[Hardcore] 1011111010 0011101001 1001101011

A kobold invázió elleni toborzást megkezdtük, a szintek fegyverbe mennek a koboldok ellen, a pontos idő még nincs meg, de a harci kedv megvan, még több is a kelleténél. Egy újabb üzenetet küldtem el, hogy ki ugyan mit csináljon, amikor elérkeznek az apró teremtmények. Nem tudni mennyien lesznek, de Silver szavaiból kivéve rengetegen és mindent elakarnak majd pusztítani, úgyhogy védenünk kell a sebezhetőeket és remélhetőleg minden játékos a szintek védelmére fog odafigyelni.
Azonban még van egy harc, egy felkészülés, ami ez elé befér. Nem is fog ártani egy kis küzdelem, utána újult erővel vethetjük bele magunkat harcokba a szörnyek ellen. Ozirisznak írtam sebtében egy levelet, hogy kihívnám egy harcra ebben az időben. Amíg még várunk az indulási parancsra, hogy mely szint védelme a miénk és Nio is biztonságban van, legjobb lesz, ha legyőzöm következő félelmem. A capáktól való félelmet viszont már sosem fogom leszedni magamról.
Az aréna harcra a kihívást megintéztem és hamar vissza is jött, az elfogadása. Indulhatok. Felvértezve magam bármilyen helyzet kialakulására, elindultam a helyszín felé, ahol legutóbb az istenség templomában küzdöttünk meg, ugyan egyszer képes voltam eltalálni, de az magában kevés volt és vereséget szenvedtünk Hinával. Ott volt Szophie is ugyan, de mintha Ozi közelében valamiféle (auto hack program működne. Biztos beírta, hogy iddqd és elküldte az üzenetet a játék adminnak) aura lenne, ami ront az esélyemen. Ez valami képessége lehet, mint réges-rég az "Omiknight"-oknak? Megeshet. De az csak fantázia, ilyen erős tulajdonsággal nem találkoztam még. Nem tudom.
Ahogy felnéztem a sétálásból, amire lábam automatán cselekedett, gondolataimból kizökkenve immáron a szemem elé eső világot is képes voltam felfogni és hallani. Még a kobold invázió nem indult el, de a az ide oda siető emberek és árnyékaik sziluettje mutatta, mi következik. Ostrom. Igazán sosem éltem meg még ilyet és fel is vagyok doppingolva tőle, de eszembe is jutott tanáraim szavai. Háborúban és szerelemben nincsenek szabályok. Utóbbinál mindig is generáltam magamnak a szabályokat, bármennyire is szerettem volna első pillanattól lépni, de valahogy magam generálom a falakat, ezúttal szerencsés voltam, hogy segített lebontani. Míg háborúban nem tudom, nem értem igazán mire gondolhatott. a technikákat elsajátítottam, de ez elég lesz a túléléshez?
Viszont előbb Ozirisszel harcolok, és beszélek. Kíváncsi vagyok rá, és persze, hogy-hogy van, azok után.

Amint észre vettem, ha kellett odasétáltam hozzá és baráti jobbot nyújtottam felé. Miközben szavakban is üdvözöltem.

26. szint
Pontok
Élet: 28 -> 140
Fegyverkezelés: 56
Erő/Irányítás: 20+40
Kitartás: 20 -> 100 CSP
Gyorsaság: 89(97)
Speciális képesség: 20
Páncél: 70

// Ozi tiéd a döntés, hogy milyen terepen játszunk és legyenek-e itemek.

Egy új nap, egy kiváló alkalom a szokásos semmittevésre, amit az utóbbi időben űzök. Nem viszek túlzásba semmit, nem farmolok ész nélkül, ha kedvem szottyan, akkor elmegyek egy-két küldetésre, vagy csak szimplán bóklászok valamerre. Vagy valamelyik vendéglátóipari alegység italkészletének a fogyását segítem elő nagy lendülettel. Nincs különösebb célom bármi jelentősebbet tenni. Csak sodródok az árral, tengetem a napjaim, egyiket a másik után. Ami kicsit összezavarta a megszokott napirendem, az a szokottnál is nagyobb mozgolódás, és az, hogy egyre több NPC bolt, fogadó, kocsma is bezárt. A piacon is csak néhány árus maradt. Mindenki elmenekült, bezárkózott valami koboldinvázió elől. Visszatérne Ilfang udvartartása? Vagy mi a szösz? Valami határozottan készül, már reggel négy emelet városában megfordultam, és mind a négy helyen ugyanez a helyzet. Logikus felvetés, hogy a többi helyen is ugyanez várna, így felesleges végigjárni mindent. Pont azon agyaltam, hogy keresek valami magas helyet, mondjuk egy templomtornyot, vagy ilyesmit, és onnan díszpáholyból nézem az eseményeket, amikor egyszer csak jött egy arénafelkérés.
Kicsit meglepődtem, de végül elfogadtam. Yuichi volt a kihívó. Többször harcoltunk már egymás ellen, de sosem egyedül. Szophie mindig ott volt mellettem, Yuichi mellett pedig legutóbb Hinari, előtte pedig Nio. Vajon mi lehetett az oka ennek a mai felkérésnek? Majd kiderül...
Elindultam az aréna felé, ahol rögtön megláttam a céhtársam.
- Szervusz! Mi újság? - kérdeztem tőle, miközben kezet fogtunk – Hogy vagy mostanában? - majd vártam a válaszát. Kíváncsi vagyok, mert nem sűrűn járok el társaságba, nem sokat időzök el a céhházban, és egy darabig még így is lesz. Amíg nem sikerül magamban továbblépnem a múlt eseményein, addig mindenképp.

