A Vallomás - AnatxJun

Az utóbbi időben egyre inkább kezdett úrrá lenni rajtam egy furcsa érzés. Fogalmam sincs miért lett ez így ilyen hirtelen... vagy mégis mi lehet az oka annak, hogy ilyesfajta érzelmek kezdtek kavarogni bennem... de nem mehet ez így tovább. Ha tovább gyötrődök, szenvedek az álmatlan éjszakák miatt, soha sem fogok tudni túllépni rajta, hogy ha nem hallom a válaszát, és nem mondja nekem szemtől szembe a véleményét rólam... és a kis titkomról akkor egészen biztos vagyok benne, hogy a végtelenségig fogom saját magam gyötörni, egészen addig amíg valami igazi nagy butaságot csinálok. Már az első pillanattól kezdve így éreztem, de valahogy sosem volt rá megfelelő helyzet, hogy elmondjam neki...
- Hjaj... - sóhajtoztam, közben ujjaimat összekulcsolva pillantottam a hozzám legközelebb eső fal irányába. Vajon minden rendben lesz ha elmondom? Lehet, hogy az lenne a legjobb ha ezt velem együtt lenne eltemetve és örökké csak az enyém lenne. Idegesen játszottam, dobolgattam a kezeimmel az asztalnál ami előtt ültem. Egyfajta forgatókönyv kezdett kialakulni a fejemben arról, hogy mit fogok mondani, hogyan is kezdem el az egészet, és mennyire visszamenőleg fogom elmesélni a dolognak az eredetét. Őt ismerve biztosan nem fog annyi elég lenni, hogy közlöm, és semmi részletezés, semmi indíték, semmi okot nem adok rá, hogy miért. Pedig ez nem egy olyan dolog amiről minden nap lehet beszélni... Motyogtam picit, majd az asztallapra hajtva a fejem folytattam a kis gondolatmenetet, remélve, hogy a hideg lakkozott fa felülete picit lehűti a fejem és tisztábban fogok gondolkodni.
- Micsoda egy puhány vagyok... - morgolódtam, nem túl hangosan, közben elnyúltam egészen az asztal túlsó részéig. Egy igazi szivacs vagyok...ha csak fekszem itt és sajnáltatom magam soha sem fog helyrejönni a kedvem. Főleg amióta elkezdtük a költözködéses tervet, és valahogy mostanában egyre többször találkozunk. Szinte napi rendszerességgel, ami pedig csak fokozza ezt az érzést. Felkeltem az asztaltól, óvatosan tolva hátra magam mögött a széket, hogy legkevésbé se csapjak zajt, majd egy közeli ablakhoz sétáltam, ahol egy kis friss levegőt szerezhettem. A nap épphogy felkelt, talán kicsit túlságosan is korán van ahhoz, hogy bármit is kezdjek magammal. De amíg nem esek túl rajta... addig egészen biztos, hogy nem fogok tudni aludni... Visszasiettem az asztalhoz, de még mielőtt leültem volna gondosan megigazgattam a ruhám, elsimítottam a nem kellő gyűrődéseket a szoknyán, az inggel és a nyakkendővel szintén kezdenem kellett valamit, ugyanis a több órás fetrengés nem tesz jót a ruhának, ezt követően foglaltam csak helyet, húztam be magam alatt a széket.
- Hjaj... Jó készen állok! - biztattam magam nem túl hangosan. Most már készen állok arra, hogy beszéljek a dologról! Legalábbis így gondoltam, és egy hirtelen felbátorodást követően, elkezdtem kopogni az alig pár centire mellettem lévő ajtón. Anat ajtaján... - Seenpai... Odabent vagy? Szeretnék valamit megbeszélni veled, kérlek gyere ki. - szólongattam, egészen addig amíg meg nem érkezik a válasza, közben egyre inkább úgy éreztem, hogy ez rossz ötlet. Nagyon rossz, idegességemben mindenben apróbb hibákat véltem felfedezni, és folyamatosan az asztalterítőt igazgattam. Azonban arra már nem gondoltam, hogy mi fog történni akkor ha az ajtó kinyílik. Mintha minden amit kigondoltam, hogy mondani fogok kitörlődött volna. A fejem az ajtókeretnek döntöttem, amíg ki nem lép az ajtón, ha kilép akkor kihúzom magam és teával és hellyel kínálom.

