Az elkóborolt petecske

by **Anatole Saito** Kedd Május 20 2014, 22:04

- Ne sikítozz már úgy, mint egy kislány! - szidom le a fút és az ivóból kilépve nyomatékosításképpen még a fenekére is csapok. Úgy kell neki, ha úgy viselkedik, mint egy lány, akkor ne csodálkozzon. Ha próbálna menekülni, vasmarokkal tartom egy helyben, ha próbálna megütni - amit azért kétlek, céhvezéreként már kivívtam egyfajta tiszteletet nála - akkor pedig a lila burok véd meg. Aztán egy csendesebb, kihalt utcába kanyarodok be, ahol senkit sem fog érdekelni a lármázása. Úgy vetem le hátamról, mint egy jól megtömött liszteszsákot. Nem finomkodok vele, hiszen úgysem fáj neki. Fene, lehet, hogy mégis facepalm

Mindegy, amit elkezdtem, azt be is fejezem!
- Miért viselkedtél úgy? - szegezem neki a több értelmű kérdést. Nehezen lehetne megfogalmazni, hogy milyen érzelmek ülnek ki az arcomra. Egyszerre vagyok dühös, ugyanakkor aggódó, elcsigázott, mégis lelkes, szomorú, de mégis mintha egy pajkos mosoly is megbújna a szám szegletében. Pillanatról pillanatra ingadozik a lelki állapotom, mint ahogyan az az egész tégla alatt megfigyelhető volt. Kimunkált volt minden mondatom, úgy próbáltam meg csűrni-csavarni a szavakat, hogy anélkül színészkedhessek, hogy mások szemébe kelljen hazudnom. Mégis lebuktunk. S egyértelmű, hogy a játékot azzal veszítettük majdnem el, hogy nem voltam képes logikus döntést hozni és kiejteni már az első éjjel Alexet. Ehelyett mit tettünk? Folyamatosan próbáltuk inkább a többiekkel kiszavaztatni őt, hogy ezzel is könnyítsünk a lelkiismeretünkön. Valahol jó érzéssel is eltölt, hogy mindebben pont Kin volt a cinkostársam és érdekes belegondolni, hogy bár élvezettel játszott és érvelt Alex ellen, mégis beleegyezett a bent tartásában. Pedig megérezte, hogy őt fogja megnézni. De miért? Miért akarja ennyire a céhben látni őt Alex? És kin miért, miért nem akar minket?
- Miért Alex, miért? - szegezem neki újból a kérdést, majd váratlanul megindulok felé és egy pankrátorokat megszégyenítő mozdulattal ugrok rá. A hátára/vállára próbálok ugrani, valószínűleg a meglepetés ereje kellően elégséges lesz a sikeres akcióhoz. Egy a cél: földre teperni és lefogni a végtagjait.

by **Halász Alex** Kedd Május 20 2014, 22:31

- Haaahh? Vinné el valami a fene nagy erődet, aho! - Próbált volna ő lemászni Anatról, de a srác komolyan gondolta, hogy elviszi valahova. Történetesen egy eldugott, gyanús sikátorba! Neutral

Nem volt sok értelme azt bizonygatni, hogy nem sikítozik, mikor épp a srác vállain egyensúlyozik, és sehogy se tud lekeveredni róla, aztán nyekk \o\ Nem fájt, védett övezetben vannak, de attól még nem esett jól. Senki sem mondaná, hogy jó érzés, ha egy nála nagyjából egy fejjel magasabb egyén levágja tiszta erőből a kövezetre. >.>/ Ha nem is tiszta erőből, akkor félhet. \<.< Tud jobbat is!

A kérdésre azonban nem felelt. Nem egyből. Elvitte a tekintetét Anatról, pedig azon bizonyos "miért" előtt, még dühösen meredt a másikra. A kérdés mindent megváltoztatott, egyszerre már nem a sikátoros incidens áldozata volt többé, hanem az, aki felbolygatta a játékot.
~ Miért, hogy kellett volna viselkednem? ~ Nem mondta ki. Akkor csak üvöltött volna vele, márpedig Anattal nem akart. A menekülési terveiben sem volt benne, hogy megütné, meg úgy sem segítene semmit, hiszen a saoban nem fáj. ._. Persze azért Anatnak is meg kellett küzdenie ahhoz, hogy Alt vasmarokkal foghassa, az egyező szintű jártasság folytán. Hehe, Al még nem is számolt be a céhvezérnek, hogy harmadik szintre húzta fel a súlyemelését. Rolling Eyes

