Dr. Kayaba Natsuko - Nia

by **Dr. Kayaba Natsuko "Nia"** Vas. Márc. 01 2015, 23:20

Zene az agyba:

Név: Dr. Kayaba Natsuko
Játékosnév: Nia
Nem: De
Nem: Dehogynem
Nem: Nő
Kaszt: -
He? Milyen kaszt?
Kaszt: Nincs
Milyen kaszt SAO-ban nincsenek is kasztok? Ne szivass...
Kaszt: -
Na jó...
Kaszt: Harcos
Kor: 24 (2001.03.01.)

Képesség:

Phantom Dancer:
Wub a dub dub motherf*cker. Phantom Dancer.
A képesség hatására, a pallosból harci helyzetben üvöltő dubstep (és edm...meg dnb) megelevenedik, és fényeffektek formájában testet ölt. Ennek hatására a pallosból ömleni kezd a fény, amely azon kívül, hogy mocskosul ijesztő látvány igazából teljesen haszontalan.
A képesség azonban nem is erre épít. Maga a Phantom Dancer egy maximálisan háromszor stackolható képesség, mellyel a képesség időtartama alatt bevitt találatok sebzése raktározható el. Fontos megjegyezni, hogy az így bevitt találatok nem sebzik az ellenfelet, azonban teljes egészében elraktározódnak a pengében, míg le nem jár a képesség. Amikor ez megtörténik, a következő csapás erejéhez hozzáadódik a felstackolt sebzés is.
A képesség hátránya, hogy amennyiben a találatot nem sikerül bevinni a képesség lejárta utáni körben, a pengéből elcsorog egy környi sebzés. A következő találat nélküli körben még egy, majd a harmadikban végleg elveszik az elraktározott sebzés. A képesség felhasználására tehát időkorlát van: elraktározott sebzésektől függően egy, kettő vagy három kör.
A képesség lehűlési ideje: 2 kör (a három körös felhasználási időn túl!)

Azoknak, akik nem tudják értelmezni a rizsámat.:

Az Aincradi CIA adatbázisából:

Rassz: Ázsiai
Hajszín: fekete
Szemszín: kék
Magasság: 164 cm
Súly: 65 kg
Testalkat: Átlagos
Ismertető jel: Egy vörös tincs a hajában.

Veszélyességi fok: Ismeretlen. Fegyveres.

Dr. Kayaba VS Dr. Kido
Ne nevessen ki kolléga, de egyszerűen úgy érzem, mintha az életem csak egy játék lenne. Mintha valaki más irányítana egyfolytában. Olykor elgondolkodok, hogy talán a szavakat is más adja a számba, és nem én döntök arról, hogy mit teszek. Tényleg, mintha egy karakter lennék csak a nagy játékos kezében, akivel csak akkor foglalkozik, mikor ideje engedi. Ha pedig éppen megunt, vagy nincs hozzám kedve, egyszerűen félredob és elővesz egy másikat. Egyszerűen kiborító gondolat. Néha elfelejtem honnan indultam és hova megyek. Mintha csak belecsöppennék egy álomba. Nem tudom hogy kerülök egy eseménybe, csak ott vagyok. Zavaros időrendben tartanom, hogy hol jártam és mikor.
Egy-egy beszélgetés közben úgy érzem, mintha napok telnének el felettem, pedig tudom, hogy valójában pillanatokról beszélünk. Az életem egy játék, amiben nem én vagyok a játékos. Persze főszereplőnek lenni sem rossz, de gondoljon bele: olyan, mintha napokig kuksolnék a sötétben, heteket is akár, míg újra eszébe jut játszani velem. És mindezt miért? Hogy később egy pár órás ciklusban letudja velem minden dolgát. Undorító gondolat. Ennyi lennék csak? Egy karakter? És ki tudja, lehet ide is csak azért jöttem el, hogy épen kitöltse a játékos az idejét velem. Vagy, hogy jellemrajzot készítsen rólam.
Tudom, hogy nincs valójában egy nagy kéz ami irányít a távolból, de ez az érzés fojtogat. Mintha másokkal is ilyen előre megbeszélt módon találkoznék. Túl sok az olyan ember az életemben akik azt a benyomást keltik, hogy ők sem a saját akaratuk szerint cselekednek. Nem érzem a spontaneitást a másokkal való beszélgetéseimben. Olyan előre megírtnak néz ki az egész. Módfelett irritáló gondolat. Ért engem kedves Kolléga?