20.szint
Élet: 24 → 120HP
Fegyverkezelés: 47
Erő: 42
Kitartás: 16 → 80CSP
Gyorsaság: 47
Speciális képesség: 36
Páncél: 65

spec. tárgy: Lángoló Nodachi – 1/6 esély 6 tűzsebzésre

Aréna helyszín: sík terep, hébe-hóba sziklák, fényviszony: éjszaka, telihold, hébe-hóba felhők, látni minden további nélkül lehet. Enyhe szél, és őszi hűvös időjárás.

- Igen, ott a helyem, már kétszer harcoltam légiók ellen, úgyhogy ismerem a szituációt - mondtam határozottan, de belül közel sem voltam ennyire egyensúlyban. - Ismeretlen, mind a következmény, mind az hogy meddig fog tartani. Harcolni fogunk, elvileg minden szintet támadás fog érni, egy időben, szóval egyszerre csak egyet védhetünk meg - mondtam leszegett fejjel. Ahogy sötétedett a táj és változott az aréna.
Judy miatt tértem rá erre a beszélgetésre, tudnia kell Judyt sosem szerettem, de ami következményei lettek ennek, abban én is hibás vagyok, akár csak az a személy is, aki elvette életét, és Oziriszt újra ebbe az állapotba küldte. Amikor belépett a céhbe, nem igazán értettem mit keres itt, Hime után lehetett volna kém vagy orgyilkos is, de nem. Azt hiszem több van a fiúban, mint bennem valaha is lehet. Bár az állandó szemetelése nem okoz károkat, de mégis olyan mint egy-egy ostorcsapás a lényemen. Ahogy én is az vagyok a nőknek.
- Vágyak harca, akaraterő. Tudod odakint, ha ez a két kifejezés egy mérleg két nyelvén egyensúlyoztam volna a vágy győzött volna. Azonban itt a törvények megtanítottak valamire, ami az akaraterőt növeli és helyezi előtérbe. Azt hiszem ez mindkettőnk célja is a kijutás. Nem véletlen vagy még életben, ugye? - kérdeztem miközben rá néztem. Neki is volt elég ideje eldönteni, szerelme nélkül éljen-e vagy haljon. Nio nélkül azt hiszem inkább meghalnék, most és mindig ebben egyetértek, hogy keresnem kell az alkalmat, hogy ezt a történetet ő is hallja. A koboldok után legkésőbb, akkor elmondom neki.
Hallgattam válaszát. Igazán meglepődtem rajta, amit mondott. Shukaku falaz a vörösöknek? Ez alá is támasztaná, hogy ő rendeli el a céhvezérek meggyilkolását. Nem első lenne a történelemben, aki azzal védekezik, amivel támad. - Ozirisz, tehát van egy nyom, amihez nem férsz hozzá. Mit mondtak, miért nem árulják el? - lehet nem ez volna a legjobb, ha ezen gondolkoznék az elkövetkező harcokban, de kíváncsivá tett. Ha már megkaptam a stigmát, hogy nem vagyok jó bűnüldöző, lássuk mi a páros konklúziója. - Én sem hallottam semmit - legyintettem. Igazából semmi sem érdekel, ami azzal a fúria kislánnyal kapcsolatos. Többet úgy sem tud, mint egy visszhang.
Ahogy elfogadta a kihívást, a katanával pár szikrázós szökkenéssel a közelébe kerültem. - Niji Double - mondtam és remélhetőleg két kardommal; a katanával és a szabdalóval a lángoló kard felé vágtam. Igyekeztem a pengén túlra vágni a válla irányában a feltöltött sötét pengével.

