Egy kis helyiség...

Egy kisebb helyiség a bejárattól nem messze, ha nem keresi az ember, talán még észre se veszi, ugyanis nem épp a legfeltünőbb helyen van az ajtaja. A helyiségben gyakorlatilag egy szék, egy asztal, és egy üllő található csak, és a szoba mérete is ehhez alkalmazkodik.

---

A helyiség Asu Aphrodité oltárában található. (Ha valaki vásárlást ki szeretné játszani, kérem oda írjon)

Próba

1. Sor első oszlop	1. Sor második oszlop
2. Sor első oszlop	2. Sor második oszlop

Valentin-nap 1.rész

Február 14...
A mai napon a lehető legjobban elzárkozom a tömegek elöl. Az üzlet tökéletesen megfelel ebből a célból. Remélem Asu is el van most a pasis ügyeivel. Magamra zárom az ajtót, most ne zavarjon senki. Csak én és a gondolataim. Most nem akarok senki mással találkozni.
Ez sem tartozik a kedvenc napjaim közé. Főleg azon okból, hogy ezen a napon a világ bármelyik napján nagyjából ugyanazt ünneplik. Amiben több mint három éve nem igazán volt szerencsém. Néha már majdnem megtört a jég, de Szonja emléke eddig mindig beugrott a képbe. Amit nem is igazán bántam. Ez legalább sok hülyeségben megakadályozott. Például a legnagyobb-ban is:
Volt ez a Katha nevű lány, akivel még csak felületes volt az ismeretünk, és mégis vele jutottunk el legmesszebb... De hirtelen beugrott Szonja, és arra gondoltam, hogy mit szólna ehhez? Ha legalább jó indokom lett volna, vagy éreztem volna bármit a lány iránt, akkor még büntudatom se lett volna. Így azonban kénytelen voltam lemondani a túl gyors élvezet lehetőségéről. Végül az elhatározást tett követte. Eltoltam magamtól a lányt:
-Nekem ez nem megy. Mindketten tudjuk, hogy nincs esély arra, hogy valaha szívből szeressük egymást. Te mindig az a kapós léha lány leszel, én pedig egy komoly kapcsolatra vágyom, amit nem akarok elrontani egyéjszakás kalandokkal. Azt meg nem hiszem, hogy miattam akár csak egy cseppet is megváltoznál. Elnézést, ha kiábránditottalak.
A történtek ellenére még mindig szivinek szólítottam a lányt.
Az egyetlen lány, akivel valaha komolynak tünő fizikai kapcsolatot létessítettem (pár ölelésen, és a harcok alatt bevetett harapásaimon kivül) az Aranyszem volt. Persze ez egy érzelem nélküli csók volt, és meg is volt az oka. Késöbb még elnézést is kértem tőle, és úgy néz ki nem pattant ki kettönk közt az a szikra. Ezt a tettem még utánagondolva sem hoz szégyenbe, és ha elmesélem (majd valaha) Szonjának, ő is biztos meg fogja érteni a dolgot.
Szonja. Mi lehet most veled? Vajon milyen lehet most odafent élni? A 101. szinten, ha úgy tetszik. Még több, mint 70 szint vár ránk, hogy kitakaritsuk, és nem hiszem, hogy annyival egyszerűbb lenne a továbbjutás.
Azonban megismerkedtem én másokkal is idebent, és néha nehéz megmondani mit érzek.
Ott van például Shu, az Angyalfióka. Aki mindenben képes meglátni a jót. Vagyis azt, ami szerinte a jónak kell lenni. És néha egy kicsir rémisztő, mennyire makacs tud lenni a lány, és ezen még Timidus se segít. Mindezek ellenére Shu egy angyali teremtés, aki nagyon rászorul a szeretetre, de nekem akkor is túl fiatal. Talán majd 10 év múlva, de addig sok minden történhet. Hékás... Miket beszélek itt? Nem tudnék összejönni valakivel, aki úgy néz ki, mint egy tizenkét éves, még ha tudom is, hogy lassan 25 lesz... Ráadásul hiába szeretném, neki már ott van Akito, akárki is legyen az.
Még ott van Jun, akinek egyenesen a szemébe mondtam, hogy soha nem fogom szeretni. Ami így utólag talán felelötlenség volt tölem. Mondjuk abban az időben nem igazán voltam jó színben.
Azonban volt egy sokkal rosszabb időszakom is szívügyben.
Mikor viszont láttam Anatot. Azt az életre való, erős akaratú, vezér alkatot, aki jobban egyben tudta tartani az Artest, mint most Jun... Én meg mit áradozok egy pasiról? Ráadásul egy halott pasiról. Anat még csak nőies sem volt, ami miatt beleszerethettem volna... Már attól is majdnem kidobtam a taccsot, mikor két lány smárolt, milyen undorító lehet...
Vajon milyen lehet, ha két pasi csinálja?
És én ezen tényleg elgondolkoztam... Gyorsan meg kellett pofoznom magamat néhányszor, hogy végképp kiver... azaz kiüzem a fejemből még a gondolat csiráját is. Még hogy ilyen megforduljon a fejemben?
Talán van valami köze ahhoz, hogy elég lehangolt voltam abban az időben. Szerencsére csak két lány látott ebben a kiszolgáltatott helyzetemben. Az egyik a Cicafül, a másik pedig Kiwi volt. Úgy tünt a Cicafül valamiért nagyon mérges rám, ennek ellenére mégis próbált megvigasztalni, mikor észrevette, hogy megtörtem. És ott van még Kiwi, aki megkapta tölem idebent az első öszinte mosolyomat. Ami most még talán nem számít, de hogy ehhez három év kellett, meg az hogy egy idegösszeroppanáson menjek keresztül, az még az én szememben is soknak számít.
Persze vannak rajtuk kivül is lányok (pasik... újabb pofonok), akikkel találkoztam, Shakan, akit húgomként szeretek, Marluna, aki az egyik legjobb barátom lett az idők alatt, Asu, aki megosztotta ezt a helyet, így gyakorlatilag bárkinek tudok árulni a Vigo-tól függetlenül, vagy RenAi, akivel tényleg élvezet volt küzdeni, azonban saját döntése nem igazán van, de ezek egyike sincs az elöbb felsoroltak közelében. Még ismereti szinten se.
De ezt a napot nem az itteni lányokra akarom szánni. Velük ráérek foglalkozni az év bármelyik másik napján... Persze ha úgy alakul egyszer, ez a nap is egy (és csak egy) lenti lány számára lesz fenntartva.
Most inkább azt szeretném, ha Szonja járna a fejemben. Végigdölök az ágyon, és próbálom felidézni, hogyan is nézett ki akkor, és hogyan is nézhet ki most.
Gyülölöm ezt a fájdalom nélküli gyilkos világot. Elvileg nincs fájdalom, de ezekben a percekben, a bal mellkasomban, ott ahol a valódi szívemnek kéne lennie, hatalmas fájdalmat érzek. Üvölteni , széttépni bármit, ami éppen a kezem ügyébe kerül. Egy újság kerül a kezem ügyébe. Hirtelen az se érdekel, hogy az Aincradi Hirmondó, a Füleselő, a Bestiárium vagy bármi egyéb a célra mindegyik ugyanolyan tökéletesen megfelel. Tíz másodperc múlva, vagy csak öt volt? Papirfecnik hevernek körülötem az ágyon. Már az se tudná, hogy melyik újság volt, aki komolyabban áttanulmányozná a fecniket. Ráadásul pillanatokon belül vörös pixelként szállnak el. Ahogy az én reményem is, hogy a közeljövőben ezt a napot Szonjával tölthetem.
Ó híres szenvedő szerelmesek, ti még csak nem is tudtátok mi az az igazi kín. Verona hős szerelmes ifja legalább minden nap, vagyis minden éj találkozhatott szerelmével egészen élete végéig, de engem egy egész világ választ el tőle. Agárdi Péternek csak két évig kellett szenvednie a szerelemért*, de az én kinom már több, mint három éve tart. Légy átkozott Érosz, amiért a te nyilad pontosabb, mint az enyém, és ragaszkodóbb, mint bármelyik nyálka. Ó, szerelmes szív, mit akarsz még? Mért nem hagyod, hogy ez a fájdalom is tompuljon... Ha lenne még erőm, most azonnal kitépnélek a helyedről, de nem tehetem. Mert ez a fájdalom csak egy illúzió, és a szívem se követte a testem e kinos földre.
Egy hős szerelmest hagytam még ki a sorból. Talán mert az ő kínja hasonlít a legjobban az enyémhez, de abban azért reménykedem, hogy nem lesz részem egy olyan csalódásban, mint az övé. Nem akarok ugyanabba a hibába esni az a német világjáró, és remélem én még időben felismerem az én Eldorádomat**. Addig is, legalább az a tudat éltet, hogy egy nap viszontláthatom őt...