Előtörténet:

(1)A sötétség mindent eltaposó leple telepedett a Kezdetek Városára. Még az utcai lámpák is csak bambán bóbiskolva küzdötték át fényüket a fátylon, mely minden lakót ágyba, vagy legalább tető alá üldözött. Csak a városi őrség teljesítette még szolgálatát, bár ők is csendes lassúsággal rótták köreiket. A kapukat felügyelők az álmok földjének határáról lestek csupán a végtelenbe, reménykedve abban, hogy a mobok is tiszteletben tartják az este íratlan törvényét. Alig szűrődött át az éji pillangók sustorgása a fogadók falán, így pedig még a főtér közepén álló szökőkút is kezdett elbóbiskolni.
A sikátorok mélyéről azonban még felzúgott egy hang. Kattogott, majd sziszegett, s minden alkalommal messzire visszhangzott, pattogva a falak közti ürességen. Ő volt az éjjel szószólója, mely igyekezett rejtve maradni a világ előtt. Foszforeszkáló kristálytól indult a zaj, mely minden sziszegéskor festéket permetezett az előtte ácsorgó, alvó falszakaszra – valószínűleg jót nevetve a szundikáló téglákon, kik még nem is sejtették, hogy milyen üzenet vásznaivá avanzsáltak álmukban. A bábmester azonban, mint mindig, most is a háttérből forgatta az ecsetet. Ő bírta kattogásra a festékszórót, s az alkotás is csupán az ő agyának szüleménye. Tetőtől talpig feketébe öltözve mozgott az állvány előtt, akárha művész sétálna fel-alá a készülő festménye előtt. Ez sem állt távol a valóságtól, de a széles csípő s a hosszú combok nem csupán egyetlen művészetnek hódolt éppen. A dús keblű leányzó teste úgy hullámzott alkotás közben, mintha az agyában komoly buli tombolna, melynek ő még festés közben is részese akart lenni. Egyedül karjai mozogtak egyenletes tempóban, miközben a szemek célkeresztjét követve húzták fel és alá a kristállyá öntött kannát. Hollószín, magassarkú bakancsai, csattokkal díszített, bőrnadrágja valamint fekete bőrvértje – mely inkább mutatott flancos gót kabátnak, mint életet védő páncélzatnak – egyszerre fedték el, s emelték ki alakját a pislákoló fényben. Haja ében, akár a mesében, bár nem ért vállig sem, elöl pedig egyetlen tincs díszlett vörösben, szabadon hagyva a nyakán megbúvó tetoválást. A világra vigyorgó joker kártya helyette is figyelte a sikátor végét – nem is hiába.
– Hé hallod ezt? – Szólt a sarkon túlról egy mélyebb hangszín, de a sziszegés nem hagyott abba – csak a művész kapta fel a fejét. – Mintha a sarok mögül jönne.
– Csak nem gondolod... – Akadt el a szava a másiknak. Minden bizonnyal a város éber őrei tették rutin körüket a főúton.
– Ki tudja. Nézzük meg! – Páncélcsörgés harsant, mintha a rendőrautó szirénái zúgtak volna fel, de a lány csak felgyorsította a mozdulatait. Mire a sziluettek feltűntek a gyér fényben, ő is elmosolyodva fordult velük szembe. Ujjai közül elégedetten csúszott ki a kristály, mely hangos koppanással hullott pixelekre a talaj kövén.
– Hé te! Mit művelsz te ott? – A kiáltások szinte hasították a sötétséget, mire az alkotó a menüje csilingelésével, majd búgásával válaszolt. A fegyveresek feszengve indultak közelebb. – Csukd be a menüdet! Le vagy tartóztatva! – A felszólításra, csak fél kézzel intett, miközben tovább nyomkodta a gombokat.(2) – Nem hallod! Menü becsuk!