// Avagy kora reggeli teázás Anat ajtajában    //

Kopogtam, de abban a pillanatban ahogyan ez megtörtént, azonnal meg is gondoltam magam. Nem állok erre készen, túl korai még. Majd az asztalra pillantva minden apróbb hibát amit csak lehetett elsimítottam, már az ajtó túloldaláról hallom a férfi lépéseit, ez bizonyára a hallgatózás jártasság velejárója. Gondosan elsimítottam a terítő gyűrődését, megigazítottam a frizurám, a jól bevált ujjfésű technikámmal pedig kicsit oldalra simítottam a frufrum, hogy ne zavarjon miközben beszélgetek. Próbáltam nyugtatni magam, légzőgyakorlatokat végeztem, majd az utolsó kifújásnál már nyílt is az ajtó. Egyenes háttal ültem a székemen, majd a tekintetem az ajtót nyitó férfira szegeztem. Pontosabban először a hasára, mivel az volt egy magasságban velem. Majd ahogy emeltem fel a tekintetem, gondosan végigpillantottam az öltözékén. Ezek szerint még aludt...
- Jó reggelt Senpai!- nem akartam megijeszteni, de azt hiszem ö sem számított arra, hogy a szokásosnál is lentebbről érkezik majd a hangom. - Bocsi, ha megijesztettelek. Remélem nem zavartam meg semmi fontosat. - ekkor az órára pillantok, hogy pontos válasszal szolgálhassak, amikor már percre pontosan megbizonyosodtam a fiúra pillantok - Két perccel múlt hajnali öt. Szeretnék valami nagyon fontosat megbeszélni veled. Szeretnék tanácsot kérni! - közben hellyel kínáltam, hogy mégse álljon ott az ajtóban, az asztalt picit arrébb húztam, hogy ki tudjon jönni, ezzel is időt nyerve magamnak, hogy összeszedjem a gondolataimat is kicsit leküzdjem zavart ami lassacskán már kezd túlságosan is úrrá lenni a fejemben.
- De.. ha megzavartalak valami fontos munkádban akkor visszajöhetek később is akár. - ekkor ismét az öltözékére pillantottam, majd a kissé zilált fejére. Valami egészen biztos történt odabent, ugyanis elég régen láttam hasonló öltözékben. Lehet van bent valaki? Talán tényleg zavarok? De mielőtt még tovább gondolhattam volna, már el is kezdtem beszélni, ha kérdezett ha nem.
- Szóval azt hiszem... szerelmes vagyok valakibe... a céhből... De elég sok problémába ütköztem ezen a téren. Pedig nem ez az első eset, de ö valahogy mégis sokkal másabbnak tűnik mint a többi elődje. Nehezebben megközelíthető és sokkal zárkózottabbnak is tűnik. Szóval arra gondoltam, hogy szeretnék tanácsot kérni... - közben egyre hevesebben játszadoztam a kezeimmel, és többszöri alkalommal is inkább oldalra pillantgattam mintsem Anat szemébe. Talán ilyen dolgokról elég fura beszélni másokkal, és kicsit zavarba is hozott most ez az egész. De ez egy nagy lépés számomra, hatalmasabb mint azt bárki más gondolná. Ha valaki akkor egész biztos, hogy ö tud nekem segíteni.

Egy villámgyors dobálózás kérdésekkel, és a hozzájuk kapcsolódó válaszokkal, szintén pillanatok alatt ledaráltam neki egy halomnyi szöveget, miközben az arcomon a bőr természetes színe kezdett megváltozni, és egy eleinte halvány, majd fokozatosan erősödő vöröses árnyalatot vett fel, és mondhatni elég hosszú ideig éreztem is, hogy ég az arcom. Nem azért mert ez egy mondhatni elég kínos beszélgetés kezdete lehetett, hanem sokkal inkább azért mert mégis csak zavaró ilyesmiről beszélni másoknak, főleg akkor ha pontosan tudja, hogy kiről is lehet szó. Vagyis úgy gondolom elég ráutaló célzást tettem ennek érdekében, hogy ne kelljen kimondanom a plátói szerelmem nevét. Már ha arra gondolok, hogy valaha is szerelmet kell neki vallanom, a mostani valómban egészen biztos, hogy kikosarazna és a szívem majd meg szakadna. Mondandóm végeztével felnéztem a férfira aki arcán egyfajta döbbenet rajzolódott ki. Majd hátrébb lépett és stílusosan becsukta maga mögött, vagyis előtt az ajtót, szinte még a kilincs fel sem emelkedett de máris nyílik és azt mondja várjak.
- Rendben, nem megyek sehova. - válaszoltam kissé meglepődve, de mégis úgy éreztem, hogy valahogy nyugodtabb lettem, hogy kaptam egy pár pillanatnyi időt. Ez idő alatt legalább átgondolhatom, azt, hogyan is fogom megkérni erre a dologra... Éppen egy pohár teát öntöttem magamnak amikor ismét kinyílt az ajtó, és az asztal be is szippantotta. Csak pislogtam, kezemben tartva a csészét és a kistányért. Még csak reagálni sem tudtam a helyzetre, de máris emelkedtem a székkel együtt, a szememmel a teámban keletkező hullámokat fürkésztem, de egyetlen csepp sem lötykölődött ki a kis "utazásom" közben.