Harc generátor:

CSP: 61/100

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

- Áh, szóval tényleg igaz... - mondtam Yuichinak – A koboldok ezek szerint tényleg jönnek, és mindenhol ott lesznek, ráadásul egyszerre... Szervezettebbek, mint ahogy azt hittük. Hiába nincs Ilfang, valaki vagy valami akkor is irányítja őket... Ez nem jó, határozottan nem jó...
Aztán csak hallgattam a kardforgató szavait, az akaraterőről, a vágyakról, az egyensúlyozásról. Az első lépéseket már megtette, hogy az akaraterőt veszi előtérbe, de mindezek ellenére még hosszú út áll előtte. A kijutásra viszont felkaptam a fejem.
- Ami a kijutást illeti, nem szerepel a céljaim közt. - kezdtem bele – Nem vár odakinn senki, és semmi, legfeljebb a kórházi számlák, az, hogy időközben kirúgtak, és a hasonlók. Semmi, amiért érdemes lenne visszatérni. - majd egyet sóhajtottam – Mindenki, aki fontos, ebben a világban vannak... vagy voltak...
Az igazat megvallva konkrét céljaim sincsenek. Csak sodródok az árral, és próbálok rájönni minden értelmére. A Végzetre, ami mint egy láthatatlan erő, terelget minket, amerre épp kénye-kedve van...
-Valóban, van egy nyom, de túl sokra nem mentem vele. Nekem azért nem volt hajlandó elárulni Timidus, mert érintett vagyok az ügyben, és nem akarná, hogy magánakcióba kezdjek. Szerinte a bukásom biztos. Ami van infója, azt csak Hinarinak hajlandó kiadni, mivel ő a bűnüldöző céh vezére. Bár azt, hogy találkoztak-e, vagy elárult volna valamit Hinarinak, azt nem tudom. Bár akárhogy is, az infók engem valószínűleg akkor is elkerülnének, pont azon okokból, amit a sárkány is mondott...
Nem kellett több, ahogy a párbajfelkérést elfogadtam, Yuichi már támadott is, és egy szép hosszú vörös csík a vállamon, és egyúttal a páncélzat nagyjától megszabadított. Csak forgattam a szemem, hogy ez mi ez mi ez hogy, aztán leesett, hogy ideje lenne valami ellentámadásba kezdenem. Ha a védelmem fabatkát se ér, akkor talán a támadással több szerencsém lesz. Megsuhintottam magam előtt a kardot kétszer, ahogy ez már hosszú ideje a szokásommá vált. Aztán egy roham, aztán igyekeztem egy hasonlóan szép vágást megejteni ellenfelem vállán. Egy próbát megér, aztán lesz, ami lesz.

