Szo vs Ai

by **RenAi** Kedd Feb. 03 2015, 20:47

Hinari utáni harc után. Izé nos hát akkor. Elhatároztam valamit:
Ráncba szedem magam és a céhet. Mármint sokkal többet akarok velük foglalkozni. Megismerni őket. Igazán megszeretni, meglátni a bennük lévő jót, és nem elbújni az esetleges rossz elől. Ha bármit tehetek értük én megteszem. Újra közéjük akarok tartozni.

Határozott léptekkel, már már csörtetve indultam meg a port után a céhház felé. Nem tudtam ki vagy mi fog fogadni. Sőt reméltem hogy lesznek akik még megismernek, legalább látásból. Miután kiköltöztem leginkább csak karácsonykor jártunk össze. Meg a legutolsó alkalom amikor ott voltam, az az volt amikor mindenki eltűnt. Akkor nagyon megijedtem. Nem mondtam senkinek, de az eset után még napokig amikor csak eszembe jutott, bőgésroham kapott el. Még szerencse hogy Jin nem volt otthon. Nem tudta volna eldönteni hogy mi bajom van… Bár az igazat megvallva, talán megvigasztalhatott volna, elmagyarázhatta volna hogy nem lett gond és már felesleges ezen aggódni. Bár lehet hogy hagyta volna hogy jól kibőgjem magam a vállán. De ez a sok volna… Éppen napokig elhúzódó küldetésen volt és ezek után még inkább magamra hagyatva éreztem magam, arról nem is beszélve hogy szinte percenként néztem a barátlistát. Hogy aktívnak jelöli-e…. Borzalmas egy időszak volt. Szinte fizikai fájdalmat okozott, mint ahogy az is hogy rá kellett ébredjek hogy rosszul csinálom a dolgokat, és rosszul gondolkodok. Nagyon rosszul, és most mindezt helyre is fogom hozni. Mosolyodtam el.

Becsengettem az ajtón, ha kellet ha nem jött senki benyitottam. A nappaliban nem láttam senkit. És nem tudom ki hol lehetett. Kicsit szégyelltem is magam, sőt idegennek éreztem magam abban a nagy épületben. Mindenesetre nem akarom magam rá erőltetni senkire, úgy döntöttem hagyok egy kis üzenetet, és aki jelez annak ürülök. ^^”

Kód:: Sziasztok, jártam ma itt, de nem láttam senkit és zavarni sem akartam. Ha valakinek van kedve küzdőterezni, arénázni vagy szimplán csak összeülni egy kicsit sütizni, az jelezzen. :3

Odafirkantottam egy macska arcos smilet, és el is hagytam az épületet. Üzenetben bárki jelezhet, és talán eddig azért nem is történt ez meg, mert ők is úgy gondolták mint én. Talán csak nem akartak zavarni. De most ezt a helyzetet is kiküszöböltem. o/

by **Szophie** Szomb. Feb. 07 2015, 18:47

Vezér sok mindent tudott, amit alapvetően nem gondolnánk egy egyszerű petről. És az olvasás képessége is az ilyen tulajdonságai közé tartozik. Noha nagyjából ugyanolyan tudással rendelkezik, mint egy átlagos húsz év körüli srác. Teljesen tisztában van a világ dolgaival, a kintiével is, ugyanúgy ismeri a szavakat, kifejezéseket általánosságban, és írni és olvasni is képes. Mintha tényleg egy ember volna. Logikával, és alapvető tulajdonságokkal ruházták fel, melyek miatt emberszerűvé vállt, noha azért mégsem teljesen, hisz nincs múltja, és valljuk be, jövője sem igazán lesz a játék után. Illetve programjaiban minden egyes érzést és egyéb tulajdonságot felülírt gazdája iránti elkötelezett hűsége.
Ettől függetlenül szoktak önálló gondolatai lenni, és szokott egyedül cselekedni. Természetesen legfőképp gazdája érdekében.
És mikor éppen kifelé tartott a céhházból, miután eleséget hagyott hátra Bruminak és Falatnak, észrevette a kifüggesztett kis felhívást a falon. Furmányos kis farkas tekervényeiben pedig egy ötlet született meg.
Én pedig hamarosan egy üzenetet írtam RenAinak, annak ellenére, hogy a lehető legkevésbé sem kívánkoztam emberek közé. Ám a petem igazán meggyőző tud lenni, ha olyasmiről van szó, amelyből hasznomat reméli. Én pedig engedtem neki, hisz semmi kedvem nem volt vitatkozni. Hogy ez ellentmond annak az elhatározásomnak, hogy sokkal komolyabb, és erőt mutatóbb leszek? Ohh, dehogy. Így is én maradtam kettőnk között az uralkodó fél, csupán csak adtam neki némi engedményt, szolgálataiért cserébe. Vagy valami ilyesmi.. Nem kell mindig mindenre nemet mondani.
Szürke kabátom gallérját felhajtva vártam a mezőn Ai-chan érkezését a megadott időpontban. Egyáltalán nem tüzelt fel a gondolat, hogy összemérhetem vele az erőmet, mégis, azt sem mondhatom, hogy nem vártam a találkozót.
Pontosan megírtam neki, hogy harcolni szeretnék, némi gyakorlásképp, esetleg játszhatnánk valamit - hisz az nálam ugyanúgy gyakorlást jelent, és kihívást, természetesen.
Csendesen elkezdtem dúdolászni, miközben vártam, tekintetem a szürke égboltra emelve.

by **RenAi** Kedd Feb. 10 2015, 20:44

Egy cédulát hagytam a céhházban remélve hogy valaki majd csak jelez, meglepett hogy milyen gyorsan kaptam is választ méghozzá Szo-tól. Valahogy mindig úgy alakult hogy túlzottan nem tudtuk megismerni egymást pedig nekem szimpatikus volt a lány. Hinari is mondta hogy aranyos, de akkor is alig van pár emlékem róla csupán. A privát üzenetre gyorsan válaszoltam, hogy rendben ott leszek a megbeszélt időre, majd amint tehettem útnak is indultam. Nem kellett sokat utazgatnom háll’ a magasságosnak, és a mezőt is ismertem ahova hívot. Ahogy beléptem a szintre a szürke komor időjárás fogadott. Hűvös szél, szürke felhők és a fűszálak is jóval fakóbbnak tűntek mint kellett volna. Ahogy közeledtem a megbeszélt helyre egyre csak kezdtem érezni valamiféle sötét, frusztrált aurát. Na jó, valószínű csak beképzeltem, de elszórakoztam a gondolattal hogy valami élet és életkedv szívó szörnyike ólálkodik a közelben, lecsapjuk és rögtön nyár lesz… Na jó, a fantáziám már nem a régi, de ahogy közeledtem egy halk dallam csapta meg a fülem, az észlelésemmel hamar kiszúrtam a lányt, feltűnt a jelenléte, és már messziről széles mosollyal fogadtam. A kezeimet a magasba kalimpálva jeleztem hogy megérkeztem, majd amint közelebb értem megszólaltam.
- Szia, csak nem az időjáráshoz öltöztél? – Kérdezek elvigyorodva, bár lehet nem fogja érteni a humorom.
- Nos, ha harcolni szeretnél akkor itt vagyok, utána elmehetnénk esetleg inni valami meleget. – Mosolyodok el.
- Nem messze innen ismerek egy teázót mellette pedig van egy játékház, különböző egyszerű minijátékokkal, mint például a plüss fogó, vagy az üsd fejbe pár pontét a szörnyeket, vagy a céllövölde. És a jegyeket be lehet váltani apróságokra, szórakoztató egy hely. – Mosolyodok el. De előbb harcoljunk akkor, és ha kiküldte a meghívót, első lépésként bekapcsolom a pont gyűjtő képességem ha tehettem, majd megvártam hogy ők kezdjenek.

by **Szophie** Szomb. Feb. 14 2015, 23:31

Voltaképp a határozott kiállásom elérése felé vezető úton a harc is egy akadály volt. Igen, mindenekelőtt megfelelő kiállást kell szereznem a harcokban. Mert akit ilyen módon tisztelnek, azt máshogy is. Ez már csak egy ilyen világ. És tényleg ebben kell jónak lennem ahhoz, hogy megfelelően tiszteljenek. És RenAi egy tökéletes kezdet, ezt Vezér is, én is jól tudtuk. Rengeteg élete van, már csak az a kérdés, hogy az a millió rátett pont többet ér-e, mint az a millió pont, amit mi a sebzésünkre meg egyebekre költöttünk. Mert ha nem, akkor a legközelebbi adandó alkalommal akár válthatunk is.
Egyébként megfontolandó az, amit a lány csinált. Igen, az embernek a legfontosabb dolog az élete. És mégis hogyan máshogy tudná garantálni annak biztonságát egy ilyen világban, ha nem így? Minden bizonnyal ez a legjobb megoldás erre. Na de persze én nem féltettem igazán az életemet, sőt, vannak napok, amikor kifejezetten várom már, hogy mikor is érkezik el a nagy nap, mikor anyámékhoz és őseimhez a mennyekbe menetelhetek.
Ott ültem a szürke felhők alatt, ábrándos tekintettel, ám holt sápadtan, karikás szemekkel. Rövidke hajamat birizgáltam egyik kezemmel, melyben kivételesen a virággá avanzsált babérkoszorút csattá változtattam. Az fogta félig félre a frufrum.
Felsóhajtottam. Igen, ez a hamisíthatatlan RenAi. Nem is értem, hogyan mehettem bele a mindig kicsattanó lánnyal való találkozásba. Vezérre pislogtam. Talán ez direkt a célja volt? Persze.. tényleg jót tenne egy lányos nap.. Talán... Habár nem tudom, mennyire is vagyok képes beleélni magam. Tény, hogy találkoztam pár emberrel, akik előrébb lendítették az állapotomat, ám ez sem elég arra, hogy igazán azonosulni tudjak egy vidám lány szerepével. Nem, én ennél sokkalta letörtebb és szomorúbb vagyok. És nem csak az idő miatt.
- Szia. - köszöntem neki. - Vagy csak ő öltözött hozzám. - húztam mosolyra a számat, ám ebben semmi biztató, semmi mosolygás nem volt igazából. Ez semmilyen volt.
- Rendben, benne vagyok. - bólintottam. - Biztosan mesés hely! - jajj nekem. És most.. hogyan tovább? Csak úgy támadjam meg? Én ehhez nem értek, annyira nem szeretek csak így harcolni..
- Esetleg nincs kedved.. valami játékot belevinni a harcba? Nekem a sima megtámadás az olyan.. túlságosan.. egyszerű. Nem túl szórakoztató. - Vezérre pillantottam, és láttam, hogyan formálja száján: dehogynem. Ám hangosan nem mondta ki.

by **RenAi** Vas. Feb. 15 2015, 18:59

Meglepett hogy pont Szophie-től kaptam a választ, és hogy pont küzdőre hívott, vagyis hogy nem is tudom. ><” De a lényeg a lényeg hogy örülök neki. ^^
Mintha elvágták volna a mepp-et egyik részén majdhogynem sütött a nap, majd a másik felén teljes szürkeség honolt. Biztos valami nagyobb felhő kúszhatott át az égen, mindent fakó piszkos komor színekbe borítva, de mint minden ez is elmúlik és amint a szél arrébb fújja ismét kisüthet a nap. Már messziről kiszúrtam a melankolikus dallamot, és a hang gazdáját is, majd a kis-nagy petjét is. Igaz, egyiküket sem ismerem igazán, de íme a legmegfelelőbb alkalom. Vicces hogy régen a másik megismeréseként fogtam fel a harcokat, de ez az utóbbi időben változott, és most ismét kezdek visszaállni lelkes önmagammá. Úgy érzem senki nem boríthat ki ebből az állapotomból. Törtető, erős vágyakkal és elszántsággal telinek érzem magam, aki elé állíthatnak bármilyen akadályt fel sem veszi. Nos igen, ezt hiányoltam és úgy látszik idő kellett míg visszaállnak bennem a dolgok, és még egyszer nem hagyom magam. Nem eshetek szét így… és nem mondhatok le másokról a saját önös gyávaságomból…

Széles mosollyal köszönök a lánynak, majd viccelődni is megpróbálok. Először fel sem fogtam a dolgokat… mármint hogy mit látok, és hogy az a mosoly sem volt igazi amit felém küldött. Pár másodperc elteltével tűntek fel csak a rendhagyó dolgok. A haja hogy rövidebb, a pillantása, és a mosolyának üressége. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de nem önmagamban, hanem hogy mire is volna szüksége a lánynak. Hogy tényleg az én jókedvem kéne az orra alá dörgölni, remélve hogy ragadós… vagy kérdezzek rá a dolgokra?... De nem ismerjük egymást annyira hogy bármit is elmondjon, ha viszont… játszom a vakot az sem jó. Smile

Mit tegyek? Noh tessék én és a biztosság. Viszont nem állhatok mint valami vatökör egy helyben, így gyorsan meg is szólalok.
- Jó lett így a hajad, amúgy… nem furcsa? Nem hiányzik? – Kérdezek rá, biztos szokatlan lehet, és ha megakar talán megnyílik, úgy tudom hogy a lány is japán, és ugye japánban akkor vágatják le a hajukat a nők ha szakítanak a párjukkal, ez manapság egyféle hagyományként nőtte ki magát… a rossz hangulata is enged erre következtetni, de… nem akarok elhamarkodott butaságokat levonni. Lehet csak furcsa egybeesés… Nem akarok rosszat így hallgatok az elméletemről, úgyis szokásom túlkombinálni a helyzeteket… Majd a beszélgetés folytatódik, a lánynak nem mondanám hogy megered a nyelve de legalább reagál, a mondandóimra, bár ez is kissé üresnek tűnik. Az elképzelése hogy találjak ki valamit a harc kimenetelére meglepett kissé. Na jó nem kissé. Álltalában ezek spontán szoktak jönni, mint például a vadászat, a verseny és Suzume esetében a vetkőzés. oO Mégis mi olyan ötletem lehetne ami bejöhetne neki.
- Ühhmmm … godnolkodom. – Teszem az ajkaim elé a kezem, miközben próbálok valamit kitalálni. És persze pont most blokkolok le… pont most nem jut semmi használható az eszembe… Majd összecsaptam a kezem lelkesen.
- Megvan. Annyi csokit kell megenni ahány találatot, beviszel. Tehát, az aki üt és talál, az eszik. ^^ - És erre meg is vannak a megfelelő édességeim. Majd előhívtam az inventorymból egy jó adag alkoholos bombont. Imádom őket, bár ezekből még nem ettem egyszerre sokat, és kicsit aggódok is, de hát ezek bombonok… baj csak nem lesz belőle. :3

by **Szophie** Szer. Feb. 18 2015, 21:36

Előrehúztam egy hajtincset, és az arcom elé emeltem, hogy láthassam. Jó lett? Nem tudom. Nem tudom értékelni. Fogalmam sincs, mi a jó, és mi a rossz. Csak úgy van. Azt sem tudom, mikor, vagy miért csináltam. Nem emlékszem. De eddig senki sem vette észre. Érdekes, hogy pont itt, pont most, pont ő. És még meg is dicséri. Azt hiszem, ezt egy jó dolognak kell vennem. Habár tényleg fogalmam sincs. Dicséret? És milyen értelemben áll jól? Fiatalít vagy öregít? Komolyabb vagy komolytalanabb? Szophiesabb? Magyarázd meg, kérlek! Persze, ezt csak így nem kérhetem tőle. Természetesen nem. Csak talán gondolatban, kicsit. Mert jó lenne, ha érteném. Hogyan jól?
Furcsa? Mit nevezünk furcsának? Egy haj levágását aligha nevezném annak. Persze, más. De nem furcsa. Csak zavaró. De most még az sem igazán. Csak néha jut eszembe, hogy ez van. Csak amikor ujjam köré akarok csavarni egy tincset. Csak ha előre akarom fésülni. Csak amikor előrehajolván nem lóg a nyakamba, miközben a szemembe ugyanúgy. De, ilyen értelemben véve furcsa. De mégis mikor gondolkodnék ilyen apróságokon? Jó az, akinek erre van ideje, ereje, lelkiállapota. Ha valakinek ez a legnagyobb problémája. Még csak arra sem emlékszem, hogyan, mikor, vagy miért vágtam le.
- Nem. - válaszoltam egyszerűen. - Habár lehet, visszaállítom majd. - próbáltam még hozzátenni valamit, hogy ne legyen ennyire üres és egyhangú a beszélgetés. Ha már erőlködik, mert látszik rajta, hogy próbálkozik, akkor valamit nekem is talán tennem kéne ennek érdekében.
Haloványan elmosolyodtam ötletére. Igen, ez teljesen jónak tűnik! Tetszik az ötlet. Jelenleg a harcra is akarok koncentrálni, de attól még a csokoládét továbbra is szeretem. Kérdés, mennyire vagyok képes legyömöszölni a torkomon egyáltalán. Habár tény, hogy már megint nem ettem régóta semmit. Egy kissé éhes vagyok. Talán menni fog. Ha ez a játék feltétele, akkor megteszem. Ez egy jó módszer arra, hogy egyek végre.
- Nekem tetszik. - jelentettem ki. Olyan furcsa volt.. Ennyi? Máris kezdjünk neki a harcnak? Én sosem szoktam ennyire elkapkodni. Nem, ilyen nem igazán fordult még elő. De rendben van, akkor elküldöm a harc felkérést.
- Fél életes, rendben? - kérdeztem tőle kuncogva. Nah igen, még a fél életét is sokáig fog tartani, míg leütöm, gondolom.

by **RenAi** Hétf. Feb. 23 2015, 21:34

Valami nem stimmelt, nem tudnám megmondani hogy mi, vagy hogy miért, de éreztem hogy valami nem okés. Aggódtam is a dolog miatt, de nem tudnék miképp rákérdzni, sőt nem is tudom hogy egyáltalán rákérdezhetnék-e, bár remélem hogy csak azért van ez az érzésem mert nem ismerem annyira a lányt. Lehet csak rosszabb napja van. Igaz kedves, mosolyog és minden kérdésemre válaszol, mégsem éreztem kereknek a dolgot. Kicsit meg vagyok lőve a dologgal, a helyzettel és úgy látszik manapság az emberekkel. Huhh… Legbelül felsóhajtok, remélem csak én látok rémeket és kombinálok csupán, van hajlamom ám rá. ><”

Majd megjegyeztem a haját, meglepett hogy rövidebb a szafarin még hosszú volt, és az igazat megvallva kicsit még irigyeltem is. Ezért kicsit sajnálom ugyanakkor tény hogy ez is jól áll neki. Bár az arca olyan lehet akinek talán minden frizura jól állna. A kérdésemre egy nem a válasz amit kisvártatva folytatás követ. Furcsa volt, valahogy nem tudtam összeadni a dolgokat. Felsóhajtottam.
- Amúgy igaz hogy nem ismerlek igazán, de ha valami gond van vagy bánt mond el nyugodtan, hátha segít már az is ha csak meghalgat valaki, és ha olyan ígérem nem mondom el senkinek. – Nos megtettem, kiderül hogy bolondot csinálok-e magamból, bár remélem igen, mert akkor nincs probléma. Jobban belegondolva a mondatomba akkor fel sem tűnt mennyire beképzeltnek is hangozhat valakinek, főleg egy tök idegennek, pedig én csak nyitott és kedves akarok lenni. Viszont nem tudom hogy jól csinálom-e. Már ezt sem tudom. Gweeeh kezdek visszaesni a bizonytalan dolgok sűrűjébe, amikor nem tudom eldönteni hogy mi a jó és mi a nem, hogy mibe hogy kéne döntenem, pedig eddig ez olyan rutinosan működött…

Ha mégis úgy döntött hogy tereli a dolgokat és inkább harcol akkor megesik az alku, és meg is kezdjük a dolgokat.
- Persze, nekem megfelel. Yupp és még valami, a vesztes vendégel. – Utaltam arra hogy elmehetnénk valahova, persze csak ha vevő a dologra.

by **Szophie** Szomb. Feb. 28 2015, 18:18

Meghallgat. Ez a szó annyira csalóka. Annyira közel áll a "meghalt" kifejezéshez. Egy pillanatig azt is értettem, aztán agyamban helyre kattantak a kerekek, és így már tudtam, azt mondta, meghallgat valaki. Mégis, összerezzentem a szó hatására, még mielőtt felfoghattam volna valódi jelentését, és ettől csak még jobban vonakodtam a válaszadástól. Kedves lány. Tudom, hogy megbízhatok benne, még akkor is, ha nem sokat beszéltünk eddig. Ő volt az, aki ebbe a csodálatos céhbe invitált annak idején. Így pedig nem hiszem, hogy pont előtte kellene eltitkolnom egy ennyire egyszerű dolgot.
Mégis, nehezemre esett kimondani. Ez az egész.. Fájdalmas. Összeszorítottam fogaim, lehajtottam fejem, majd mélyet sóhajtottam.
- Zu.. Zu meghall.. - gat! Meghallgat! Igen, ő jó barát volt. Neki akármit elmondhattam.. volna. De már többé nem mesélhetem el neki, milyen volt a napom, mik történtek velem, mi nyomaszt, mi bánt.. Már ő az, aki bánt. Az, hogy nincs.
- Meghalt. - mondtam ki végül a szót nagy nehezen, ám ugyanennyire hirtelen.

Bólintottam. Rendben, ez csak természetes. Ha veszítek, akármikor meghívom a lányt. Én is mindig így játszom. Rennel is mindig fagyikban fogadtunk. Epres fagyiban. Egy sokkal boldogabb időszakban, amikor még nem vesztettem el senkit.. Aztán.. Aztán azóta minden megváltozott. És mintha egyre csak lejjebb süllyednék. Persze, most egy kicsit.. talán kezdek visszaszokni. Rey utat nyitott, habár még mindig nem űzhette el teljesen a gyászt. De gondolataim valamelyest új irányokba fordultak.
Ám szomorúságom továbbra is uralt, és egyáltalán nem sikerült elnyomnom. Hisz RenAi is olyan egyszerűen észrevette. Na ne mintha annyira tettetni akarnám, hogy jól vagyok.
Vezérre pillantottam. Nem voltam benne biztos, hogy most mi is a teendő. Akkor.. egyszerűen támadjam meg?
- Izéé.. kezdhetjük? - kérdeztem meg a lánytól, majd ha igent mondott, hirtelen elkezdtem szaladni... az épp ellenkező irányba, kicsit srégen oldalra. Vezér közben a másik oldalirányba futott, de ő egyenesen a lány felé, megpróbálva támadni őt. Én pedig tartottam a távolságot, ha utánam eredt is. Mindig nagyjából 20-30 métert igyekeztem tartani közöttünk.

by **RenAi** Szer. Márc. 04 2015, 12:44

Éreztem én hogy valami nincs rendben, és egyre inkább kiderült hogy nem az amire gondoltam… a mondata első felére mikor még nem mondta ki teljesen, szimplán csak rávágtam volna hogy mentsük meg akkor hisz nem múltidőben beszélt… de mielőtt bármit is mondhattam volna… kijavította magát. Mielőtt bármit is mondtam volna szimplán csak leültem egy nagyobb sziklára, mama mellé invitálva őt is. Nem tudtam mit mondjak… fel akartam vidítani de egy ilyen helyzetben nem lehet ilyet… nem csak mert fizikai képtelenség, meg mert nem volna helyénvaló, de leginkább meg szerettem volna nyugtatni, békíteni picit. Bár még nem tudtam hogy érjem el… majd elkezdtem valahol…
- Mondhatnám hogy tudom hogy mit érzel de azzal hazudnék. Csupán sejteni tudom hisz… nekem Rita is eltűnt, Tsubaki meghalt, és nem rég tudtam meg hogy Peter is… szerettem őket… nagyon… viszont… először összezavarodtam, nem akartam elfogadni hogy tényleg megtörtént. Mármint Ritát még mindig nem tudom, de nála még van esély… valami… valahogy…- Úgy éreztem hogy nem haladok jól…
- Tudom hogy ez nem segít és öhm… talán az segíthetne ha beszélnél róla, hogy milyen volt, mesélnél róla hogy miket csináltatok együtt, hogy ha visszaemlékeznél rá mindenre… hisz ezekkel az emlékekkel tartod őt életben… szerintem. – Próbáltam valami biztatót mondani, és csak reménykedtem hogy sikerül, hisz… nem ismertem annyira a lányt hogy tudjam miként beszéljek vele bármiről is.
- És ha késznek érzed magad rá, valamikor elmehetnénk a Black Ironba meglátogatni őket. – Igen, nem szeretek oda járni, de valahogy mindig egy furcsa felkavart nyugalommal távozok az épületből.
- Amúgy nem muszáj harcolnunk, ha nem szeretnél akkor csináljunk valami mást. – Ajánlom fel, hisz nem tudhatom biztosra hogy most tényleg jó lenne-e neki harcolni, bár lehet kiadná a felesleget legalább…
- Persze-, felelem. Majd aktiváltam a képim, amivel pontokat tudok gyűlyteni. Csak néztem mikor Szo elszaaladt Vezér pedig közeledett. oO Azt hittem megfutamodik, hogy mégsem akar harcolni, így hirtelen védekezni sem tudtam. Ami annyit jelentett hogy Vezér beért és támadt én pedig sebeződtem.

/Öhm direkt nem írtam le a sebződét mert nem írtunk pontokat. Akkori vagy mostani statokkal játszunk? Plusz Vezér most a pet alakjában van?/

by **Szophie** Szomb. Márc. 14 2015, 21:06

Sajnálkozva sóhajtottam egyet. Remény. Hát őt is rendszeresen látogatja ez az illékony, édes barack illatú kellemes hölgyemény. Kedves szellőkánt csapja meg az ember szívét, és feltölti nyári napsugárral. Pedig ez már csak árnyéka önmagának. Holmi szeptemberi vénasszonyok nyara csupán. De mégis kapaszkodunk belé, és boldogan kijelentjük, igen, még tart a jó idő! Még minden visszafordulhat a régibe.. Holott már a fák levelei megsárgultak, és a természet voltaképp tudja, hogy itt van már a tél a küszöbön. De mi még kapaszkodunk képzeteinkbe, a rövid nadrágba, a pólóba, a fagyiba, és a meleg tengerpartba. Az ő nyara Rita volt. Az én szép remény hölgyem pedig a csoda. Isten, varázslat, akármi, ami segíthet. Imádkozom, kérek, sóhajtok. És a remény fel-fel csillantja arcát mindig, mikor egy hullócsillag repül át az égen. Hátha most mégis sikerül.
Ne értsetek félre, természetesen nem hittem az ilyesmiben. De ez a karcsú, ragyogó hölgy minden hihetetlennek értelmet adott.
Egyetlen egyszer néztem rá a fekete betűkre. Egyszer csupán. Azóta nem mertem. Mert mi van, ha csak én láttam félre? Hisz a szürke és a fekete között annyira kevés a különbség.. Igen, akármikor félre nézhettem. És biztos meg van az oka rá, hogy ennyi ideje nem keresett. Nem ez lenne az első alkalom. Lehet, megint börtönbe került. De még él. Mert én akarom, hogy éljen. Imádkozom érte. Hát teljesülnie kell, az Isten szerelmére! Vagy az ördögére! Legalább az a nyavalyás teljesíthetné a kérésem! Ha már úgyis annyi van a rovásomon, hogy a pokolba kerüljek érte!
- Én.. - az orromat kezdtem masszírozni, becsukva a szemem. - Nagyon megbántottam. Talán nem is egyszer. Szörnyen viselkedtem. És mégis kedvelt. Erről.. nem tudok beszélni. - mélyet lélegeztem. - De semmi gond.. majd valahogy.. túl teszem rajta magam. Megint. - nem, ez nem volt igaz. Már olyan értelemben sem, hogy a szüleim halálán sem tudtam túltenni magam, hiába nem látszott ez. A mosoly mögött mindig ott volt a keserűség. Most pedig már az őszinte mosolyra is képtelen vagyok. Talán mindörökké elvesztetem rá a képességem. Ahogy elvesztettem a hitem a sorsomban. Kárhozatra vagyok ítélve, földi életem alatt.
Nem nagyon akartam megszabadulni az reménytől, így csak ránéztem a lányra, és néztem hosszú percekig némán. Menjünk el.. a Black Ironba? Nem. Az egy rúgás lenne belém. Ha a neve tényleg fekete.. De butaság. A remény akkor sem hagy el. Láttam a szüleim koporsóját. Mégis hittem, hogy mást temettek vele. Vagy Isten visszavarázsolja nekem őket. Az is lehet.. egy másik Kazuma.
- De, harcoljunk. Hisz ezért jöttünk. - így hát párbajfelkérés, meg a szokásos dolgok, és támadásba is lendültünk.
Egy széles kanyart futottam le, és míg Vezér elölről foglalta le Ai-chant, én igyekeztem mögé kerülni. Persze csak óvatosan, nem elkapkodva a dolgot. Még mindig tartottam egy 3-5 méteres távolságot. Nem mentem közelebb. Vezér pedig támadt. Most sípcsontot.

/Nem tudom az akkor statokat.>< Vezér pedig pet alakú, igen.^^/

by **RenAi** Vas. Ápr. 12 2015, 12:45

Szophie nincs jól… ezt már éreztem amikor megpillantottam őt, akkor is. Nem tudtam mi történt, és még most sem vagyok benne biztos, csupán annyi hogy Szophie egyik barátja meghalt. Nem ismertem őt, legalábbis névről, lehet ha látnám kiről van szó akkor tudnám. Szophiet két alakkal láttam együtt csupán Tachival, meg egy másik sötét alakkal még régen a bosson, de ez nem jelenti azt hogy biztosan róla volna szó. Nem mertem rákérdezni, nem tudtam mit is csináljak, hisz bármit is csinálnék… nem hiszem hogy jobban tudna lenni tőle, de ettől még nem hagyhatom magára. Tudom milyen rossz is ez, meg mikor ócsárolnak valakit akit nem is ismernek, azt sem tudják kicsoda… és még a hülyeségüket is elhiszik… én elvesztettem a fejem, mikor Suzume hazugságokat mondott Ritáról. Nem is emlékszem mindenre, csupán arra hogy most is görcsbe rándul a gyomrom, elsötétül a tudatom és gyötrő érzések kerítenek hatalmukba… De nála más a helyzet. Nem tudom mit mondhatnék neki, az ötleteim is csak spontán jöttek, nem gondoltam át őket. És nem is voltak jók, még szerintem sem. Igazság szerint ez az a helyzet amikor talán nem lehet helyeset mondani, csupán mélyen együtt érezni a másikkal. Segíteni szeretnék neki hogy jobban érezze magát, hogy ismét olyan csenevész és természetes lányka legyen mint amilyen volt. Most is próbál önmaga lenni. Látom hogy harcol, erősen, minden erejét bele adva… és szeretném is támogatni őt. Nem tudok mi mást mondani, így inkább megölelem ha engedi. Ez most nem a bohóckodás helye, nem kell okosaknak tűnő dolgokat mondanom, nem mondhatom hogy tudom mit érez hogy ne érezze magát egyedül. Ez az amiben nem segíthetek neki, se szavakkal se tettekkel, nem tehetek mást csupán mellette leszek, és mikor tudja mire lesz szüksége, megadom neki.
- Tényleg nem muszáj harcolni. – Jelentem ki immáron harmadjára, nem tudom hogy jót tenne-e neki, bár ha bele gondolok csupán vinni szeretné a minden napjait, ebben viszont támogathatom. Ez is a harcának a része.
- Ha szeretnél akkor rendben. – Azzal elfogadtam a meghívást, és ő helyezkedett is. Én aktiváltam a képességem, Vezér pedig már támadott is. Fel sem tűnt hogy mikor változott át, de nem hagytam hogy ez elvegye a figyelmem. Igazság szerint nem kellett, támadnom még, nem is tudtam volna, így hagytam hogy a farkas koma megharapjon, és fogai mélyen a bokámba fúródjanak. Nem védekeztem.

/Gome a gyenge postért akk ide írom az enyém jelenlegit. Ha te is megteszed akkor beírom a támadásból érkezett sebzéseket./

Élet: 72=360
FK.:34+19=53
Erő: 0+6=6
Kitartás:13+6=19
Gyorsaság: 26+20=46
Spec:30+33=63
Páncél:123

Összegyűjtött pontok: Később beírva.
Oáncél:?
Élet:?

by **Szophie** Vas. Ápr. 12 2015, 22:36

Valahol mélyen sajnáltam az egészet, hiszen a lánnyal még olyan keveset beszéltem csak. És most is ilyen állapotban lát. Ahhoz képest, ami céhtoborzáskor volt, ez majdhogynem szöges ellentétem. Persze akárki megértheti, hogy miért van ez. De igazából nem is akarom, hogy megértsék. Nem akarom a részvétüket. Én csak azt akarom, hogy elfelejtessék velem ezt az egészet, hogy a hétköznap apró feladataira tudjak koncentrálni, hogy az egyszerű teendők lekössenek, és rajtuk vegetáljak. Aztán majd szépen lassan fölépítkezem. Így vagy úgy. Egyszer már megtettem. És nem csak magamat, egy virágzó vállalkozást is építettem mellé. Még talán jót is tehet az egész.
Mehh.. Micsoda buta gondolat. Mégis hol tehet jót ez? Csak megint elesem. Eltűnök. Megszűnök. Nem akarom.. Tudnom kell, hogy élek. Vagyis..nem. Csak a tudatomat kell eltemetnem. És úgy élnem. De nincsen másra szükségem, csak hogy valami életben tartson. Egy munka, egy terv, egy cél, akármi. Jelen pillanatban a harc.
- Szeretnék. - ismételtem meg magabiztosan, még bólintva is egyet, fegyveremet erősen megmarkolva, megszorítva. Most erre kellett koncentrálnom. Figyelni a légzést, a mozdulatokat, terveket gyártani, harcolni. De hiába akartam koncentrálni, ha ilyen egyszerűen engedte csak, hogy eltaláljuk. Mintha egy box zsákot püfölnék. De nem. Biztosan csapda! Csak nem tudom, mi lesz az. Ki kell találnom! Addig viszont ki kéne használni, hogy ennyire egyszerű eltalálni.
Igazából nem volt túl sok vesztenivalóm, főleg, hogy ez egy egyszerű gyakorló meccs volt. Így pedig én is közelebb futottam, persze csak a háta mögött, ahol remélhetőleg csak későn vesz észre. És igyekeztem megtámadni, miközben előlről Vezér foglalta le, aki most cikkcakkban futott, ám végül bal oldalról támadt, egy jól irányzott karmolással, hogy aztán rögtön vissza is ugorjon utána. Nem mintha neki sok baja eshet, hiszen nem támadható. Mégis, a megszokás ugye.
Én pedig a háta közepét próbáltam célba venni. Azt úgysem egyszerű elérni.
Közben átfutott az agyamon. Vajon most arra megy ki a játék, hogy jól teletömjem magam csokival? Ugye ahány találat, annyi csoki.. Ha odakint lennék, egy ilyen akció után elhíznék, elnézve az életpontjait. Neutral

Élet: 170/170
Páncél: +55
Erő: 14
Irányítás: 70
Kitartás: 30
Gyorsaság: 62
Spec.: 20

by **RenAi** Pént. Ápr. 17 2015, 19:40

Nem voltam benne biztos hogy mit is kéne tennem, hogy mi lenne az igazi teendő amivel segíteni tudnék. Voltak már hasonló helyzetek, bár talán ennyire mélyen még senki sem volt, akivel szembe futottam. De láttam rajta hogy harcol, vérrel, verejtékkel, könnyekkel és hazug mosollyal, de harcol. Épp ezért volt lehetőségem… nem ez túl pökhendi. Leginkább ezért volt esélyem arra hogy kapcsolatot létesítsek vele, és hogy ne húzódjon be a sötét magányba mindenkit kizárva onnan. Az nagyon rossz lenne… De így nem az. Vagyis inkább csak kevésbé.

Mikor megkérdeztem hogy tényleg harcolni akar-e, akkor egy határozott bólogatással követett választ kaptam, amit nem utasíthattam vissza és ráadásul még tele is tömöm endorfin-al, vagy mivel. Buta vagyok én az ilyenekhez, de ha valaki valamitől boldog lesz, az csak jó ugyebár. Tehát jót teszek, hahaa. Majd érkezett is az első támadás, nem feszítettem meg magam a védekezésbe, sőt pont hogy hagytam is hogy kicsit megcsipegessen a kis farkas. Ha tehettem volna, még egy buksi simit is kap, de nem éreztem helyén valónak a pillanatot, bár tökéletes megzavarás lehetett volna amit be is vetettem utólag, ha még volt rá lehetőségem, a harapást egy másik támadás követte, ugyanis mellső mancsaival megkarmolt és már ugrott is vissza. Igaz tényleg fel sem tűnt mit alkot Szophie csupán az hogy nem látom semerre, mikor alakja után kezdtem kutatni. Rögtön az életsávomat pásztáztam, és hogy a két támadásból mennyi pontot sikerült összegyűjtenem. És ebben a pillanatban pont megugrott a mérce úgy hogy közben Vezér nem támadt, és csupán minimálisat sebződtem. Hátra fordultam még abban a pillanatban, és megpróbáltam elkapni Szophie karját, a páncélom a földön huppant mellettem. Ha elkaptam Szophiet, megkíséreltem lerántani a földre, és ráülni a hasára, majd nevetésig csiklandozni.

2*70=140+14=154

Páncél:0
Élet:329

Felhasználható pontok: 77

by **Szophie** Kedd Május 12 2015, 12:55

Vezér a buksisimi elől morogva ugrott el. Nem akarta, hogy a lány hozzáérjen, nem szerette, ha idegenek simogatják. Persze Ai-chan nem volt idegen, de petem számára mindenki az, aki nem én vagyok.. Nem én, vagy Álomkelő. Valamiért nagyon kedveli azt a macskát, ami különös, tekintve, hogy alapvetően eléggé macska ellenes.
Szóval a simogatás nem sikerült, sőt még egy kaffantást is kapott céhtársam. Átlagos esetben lett volna időm szólni, hogy ezt ne nagyon erőltessük, de most nem ezzel foglalkoztam, így nem is láthattam előre, mire készül a lány.
Tény, egy farkas nem simogatható kiskutyus. Annál sokkal vadabb és kiszámíthatatlanabb. Még ha egy petről is van szó most, aki régóta velem él, és viszonylag emberekhez szokott, attól még alapvetően egy vadállat programozását kapta.
Amikor Ai hátrafordult, Vezér azon nyomban kihasználta az alkalmat a támadásra, arra viszont egyikünk sem számított, hogy a lány egyszerűen rám csücsül, és megcsikiz. Így aztán míg én vergődtem a nevetéstől, hisz mi mást tehettem volna - megjegyzem, ez a világ legszemetebb húzása! A csiki ellen még védekezni sem lehet._. - farkasom a támadással együtt rá is esett céhtársamra, aki pedig rajtam ült, így rám esett.. Tehát kicsi a rakásoztunk egyet. És azért egy derékig érő farkas nem olyan vékonyka, elég nagy darab, izmos, és nagyon súlyos. Még szerencse, hogy van súlyemelésem, és ha jól tudom, Ainak is. Bár épp össze van szorulva a kezem, és nem tudom, hogyan fogom kiszabadítani..
Nagyon furcsa helyzet volt egyébként, hiszen egyszerűen muszáj volt nevetnem. Nem volt mély, igazi jókedvű kacarászás, de a helyzet azért kicsalta belőlem a csilingelő hangot. Rosszul is éreztem magam miatta, hiszen egy ilyen helyzetben nevetni, amikor mélyen legbelül sírok.. Egészen kettős, egészen fájdalmas ez. De valahol mégis jó érzés a tudat, hogy képes vagyok még rá.. Nevetek.

by **RenAi** Szomb. Május 16 2015, 09:47

Buksi simi Vezérnek. Legalábbis ez volt a célom, de morcosan morogva ugrott arrébb, nehogy megtegyem.
- Ejnye Vezér, nem akarlak én bántani. – Mosolyodtam el, a megmozdulásán, de ha nem szerette volna, hát nem erőltettem. Nem tudja értékelni a szeretetem. Sad

De akad ilyen, ő is olyan mint a róka a Kis Hercegből, előtte meg kell szelídíteni. Nyoh kihívás elfogadva. Ez csak még inkább erősítette bennem a dacot, hogy elfogadtassam és megkedveltessem magam a kis jószággal. De érthető okokból ez bizony nem egy harc kellős közepén fog megtörténni. Nyoh, jöttem én és a zseniálisnak szánt tervem. Megfogtam Szophiet hasra fektettem, majd addig csikiztem míg a könnye ki nem csodrult a nevetéstől. Legalábbis ez volt a szándékom, de a kis aranyos Vezér-kun, most sem hagyta se magát sem pedig a gazdáját, rám vetette magát. Így Szophie alul, én rajta, Vezér meg rajtam. .__. Erre azért nem számítottam, de tényleg nem. o.o Viszont Vezér is élvezheti a törődésem, így a kis jószágnak is elkezdtem keresni a pocakján azt a bizonyos lábrángató pontot. Sokszor simogattam peteket, állatokat, nem kell sok hogy megtaláljam. Épp csak arra leszek kíváncsi hogy hagyja is-e, vagy ismét egy támadással próbálkozik majd, amit hagyok is neki. Hisz az életem még egész jó, arról nem is beszélve hogy egy: gyűlnek a pontjaim. Kettő: Szophie és Vezér is a közvetlen közelemben van, és ez így jó. A vicces az hogy Szopie nevet, kínomban már én is. És remélem Vezér sem hagyja magára, alattam a kis idomárkáját. Áhh, nem hiszem. Vezér Vezér alkat ahogy nézem, szeret harcolni, és ő is csak akkor tud támadni ha a közelemben van, bár jobban belegondolva nem is ismerem a speciális képességüket. .__. Mármint azt tudom hogy át tud alakulni emberkévé, de ennyi. No more. ><” Ez gáz… és én tényleg JL-es volnék? ><” Szégyellem magam. Crying or Very sad

by **Szophie** Csüt. Jún. 04 2015, 00:36

Nos, természetesen Vezér nagyon szerette a hasa simogatását, ám ezt olyan idegenek, mint RenAi, nem volt szabad, hogy megtudják. Ez csak Szophie számára volt nyílt titok, és az a hely csak gazdájának volt fenntartva. Így aztán hiába élvezte, láthatón szerette a poci vakargatást, valahogy mégis lemondott róla, mellső mancsaival arrébb igyekezett lökni a lovag kezét, négy lábra állni, és megharapni a gonosz simogatni kívánó testrészeket. Ő nem egy kis pincsi, akit csak így le lehet kenyerezni! Igenis egy farkasról van szó. Nem kutya, farkas! Ezt a becses fajt pedig nem szokás csak úgy simogatni, ahogy ölebnek sem szokás tartani.
Hogy nyomatékosítsa hovatartozását, még fogát is megvillantotta, és vészesen morgott egyet, ahogy az farkasoknál módi. Ilyenkor egészen tort formát ölt a pofija, és még engem is meg szokott rémiszteni az a mélyről jövő hang, mely tényleg a torka sötétjéből tör elő.
Közben nekem is nagyjából lehetőségem nyílt rá, hogy ha eddig még RenAi-chan rajtam tartózkodott, lelökjem magamról, majd feltápászkodjak valahogy.
A nevetésnek a nyoma is eltűnt arcomról és lelkemből is. A torkom pedig csak szárazon reszelt, ahogy eddig. Sírni volt kedvem, de már nem tudtam, és nem is akartam. Most nem, nem volt szabad. Nem is tudom, mit lehet.. Beszélni. Talán. Beszélgetni kellene.. De miről? Fogalmam sincs. De annyira üres ez a csend. Szinte kínos. Vagy nem? Annyira.. nem normális. Nem szeretem. Semmit sem szeretek végül is magam körül.. Magamat sem. Senkit. De nem is arra vannak, hogy kedveljem őket. Azért léteznek, hogy elvegyenek tőlem mindent, és fájdalmat okozzanak.
Ez annyira.. kegyetlen. Hogy az már természetes. Hiszen ez az egész világ így épül fel. Ez az alapja. A boldogság csak hazugság, egy vár, amit az ember épített fel. De engem kitaszítottak az erdőbe. És látnom kell innen, mekkora kábítás is ez az egész csupán.
Nincs más, csak pillanatnyi tettek. Csak azok a dolgok, amiket az adott hóbort és kedv határoz meg. Csak aprócska kis lökések, melyekkel én is játszom tovább, megyek ebben a mókuskerékben, és néha kibillentem ide-oda. Szükséges ez? Van értelme? Nem sok.. De hát miért is ne tegyem? Talán néha még szórakoztat is. Bár ez is csak egy hamis érzés. Mégis, örülök, ha van. Szeretek játszani. Ha nincs értelme, akkor is..

by **RenAi** Szomb. Jún. 13 2015, 17:04

Furcsa hangulatom lett a dolgoktól. Nem akartam elhagyni magam, főleg hogy Szophie sem volt igazán önmaga. Szinte fájt így látni őt, főleg azért mert ő sem hagyta magát, nem adta meg magát az érzéseinek, ő is harcolt, talán jobban mint ahogy én azt láthatom. Majd harcot kezdtünk, igazság szerint nem volt kedvem bántani őt ilyen állapotban, de úgy érzem ha nem harcolok azzal sem tennék jót, viszont nem kell mást csak hagynom magam és ő kap csokit. ^^ És a csoki mindenkit boldoggá tesz, és ha ő boldog akkor én is elégedett leszek, tehát akkor mindenki boldog. o/ Éljen az egyszerűség és a boldogság. Majd küzdelmünk megkezdődött és fogalmam sem volt konkrétan mihez is kezdjek. Harcolni nem volt kedvem így egy teljesen más megoldással próbálkoztam. Sikeresen Szophie-ra nehezedtem és csiklandozni kezdtem aminek hatására fel is nevetett. Nem volt az igazi, de akkor is. Legalább nevetett. Majd Vezér következett, ő már nehezebb dió volt. Megtaláltam ugyan azt a bizonyos pontot, de a csikit nem szerette. Pedig már úgy eljátszadoztam a képzelettel, hogy a csikim erejével győzök, de nem. Elkaptam a kezem ha tudtam. Nem azért mert el akartam hanem azért mert csak úgy jött. Majd magam elé emeltem a kezeim, jelezve feladásom hogy nem akarom bántani. Majd éreztem hogy Szophie le akar lökni magáról, természetesen amint észrevettem leszálltam róla. Kezdtem érteni hogy nem csináltam most jó dolgot, persze a bűntudat hogy nevetett. Oh hogy én milyen buta is vagyok. Kicsit elszomorodtam, de nem hagytam magam. Láttam hogy Szophienak nincs szüksége ilyenekre most. Csend lett, és én nem szeretem a csendet.
- Mit szeretnél most? – Kérdeztem rá, remélve hogy teljesíteni tudom a kívánságát. Ha nem akar harcolni hát nem fogunk, ha akar harcolni akkor mindent megteszek érte… Ha azt akarja ezek után hogy tűnjek el… akkor nem tudom. Nem szeretném magára hagyni, viszont ez egy olyan helyzet amivel én még nem találkoztam igazán, nem érezhetem át teljesen… De féltem hogy elveszítem őt… Ha nem mondott semmit, feladtam a párbajt. Nincs értelme még több sebet okozni a másiknak. Én védeni akarok és nem bántani. Én építeni szeretnék és nem pedig rombolni… de félek hogy a jó szándék néha rossz, főleg az esetemben. Viszont kigondoltam valamit, de ezt a folytatás dönti el. ^^

by **Cardinal** Vas. Szept. 13 2015, 09:35

Osu!

Inaktivitás miatt lezárom a párbajt, 80 exp és 240 arany a jutalmatok.

by Ajánlott tartalom

Szo vs Ai

Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai

Re: Szo vs Ai