– Jó jó! – Hangzott a válasz, melyet ravasz mosoly követett. – But first. – Hangzott az amerikai akcentus. – Let me take a selfie. – Két tárgy villant fel a lány kezeiben. Az egyik a hold fényében felsejlő, nevetséges méretekkel operáló pallos, míg a másik, egy csillogó kristály. Utóbbit mozdította meg előbb, majd keresztbe vetette a fegyverét a vállán, s csókot küldött a fotókristálynak, mielőtt elkattintotta azt. A város hű őrei ekkor vesztették el a türelmüket, csörögve keresztülvágva a sikátoron. Egyetlen ugrással szelték át a távolságot, miközben a fegyverek meglendültek a feketébe bújt lány irányába. A jobbról érkező kard a pallos pengéjén akadt fent, míg a daraboló bárdot a magassarkú csizma szögelte a falhoz.
Pillanatnyi szünet keletkezett a bádogemberek agyában, mely pont elégnek is bizonyult ahhoz, hogy az állítólagos letartóztatott cselekvéshez lásson. A bal tenyere a fejsze lapjára feszült miközben lökött egyet a blokkolt vagdalón, s egyetlen jól irányzott rúgással söpörte ki mindkét páncélos alól a saját lábát. Sisakok csattantak a földön, de persze a harcedzett rendészek nem maradtak soká a porban. Hátrébb lépdelt, miközben az egész teste hullámzott, mintha csak a festést fejezte volna be, de a buli még tartana – mi több, csupán most indulna be igazán. Ringott a csípője, mozogtak a karjai, s minden emeléssel egy csattanás járt, mely a sikeres védekezést jelentette. Hosszan járták a táncot, de a szűk utca neki kedvezett igazán – alig kellett megmozdítania a széles kardot, hogy védekezhessen, ám támadóinak nem csak a fegyverlengetés nehézségeivel, de az egymás mellett való elféréssel is meg kellett verekedniük. Fél perc sem telt bele, mire újra lökhetett egy nagyot mindkét ellenfelén, hogy egy kis időt nyerhessen a következő akcióhoz.
Hátrált néhány lépést, így nehezítve az éppen feltápászkodó vasemberek dolgát a támadást illetően, míg ő a zsebébe nyúlt. Éppen jókor sikerült kiküzdenie ezt a szituációt, mert lassan kezdett elfogyni mögötte a sikátor.
– Nincs már hova hátrálnod! Add fel! – Kiáltott rá a kardos városőr, a bajusza alatt mosolyogva – ő már biztos volt a győzelmében.
– Hát jó. – Sóhajtott a leányzó, majd miközben eltette a fegyverét, ismét előtört belőle az akcentus és a gyűlöletes mondat. – But first. Let me take a selfie. – Az éteren temérdek csillogó kristály vágódott keresztül, így a bádogemberek csak azt láthatták ahogy ugrásra készül. Vakuk villantak, s mindegyik után egy-egy kép hullott a földre. Talán a pózolj városőrökkel egyik szűkített kiadásának lapjai, mert az első képen rögtön a kardos – megvakított – rendész arcára nyomott egy csókot a művész, majd a másik alak leszúrt lándzsájában megkapaszkodva adta elő a rúdtáncost egy másik fotón. Dekoltázsvillantós, pucsítós, kacsaszájjal csücsörítős pózok hullottak alá, s minden volt rajtuk ami a selfie idejében valaha is felkapottnak számított.
Az utolsó azonban mindet felülmúlta. A látásukat visszanyerő páncélosok mögül előre vágódó fényképen ugyanis a lány villantotta elő a melltartóját, perverz vigyorral nyújtva nyelvet a rend őrei felé. A kép hátoldalára pedig a következő felirat került: „Kapjatok el!”
A dühöngő városőrök azzal a lendülettel, paprikavörös arccal csattogtak keresztül az éjszakán, elfelejtve egyetlen – ám igen fontos dolgot. A műalkotást, melyet a feketébe bújt festő hagyott a falon, még sokáig megőrizte a Kezdetek Városa, s a nap első sugarai tették jól láthatóvá mindenki számára. A falra festett, díszes betűkkel írott felirat így szólt: „Meghalt a király, éljen a király!”

