azonban jelen helyzetben nem lenne túl bölcs döntés.
Nemsokkal később az ismeretlenről, és az ismeretlentől való félelemről esett pár szó - A változásokkal pont az a baj, hogy nem lehet megítélni, mivel jár, főleg hosszútávon. Ahogy tapasztaltam, többször fordulnak rosszabbra a dolgok, mint jobbra – válaszoltam a molynak. Majd tartottam az élménybeszámolót arról a lidérces álomról a sötét "szobában". Hosszasan tudtam volna még mesélni, hogy mennyire jobb ez a hely, mint az, azonban ez a hőség, és a furcsa, folytogató köd ami a torkomat kaparja, sokat kivett belőlem. A válasza viszont nyugtalanított – Mégis miféle oka lehetett annak az álomnak? Vagy úgy egyáltalán, honnan erednek az álmok? Mit jelentenek? - tettem fel pár kérdést, csak a legfontosabbakat. Egyrészt nem akartam, hogy elvesszen a túlzott mennyiségű kérdésben, másrészt viszont spórolnom kell az erőmmel. Valószínűleg nem a legegészségesebb ez a maró anyag a levegőben, és nem lenne jó a kelleténél többet letüdőzni belőle.
Kicsit később már a keresgélésről és a karmáról társalogtunk. A molylepke eszmefuttatása kicsit megnyugtatott. Tehát, ha elég kitartóan keresem Hinarit, megtalálom. Lehet nem ma, de ahogy mondta Nyarlathotep is, aki kitartóan keres, az megtalálja. - Értem, és köszönöm – szólaltam meg, bár kicsit nehézkesen jöttek ki a szavak a számon a folytogató köd és a hőség miatt.
Mint kiderült, a mestere, az "Óraműves" nevezte el az állatot. Az íróról sajnos nem ugrott be semmi. Lehet többet kellene lejárnom Chancery könyvtárába olvasni. Kis szerencsével találtam is volna ettől a H.P. Lovecraft-tól egy-két könyvet, amibe beleolvasva talán tudnék valamit erről a helyről, vagy hogy mire számítsak még egyáltalán. - Óraműves? - kérdeztem vissza – Ő építette ezt a helyet? És mi a célja Lemegetonnal? - ez igen valószínűnek tűnik ez az óraműves, bárki is legyen, ő építette, hogyha neki van itt isteni hatalma. Talán Kayaba egyik programozója lehet? Egy játékmester? Nem tudom. Benne van a pakliban, ahogy az is lehetséges, hogy csak túlkombinálom az egészet. Lehet, hogy csak egy átlagos NPC, nem átlagos gépi intellektussal és komolyabb hatalommal. - Mellesleg tudsz valamit az említett író műveiről, ami segíthet? - avagy ha kérdez az ember, azzal nem vesztek semmit. Csak a röhögéssel kell vigyázni, mert abból lehetnek problémák, mint például nagy sebességgel érkező túlméretezett molylepke 11 óránál és villanyoltás. Erről az egész helyzetről viszont beugrott egy régi idézet:
"Zúg az éji bogár, sebessége v0
A fal F erővel hat rá, azután elnémul."
Apropó, fal. Az mintha a fal lenne ott Tep mögött. Pár perce még mintha nem lett volna ott. Vagy csak a ködtől nem látszott? De ezt a feltételezést ki kellett zárnom a puszta logika alapján, ugyanis ha a köd miatt nem volt látható, akkor abból az is következik, hogy mostanra eloszlott a köd egy része. A torkom viszont nagyon nem így érzi, sőt, mintha még több lenne, és valaki sunyi módon dobott két lapát szenet a kazánra. Na jó, hármat. Egyre melegebb van, és semmi innivalót nem tudtam előhúzni az inventory mélyéről. De vissza a falhoz: arra a következtetésre jutottam, hogy a falak valamiért egyre közelebb kerültek. Ez megmagyarázza az egyre sűrűsödő ködöt. Nem lesz ez így jó...