Elhallgatott, egész csöndes lett, és lám lám Anat nem is hagyta annyiban. A megnyilvánulása azonban teljes káosz volt. Sosem tudta, mihez kezdjen Anattal, mivel sosem tudta, hogy mit fog lépni pillanatról pillanatra és ez is csak meglepni tudta. Kikerülésről szó sem volt itt. csak egy elhaló, "váá" szökött ki a száján, mielőtt elterült volna. Teljesen a földre kerül, Anat lenyomta.
- Hé Neutral

Engedj el... - azonban elhalkult a végére, és megint csak elhúzta a száját. Annyi minden kavargott benne, és nem tudta mire kéne feleljen, s már akart is volna, de mégsem és, az egész kezdett túl zavarossá válni. - Áááhh >.< Mit miért csináltam? Nem értelek! Elszúrtam, ez van! Azt akarod, hogy bocsánatot kérjek? Jó, sajnálom! Nem vagyok elég jó hozzátok és még a játékot is elszúrtam. Tessék! >.< - Tessék. Hát nem üvöltözésbe torkollott? ._.

by **Anatole Saito** Kedd Május 20 2014, 22:49

Már megint csinálja! Miért? - Olyan buta vagy, baka! - förmedek rá a fiúra, mikor végre hajlandó abbahagyni az ordibálást. - Légy már végre férfi! Vagy beléd kell, hogy verjem? - Nem kenyerem az erőszak, de most nagyon is jólesik ez a kis duhajkodás. Nem tudom, hogy a felgyülemlett feszültség vagy a tesztoszteron teszi-e ezt velem. Vagy csak egyszerűen ilyen érzés, amikor valakinek van egy öccse, akit meg kell nevelni? Vajon hogy alakult volna az életem, ha van egy nagy és erős bátyám, akire felnézhetek, akit majmolhatok, akinek elcsenhetem a holmijait és aki minden csínytevésre kinevelt volna. És milyen lett volna, ha van egy öcsém? Ha ilyen kemény kobakú kölyök lenne, mint a szöszi.
Alex hátára simulva karjaimat megpróbálom átbújtatni a hóna alatt, majd egy gyors manőverrel a saját hátamra próbálok kecmeregni, miközben vonom magammal a fiút is. Rúgkapálhat ahogy csak akar, de amíg a kezeivel tehetetlen, addig nekem jó. Ha nem sikerül a manőverem, akkor csak egy egyszerű birkózás keveredik ki az egészből.
- Miért voltál olyan bolond, hogy felfedted magad? Nem a végén, hanem már az elején! Nem tudtam rendesen játszani a játékot miattad! Mégis hogy küldhettelek volna haza, baka? - Indulatos a hangom, de nem emelem fel, még csak igazán dühösnek sem mondható. Inkább csak megdorgálom, de a birkózásban koránt sem vagyok ilyen előzékeny. Nos igen, a második napi kiakadásom bár színjátékba torkollott, csöppet sem akként indult. Valós érzelmek tomboltak bennem és fájt látni azt, hogy normális emberek hogy beszélnek egymással és hogy beszélnek rólunk, mindösszesen azért, mert egy sorsolt szerep szerint mi lettünk a téglák. A gyilkosok, a kémek, a gazfickók, a hazug jómadarak, mi? Kuro, te átkozott némber! Ha nincs az a felbujtó szöveg... bahh, aki hagyja magát, azt meg is lehet vezetni... Az indulatoka nem a játékmester szította!

by **Halász Alex** Kedd Május 20 2014, 23:13

- Naniii?

- Mondta volna tovább is. " Kikérem magamnak a degradáló hangnemet! >.< " Bizonyára meg is kapta volna, ha annyira akarja, de nem tudta kinyögni a folytatást, mert megfordult vele a világ. Mint általában ugyanolyan meglepett ártatlansággal élte át az újabb dobálást, ám ahogy földet ért, nem hagyta magát. Dühös volt, magára is. De most már Anatra is, pedig magára még jobban. Nem volt tisztában a helyzettel, azt azért viszont jól tudta, hogy nem fogja hagyni, hogy ez a fiú gyereknek nézze. Persze halvány szikraként ugyan, de csak annyiként fellángolt benne a tudat, hogy nem verekedéssel és értetlen fejekkel kéne kifejeznie magát, mert így csak aláírja Anat feltevését. Egy nagy gyerek. Rolling Eyes