Activity Complete: Graffiti – Tier 1.

(3)Nem volt a teremben emberi lény, aki képes lett volna követni a helyzetet. A levegőt átszelő pallosból lassan percek óta ömlött a fény és a dubstep, s olybá tűnt ezt egyedül a lány élvezi igazán. Az effektektől elvakult társaság rettegve menekült a padsorok mögé, hátha ott majd menedéket lelhet a nevetséges méreteket öltő kard gazdája elől. Éppen elég volt számukra, hogy az imént megcsodálhatták, amint a társuk feje elköszönt a saját nyakától, majd duzzogva átköltözött a terem másik felébe. Veszélyes mutatvány volt ez egy kolostor közepén. Valahogy azonban a bujkálást sem tekinthették jó ötletnek, elvégre az inváziós duó másik tagja – aki valószínűleg a Terminátor és a Predátor szerelemgyereke lehetett – ott sunnyogott a közelükben, várva az alkalmat, hogy egyikőjük leszakadjon a többitől.
Nem volt tehát emberi lény aki képes lett volna követni a helyzetet, ők ketten mégis olyan zúzást tudtak rendezni a káoszban, melyet nevesebb frontharcosok is csak tátott szájjal bámultak volna. Összeszokott, taktikus mozgásuknak pontosan ez a szituáció kedvezett a rettegő noobokkal szemben. Ismerték egymás gyengéit, és erősségeit, s azt is pontosan tudták, hogy a lány csak a show – elvégre egyes szinten mit kezdhetett volna – mégis, a japán MMO-k legfontosabb szabályát érvényesítette. Sosem támadunk fénylő ellenfélre! Soha! Olyat pedig akinek a fegyveréből konkrétan úgy zúgott alá az effekt, mint a Niagara fénykorában, messzire illett kerülni.
A terem közepén táncoló műsor azonban ennek minden egyes nyamvadt percét kiélvezte. Elvégre, ha itt végeztek, ez a lerobbant, gótikus kolostorerőd csakis az övé lesz. Ezért aztán megengedte a részmunkaidős spanjának, hogy végigszántsa a terepet előtte. Ő csak táncolt tovább teljes erőből, miközben villogtatta a képességét, anélkül, hogy egyáltalán kihasználta volna azt rendesen. De minek is tett volna ilyet, mikor volt egy tankja, aki letarolta neki az ellenállást, s mindezt puszta szívességből – és bájainak elnyerése érdekében – élvezettel is tette. Nem érezte magát frontra valónak. Képes volt összejátszani másokkal, s ez ott valószínűleg azonnali tiltólistára tette volna szerény személyét.
Ahogy aztán a zene lassan elhallgatott, a képesség megszűnését jelezvén, kifújhatta végre magát. Imádta, hogy ebben a játékban sosem izzadt meg, rophatta bármilyen hosszan, akármilyen tempóval, a sós verejték elkerülte. Bár azért meg kellett vallani, hogy nehezen dolgozta fel a ragadós érzés hiányát. Körbefuttatta a tekintetét a ledarált terepen, s még éppen elkapta, ahogy egy-két fegyver a földre hull, majd a padok közül előemelkedik az ő házi pszichopatája. A magas, kefefejű srác megmozgatta még egyszer kidolgozott izomzatát, majd rákacsintott, az arcán széles vigyorral. Elpakolta a nála is nagyobb darabolóját, miközben megjátszotta az elbűvöltet a muszklivillogtatásra. Egy cseppet sem foglalkoztatta a társa, pedig sejtette, hogy más körökben a fickó a tinilányok nedves-álma lehet. Ő már kinőtt az ilyesmiből, így inkább tekintette egy automata buldózernek, mintsem teljes értékű társnak. S milyen hanyag is volt az az aratógép! Amint a tekintete tovább siklott, egy sunnyogó vörös indikátorost pillantott meg, amint a kijárat felé veszi az irányzékot, miközben felhúzott íjával felé céloz. A lány azonban előbb mozdult, s az egyik elhullott bennszülött lándzsáját felkapva átsiklott a levegőn. A dárda aztán külön útra tért, legyorsulva az őt eleresztő kezet, hogy kézfogót tarthasson az íjász vállával. Elégnek bizonyult a lendület, hogy a falnak szegezze az illetőt, akinek – a kedves kérésnek engedve – maradt ideje bevárni a leányzót.
– Eh, vato? ¿Que pedo? – Szólt fel belőle a spanyol akcentus. – Oh, te crees muy muy? Sword Art Online? Mit nem lehet azon megérteni, hogy nem kezdesz íjászt egy olyan játékban ahol a lándzsa a legtávolságibb fegyver? – Kiáltott rá ahogy lökött még egyet a dárdán. Fél szemmel a rémült arcot pásztázta, míg a másikkal az önkéntes fali dísz csökkenő HP-ját nézte. Alig csurgott a kis csíkban valami, de az istenért sem akart olyan egyszerűen elfogyni. A vergődő alak azonban csak bosszantotta. – Jajj öcsém! Tudjad már mikor kell feladni. – Kiáltotta el magát, majd megrándult a keze. Csak a mennyei hang hiányzott a háttérből, mely felharsan: „Bitch Slap!”