- Ha szóltál volna behoztam volna magam a széket amíg az asztallal bajlódsz. - kuncogtam, közben Anathoz hasonlóan én is belekortyolok a teácskámba, amitől kis híján meg is fulladok amikor meghallom a tippjét, hogy kiről is van szó. Az asztalra dobom a teáscsészét, persze csak óvatosan, és néhány erőltetett köhögés után pedig felvont szemöldökkel nyögöm ki a következő szavakat.
- He? Dehogy, dehogy! - picit ledöbbentem, hogy elsőre rögtön egy lányt tippelt be, de legalább akkor nem fog annyira meglepődni és fura kérdésekkel bombázni. - Nem Esu-ról van szó. Én Mer-chanról beszéltem. - halkultam el mire kinyögtem a nevét, félrepillantva, - Ö olyan elérhetetlennek tűnik, és félénknek. Mindig erősnek és magabiztosnak mutatja magát, de amikor ránézek úgy érzem, hogy meg kell védenem. Nem akarom, hogy bántalmazzák, vagy, hogy mindenféle férfiak fogdossák. - már a puszta gondolatától úgy érzem mintha egy kést döfnének belém, nem hogy még ez valósággá is váljon. Nem akarom, hogy más férfiak érintsék meg, eljátszadozzanak vele, és kidobják, és sírni hagyják. Nem akarom sírni látni, nem akarom, hogy megint olyan meggyötört és összetört legyen mint amikor elrabolta Pierre.
- Azt szeretném ha megtanítanál pár dologra. Én még sosem voltam abban a szerepben, hogy nekem kellett az erősebbik nemnek látszanom... - ismét belekortyoltam a teába, hagyva egy rövidke szünetet a monológom közben, hogy feldolgozhassa Anat a hallottakat, majd folytatom is. - Ha van valamilyen kérdésed nyugodtan tedd fel.

Nehéz dolog másnak az érzelmeidről beszélni. De az miért nehéz, hogyha a szerelmedről valaki mással kell beszélned? Az lenne a logikus, hogy ha teljesen normálisan, mint férfi a férfival tudnék Anattal beszélni erről a dologról, végtére is ez nem egy szégyellni való érzés. De valahogy mégis amikor a lány nevét mondom ki akaratlanul is elhalkulok még ha csak egy rövidke időre is. Sóhajtok egyet és Anatra figyelek aki meglepően lelkesen fogadta a rövidke mondandómat, és azonnal bele is megy a dologba, pedig még el sem tudtam neki mondani pontosan miben is kérem a segítségét.
- Ennek örülök. Majd meghálálom valahogyan - kacsintottam felé. Viszont nem vagyok benne teljesen biztos, hogy menni fog a dolog. Ami Anatnak jól áll lehet nekem nem fog, és akkor kezdhetem elölről a tervezgetését annak, hogy mivel fogom felkelteni a lány figyelmét ami miatt automatikusan belém szeret. Nem látok túl sok esélyt rá, hogy egy cuki kislányos mosoly, szempilla rebegtetés elég lenne arra, hogy belemessen.
- Értem, megpróbálom ezt fejben tartani. - bólogattam, habár nem értettem teljesen egyet a dologgal. De ha úgy adódik a helyzet akkor talán... - Örülök, hogy megkérdezted. Szeretném ha tanítanál szexuális dolgokat! - vigyorogtam rá, majd megköszörültem a torkom és folytattam - Csak vicceltem. Szeretnék erősebb lenni, hogy megvédhessem Mer-chant... vagyis, hogy lenyűgözzem! Szeretnék minden szempontból elegáns és lenyűgöző lenni. Szóval arra gondoltam, hogy talán gyakorolhatnánk picikét. Mer-chan amúgy is egy lovag, szóval olyan partnere akarok lenni ami minden szempontból kiegészíti! - közben az ezidáig kevergetett teácskámból szürcsöltem egy keveset. Olyan érzés mintha átment volna rajta megy úthenger, de közben mégis jobban érzem magam, hogy valakivel beszélhetek a dologról. Ha tovább halogatnám a dolgot lehet egy idő után megörülnék. Azt pedig nem szeretném, ahogyan azt sem, hogy a végtelenségig csodáljam távolról. Akkor inkább odaállok elé úgy, ahogyan most vagyok. Még ha tudom is, hogy visszautasít, de legalább összetörnék picit. Ennyi egészen biztos, hogy elég lenne ahhoz, hogy letegyek róla, kiszeressek belőle, még ha csak egy hangyányit is. Elfogadnám, és pár nap depizés után egészen biztos rendben lennék, és újra minden a régi lenne.
