Hikito Tamine

Adatlap

Név: Hikito Tamine
Nem: Férfi
Kaszt: Kardforgató
Kor: 19 év

Kinézet: Borzos, sötét haja van, középbarna szemekkel. 180 cm magas, vékony, átlagosnak mondható izomzat. Általában egy sötét, prémes kabátot hord, a bal kezén pedig egy egyszerű gyűrű látható. Jellemző rá, hogy mindig kihúzva tartja magát, kivéve amikor leborul az előtte lévő asztalra vagy akármire, általában gondolkodni.

Jellem: Rendkívül értelmes srác, azonban a természetéből adódóan szereti a magányt, ezt iskolai évei csak fokozták. Alapjába véve elég nyugodt természetű, bár a sok-sok éves köznevetség tárgyaként élő fiúban lassan-lassan lerakódott, felhalmozódott egy csomó düh, ami sokszor kitörésekhez vezet, bár csak verbálisan. Nem is trágár szavakkal operál, vagy ordibál, egyszerűen csak kihűl, és halálos nyugodtsággal küldi el az Óperenciás tengeren túlra azt, aki idegesíti. A másik véglet, hogy emelt hangon, különböző, fura hangstílussal és akcentussal beszél, ami miatt gyakran elmeroggyantnak nézik. Ismertetőjele még, hogy minél fáradtabb, vagy kevésbé van kedve valamihez, annál cirkalmasabban fogalmaz, ugyanez érvényes az idegességre is, amikor éppen túltöltődik. Ilyenkor még inkább, de amúgy is szeret szarkasztikusan viselkedni.

Képesség

Passzív - Counter Attack: Ellentámadás
Ha Tamine egymás után két körig nem kap találatot, akkor az elkerült ütés után az ellenfél mögé kerülhet, és bevihet „soron kívül” egy támadást. Ezután jöhet a „rendes kör” újból Tamine részéről.


2006-ban születtem Tokióban egyke gyerekként, így nem tudtam nagyon gyakorolni a szocializálódást, mivel óvodába se járattak. Apám informatikus volt, már kicsi koromtól mutogatta a dolgokat, mit, hogyan, hol és miért. Szabadidőmben leginkább az udvaron játszottam egy ajándékba kapott fakarddal, mindig én voltam a senkiből lett harcos, aki hol egy démonseregtől, hol egy zombihordától mentette meg a világot. Többször is. Szüleim anyagi helyzete abszolút átlagos volt, mindenünk megvolt, de semmi extrára nem tettünk nagyon szert. Mikor tehát iskolába kerültem, megmagyarázhatatlan okokból kinézett magának mindenki, amit nekem tűrnöm kellett csöndben. Ugyan, mit is tehettem volna ellene? Különben is csak ritkán kellett úgy igazából megfognom magam. Jó jegyekkel büszkélkedhettem, és mivel a tanulás könnyen ment, így tudtam munkát is vállalni az iskola mellett, mihelyt erre lehetőség nyílt, így mire befejeztem a középiskolát és leérettségiztem, összegyűlt egy komolyabb számítógépre, valamint amellett egy újfajta fejlesztésű cuccra, ami állításuk szerint virtuális valóságba juttat be. Azonnal tudtam, hogy erre van szükségem kikapcsolásként az iskolai évekből. Azonnal lerohantam, és az utolsók között találtam egy példányt, és, ha már a szüleim nem voltak otthon, be is üzemeltem rögtön. Megérintettem a testemet párszor a kért helyeken, és megalkottam a karakteremet. Kardforgatót választottam, mert nosztalgiázni akartam. Kinézetet illetően nem variáltam túl sokat, így is magam akartam lenni, itt már nem számított, hogy esetleg találkozom a régi ismerőseimmel, legfeljebb lecsapom őket, ha nagyon kellemetlenkednek.
Miután beléptem a játékba, első dolgom az volt, hogy körülnézzek, hogy is néz ki egy virtuális valóság. Lélegzetelállítóan szép volt. Ezután pedig elkezdtem járkálni, próbálgattam, mit tudok, de egy-két próbálkozás után fel is adtam, itt már nem sérthetetlen isten vagyok, mint a kölyökkori játékaimban, hanem egy első szintű kezdő. Segítségre volt szükségem, egyértelmű, csak nem tudtam, mit-kit keressek. Végül, mikor egy arra alkalmas embert majdnem leszólítottam már, jött a kék villanás, avagy fenékátvitel kérés nélkül. Jaj, de jó. A magam részéről túl közömbösnek éreztem az egészet, nem is tudom miért, talán túlságosan le voltam fáradva, vagy nem tudom, mindenesetre csak zsebretett kézzel néztem, mi történik. A fentről jövő piros trutyit nézve kicsit megijedtem, azt hittem, hogy vér, ami mindjárt eláraszt minket. De nem, összeállt egy baldachin-féleséggé, hogy megformázzon egy misztikus kinézetű, köpenyes ember állt ott. Elmagyarázta, hogy egy hatalom fétises elmebeteg, meg hogy itt ragadtunk, ilyesmik. Fásult elmém ezeket csak így fogta ugyan fel, de belsőbb bensőm adta a riadójeleket, hogy nem lesz ez így jó. Nagyon nem. Fogadlmam sem volt, honnan jött ez a fáradtság hirtelen, nem hittem, hogy a NerveGear ilyesmit okoz. Talán a régi emlékek felhozatala. Nem tudtam, és még azóta se tudom. Viszont miután belenéztem a megkapott tükörbe- nem sok változott meg- szinte azonnal úgy éreztem, mint akit kiütöttek. Csak később ébredtem fel, akkor jöttem rá, hogy tényleg nagy baj van. Kapkodtam a főmenüben, hiába nyomkodtam hasztalan a kijelentkezés helyét, semmi. Azt is csak sok idő múlva tudtam feldolgozni, hogy mostantól egy halál A Halál. És ez ellen semmit nem tudtam tenni, végig kellett vinnem a játékot. Körülnéztem, sehol senki. Sok mindent kell behoznom!