[Küldetés] A szülinapi parti!

Egy kisebb csapatnyi gyerek vonult fel a városban. Éppen egy finom teát szürcsölgettem az ominózus utcácska egyik teaházának teraszán, amikor észrevettem őket. Két korty között oda-oda pillantottam a csoportra, és hála jártasságaimnak, hamar sikerült meginformálódnom afelől, hogy merre is tartanak a kis drágák. Milyen ártatlanok, milyen kis fiatalok még. Mindig jó érzéssel áraszt el, ha valaki a környezetemben ennyire tud örülni az életnek, és még hangot is ad neki. Beleszippantok a levegőbe, érzem a jókedvüket. Úgy tűnik jól tettem, hogy nem rendeltem a teám mellé teasüteményt, hiszen harapni lehet az izgatottságukat, és ugyan laktató, mégsem tudok betelni vele. Már éppen távolodnának, én pedig az utolsó csepp teát is leerőltetem a torkomon ami még a csészém alján árválkodott, lerakom az asztalra az árát a borravalóval egyetemben, átvetülök a kis korláton, és nagy lendülettel megrohamozom a kis társaságot, majd a legelöl sétálgató szőke kislány mellé, akiből leginkább árad a felhőtlen jókedv. Ah nekem ebből kell táplálkoznom. Szükségem van rá! Karon ragadom a kis szöszit, és hozzá hasonlóan én is ordibálni kezdek.
- Gyertek bulizni! Mindenki jöjjön! A buli nem buli bulizók nélkül, mert a bulizók teszik a bulit bulivááá! - a magasban lóbálom a kezeim, széles vigyorral az arcomon. Van egy olyan érzésem, hogy jó barátnők leszünk...Elvégre én is olyan kis szőszke vagyok most mint ő, és népszerű is és hangoskodós, meg kedves, és közkedvelt, a tortát pedig mindenki szereti, de azért lehet ez is közös tulajdonság... A cukiság pedig a minimum...

Az étteremhez érve, a kidobóembernek is köszöntem.
- Halihó! Szép napunk van nemde? Tökéletes nap egy tökéletes tortázásra egy tökéletesen tökéletes partin, egy tökéletes pizzériában. Hát el tudnál képzelni ennél is tökéletesebb időpontot arra, hogy a picike Scott megszülessen? - vigyorgok boldogan, persze fogalmam sincs, hogy ki az a Scott, de mivel ez az ő napja, ezért illene majd ezt is kideríteni valamikor... két torta szelet elfogyasztása közben talán pont ideális lesz ezzel foglalkozni...

A lelkesedésem semmi sem tudja elölni. A felhőtlen örömöm nem csupán az arcomon üt ki, hiperaktívan végigugrálom az utcákat, hol kézenfogva a kis szőkeséggel, hol berobbanok a tömegbe és fokozom a gyerkőcök hangulatát, bízom benne, hogy a hátul kullogók sem unatkoznak a műsorom láttán. Mindenesetre az út rövidebbnek bizonyult mint terveztem. Úgy tűnik tényleg igaz, hogy ha az ember jól érzi magát csak úgy repül az idő.
- Ugyan-ugyan. Nekem nagyobb megtiszteltetés, hogy megismerhetlek! - rázok kezet a férfival. - Majd valamikor megihatunk vagy ehetünk valamit ha te is benne vagy. - hófehér fogsort villantok, vállon veregetem, és belibbenek a pizzériába, mélyen a levegőbe szippantok.
- AAh Buliillat! Gyertek és csukjátok be az ajtót, nehogy kimenjen! - igyekszem betessékelni mindenkit amilyen hamar csak lehet. Persze azok a kukacoskodó, nénikék túl sokat aggódnak most is. Teljesen elrontják a buli igazi hangulatát... jó lenne őket lerázni, hogy a buli valóban buli lehessen, de hát mit tehetnék?
Végigrohanok és meglesek minden látnivalót, a plüssöknél egy picikét elidőzök, talán vihetnék majd szuvenírt a lányoknak... ilyen fura plüsseink egészen biztos nincsenek. Emlékeznék rájuk. Minden plüssre emlékszem.... majdnem mindre.. Miután megmásztam a körhintát és fotózkodtam a szoborral, természetesen egy az övéhez hasonló lufival a kezemben, és lecsekkoltam a zenedobozt közelebbről is ismételten visszatérek a csoporthoz, és a gyerkőcökkel együtt én is a tortát követelem. Hangosan kántálok a tömeggel, az evőeszközökkel dobolva, ahogyan azt ilyenkor szokás. Elvégre az illemet be kell tartani, nem lóghatok ki a sorból mint az a szomorú kisfiú...
- Kisfiú?! Az ott egy szomorú kisfiú?! A kis Scott szülinapi buliján senki sem lehet szomorú! Főleg nem Scott! - elszánt tekintetem a bujkáló kisfiúra fordítom, majd nekifutásból indulok, de térden csúszva érkezem meg az asztal alá, vállon bököm a kis sírósat.
- Megvagy! Most te vagy a hunyó! - biztos szomorú amiért elbújt de mindenki elfelejtette megkeresni... majd én játszom vele! - Ne lógasd az orrod, ez egy buli. A bulikon pedig kötelező jól érezned magad! Szomorú leszek ha szomorú vagy, akkor pedig oda a bulinak... Gyere és egyél velünk egy tortát. Úgy hallottam nagyon fincsi lesz!