Electronic Death Machines. Complete.

(4)Ahogy a vörös halott lassan elpixeleződött, megmozgatta a csuklóját, és lassan – mintha még töltögetne a játék – megfordult, hogy körbe pillantson. Az imént hazavágott terem kevésbé volt veszélyes állapotban, mint emlékezett rá, de persze ez nem zavarta. Az már sokkal inkább fújtatásra késztette, hogy kefefejű, tokától-bokáig feketébe öltözött spanja éppen az egyik oszlopnak dőlve sodorta a bagót, ahelyett, hogy eszébe jutott volna rendet tenni. Na persze nagyon hibáztatni sem tudta, hisz épp az előző másodpercekben cikázták körbe a misetermet, hogy megtisztítsák a bennszülöttektől. Mint aki megkapta a quest trackert maga elé, öles léptekkel megindult társa felé.
– Szóval. Mesélj el nekem valamit. – Kezdte a srác, ahogy odaért elé a széles csípőjű leányzó. Fel nem nézett egyelőre, csak bőszen tekerte a blantot. – Egy olyan kaliberű csaj, mint te, miért akarna egy ilyen patkánylyukat? Már nem azért, de valahogy jobban el tudlak képzelni egy kacsalábon forgó villában, mint itt.
– Mert ennek a patkánylyuknak nem kevés potenciálja van. – Vont vállat, miközben a tekintete a szíjas karizmok felé vándorolt. Az ujjatlan mellvért szerencsére elég fedetlenül hagyta a fiút. Na persze nem akart tőle jóformán semmit – ez inkább a részmunkaidős span fejében fordult meg – ez a test azért megért egy misét. A mennyei izomzat gazdája átnyújtotta a dohányt, majd előkapott egy doboz gyufát, s rákattintva fellobbant az ujja hegyén az apró lángocska. Szinte egymás arcába hajoltak, ahogy közös megegyezéssel meggyújtották a bagarettát. Szelíd csillanást véltek felfedezni egymás tekintetében, majd a lány felegyenesedve mélyet szívott a tüdőre.
– Csak nem lakberendező vagy? – Szólalt meg a kérdés, mire a lelki szemei előtt felvillant a beszélgetős tárcsa a hat opcióval. Hamar elfújta a felszálló füsttel.
– Nem. Kórboncnok.
– Te sz#@&tsz.
– Dr. Kayaba Natsuko. – Nyújtott kezet az állát kereső csávónak.
– He?
– Szerinted miből futja nekem Nerve Gear-re? Átlagos fizetésből nem jönne ki rendesen. A gamelés drága hobbi.
– Akkor sem értem, hogy mit akarsz ezzel a hellyel.
– Figyelj, és megtudod. Nyisd meg a ház menüjét. – Kacsintott oda a fiúnak, majd megfordult, s hátranyúlt a szabad kézért, hogy átkaroltassa vele a csípőjét míg ő válogat.
Előintette a saját menüjét, s pár gyors kattintás után zene szólalt fel a szobában. (5) A srác kezét tollnak használva kattintgatott a SAO lakberendezőjében. A bútorok között válogatott nagy erőkkel, miközben önkéntelelenül mozogni kezdett a teste az ütemre.
– Na ez már valami. – Hangzott fel az elégedett sóhaj a háta mögül. Két dolgot érzett biztosan: a megemelkedő érdeklődést, és a ritmust. Minden más mellékesnek számított. Lassan keresztüllejtve a szobán, egymás után cserélődtek a bútorok, s formát kezdett ölteni a terem. A padsorok a helyükre kerültek, s bársony borítást kaptak, az oltár mögött jókora angyalszobor magasodott elő, miközben az eddig romos oszlopok és a törött csillár csillogó újakra cserélődött. Ahogy ketten mozogtak úgy hatott, mintha a kettejük közti szikra alakítaná a termet körülöttük. – Honnan a mozgás doki?
– Jóga tanfolyamról többnyire. A munkám miatt elgémberedek és kell a lazulás.
– Hát a lazultságot azt most én is veszem.
