Hot pink..

// Első sorban, köszönöm, hogy nem zárattad még, bár tudom alig van pár nap a 2 hónapig, ami ugye rengeteg idő. Nem is tudnám azt mondani ihlet hiány okozta, hisz egy ideig megvan az ihlet, utána meg jön az ami nem előre kigondolt, csak a környezetre van egy ötletem, a továbbiakban a karik elszabadulhatnak akárhogyan \o/ Másod sorban, bocsánat.

Félre sikerült kísérlet. Ez ez egy biztos. Megittam és a tűz csak kijött a számból, nem égetett, csak egyszerűen kimászott, mint valami.. teremtmény. A fal alatta szépen lilásan villog, ahogy próbálja megemészteni és eközben a rendszer pedig védekezik. Vajon áttörhető a sebezhetetlen? Dübögtem tovább még, bár azt hiszem fölös, nem fogom látni, hogy megsérül-e a fal, hamarabb ér körbe a tűz.
Az ajtó túloldaláról hang szűrődött, mire a totális kétségbe zuhanás és az utolsó pillanatok tervezése azonnal köddé vált.
- Hééé, valaki! Köszönöm! Nem tudok kijutni, mert a nyitás parancs nem működik és a kilincs sem enged. Jelszavas az ajtó, azt pedig nem engedi sem beírni sem kimondásra nem reagál, megpróbálnád kívülről? A jelszó "csatapánt". Próbáld ki légyszi, hátha neked engedne - mondtam, de nem is tudom mit várok egy látogatótól, hisz nem tudja mi a helyzet - tűz van idelent és gyorsan terjed, siess kérlek! - még nem volt rá túl nagy szükség, de feljebb húztam a lábam a lépcsőn, lassan hullámzott előre a földön is, és pár bútordarab, amit a helyiség megvásárlása után raktam bele, azok pixelszivárvány tömeget hagyva semmisültek meg. A jobb oldali falon is megindult egy tűznyaláb, ahogy útjában, terveket, amiket elővettem és éppen használtam, szintén megsemmisültek, ahogyan hozzá ért. - A lilán pulzáló tűz - suttogtam magam elé. Fenséges látványt nyújtott, ahogy a láng néhol áttetszőként előtérbe engedte a fal villogó fényeit. Viszont talán jobb, ha nem is ezzel foglalkozom, hanem felkészüljek az ugrásra, ha netalán kívülről működik. - Mi a neved? Ismerős a hangod? - próbáltam társalogni, az egyetlen személlyel, aki hallhat afelől, amit műveltem és persze, ha nem fut el, valaminek részese lesz. Ez a valami, pedig, az egyetlen életem elvesztése, vagy egy gyors futás ki a boltból és valahogy lezárni.. Talán a víz jó lesz! - Van nálad víz? Vagy ha nincs jut eszembe a pult túloldalán van szemben egy részleg, ami most üresen áll, ott bemész és hátul lesz egy folyosó, jobbra el lesz egy helyiség ahol van kút. Bár ez csak felvetés, segíts kérlek, nem akarok meghalni - kétségbeesetten mondtam. Miközben puhán ütöttem párat az ajtón, ott ahol a menü jön elő, mire az csak halovány kéken felvillant, de nem csinált semmit. Nem jó, de miért? A torkom meg miért jó? Hisz szinte most köptem tüzet.

Hallottam az ajtón keresztül az aktiváló szót, de az továbbra sem engedett, ahogy azonnal rápróbáltam a kilincsre. Hangtalanul köszönetet mondtam a lánynak érte, hisz megtette amit tudott, de úgy tűnik itt a vég, elégek, de legalább nem fog fájni.
- Nekem sem enged, próbáltam már és üzenet küldés is blokkolva van, szerencse, hogy erre jár.. - elcsuklott a hangom. Nem akartam se szólni, semmit sem tenni, csak menekülni az elől, ami itt folyik. Nem akarok itt meghalni, legalább a jövőért tehetném, nem aranyért. Miért is figyeltem fel arra a plakátra, miért is vagyok elég az elvárásokhoz. Bár ne lennék.
Viszont csak folytattam, a lelkem szabadulni akar, így végül segített megfejteni, azt, hogy ki lesz, aki hall rólam. Faképnél hagytam.. igen biztosan ő lesz. Hisz ő még nem tudja, háromszor futok el, mielőtt visszatérek és megcsókolom, de erre már nem fog sor kerülni, Mirika.
-Há.. - levegőt vettem, talán meghallotta, talán nem. Magyarázkodásba nem tudnék most kezdeni, még ha kissé el is terelné a figyelmem a kúszó tűzről. Viszont víz! Ez kell most!
Hallottam, ahogy léptei sebesen távolodnak, majd visszatértével, hátra néztem, az alsó lépcsőfokon "mászott fel". Elfordultam és az ajtó fa textúrájába fúrtam tekintetem.
- Próbáljuk.. igen itt a csere ablak.. - kommentáltam minden mozzanatot, viszont harmadik nyomásra sem akarta elfogadni a rendszer. Hiba nélkül működött, de a csere nem történt meg. Megpróbáltam tárgyat betenni, de úgy sem. Elutasítás gombra szimplán eltűnt az ablak.
- Köszi, azért megpróbáltuk.. - lemondóan pár könnyet ejtve visszafordultam a tűz felé - csatában sokkal jobb lett volna - sóhajtottam. Talán.. a kristály, igen az!
- Kezdetek városa főtér! - kiáltottam hangosabban, ahogy előkaptam hazatérés kristályom, de mire a szavak előtörtek, a kristály már nem volt a kezemben. Egy tűzből formálódott lándzsa viszont kiállt a falból, ami megégette a kezem. Nem fájt, de némi életerő ponttól megszabadított. Ezzel egy időben csak ennyit sikerült kinyögnöm.
- Mi a...- testem körül, mintha egy vulkán magmája forrna, hihetetlenül kényelmetlen érzést szolgáltatva, légszomj és mintha égne a bőröm. Ezután csak sötétség fogadott egy ideig.

