Szafariteljesítmény

by **Lizbet** Vas. Feb. 15 2015, 18:20

Sors keze mód:

Shukaku:

Élet: 30 +4
Fegyverkezelés: 35 +15
Erő/Irányítás: 6/25 -/+35
Kitartás: 30 +11
Gyorsaság: 30 +13
Speciális képesség: 35 +16
Páncél: +45

Ellenfeled: I. Bunmei

A pont arányokat kérlek nézzétek ki a szörny harcokból, majd az első hsz-etekben a következőket jelezzétek: Hányszor jössz, hány körönként pihensz, mekkorát kell dobnod találathoz, mekkorát kell dobnod képességhez. Ezentúl minden hsz-ed végén jelezd, hogy összesen mennyit sebeztél, ha támadtál és az elhasznált képesség pontosan mit is csinált.

by **Shukaku** Vas. Feb. 15 2015, 18:41

Kellett az a jelvény, méghozzá nagyon nagyon. Nem csak azért, mert Shu fanatikus gyűjtő volt, és szerette volna, ha a gyűjteménye minden darabja megvan. Ha csak egy jelvényről lett volna szó, akkor azt talán hanyagolta volna addig, amíg nem az lesz az utolsó, de itt számos más dolog is közrejátszott. Az első az, hogy más olyan jelvények is voltak, amelyek előzőkre épültek, és nem lehetett tudni, hogy erre nem épül-e valami. A másik ok pedig az volt, hogy még addig kellett végigvinni, amíg nem kerül bele a tizenkilences, ahol nem lehet Hazatérés Kristályt használni. Az talán a TCS-re is kihat, és nem lehet csak úgy kisétálni az ajtón, mint eddig. Szóval megvolt a nagy elhatározás, majd a belépés, majd a sóhajtás, hogy ez bizony nem Meskiz, és a csapat már lépte is át a küszöböt, várt egy picit, majd lépett be újra, hátha ekkor jobbat dob nekik a gép…

Kimennek a kapun, majd vissza, várják az újabb sorsolást. Very Happy

by **Lizbet** Vas. Feb. 22 2015, 14:32

Ellenfeled: Dab, a Gólem

A pont arányokat kérlek nézzétek ki a szörny harcokból, majd az első hsz-etekben a következőket jelezzétek: Hányszor jössz, hány körönként pihensz, mekkorát kell dobnod találathoz, mekkorát kell dobnod képességhez. Ezentúl minden hsz-ed végén jelezd, hogy összesen mennyit sebeztél, ha támadtál és az elhasznált képesség pontosan mit is csinált.

by **Shukaku** Vas. Feb. 22 2015, 17:03

Shu csak nekidöntötte a hátát a falnak, és elszámolt húszig. Ennyi azért a rendszernek is kellett, hogy kicsit átvariálja a helyszínt, na meg persze Shunak, hogy halkan az Admin felé intézze a kérését, hogy ugyan hadd kapják már azt a bossot, amit ők olyan nagyon nagyon szerettek volna. Csak ezután nyitott be, ám újra csak a fejét kellett csóválnia. Egyrészt azért, mert ez a valami sokkal inkább emlékeztetett egy Transformers figurára, mint gólemre, akik sokkal aranyosabbak voltak… lásd például Aisut, na meg persze azért is, mert megint nem látott egy cseppnyi vizet sem.
-Bocsi, téves hívás… ne haragudj, hogy megzavartunk…
Hajolt meg Dab előtt, majd kihátráltak a teremből, és újrakezdődött a számlálás.

(Újra ki, majd újra be. Ha az megoldható, akkor sorsolj kérlek annyit, amíg nem kapom azt, ami kell, megírom mindegyikre a kellő szószámot, csak akkor haladhatnánk, és neked is egyel kevesebb helyre kéne figyelned. :3 )

by **Lizbet** Hétf. Márc. 02 2015, 18:15

Ellenfeletek: III. Bunmei

A pont arányokat kérlek nézzétek ki a szörny harcokból, majd az első hsz-etekben a következőket jelezzétek: Hányszor jössz, hány körönként pihensz, mekkorát kell dobnod találathoz, mekkorát kell dobnod képességhez. Ezentúl minden hsz-ed végén jelezd, hogy összesen mennyit sebeztél, ha támadtál és az elhasznált képesség pontosan mit is csinált.

by **Shukaku** Kedd Márc. 03 2015, 10:37

Lizbet néni kisorsolta, a negyvenhatodik körre kapnám a tavacskás bosst.
Tehát következzék a post első fele:

Első boss. Illfang, a Kobold Fejedelem, és három kis kobold őrszem segítője. Negyedik boss. Zerios, az Ellentámadások Mestere, és Óriáspókja, és Farkasa, és Csontváza. Hmm… vajon őt zavarja, ha a mobokat így sorolja Shu mellé? Vagy ő is harcostársként gondol rájuk, és ugyanúgy megsértődne ha ezt tudná? Végül is, teljesen érthető lenne, hiszen a kis idomár is kikéri magának, ha Timidust a petjének hívja valaki, azzal azonban már semmi baja nincsen egyiküknek sem, ha Timidust csak simán petnek hívja valaki. Szóval akkor ezt gondolatban vissza is vonta, és elhatározta, hogy ezentúl a boss mellett vállvetve küzdő mobocskák is megkapják az őt megillető helyüket a gondolataiban. Tehát akkor helyesen: Negyedik boss. Zerios, az Ellentámadások Mestere, és segítői, az Óriáspók, a Farkas, és a Csontváz. Itt viszont akkor előkerül még egy hatalmas probléma, hiszen Timidus sem tollas sárkány. Mármint de, természetesen tollas sárkány, csak nem így odavetve, hogy tollas sárkány. Őt magát ugyan nem szokta zavarni, ha ezzel a névvel illetik, lévén a fajának teljesen megfelel, de Shu számon szokta kérni az embereken, persze csak úgy finoman, hogy ha már Timikének van neve, akkor tessenek azon a néven szólítani, hiszen ő különleges tollas sárkány, nem pedig olyan, mint amilyenek a harmadik szinten, a Ködbe veszett erdő kazamatáiban röpdösnek. Tévedés ne eddék, ők is nagyon kecsesek, és nagyon gyönyörűséges látványt nyújtanak, de Timidus akkor is Timidus. Szóval ezen az eszmefuttatáson elindulva, azok a Kobold őrszemek, akik a Bestiárium szerint az első szint kazamatáiban fordulnak elő, nem lehetnek ugyanolyan kobold őrszemek, mint akik arra lettek kiválasztva, hogy Illfang segítőiként védjék a gonosz betolakodó játékosoktól a második szint lakosait és mobocskáit. Szóval ha még tovább haladunk ezen a nyomon, akkor eljuthatunk odáig, hogy ha Timidusnak van neve, akkor ezeknek a segítőknek is kell, hogy neveik legyenek. Ez az eszmefuttatás vezette el Shut oda, hogy a tizenötödik ki és belépés után, kicsit lecsüccsenjen a kapu elé, intsen a társának is, hogy ő most egy kis pihenőt szeretne tartani, és számoljon azzal, hogy Timidus nem fogja érteni, hogy erre mi oka van… és igaza is lett. A sárkány szokásához híven félrefordította a bal fülét, és kérdő csipogást hallatása mellett tette fel az egyértelmű kérdést.
-Egyszer nem harcoltunk, a kitartáspontjaidnak maximumon kellene állnia. Éhes sem lehetsz, mert reggeliztünk, és a boss termében ezidáig mindössze huszonhét percet és tizennégy másodpercet töltöttünk.
-Hát az is bővestelen bőven elég volt nekem Timi.
-Akkor nem akarsz visszamenni.
-Jajj dehogynem! Kell az a jelvény. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet, és szerintem senkinek nincs meg rajtam kívül. Abban teljesen biztos lehetsz, hogy a frontharcosok nem fogják a jelvényre pazarolni a támadási lehetőségeiket, és más meg az idejét, hogy ilyesmit csináljon, amit most mi.
-Ez a te napod Shu. Azt csinálsz, amit szeretnél, értelmes és nem túlságosan veszélyes keretek között. Ha te ezt választottad, márpedig ezt választottad, akkor én melletted állok.
-Köszike! Egyébként… bizti jó ez így neked, hogy csak nézelődsz és nem támadunk? Mármint… nem tudom még mindig, hogy hogyan gondolkodsz erről, de te is mindig gyakorolni szeretnél, meg Szophie is azt mesélte, hogy Vezért is állandóan hajtja a vére… mármint ez azt jelenti, hogy mindig szeretne menni harcolni meg mobozni. Téged bizti nem zavar, hogy most nem csinálunk ilyeneket, pedig ott vagyunk a teremben?
-Az a feladatom, hogy megvédjelek, és az, hogy biztosítsam a jókedvedet és a komfortérzetedet.
-Oh! Most már a komfortérzetemet is? Hát… az tuti, hogy jobban fogom érezni magam, ha végre meglesz ez a jelvény, és soha többé nem kell a bossteremnek még a közelébe sem jönnöm.
-Tudom. Viszont ez esetben nem értem, hogy miért álltunk meg.
-Jajj… Timidus, az embernek nem csak a kitartáspontjai fogyhatnak el, hanem a türelme is. Már jojózik a szemem a rengeteg bosstól, meg mindenfélétől. Meg… a csoki is finom, Ez valami új fajta, nemrég fejlesztették ki. Kóstold meg.
Shu pedig átnyújtotta a táblát a sárkánynak, Timi pedig harapott egy keveset belőle. Szerencsére itt olyasmivel sem kellett foglalkozni, mint az allergia. Azt ugye mindenki tudja, hogy a kinti világban a kutyáknak és a macskáknak, meg úgy a legtöbb állatnak nem igen tesz jót a csokoládé, vagyis inkább jobban mondva mérgező a számukra. Nos, Shunak fogalma sem volt arról, hogy milyen hatása lenne a kinti világban a csokinak a tollas sárkányokra, itt azonban mindenfajta óvatoskodás nélkül falhatták az édességet, és még az elhízástól sem kellett tartani. Csodálatos dolog volt, hogy Kayaba Akihiko olyannak alkotta meg a világot, ahol az étkezés nem csak arra szorítkozott, hogy feltöltse az életpontjaikat, illetve az éhezés okozta sebződést megszüntesse. A legtöbb játékban ennél több szerepe nem igazán volt az ételnek. Még a nevelgetős bigyuszkák adták vissza a legjobban a hatást, hiszen ott számított, hogy valami finomat adj az éppen aktuális kedvencednek, hiszen akkor boldogabb lesz. Igen… a jő öreg tamagotchi. Szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy azóta már ideág, a NerveGierig és a Sword Art Online világáig fejlődött a technika. Lényeg a lényeg, hőseink itt is élvezhették az evést, élvezhették a csoki ízét, a finom falatokat, és el sem kellett gondolkodni azon, hogy mi is lesz azzal a sok mindennel, amit megesznek. Hiszen azért gondoljunk bele. Bármennyire is természetes dolog az emésztés és a kiválasztás, mégiscsak tabu, és soha nem beszél róla senki… még a kórházban is pironkodunk, ha ilyesmi gonddal kell bemenni… na jó, a svédeken kívül, akik erről még gyerekeknek szóló képeskönyvet is írtak, na meg persze az olyan emberek, akiknek… na szóval a nagy többség akkor is úgy találja, hogy ez olyan dolog, amit nyugodtan ki lehetne hagyni az emberből, és ha nem lenne, akkor sem történne semmi. És Kayaba Akihiko meghallgatta az embereket, felmérte a piac igényeit, és ezt a részét kihagyta a valóságnak, az ő saját valóságából. Tehát ez előtt a kis kitérő előtt ott tartottunk, hogy hőseink vígan majszolták a csokoládét, és Shu felvetette az újdonsült ötletét a barátjának.
-Timi. Ezután a sok boss után azon gondolkodtam, hogy nevet kellene adni a segítőknek. A bossoknak vannak nevei, de a segítők feje fölött mindig csak a fajuk jelenik meg, pedig biztos sokat küzdöttek ők is azért, hogy a boss segítői lehessenek. Tudod, azt mondják, hogy a bossok is először minibossok voltak, és ha nem tudták őket legyőzni a frontharcosok, akkor kiérdemelték, hogy bossok lehessenek. Mondjuk ez eléggé sántít, és lehet, hogy csak a frontosok találták ki azért, hogy legyen okuk meg indokuk bántani szegény minibossokat. Emlékszel arra a csapatra, akiket Anatnak próbáltunk segíteni legyőzni? Mi is volt a nevük?
-A halálosztag. Marian, Lyodin, Kirion, Nordin, Maya, Sousuke és Hourg.
-Na igen! Pont ők! Szóval már akkor is nagy számláló volt a kapun, amikor Anattal együtt próbálkoztunk, és úgy hallottam, hogy azóta még próbálkoztak páran, de még mindig nem sikerült senkinek legyőzni őket. Na most gondolj bele! Ha az a négy vagy öt győzelem nem volt elég arra, hogy elnyerjék a bossá változást, akkor mi elég? Szerintem semmi! Szerintem nem is lesznek belőlük bossok, csak szegények nyugodtan szeretnének éldegélni a termükben, erre mindenki rájuk ront és megpróbálja őket lekaszabolni azért, mert nekik vannak különleges itemjeik, a többieknek meg nincsenek. Elég vacak lehet minibossnak lenni, nem gondolod, Timidus?
A sárkány bólintott. Ő sem szívesen lett volna miniboss, hiszen bár erősek voltak, nagyon korlátozva volt a szabadságuk és a döntéshez való jogaik. Tulajdonképpen csak kapuőrök voltak ugyanúgy, ahogy a bossok is, és ez a szerep egyáltalán nem állt volna jól egy olyan szabadsághoz szokott lényhez, mint amilyen Timike volt.
-Szóóóval… amíg pihizünk egyet, és megeszegetjük a csokit, addig igazán gondolkodhatnánk azon, hogy mi is legyen a segítőknek a neve. Te ugye tudod sorban, hogy kinek ki volt a segítője, ugye Timidus?
-Igen. Minden felfedezett boss segítőit ismerem.
-Na akkor kezdjük is az elsővel. Őt úgyis nemrég láttuk. Mellette van ugye…
-Három kobold őrszem.
-Igen, igen, ezt még én is tudtam! Szóóóval… a koboldok picik, szóval biztosan a nevük is ilyen rövid lehet. Mondjuk egy szótagos, maximum három négy betűs.
-Miért?
-Mert… mert az összes mesében így van. A koboldoknak, goblinoknak és manóknak rövid és vicces neveik vannak. Mondjuk Pitty, Patty és Putty. De ez nem jó, mert egyáltalán nem félelmetes és nem is illik Illfang a kobold fejedelem mellé. Valami erőteljesebb kell. Valami őrszemesebb. Mondjuk… Rat, Vat és… és Bat. Vagy… vagy nem is! Legyenek Manf, Mearg és Morg. Az utolsó úgyis olyan morcinak nézett ki. Ezek a nevek megfelelnek, Timi?
-Most tényleg ezzel fogjuk eltölteni az idődet.
-Talán nem tetszik?
-Neked tetszik?
-Igen. Szerintem fontos. Ha már egy egész szintet védtek, akkor igazán megérdemlik, hogy nevük is legyen.
-Rendben. Akkor Manf, Mearg és Morg.
-Szupi! Utána ugye jött a második. Ő volt… izé… jajj segíts már!
-Az előbb rám szóltál, amikor a szavadba vágtam.
-Bocsi… csak… csak most ez nem jut eszembe, de egyébként tudom őt is.
-Az Óriáscsiga. Neki viszont nem voltak segítői.
-Hmm… neki jó név az, hogy Óriáscsiga. Szerintem szereti is ezt a nevet. Ugye utána van Brumi…
-Bunmei. Negyedik Bunmei.
-Igen, igen, de neki sem volt segítője.
-Nem. Neki sem volt.
-Zeirosnak viszont volt. Azt tudom, hogy volt, mert őt pont az előbb láttuk. Ugye az Óriáspók, a Farkas és a Csontváz.
-Igen.
-Hmm… kell valami pókos név. Mit szólnál a… nem, az túl vidám. Akkor legyen mondjuk… Skitter! A Skitter tényleg sokkal jobb név, mint amire az előbb gondoltam… és sokkal kevésbé hangzik hülyén is. A Skitter szerinted elég félelmetes, Timidus?
-Hogyan lehet egy név félelmetes?
-Hát… hát úgy, hogy meghallod, és el tudod hinni, hogy ez a név egy óriáspóké.
-Még mindig nem értem. Az óriáspók azt a nevet kapja, amelyiket adod neki. Most éppen a Skittert. Én is azért vagyok neked Timidus, mert ezt a nevet választottad.
-Hát… de tetszik?
A sárkány újra csak félredöntötte a bal fülét. Hogyan tetszhetne egy név, és mi értelme lenne annak?
-Oké… akkor még jobban máshogy kérdezem. Te más nevet adnál neki, vagy jó ez a név, amit én kitaláltam?
-Jó ez a név. A Skitter megfelel.
-Szupi! Akkor mostantól a Zeiros mellett harcoló óriáspóknak Skitter lesz a neve.
Ennek örömére mindketten ettek egy újabb harapást a csokoládéból, majd Shu folytatta.
-Azután ugye van a farkas. Legyen a neve… mondjuk Howler. Nem is! Legyen inkább japánul. Onami. Az üvöltő az jó név egy farkasnak, ugye Timidus?
A sárkány újra bólintott. Ha ez a nap, az egész huszonnégy óra nem Shué lett volna, akkor már bizonyára régen máshol lennének, és nem ilyen felesleges dolgokkal foglalatoskodnának, de mivel a kislány jól érezte magát, így a sárkány tulajdonképpen bármire rábólintott volna.
-Szerintem is jó név. Úgy szeretném, hogy azért következtetni lehessen arra, hogy ki is viseli a nevet, mert akkor talán a többiek is rászoknak a használatára. Mondjuk… először csak Chizunak fogom elmesélni, meg mondjuk Atorunak. A többiek szerintem amúgy is kinevetnének emiatt.
Na erre viszont már Timidus bólintani sem tudott. Eldönthetetlen volt számára, hogy milyen hangulatváltozást okoz a lányban az, ha egyetért egy előreláthatóan bekövetkező, ám Shut negatívan érintő dologgal, így inkább nem mondott és tett semmit, csak továbbra is nyugodtan ült a lányka mellett, és eszegette a csokoládét. Elég sok név került be abban a pár termékeny percben még a füzetkébe. Többek között nevet kaptak a bengáli tigrisek, akik Harmadik Bunmei mellett őrizték a nyolcadik szint kapuját. Ezentúl név szerint illik őket szólítani, méghozzá Graysonnak és Gordynak. Persze ezt hosszas vita előzte meg, ám ez természetesen nem Shu és Timidus között zajlott le, hanem a fiatal idomár önmagával vitázott, de a végén arra jutott, hogy a bossok segítőinek biztosan ugyanazzal a betűvel kell kezdődnie a nevének, vagy legalább is azonos hangzásúnak kell lennie, mert az úgy hangzik jól, és úgy könnyen megjegyezhetőek, és mindenki tudni fogja, hogy egy boss mellett harcoló hős mobkatonákról van szó. Az volt a szerencse, hogy a legelső Bunmei segítőinek maga Kayaba Akihiko adta a Marcang, az Ekheros, az Elkárhozott Lélek és a Mekher és Makhor neveket. Már csak ennek a kettőnek a mintájából is következtette ki Shu, hogy Kayaba annak fog örülni, ha ő is hasonlóképpen nevezgesse el őket. A tizenharmadik bossnál újra farkasok következtek, de a farkasokat Shu amúgy is imádta, szóval gyorsan meglett a nevük. Mindenképpen kellett egy, akit Akelának nevezett el, a többiek azonban a szokáshoz híven, a Barkin, a Barmin és a Bandos nevet kapták. A totemnek volt ugye neve, neki nem kellett külön kitalálni. A hullafalóknak, amiket Anat anno olyan szépen felrúgott, szintén volt nevük, és Shu nagyon is el tudta képzelni, hogy Kayaba Akihiko ilyen szép, beszédes nevekkel lássa el a lényeit, mint Vadász, Vezető, Önző, vagy Éhes. Ha az emberek is ennyire a jellemükhöz illő neveket válogattak volna maguknak, akkor bizonyára sokkal könnyebb lett volna tudni, hogy kikkel is érdemes barátkozni, és kikkel nem. Ez is a világ igazságosságát és gyönyörűségét mutatta, hogy nem is kellett a frontharcosoknak kísérletezniük nagyon azzal, hogy melyik mob mit is csinál pontosan, azoknak tulajdonképpen ha az arcukra nem is, de a fejük fölé nagyjából oda volt írva, hogy mire lehet számítani tőlük. Ehhez képest az emberek gonoszai, mint például a Kazuma még maszkot is viseltek, mert azok után a cselekedetek után, amiket véghezvittek, szégyellték vállalni az arcukat. Mondjuk ezen nincs nagyon mit csodálkozni. Ők gonoszságból öltek, míg a szegény boss és a mobocskák csak a szinteket őrizték, ahogy Kayaba elrendelte nekik. utolsóként érkezett pedig a várva várt tizennyolcas boss, Meskiz, a csendes gyilkos. Az ő segítőivel sem volt nagyon mit törődni és nevezgetni rajtuk, hiszen az admin itt is ahhoz a módszerhez folyamodott, ami más olyan jól bevált a hullafalóknál, és arról nevezte el a drágaságait, amilyen tulajdonsággal bírnak. Végül is Shu rájött, hogy annyira sok dolga nem is volt ezekkel a bossokkal, szóval összecsapta a tenyerét, eltette a füzetet, és kicsit tornázva egyet, megy nyújtózkodva inetett a sárkánynak is.
-Ez könnyebb volt, mint gondoltam, Timidus. Éhes krokodil és krokodil harcos. Ugye milyen kreatív Kayaba Bácsi? Azért örülnék neki, ha szegény krokodilok nem akadnának bele a horogba, amikor pecázni próbálok közöttük. Jajj, ha tudtam volna, hogy mi van azon a bosson, meg azt, hogy ilyen nehéz lesz ezt a szafariteljesítményt megcsinálni, akkor lehet bekéredzkedem az első hullámba. Szerinted beengedtek volna ha elmondom, hogy csak horgászni szeretnék? Áh! Biztosan nem. Itt mindent nekünk kell csinálni.

by **Shukaku** Kedd Márc. 03 2015, 16:10

És íme a post második fele:

Most, hogy ezzel megvoltak, minden mobocska megkapta a neki illő nevet, és még a csokoládé is elfogyott, visszamehettek a terembe. Mondjuk előtte jól el kellett dugni a csokipapírt, hiszen ha nem is volt benne nyereményjáték, de Shu annak a hátuljára írta fel az NPC-től kapott receptet, amivel ugyanilyen finom csokoládét tud készíteni otthon is. Mondjuk érdekes lett volna, ha minden századik csokipapírban ingyen bossinfó szerepelt volna, bizti fellendült volna az üzlet, és csak ki kellett volna számolni, hogy hogyan is éri meg, és milyen árat kell megszabni ahhoz, hogy a falusinak is megérje árusítani. Mekkora ötletek nem jutnak már az ember lányának eszébe, így a túlélő csarnok előtt, és a bossok nézegetése közben. Persze a néni furfangos volt, és a hozzávalókat szintén nála lehetett megvenni, méghozzá drágábban, mint a kész csokoládétáblát, szóval végtére is nem csinált rossz üzletet. Az egészben persze az volt a lényeg, hogy ha Shu tudja a receptet, akkor nemcsak, hogy ugyanilyen finom csokit tud majd készíteni, de még alakítgathat is rajta egy keveset, és sokkal finomabbat is összekotyvaszthat, amivel már tuti megvennék a bossinfós dolgokat. Nem… ezt a remek ötletet nem szabad hagyni veszni, szóval szépen fel is írta magának, és szólt Timidusnak is, hogy kalkulálja ki az árakat. Szóval kalandra fel, beléptek újra a túlélők csarnokába, és tizenhatodik ellenfélként szembenéztek a harmadik bossal, azaz negyedik Bunmeivel. Szegény bossocskáról el sem tudta képzelni Shu, hogy ezzel az ártatlan pofival bárkit is bántani tudna. Oké, az igaz, hogy kőgólem volt, vagy valami olyasmi, tehát egy meglehetősen masszív teremtés, de a színe alapján békés volt. Olyan szép zöld, a zöld pedig hogyan lehetne agresszív? Másrészt meg úgy tartja a fáma, hogy gördülő kőre nem nő moha, márpedig akkor ez azt jelenti, hogy ez a sziklaszörny nem sokat gyakorlatozott szabadidejében, és talán csak búslakodva várta, hogy valaki végre meglátogassa és megölelje. Shu nagyon szívesen megölelgette volna ugyan, ám Timidusnak valamilyen oknál fogva ellenvetései voltak az ilyen idomítási kísérletekkel kapcsolatban, szóval egyszerűen csak ismételten kisétáltak az ajtón. Ezután következett egy mókás párosítás, hiszen tizenhetedikként pontosan a tizenhetedik boss érkezett, az erdei boszorkány képében. Ő már egyáltalán nem volt olyan szépséges és aranyos kinézető, mint a gólemecske, sőt, rá még Shu is azt tudta mondani, hogy szegény igencsak rusnyára és ijesztőre sikeredett. De hát biztosra vette, hogy az Adminnak pont ez volt a terve. Végtére is a szint, és különösképpen az erdő, ahol az ehhez a teremtményhez vezető kazamata vezetett igen szép emlékeket rejtett magában. Ez volt az a szint, ahol az ásatásokat végezték, és bár mégis csak sírokon dolgoztak, ami picit horroros volt, meg ilyesmi, de akkor is sikerélményt jelentett a számukra, és rengeteg információval lettek gazdagabbak, valamint még Anatole elismerését is megkapták, és a céhvezér végre belátta, hogy igenis van értelme a szinteket kutatni. Úgy tűnik minden céhvezért meg kell győzni arról, hogy a világ nem csak a bossok termeiből áll. Tudniillik azon a szinten töltötte Shu és Timidus a második szilveszterét a világban, és azon a szinten kóstolták meg mindketten először a pezsgőt. Nem kell itt rosszra gondolni, Shu soha nem itatná le a barátját, szimplán csak koccintásnyira szereztek egy pohárkával, és a többit becsempészték az Artes céhház készletébe. Tulajdonképpen megajándékozták a céhtagokat két pohár híján egy egész üveg drága itallal. Szóval itt még meg se várták, hogy előkerüljön a boszorka, elég volt a viskó pislákoló fényeit figyelni, és máris tudták, hogy bizony ez sem az a szint, ami után ők kutakodnak, szóval hátraarcot vezényeltek önmaguknak, és ismételten kibattyogtak a teremből. A sötétség után azért kellett egy szusszanásnyi idő, amíg Shu hunyorogva visszaszoktatta a szemét a kinti fényviszonyokhoz, na meg persze kifújta magát. Bármennyire is nagy lány volt már, és bármennyire nem félt a sötétben, szeretnie azért nem kellett, főleg úgy nem, hogy tudta jól, hogy itt neki koponyákat kéne fogdosnia, ráadásul ketten még kevesek is lennének… főleg úgy, hogy nem is volt biztos abban, hogy a bossteremben most akkor Timidus is felkaphat-e egy koponyát, vagy neki nem engedi a rendszer, vagy akkor most a petet támadja-e a boss, vagy a robbanás az most sebzi-e… meg egyáltalán kit érdekelt a tizenhetes boss, amikor nekik a tizennyolcasra volt szükségük? Szóval a kibattyogás után ismételten következett a kis várakozás, amíg a Túlélő csarnok terme összeszedi magát, és felkészül Shuék újabb rohamára. Valószínűleg ez a programocska, ami a rendszert irányította megalkotása óta nem dolgozott még ennyit, mint amit most az idomár és a sárkány kívánt tőle, szóval Shu fokozottan figyelt arra, hogy hagyjon neki pihenési időt, amíg az előző boss visszavonul a… hmm. Ekkor ötlött a fejébe az a gondolat, hogy igazából fogalma sincs arról, hogy szegény bossocskák hol is várakoznak addig, amíg valaki fel nem zargatja őket álmukból, és nem kell kicsászkálniuk a küzdőtérre, hogy újra megküzdjenek a játékosokkal. Ugye ha sorban mentek ellenük, mint ahogyan tették ezt Chanékkal vagy éppenséggel Cearso mellett, akkor csak megjelennek a terem közepén. Még az is lehet, hogy szegénykéket a legjobb álmukból riasztják fel, és akkor egyszer csak bekerülnek a terem közepére, és még fel sem ébredtek teljesen, de már jönnek a gonosz emberek és elkezdik őket ütlegelni, ők meg azt sem tudják, hogy hol vannak hirtelen, és még védekezni sem igazán tudnak. Vagy mondjuk az is lehet, hogy van egy ilyen piros riasztó, meg hangszóró mint a Szörny RT-ben, és akkor mielőtt a pályára kellene lépnie, felhangzik a riasztás, meg mondjuk öt vagy tíz perccel előtte szól neki, és akkor fel tud készülni. Nem mintha így sokkal boss barátibb lenne a helyzet, de azért mégis csak jobb. Minél többet gondolkodott Shu ezen a Túlélő csarnok bigyuszon, annél inkább arra a következtetésre jutott, hogy ha megvan végre ez a fránya jelvény, akkor ő soha de soha nem fog ide visszatérni, se Cearsoval, se Channal, se senkivel. Amíg ezt így okosan kigondolta, és elhatározta magát, addigra már biztosan kipihente magát a terem is, meg elfogyott még egy tábla csoki, csak úgy az izgalomra, meg persze a biztonság kedvéért. Ezután azonban újabb meglepetés következett, mégpedig az, hogy mind a tizennyolcas, mind a tizenkilences próbálkozásra az ötös bosst kapták. Ez még nem lett volna gond, Shu csak legyintett rá, ám amikor úgy jött ki a lépés, hogy ez megint megismétlődött, azaz a huszonkettedik és huszonharmadik belépéskor is a tizenkettes bosst kapták, akkor már a kislány is elgondolkodott azon, hogy ez így nem igazán lesz jó, és meg is kérdezte a barátját, hogy akkor most hogy is van ez.
-Timi… izé… te okos vagy az ilyen számolós dolgokban. Hányszor kell még próbálkoznunk ahhoz, hogy biztosan a tizennyolcas vizibosst kapjuk?
-Erre vonatkozóan nem tudok neked biztos adatokkal szolgálni.
-Micsodaaa? Hogyhogy? Te mindent ki tudtál számolni eddig, hogyhogy ezt nem tudod?
-Úgy, hogy minden ki és belépésnél teljesen új sorsolást kapunk. Akkor tudnám Kiszámolni az esélyeidet, ha valamelyik bosst legyőznénk, és haladnánk tovább, mert akkor már nem tizennyolc ellenfélből válogathatna a csarnok, csak tizenhétből, majd ha őt is legyőzöd, akkor tizenhatból, és így tovább.
-Izé… tehát akkor a végtelenségig is járhatnánk ki és be az ajtókon, és akkor sem biztos, hogy tudnánk horgászni?
-Ahogy mondod.
-Az… az nagyon nem jó. És ha mondjuk legyőznénk egy bosst? Csak egyetlen egyet? Akkor mi történne? Hány sorrendet tud egyáltalán csinálni a rendszer ennyi bossból?
-Ha utána is sorban legyőzöd őket, akkor először háromszázötvenötbillió-hatszáznyolcvanhétmilliárd-négyszázhuszonnyolcmillió-kilencvenhatezer sorrend lehetséges.
-Hurrá! Ezzel aztán nem lettem okosabb. Mi van, ha kettőt győzünk le?
-Ez esetben húszbillió-kilencszázhuszonkétmilliárd-hétszáznyolcvankilencmillió-nyolcszáznyolcvannyolcezer sorrend lehetséges.
-Oké, oké, de engem nem az érdekel, hogy hány sorrend lehetséges, hanem az, hogy mekkora esélyünk lenne arra, hogy a tizennyolcast kapjuk.
-Egy boss legyőzése esetén a lehetséges variációk száma tizenhét alatt az egy, azaz megközelítőleg nulla egész ötvenkilenc ezred.
-Hát Timi… ez nekem bonyi! Szerintem csináljuk azt amit eddig, és hátha Kayaba Bácsinak megesik rajtunk a szíve, és megnyom valami gombot, hogy a megfelelő bosst kapjuk… vagy valami.
Nyo igen, itt jött rá Shu arra a csodára, hogy miért éri meg lottózni… a lottózóknak. Még ha több szelvénnyel is játszunk, az is azt jelenti, hogy nem egy tortát osztunk el negyvennégymillió szeletkére, hanem mondjuk kettő vagy három darabot. Ugye mennyivel sokkal több fog nekünk jutni? Hát nem! Szóval hőseink rendületlenül folytatták a ki-be járkálást, egészen addig, amíg el nem jutottak a huszonhetedik próbálkozásig. A huszonhetes boss ugyanis a tizenegyes volt, azaz a holt lelkek őrzője. Ennél a játéknál történt ugyanis egy baki, mégpedig az, hogy amikor Shunak egyszerűen ki kellett volna sétálnia a teremből, a lábai lemerevedtek, és megmozdulni sem tudott. Timidus először csak finoman próbálkozott társa felkeltésével, majd úgy döntött, hogy a mancsaiba veszi a helyzetet, és egy erélyesebb lökéssel kitessékelte a lányt az ajtón, egyenesen vissza a hóba. Shu ott is csak kábán ült egy ideig, szótlanul, és csak bámult maga elé, Timidus pedig bal fülét félrefordítva helyezte a fejét az ölébe. Valami történt, és bár nem tudta, hogy mi az, azt tudta, hogy ilyenkor meg kell nyugtatnia a lányt, márpedig az odabújás megnyugtatja. Így telt el pár perc, mire az is kiderült, hogy mi is nyelte be a kis idomárunkat, és min is kezdett el gondolkodni ott bent, a teremben.
-Szerinted… szerinted beszélhetnék még Hisamével? Ha… ha Petert kapnánk ellenfélnek, akkor megjelenne Hisame is, és akkor talán megkérdezhetném tőle, hogy mi is történt pontosan. Szerinted… szerinted el tudja mondani? Tud velünk beszélni? Emlékszel… emlékszel, hogy mit mondott az áll Kayaba Bácsi erről a főtéren?
-Az említett boss a 11., a Holt Lelkek Őrzője. Ez a boss virtuálisan jeleníti meg az elhalálozott játékosok avatarját, amit pedig tudatnak nevezel, az pedig az adatbázisból betöltött információk, amellyel felvértezi az avatart. A boss képessége nélkül, önálló létezésre képtelenek ezek az avatarok, valós, formálható tudattal nem rendelkeznek.
-Az adatbázisból tölti be. Talán… talán elég információ lehet abban az adatbázisban ahhoz, hogy beszéljünk vele. Annyi… annyi mindenkivel szeretnék beszélni még Timidus! Olyan rengeteg név van a Black Iron Castle falán, és olyan sokakkal nem beszéltem még. Talán… talán Ozirisz kedvesét is megtalálhatnánk, és akkor elmondaná, hogy mi történt vele, és végre megnyugodhatna ő is. De… de…
-A harc elején az összes halott játékos neve egymás alá kerül, majd meg lesznek keverve, egy véletlenszerű sorrendet kialakítva. Ez van a bosstaktikák leírásánál. Annyi sok halott játékos van Shu, hogy nagyon kevés az esélyed arra, hogy pont azokkal találkozz, akikkel találkozni szeretnél. Még kevesebb, mint amennyi esélyed most arra van, hogy a tizennyolcas bosst kapd a sorsoláson.
-De… de akkor is egy esély. Timidus… kik vannak most a halottak között azok közül, akiket ismertünk? Hány név?
-Biztosan tudni akarod?
-Igen! Sorold a neveket!
-Akiba Yoshino. Elysion. Gunji. Ilsette. Judy Noxia. Kagome Sora. Kurokoto. Licht. Mameko. Noah Evangelos. Peter Worker. Rita Hanami. Tomoyama Tsubaki.
-Elég. Elég lesz Timidus. Ennyi… ennyi név sem elég ahhoz, hogy talán… talán valamelyikükkel beszélhessek?
-A Black Iron Castle falán több ezer név szerepel Shu. Pontosan…
-Nem érdekel! Nem érdekel, hogy mennyi név szerepel ott. Akkor… akkor nem érdemes megpróbálni, ugye?
-Elhanyagolható az esélye annak, hogy ismerős jelenjen meg Shu.
-Még nekem is. Még nekem is elhanyagolható, pedig mindenki azt mondja, hogy milyen sok embert ismerek.
-Állítólag akkor haltak meg a legtöbben, amikor mi még a Kezdetek erdejében voltunk. Akkor nem ismertél senkit, és úgy haltak meg, hogy nem is ismerhetted meg őket.
-Mindegy. Ez egy… amúgy is egy hülye ötlet volt Timidus. Ne haragudj, hogy ilyen butaságokról kell beszélned velem.
-Én nem haragszom rád Shu.
-Maradhatnánk még egy picit a kapu előtt?
-Ez a te napod. Ha úgy szeretnéd, akkor haza is mehetünk.
-Nem. Nem megyünk haza. Ha már idáig eljöttünk, akkor tuti, hogy megszerzem azt a jelvényt.
-Mit tegyek, ha újra eljutunk a Holt lelkek őrzőjéhez?
-Hát… majd megpróbálom összeszedni magam. Ha… ha nem sikerül, akkor ugyanazt mint az előbb. Köszönöm szépen, hogy segítettél.
-Ez a dolgom Shu. Azért vagyok itt, hogy neked segítsek.
Shu elmosolyodott, és magához ölelte a barátját.
-És akármi történjen, meg fogjuk szerezni azt a jelvényt. Én leszek az első, aki megszerzi, és… hát szerintem egyik jelvényért sem dolgoztunk még ennyit Timi.
-Időben és energiabefektetésben ez a megállapításod nem helytálló.
-Oké, oké, de én arra gondoltam, hogy szafarizni szeretek. Ezt meg nem szeretem csinálni. És sokkal könnyebb olyat csinálni, amit szeret az ember, mert akkor sokkal gyorsabban telik az idő.
-Nem telik gyorsabban.
-De úgy érződik.
-Számotokra, emberek számára talán.
-Hát… egyszerűen hidd el nekem, hogy így van. Elhiszed nekem, Timidus?
-Nincs okom kételkedni a szavadban.
Shu újra megölelgette a sárkányt, majd egy stresszoldó csokoládé elfogyasztása után, ami nem mellesleg a legutolsó szeletük volt, újra nekiveselkedtek a bossnak. Csak úgy pörögtek a szemeik előtt a számok. Tizenhatos, tízes, hatos, tizenkettes, sorra az összes boss, és még egyszer a tizenegyes, de most már Shu a saját lábán lépett ki a csarnokból. A negyvenötödik próbálkozásnál a kislány újra a falat támasztotta.
-Pfff… ötvenig megyünk Timi, utána viszont hazasétálunk. Majd megpróbáljuk jövőhéten is.
-Ahogy gondolod, Shu.
-Hát így gondolom…
Felelte nem éppen magabiztosan, és egy utolsó kis fohászt, olyan lécci-lécci félét küldött az ég felé. Úgy tűnik ez megint bevállt, ahogy a játék során már oly sokszor. Beléptek a sötét csarnokba, majd lassan materializálódott előttük a pálya. A tizennyolcadik boss, Meskiz, a Csendes Gyilkos. Shu arcára elégedett mosoly, na meg persze egy hálás is, majd azt követően egy na végre pillantás futott föl, majd mintha valami kardot húzna elő, úgy hívta elő a pecabotját az inventoryból. Még mindig szerette a mobocskákat, de erre a napra elege lett belőlük. Persze most is vigyázott szegény krokikra, oda dobta a horgot, ahol nem akadnak bele, majd amit a rendszer kijelezte neki, hogy megvan a hőn áhított teljesítménye, szinte kiájult a teremből. Végre! Végre vége van, és soha többé nem kell ezt az undok épületet látnia. Fel sem állt, egyszerűen előhívta a Hazatérés kristályát, majd úgy fektében hazateleportáltatta magát is és Timidust is. A kitartáspontjai ugyan még mindig maxon voltak, de lelkileg úgy tűnik még van hova pontot pakolni…

Sorrend:

by **Lizbet** Kedd Márc. 03 2015, 18:51

0 pont, sajnos nem értél el helyezést

by Ajánlott tartalom

Szafariteljesítmény

Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény

Re: Szafariteljesítmény