– Van még ahonnan ez jött. – Mosolyodott el, majd rátett a kobrához hasonló mozgásra egy lapáttal. Az ablakok felé fordultak, s miközben a kék szempár a rózsaablakokat pásztázta, az adoniszi test erősített a szorításon, s végre belefeledkezett az ütembe. A legtöbb pasi akit ismert csak rinyált a tánc miatt, de olybá tűnt a dolog, hogy ezúttal a kezdés hatására ez elmaradt. A két egymáshoz simuló vipera lassan tekergett csak a következő terembe. A konyha azért lényegesen jobb állapotban volt – tekintve, hogy ide már ők nem jutottak be, de még így is leharcoltnak tűnt a dolog.
– Hol jártál te míg kint voltunk Nia? – Súgta a fülébe a srác, s csak elvigyorodott.
– Tokyo, Madrid, Detroit, Mexico City, California, Kyoto. Melyikben találkozhattunk?
– Nemuro?
– Aha. Szóval Hokkaido-ban termesztik az ilyen adoniszokat. – Csillogtatta hátra a szemét, de valójában a konyha építkezésével jobban foglalkozott. Ahogy a pultok és a gépek a helyükre kerültek kissé fellelkesedett. Na nem azért, mert annyira a szíve csücske lett volna a kajaadagoló házíműszer, inkább azért, hogy milyen modern módon be lehetett azt rendezni. Megtestesült álom volt ez neki, ahogy minden bizonnyal a spanjának is az ő mozgása, és a két test közelsége. Cigi került a tekintete elé – melyről majdnem meg is feledkeztek. Szerencséjére a másik nem. A mutató és a középső ujja közé fogta a mókás-bagót, majd a bezárt öklét a szája elé tartva szívott egy hatalmasat a tüdejére. A megemelkedő keblek látványa a srácra is komoly hatást gyakorolt, mert a keze végigsimított a hosszú női nyakon, miközben a másik oldalt odadörgölte az arcát Niáéhoz. Felpillantott, ahogy a lány még mindig böködött a szabad kezével, s a tekintete előtt épült fel a ház. Átfestette a rendszer a falakat, majd megtöltötte a polcokat és a pultokat edényekkel és eszközökkel.
– Mit keresel te itt?
– Hogy érted?
– Egy ilyen penge csaj mint te, minek játszik egy ilyen kockákkal teli játékkal, mint a SAO?
– Kockákkal teli? Utoljára mikor körbenéztem egy rakás topmodell, pornósztár és testépítő nézett vissza rám. Hell itt még a babaképű kölykök is úgy néznek ki, mint valami mangafőhős. Milyen játék az ilyen? Láttam benne két vagy három igazán kockafejű arcot a két évem alatt.
– De akkor is. Miért? – Erősködött a fiú, s úgy tűnt nem hagyta megmozdítani a mancsát, míg ez a válasz meg nem érkezett.
– Kutatás és kikapcsolódás. Összekötöttem a kellemest – itt rázott egyet a csípőjén. – a hasznossal. Talán életet menthet egy ilyen gép az orvostudományban. Vannak pszichomókus ismerőseim akik ölnének azért, ha egy páciens ilyen részletességgel megalkothatná amit el akart mondani. Egy agyhalott ember esetében talán stimulálná az elmét, és akkor nem kéne lekötni a gépekről szerencsétlent.
– Az is egy szép cél. – Mondta ahogy lassan beindult a következő szám (6)
– Ú! Kedvencem! – Sikoltott fel Nia, ahogy kiléptek az ajtón, át a legalább hatszemélyes hálószobába. A teste úgy mozgott akár egy anakondáé, ahogy minden izom egymás után, mégis külön külön indult útjára.
– Japán doktornő és spanyol táncoslány egy testben. – Mosolyodott el a fiú, miközben előrébb lépdelt a partnerével. Át akarta venni a vezetést, s úgy tűnt szépen lassan, de lesz rá esélye. – És hogyhogy két év alatt ilyen magasra jutottál? Mármint szintben.
– Sokat váltottam kasztot. Harcművésszel kezdtem.
– És milyen fegyvered volt?