- Szóval nem olyan nagy dolog csak első lépésként szeretnék legyőzhetetlen lenni.

Vicces dolog másokkal szórakozni, főleg amikor egy beszélgetésbe okosan belecsempészel valami teljesen nem oda illő és nem hétköznapi dolgot. Anat arckifejezése megnevettetett, de nem is vártam mást, talán az emberek többsége így reagálna mint ö. De persze ha komolyan gondoltam volna sem valószínű, hogy beszédtéma lenne belőle, egész biztos, hogy egy ügyes lépéssel kikerülné a témát és teljesen más irányt venne a beszélgetésünk. Ilyenek a felnőttek.   
- Furcsa. Pedig biztos voltam benne, hogy eléggé egyértelműen fogalmaztam. - ráztam meg a fejem, - Hát Mer-chant még nem igazán láttam harcolni, de mivel lovag gondolom lassú, és ahogyan a lovagok többségének neki is nagy védelme van, szóval olyan akarok lenni aki pillanatok alatt leszedi róla az ellenfeleket mielőtt elfogyna a páncélja. De természetesen nem gyorsasággal hanem erővel és pontossággal. - ez a pontjaimon is látszik, hogy nem a leggyorsabb játékosok közé tartozom még, sőt az életpontjaim sincsenek az egekben, de ettől függetlenül viszonylag erőseket sebzek. Államat az ökleimmel támasztom, figyelem ahogyan Anat a harcművészet oktatási tervét ecseteli. Nem rossz gondolat, és igaza is van. Én sem szeretném ha a lányokat bántalmazná bárki is. A fiúkat meg kisebb eséllyel rabolja el bárki is.
- Ne aggódj, valamennyit én is konyítok az önvédelemhez. Régen a nevelőapám mindenféle hülyeségre beíratott, szóval  nem kell féltened. - bájos mosolyt varázsoltam az arcomra. Picit más idebent, mert nem hordozhatok magammal sokkolót meg mindenféle sprayt. De helyette vannak izgi képességeim, hasznos kristályaim és még fegyvereim is. Elég jól bebiztosított védelem, ami éppen elég lesz arra, hogy meglógjak ha olyasmi helyzet áll fenn mint Mer-chan esetében is.
- Hmm... - A felajánlása eléggé csábító, talán ezzel csak az én esélyeim nőnek, és közben még információhoz is juthatok azzal kapcsolatban, hogy mit gondol rólam a lány. Nincs okom rá, hogy ne bólintsak rá. - Az nagyszerű lenne. Talán még el is sikerül ültetned a buksijában a gondolatot, hogy én meg ö... - mosolyogtam ugyan, de hirtelen mégsem tudtam folytatni a mondatot, éreztem ahogyan az arcomat elönti a forróság, el fogok pirulni. Nem akarok... már késő... Megráztam a fejem, és gyengéden arcon paskolgattam magam, és gyorsan válaszoltam is következő kérdésre.
- Első lépcső? Azt már megtettem, sőt talán az első öt lépcsőfokkal végeztem is már. - nevettem fel. Már elég rég megtettem azokat a fokokat, most jön a neheze, ahol a megszokott vörös szőnyeges rész véget ér és egy csúszósabb részre érkezek. - Le akarok győzni egy boss-t egyedül. - Kifejezéstelen arccal, teljesen komollyá varázsolom a mondatot, közben végig a fiú szemébe nézek.
- Szóval mikor kezdjük Főnök? - vigyorgok rá, remélve, hogy érti a poénom.

- Igazad van! - kicsit elszégyelltem magam amiért elfelejtettem, hogy a leírás amit korábban adtam Anatnak teljesen ráillett több céhtársunkra is. Eddig nem is tűnt fel ez a hasonlóság. Talán a végén még Raven és Esu is összejönnek, Saya-chan pedig még ráér az udvarlókkal törődni. Vicces lenne belegondolni, hogy a fél céh már kapcsolatban van valakivel. Akár tripla randizhatunk is majd.... na de ennyire azért ne szaladjunk előre. Most a jelenre kell koncentrálni nem pedig szép álmokat dédelgetni.