Mirika előtt váratlan kinyílt az ajtó, ahogy hallhatta tisztán a hazaportálás szavait. A kis helyiség, nyakig tűzben volt, aminek a közepén a padlón egy örvényt láthatott, az örvény közepe sötétebb volt a legmélyebb feketénél, és belőle tűz áramlott minden irányban. Itt láthatta, ahogy Yuichi lába eltűnik. Viszont nem maradt sok ideje. Az ajtó mellől egy tűz karokat formálva, nyaka felé villant. Megszámlálhatatlanul sok tűz "kar" húzott be mindent középre, amit csak elért.

Életerő: 98/100

A tűz, próbált bekebelezni, de gyorsabb voltál és hamar magadon érezhetted a pokol tüzes érintését ahogy ugrásod eredményeként zuhanni kezdtél

Érzékszerveimre akartam legutolsónak hagyatkozni, hisz akkor csak egyet éreznék, hogy a csontjaim is szenesednek. Furcsa, hogy fájdalmat nem érzek, de mégis olyan, mintha egy olvasztó kemencében forognék. Látásomat bekapcsoltam, hátha javulna a helyzet.. azonban ez nem volt ilyen könnyű. A feketeséget alig szakította meg némi vöröses szín. Egészen másképp gondoltam, ha egyszerűen elégnék, az lett volna tiszta.. hacsak.. sikerült?
Percekig gondolkoztam, míg ritkásan el-el villant előttem néhány piros folt. Megvolt a szükséges lávatulipán.. meg a vörös gomba is. Mind a negyvennyolc darab. De elrontottam, legalábbis úgy hiszem. Gondolatomba a hirtelen fényviszony változás beletörte haloványan villogó tőrét. Egészen magasan, a forró levegő egy csapásra beterítette testem, és alattam egy földrészt lávatenger szabdalt hét szabályos darabra. Fejjel előre zuhantam és pördültem egy újabb lassú körre. Kezeim kitéve, irányítottam a zuhanást , hogy megcélozzam legalább az egyik ilyen szigetet. Közben csupasz lábam láttam meg, ahogy a háttérben lángnyelvek csapnak fel. Feljebb néztem magamon és jól sejtettem. Minden leégett rólam, minden egyes ruha. Arcomba a hő hullámokban és egyre forróbban vágott, ahogy zuhanásom végéhez közeledett. Lent apró teremtmények nyüzsögtek, vagy csak a szemem káprázik, és nem tudja megszokni a mozgó lávát.. nem is tudom, melyiktől félek inkább. A haláltól, vagy attól, hogy lezuhanok? Kezeim lábaim széttártam, ha már úgyis itt lesz végem legalább lassan kenődjek szét a földön. Méltóságom minden formáját végleg elveszítve. Szemem nem mertem behunyni, még akkor sem, amikor talpam már a talajon volt.

Úgy álltam ott, mint aki megkövesedett. Szám csak enyhén kitátottam, és pár szót suttogtam el. Pislogtam egyet, majd még egyet. A forróság, amit éreztem, elviselhetetlennek mondható, még így mezítelen is, de talán az a valami...

Mikor Mirika is földet ért valamelyik szigeten, egy hang betöltötte az eget..
- Hahahaha, tiny adventurers. I welcome you in my domain! - sziszegte egy vékonyka hang. - My name is Infernus.. I know it is very rare on my fire land, and on the upper land too, so you can find here something what is close to flame and death! Hahaha.. Of course no need to thank, it would be bad if you two just fall in my lava and die so easily - hangja szinte sipítóvá vált, jól szórakozhatott.