– Valami ami kifejezte, mennyit ér valójában az a kaszt és mire jó. – Vetette oda flegmán. – Egy jókora lila műbráner. - Egy pillanatra mintha megfagyott volna a tér, de legalábbis a háta mögött mozgó adonisz. Széles vigyorral az arcán szívott egy hatalmasat a kezében tartott cigiből, majd átadta a srácnak. Az eddig pötyögő ujjak most az arcára siklottak, hogy oldalra billentve a fejét szabaddá tegyék a fülét.
– Szivatsz? - Költőinek vélte a kérdést, így inkább kifordult a szorításból.
– Tán nem tetszik? – Gúnyolódott, a saját menüét nyomkodva. Fél szemmel pillantott csupán a fiú életcsíkjára, mely erőteljesen a vörös zónában leledzett a harc vége óta.
– Hogy csinálod?
– Mire is gondolsz?
– A zenére. Nekem nincs ilyesmi a menümben.
– Csak nekem van ilyen opcióm CST-nek hívják. Customized Soundtrack. Azért van, mert prototípus NG-m van.
– Hogy mid horpadt be?
– Egy rokonom az Argusnál dolgozik, és így vehettem egyet a még piacra sem dobott verziókból.
– Kayaba... Csak nem? – Csuklott el a hangja, mire Nia mosolyogva vállat vont, majd átkarolta a nyakát.
– A lényeg, hogy ez már szociális hálózatra van fejlesztve. Facebookozni nem tudok róla, de eléri a CST a netet, és tudok az Argus oldalán screenshotot megosztani. Ilyesmik. – A combja ekkor került a srác csípőjére, majd az ajka a másikéra. Hosszú csókba fogtak, melynek a végén aztán a srác az ágyon kötött ki, hanyatt fekve.
Nem nagyon volt szükség szavakra, úgy tűnt a lány anélkül is érti a gondolatait, s mivel nem engedte felkelni, inkább csak élvezte a szituációt. Az ölében ficánkoló test ellen egyszerűen nem tudott mit tenni. Ha tehette volna, egyesével veszi le Niáról a ruhadarabokat, de mivel a SAO ezt nem engedélyezte, így be kellett érnie azzal amije volt. Hosszú aktusnak néztek elébe.
Majdnem fél óra telt el, mikor a lány szemében felcsillant valami. Ahogy lovaglóülésben mozgott a meztelen testen, oldalra pillantott. Még nyitva volt a menü, és az élvezkedés közepette ezt a másik, még csak észre sem vette. Megfeszültek az izmai, s hangos nyögésbe kezdett, miközben az inventory-ba kattintva kutatott. Nem akarta, hogy a másik meghallja, mivel is ügyködik. Szerencsére azonban, a fiú annyira belefeledkezett a dologba, hogy még a szemét is becsukta. Tökéletes helyzetnek nyilvánította a dolgot. Rábökött egy ikonra.
– Hé Kyo! – Kiáltotta el magát, mire felpattant a fiú szeme, de már későn. A mellkasán keresztülfúródott a brutális méretekkel operáló pallos. Még értetlen tekintettel megcsodálhatta, ahogy a lány arcára gonosz vigyor ül, majd az eddig zölden világító indikátor narancssárgává változik. – Remélem megérted, hogy nem személyes dolog. – Vigyorodott el, majd lökött egyet a kardon. Az alatta fetrengő áldozat, mintha vad bikává változott volna, vergődésbe kezdett. A combjai a lábait fogták össze, míg a kezeivel a csapkodó mancsokat fogta a fiú feje fölé. Ahogy így előre kígyózott a kard mellett a haldokló fülébe súgott valamit. – A ház az enyém babám. És eszem ágában sincs megvenni tőled. Sem összeköltözni veled. – Végigsimított a fiú arcán, majd a fejét a vállára hajtotta. – Szép álmokat. – Sóhajtotta, majd a jobb keze a pallosra fonódott, s hallani vélte a penge koppanását a padlón. Ahogy a test elpixeleződött alatta, s a feje fölött az indikátor újabb színváltásba fogott, belelapozott a menüjébe.(7)