Majd jött még egy üzenet a telefonra, amiben egyrészt "választ" kaptam, hogy nem álmodok. Amit szintén nem tudhatok biztosra, de egyelőre feltételezhetjük, hogy ez a valóság. Ha mégis álom lenne, akkor legfeljebb felébredek a könyvtárban. Másrészt viszont Nyarlathotep kérdezett a józanságról, amin eltűnődtem nem olyan rég. Akkor azt hittem, hogy megúsztam a témát, viszont ismételten tévedtem. - Hát, hogy is fogalmazzak – szólaltam meg, nehézkesen – Voltak időszakok az életemben, amikor többet ittam a kelleténél. Nehéz időszakok, amikor nem tudtam megbékélni a helyzettel. Például Judy halála után. Sokáig nem tudtam nem arra gondolni, hogy nem voltam mellette, nem tudtam megvédeni. Magam alatt voltam. Sokáig az elalváshoz is ital kellett. - válaszoltam a molylepkének, egy-egy mondat után kis szünetet tartva. Egyre nehezebben tudtam beszélni. Ahogy felidéztem a dolgokat, mintha csomó lett volna a gyomromban. A fullasztó köd pedig minderre a valóságban is rásegített. - Nehéz korszak volt, azóta már nagyjából helyrejöttem. Időnként még most is iszogatok, de csak ha kedvem van egy-két sört. Néha most is van, hogy olyan alkalom van, és kicsit elszalad velem a paci, de nem rendszeresen. Apropó, miért nem tudok semmi ihatót elővenni? És mi van a falakkal? - tekintetemmel a falakra vonatkozó kérdésnél Tep mögé néztem, majd utána kicsit forgolásztam, meggyőződve, hogy minden irányból közelednek-e a falak, vagy sem. De ez nagyon nem tűnik jó jelnek. Majd visszatérve a fő témához – Kíváncsi vagy még valamire ezzel kapcsolatban? Vagy bármi más kérdés? - majd a telefon kijelzőjét figyeltem, kíváncsian várva a válaszokat vagy éppenséggel az újabb kérdéseket.
Nemsokkal később az ismeretlenről, és az ismeretlentől való félelemről esett pár szó - A változásokkal pont az a baj, hogy nem lehet megítélni, mivel jár, főleg hosszútávon. Ahogy tapasztaltam, többször fordulnak rosszabbra a dolgok, mint jobbra – válaszoltam a molynak. Majd tartottam az élménybeszámolót arról a lidérces álomról a sötét "szobában". Hosszasan tudtam volna még mesélni, hogy mennyire jobb ez a hely, mint az, azonban ez a hőség, és a furcsa, folytogató köd ami a torkomat kaparja, sokat kivett belőlem. A válasza viszont nyugtalanított – Mégis miféle oka lehetett annak az álomnak? Vagy úgy egyáltalán, honnan erednek az álmok? Mit jelentenek? - tettem fel pár kérdést, csak a legfontosabbakat. Egyrészt nem akartam, hogy elvesszen a túlzott mennyiségű kérdésben, másrészt viszont spórolnom kell az erőmmel. Valószínűleg nem a legegészségesebb ez a maró anyag a levegőben, és nem lenne jó a kelleténél többet letüdőzni belőle.
Kicsit később már a keresgélésről és a karmáról társalogtunk. A molylepke eszmefuttatása kicsit megnyugtatott. Tehát, ha elég kitartóan keresem Hinarit, megtalálom. Lehet nem ma, de ahogy mondta Nyarlathotep is, aki kitartóan keres, az megtalálja. - Értem, és köszönöm – szólaltam meg, bár kicsit nehézkesen jöttek ki a szavak a számon a folytogató köd és a hőség miatt.
Mint kiderült, a mestere, az "Óraműves" nevezte el az állatot. Az íróról sajnos nem ugrott be semmi. Lehet többet kellene lejárnom Chancery könyvtárába olvasni. Kis szerencsével találtam is volna ettől a H.P. Lovecraft-tól egy-két könyvet, amibe beleolvasva talán tudnék valamit erről a helyről, vagy hogy mire számítsak még egyáltalán. - Óraműves? - kérdeztem vissza – Ő építette ezt a helyet? És mi a célja Lemegetonnal? - ez igen valószínűnek tűnik ez az óraműves, bárki is legyen, ő építette, hogyha neki van itt isteni hatalma. Talán Kayaba egyik programozója lehet? Egy játékmester? Nem tudom. Benne van a pakliban, ahogy az is lehetséges, hogy csak túlkombinálom az egészet. Lehet, hogy csak egy átlagos NPC, nem átlagos gépi intellektussal és komolyabb hatalommal. - Mellesleg tudsz valamit az említett író műveiről, ami segíthet? - avagy ha kérdez az ember, azzal nem vesztek semmit. Csak a röhögéssel kell vigyázni, mert abból lehetnek problémák, mint például nagy sebességgel érkező túlméretezett molylepke 11 óránál és villanyoltás. Erről az egész helyzetről viszont beugrott egy régi idézet:
"Zúg az éji bogár, sebessége v0
A fal F erővel hat rá, azután elnémul."