*Heltai Jenő: Néma levente
**Voltaire: Candide
(remélem a többi utalást nem kell magyaráznom)

Valentin nap

1/b. rész

És mégis... Van valami, ami ehhez a világhoz köt. És megtaláltam a fájdalmam ebben a fájdalom nélküli világban. Ó, te édes fájdalom, te semmiről se tehetsz, és mégis te tehetsz mindenről.
Te vagy az, aki erőt ad arra, hogy kikeljek reggel az ágyból, és küzdjek teljes erőmből (és szivemből, ha kell).
Miattad lettek az unalmas és szürke pillanatok egyről a kettőre az öröm és a lehangoltság furcsa színjátéka.
Nélküled minden más volt... Ami azelött csak egy gyorsan elszálló unalmas másodperc, most végtelenségnek tünő lassú gyötrelem az idő összes vasfogában.
Aminek eddig ezer meg egy íze volt, annak most ezer íze hirtelen elkopott, és maradt az egy, ami ráadásul az összes közt a legrosszabb.
És mégis... Már bánom, hogy kárhoztam ezt az érzést. Ezt a földöntúli érzést, amit csak Érosz nyila okozhatott. Ami miatt a Veronai ifjak életüket adták. Amiért Agárdi némán türt. Ami Candide optimizmusát adta.
Ó, Szonja, édes Szonjám...
Még mindig...
Szeretlek!