Anat meg mint valami bátty, úgy beszél hozzá.... Igyekezett minden erejével, hogy kiszabaduljon a másik fiú szorításából, s végre lenyomhassa ő a másikat. - Honnan tudjam?! Talán nem akartam játszani! - Szakadt ki belőle az igazság. - És te még butább vagy! Miért írtál rám? >.< - Bár talán elérte őt is, hogy Anat nem kiabál, s ez önkénytelenül is lejjebb vitte a hangszínét, sokkal feldúltabb volt mint a céhvezére. Vagy legalább is feldúltabbnak látszott. - Baaaka! >.< - Kisebb dulakodás szerény szó rá. Anat bármit csinált, azon volt Alunk, hogy egy; ne sikerüljön neki, kettő; kiszabaduljon és három; lehetőleg visszakapja. Neutral

Le akarta ugyanúgy nyomni a fiút, ahogy őt tette azt vele az előbb és így alakulhatott ki egy jó kis huzavona köztük, miközben egymáshoz vágták kölcsönösen, hogy hülyék. Neutral

Már az első Téglában ~ akkor mér úgy hívták ~ is úgy volt vele, hogy bárcsak ne lenne. Nem tudta elhinni, amit akkor Kuro chan mondott, és valószínűleg ő volt az egyetlen, aki nem hitt a saját szavainak. Mert hiszen ugyanaz volt pár kis apróságot leszámítva, és tulajdonképen tudta, hogy figyelhetne a játékra, de nem tudott. És akkor kiderült, hogy Anat a tégla! Mindenütt csak egy játék lenne és jól szórakozna, és örömmel méretettné meg magát Anat vagy bárki más ellen és nem lenne tragédia, ha veszít. Mert van legközelebb. Nem akart játszani, de hinni akart annak amit mondott első nap. Hogy aki kiesik, annak semmi baja nem lesz. Így jött ki, hogy egész végig nem volt önmaga...

by **Anatole Saito** Kedd Május 20 2014, 23:31

Végül csak sikerül kicsúsznia a szorításomból. Fene. Hiába, mégiscsak fáradok. - Próbáltam kitapogatni a szerepeket és te bakaaaaa, te rögtön el is árultad, hogy rendőr vagy. Tudtam, hogy nem hazudsz! Nem tudsz! - És ez lényegében dicséretes dolog, ugyanakkor ezzel még nagyon megütheti a bokáját. Lihegve állok fel és kissé görnyed, támadásra kész pozíciót felvéve farkasszemet nézek a szöszivel. Elmosolyodok. Na végre kezd pislákolni a tűz a szemében. Ezazz! Nem is, inkább elvigyorodok. Az a huncut, hamiskás vigyor ez.
- Meg kell tanulnod, hogyan palástold az érzelmeidet. Nem pattanunk fel és ölelgetünk férfiakat és nem kezdünk el üvöltözni, hogy érvényre jutassuk az igazunkat! - Bahh, pont én magyarázok -.- De neki nem kell tudni a Ranos esetről. Arról nem is fog soha senki sem tudni. Az sírba viszem, akárcsak... akárcsak ő is. Nagyot nyelek, arcomra fagy a mosoly. Megiramodok és elhaló csatakiáltás szakad fel belőlem, ahogy ismét nekirontok a fiúnak. Nem hagyhatok neki sem több időt a szusszanásra, még a végén tényleg megpróbálna legyűrni. Nehogy azt higgye már, hogy van esélye ellenem. Ha fölébem kerekedik, akkor sose tanulja meg a leckét. Bár nem az a cél, hogy istenesen megagyaljam, csupán rá akarom ébreszteni a dolgokra. Ez a kis bunyó most egy szélsőséges formája annak, hogy mindketten levezessük a felgyülemlett feszültséget.
Úgy szaladok neki a fiúnak, hogy felkenhessem a falra, hogy minél nagyobbat nyekkenjen. A lila burok úgyis megvédi, nem véletlenül nem hívtam ki párbajra. Minél nagyobbat nyekken, annál jobb. Annál jobban fel tudom tüzelni. Ha lehetőségem van rá, bal alkaromat a nyakához szorítom, hogy nehezebben kapjon levegőt és hogy kezeivel az én karomhoz kapjon levegőért kapkodva, ne pedig engem próbáljon ütlegelni. - Hiányoztál te kis bolond! Ne hagyj cserben máskor! Fogd már fel egyszer, s mindenkorra! Ez egy játék és ha túl komolyan veszed, abba előbb-utóbb bele fogsz őrülni.... baka! - Na ekkor érkezne a hasba rúgás.