- Tényleg úgy gondolod? - csillogtak fel a szemeim. Első alkalom, hogy valaki elégedett az ideálommal. Habár nem mintha korábban túl sokat beszéltem volna a szerelmeimről bárkinek is. Megköszörültem a torkom, és folytattam - Khm... akarom mondani, ez csak természetes. Hiszen Mer-chan tele van jó tulajdonságokkal! Szép, alacsony, ártatlan, és de ha kell akkor heves és talpraesett is. Na meg persze nő is. - fontam karba a kezeimet és hevesen bólogattam. Habár valószínűleg csak magamnak, mert annyira belemélyültem a gondolatimba, és a szép kis felsorolásba, hogy a végére már csak gondolatban folytattam. Egyáltalán létezik olyan dolog amit nem szeretek a lányban? Ezen sajnos már nem tudtam gondolkodni, ugyanis Anat kizökkentett a fantáziavilágomból, és elindultunk a kertbe. Egy darabig kézen fogva, majd hirtelen a hátán folytattam az utat.
- A túlélőcsarnok még várhat. Először téged kell legyőznöm. - húztam ki magam, persze csak amennyire tudtam kapaszkodás közben. - A győzelmem pedig elég bizonyíték lesz arra, hogy meg tudom majd védeni. Először saját képességeimmel akarok tisztában lenni, még mielőtt bármit is lépnék. - igen, megvédeni, vigyázni rá, kincsként őrizgetni. De annyira azért nem vagyok elvetemült, hogy bezárjam egy dobozba, és rejtegessem a világ elől. Nem akarom, hogy megutáljon, nem szabad. A kertbe érve lepattantam a férfi hátáról, picit hátráltam tőle, nem túlságosan messzire csak egy kis távolságot akartam tartani, és már simiztem is a drágaságot.
- Kezdetnek próbálkozzunk szigonnyal. - mormogtam, közben át is alakult bananaMorph egy méretes döfködővé. Kisméretű fegyverrel nem akarok kezdeni, pontosan tudom, hogy Anat fegyvere is nagy, ezért talán jó ötlet hasonló mérettel próbálkozni. - Oh vagy talán inkább fegyverek nélkül harcoljunk? Lehet úgy is izgi egy harc. Rád bízom a döntést. - vigyorogtam, majd a földbe szúrtam a szigonyt amíg válaszol. Ha a pusztakezes harc mellett dönt akkor marad is a földben, ha nem akkor felkapom, és felveszem a szokásos védekező pózt.
- Udvarias vagyok, ezért hagyom, hogy te kezdj. - vigyorogtam elégedetten, majd vártam, kicsit ugrándoztam is, hogy ne unjam el magam amíg ideér.

Talán ha egy vadidegen állna előttem biztos, hogy megkérdezné nem e vagyok beteg. Percenként vált át a rendes bőrszínem vörösbe, jelennek meg halovány pírok az arcomon, majd rövid idő elteltével ismét minden rendben van. Talán eddig még sosem voltam ennyire zavarban, mint amennyire ma. Első alkalom, hogy tényleg ennyire foglalkoztat a dolog, ennyire harcolni akarok valakiért, megszerezni. Annak pedig külön örülök, hogy Anat is támogatja a dolgot, örülök, hogy megoszthattam vele. Percről percre erősebbnek érzem magam, már a fegyverem is előkaptam hevesen ugrándozok, mintha a sok felgyülemlett  energiát ilyen módon próbálnám levezetni. Annak ellenére, hogy a céhlakók valószínűleg még aludnak, mi itt vagyunk a kertben és a reggeli első napsugarakban fürdőzgetünk.
- Nem fogom hagyni, hogy akár egy percig is magányos legyen. - húztam ki magam büszkén. Ez amolyan ígéretféleségnek szántam mert tudom jól, hogy Anat is nagyon a szívén viseli Mer-chan ügyét. Sőt talán minden céhtag életével sokat foglalkozik. Aggódik, velünk örül, szurkol ha kell, és támogat ahol csak tud. - Attól nem kell félni, hogy ö egyedül maradna, ha velem nem akar semmit akkor egészen biztos, hogy valaki más is próbálkozni fog nála. Főleg mert különösen szép. - ebben egészen biztos vagyok. Habár elég furcsa, hogy most nincs senkije sem, pedig azt gondolná az ember, hogy egy hozzá hasonló szépséget mindig körbelengik a férfiak.
- Támadó? - kérdeztem vissza, kicsit meglepődve, félredöntve a fejem, majd szinte  azonnal le is esett, hogy mire gondol. - Óh, szóval fogócskázni fogunk. Jól hangzik, akkor ha kezd kényelmetlenné válni a helyzet akkor azt fogjuk mondani, hogy banánturmix! - helyeseltem a játékszabályokra. Fel voltam készülve mindenre, szóval nem leszek rest kihasználni a terület adta lehetőségeket sem. Szétnézve a kertben pedig bőven van hely ami alatt könnyedén átbújhatok, amíg Anatnak talán ez nehezére fog esni nagydarab, medve alkata miatt.