Apropó, fal. Az mintha a fal lenne ott Tep mögött. Pár perce még mintha nem lett volna ott. Vagy csak a ködtől nem látszott? De ezt a feltételezést ki kellett zárnom a puszta logika alapján, ugyanis ha a köd miatt nem volt látható, akkor abból az is következik, hogy mostanra eloszlott a köd egy része. A torkom viszont nagyon nem így érzi, sőt, mintha még több lenne, és valaki sunyi módon dobott két lapát szenet a kazánra. Na jó, hármat. Egyre melegebb van, és semmi innivalót nem tudtam előhúzni az inventory mélyéről. De vissza a falhoz: arra a következtetésre jutottam, hogy a falak valamiért egyre közelebb kerültek. Ez megmagyarázza az egyre sűrűsödő ködöt. Nem lesz ez így jó...
Majd jött még egy üzenet a telefonra, amiben egyrészt "választ" kaptam, hogy nem álmodok. Amit szintén nem tudhatok biztosra, de egyelőre feltételezhetjük, hogy ez a valóság. Ha mégis álom lenne, akkor legfeljebb felébredek a könyvtárban. Másrészt viszont Nyarlathotep kérdezett a józanságról, amin eltűnődtem nem olyan rég. Akkor azt hittem, hogy megúsztam a témát, viszont ismételten tévedtem. - Hát, hogy is fogalmazzak – szólaltam meg, nehézkesen – Voltak időszakok az életemben, amikor többet ittam a kelleténél. Nehéz időszakok, amikor nem tudtam megbékélni a helyzettel. Például Judy halála után. Sokáig nem tudtam nem arra gondolni, hogy nem voltam mellette, nem tudtam megvédeni. Magam alatt voltam. Sokáig az elalváshoz is ital kellett. - válaszoltam a molylepkének, egy-egy mondat után kis szünetet tartva. Egyre nehezebben tudtam beszélni. Ahogy felidéztem a dolgokat, mintha csomó lett volna a gyomromban. A fullasztó köd pedig minderre a valóságban is rásegített. - Nehéz korszak volt, azóta már nagyjából helyrejöttem. Időnként még most is iszogatok, de csak ha kedvem van egy-két sört. Néha most is van, hogy olyan alkalom van, és kicsit elszalad velem a paci, de nem rendszeresen. Apropó, miért nem tudok semmi ihatót elővenni? És mi van a falakkal? - tekintetemmel a falakra vonatkozó kérdésnél Tep mögé néztem, majd utána kicsit forgolásztam, meggyőződve, hogy minden irányból közelednek-e a falak, vagy sem. De ez nagyon nem tűnik jó jelnek. Majd visszatérve a fő témához – Kíváncsi vagy még valamire ezzel kapcsolatban? Vagy bármi más kérdés? - majd a telefon kijelzőjét figyeltem, kíváncsian várva a válaszokat vagy éppenséggel az újabb kérdéseket.
_________________
Ozirisz- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 36
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League -
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Eugeo Pént. Aug. 24 2018, 09:16
Kijelentésedre a daimón szárnyaival ért zizegést hallatott. Megértette a meglátásodat, de nem értett egyet – nem egészen. A képernyőn megjelent új üzenet ezt a tudatot erősítette meg.
Csápjait mellső lábaival "megvakargatta", majd kis váratva hozzátette:
Hiába, Nyarlalothep nem válaszolt az álommal kapcsolatos kérdéseidre. Érdektelen pislogással méregetett téged, porral fedett szárnyait rezegtetve. A szomjúság érzete újult erővel tört rád, ahogyan az izzadás is. Akárhogy is, a hiány érzése már az életpontjaidat ette. Minden egyes feltett, irreleváns kérdéssel 5-5 HP-t sebződtél (páncélt negálva). Tepet azonban továbbra sem foglalkoztatta. Az iménti kérdésedet negálva elgondolkodott, majd "írt".
Válaszodra bölcselkedve bólogatott, feleletedet emésztve. További kérdésedre azonban újból 5 HP-s sebződés ért téged, amit a daimónod továbbra is ignorált. További tudakozását határozott, meg nem szűnő szárnyzizegéssel tette meg.
Ebben a körben 15 HP-t sebződsz, ami átüt a páncélon. Innentől kezdve tartózkodj a Nyarla által megítélt "irreleváns" kérdésektől.
Mi alapján ítéljük meg, hogy az a változás valóban jó... vagy valóban rossz? Annak tudatában, hogy pillanatnyilag fáj a hajad? Igen, tényleg van olyan változás, ami fájdalmat okoz. De úgy gondolod, hogy kerülni kéne azt, ami az idő kezdetek óta a természet szerves része? A változás maga az élet, Ozirisz.
Csápjait mellső lábaival "megvakargatta", majd kis váratva hozzátette:
Az élet egy hullámvölgy. Ha már egy jó ideje lent vagy, csak felfelé vezethet az út – feltéve, ha kiállod a változások próbáját.