by **Halász Alex** Szer. Május 21 2014, 00:11

Elváltak egymástól, de csak hogy utána mindketten két lábon, egyikük jobban lihegve mint a másikuk, folytathassák azt, amit a földön elkezdtek. Harc. >.< Al még kétrét volt, mikor Anat már hozzá vágta a lényeget. Tudta ő is. Fordított esetben talán ő is ezt csinálta volna, talán nem levelezéssel, de ha jól vette ki, nem csak neki küldött üzenetet az agyafúrt francia. Hehh a franciák tényleg olyan ügyeskedők, mint azt híresztelik magukról. És nem a kétszínű szót használta. Nem, a barátjáról volt szó, és Anat nem volt az, csak hmmm, felszabadultabb. Még a sao ellenére is. - És ha nem? Akkor mi van? - Makacsolta meg magát. Azt azért nem akarta hozzá tenni, hogy csak azért nem, mert Anat kérdezett rá. Vele nem akart belebonyolódni egy gonosz játékba, és őellene nem akart játszani. Hinni akarta, hogy Anat valóban civil és csak azért ellenőrizte le, mert egy hülye paranoid alak! Megtörölte a száját az ingujjával, majd megpróbált kiegyenesedni. - Cshh... - Kifejezetten ellenszenves fejet vágott. Majdnem hozzá vágta Anathoz, hogy gyötörni azt tudja, egész játék alatt ezt tette. De nem lenne igaza, viszont akkor is fájt ez az utóbbi. Ökölbe szorult marokkal meredt rá ám vesztére nem akart ő kezdeni. Még ki akarta fújni magát, merthogy kisebb szint kevesebb, sokkal kevesebb kitartáspont. ._. Pedig mondta volna, hogy "és nem azért üvöltöztem, hogy az igazamat bizonygassam" De hát üvöltözött, a jóéletbe. \o/
Majd minden átmenet nélkül nekivágódott a mögötte lévő falnak. Nyekkent is, nem is kicsit. Nem tudná megmondani, hogy egyáltalán leér e még a lába a földre, azonban kisebb gondja is nagyobb volt most ennél. Ugyanis Anat még komolyabbra vette. Buldózerként kente fel a szöszit, ő meg tehetetlenül fel is kenődött rá. Az már csak ráadás volt, hogy a jó céhvezér sama jóformán fojtogatta. ._.
Nem. Ebben a helyzetben pedig nem fog megmukkanni sem. Nem fogja lejáratni magát azzal, hogy szavakat próbál meg kipréselni azon a helyen, ahol nem lehet. Neutral

Anat szavai azonban kikerekítették azokat a dühös zöld szemeket, majd kiköpte a tüdejét Anat laza lábjátékától.... >.>/
Reflexszerűen nyúlt a gyomrához, ahogy az előbb a fiú kezét próbálta lefejteni a torkáról. Ha Anat hagyta, hát úgy a földre is rogyott. El is telt pár másodperc mire a zihálás közé értelmes szavakat tudott kipréselni magából. - Meg akarsz ölni, omai-ii?!?! - zihál Neutral

- Wakatta, wakatta yo, értem, értettem, demo... - zihál - nekem nem megy olyan könnyen... nem téged akartak megölni, chikushou! - Ha volt ideje, függően ~ vagy épp függetlenül ~ a helytől, helyzettől, megpróbálta feldönteni Anatot. Nekirugaszkodott igen! De közben betámasztotta a lábát a fiú lába mögé, ha elég közel volt hozzá... ha meg nem akkor egyszerűen rábízta a meglepetésre a dolgot. Feltett szándéka volt, ~ még mindig ~ lenyomni Anatot a földre, ahogyan az előbb ő tette.
- Mégis hogy vehetném játékként? -

by **Anatole Saito** Szer. Május 21 2014, 21:39

Ehh, nem... a hasba rúgás már kicsit túllőtt a célon, még ha a lila burok meg is védte és semmi hatása nem volt. Azt már nem kellett volna, túlságosan elkapott a hév. Meg hát a fojtogatást sem Rolling Eyes