- Rendben akkor ha nem bánod egérúttal kezdek. - vigyorogtam el, majd a fegyverem kikaptam a földből. Ugyan nem akartam átváltoztatni, viszont most sokkal nagyobb hasznát veszem akkor ha más alakban alkalmazhatom. Simítottam rajta egyet, és egy dobócsillaggá alakítottam. Nem tartogattam sokáig a kezemben, tőlem balra lévő fát megcélozva már repült is a "játékszer". Én pedig jobbra indultam, akrobatika jártasságom segítségül hívva máris egy padra ugrottam, sietve megfordulva vártam, hogy Anat hogy közelít meg. Bőven van hova futni, a padról pedig elég nehezen tud elkapni, mert bármerről közelít csak az ellenkező irányba kell vetődnöm és ismét tudok egy ideig rohanni.
- Mit szólnál ahhoz, hogy ha minden elkapsz és kimondom, hogy banánturmix akkor leveszek egy ruhadarabot, viszont, hogy ha elmenekülök a karmaid közül akkor te szabadulsz meg egytől? - húztam ki magam a remek ötletem ecsetelgetése közben. - Dee persze csak motiváló célzattal, hogy mindent megtegyünk a győzelemért. Meg így talán hitelesebben hangzik a dolog, és biztosan mindketten 110%-ot fogunk nyújtani!

A shuriken szépen célba talált, ami kicsit meglepett mert ez az első alkalom, hogy ilyen alakot adtam a fegyveremnek és korábban nem nagyon dobálóztam még. Talán a fegyverkezelésem miatt történt?
- Persze, tudom, tudom. Banánturmix. - ismételtem el, miközben vállat vontam felette. Nem mintha szükségem lenne arra, hogy egyáltalán egyszer is ki kelljen mondanom ezt a szót. Büszkén húztam ki magam, figyelve ahogyan Anat átváltozik egy teljesen új Anattá, amitől őszintén szólva végigfutott a hideg a hátamon.
- A bu-bugyikámat? Nem azt nem! Soha! - hadakoztam  megremegő hangon miközben a lábaimat szorosan egymáshoz dörzsöltem kezeimet pedig az excaliburomhoz húztam, mintha védeni próbálnám. Egy pillanatnyi hatásszünet, majd gyors észbekapás. Nincs mitől félnem, csak Anat az. Túl jól játssza a szerepét, de egészen biztos, hogy nem fog hozzám érni. Ugye? Nem érne hozzám. Nem! Jól hallottam, hogy cukorka van nála?
- Nem versz át! - mutattam felé, mintha egy híres detektív lennék és felfedném az igazságot, miközben a bűnösre mutatok, a lehető legmagabiztosabb tekintettel. - Mégis hol rejtegetnéd a cukorkát? Tuti, hogy kamu! Le merem fogadni, hogy nincs nálad nyalóka!...  Persze nem mintha ennyire jártas lennék a dologban vagy ilyesmi... - a nyalóka fontos eleme minden játéknak, és közkedvelt édesség. Nincs olyan perverz aki nem hord magával. Habár... nem mintha ez most nem csak egy szerepjátszás lenne vagy valami ilyesmi... Talán túlságosan is ragaszkodom a részletekhez. Miközben szónokoltam lassan megindult felém, ami hirtelen gyors sprintbe váltott át. Ijedtemben csak leraktam egy kristályt a padra, semmi jelentősége nincs, hogy milyen, éppen ezért csak véletlenszerűen húztam elő egyet. Éppen időben ugrottam le a padról, egy lányos sikoltást hallatva, mert úgy tűnik Anat tényleg komolyan veszi a szerepét és a szoknyám vette célba. Ügyesen ugrottam le a padról, ezúttal nem várva arra, hogy utolérhessen, szélsebesen rohantam egy fát pécézve ki magamnak ami mögött elbujdoshatok. De sajnos összeakadtak a lábaim.
- NEE! Mért most?! - sikoltoztam, közben próbáltam megfordulni, és mihamarabb talpra állni. - Bármit is teszel nem fogom kimondani a szót! - mormogtam.

Ennyire béna még én sem lehetek. Éppen az előbb említettem Anatnak, hogy bízhat bennem, én legyőzhetetlen és megérinthetetlen vagyok. Főleg ha egy perverzről... jelen esetben egy perverz bőrébe bújt Anatról. Pedig egészen eddig minden olyan jól ment, lepakoltam a felszerelésem nagy részét, hogy bármerre tudjak menekülni, és mindig legyen valami a látómezőmben amivel tudok cserélni. De most, hogy egyik tárgyat sem tudom merre van, így szinte lehetetlennek tűnik a feladat. A porban fekve, először reflexszerűen kaptam a kezeimet a szoknyámhoz, először is ellenőrizve, hogy nem e csusszant fel, láthatóvá téve a szépséges fehérneműm, másrészről pedig egyfajta védekezés. Nem mintha sokat érnék vele, egy ilyen hatalmas férfivel szemben. Sikoltoztam, forgattam a fejem, de eszembe sem jutott, hogy még talán lett volna lehetőségem arra, hogy felugorjak és tovább rohanjak, egy biztonságos pont felé. Oda a terv, oda a remény. Anat vészesen közeledik, egyre közelebbről hallom a hangját.