Hiába, Nyarlalothep nem válaszolt az álommal kapcsolatos kérdéseidre. Érdektelen pislogással méregetett téged, porral fedett szárnyait rezegtetve. A szomjúság érzete újult erővel tört rád, ahogyan az izzadás is. Akárhogy is, a hiány érzése már az életpontjaidat ette. Minden egyes feltett, irreleváns kérdéssel 5-5 HP-t sebződtél (páncélt negálva). Tepet azonban továbbra sem foglalkoztatta. Az iménti kérdésedet negálva elgondolkodott, majd "írt".
Az emlékeim... hiányosak. Erre a kérdésre nem tudok választ adni.
Válaszodra bölcselkedve bólogatott, feleletedet emésztve. További kérdésedre azonban újból 5 HP-s sebződés ért téged, amit a daimónod továbbra is ignorált. További tudakozását határozott, meg nem szűnő szárnyzizegéssel tette meg.
Miért érzed úgy, hogy felelősséggel tartozol mások életéért?
Ebben a körben 15 HP-t sebződsz, ami átüt a páncélon. Innentől kezdve tartózkodj a Nyarla által megítélt "irreleváns" kérdésektől.
Eugeo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 129
Join date : 2014. Apr. 23.
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Ozirisz Vas. Aug. 26 2018, 17:26
Nyarlával a változásról beszélgettünk. Már-már élveztem is volna a kialakult filozofálgatást, csak ez a dögmeleg és folytogató köd ne lenne. Szakad rólam a víz, mintha a legnagyobb kánikulában egy tömött buszon rohadnék, és kb ugyanannyi lehetőségem van a szomjúság oltására is. Mennyivel jobb lenne pl egy kocsma teraszán filozofálni egy korsó védőital mellett. Vagy akár egy jó hideg limonádé. De olyan helyen ritka az olyan ember, akit egyáltalán érdekelne a lét értelme...
Node vissza a változásokhoz és a molylepkéhez. Néztem a frissen beérkezett üzenetet, miközben megint törölgettem a homlokam, majd nemsokkal később megszólaltam:
- Ahogy mondod. A változás után vagy jobb lesz az élet, vagy rosszabb, vagy örömet hoz, vagy bánatot. Csak ez alapján tudjuk megítélni a változás előjelét – majd megköszörültem a torkom. Kutyául ki vagyok száradva amúgyis, ez a fránya köd meg még marja a torkom. Majd ezután folytattam:
- Amiről beszélsz, hogy a változás velünk van időtlen idők óta, az az evolúció - kezdtem bele – Az tényleg pozitív hatású, a túlélés érdekében történt. De! - majd miután levegőt vettem, folytattam – Emberi aggyal felfoghatatlan idő alatt mennek ezek a dolgok. Kétlem, hogy ezeket a dolgokat érzékelnénk megtörténni. Amiket érzékelünk, annak jelentős részét más emberek idézik elő. Az emberi gonoszság, a hatalomvágy és a kapzsiság amiből a változások egyrésze fakad, az is az élet maga? - tettem fel a kérdést. Elvégre ha a változás maga az élet, akkor annyi erővel ezek a változások, amiket más emberek hoznak létre pusztán önös érdekből mások kárára, ez is az élet, vagy legalábbis egy része. Ezt viszont nem hiszem, hogy el tudnám fogadni...
Ami a hullámvölgyet illeti, újra megszólaltam – Valóban. De honnan tudod, hogyha lenn vagy, az tényleg a hullámvölgy alja, és nincs mégegy lejtő a tényleges aljáig? - tettem fel a kérdést. Avagy mindannyian éreztük már, hogy "Na, ennél rosszabb már nem is lehetne", de szinte ahogy kimondta az ember, még ha csak gondolatban is, durr, máris történt valami, amitől még rosszabbra fordult az egész. - De akár a hullámvölgy analógiát továbbgondolva, ha egy jó ideje fenn vagy, akkor nagy valószínűséggel történik valami, ami a mélybe taszít. Nem kellemes úgy élni, hogy a jövőtől rettegsz, mert valami történni fog, ami tönkretesz mindent. De ha csak homokba dugod a fejed, akkor is utolérnek ezek a dolgok, csak akkor még váratlanabbul fog érni - majd egy nehézkes levegővétel után folytattam – Értem én, hogy örök körforgás, de szépen apránként minden fordulóval fogy az ember ereje, szép apránként valami végleg elveszik belőle, egy idő után pedig nem marad más, csak az üresség. Tényleg erről szólna minden? - kérdeztem a molylepkét.