// 1 támadás Yuichira, alsó kocka nodachi
// naná, hogy luft

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

- Ahogy mondod - mondtam és felidéztem a végtelen mezőt, ahol ezer kobold várt arra, hogy Nioba és belém márthassák kicsiny fegyvereik - bármennyien is lesznek a céljaik egyértelműek. Minél nagyobb pusztítás, az pedig, hogy minden elérhető szintet támadnak azt jelenti, hogy egy program van működésben, ami mögött az admin állhat. Nem tudom mit gondol magáról, tesztel minket? - kérdeztem, de nem sikerült elég bosszúsan mondanom. Mert az igazat megvallva még egészen élvezem is a helyzetet, olyan kihívás elé állít, amire a vérem leginkább alkalmas. Minél több embert megmenteni és minél több szörnyeteget elpusztítani. Ez az amiről mindig is álmodtam. Ahogy abban a kastélyban szobáról szobára kellett védenem társaim és a kedvest. Itt is ugyan ez a helyzet, fegyverekkel és ésszel. - Nem bukhatunk el, ha az megtörténik.. - lelankadt kedvem hirtelenjében - ..mind meghalunk. Nehéz harc lesz.
Kérdésemre nem pont azt a választ kaptam, amit vártam. Részben megértem fájdalmát, de az hogy nincs hova visszatérnie, azt nehéz elfogadni. - Engem is kirúghattak azóta. Egy kikötő melletti cégnél dolgoztam, ott voltam informatikus, vagyis inkább szerverekkel foglalatoskodtam - mondtam felnézve a holdra és közben zsebre dugva kezem. - Tudod még ha most úgy látod, nincs aki visszavárna, ha kijutunk, mind híresek leszünk, hogy túléltünk egy olyat, amire mások képtelenek lennének. Legalábbis ezt fogják hinni magukról az emberek. Híres leszel. Meg kíváncsi vagyok, hogy igazat mondott-e Kayaba Akihiko. Igazából félek, hogy nyílt lapokkal játszik, de nem fogom tudni megérteni, miért kezel minket kísérleti egérként. Te is jártál közel egy éve azon az eseményen? Láttam magam.. - hagytam egy sóhajtásnyi szünetet - láttam magam vékonyan legyengülve. Megfogok halni, ha nem jutok ki hamarosan, nem itt, hanem odakint. Ez a köpenyes alak, jól kitalálta maga szórakozását. Én már csak ezért is kiakarok jutni. Na meg, amit a Justice League jelent számomra, még Lewis tanította. Minél többet mentek meg a végén, annál erősebb leszek - és annál jobb ember lehetek. Hisz az életnél egy fontosabb van, több élet megóvása. - Hinari pedig néha gyengének tűnhet, de hidd el, Ő aztán sokkal erősebb nálunk az élet védelmében - ezt már megtanultam, sok mindent képes kézben tartani. Ő másabb, mint Lewis. Mindketten hősök, de egészen másak.
- Érthető, remélem azért kiadja az információt. Hisz eltüntetett minden nyomot, megölte vagy megölette a gyilkosát, ezt ő maga is mondta. Tehát nem elérhető. Sajnos még nem tudok semmivel szolgálni, de úgy értelmezem, nem ez az első eset, hogy elveszítesz valakit. Mi történt? - kérdeztem.
Minden esetre Hinarinál rákérdezek, bár, láttam hogy milyen kapcsolata van az idomár lánnyal. Meglehetősen még több súlyt pakol a lány vállára, csodálom, hogy még képes elviselni. Hányfelé szakadhat, vajon egy nap?

Ezután indulhatott a csendes harc. Szótlan mentem, hisz bűneim megannyi sora kísértette minden mozdulatom, mégis sikerült utolsó pillanatban elég távol kerülnöm a lángoló kardtól. Vállból elhajoltam és bordáján akartam végig húzni a pengét.

35/100 CSP

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

- Szerintem csak unatkozik. Nincs szüksége arra, hogy teszteljen minket, hisz ismeri a végkifejletet, vagy legalábbis hatással van rá. Ebben a világban minden felett áll, szóval a koboldinváziót is úgy alakítja, ahogy éppen a kedve tartja. - mondtam Yuichinak.
- Lehetséges. De az sem biztos, hogy jó vége lesz, hogy híresek leszünk. Lehet, hogy nem lesz egy nyugodt percünk se, mert kamerák mindenhol, meg hasonlók.
Valószínűleg az idebenn eltöltött évek alatt már annyira legyengült a kinti testünk, hogy sok időbe fog beletelni, amíg újra megtanulnánk járni, meg minden. Nem tudom, hogy vagy vele, de én nagyon nem szeretném, hogy abban a magatehetetlen, kiszolgáltatott állapotban röhögjön rajtam a világ.
- Melyik eseményen? - kérdeztem meglepetten, hisz ez új volt számomra. Látta a kinti énjét? Minden esetre érdekes, de rémisztő is. Hogyan? Miért?...
- Egész biztos, hogy nyílt lapokkal játszik. Nem hinném, hogy szüksége van arra, hogy hazudjon, csakhogy elérje a céljait, bármi is legyen az.
- Tudom. Hinari megjárta a hadak útját, és csodálom érte, amilyen erős, minden ellenére is. Egyáltalán nem könnyű neki, semmilyen értelemben...
- Jól gondolod. Még anno a céhbe lépésem előtt történt, jó pár hónappal. Volt egy küldetés, amibe csak úgy belepottyantam, és ott ismertem meg egy lányt. Bár akkor még az ellenszert hajkurásztuk. Aztán utána hetekkel teljesen véletlenül összefutottunk a Kezdetek Erdejében. Na onnan indult el minden. Ott akkor már nyugodtabb körülmények közt tudtunk beszélgetni, rájöttünk, mennyi közös van bennünk, és még aznap összejöttünk. Szinte elválaszthatatlanok voltunk. - meséltem Yuichinak – Ai Hane-nek hívták, és idomár volt. Aztán alig néhány boldog hét után eltűnt. Elment vadászni, és nem tért vissza, és nem tudom, mi történhetett. Talán vörösek, talán a mobok, talán csak odakinn kihúzták a dugót. Bár a mobos lehetőség valószínűtlen, hisz óvatos volt ilyen téren, és a griffje az utolsó életpontjáig védelmezte volna, ha úgy van. Na meg a teleportkristály... - sóhajtottam egyet – Ai Hane-t nem tudtam megmenteni, ahogy Judyt sem. Ezek után, még ha ki akarnék jutni, akkor sem érdemlem meg, hogy kijussak, és tovább éljek...
Ami pedig a harcot illeti, a szerencsém elhagyott ezúttal. A támadásaim rendszerint mellémentek, az ellenfelem támadásai pedig betaláltak. Már az első csapás megszabadított majdnem az egész páncélzatomtól, a második csapás pedig már a sárga zóna határába vitte az életcsíkomat. Bár még egyelőre zöld, de ez nem sokáig marad így.
Ismét lendítettem a nodachit, ezúttal a törzsén próbáltam meg vágást ejteni. Bár az előbbi néhány kör megmutatta, hogy a szerencse elpártolt tőlem.