Mint kiderült a kisfiú akihez odamentem, hogy ne hangolja le a többieket Scott buliján, valójában Scott akinek lett a buli rendezve. Micsoda meglepetés! Miután a mutatványom nem vállt be a felvidítására közelebb csusszanok hozzá, és mellé ülök, és végighallgatom.
- Miért? Mi a baj a bulival? Régen én is ünnepeltem szülinapom pizzériában. Csak... a pizzéria a családomé volt.. és kevesebb volt a gyerek. Majd jövőre máshová szervezitek. Most érezd jól magad, hiszen csak egyszer lehetsz... annyi idős mint amennyi most leszel! - cseppet sem kellemetlen, szegénykét úgy ne sértsem meg valami illetlenséggel, csak azért mert nem ismerem. Még nem ismerem! Felpillantok a frissen beszökellő lányra, de úgy igazából nem jutnak el a szavai a tudatomig. Most picit jobban zavar, hogy hogyan is tudnám megoldani Scott problémáját.
- Nem szeretnéd látni Mangle-t? Biztos jó móka lesz! Gyere nézzük meg! - pattanok fel és nyújtok kezet a fiúnak, hátha megragadja a karom és velem tartana. Ha nem teszi akkor visszapattanok mellé és picit vigasztalom, simogatom a hátát. Hamarosan már a pink hajú lány is csatlakozik hozzám, és végre nem egyedül kell szegénykét támogatnom.
- Ugyan már. Ezek csak játékok. Nem tudnak ártani neked. :3 Mi baj történhetne egy bulin? Gyere csak nézd meg. Ha leküzdöd a félelmed sokkal erősebb leszel majd. - próbálom felbátorítani picit.
- Egyelőre elég az, ha egy pillantást vetsz rájuk, utána kimehetünk a levegőre picikét, hogy pihenj. Majd utána közelebb megyünk, majd még közelebb és a bátorságvizsgád utolsó pontja az lesz, hogy megöleled az egyiküket. Rendben? A többiekkel pedig ne foglalkozz. Bizonyítsd be nekik, hogy erős fából faragtak! - csapok a hátára a kölyöknek, majd felnevetek. Reméltem, hogy a lány is támogat, és segít Scott lelkének erősítésében picikét. Ketten erősebbek vagyunk, és komolyabb a meggyőző erőnk is.

Azt hiszem sikerült egy kis erőt sugároznom Scott-ba. Ha mást nem is de legalább a sírást kezdi abbahagyni. Most már csak a félelmét kell legyőznie. Szerencsére nem vagyunk egyedül, és a rózsaszín hajú lány akit ha minden igaz Mangle-nek hívnak, is segítségemre van a szülinapos kisfiú bátorításában.
- Ugyan már! Hidd el, ha legyőzöd a félelmeid sokkal de sokkal erősebb leszel. Meg fogsz lepődni mi mindenre vagy képes. Bízz bennem, én már csak tudom. - széles mosoly, és vállveregetés, majd pedig kimászok az  asztal alól, picit leporolom a ruhámat, és megigazítom a hajam, ujjaimmal visszafésülöm a hajpánt alól kiszökő rakoncátlan tincseimet.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Jun vagyok. A barátaim Junnak szólítanak, szóval szólíts csak Junnak. De ha a Jun nem tetszik szívesen leszek Jun is. :3 - nyújtok kezet a lánynak, neki is hasonló lelkesedéssel mutatkoztam be mint az ajtó előtt álló úriembernek korábban.
- Ez a beszéd! - veregetem hátba a fellelkesült fiút, majd határozott léptekkel el is indulunk vele az említett szoba felé, ahol végre legyőzheti a félelmét. Még a kezét is fogom, hogy ne menekülhessen el, persze nem szorítom, ezért könnyűszerrel kibújhatna, ha szeretne..
- Elnézéést, utat kérünk! Szeretnénk bejutni. Bocsikaa... - szépen átverekedjük magunkat a hancúrozó gyerekeken, majd meglepődve nézek a sikoltozó újdonsült spanomra, átpillantok a válla fölött, majd Scott elé állok, még mielőtt tüzetesebben is megvizsgálhatná a robot holttestet.
- Tudod mit? Menjünk ki picikét az udvarra levegőzni. Szerintem jót fog tenni, mire visszaérünk talán a rókabácsi is felébred, ne zavarjuk most. Rendben? - majd mire végzek a mondatommal igyekszem megfordítani a fiút, és a kijárat felé lökdösni. Ej, nem értem, hogy mi történhetett.. Meghibásodott volna a robot? Biztos a karbantartók miatt... vagy kispórolták belőle az alapanyagokat és pont szegény Scott buliján kellett tönkremennie.. ejnye.

-Láttátok a képét? Hahaaahaaa, jaaaj, szegény kicsi Scotti megijedt, jaaaaj, de féééél.
Röhögnek tovább a gyerekek, ahogy elhaladtok mellettük útban az udvar felé. Scott ismét egyre sápadtabbnak tűnik, szinte mozogni is alig tud, ahogy terelgeted, és mikor megjelenik hirtelen előttetek egy felnőtt asszony, akkor is majdnem elsikoltja magát.
-Scott, gyere! Megérkeztek a vendégek. -mosolyog rá és már ki is ragadja a kezeid közül a félelemtől nyöszörgő kisfiút, hogy visszavigye a kajáldába.
Ott ugyanis valóban érkeztek új arcok, akik köré boldogan visongatva gyűltek össze a gyerekek és próbálják ott fogdosni, ahol csak érik. Ezek konkrétan ember magasságú, korlátozottan mozgó robotok, egyikük egy sárgás színezetű nyúl, másik egy ugyanilyen árnyalatú mackó. Mindkettőnek csokornyakkendő van a nyakában, a mackónak pedig még mikrofon és kalapocska is jutott.
-Fazbear! Fazbear! Fazbear! -skandálják a gyerekek a szülinapos kivételével. A robotokat egy biztonsági őr helyezi épp a színpadra és állítgatja be őket még egy kicsit, majd egy gombbal be is kapcsolja őket. Amazok felpörögnek egy kissé, felemelik a fejüket, majd olyan tipikus robotmozdulattal integetni kezdenek. Végül elindul Hangrögzítő Kristályról a Boldog Szülinapot, anak ritmusára nyitogatják a robotok a szájukat, a gyerekek pedig énekelnek velük együtt, bár Scottra egyikük sem figyel, aki továbbra is álmatagon, halálfélelemtől reszketve álldogál a robotok közelében, mert a gyerekek gyűrűje oda zárta.
Közben megérkezik a torta is, ami versenyautó alakú, de a jelek szerint még egy darabig a robotok lesznek a fő attrakció :3

Szépen ügyesen elkezdtem átverekedni magam a tömegen, miközben Scott szorosan hozzátapadt a jobb kezemhez. Talán életem eddigi legnehezebb tömegátharcolóskijutós játéka volt ez így, hiszen nem csak nekem kellett átpréselődnöm kismillió ember között de még a rajtam csimpaszkodó gyereknek is, ráadásul úgy, hogy egyben maradjunk. Erre hát nem elragadták tőlem a kis huncutkát? Már éppen  az ajtóban álltunk amikor megjelentek a gonosz csúnya felnőttek akik lefejtették a kis krapek remegő kezeit az én hősies bátor, férfinői kacsómról és visszarángatták a tömegbe.
- Ejj ejj.. Ez így nem lesz jó... - értetlenül vakargattam a fejem, másik kezemet pedig csípőre vágva, szemléltem, hogyan is kellene visszajutnom. Persze nem volt okom túl sokat várni, hiszen a gyerekek kiszámíthatatlanok, és hiába várnék nem nyílna előttem ketté a tömeg, hogy kényelmesen keresztül szambázzak egyenesen a kicsi Scotthoz aki szemében én lennék a hős. Mély levegőt vettem és ismételten belevetettem magam a tömeg sűrűjébe, gyakorlatilag úsztam az árral, együtt sikongattam velük mígnem eljutottam a lényeghez. A robotokhoz!
- Ah, ez nagyon nem jó! Ki kell menteni Scott-ot... - dünnyögöm magamban, és kétségbeesetten forgatom a fejem. Ha ezek is hasonlóan szétesnek majd mint az a rémisztő róka akkor a kicsi Scott sosem fog felnőni, és sosem lesz bátor, éééés sosem lesz férfi!
- Ne félj Scott! Majd Jun megmenti a férfiasságod! - kiáltom el magam, majd azon nyomban a számra is csapom a kezeim, félve körbepillantok, majd vállat vonok és a légből kapott kis ötletemet be is vetem. Torkom szakadtából kiáltozni kezdek. - Scott! MERRE VAAAGY? Scott! SCOTT! - közben lépdelek előre, és keresem a fiúcskát amíg még nem késő...Mindaddig folytatom amíg rá nem bukkanok a fiút közre fogó gyerekekre, és igyekszem kioperálni a sünből. Sün sün sün sün... sün.....

Végre valahára sikerült rábukkannom a fiúcskára, könnyes szemekkel pillant ki a tömegből egy pillanatra összetalálkozik a tekintetünk, azonban egy nagyobbacska fiú elé áll, így ismét eltűnik. Még annyit láttam, hogy felém nyújtja remegő kis kezecskéjét, én is hasonlóan tettem, de nem értem el semmit sem, hiszen csak hangyalépésben tudok haladni. A zene, a gyerekek visongása sem tudja elnyomni a síró fiúcska szomorú, szívbemarkoló kiáltásait. Mégis miért ilyen kegyetlenek vele? Hiszen ma van a születésnapja... ennek ellenére mégis mindenki bántja, figyelmen kívül hagyja, vagy kínozza szegénykét. Miért kell így bánni vele? Mit tett Scott amiért ezt érdemli, már ilyen kis fiatalon? Kicsit erőszakosabban török magamnak utat, még a friss jövevénnyel sem foglalkozom, csak egy pillantást vetek a nyuszira, akinél ha jól látom a szülinapi torta van. Scott tortája. Csak, hogy pont Scott nem fog belőle kapni, hála ezeknek a kis ördögfajzatoknak.
- Igazad van. Scott tényleg nem érdemel semmit innen. Scott ennél sokkal jobb ember. - magyarázom a gonoszfiúnak, annak a nagydarabnak ottan ni. Majd felkapok egy lufikát, és kicserélem a nyusziember tortájával, mert megtehetem.
- Kérsz egy szelet tortát? - azon nyomban hozzá is vágom a mamlaszhoz, igyekszem az arcába vágni az egészet. - Jaj bocsika, ezt benéztem, de talán nem is baj hiszen neked még ez is kevés lesz husi! Jaj de ügyetlen vagyok... jajjajjajjj... - a szám elé teszem a kezem, majd a színlelt ügyetlenségem egy ásításban végződik, és igyekszem kiragadni a szomorú fiúcskát a tömegből amíg a többiek nem figyelnek.
Feltéve ha sikerül a mutatványom. Ha nem sikerül a tortát kicserélnem a lufival és a pasinak dobni akkor visítozva rácsimpaszkodom a fickó karjára, lábára, amire csak tudok, és megpróbálom arrébb rángatni.
- Scott Fuss! Menekülj, az ajtóhoz! Keresd meg Mangle-t! - utasítom a fiút, ha arra kerül a sor, hogy netán-tán egyedül kelljen menekülnie.

edit: Change képivel tortát magamhoz operálom ha sikerül, és megdobálgatom a gonoszcsúnyabácsit vele.
Ha kell dobálózom is hozzá owo

Ej, ej, ezek a pasik túl sokat gondolnak magukról. Manapság mindenki csak eszik, és eszik, és eszik... nem csoda, hogy ekkorára nőnek. Csak én maradtam ilyen picike.. De nem baj, pici a bors de erős. Sőt nekem még barátaim is a vannak, szóval kétszeresen erős vagyok. Scott pedig erős lesz. Dolgozom az ügyön. A torta megvan, majd tovább is adok rajta, és elégedetten csodáltam meg a "művemet", a fiú meglepődött a többiek kinevették, ez volt a célom. Végre megismerte milyen érzés az ha őt nevetik ki, és nem pedig ő nevet valakin. Akárcsak az állatvilágban is, itt sem működik másképpen. Az erősebb megeszi a gyengét, majd jön egy még erősebb és felfalja a korábbi erőset. Jelen esetben én voltam az aki hamm bekapta a kis gonoszt.
Viszont, a tortás nyuszi valamiért kezd gyanús lenni nekem. Hunyorogva nézek utána, majd Scott felé fordulok és szélsebesen kivágtatok vele az ajtón, ha nem jutunk ki akkor elbújtatom valahova, ahol nem érheti baj.
- Figyelj Scott, egész jól haladunk a kiképzéssel, egyelőre tartsunk egy kis szünetet. Szerintem te is ki szeretnéd fújni magad. Szóval maradj itt egy picikét, és foglald el magad. Ne aggódj, hamarosan visszajövök, csak... egy picit körbenézek, hogy merre fojtassuk a bátorodásizéd, ne aggódj, picit lassabban csináljuk majd, de nagyon ügyes voltál már most is!. Büszke vagyok! - vállon veregetem a srácot, és egy biztató mosolyt is villantok mielőtt még magára hagyom, ha ragaszkodik a társaságomra, javaslom neki, hogy keresse fel Mangle-t, elvégre jó jófejnek tűnt, szóval, vele biztosan tud majd kicsit játszani, vagy beszélgetni.
- Sietek vissza, ígérem! - majd elkezdek észrevétlenül kiosonni a rejtekből, át a tömegen, egyenesen arrafelé amerre a nyuszi vitte magával a gyerekeket. Tudnom kell mit csinálnak. Valami történik arrafelé... Én pedig kiderítem, vagy ne legyen a nevem Jun!

Scott egy nagyon értelmes fiúcska. Azonnal megértette, hogy mit kell tennie, és nem tartott fel, elbújt. Persze látni lehet rajta, hogy szeretné ha vele maradnék, beszélgetnénk picit egy bögre gőzölgő forrócsoki társaságában, de ez most nem lehetséges. A szenzorom jelez, méghozzá bajt.
- Sietek ahogyan csak tudok. Ne aggódj, ha ígérek valamit én mindig betartom. - biztatóan rámosolygok, majd megsimogatom a buksiját, úgy, hogy alaposan összekócoljam a haját, ami immáron egy szénaboglyára emlékeztet. Kirontok a rejtekemből átverekszem magam a bulizó tömegen, nem tudom miért, talán a szomorú Scott miatt, vagy inkább a gonosz gyerekek tehetnek róla, de a levegő és a hangulat sokkal fagyosabb lett mint korábban. Megborzongok, átugrok egy asztalon, és igyekszem arrafelé menni amerre emlékeim szerint indult a tortás pasi a kölykökkel. Végigszaladok a folyosón, egyesével tépem fel az ajtókat, pillantok körbe majd csapom is be őket magam után. Gyerek? Sehol... majd amikor már kezdett idegesíteni a dolog felbukkant a lányka akit eddig azt hittem, hogy a buliban játszadozik valahol.
- Scott? Elbújtattam egy asztal mögé. Ne aggódj ügyes fiú. Kicsit sikerült feldobnom a kedvét. Majd a torta után jobban lesz. :3 - nyugtatgatom a lányt, őszintén szólva nagyon szimpatikus, és jól esik a társasága, máris jobb kedvem lett. Persze beszéd közben sem lustálkodtam, továbbra is reppenek tovább és tovább, ajtót ajtó követ, mígnem olyan látvány nem fogad amire szerintem egyetlen bulizó sem számított. Megremeg a kezem, lassan elengedem a kilincset, a pupillám a háromszorosára nő. Egy lila öltönyt viselő fekete hajú krapek, a gyerekek.. minden olyan... piros. A kedvem pedig lila lett.. de közben valami kéket érzek... valami fáj. Odabent... A mellkasomhoz kapok, szorongatni kezdem, zúg a fejem, valami baj van... Valami nem stimmel. Miért nem mozdulnak a lábaim. Félve oldalra pillantok Mangle összeomlott. Meg akarom vigasztalni szegénykét. De... ez... annyira kék...
Beszédre nyitom a szám, de nem jön ki rajta hang, csendben figyelem a szálldosó pixeleket. Nem sírok. Még csak nem is ismertem őket. Sok ilyent láttam már. Talán hozzászoktam az érzéshez. Meglehet ezt egyáltalán szokni? Lila... Annyira lila ez az egész.. A pasi megszólal, figyelem. Minden mozdulatát lesem. Mégis miért ennyire nyugodt? Hiszen ketten is észrevettük.. Mangle felkel, én még mindig csak szótlanul állok, félrehúzódok az útból és bólintok.
- Ez vért kíván.. - dörmögöm, és mire észbe kapok már végig is simítottam a fegyveremen, egy baltává változtatom a drágát. Balta... a balta piros ugye? Nagyon szép piros.. Ja nem. De buta vagyok! A balta csak piros lesz! Csendben figyelem mire készül Mangle.

A férfi gúnyolódik rajtam, de nem reagálok rá, erősen rámarkolok a fegyveremre, és egy kicsit lassabban ugyan mint Mangle de én is nekiiramodok a férfinak, magasra lendítve a kis játékszerem lecsapásra készen, azonban ez a disznó gyorsabb volt, máris a kezébe kapta a bizonyára már jó előrekészített teleportáló kristályát, és el is nyöszörögte a menekülés helyét, és mire odaérkeztem már csak a padlóba sikerült belemélyesztenem a baltácskám. Dühömben felrúgok egy utamba eső széket, és cifrán elkáromkodom magam, amit szerencsére a játékba épített bigyó cenzúráz. Mangle összeroskad, szomorúan fordulok a lányka felé, és már éppen lépnék oda hozzá, hogy megölelgessem, picit megnyugtassam, amit valljuk be elég lehetetlennek tűnő feladat.. Mégis mit mondhatnék neki? "Semmi baj Mangle még vannak itt gyerekek bőven. " Vagy.. " Ne aggódj, nézd a jó oldalát, csak négyen-öten voltak... és nem százan.." Egyik undorítóbb mint a másik.
- Mangle-chan. Azt hiszem nekünk még van egy elintézni való feladatunk Lobriában. Nem véletlen, hogy ez a város jutott először az eszébe annak a mániákusnak. Biztos sokat jár arrafelé. Még nem késő. Elkaphatjuk. Kérlek szedd össze magad. Valahogyan biztos meg tudjuk találni! Fantomképeket készíttetünk, és körözést adunk ki rá, mindenki őt fogja keresni. - a lány vállaira teszem a kezeim, és igyekszem magabiztosan mondani amit mondok. Ha én nem hiszek abban amit mondok és csinálok akkor mégis ki fog? Ekkor belépett a terembe a barátságos kapuellenőrbácsi, és nagy meglepetésemre Scott. A fiú felém rohan én pedig széttárom kezeim, és amit elég közel ér hozzám magamhoz ölelem.
- Scott, mit szólnál hozzá ha... megünnepelnénk holnap a szülinapod újra, csak egy kicsit családiasabban? Vagy holnap után... vagy azután.. valamikor.. Minden úgy lesz ahogyan te szeretnéd rendben?- A fiú fejére hajtom a fejem, és stílusosan beletörlöm a szemem a hajkoronájába, és felnézek ezúttal az értetlenkedő sebhelyesre.
- Találkoztunk valakivel aki... valahogyan ki tudja játszani a rendszert, és... mielőtt elkaphattuk volna elmenekült...

Elmondtam amit tudtam, és szerencsére nem is faggattak ki, nem mintha lenne bármi rejtegetni valóm, de azt hiszem egy kiadós alvás esne most a legjobban. Szinte már el tudom képzelni ahogyan lehajtom a fejem a puha párnácskámra, és szorosan magamhoz ölelve valamelyik szerencsés szobatársam, mondjuk Timberly-t... álomba merülök. Viszont bármennyire is haza kívánok menni nem tehetem, jelen pillanatban Scott állapota miatt sokkal jobban aggódom. Vajon mi járhat a kisfiú fejében? Most halt meg egy csomó vele egykorú gyermek, és egy sorozatgyilkos szabad lábon van, aki nem mellesleg megfenyegetett, hogy következő célpontja leszek... Újabb nevet írhatok fel az utálóim listájára...

Gyengéden végigsimítok a fiúcska fején, és hagyom, hogy szorongasson, visszaölelem, adok neki egy puszit, és halkan beszélgetni kezdek vele. Kötelességemnek érzem, hogy helyrehozzam az egészet. Szeretném ha rendes gyerekkora lenne, ahhoz pedig buli kell! Szülinapi buli! Elvégre buli nélkül nem tud senki egy évet öregedni és csakis én maradhatok egyedül örök gyermek! Ez a státusz már foglalt..
- Egyetértek! Menjünk haza. Megtennéd, hogy értesítesz, ha találsz valami nyomot az üggyel kapcsolatban? Úgy érzem, hogy pontot kell tennem az ügy végére... és szeretnék váltani egy-két szót azzal a férfival. - pillantok Worg-ra és picit Mangle-chanra is. Legszívesebben a lányt is megölelgetném és egy teázásra invitálnám, egy kellemes menta tea biztos jót tenne neki, főleg mert nyugtató hatásáról ismert. De nem teszem. Ő rendben lesz Worggal. Ugyan nem ismerem a srácot, de van valami megnyugtató a hangjában.
- Én magam fogom megsütni azt a tortát! Lehet, hogy nem látszik rajtam de mesterien főzök és én vagyok Aincrad egyik nagy édességszakértője! Nem is sejtetted, hogy micsoda barátod lett mi? - megemelgetem a pöttömke szemöldökeim, és összekócolom a hajacskáját. - Mit szólnál hozzá, ha jövőhéten megünnepelnénk? Add meg a címed és hozok mindent ami kellhet! - várok egy picikét majd megvárom, hogy a fiú felírja valamire a címét, vagy lediktálja, ezt követően pedig hazakísérem.

Köszöntem a küldetést! :3 Bármikor szívesen folytatom, érdekel, hogy ki és mi volt az a pasi .