Gondolatok Robiizmustól

by **Robiizmus** Hétf. Aug. 07 2017, 17:26

"A zsenit és az örültet egy hajszál választja el"

A valóság vége, az élet kezdete(?)

~És akkor én most mi is vagyok? Sokan mondják/mondták, hogy őrült vagyok. Viszont nem kevesen zsenin tartanak. Vagy csak tartottak? Én már őrült vagyok?
-Apám egy vezető szerepet tölt be anyám ügyvéd...
-Wow! Akkor Te mindent megkaphatsz! Nagyon jó neked! Bár nekem lennének ilyenek a szüleim!
~Inkább örülj, hogy nem vagy az én helyemben...
Persze mindig mosolyogtam és zavartan bólogattam, mert nem mondhattam mást. Mindig ez volt amikor a szüleimről kérdeztek. Soha se volt élmény a gyereküknek lenni.
Még a kitűnő átlag nem is volt nehéz, mivel már mióta az eszemet tudom, olyan négy éves korom óta, tudok számolni. Magamtól tanultam meg a számokat összeadni és kivonni. A szorzás se az osztás nem volt nehéz, csak párszor megnéztem a menetét. Olvasás egy egyszerű dolog, soha se voltak gondjaim ilyenekkel. Én előreszaladva átugrottam az elsőt és a második, de még a harmadik osztályt is... negyedig osztály... suttogva mindenhonnan hallom, hogy:
-Kis vakarcs azt hiszi van olyan jó mint mi... Majd tornaórán meglátjuk!
Persze ott se volt különbség. Mindent a saját paramétereimhez képest sikeresen elvégeztem. De még szép. Hisz mindig is tanultam sportot is, az idióta nagyapám miatt... Nem volt nagy különbség köztünk. Egy kicsit voltak csak erősebbek, de lassabbak voltak. Egész végig unatkoztam és utáltam a világot. Minden sötét és komor volt...

Egy pár év elteltével már megjelent a virtuális valóság, én meg elkezdtem játszani. Ez lett az életem. Midőn szüleim nem igazán voltak csak egy zsémbes mogorva nagyapám aki vert, ha nem pontosan az volt amit akart, így nem csoda, hogy ennyire elragadott. Midőn nem volt fogalmam arról, hogy mi a szeretet az együttérzés a lelkiismeret és a jóindulat, az emberek antiszociálisnak neveztek, ki lettem tagadva. Hiába az ész, az erő, senki sem fogad el. Mindenki szerint selejt vagyok, bár kitűnő minden mérésen. Embertelen senkiházi... Senki sem fogadott el.

Játékokban a Robiizmus nevet rettegetté tettem. Egy kegyetlen játékos, aki másokat öl. Gyorsan eljutottam a legmagasabb szintekre, mindent megtudtam venni, amit meglehetett, szóval tényleg mindent. Legyőzhetetlen lettem mindenhol. Így már ezekben a világokban sem szerettek. Bár megpróbáltak a kegyeimbe férkőzni páran.
Ekkor lépett be a képbe a SAO. Ugye leszöktem, egyszerűen kiborító! Elegem volt a szüleimből!
beléptem és megalkottam a karakteremet. Robiizmus-t

Újrakezdés az új életemben(?)
~Akkor ez lenne a SAO világa? Ez pompás! Örülök, hogy így történt. Köszönöm Kayaba Akihiko! Én leszek a legerősebb, és feljutok a végső szintre, és megköszönöm neked! De befejezni nem fogom a játékot! És nem is fogom hagyni, hogy bárki befejezze! Nekem édes mindegy, hogy velük mi van. Én itt jól fogom érezni magam, és nem fogok kint szenvedni! Úgysem vár senki!
(Ennyi lenne ami akkor megfogalmazódott bennem? Hát igen. Nem vagyok egy érzelmes alak...)
"Fortes, fortuna adiuvat"
Bátraké a szerencse

by **Robiizmus** Kedd Aug. 08 2017, 16:24

Első küldetésem

Többet ésszel mint erővel(?)