// 65/120 HP, 0/65P
// 20/80 CSP
// alsó kocka nodachi

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

- Unalomból? - kérdeztem vissza reflexből. Elég sok csatát elolvastam, kirobbantó okokat lázadásokat, háborúkat és hátba szúrásokat persze. Az igaz, hogy volt ahol az unalom volt a kiindító ok, de az emberek unalmukban építkezni is szoktak. - Meglehet - feleltem végül. Érvében van valami, de ellent mond azzal, hogy miért hozta létre ezt a játékot. Elég volna csak kihúznia a dugót. Sokkal gyorsabban végezne és nem kellene tovább unatkoznia.
- Log off elnevezésen futott és a kezdetek városában találtam rá. A második körben vehettem részt, ahol.. - hangom elcsuklott - embereket nem láttam, csak magam és hogy leveszem a nerve geart - egy darabig hallgattam. Ha kérdezett is meghallottam, de válaszolni nem tudtam. Csak arra tudok válaszolni, hogy nincs igaza. - Aki kinevet minket az nem ember, hanem embernek látszó élettelen bőrtömlő. Nincs igazad, nem ez lesz a legfőbb reakció. Bármi is vár odakint az még mindig jobb, mint itt összeesni holtan - mondtam ridegen. Ellentétben áll bennmaradási vágya és amit a JL hirdet. Ennyire önző lenne, hogy csak saját magával törődne? Saját bőrét akarja megmenteni, míg másokat nem? Ezt még most lenyelem.
- Az már igaz, rajta van a legnagyobb nyomás és mindezt képes kiállni. Egyet remélek, legalább neki legyen könnyű. Ha már ez nekünk nem jön össze - bár van különbség, amikor én tettem érte, hogy ne sikerüljön, míg ő meg tett volna érte, hogy sikerüljön, mégis elvette tőle a közeg, azt aki fontos számára.
Csendben hallgattam Ozirisz elbeszélését Ai Hane nevű lányról, akit szeretett. Tehát az ő neve is felkerült a fekete kastély falára. - Részvétem miatta - szóval ezért érzem magam így, pedig Nio még semmit sem tud, de hasonlóképp nem akarok élni, pedig.. - Szóval ezért iszol? - kérdeztem rá egy különös szokására. - Azt hiszem megértem végre miért akarsz minden áron maradni. De ezzel csak eldobod életed. Szerinted mi lehetett utolsó gondolatuk? Miért küzdöttek, miért voltak itt? - kérdeztem az előbukkanó holdat nézve. Igaz nappal van, de az esti hadszíntér sokkal jobban klappolt, azzal a komor sötétséggel, amit a hold tisztító fénye be tudna ragyogni lelkünk mélyén. Mindkettőnkre ráfér egy kis józan gondolkodás. Neki pedig leginkább egy rendes társaság.
- Azért szerintem ne add fel, és ne feledd, van rá ötven százalék esélyünk, hogy odakint várnak rád, mindketten, továbbá, minél többen kerülünk ki innen élve józan ésszel, vagy sem, annál több embert menthetünk meg egy szörnyű haláltól, ami a sorvadás.
Nekem már nem lehet sok időm, és a korban fiatalabbnak sem, ahogy Maxweld professzor is meghalhat, szinte bármikor.
Támadásaink egyre inkább vagdalkozáshoz hasonlítottak, és azt hiszem eddigi találataim vagy a véletlen szerencse irányította, vagy.. tényleg megtört Ozirisz isteni sebezhetetlensége. Bármelyik is következett be, most nem volt erőm megütni. Feltöltöm a cselekvéspontjaim, utána újra próbálkozok. Kardomat leengedtem, engedtem, hogy a katana éle elérje a durva talajt. Odakint ezért legalább karom vennék, de itt és most, csak a holdfény számított és az elé kúszó ködös felhő.
- Mondd mit gondolsz azokról, akik bent vannak itt? Mit gondolsz arról a tíz ezer emberről aki induláskor itt volt és arról a további száz ezerről, aki lemaradt erről? - kérdeztem.