Majd az álommal kapcsolatos kérdéseimre csak Nyarla unott pislogása volt a válasz, semmi egyéb. Se a villogó három pont, semmi. Amíg a telefont néztem, azalatt ismét elért egy hőhullám. Ki voltam száradva, mint a góbi sivatag amúgy is, aztán a "megszokottnál" jóval erősebb szorítást éreztem a torkomon. Nyarla ezalatt csak ugyanolyan semmitmondóan pislogott. Következő pár másodpercben szédültem és elhomályosult a látásom. Azonban kicsit sokkolt a helyzet, amikor mindezek után megláttam, hogy bizony jópár életponttal rövidebb vagyok. Igaz, ha úgy vesszük, ez viszonylag kis része csak az életcsíkomnak, azonban az, hogy nem tudnék potiont se inni, a gyógyító képességemet sem tudnám aktiválni, és az sem biztos, hogy a teleport kristály működne, az elég ijesztő. Persze, megpróbálhatnám letesztelni a kristályt, de az, ha működik, akkor kétlem hogy vissza tudnék jutni. Szóval ezt csak a legvégső esetben. - Ez a hőhullám mi volt? - tettem fel a kérdést a molynak, aki továbbra is csak elvolt magának. Csupán az kérdéses, hogy nem tűntek fel neki az elmúlt perc eseményei, vagy csak szimplán nem érdekli..
Majd az Óraművesről és Lemegetonról próbáltam egy kis infót kiszedni a molyból, valamint ha már ő említett egy írót, akkor hátha tud még valamit ezzel kapcsolatban. Kicsit megkönnyebbültem, hogy végre megjelent a három pont a kijelzőn, azonban kár volt előre örülnöm. Hiányosak az információi? Szép... Pedig azt hihetné az ember, hogyha már ez a hely az "otthona", akkor tud valamit róla, meg persze az Óraművesről is tudnia kellene ezt-azt. De úgy tűnik nem nyert eredményt a kérdezősködésem. Másfelől belegondolva, hogyha Nyarlathotep tényleg az én részem, akkor teljesen jogos az is, hogy amiről én nem tudok, arról ő sem. Mint például Lemegeton, vagy az Óraműves...
Majd témát váltottunk, Tep kíváncsi volt arra, hogy mi a probléma a józansággal, így elkezdtem egy kicsit kifejteni a témát. Nem, nem bajom volt a józansággal, csak voltak korábban enyhén szólva is alkoholista korszakaim, és arról meséltem Nyarlának. Úgy tűnik, a válaszaim megértette a moly, ahogy elnéztem ezt legalább nem unottan figyelte, hanem bólogatott hozzá. Aztán hogy molylepkéknél ez valójában mit is jelenthet, az jó kérdés, de Tep nem közönséges moly...
Azonban sem arra nem kaptam választ, hogy a falakkal mi az ördög van, sem pedig arra, hogy miért kell szomjaznom, amikor bőven van innivaló az inventoryban, csak valami, vagy esetleg valaki blokkolja az előhívásukat. Helyette megint egy pillanatra visszatért az a szorító érzés a torkomba, ami az előbb, csak ezúttal a gyomromban is éreztem. Mintha valami belülről szépen elevenen megfőzne és kiszárítana, és kezdenék összeesni mint egy aszaltszilva a rendeshez képest. Erre tudtam elsőre asszociálni az érzésről. És lehet van is benne valami, hisz megint fogyott az életpontjaimból valamennyi. Csak homályosan láttam, hogy megint fogyott a csíkból, de a számot képtelen voltam leolvasni, amihez nagyban hozzájárult egy izzadtságcsepp ami pont belement a szemembe... megint...
Jópárat pislogtam, és törölgettem a szemem, hogy legalább valamit is lássak, majd jött is a következő kérdés a telefonra. Ehhez kicsit össze kellett szednem a gondolataim. Bár maga a kérdés egyszerűnek tűnt, a megválaszolása már korántsem az. - Hát ez egy bonyolult dolog. Neked van családod, barátaid, akikhez kötődsz? Ha igen, biztos szeretnéd őket biztonságban tudni, és szeretnéd hogy sokáig éljenek. Ezzel legalábbis én így vagyok. Ha valaki fontos a számomra, nem szeretném elveszíteni, és megtennék mindent, amit tudok, hogy ez ne történjen meg. - kezdtem bele a válaszba – Judy volt a párom, és boldogok voltunk. Sajnos nem voltam mellette, amikor megölték. Lehet, hogy akkor is kevés lettem volna... csak azt tudom, hogy hiányzik... - majd egy pár másodperc múlva folytattam – Az ilyen változásokat értettem az alatt, hogy ezek egyértelműen rosszak, és az ilyen dolgoktól még a stagnálás is jobb... - utaltam vissza a változással kapcsolatos beszélgetésünkre - Most is hasonló a helyzet. A céhvezérünk eltűnt pár hete, és nem sikerült a nyomára akadnom. Valószínűleg bajban van, különben már adott volna életjelt magáról, hogy hol van, merre van, de eddig semmi. Hiába kérdezősködtem mindenfele amerre jártam, semmi eredménye. Pedig ennyivel tartozom neki... ha annak idején nem siet a segítségemre annál a minibossnál, akkor mi most nem beszélgetnénk – fejeztem be a mondandómat, és vártam, mi fog történni, illetve mi lesz Nyarla következő kérdése...