- Oh igaz! Elnézést kérek érte. - válaszoltam először hirtelen nyugodt, érzelemmentes hangon, majd folytattam kicsit humorosabbra fogva a dolgot - Rendben nem mondom el senkinek. - kacsintottam felé, immáron pontosan előttem volt, majd meglepetésemre a fiú vetődött. Hatalmasra nyitottam a szemeim, és szinte azonnal oldalra gurultam, megmentve magam a palacsintává változástól. Elég nekem az, hogy ha a Metamorph át tud változni, én inkább maradnék állandóan a jelenlegi formámban. Két három fordulatot veszek fekvő helyzetben, hogy biztosan kitérjek előle, majd amikor a kezeim a földet érik felnyomtam magam, és a fiú hátára vetődtem, minden erőmmel lenyomva őt a földre.
- Azt hiszem elkaptalak. Jutalomból pedig kérem a "bugyikádat" - az ujjaimmal még mutogattam a kis nyuszifüleket, hangom kissé elváltoztatva, utánozni próbáltam a szavait, majd a hátához nyomtam egy random elővett kristályt, nem használtam el, inkább csak fenyegető hangnemmel blöfföltem valamit - Ez egy kábító kristály szóval inkább ne próbálkozz semmivel, ami miatt használnom kellene... Most pedig ha megbocsájtasz... kiszolgálom magam... nem kell felkelned. Nem fog fájni. Nem fogok kukucskálni... - nyúltam hátra a szabad kezemmel, megfogva a nadrágját, és picikét lentebb toltam. Nem is képzelhettem volna el ennél jobb helyzetet. Ha elég óvatos vagyok akkor pedig nem is fog ledobni magáról. Nincs az az isten, hogy elég gyorsan kapcsoljon. Ugye? Igen... biztos.
- Most pedig könyörögj kegyelemért! - szinte csillogtak a szemeim, közben a hátába formákat rajzolgattam a kristályommal. A hangom elváltozik, szinte vágyom rá, hogy azt mondja, "feladom, nyertél, és díjként  odaadom az alsógatyám." Vagy valami hasonlót. Elnevetgélek a gondolaton, közben várom, a válaszát.

   

Elégedett mosoly ül az arcomra, hogy végre sikerült túljárnom Anat eszén. Ugyan a tervem nem tökéletes, sőt hibát is ejtettem, mivel a cipellőmet sikerült megragadnia, és így kissé megnehezítette a menekülésre kitervelt ötletem. De attól még sikerült lefegyvereznem, és kis ügyeskedéssel még a hátára is vetettem magam mintha csak egy cowboy meglovagolná az egyik szamarát. Vagyis lovát. Felemelve az orrom, szólítottam fel a fiút, hogy szolgáltassa át trófea gyanánt a gatyáját, és, hogy megerősítsem szavaim komolyságát azon nyomban meg is tapogattam, óvatosan beillesztettem a mutatóujjam alá.
- Nem viccelek, egy pillanat alatt mozgásképtelenné tehetlek, és addig lefejtem rólad a nadrágot. De mivel kedves vagyok, mindig csak egy ruhadarabot veszek el tőled. - nevettem fel, közben figyeltem mit reagál. Váratlanul megragadja a másik lábam picit felsikoltok, de gyorsan a számra csapom a tenyerem. Nem szabad. A többiek felkelnek. Ismételgettem magamban, majd a hátára tettem a kezeimet. Csak egy pillanatba telt, és fogalmam sincs, hogy mit csinált de megfordult. A hasán ülök, csak pislogok látható az arcomon a megdöbbenés, és egy kicsit meg is rémültem.
- Ezt hogy csináltad? - suttogom, majd rádöbbenek, hogy én szoknyában vagyok, rémültem összehúzom a combjaimat, hogy lehetőleg ne lásson be a lábaim közé. - Perverz! De ez nem változtat a tényen, hogy nyertem egy skalpot. Szóval emlékbe megtartom. - öltöttem nyelvet, majd az egyik kezemmel hátra nyúltam, próbálva kitapintani, hol is kezdődik a nadrágja. Nem nézek hátra, bízom a véletlenre, hogy hol sikerül megfognom. Olyan nagy kárt nem igazán tehetek benne, se testileg sem pedig mentálisan.