Tán a napocska volt az első küldetésem. Vagy talán a ninja? Én úgy emlékszem, hogy elsőnek a napocskában voltam. Persze ki tudja már? Szóval arról írok. Mint a mondás is tartja többet ésszel mint erővel. Erre a küldire kifejezetten igaz volt. Érthetetlen. Éppen sétáltam fel s alá, mikor egy fekete kis izé nekem ugrott. Meglepődtem, eléggé érdekes kis cucc volt, szinte nem is sebzett, de gyorsan feltudott idegesíteni (bár ez kinek ne sikerülne?...). Nem is gondolkoztam egyszerűen ketté vágtam. Nem akartam törődni vele, nem érdekelt és csak mentem tovább valami izgalom után kutatva. El sem hittem amikor megint nekem ugrott, de most kétsze egymás után(?). Mikor megfordultam kettő volt azokból a kistrutyikból. Nem is tudtam mire vélni a dolgot, mire eljutott az agyamig, hogy lehet azért lett kettő mert szétvágtam. Talán mint azoknak a hidra cuccoknak ami a Görögöknél volt(?) és ha levágtad a fejét, akkor kettő lett a helyén. Szóval inkább megfogtam mind a két kis cuccot, és épp el akartam hajítani jó messze őket, megláttam egy papírost. Valaki elvesztette ezt a kis cuccot. És keresi.
~Lehet, hogy nem örülne ha megtudná, hogy ketté vágtam. Egyiket dobjam el?
Villant át az agyamon, de hát végülis úgy döntöttem elviszem a címre. Gyanús volt az utca név. Már nem emlékszem mi volt, de tudom, hogy csapdát sejtettem. De elvittem egy öregúrnak a napocskákat (mint kiderült a neve a FEKETE izének, volt NAPOCSKA a neve... lőjetek fejbe, ha értem miért...) megkínált étellel, de én nem fogadtam el, csak a küldetésért járó pénzt. Mondjuk furcsa volt, hogy nem kaptam jelzést, hogy vége lett a küldinek, de nem foglalkoztam vele. Elmentem egy szállóba, és a megérdemelt pihenőmet akartam eltölteni a nap után, kényelmessen elfeküdtem harci szerelésemben (utólag jó, hogy aznap már nem volt kedvem átvedleni) és magam mellét tettem a kardomat. És... nem volt vége a küldetésnek. Elraboltak... engem... megfogtak és zsákba tettek... mint egy kisállatot... de szerencsére időben észhez kaptam, és magamhoz rántottam a kardomat és.... és elkezdtem zuhanni... nem nem az elrablóm vállára, hanem mintha kidobtak volna az ablakon. De hirtelen megálltam a levegőben, és nem a földön csattantam. Valaki megfogta a zsák száját, így nem lett bajom, és a kardommal kivágtam magam a zsákból. És nem kis meglepődésemre az éjfekete napocska volt... ekkor egy csajszi ugrott elém, valami lángoló fogpiszkáló töröcskével elkergette a napocskát. Nem nagyon értettem a szituációt, de egy kisebb szóváltás után, megtudtam, hogy másokat is elrabolt már, és megkéne menteni
~De miért én? Engem hol érdekel?... persze, játék itt én vagyok a "hős"... ezért kapom a küldiket... kell az xp. Nah jó, talán kicsit érdekelnek. Csak kicsit
Vívodtam egy enyhét, de nem volt feltételezhető, mert egyből mentem a lány után. De miután tovább gondoltam, arra számítottam, hogy harc lesz. Végre valami élvezhető. Persze... na mind1. Végülis az öreg házához jutottunk és ott értelmetlenül mindenki felháborodott, és mindenkinek baja volt, de pár szóváltás után mindenki szeretett mindenkit... ennyi volt. Hatalmas feszültség, hatalmas indulatok! Mindjárt csata! Csak egy kevés és harc! Erre pofán basz a felismerés, hogy ide is csak el lettem rángatva... de semmi értelmem nem volt ott... annyi, hogy "megismertem" pár játékost. Így vissza nézve már tudok nevetni rajta, hogy felpörögtem, és végülis, hogy estem pofára, hogy nem volt semmi. Very Happy

de hát ez van Very Happy

legalább tényleg elkezdtem megismerni másokat, első küldim, másokkal most elösször volt okom beszélni, de azért lehetett volna egy kis harc. De mondjuk Shukaku nagyon nem akart harcolni, sem a sárkánya Timudus. Érdekel mi lett velük. Azóta hírüket sem hallotam. Kiwivwl azóta találkoztam. Igazából mással nem nagyon volt dolgom így belegondolva Rolling Eyes

by **Robiizmus** Szer. Aug. 09 2017, 22:12

Ninja

induláskor százan végén egyedül.

Ezért kell csapatban menni!? Ez komoly!? Hogy mindenki ott hagyjon a francba!? De komolyan! Ez egy vicc... nah hogyan is kezdődött? Hát eléggé laposan unalmasan. Mármint részemről. Kaptam egy levelet, hogy menjek el valami szoborhoz. Én még akkor elindultam figyelmen kívül hagyva az időpontot ami másnap délre szólt. ezért kint voltam a mezőn egy dombon egy szobor előtt. Valamilyen szamuráj szobor volt, de valami ninja klán kért, hogy odamenjek. Bár ez akkor lese esett. Bár ennek nem volt további érdekessége. Én kint egy fán elaludtam, míg a másnapot vártam, de még így sem történt semmi, hogy védett zónán kívül maradtam.... Másnap már ha jól emlékszem arra keltem, hogy egy egészen nagy társaság volt a dombon.
Ott volt Wardowar Kaylin Takara Kazutoshi Sai és én. Hát mit ne mondjak. Kaylin már a legeslegelején feladta amikor a kavics megszólalt amire felmászott... Sai biztató volt azt hittem, hogy ő bent marad a légvégéig. De nagy csalódást okozott. Kihívott párbajra majd lelécelt... Ami nem lepett meg, az Wardowar volt, mert egy ilyesféle ficsúrnak nem volt ott helye. Cilinderben és öltönyben?... Na jó hagyjuk. Ami meglepett még, hogy Takara bírta legtovább, ugye rajtam kívül. Szóval lemorzsolódik mindenki...
Elmentünk egy barlanghoz. Már ott csak ketten voltunk Takarával. De mikor bementem és lecsúsztam már egyedül maradtam. Ő lelécelt. Szóval szívtam egyedül, és egy csatornában lyukadtam ki, és egy gömböt kaptam egy asztalon. Megfogtam és eltettem, mert valamilyen átváltozást engedett, biztos, hogy jó lesz még valamire alapon. De hát, hogy hogy nem egyre mélyült a víz, ekkor átváltoztam krokodillá, és elindultam. Egy partra értem, és találkoztam ott valakikkel. És kb itt vége is lett a küldetésemnek... Valami történt és egyenest vissza a kiindulásból az ágyba ahova kaptam az üzenetet, hogy menjek oda a dombhoz, a kis kavicshoz. A küldi lezárult, jutalmat kaptam. Pedig valami elkellet volna hozni. Na de mindegy. Szóval így jártam ezen a küldin... :/

by Ajánlott tartalom

Gondolatok Robiizmustól

Gondolatok Robiizmustól

Re: Gondolatok Robiizmustól

Re: Gondolatok Robiizmustól

Re: Gondolatok Robiizmustól