Bár azt nem nevezném fojtogatásnak, levegőt azért hagytam venni, inkább csak a fogvatartottság, a kényszerhelyzet, az ösztönök és a harci szellem felébresztése volt a cél, mintsem tényleges levegőmegvonás. Amúgy sem tudnám a fiút igazán bántani. Még akkor sem tudtam, mikor nyílvesszőt döfött anno a karomba. Kicsit hasonlít ez a mostani küzdelmünk a múltbélihez: Ugyanolyan heves vérmérsékletű, ő ugyanúgy dühöng, én pedig hasonlóan kimért hangnemben, de erélyes mozdulatokkal próbálom helyretenni azt a kőkemény fejét. Eddig felemás sikerrel. Azt legalább sikerült elérni, hogy ne csak wtf fejeket vágjon, hanem kiálljon magáért és felvegye a kesztyűt. Még akkor is, ha a vezére vagyok. Vagy éppen azért. Viszont ugyanazokat a butaságokat hajtogatja, mint mindig.
Hagyom, hogy kicsusszanjon a kezeim közül, a rúgásom keltette lökéshullám amúgy is lehetetlenné tette, hogy tovább tartsam, a rendszer mozgatta elemek ellen én is tehetetlen vagyok. Na meg ugye ahogy felvillan a lila burok, olyan, mintha egy hatalmas gumilabdába rúgnék, így lepattanva róla nekem is törekednem kell arra, hogy egyáltalán megtarthassam az egyensúlyom. Mire nem jó az akrobatika kettő, ugyebár Razz

- Mert azt hiszed nekem ment? És a fenébe is, ne nevezd már gyilkolásnak egy játék elemét! Mint ahogyan ez is csak játék, csak sokkal komolyabb! Azt hiszed meg akarlak ölni? Akkor nagyon félreismertél! - Ismét összeakaszkodunk, ezúttal nagy elégedettségemre ő kezdeményezte az összecsapást. Nekifeszülünk egymásnak, testrészek kulcsolódnak össze, ember legyen a talpán, aki meg tudja állapítani, melyik az enyém és melyik az övé. Farkasszemet nézek vele és látszik rajtam, hogy a visszakérdezése nyomán dühít az értetlensége. - Minden ami körülvesz, az csak J.Á.T.É. - és földre zuhanok, magammal rántva őt is.

by **Halász Alex** Szer. Május 21 2014, 22:16

~ Nem, Nem! Bolond! ~ Majd megint megfordult a világ. Tudta, hogy felhúzta magát, tudta, hogy túl komplikál, és tudta, hogy megint csak jellegzetesen Alexes módra járatja le magát. Ezért nem volt hajlandó sosem mély kapcsolatokat kialakítani. A felszínes elcseverészések sokkal biztonságosabbak. Az élet könnyű volt, most túl nehéz. És Anat mindig kihozza belőle azt az énjét amit igyekszik takargatni. Már megint a földön, ám most nem időzik el ott, hogy a céhvezér lenyomhassa. Sőt, ellenkezőleg. Ő igyekszik nem adni időt a felocsúdásra Anatnak. Igyekszik minél előbb teljes erejével és jártasságával, ha csak egy kicsit is, de feltartani a másikat. Mozdulatlan helyzetre kényszeríteni ameddig csak lehet. Ez az egész kész röhej. Annyi minden megfordult fejében, és megint csak ő az aki miatt feszkó van. Utálja ezt nagyon, és még inkább utálja azt, hogy mennyire másként viselkedik itt, most. Az egész saoban. - Damare! Hallgass meg! - A másik fiú szemébe igyekszik nézni. Látni akarja a változást. Nem intette még csöndre sosem, nem is volt miért, de most ... most talán megint csak olyat fog mondani, ami csak szerinte fontos. - Ez már nem játék! Nekem nem! - Összecsapta a fogait közben, majdnem beleremegett. >.> - Már nem a Tégláról beszélekhhh... Kin illene a céhbe, és azt akartam, hogy bent legyen mire nem leszek! >.< - Csak kimondta. Megváltozott az arca is. Ez most akkor egyfajta búcsú volt? - Tudod te is. Amint kiderül, hogy én... - elbicsaklott a hangja. Kayaba nem kegyelmez, igaz? Ez nem játék. Nem mondta ki. Tudták mindketten, hogy mi tartozik az üres mezőbe. "Fájdalomérzet". - ... nekem végem... - elhalkult. Csak Anatnak beszélt. Kiüvöltötte magát. S ahogy kiejtette a szavakat, mintha ezzel együtt neki is sokkal valóságosabban éledne meg a tény. "Vége" Nyelt egyet, mielőtt kicsordulnak a könnyei. Ez valószínűleg egy búcsú. lenyelte a könnyeket. Ha eddig Anaton tudott maradni, úgy most jócskán lazított a szorításán. Nem szándékosan, önkénytelenül. Talán most már megérti Anat is...