- Ez a mi kis titkunk marad, szóval nem kell félned, nyugodtan elengedheted a lábam és leveheted magadtól is a gatyód. Nem fogok megharagudni. De ha túl szégyenlős vagy megelégszem a felsőddel is, nekem mindegy, idővel úgyis minden az enyém lesz. - magyaráztam közben nézelődtem valami felületet keresve ami segíthet eliszkolni. Ha továbbra is a fogságában maradok be kell áldoznom valamit...
- Yosh mi lenne ha én is levetnék valamit is te is és akkor döntetlen?:3 Válassz valamit, akármit és odaadom. Természetesen ha igazi támadóval állnék szemben akkor már aktiváltam volna a kristályom... - ami persze nem egy gyertya kristály lenne... - és már az egyik fán lógna, én pedig jó messze tőle. - nyugtattam meg a fiút, reménykedve, hogy sikerült meggyőznöm és átnyújtja a skalpot.
- Ha szeretnéd elfordulok amíg leveted. -

Megrémültem. Félelmetes, hogy amikor már azt hiszi az ember, hogy sikerül felülkerekednie a másikon, és még a kelleténél is több módot mutat fel arra, hogyan tegye mozgásképtelenné és rémissze meg egyszerre mégis képes átlátni a tervemen és valahogyan a hasára fordul. Ijedten rántom össze a combjaim szinte reflexszerűen, azonban rá kell jönnöm, hogy ez nem olyan egyszerű mint ahogyan fejben elképzeltem. Arcom kipirult, talán csak a rohangászástól, mintsem a egyre csak furcsábbnak tűnő helyzettől, hangom időnként elakad, és már csak úgy dobálózok a szavakkal, próbálok erősnek tűnni, nem veszíthetek. Magam miatt sem, de legfőképpen Mer-chan miatt. Reméltem, hogy ha sikerül kicsit megrémítenem, és az alsónadrágját célzom meg, akkor talán sikerül megszorongatnom, azonban ez lehetetlennek bizonyult. Anat átváltozása túlságosan kései fázisba lépett, és innentől már nem lehet visszaváltoztatni. Egy valóságos perverz lett belőle. Tetszik. Talán mindig is látni szerettem volna, hogy a senpai perverz oldala milyen is lehet.
- Te-te-te-te-te..Te akartad! De aztán ne hisztizz ha gatya nélkül kell visszaslattyognod a céhházba. - próbáltam rémisztgetni, majd, ismét egy mozdulattal lentebb húztam az alsóját. Arcom főtt, természetes színe helyett pedig inkább egy szépséges korall vörös árnyalatot vett fel. Szemeim behunytam, és a következő szavak hagyták el a szám - MOST MÁR AZ ENYÉM VAGY! - de még mielőtt ténylegesen is megfoszthattam volna Anatot a "bugyikájától" valaki megzavart minket a reggeli kis tornánkban. Történetesen Alex, aki félálomban lebegett le hozzánk, kezében a pöröllyel. Mégis minek neki az ilyen kora reggel? Oh hát persze! Biztosan féltékeny Anatra, hogy ilyen kora reggel máris velem töltheti az idejét. Sietve ugrottam fel, épp úgy ahogy Anat is tette, és jól láthatóan megigazgattam a ruhámat, és a szoknya alatti részen minta picit igazítottam volna, vagy sokkal inkább úgy tűnt mintha feljebb húztam volna valamit... Anatra pillantva pedig egészen biztos vagyok, hogy szeretné ha kimenteném ebből a kellemetlen helyzetből. Én mint a kedvenc kouhai-a, lehetek erre csak képes.
- Oh Alex-nyan, félreérted a dolgokat. Mi Anattal csak egy picurit, játszottunk. - karoltam bele a fiúba, és a nemlétező melleim felé húztam a karját. - Biztos vagyok benne, hogy ha elég korán kelsz, és szépen megkéred, téged sem fog visszautasítani. - kacsintottam a fiúra, aki ekkor már éppen vissza is indult a szobájába. Majd mikor már háttal volt, el is engedem Anatot, és büszkén húzom ki magam, mintha egy hős lennék, aki megmentette egy szorult helyzetből.
- EEh, Nem akarom elfelejteni, hiszen annyit tanultunk együtt. - fújtam fel az arcom. - Örökre az elmémbe égett minden amit tanítottál, Senpai, és ne aggódj csak jóra fogom használni a tudást. - tisztelegtem előtte, majd mondván, hogy csinálok reggelit be szökelltem a céhbe.

//Köszönöm én is, nagyon jó játék volt    Rengeteget tanultam belőle //