Node vissza a változásokhoz és a molylepkéhez. Néztem a frissen beérkezett üzenetet, miközben megint törölgettem a homlokam, majd nemsokkal később megszólaltam:
- Ahogy mondod. A változás után vagy jobb lesz az élet, vagy rosszabb, vagy örömet hoz, vagy bánatot. Csak ez alapján tudjuk megítélni a változás előjelét – majd megköszörültem a torkom. Kutyául ki vagyok száradva amúgyis, ez a fránya köd meg még marja a torkom. Majd ezután folytattam:
- Amiről beszélsz, hogy a változás velünk van időtlen idők óta, az az evolúció - kezdtem bele – Az tényleg pozitív hatású, a túlélés érdekében történt. De! - majd miután levegőt vettem, folytattam – Emberi aggyal felfoghatatlan idő alatt mennek ezek a dolgok. Kétlem, hogy ezeket a dolgokat érzékelnénk megtörténni. Amiket érzékelünk, annak jelentős részét más emberek idézik elő. Az emberi gonoszság, a hatalomvágy és a kapzsiság amiből a változások egyrésze fakad, az is az élet maga? - tettem fel a kérdést. Elvégre ha a változás maga az élet, akkor annyi erővel ezek a változások, amiket más emberek hoznak létre pusztán önös érdekből mások kárára, ez is az élet, vagy legalábbis egy része. Ezt viszont nem hiszem, hogy el tudnám fogadni...
Ami a hullámvölgyet illeti, újra megszólaltam – Valóban. De honnan tudod, hogyha lenn vagy, az tényleg a hullámvölgy alja, és nincs mégegy lejtő a tényleges aljáig? - tettem fel a kérdést. Avagy mindannyian éreztük már, hogy "Na, ennél rosszabb már nem is lehetne", de szinte ahogy kimondta az ember, még ha csak gondolatban is, durr, máris történt valami, amitől még rosszabbra fordult az egész. - De akár a hullámvölgy analógiát továbbgondolva, ha egy jó ideje fenn vagy, akkor nagy valószínűséggel történik valami, ami a mélybe taszít. Nem kellemes úgy élni, hogy a jövőtől rettegsz, mert valami történni fog, ami tönkretesz mindent. De ha csak homokba dugod a fejed, akkor is utolérnek ezek a dolgok, csak akkor még váratlanabbul fog érni - majd egy nehézkes levegővétel után folytattam – Értem én, hogy örök körforgás, de szépen apránként minden fordulóval fogy az ember ereje, szép apránként valami végleg elveszik belőle, egy idő után pedig nem marad más, csak az üresség. Tényleg erről szólna minden? - kérdeztem a molylepkét.
Majd az álommal kapcsolatos kérdéseimre csak Nyarla unott pislogása volt a válasz, semmi egyéb. Se a villogó három pont, semmi. Amíg a telefont néztem, azalatt ismét elért egy hőhullám. Ki voltam száradva, mint a góbi sivatag amúgy is, aztán a "megszokottnál" jóval erősebb szorítást éreztem a torkomon. Nyarla ezalatt csak ugyanolyan semmitmondóan pislogott. Következő pár másodpercben szédültem és elhomályosult a látásom. Azonban kicsit sokkolt a helyzet, amikor mindezek után megláttam, hogy bizony jópár életponttal rövidebb vagyok. Igaz, ha úgy vesszük, ez viszonylag kis része csak az életcsíkomnak, azonban az, hogy nem tudnék potiont se inni, a gyógyító képességemet sem tudnám aktiválni, és az sem biztos, hogy a teleport kristály működne, az elég ijesztő. Persze, megpróbálhatnám letesztelni a kristályt, de az, ha működik, akkor kétlem hogy vissza tudnék jutni. Szóval ezt csak a legvégső esetben. - Ez a hőhullám mi volt? - tettem fel a kérdést a molynak, aki továbbra is csak elvolt magának. Csupán az kérdéses, hogy nem tűntek fel neki az elmúlt perc eseményei, vagy csak szimplán nem érdekli..
Majd az Óraművesről és Lemegetonról próbáltam egy kis infót kiszedni a molyból, valamint ha már ő említett egy írót, akkor hátha tud még valamit ezzel kapcsolatban. Kicsit megkönnyebbültem, hogy végre megjelent a három pont a kijelzőn, azonban kár volt előre örülnöm. Hiányosak az információi? Szép... Pedig azt hihetné az ember, hogyha már ez a hely az "otthona", akkor tud valamit róla, meg persze az Óraművesről is tudnia kellene ezt-azt. De úgy tűnik nem nyert eredményt a kérdezősködésem. Másfelől belegondolva, hogyha Nyarlathotep tényleg az én részem, akkor teljesen jogos az is, hogy amiről én nem tudok, arról ő sem. Mint például Lemegeton, vagy az Óraműves...
Majd témát váltottunk, Tep kíváncsi volt arra, hogy mi a probléma a józansággal, így elkezdtem egy kicsit kifejteni a témát. Nem, nem bajom volt a józansággal, csak voltak korábban enyhén szólva is alkoholista korszakaim, és arról meséltem Nyarlának. Úgy tűnik, a válaszaim megértette a moly, ahogy elnéztem ezt legalább nem unottan figyelte, hanem bólogatott hozzá. Aztán hogy molylepkéknél ez valójában mit is jelenthet, az jó kérdés, de Tep nem közönséges moly...
Azonban sem arra nem kaptam választ, hogy a falakkal mi az ördög van, sem pedig arra, hogy miért kell szomjaznom, amikor bőven van innivaló az inventoryban, csak valami, vagy esetleg valaki blokkolja az előhívásukat. Helyette megint egy pillanatra visszatért az a szorító érzés a torkomba, ami az előbb, csak ezúttal a gyomromban is éreztem. Mintha valami belülről szépen elevenen megfőzne és kiszárítana, és kezdenék összeesni mint egy aszaltszilva a rendeshez képest. Erre tudtam elsőre asszociálni az érzésről. És lehet van is benne valami, hisz megint fogyott az életpontjaimból valamennyi. Csak homályosan láttam, hogy megint fogyott a csíkból, de a számot képtelen voltam leolvasni, amihez nagyban hozzájárult egy izzadtságcsepp ami pont belement a szemembe... megint...
Jópárat pislogtam, és törölgettem a szemem, hogy legalább valamit is lássak, majd jött is a következő kérdés a telefonra. Ehhez kicsit össze kellett szednem a gondolataim. Bár maga a kérdés egyszerűnek tűnt, a megválaszolása már korántsem az. - Hát ez egy bonyolult dolog. Neked van családod, barátaid, akikhez kötődsz? Ha igen, biztos szeretnéd őket biztonságban tudni, és szeretnéd hogy sokáig éljenek. Ezzel legalábbis én így vagyok. Ha valaki fontos a számomra, nem szeretném elveszíteni, és megtennék mindent, amit tudok, hogy ez ne történjen meg. - kezdtem bele a válaszba – Judy volt a párom, és boldogok voltunk. Sajnos nem voltam mellette, amikor megölték. Lehet, hogy akkor is kevés lettem volna... csak azt tudom, hogy hiányzik... - majd egy pár másodperc múlva folytattam – Az ilyen változásokat értettem az alatt, hogy ezek egyértelműen rosszak, és az ilyen dolgoktól még a stagnálás is jobb... - utaltam vissza a változással kapcsolatos beszélgetésünkre - Most is hasonló a helyzet. A céhvezérünk eltűnt pár hete, és nem sikerült a nyomára akadnom. Valószínűleg bajban van, különben már adott volna életjelt magáról, hogy hol van, merre van, de eddig semmi. Hiába kérdezősködtem mindenfele amerre jártam, semmi eredménye. Pedig ennyivel tartozom neki... ha annak idején nem siet a segítségemre annál a minibossnál, akkor mi most nem beszélgetnénk – fejeztem be a mondandómat, és vártam, mi fog történni, illetve mi lesz Nyarla következő kérdése...
_________________
Ozirisz- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 36
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League -
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Eugeo Hétf. Okt. 08 2018, 21:30
Természetesen. A gonoszság magja már azóta el lett ültetve, mióta világ a világ. Szomorú, de igaz.
A molylepke kíváncsi szemekkel nézett rád. Fejét enyhén oldalra döntötte, csápjait mellső lábacskáival megdörzsölte. Értetlenül pislogott kérdéseden.