// pihikör
Páncél: 28/70

Sosem lehet tudni – válaszoltam Yuichinak. Ha jobban belegondolok, én is biztosan halálra unnám magam az admin helyében. Persze, szép és jó, hogy mindent lát, mindent hall, mindenről tudomása van, de attól függetlenül egy idő után unalmassá válhat...
Figyelmesen hallgattam céhtársam az eventtel kapcsolatos mondatait, majd megszólaltam:
- Érdekes. Bár az, hogy az a valóság volt, amit láttál, nem lehetsz benne biztos. Az, hogy az agyad valósként érzékelte, nem feltétlen jelenti azt, hogy az a valós volt. Lehet, hogy épp oly kreált világ, mint Aincrad, vagy akár az álmok.
- Naja, bár Hinarinak egyáltalán nem könnyű, még ha úgy is tűnik. Sokmindent megért már ebben a világban, ahogy mindenki más...
Yuichi csak hallgatta az Ai Hane-el kapcsolatos régi történetet. A múltam egy darabja, amelyről nem sokaknak meséltem... Majd a jött a részvét és jöttek a kérdések.
- Köszönöm. - szólaltam meg nagy nehezen – Igen is, meg nem is. Előtte is volt, hogy iszogattam, de akkor még mértékkel, és csak ha olyan kedvem volt. De Ai Hane halála után már csak egy kis itókával tudok elaludni. Rémálmok, szörnyű rémálmok, amit még a haragosaimnak sem kívánok...
- Az utolsó gondolatuk? Hát, ez egy elég jó kérdés, bár tudnám...
- Hallottam ilyen elméleteket, hogy akik meghaltak, csak kijelentkeztette a szerver és nem engedi őket vissza. Érdekes elgondolás, de ugyanakkor csak ábránd, csak egy vágyálom. Túl könnyű lenne, ha ez a helyzet állna fenn, és ezalatt a két év alatt már biztos kihoztak volna mindenkit. Ezzel csak vágyálmokat kergetnék, és a játék vége után koppannék egy jókorát, hogy mégsem úgy van, ahogy hittem, és nem lesznek sehol, amikor felébredek...
Majd meglepődtem, hogy Yuichi mégsem támadt, hanem kicsit megállt pihenni. Hasonlóképp tettem én is, hisz a cselekvéspontjaim célszerű visszatölteni, és az sem egy utolsó szempont, hogy legalább addig meg tudom oldani, amíg ellenfelem pihen. Ilyenkor legalább nem kapok be egy-két adag pluszsebzést, mert éppenséggel a fáradtságtól nem tudok kitérni, vagy hasonlók...
Csak leszúrtam a nodachit magam elé a hideg földbe, és rátámaszkodva néztem hol az eget, hol a céhtársamat.
- Hát, ez egy érdekes kérdés. Csak egy töredékükkel beszéltem, és egy még kisebb töredéküket ismertem. Jelentős részük minden bizonnyal a kinti világ elől menekült ide. Gondolj bele, milyen emberek játsszák az MMO-kat? Akik kicsit szeretnének elvonulni egy jobb világba, egy jobb helyre, ahol egyenlő mindenki, és minden lehetőség nyitva áll az ember előtt. Akik besokalltak a kinti világ anyagias és rideg természetétől. - majd egyet sóhajtotam – Csak ugyebár arra a két dologra nem számított senki, hogy nincs kilépés, és a halál végleges. A bezártság még csak a kisebbik probléma, mert arra ott van a kiút, csak egy kicsit hosszabb, mint gondoltuk. A végleges halál miatt viszont előbb-utóbb mindenki megtörik, mert szinte mindenki előbb-utóbb elveszít valaki számára fontos személyt...
Ami pedig a többi százezer embert illeti, egyszerre szerencsések, hogy nem kötöttek ki itt, de ugyanakkor nem véletlenül akartak hozzájutni a SAO-hoz.
A kockább kockák lehet hogy már csinálják a SAO törtszervert, ahol vadulnak. Egy másik SAO az említett két probléma nélkül...