Should I stay and should you go? Complete!

Rewards: +5 elosztható pont.
Kezdő Kard
Kezdő Ruha
Hazatérés Kristály
1x Mini Potion
70 Arany

Useless Spioler Hinarinak.:

Credits:

by **Kayaba Akihiko** Kedd Márc. 03 2015, 00:35

Szia!

Igazából, már egy ideje elolvastam, csak nem tudtam mit írjak ide... ez egyszerűen zseniális! És vettem ám a kritikákat. >.> Az előtörténetet elfogadom.

A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor öt (5) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2
Fegyverkezelés: 1
Erő: 4
Kitartás: 1
Gyorsaság: 1
Speciális képesség: 1

Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor azt a megfelelő témákban megtalálhatod a szabályzatban.

A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.

Kezdő *Pallos/Fejsze/Pöröly* (+2 erő *-1 kitartás/-1 fegyverkezelés/-1 gyorsaság*) <- a * közöttiek közül választhatsz egyet, amit majd az adatlapodon tüntess fel. A három választás így nézne ki: [Kezdő Pallos (+2 erő -1 kitartás), Kezdő Fejsze (+2 erő -1 fegyverkezelés), Kezdő Pöröly (+2 erő -1 gyorsaság)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)

Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.

És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.

Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.

Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten. Smile

Dr. Kayaba Natsuko - Nia

Dr. Kayaba Natsuko - Nia

Re: Dr. Kayaba Natsuko - Nia