Egyszerűen érzékeled. És hogyha azzal a mentalitással élsz, hogy „mindig lehet rosszabb”, nem érhet gond. Mert semmi sem ér váratlanul, tudod.
Aztán csendben végighallgatott, ahogyan kifejtetted álláspontodat. Néha-néha értően biccentett, egyetértően zümmögött. Miután monológod végére értél, kitartotta portól festett fehér-arany mintás szárnyacskáit és megrebbentette azokat.
El kell fogadnod, hogy az életet szerves részét képzik – ha könnyű, ha nehéz, ha jó, ha gonosz… Ez olyan akadály, amit minden élőlénynek le kell küzdenie. De tudod…
Kijelentése félbe szakadt, ahogyan az apparátuson található szöveget olvastad. Bizonyára azt hitted, hogy a gondolatnak nem lesz vége. Nem is tudod, mennyire tévedtél: a molylepke kétszer-háromszor nagyobbnak tűnt, ahogyan másik kezedbe reppent. Váratlanul ért vagy sem, Nyarlathotep ott a tenyeredben foglalt helyet. Otthonosan érezte magát, ahogyan szárnyait összecsukta és kutya módjára elfeküdt ott. Az apró gombszemek viszont kihívóan méregettek téged. A teremtményben volt valami erős kisugárzás, amit a vágy kézzel fogható alakjához tudtál társítani. Olyasvalamihez, amihez kapkodhattál, de mindig távol esett tőled. Mi volt az, ami ezt az érzést váltotta ki belőled, mondd!
- Nem az erősek élik túl. Hanem azok, akik képesek a változásokhoz idomulni. Az alkalmazkodók. – Először a korábbról ismert susogás hangján hallhattad, majd a kreatúra félretéveszthetetlenül a sajátodon szólalt meg. Visszhangot vert a fejedben, majd gondolataid között fészket vert. Erős szívdobbanáshoz hasonló érzés futott végig a fehér ürességben. Egy arany fénysáv jelezte, hogy kijelentése mekkora behatással volt erre a rejtélyes helyre.
Költői kérdésedre a daimón nem válaszolt. Áthatóan méregetett téged, miközben kielégítetted kíváncsiságát. Miután végighallgatott, tenyereden felállt.
Ami megtörtént, az megtörtént. Sosem leszel képes a hátad mögött hagyni a múltat, ha mindig szembejön veled a kérdés: „Mit tehettél volna?”. Semmit. Az égvilágon semmit.
A falak kitágultak, a fojtogató hőség érzése kezdett szertefoszlani. A megnőtt molylepke enerváltan nézett fel rád, mintha egy fel nem tett kérdésre várt volna választ.
Eugeo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 129
Join date : 2014. Apr. 23.
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Strea Csüt. Nov. 08 2018, 00:41
Kérem a mesélőt, hogy folytassa a küldetést vagy beszélje meg a játékossal, hogy mi okból nem ír. Amennyiben a konzultáció és valamiféle haladás vasárnapig (11.11.) nem történik meg, a játékot zárni fogom.
![[Küldetés] Lemegeton - Ozirisz Newwea12](https://i.servimg.com/u/f18/19/62/20/16/newwea12.png)
Strea- Admin
- Hozzászólások száma : 2412
Join date : 2013. May. 18.
Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: -
Céh: -
Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz
by Strea Kedd Nov. 13 2018, 21:41
Hirtelen minden elhomályosodik, majd sötétségbe borul. A szint teleportkapujának tövében térsz magadhoz; csillagos éjszaka van. Mindez vajon csak... álom volt? Talán tudod a választ... de az is lehet, hogy nem: a kártya, amit kaptál, a zsebedben lapul, arra várva, hogy felfedezd magadnak.
A küldetést lezárom, a jutalmazás a következőképpen alakul:
Exp és arany
Ozirisz: 150 exp, 170 arany
Jártasságok
- Nincs felfedezhető recept
- Keresés: [T2] Acél Kés
Céhbónuszok
Ozirisz céhe 85 aranyat kap a bankjába, a tagjai összesen 150 expet kapnak (dupla céhexp bónusz): Silence, Hinari, Ozirisz: 50-50 exp
A küldetést lezárom, a jutalmazás a következőképpen alakul:
Exp és arany
Ozirisz: 150 exp, 170 arany
Jártasságok
- Nincs felfedezhető recept
- Keresés: [T2] Acél Kés
Céhbónuszok
Ozirisz céhe 85 aranyat kap a bankjába, a tagjai összesen 150 expet kapnak (dupla céhexp bónusz): Silence, Hinari, Ozirisz: 50-50 exp
Strea- Admin
- Hozzászólások száma : 2412
Join date : 2013. May. 18.
Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: -
Céh: -
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|