// pihikör szintúgy

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

- A remény hal meg utoljára – mondtam Yuichinak. - Azt nem tudja elvenni, amik vagyunk, de ugyanakkor mindenki megváltozik, előbb vagy utóbb. Hosszú út áll mögöttünk, és ami ránk vár... - majd sóhajtottam egyet – az csak rosszabb lesz...
- Én sem vagyok PvP párti, és akárhogy is vesszük, maga a SAO inkább a PvE-re épít. A párbajok és az egymás elleni harcok inkább a gyakorlásról és az erő összeméréséről szól, nem pedig a gyilkolásról. De vannak, akik ennek ellenére gyilkolásra használják a párbajozás rendszerét – az utolsó mondatomat már inkább keserűséggel és haraggal mondtam. Avagy pusztuljon meg mindenki, aki félrevezetésből az utolsó pillanatban módosítja a párbaj módot. Ha nem lehetne így visszaélni, talán Judy még ma is élne....
- Nem holmi farkastörvény tette, hanem a puszta emberi gonoszság, és a rendszer adta lehetőség. Nem erősebbek semmivel, nem ügyesebbek vagy gyorsabbak, mint más. A rendszer segítsége nélkül a 10000 játékosból legalább 9000 még egy sima vaddisznót se tudna elintézni, vagy hogy egyáltalán hogyan is kell fogni a kardot...
- Az ártatlanok ölése nem helyes, semmilyen esetben, semmilyen körülmények között sem... - ismét úrrá lett rajtam a harag, ahogy belegondoltam a bandita játékosokba. Minden ok nélkül gyilkolnak, nem törődve semmivel. Lehetséges, hogy Ai Hane-t is egy ilyen csoportosulás támadta meg? A SAO előtt nem volt valami jó élete, és alig néhány hét boldogság után pedig elragadták holmi gyilkosok néhány aranyért...
Yuichi támadása majdnem az összes megmaradt életpontomat elvitte. Csupán néhány pixelnyi maradt, és naná, hogy a vörös zónában. Képtelen voltam védekezni, és képtelen voltam bármit is tenni az ellen, hogy eltaláljon...
Ismét támadásba lendültem, de valószínűleg a hirtelen felidézett sok szomorú emlék rossz hatással van a harci teljesítményemre, így még a legegyszerűbb támadási formát is sikerült elszúrnom. Avagy tényleg nem csak a pontelosztáson és a gyakorláson múlik a siker. Avagy egy nagy igazság, ami valahogy így szólt: "A fej ami a szívtől béna, túl könnyű préda."
Egyszerűen minden igyekezet ellenére képtelen vagyok eltalálni a céhtársamat. Mint akit elhagyott az erő, és csak a saját végzetét várja. Ez a mai harc is egy újabb strigula lesz a kudarcaim falán...

// luft

// 5/120 HP, 0/65 P

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

Bármekkora közhellyel is ért céhtársam és barátom, de nem tudtam ilyen könnyen igaznak vélni ezt. Az már két éve nincs velünk. Csak az ezt és az őrületet fokozó tényezők. Bármennyire is a szépet és a jót keressük és találjuk, valahogy az ellentéte nélkül nem egész. Ott van mindig a tavak tükrében, a levelek susogó hangja mögött ott reszket az őrület csírája többed magában. Arra várva hogy eltöröljön mindent, ami jó, mindent amiért küzdünk. Sokféle tébolyult emberrel akadtam össze, de nem csak ők vannak sokan. A reményt vesztettek, akik szürke galambként magvaikat keresik, hogy túléljenek ketrecükben egy-egy városba ragadva. Aztán ott van a remény csírája számtalan szemekben. Akik még hisznek a jóban, hisznek abban, hogy ez a fantasztikus rémálom játék egyszer abba marad vége lesz. Hogy milyen formán? Talán ez a legegyértelműbb cél itt. Száz szint szörny halála visszaenged az életbe. Bár lehet ez is egy hiú ábránd csupán, hisz vajmi kicsi esély van erre, mindig felugrik a számláló ötvenre. Vagy kijutunk, vagy itt leljük halálunk.
Csóváltam a fejem, nem is tudom merre is inkább, de az biztos, hogy nemlegesen. - Van, aki önként megadja az eszmének magát. S láttam olyat is, akit átnevelt ez a hely. Szörnyű erők sorakoznak fel itt a játékban - hallgattam el. Hisz ami ránk vár azt én sem tudom. És a kórházi ágy, nem is gondoltam eddig erre, nem hittem számítható tényezőnek. Annyira megörültem a kijelentkezés gombnak, hogy elveszíthettem józan ítélőképességem. Azonban még ha ez egy csalfa remény is, könnyebb elfogadni, mint azt, hogy egy digitális világ falai között kell ismeretlen ideig lennem. - Bármi is vár ránk odakint jobb, minél hamarabb látni - mondtam alig hallhatóan magam elé. Ha szerencséje volt az enyhe szellő elsodorta felé a szavakat. De azt már tudom, ebben nem fogunk egyet érteni, és lehet jobb is így. Bármi elől is menekül múltjából, két évvel ezelőttről, nem fogja felismerni, hogy az ébredés egészen más lesz, mint a lefekvés.
Olyan, mint a házasság első napja, vagy az első éjszaka utáni reggel. Minden megváltozik, még a levegő íze is másabb, teltebb... édesebb.
- Örülök, hogy benne vagy ebben a kis erő összemérésben. Ugyanis.. - jobb ha tudja, latoltam - sebezhetetlennek gondoltalak, de már értem a múltad egy részét. Miért éppen annyit iszol és hogy miért vagy ennyire sebezhető most. Ozirisz, sajnálom, én tényleg adminnak gondoltalak, akit véd a rendszer. Azonban ezt nyíltan kimondhatom, mégha az is vagy, nem foglak már úgy kerülni, bármilyen kardkontaktust vagy szó kontaktust veled. Ijesztő volt az, amit Nován csináltál. Tudod, majdnem leugrottam a sziget széléről emiatt ^^ - nevettem el magam. Hisz mégis a gyilkosoknak egy jutalmuk van az életben a bűnhődés, míg a nem gyilkosoknak a szenvedésük és örömük végtelen. Az önnön teremtett érzelmek foglyai, mint például én osztozik mindebben. - Komolyan - erősítettem meg még egyszer. Az volt a választó pont, hogy feladom-e vagy küzdök tovább. Pontosan ez a pvp és a vele kapcsolatos rész. - Szerinted a pvpnél mi a legjobb kérdés? Ami a pvp egészét fogja meg, a pvpző embert írja le - adtam egy kis leírást a kérdésnek.

