Akiyama Hideyoshi (Hideaki)

Adatlap

Név: Akiyama Hideyoshi
Nem: Férfi
Kaszt: Kardforgató
Kor: 17

Kinézet: Meglehetősen egyedi. Meg is szenvedtem vele régen, így nem a szívem csücske, de azt hiszem ebben az új valóságban már vajmi keveset fog számítani. A szüleimnek hála valami egészen fura multikulturális ötvözet vagyok, félig japán, negyedrészben brit, és még egy negyedben ír, és minden rassz különlegességei fellelhetőek a külsőmben: Alapvetően japán vonásaim hófehér bőrrel és égővörös hajjal párosulnak. A szemszínem változó, az egészen világos barnától a szinte feketéig mindenféle árnyalat megfordul a repertoáromban. Ami a hajtincseim szőke végződéseit illeti, azt kizárólag a nevelőanyám bosszantásáért csináltattam, de a reakciója páratlan volt. Azóta rendszeresen kiszőkítem a végét csakis az ő kedvéért (azaz szőkítettem, a SAO világában ilyesmikkel nem szenved az ember, itt senkinek sem nő le a haja).
A testfelépítésemre nem panaszkodhatok, viszonylag magas vagyok, de roppant mozgékony, kendon edzettem a gyorsaságom, bár az erőmről ez nem mondható el. Sosem voltam túlzottan a fizikai erő híve, inkább az ügyességemmel kerekedtem az ellenfeleim fölé. Többet ésszel, mint erővel, csak hogy valami sablont is elsüssünk.

Jellem: Hát lássuk be, kissé elcseszett. Megvannak a magam körülményei, amiért ilyen befordult, pesszimista, szkeptikus és élcelődő lettem. Persze van azért jó oldalam is, legalábbis többnyire szeretem ezt hinni, és a realitás is ezt diktálja. Elég megbízható vagyok, többnyire hűséges, és röhejesen hősies, aminek megvan az a szépséghibája, hogy jelenleg mindenkinél gyengébb vagyok. Itt aztán nincs kinek hősködnöm, még jó, az amúgy sem valami jövedelmező a túlélés szempontjából. Ami a túlélést illeti, a szintemet leszámítva jók az esélyeim, a kendos múltam megadja a kellő fizikumot, ügyességet, és átlátást, amire csak szükségem lehet itt.


Képességek

Teleportation - 10 méteres távon belüli helyváltoztatás, a képesség aktív, lehűlési ideje 5 kör. Kitérésre, menekülésre, illetve ha nagyon unatkozik az ember, közlekedésre is használható. A képesség az eredeti, és az új helyen szürkés ködfoszlányokat hagy maga után a használat során.


Előtörténet

Ha sokféle vagy, azt jelenti, hogy valójában semmilyen se. Ez fokozottan igaz a magamfajta multikulturális katasztrófákra, akiket a világ minden pontján kiközösítenek, és épp olyan otthontalannak érzik magukat, bárhol is legyenek. Meg aztán ott vannak az elvált szülők, új családok, költözködések és működésképtelen távkapcsolatok is, és ha mindez még nem nyújtana épp elég magányt, nagyjából egy éve az utolsó barátom is elhagyott. Volt egy macskám, volt, aztán megdöglött, nagy kunszt, túl vagyok rajta.
Mindezeken kívül sok problémám nem akadt, tulajdonképpen egész jól elvoltam apámmal Japánban annak ellenére, hogy a nevelőanyám már régesrég a pokolba kívánt. Nem is csodálom, apámnak feltett szándéka volt, hogy mindenét rám hagyja, noha valójában sok szükségem nem volt rá, egyenes út vezetett ugyanis a célomig: agysebészet. Jó iskola, jó eredmények, jó egyetem, ez volt a terv már kiskorom óta. Kedveltem benne, ahogy meglepődtek az emberek, ha meghallották, kedveltem a hangzását, és a kihívást, amit nyújtott. Talán ezért is keltette fel a figyelmem ez az új technika, a Nerve Gear, amely az agyunk jelzéseit mikrohullámok segítségével továbbítja egy virtuális test felé, forradalmi újdonság, egy új korszak kezdete. Természetesen nem hagyhattam ki. Pillanatok alatt szippantott magába egy másik világ. Rövid időn belül olyannyira a megszállottja lettem, hogy a családom már meg sem próbált kirángatni belőle, mindenkinek jobb volt ez így, hiszen sohasem tartoztam sehová, szóval mondhatni, végre megtaláltam a helyem.
Béta tesztelőként azon kevesek egyike voltam, akinek lehetősége volt megismerni a Sword Art Online világát még a játék hivatalos érkezése előtt. Minden létező szempontból felülmúlta az elvárásaimat, a realitása a való világéval vetekedett, és végre egyszer nem ítéltek meg a külsőm alapján. Azaz hogy de, csak éppen olyan átlagosan festettem, mint azelőtt soha.
Mondanom sem kell, hogy az után minden megváltozott. Későn csatlakoztam be, beleestem a hibába, hogy újraalkottam a karakteremet, ezúttal valami mást akartam kipróbálni. Béta teszterként anno árnyharcos kasztot választottam, de jó pár évnyi kendozás után valahogy mégsem álltak annyira kézre a kések, így második nekifutásra a kardforgató mellett döntöttem. Persze ezt, és a karakterem végleges kinézetét még hosszas latolgatás előzte meg, ami később végzetes hibának bizonyult. Lecsúsztam a kezdésről.
Kayaba parádés műsoráról már csak utólag hallottam, miután felkerestem néhány korábbi ismerősömet a béta-időszakból, akik segíteni ugyan nem segítettek, de legalább tájékoztattak a helyzetről. Nagyjuk az élvonalban küzd, mások már korábban meghaltak, egyeseket pedig egyenesen egy családtagjuk csatlakoztatott le. Csúnya halál, roppant szerencsétlen ügy, nem irigylem a családot. Bár jómagam csodálkozom, hogy a nevelőanyám még nem gondoskodott számomra egy halálos adag mikrohullámról.
Nem mondom hogy ez az új felállás nem vágott földhöz első hallásra, bár hirtelenjében jobban zavart, hogy visszatértem az eredeti külsőmhöz. Összességében hamar túltettem magam a dolgon. Talán későn érkeztem, talán kiürítették az összes területet, és talán hónapokkal járnak előttem, de ez még nem jelenti azt, hogy nekem nincs esélyem a túlélésre. Különben is meglehetősen szórakoztatónak tűnik.
Én nem hiszem, hogy sosem jutunk ki innen. Idő kérdése az egész, talán, sőt egész biztosan hosszú idő telik majd el, de addig ez az életünk. Ebben a világban élünk. Mostantól ez a valóság.