Egy tűznyaláb elkapott és letett a földre, könnyedén, ami egyet jelent. Bejutottam a flame realm-ra az esemény igaznak bizonyult. Ezután a frost realm is menni fog, mennie kell. Megérte meghalnom, vagyis, ha az írás igaz, a realm master egy kívánságát teljesítem, akkor a jutalom.. busás lesz. Ezer arany és némi tapasztalati pont, majd négyszáz.. el sem hiszem, hogy a kutatómunka meghozta gyümölcsét. Valamint, ha igaz, amit a korábbi évekről írtak, már jártak itt.
A hangforrást keresve megmozdultam, nem törődve azzal, hogy pár opciót már korábban kikapcsolva, egészként és csupaszon ugrok. Jót tett, hogy megmozdultam, nem zizegett tovább talpam alatt a forró kőzet. Körbe fordultam, de látszólag nem volt semmi. Csak egy valaki, akin megakadt a szemem. Mirika?

Életerő: 93/100

// 5 életerő sebződést szenvedsz el, amikor földre érkezel. Egy hasonló tűz kar, fog meg és rak le egyszerűen, mint korábban, ami behúzott volna, az ebből adódó 2 életerő sebződést nem szenveded el.

Mi-ri-ka?
Szinte hangja végig sem ért már mindkét kezemmel befedtem egy-egy szemem. Aztán leesett a tantusz, és mindkét kezem ágyékom elé tettem, lábaim kissé berogyasztva, de enyhén toporogva a meleg kőzeten.
- Nem nézek! - tettem fel jobb kezem, és azzal is takarva alakját a nem túl távol eső fekete földön, ami körül lassan mozogva a láva nyaldosta partjait. Bal kezemmel igyekeztem minél többet takarni ágyékomból, hisz az "Ádám kosztüm" is hiányos. Menümet lehívva néztem az opciókat.. nem volt sok választásom, a ruha megjelent lábam szárán, de hamar pixel pernye maradt csak belőle, és újra tenyeremmel próbáltam takarózni.

A hét sziget elhelyezkedés szerint, egy körül hat helyezkedett el, és egy láng kar Yuichit a Mirika melletti szigetre dobta középről. Majd a lávából előmászott a négy ember magas.. mozgó.. élő.. és huncut lángcsóva. Gonosz mosolyra húzva lángnyelvekből álló ábrázatát.

Infernus:

- Hahahaha, enjoy my domain! The neverending fire, will melt your soul tiny ones - mutatott felénk egy testéből fellobbanó láng karral.
Mint a kígyó át siklott a sziget túloldalára, ahol is áradozni kezdett vékonyka hangján, letűnt korokról, ahol kalandozók tucatjait mészárolta le a tűz segítségével. Ez azonban kicsit sem tett komfortosabbá, sikerült felállnom, úgy hogy remélhetőleg nem látott a lány többet, abból, mint kéne.Oldalra néztem, és hát, takart valamennyit, de.. visszafordultam a meséjébe belefeledkező szörny folyamatos sziszegésének hallgatására. Nem fogott meg, addig meg jobb kezem szeme elől levéve megpihentettem, bal tenyerem külső oldalán.
...and I give you this gift to you - hirtelen furcsa érzés fogott el. Megjelent rajtam valami.. lenéztem és egy fehérnek tűnő melltartó takarta a mellkasom.. Miiii!? - and for you. Now everything is set on my plan. As you came here, I wish only one thing. Entertain me or die!
- Give me a show little adventurers, about, how you catch something. And be nasty! Hihihihi, that is always give good points to Lord Infernus! I like this name.. call me Lord Infernus from now! - sipította a monstrum, miközben egy újabb lángkart növesztve állát megtámasztotta vele. Gondolkodott.. erősen.. és koncentrált. - Excuse me - nyújtotta el vékonyra és sípolóra szavait - You need weapons! - testéből kivágódott három irányba egy-egy hozzá képest apró tűzgolyó, amik sebtében becsapódtak különböző helyekre. Lábamtól alig másfél méterre egy aprócska lángokból formált rövid kard, vagy kés meredezett ki a fekete talajból. Mirika felé néztem, akin, derekától combja közepéig egy világos folt takarta, majd tőle egy vagy két szigettel távolabb, egy kicsivel nagyobb tűz lobogott a földből kiállva. Ránéztem ezután a középső szigeten puffaszkodóra, akinek a láng kezéből újabb vöröses fény oszlop csapott ki Mirikától nem messze, a földet eltalálva.
- Oops I missed! Hahahaha - nevetése, akár a csivitelés, vagyis inkább a kígyó, ami éppen lenyeli az utolsókat csivitelő kismadarat - You have to wear two clothes, and you have a chance to fight with me. The other tiny.. will die. Last year twelve little tiny adverturer died here. And one more yoer earlier eighteen of them. Poor littleones.. Hahahaha - teste egészében rázkódott a nevetéstől, majd egy sötét felhőt kiengedve, csak ennyit mondott - Let the hunt begin, for the clothes! Hihihihih - az amúgy is melegtől nehéz levegő sokáig rázkódott még fülsértő nevetésétől. De talán ennyi elég is lesz. A rajtam lévő melltartó nem égett el, ahogy az egyik nadrágom, de most ezt nem csatolhatom lentebb.