Lerítt Oziriszról, még így sötétben is, hogy a téma nem csak feszélyezi, hanem konkrét véleménye van neki is a rablókról és a gyilkosokról. Mind a két "kaszt" a maga módján szánalmas. De kollektívebb környezetben sokkal másabb a terület. Börtönben a helyük.
- Van egy csoportosulás, van kedved egyszer utánuk nézni közösen? Volt egy olyan küldetésem, ahol a csapatagjaim támadtak rám haszon érdekében. Ők csatlakoztak ehhez a szervezethez és szabotálták a küldetést - ökölbe szorítottam tenyerem míg bőröm színe egészen nem fehér lett. - Volna kedved ketten levadászni őket? Nagyon sok vér tapad a kezükhöz és legutóbb Yashát is majdnem elkapták. - ha kérdezte, úgy csak bólintottam, hogy megbízható fickó testvérével, egyazon úton járunk a téboly felé. Erősen lassítjuk a tüneteket.
Majd támadtam és találtam, míg vágása erőtlen lett és könnyűszerrel hárítottam. Hagytam pengéjét lecsúszni a kardomon, míg lábbal dobbantva ellenkező irányba fordítottam törzsem és ugrottam keveset miközben kardom széles ívben végig húzva a nodachi tüzes élén a kereszt vas előtt meg dobtam, hogy fölötte a kard forgató alkarba hasítsak bele mélyen. Figyelve, hogy biztosan nem hajtok végre csonkítást.

Azonban a lila fal visszalökött a támadásból. Részben sajnáltam, hisz így mi lesz az isten jelzővel? De azt hiszem ebből okultam, rengeteget és pontosan tudom mit tettem. Viszont hogy hogyan fogom helyre hozni? Elmondom neki az igazat, hogy félrekeféltem. Vagy hazudok és letagadom. Nem fogom letagadni, Niot szeretem és tudnia kell róla. Hogy mennyire félre formálódtam. Előttem egy istenség bukott el és egy ember emelkedett fel, míg legbelül megtaláltam a helyes utat. Szívem Niohoz húz. Akit elejétől fogva szerettem, vagyis csak két éven át tetszett, de az igaz szerelemhez idő kell. Meghajoltam a párharc végeztével és megvártam, míg kivilágosodik az aréna. Majd Ozit is hívtam egy kis szörny öldöklésre. Csapatostul mégis csak jobb, kobold inváziót megfosztani a győzelemtől, nemde? Ha nyitott volt ezen témákra is úgy kicsivel könnyedebb beszélgetést kezdeményeztem. Szerencsére nem úgy indult, hogy " mi lenne, ha..."

// köszi a játékot. Furcsamód szerencsém volt. Képességnek a parryt aktiváltam, ami kivéd egy támadást.

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :