KezdőlapNana aka Yamada Yukiko
2 posters
1 / 1 oldal
Nana aka Yamada Yukiko
by Nana Hétf. Dec. 29 2014, 15:18
Név: Yamada Yukiko //Játékosnév: Nana//
Nem: Nő
Kaszt: Kardforgató
Kor: Tizenhat (16)
Kinézet: Viszonylag magas vagyok, de kicsit sem törékeny, mint azt egyesek hihetnék: az átlagnál több erő rejtőzik vékony testemben. Általában feketébe öltözködök, szüleim „hatalmas örömére”. Hosszú hajamat – ami már bőven leér a lábamig - születésem óta növesztem, csak egy-két alkalommal volt vágva belőle, akkor is csak annyi, hogy gyorsabban nőjön. Színe épp, mint a szemeimé; tűzpiros.
Jellem: Mindig is magányosabb harcos voltam, mint a körülöttem lévők. Nehezebben vagy egyáltalán nem sikerült beilleszkednem, a csapatmunkákban is mindig engem hibáztattak, így alakult ki szépen-lassan az, hogy szólós lettem. Gyakran mondják, hogy ijesztően forrófejű vagyok, ugyanis képes vagyok rekordsebességgel felkapni a vizet a legkisebb dolgokért is. Nem vagyok valami bőbeszédű, csak azoknak nyílok meg, akiket ismerek és tudom, hogy megbízhatok bennük, de mivel ilyen ember igazából nincs is, csak egy-kettő, általánosságban mondhatjuk, hogy szűkszavú vagyok. Mindig is inkább a tettek, mint a szavak embere voltam; nem bánok jól a szavakkal, viszont az iskolában a verekedések kétharmadát én kezdeményeztem. Szívós vagyok, nagyobb az állóképességem, mint az átlagé; sokkal jobban, egy szó nélkül el tudtam viselni az ütéseket, amiket kaptam. Sosem esett nehezemre hazugságokat kitalálni és kimondani őket, minden szemrebbenés nélkül. Mindig is szerettem a kihívásokat, főleg a játékokban, mert nem volt tétjük; aztán jött a SAO és minden megváltozott.
Képességek
Frozen Fight – Használójának megfagy a környezete, az ellenfél sebessége a harmadára csökken (a használó sebessége normál marad), amíg a használó be nem visz egy találatot az ellenfélnek (ekkor véget ér, ismét minden normális sebességű lesz). Öt körönként használható, viszont a használata után a használó egy körig nem tud támadni, csak védekezni. A szintek bossharcaiban nem használható a bosson, a minibossok sebességét pedig csak a felére csökkenti.
Előtörténet
Befolyásos, hagyományt tisztelő japán szülők első és egyetlen gyermekeként láttam meg a napvilágot koraszülöttként. Az orvosok azt mondták, mind a haj-, mind a szemszínem egy genetikai mutáció következménye, melyhez nagyban hozzájárult a koraszülöttségem. Szüleim, még a születésem előtt azt tervezték, hogy rendes, szófogadó, kimonóban járó japán lányka leszek, akit majd hozzáadnak valamilyen befolyásos és gazdag családhoz, persze csak az ő és karrierje érdekében. Eddig minden szép és jó, csak aztán megszülettem, ezzel pedig a feje tetejére állítva mindent. Noha kiskoromban betegesen igyekeztem megfelelni szüleim akaratának, valahogy sohasem voltam elég jó. Mindig túl fiús, túl ügyetlen, túl merev, túl engedetlen vagy éppen túl… valami voltam. Mindig találtak kifogást, amitől rosszul érezhetem magam. Aztán nagyobb lettem és nem tetszett, amit csináltak velem, így a saját fejem után kezdtem menni. Felmásztam a cseresznyefára, eső után a sárban ugráltam, összeverekedtem a szomszéd fiúval – csupa-csupa olyan dolgot tettem, amit megtiltottak nekem. Aztán eljött az iskolai ideje, de mivel a szüleim túlzottan abnormálisnak találták a megjelenésemet az ilyen helyekhez, kutya kötelességem volt színes kontaklencsét hordanom, ami mindig is bántotta a szememet és könnyeztem miatta; a többiek pedig csúfoltak és kiközösítettek, mert azt hitték, mindig sírok. Aztán megmutattam nekik, hogy milyen is igazából a szemem, akkor meg azon akadtak ki. Sosem voltam egy nyugodt gyerek; mindig előbb ütöttem, mint szóltam, és az igazgatói irodába tett látogatásaim alatt - mikor muszáj lett volna - sem bántam meg a tetteimet és vállaltam a következményeket. És ez a középiskolába kerülésem után sem ment másként.
Tizenkettő voltam, mikor bemutattak az első kérő-jelöltnek. Akkor még nem értettem, mire fel ez az egész, a második alkalom után jöttem csak rá, hogy kik is ezek az emberek, akik miatt kénytelen voltam egy-két atyai pofon után kimonóba öltöznöm és jó pofiznom velük; miután lehullt a lepel persze, már fele annyira sem voltam készséges. Direkt igyekeztem rossz benyomást tenni rájuk; neveletlen voltam, szemtelen, udvariatlan és hazudtam nekik, hogy rossz fényben tűntessem fel magamat és a családomat. Tervem bevált, hamarosan felszívódtak, csak az volt a baj, hogy jöttek helyettük újak.
Mindig is kényelmetlennek éreztem azt a hülye viseletet, sokkal jobban passzolt rám a bőrdzsekim és a farmerem, persze ez a szüleimet nem hatotta meg, így találkozásaink száma körülbelül az ötödére csappant; igyekeztem csak az étkezések idejére korlátozni őket, mikor kénytelen-kelletlen, de valami kissé elegánsabb ruhát öltöttem magamra, általában egy blúzt és egy hosszabb szoknyát.
Tizenöt évesen ismerkedtem meg az MMORPG-kkel és azonnal beléjük szerettem. Egyfajta menedéknek számítottak nekem, ahova elbújhattam a való világ gondjai és fájdalmai elől. Ott nem voltak határok, küzdöttem és fejlődtem, harcoltam és győztem; mindent megtehettem, mindenre képes voltam. Szerettem a kihívásokat, imádtam a küldetéseket, a főgonoszokat; gyakran olyan ellenségnek mentem neki, aki jóval az én szintem felett állt, de ez hidegen hagyott. Abban a világban bármit megtehettem tét és felelősség nélkül. Már az első kósza pletykáknál a Nerve Gear szerelmese lettem, és – bár fájdalmas áldozatok árán, de – rávettem a szüleimet, hogy vegyenek nekem egyet. Épp, hogy benne voltam abban a tízezerben, akik megkaparinthatták a Sword Art Online nevezetű játékot, de sikerült.
Az egy év alatt, amit online játékok között élve töltöttem, rengetegfélét kipróbáltam, és be kellett valljam, hogy a kard és a nyíl állt hozzám a legközelebb (a pajzs mindig csak útban volt nekem, a kések túl rövidek voltak, az állatokhoz meg egyszerűen nem volt akkor hangulatom). Nem véletlenül döntöttem aznap a kardforgató mellett; ez egy igazi játék volt, ahol végre én vagyok ott, igazából én játszom – akkor még nem is sejtettem, mennyire igazam volt -, így hát nem árthat egy kis izgalom és a közelharcot amúgy is mindig jobban szerettem.
Az első nap fantasztikus volt, leírhatatlanul éreztem magamat; aztán, mint derült égből villámcsapás, jött a bejelentés. Percekig csak kapkodva, felületesen sikerült lélegeznem, egyszerűen nem sikerült lenyugodnom. Régi álmom, mely szerint bár ez lenne a valóság és odakint lenne a képzelet, valóra vált – gondoltam akkor keserűen. A tudat, hogy bármikor tényleg meghalhatok és nem éledek újra, mint eddig, pánikkal töltött el. Kevés hiányzott akkor ahhoz, hogy kiboruljak, de tudtam, hogy ha ez megtörténik, mire összeszedném magamat, már egy nyíl fog kiállni a fejemből. Egyes egyedül indultam hát útnak.
Egyszer, pár nappal a játék kezdete után, valahogy egy erdőben lyukadtam ki, ahol rám támadtak; csak kevés híja volt akkor a halálomnak. Ők mentettek meg, egy kicsi, négytagú céh, akik azonnal maguk közé fogadtak és végre, hosszú idő után először úgy éreztem, végre tartozom valakikhez. De csak egy hetet tölthettünk el úgy, ötösben; egy váratlan szörny kifogott rajtunk, mind a négyen életüket vesztették, csak én, akinek a hibájából történt, maradtam életben. Ha nem hallgattam volna el, hogy...
Nem fejlődtem szinte semmit a játék kezdete óta. A felelősség minden addiginál nagyobb erővel húzta a vállamat és nekem nem sikerült felül kerekednem az önmarcangoláson. Egyik este ismét a Kezdetek Városában bolyongtam, mikor egy hang ütötte meg a fülemet. Csodálkozva pillantottam az NJK-ra, aki tuti, hogy nem volt ott a legutóbbi alkalommal. Kihagyhatatlan ajánlatot kínált számomra. Tudtam, hogy el kell fogadnom.
- A kettes számú opciót választom.
Megacéloztam a pillantásomat és bezártam az érzelmeimet egy ládába. Elhatároztam magamat. Végig kell csinálnom. Értük.
Nem: Nő
Kaszt: Kardforgató
Kor: Tizenhat (16)
Kinézet: Viszonylag magas vagyok, de kicsit sem törékeny, mint azt egyesek hihetnék: az átlagnál több erő rejtőzik vékony testemben. Általában feketébe öltözködök, szüleim „hatalmas örömére”. Hosszú hajamat – ami már bőven leér a lábamig - születésem óta növesztem, csak egy-két alkalommal volt vágva belőle, akkor is csak annyi, hogy gyorsabban nőjön. Színe épp, mint a szemeimé; tűzpiros.
Jellem: Mindig is magányosabb harcos voltam, mint a körülöttem lévők. Nehezebben vagy egyáltalán nem sikerült beilleszkednem, a csapatmunkákban is mindig engem hibáztattak, így alakult ki szépen-lassan az, hogy szólós lettem. Gyakran mondják, hogy ijesztően forrófejű vagyok, ugyanis képes vagyok rekordsebességgel felkapni a vizet a legkisebb dolgokért is. Nem vagyok valami bőbeszédű, csak azoknak nyílok meg, akiket ismerek és tudom, hogy megbízhatok bennük, de mivel ilyen ember igazából nincs is, csak egy-kettő, általánosságban mondhatjuk, hogy szűkszavú vagyok. Mindig is inkább a tettek, mint a szavak embere voltam; nem bánok jól a szavakkal, viszont az iskolában a verekedések kétharmadát én kezdeményeztem. Szívós vagyok, nagyobb az állóképességem, mint az átlagé; sokkal jobban, egy szó nélkül el tudtam viselni az ütéseket, amiket kaptam. Sosem esett nehezemre hazugságokat kitalálni és kimondani őket, minden szemrebbenés nélkül. Mindig is szerettem a kihívásokat, főleg a játékokban, mert nem volt tétjük; aztán jött a SAO és minden megváltozott.
Képességek
Frozen Fight – Használójának megfagy a környezete, az ellenfél sebessége a harmadára csökken (a használó sebessége normál marad), amíg a használó be nem visz egy találatot az ellenfélnek (ekkor véget ér, ismét minden normális sebességű lesz). Öt körönként használható, viszont a használata után a használó egy körig nem tud támadni, csak védekezni. A szintek bossharcaiban nem használható a bosson, a minibossok sebességét pedig csak a felére csökkenti.
Előtörténet
Befolyásos, hagyományt tisztelő japán szülők első és egyetlen gyermekeként láttam meg a napvilágot koraszülöttként. Az orvosok azt mondták, mind a haj-, mind a szemszínem egy genetikai mutáció következménye, melyhez nagyban hozzájárult a koraszülöttségem. Szüleim, még a születésem előtt azt tervezték, hogy rendes, szófogadó, kimonóban járó japán lányka leszek, akit majd hozzáadnak valamilyen befolyásos és gazdag családhoz, persze csak az ő és karrierje érdekében. Eddig minden szép és jó, csak aztán megszülettem, ezzel pedig a feje tetejére állítva mindent. Noha kiskoromban betegesen igyekeztem megfelelni szüleim akaratának, valahogy sohasem voltam elég jó. Mindig túl fiús, túl ügyetlen, túl merev, túl engedetlen vagy éppen túl… valami voltam. Mindig találtak kifogást, amitől rosszul érezhetem magam. Aztán nagyobb lettem és nem tetszett, amit csináltak velem, így a saját fejem után kezdtem menni. Felmásztam a cseresznyefára, eső után a sárban ugráltam, összeverekedtem a szomszéd fiúval – csupa-csupa olyan dolgot tettem, amit megtiltottak nekem. Aztán eljött az iskolai ideje, de mivel a szüleim túlzottan abnormálisnak találták a megjelenésemet az ilyen helyekhez, kutya kötelességem volt színes kontaklencsét hordanom, ami mindig is bántotta a szememet és könnyeztem miatta; a többiek pedig csúfoltak és kiközösítettek, mert azt hitték, mindig sírok. Aztán megmutattam nekik, hogy milyen is igazából a szemem, akkor meg azon akadtak ki. Sosem voltam egy nyugodt gyerek; mindig előbb ütöttem, mint szóltam, és az igazgatói irodába tett látogatásaim alatt - mikor muszáj lett volna - sem bántam meg a tetteimet és vállaltam a következményeket. És ez a középiskolába kerülésem után sem ment másként.
Tizenkettő voltam, mikor bemutattak az első kérő-jelöltnek. Akkor még nem értettem, mire fel ez az egész, a második alkalom után jöttem csak rá, hogy kik is ezek az emberek, akik miatt kénytelen voltam egy-két atyai pofon után kimonóba öltöznöm és jó pofiznom velük; miután lehullt a lepel persze, már fele annyira sem voltam készséges. Direkt igyekeztem rossz benyomást tenni rájuk; neveletlen voltam, szemtelen, udvariatlan és hazudtam nekik, hogy rossz fényben tűntessem fel magamat és a családomat. Tervem bevált, hamarosan felszívódtak, csak az volt a baj, hogy jöttek helyettük újak.
Mindig is kényelmetlennek éreztem azt a hülye viseletet, sokkal jobban passzolt rám a bőrdzsekim és a farmerem, persze ez a szüleimet nem hatotta meg, így találkozásaink száma körülbelül az ötödére csappant; igyekeztem csak az étkezések idejére korlátozni őket, mikor kénytelen-kelletlen, de valami kissé elegánsabb ruhát öltöttem magamra, általában egy blúzt és egy hosszabb szoknyát.
Tizenöt évesen ismerkedtem meg az MMORPG-kkel és azonnal beléjük szerettem. Egyfajta menedéknek számítottak nekem, ahova elbújhattam a való világ gondjai és fájdalmai elől. Ott nem voltak határok, küzdöttem és fejlődtem, harcoltam és győztem; mindent megtehettem, mindenre képes voltam. Szerettem a kihívásokat, imádtam a küldetéseket, a főgonoszokat; gyakran olyan ellenségnek mentem neki, aki jóval az én szintem felett állt, de ez hidegen hagyott. Abban a világban bármit megtehettem tét és felelősség nélkül. Már az első kósza pletykáknál a Nerve Gear szerelmese lettem, és – bár fájdalmas áldozatok árán, de – rávettem a szüleimet, hogy vegyenek nekem egyet. Épp, hogy benne voltam abban a tízezerben, akik megkaparinthatták a Sword Art Online nevezetű játékot, de sikerült.
Az egy év alatt, amit online játékok között élve töltöttem, rengetegfélét kipróbáltam, és be kellett valljam, hogy a kard és a nyíl állt hozzám a legközelebb (a pajzs mindig csak útban volt nekem, a kések túl rövidek voltak, az állatokhoz meg egyszerűen nem volt akkor hangulatom). Nem véletlenül döntöttem aznap a kardforgató mellett; ez egy igazi játék volt, ahol végre én vagyok ott, igazából én játszom – akkor még nem is sejtettem, mennyire igazam volt -, így hát nem árthat egy kis izgalom és a közelharcot amúgy is mindig jobban szerettem.
Az első nap fantasztikus volt, leírhatatlanul éreztem magamat; aztán, mint derült égből villámcsapás, jött a bejelentés. Percekig csak kapkodva, felületesen sikerült lélegeznem, egyszerűen nem sikerült lenyugodnom. Régi álmom, mely szerint bár ez lenne a valóság és odakint lenne a képzelet, valóra vált – gondoltam akkor keserűen. A tudat, hogy bármikor tényleg meghalhatok és nem éledek újra, mint eddig, pánikkal töltött el. Kevés hiányzott akkor ahhoz, hogy kiboruljak, de tudtam, hogy ha ez megtörténik, mire összeszedném magamat, már egy nyíl fog kiállni a fejemből. Egyes egyedül indultam hát útnak.
Egyszer, pár nappal a játék kezdete után, valahogy egy erdőben lyukadtam ki, ahol rám támadtak; csak kevés híja volt akkor a halálomnak. Ők mentettek meg, egy kicsi, négytagú céh, akik azonnal maguk közé fogadtak és végre, hosszú idő után először úgy éreztem, végre tartozom valakikhez. De csak egy hetet tölthettünk el úgy, ötösben; egy váratlan szörny kifogott rajtunk, mind a négyen életüket vesztették, csak én, akinek a hibájából történt, maradtam életben. Ha nem hallgattam volna el, hogy...
Nem fejlődtem szinte semmit a játék kezdete óta. A felelősség minden addiginál nagyobb erővel húzta a vállamat és nekem nem sikerült felül kerekednem az önmarcangoláson. Egyik este ismét a Kezdetek Városában bolyongtam, mikor egy hang ütötte meg a fülemet. Csodálkozva pillantottam az NJK-ra, aki tuti, hogy nem volt ott a legutóbbi alkalommal. Kihagyhatatlan ajánlatot kínált számomra. Tudtam, hogy el kell fogadnom.
- A kettes számú opciót választom.
Megacéloztam a pillantásomat és bezártam az érzelmeimet egy ládába. Elhatároztam magamat. Végig kell csinálnom. Értük.
Nana- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 5
Join date : 2014. Dec. 29.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Nana aka Yamada Yukiko
by Kayaba Akihiko Hétf. Dec. 29 2014, 19:15
Szia!
Az előtörténetet elfogadom.
A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor öt (5) pontot kapnak (te +36-ot kiképzőtiszt miatt), amit a kardforgató alapra, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 2
Erő: 2
Kitartás: 1
Gyorsaság: 3
Speciális képesség: 1
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor azt a megfelelő témákban megtalálhatod a szabályzatban.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten.
Az előtörténetet elfogadom.
A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor öt (5) pontot kapnak (te +36-ot kiképzőtiszt miatt), amit a kardforgató alapra, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 2
Erő: 2
Kitartás: 1
Gyorsaság: 3
Speciális képesség: 1
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor azt a megfelelő témákban megtalálhatod a szabályzatban.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten.
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.