- Ez azt akarja, hogy mi.. - vegyük el a másiktól a ruhát, és van néhány tűz fegyverünk. Most támadjam meg, azt sem tudom mije van, meg ő mégis hogyan került ide?? Fent volt az ajtón kívül. Mégis itt van. A Flame realm második áldozataként, vagyis harminckettedik, ha igaz, amit ez a lánglény mond. - ..azt akarja, hogy vegyem el tőled, ami rajtad van - mondtam ki végül is, és ha már jól látom igen, az ott egy férfi alsó a lányon, egy boxer.

Életerő: 88/100

- Nekem be van kapcsolva az automatafordítás. Angolul beszél, azt tudom – szokatlan, pedig úgy körbe vesz már minket is japánokat, az idegen nyelv. Sok zenészünk még be is építi és vegyes nyelven ad elő zeneszámokat, hmm fura – és nem csak ennyit mondott, hanem, hogy szórakoztassuk. A feladatunk, hogy egyikünkön két ruhadarab legyen, szóval szerezd meg a melltartót.. tudod szívesen odaadnám, de akkor legalább cseréljünk ruhát - mondtam, tétován. – Nem akarattal teszem, mindent elkövetek, hogy ne nézzelek – igen és tudnám folytatni, ott a de, de mert vonzó. Nem lehet olyan könnyen ellenállni, hisz minden erőm lefoglalja jelenleg, hogy ne legyen mit neki bámulnia.
Miközben felmértem a helyzetet és a Mirikától szomszédos szigeten megláttam a kardot, meg kell szerezzem, de nem ellene, hanem ez a lánglény ellen. Viszont, ha a szigetére lépek Mirinek, az nem biztos, hogy jó ötlet lenne.. a lábam előtt heverő tőrre néztem. Ha megtámadom, akkor a túlélésemért harcolnék, de ezt nem engedhetem meg magamnak, viszont azt sem hogy meghaljak. Nehéz kérdés, és még annak ellenére, hogy itt a lány pucéran, még tudok gondolkodni, szerencsére férfi ösztöneim még nem uralkodtak el agyam fölött, lenéztem és még le sem esett túlságosan. Ahogy körbenéztem az amúgy is nehéz területen, egyetlen foltot kihagyva, ahol Miri áll, folytattam a beszámolót és neki készültem akrobatikám élesítésének. Ami még persze meg is történt, mielőtt kinyitottam volna a szám. Elengedtem férfiasságom és a tőr fölött átugorva, nekirugaszkodtam a futásnak. Alig két méterre van a következő sziget, de közte lassan mozgó bugyogó láva fortyog. Elugrottam és landoltam, majd beljebb ugorva a sziget közepe felé távol kerültem a sziget széleitől. Nem tudom, milyen anyagból lehet, de örültem eddig, hogy megtart, bár hőséget azt okád magából. Sokadig vízcseppet töröltem le bőrömről, de szinte feleslegesen, mert ahogy megjelenik magától el is tűnik.. de még így is nehéz megtartani a kontrollt. Nem baj futok tovább, se az Infernus nevű lény felé nem néztem, se a valahol mögötte lévő Mirikára. Ugrottam a következő szigetre, ott megálltam. Végre a lény mögött vagyok, de még két ugrásom hátra van, hogy felkapjam a kardot és rátámadhassak a szörnyre. Megfeledkezve egy bizonyos takarózásról, bal tenyerem lábam közé tartottam, míg jobbal megpróbáltam leszedni a melltartót, de nem engedett pár próbálkozásra sem. Ez baj. Az információt eltároltam, de nem firtattam. Átkiabáltam a földet eluralkodó lávahangok fölött, valamint túl a tűz „elementálon”.
- Azt akarja, hogy jól mulasson, meg mindkettőnket meg fog ölni utána – mondtam feltételezésem. Innen nem létezhet kiút, legalábbis csak egy a hazatérés kristály! Gyorsan előkerestem, de az sem volt elérhető, szinte egyetlenként a tárgyak közül. elővettem egy kacatot, egy karikát, de az azonnal elpárolgott. – Hééé, le sem ejtettem – mondtam ingerülten.

Helyszín:

//Ebben a körben Infernus csak középen áll és figyel.

A kard nincs már messze, alig két sziget és elérem. Mirika felvetésének örültem, ez azt jelenti, legalább az egyikünk kijut innen. A gond, hogy mindkettőnknek nem ártana. Újra a nyugodtan örvénylő tűz fergetegre tekintettem, ami nyugton volt. Tőle balra megláttam, hogy a lány elindult felém és kezében már ott világított a lángtőr. Nem tudom leszedni a melltartót, szóval ez azt jelenti, hogy odaadni nem tudom, akkor lehet az övé is ilyen.. el kell szedni a másiktól. Ha egyazon időben szedjük el.. nem, csak egy győztes lehet, kettő nem. Egyre inkább közelített és közben, beszéde hideg verítékként ért. Hogy is felejthetném el azt a napot. Bejött az üzletembe, vonzó lány volt, azonban akkor már ott volt a vadász lány, utána meg hamar fáról leeső lány. Mindketten, sőt mindhárman ugyan azon céhbe tartoznak.. hogy mondhatnám meg neki, hogy bocs aznapra már volt egy találkozóm? Mikor úgy belém és én is belé habarodtam. Logikus megoldása talán az lehetett volna, hogy nem hagyom magam elcsábítani. Egyszerűen csak megráztam a fejem nemlegesen, és már itt volt a lány, itt állt előttem. Ahogy keze kezemre és kezem mellére siklott, megtörtek gondolataim azonnal. szabad kezem lefittyent törzsem mellé, így már nyíltan láthatta mennyire is alátámasztják érzéseim szavát.
- Aznap mikor elsétáltam vissza akartam menni hozzád, de már akkor megkedvelt egy lány, mégpedig céhtársad Judy – melléről szemébe tekintettem, és szó nélkül folytattam. Az hogy rövid idő alatt képes voltál erre, az a te érdemed, és talán kicsit az enyém is, de bennem ez inkább hiba. Ha valakivel kedves vagyok, onnantól jönnek a hibák, de én nem tudok bunkó lenni. Nem akartam ezt, ez csak egy örvény, ami elragadott és addig sodort, míg ide jutottunk. Az viszont hogy ő megkedvelt engem, én nem őt és emiatt jöhetett létre, hogy Ayanival találkoztam. Azonban az sem olyan volt, neki a lova volt mindene, amit meg is értek. Kedvelt engem, nagyon is, de valahogy a lényeg nem volt meg benne.
Felemeltem szabad kezem és azzal is megfogtam a lány mellét, ha engedte, hogy azon is kezem legyen, ugyanis nem akartam eltávolodni, sőt visszafojtani sem mennyire tetszett és tetszik.
- Ha azt megtettem volna, akkor többször is megtenném, és mai napig is megtenném veled. Akkor, és amikor csak akarjuk – elfojtottam a mosolyt, hisz nem csak ez volt a vágyam, sőt azon kategóriába esek, aki ezt teszi leghátrébb, jobban szeretném tudni, mi az, amit gondol. Az ő gondolatait már ismerem és tapinthatóan egyre többet. – Csodás érzés – mozgattam meg ujjaim egyre kevesebb erővel, hisz bőre is szinte forró volt, ahogyan enyém is – fantasztikus lány vagy még most is, akihez nem érhetek fel – bár nem minden viszonylatban, de sebességben nem érhetem utol – én.. én meg akartalak csókolni, de azt már nem tehettem meg – ahogy most sem tehetném meg, de nem tudok parancsolni magamnak. Továbbra is szemébe nézve, kerestem indulatait, ha láttam némi reményt, hogy nem utasítja el, úgy megcsókoltam, miközben testem az övének passzíroztam, így valami megnyomhatta.
- Most már harcolhatunk, és ne fogd vissza magad. Csak kérlek, várj még tovább – vártam a tőrt három lehetséges helyre, ha fogadta, a csókot, ha nem, hiszen igazi ürügyem az volt, csak hogy rossz időben találkoztunk, és ez alkalommal is. Nem mutathattam meg neki, milyen az, amikor nem csak elcsavarjuk egymás fejét, hanem beszélgethetünk is. De hogy csak megdugtam volna és otthagynám.. azt soha. Hisz az napon rosszul döntöttem, már tudom.


// 2 életerőt sebződik Mirika, hogy kezében tartja a tőrt, valamint megjelent egy új státusz jelző, ami 200-as számot rejtett, amikor mindkét kezedben egy tőr volt, és ahogy egy kézfejedbe vetted mindkettőt, úgy lecsökkent 100-ra. A neve "Tűzpajzs"

Leesett az agyam, már nem tudtam kontrollálni, csak az az éles határ vonal maradt, amit jelenléte teremtett, mint annál az asztalnál, vonzott a lány jelenléte, vonzott a tudat, hogy meg adjam mindkettőnknek, amire vágyik. Vonzottak az adottságai, a fondorlatossága, a szépséges, és jelen helyzetben, mint kiderül, minden. Elcsábultam.
Ahogy ellökött, egyszerre szakadtam ki a révületből, de izgatottságom nem lappadt, lesújtó szavait, ittam magamba, még parancsát is. Elfordultam és ránéztem a kardra. Kedvem lett volna ismertetni vele a részleteket, de utolsó kérdése térített vissza, újra fent tudtam hordani az agyam. A tényeket ismerve, csak pár szót mondtam, mielőtt megindultam a kardnak, és ez nem kicsinyes visszavágás volt, hanem a könnyeket fakasztó igazság.
- De az volt a baj - elfordultam és nehézkesen átugrottam a következő szigetre. Kedvem volna inkább itt helyben összerogyni és sírva fakadni. Ennyi embernek ártottam, tudom milyen mélyen, nem éri meg kedvesnek lenni, hisz abból úgyis csak ez lesz. Ami a legrosszabb, ha a kedvesség egy gyenge és megingatható jellemmel társul. Tovább lépdeltem. Judy és Ozirisz, és mégis meghalt a lány, akkor ezért iszik az a fiú? Hányingerem támadt.. eszembe jutott az a hideg érzés Judy közelében. Szeretett, de mégis csak egy vad voltam a szemében, amit levadászott. A forróság ellenére megborzongtam és léptem kettőt a forró talajon, felkészültem a következő ugrásra. Lendültem és földet értem, alig pár lépésnyire van csak a kard. Ayani, egy éve nem is találkoztam vele, és míg elzárkóztam, egyetlen üzenetet nem küldött. Várt rám, vagy nem is érdekelte? Ellentmondás.. kaptam a fejemhez, legalább kicsit is viszonozta volna a szerelmet, de olyan volt, mintha csak ez kellett volna neki, néztem lábam közé. Sebtében oda sétáltam a kardhoz, felkaptam és futva, ugorva visszatértem Mirika elé. Még mindig nem tudtam félre tenni, mennyire tökéletes lány, és milyen igaza van.
- Nio a neve, két éve találkoztam vele először, jóval még azelőtt, hogy csatlakoztam volna a frontharchoz. Ő is frontharcos szeretne lenni és ki szeretne jutni a játékból. Ő nem idevaló, ahogy sokan mások is. Élnie kell - mondtam, majd meghallgattam a kutató kérdését. Álom pasi.. keserűen húztam el a számat. Azzal egy mozdulattal, levágtam a zavaró tényezőt és ledobtam a földre. Pár pillanat múlva elpixeleződhetett. Viszont legalább felszabadultabban tudok gondolkozni.
- Nem sokára visszanő - válaszoltam az egészen más jellegű kérdésére - amit tettem ez tudom nem oldja meg, de egy ideig a veszély forrását is kiiktattam így - közben fokozatosan felnéztem rá, mikor felértem, hogy a szemébe nézhettem, a kardot elengedve beleszúrtam a földbe, ami oly könnyedén megállt benne, mintha mindig is oda passzolt volna - Nem tudtam Judy haláláról, azt hallottam, hogy saját céhet alapított, és céhtársammal - nyeltem egyet - van. Sajnálom - hajtottam le a fejem. Megmozgattam a bal lábam, hiszen már égette a talaj. Nem kezdek bele a mi lett volna, ha szövegbe, akkor és ott rosszul döntöttem és magam ellen fordítottam az eddig hitt legjobb tulajdonságom, a szeretet nyújtást. Azt hiszem ezután Nio szemébe se fogok tudni nézni, hisz meg akartam csókolni és ki tudja még mit. - Kérlek, bizonyítsd, hogy neked van igazad és baj, hogy akkor nem találkoztunk ott újra. Kérlek mutasd meg, az igazad, hogy - elhúztam a szám, vissza élek a szavaival - te vagy az álom barátnő nekem - hangom zihált a fájdalomtól, nem amit a csonkolásos seb okozott és nem is az a fajta fájdalom volt, mint amit ilyen esetben érezhetnék, hanem olyan, mint amikor az ember megpróbálja a saját szívét kitépni a gondolatain keresztül.

Közben Infernus sem tétlenkedett. Nyájasan röhögött a háttérben, és elterülve a középső szigeten "kényelmesebb" pozícióból egy hatalmas láng fotelből napszemüveg alakú füstfelhőn át nézte a szomszédos szigeten zajló eseményeket.

//Yuichi 4 életerő pont veszteséget szenvedett a kard tartását követően, mivel két kézzel markolta.

- Csak megtettem, amit meg kellett tennem - feleltem. Még Ayani oldotta fel az etikai módot, és elfelejtettem kikapcsolni . Most kikapcsoltam picit másképp. Tettemre nincs mentség, és még így is érzem, hogy hiába szabadultam meg ettől, attól még nem csökkent a lányba vetett érzésem. Elcsábított és valamilyen formán én is megtettem. Hűvös szavai ellenére a forró katlanban voltunk, így úgy pattant le megjegyzése, mint nadrágról a gomb, mikor lefelé ráncigálja.
- Bizonyítsd kérlek, mi történt Ayanival? Miután elzártam magam a világ elől - égetett a többszörösen megolvadt kőzet a talpam alatt, így aprókat majomként ugrálva hűtöttem keveset. - Miután kiestem a boss harcból. Eltűnt és többet nem jelentkezett, úgy mint azelőtt, eltűntem - eresztettem le a hangsúlyt, s gondolatom továbbhaladt, de nem kérdeztem rá. Várt ott rám, és felsült, ahogy nekem is csalódnom kellett. Mirika.. tudná mennyire hasonlítunk. Elsétáltunk egymás mellett és elkerültük egymást. Mindketten találtunk egy-egy fantasztikus embert. Aki már korábban elvetette a boldogság csíráját szívünkben. Lehajoltam és szánalmas meggyötört testemre nézve elmosolyodtam. Cselekedete és keble lebbenése, és éles parancsoló hangja kimozdított. Néztem ahogy a tőr belevész a tűz színárnyalataiba, és ahogyan egy tűznyaláb ostor módjára elcsapja az útból a fegyvert. A lávához érve szinte rögvest elpixeleződött. A tűz teremtménye Infernus mocorgott "foteljében" majd fel is állt.
- Fight or die wretched adventurers! - szája úgy mozgott, akár a kemence le és fel-csukódó ajtaja - and give me more fun - vékony hangú nevetése sipítássá erősítette hangját.

Miraka felé fordultam, továbbra sem tudom levenni szemem tökéletes alakjáról, de amit meg kell tegyek, meg teszem. Akkor sem tudnám bántani, még jobban, ha harcolnék vele. Újra rápróbáltam a melltartó levételére, de az tartott továbbra is. - Nem tudom levenni.. - mondtam halkan. Majd menümet lehívva ránéztem a lehetőségekre, a harci felszerelésen kívül mindent tudok használni. Elő is vettem az egyik kis potiont és gyorsan felhörpintettem. Életerőm felszökött és vissza is nőtt az, aminek lehet nem kéne .
- A szemem a.. - elmosolyodtam. Tudhatta mire gondoltam, de azért igyekeztem elviccelni. Hisz jön lassan amikor már a szörnyeteg sem marad nyugton. Jobb, ha azelőtt megteszem a szükséges lépéséket. Túl hamar visszatért erőm és változatlan kedvvel meredt tekintetem a világra.
Közelebb léptem hozzá és csak is a két szemébe nézve fejeztem be a mondatot - rólad.

//kis potion elhasználva: teljes életerő.

Infernus továbbra is maradt állva és figyelte a párost, nála rendben működött a fordító és értett minket, amennyire ki tudta venni a történést. De hamarosan újra emelte ostorát..

Vádló szavai, visszatérítettek kicsit. Az már igaz, hogy nem kerestem, miután fel hagytam az éhezéssel és az elzárással. Frontharcos voltam és mindig is az akartam lenni, azonban, a státuszom semmi, vagy az ég világon semmi volt. Feláldozható voltam egy másik frontharcos szemében, és ami az után történt, bármennyire harcoltak, hogy ne essek ki, mégis kiestem. Ayani, te biztattál ugyan, de mégis, miért nem jöttél el akkor télen, míg lett volna lehetőség? És miért nem üzentél akár egyszer is, hogy hiányzom neked? Igaza van, ezt tőle kellene megtudnom, és azt is hogy szenvedett-e, amiatt, hogy egy világot kellett újra építenem. Amiben még most is csak egy töredékében van, helyem. Viszont az a töredék - áú - mozdítottam lábamon. Nem fáj, de mégis, mi ez? Miért próbál potyogni a könnyem? Tényleg nem volna elég bátorságom, hogy találkozzak vele? Ez butaság. Hisz találkoztunk, semmit nem szólt és segíteni se tudtam rajta ott és akkor. Ha érdekelte volna merre vagyok, legalább egyszer írt volna egyetlen szót, de sajnos nem így történt. Nehezen, csak megcsóváltam a fejem, de nem szóltam egy szót se. Értelmetlen volna. Inkább, csak léptem előre és előre.
Miről akarom meggyőzni? Hogy hibát követtem el? Hisz ezt pontosan tudom, és mit bizonyítana, ha megbeszélnék? Semmit. Ahogy egy mob kiradírozható úgy a hibák is, de a mob visszatér, ahogy a hiba el sem tűnik. Mindig is így működött az ember. Velük együtt kell élni a hibákkal. Jeges szavai még inkább visszaráncigáltak a hő birodalmából, ahol szája, fülcimpája és finom vonalú álla töltötte be látóterem. Éreztem ujjbegyének érintését, és a háttér változását. Ösztönösen toltam keveset oldalra jobb oldalán tenyeremmel. Nem nézve, csak érezve, valahol hasán és bordái alatt sikerült taszítanom rajta. Könnyű volt, így már jobban láthattam, a hajzuhataga mögött sebesen érkező láng csíkot. Forró ujjai már nem kapaszkodtak belém, csak a támadás csattant hatalmasat rajtam. Felnyögtem a hangra, ösztönösen és kutatva Mirika után, hogy őt nem érte-e. Némi életerőmet elvesztettem, de nem volt jelentős.
- Nekem volna - mondtam, továbbra is tekintetem szembogarához közel tartva, miközben bal kezem a vállára került. Biztos így sikerült egy gyors helycserét próbálnom. Elengedtem a lányt azonnal és enyhén letekintve, majd inkább mégis vissza rá. Minden mozdulatommal csak tetézni tudom már ezt, úgyhogy, hátra fordultam és felnéztem Infernusra. Nem tűnt úgy, hogy vicces kedvében van a szörnyeteg.
- Stop it Infernus.. Lord Infernus! Let us handle our situation - mondtam a gyertyaivadéknak. Igyekezve kizárni a tűz lény jelenlétét, visszafordultam. Egy ideig még sipítozott.
- Sajnálom - azzal ha hagyta, úgy odasétáltam a tűzkardhoz és felemeltem - bármennyire is szeretném levetni, ami rajtam van, nem adom könnyen - hangom elcsuklott, akár amikor egy gyerek kétségbeesett sírásba kezd, hogy elvették a játékát. Ez más volt, önként adtam oda és nem akarom visszakapni. Újabb hat hónap front harc kerülés következik? Ha meghalok itt és most, akkor igen. Akkor Niot hagyom cserben. Ha túlélem, akkor talán reménykedhetek benne, hogy testem ott kint a korházban, kibírja, még egy ideig. Azonban nem végtelen, amíg életben tudnak tartani. Az idő fontos. Megérintettem a fegyvert, mire némi életerő pontomat leégetett, de megjelent a státusz. Tűzpajzs.. az vajon hogyan működik? Idővel kiderül biztosan. Ránéztem a lányra és már sokadjára is arra gondoltam, egyetlen perc és döntés. Hogy dönthet romba ennyi életet? Talán a mosoly az gyilkosabb, mint a kard hegye? Elmosolyodtam. Tudtam.. végem.

Életerő: 74 Páncél: 200

141/150 HP
Felszerelés nélkül 28-at sebzek késenként, plusz ami erőt ad a két Infernus-féle kés együtt.

Már helyzetben biztosan nevettem volna ezen a szóval való szúráson, de itt a környezet sem volt, valami megfelelő erre.
- Láthattál szenvedni - de azóta már kontrollálom, bár csak szavakban, a legbensőbb zugoknak nem tudok hazudni, mennyire vonz és mennyire nehéz ellenállni - Nem, tőle már sehogy sem tudok bocsánatot kérni, úgy hogy hallja. Csak egyet tehetek, elmondom neki, hogy mi történt, miket tettem. Felfogom neki ajánlani, ha nem szeretne ezek után közelembe lenni - mit csinálok én? Végig rángathat az általa meghúzott madzagon? Most is elcsábított.. ajkamba haraptam és nem folytattam a megkezdett vonalat.
Inkább csak ellenőriztem, hogy a két vágás, milyen mélyen hatolt be. Szerencsére csak az egyik pánt sérült, de nem eléggé hogy elszakadjon. Egy melltartót tapogatok.. magamon..? Ellenőriztem életerőm, ami alig sérült. Nem tudom mikor nyúlhattam a kardért, de ott volt, a kezemben, még mindig lapjával a forró talajon. Tojás főtt  már lassan, úgyhogy megmozdultam, kissé félre fordítottam a törzsem és máris egy gáncsoló mozdulattal kezdtem. Nem gondoltam, hogy sikerrel járhat, úgy egyben meglendítettem a pengét is, de ívét látva, megrántottam és mellém ejtve támaszként használtam, hogy fellökhessem magam a földről. Egyetlen egyes szintű akrobatikámat kockára téve belekezdtem egy újabb gáncs mozdulatba, hogy bizony kerüljünk, akkor tényleg jó testhelyzetbe. Pár porcikám másra sem vágyott, csak arra, hogy a kitartása elfogyjon. Ebben az elfuserált kicsavarodott pózt még egyetlen mozdulattal megtoldottam és egy nyögéssel. Csuklói után nyúltam szabaddá tett kezemmel, míg a másikat úgy húzta le a kard markolata, mint sulykot a tenger alja. Remélem sikerült magamra, vagy magam alá rántanom. Utána már csak meghempergetni, és megszerezni az alsót.

//vergődésnek tűnik XD