by **Anatole Saito** Szer. Május 21 2014, 22:59

Minden erőmmel azon vagyok, hogy kiszabaduljak alóla és fölébe kerekedhessek, vagy legalább lelökhessem magamról. A csudába is, meglepett. Az azért mégsem járja, hogy ezzel az ócska trükkel mindig megetetnek és az is cinkes, hogy nem tudom csak úgy lehámozni magamról. A szöszi is napról napra erősebb, s lehet megérjük még azt a napot, amikor túlszárnyal majd engem is. A további ellenállásban meggátol azonban erélyes kérése, miszerint csihadjak már és hagyjam végre, hogy elmondhassa, amit akar. Továbbra is minden izmom görcsben áll és mellkasánál fogva eltartom magamtól, de hagyom, hogy beszéljen. Nem rúgkapálok, de nem is adtam fel a küzdelmet. Ez mindösszesen egy tűzszünet, amíg kiböki, amit akar.
Nagyot nyelek a szavait hallgatva és ahogy a könny kicsordul a szemeiből, úgy párásodik el az én tekintetem is. Na szépek vagyunk... a két dúvad itt picsog. Ehh, a fene vigye el. Nekem ez nem megy tovább. Én nem tudok így fegyelmezni, nevelni. Jó volt ez az egész bunyó, egészen élveztem. Tudtam, hogy Alex nem fog görcsösen logikát keresni a tettem mögött, hanem egyszerűen átadja majd magát az érzésnek. Egyszer találkoztam egy hatalmas sráccal: hosszú haj, tetoválás, emberes szakáll. Valamiért szóba elegyedtünk, ugyanarra a fesztiválra mentünk. Láttam a kezein, hogy a bütykei csupa sebesek. Hamar megnyílt és elmesélte hogy szerezte a sebeket. Elmondása szerint a legjobb cimboráival időnként összegyűlnek egy erdő mélyén, félmeztelenre vetkőznek és elkezdik "simogatni egymást"... értsd: agyba-főbe verik egymást szórakozásképpen. És ez nekik a kikapcsolódás, ezzel erősítik a barátságukat és levezetnek minden felgyülemlett feszültséget és sérelmet. Valami ilyesmi munkálkodhatott bennem is ennek a bunyónak az elején, mint azokban a duhajkodó fiatalokban. Ez amolyan ösztönös, férfi virtus lehet, amit én sosem engedek előbújni. Mert az ugye nem elegáns, az nem kimért, az nem Saitos.
Most viszont a bennem tomboló ősállat átadja helyét a gyereknek, az aggódó báttynak, aki elszoruló torokkal figyeli a kisebbiket. Már rég engedtem a szorításon, már nem szorítom markomban a ruháját. Kikúszok alóla és térdemre támaszkodva ülök le vele szembe és beletúrok a szöszi hajába, hogy végül gyengéden megragadhassam a tarkójánál. - Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy "sose felejtsd el ki vagy, mert a világ nem fogja... viseld páncélként és akkor nem használják ellened" - mélyen a szemébe nézek és remélem értelem gyúl a kobakjában - Majd együtt kitaláljuk hogy faragunk mindebből pajzsot, rendben?

by **Halász Alex** Szer. Május 21 2014, 23:28

Csak meg hallgatta Alt. Jó jel volt, legalább ki tudta bökni, hogy mi nyomja a szívecskéjét. Persze ő olyan, hogy tudná még mondani, értelmezni, ismételgetni, de nem most. Most nincs ideje cifrázni, kimondta egyféleképpen, és megmukkant. Csak nézett le Anatra, aki úgyszintén alább hagyott az ellenállással. Valójában Al ezek után már nem igazán csinálna semmit. Elérte azt, hogy elmondja, amit eddig senkinek. Nem volt értelme, nem tudta, hogy mit tehene, de Anat túl szemfüles volt. Túl jó megfigyelő. Kiszúrta, és most sem hagyta békén, amíg ki nem jött belőle a tüske. A folytatásra nem tudott előre gondolni. Vajon mi fog történni? Mit csinál Anat? Ellenkezni fog? Kijelenti, hogy nincs igaza, hogy rosszul látja. Szeretné egy része, hogy így cselekedjen. Azaz, hogy szeretné, ha Anat megcáfolná. Hogy nem kell meghalnia. Nem akart meghalni, ki akarna? De ez olyan elkerülhetetlennek látszott. Egyszer már megtámadták, és ha kiderül, hogy érzi a fájdalmat, akkor könnyű élponttá fog válni akár annak a szervezet félének, ami anno az életére tört, akár más sötét céhnek. Olcsó pénzszerzési lehetőség. Már csak ha a ruháit nézi az ember. Nem tudóthat ki, vagy ... vagy ki kéne lépnie az Artesből, hogy legalább Anat páncéljai ne kerüljenek illetéktelen kezekbe? De ő azért jött vissza, hogy frontharcos legyen. Hogy legyőzze a saot, ami legyőzte őt. Hogy elégtételt vehessen ezen az átkozott játékon, erre meg... mekkora egy hülye volt. Öntelt a végtelenségig és most megissza a levét.
Hirtelen érte a kéz, mely a fejét fogta közre. Felfigyelt Anatra, s a szavak amiket mondott... valahogy olyan menők voltak. Teljesen ide illettek, és ezzel együtt bizonyítást nyert Anat nagyszerű barátsága. Talán ez az ember megérdemli, hogy ne csak felszínes Alt mutassa felé. Amúgy se tudna mást tenni.
Elmosolyodott. Megnyugtató volt a gondolat, hogy nem lesz egyedül. Ugyan a baj nem hárult el, de ez a gesztus, szavak nélkül is a tudtára adta, hogy nincs egyedül. Nem kell magányosan viselnie a terhet.
Levette Anat kezét a fejéről, és már már jókedvűen szólalt meg.
- Nanda? Ezt valami filmből vetted? Razz

És csak a mihez tartás végett, csak pár évvel vagyok fiatalabb nálad.

- Még ebben az érzésben törülte meg a szemeit, mielőtt újra felszólalt volna. Egy kicsivel halkabban, érzelmesebben. Hálásabban. - Köszönöm. -

by **Anatole Saito** Vas. Május 25 2014, 12:58

A fiú jókedve rám is átragad és már mosolygok én is. Megkönnyebbülten ernyednek el az izmaim és kicsit renyhébb tartással ülök a sarkaimon. Nincs mit köszönnie, ezt ő is tudta, de a gesztus jólesik és csak bólintok rá egyet. Elengedem és egy utolsó szusszanás után talpra állok, majd kezemet nyújtom felé, hogy talpra rántsam őt is.
- Igen, egy filmből vettem, de attól még sok igazság van benne - öltök rá nyelvet, de mielőtt bármerre is indulhatnánk, megállok vele szemben és sokkal komolyabb, kimértebb hangnemben folytatom. - Felejtsd el az olyan sületlenségeket, hogy "mikor te már nem leszel a céhben" és társai. Nem kell senkit sem keresned a helyedre, mert nem engedem, hogy bárhova is menj. Egy Artesest sem hagyunk cserben, hiszen te is tudod... bármennyire is szentimentális szöveg, de egy család vagyunk. - Egy pillanatra lehajtom a fejem és olyasvalamivel folytatom, ami talán nem csak neki szól. Talán magam felé is intézem az üzenetet. - A félelem az, ami meggyengít. A félelem az, ami megöl. Nevess a halál arcába és mutasd meg neki, hogy igenis van miért élned, van kiért élned! Ha végre rájössz, hogy nem vagy egyedül és nem kell a terheidet egyedül cipelned, akkor nem fogsz többé félni sem.
Nos igen, ha annak idején, mikor Bertold elkezdett kísérteni bennünket, segítséget kérek a többiektől, akkor talán minden másként alakul. Akkor talán Viola még mindig élhetne és engem sem mardosna a bűntudat. Ha nem játszadoznék a harctéren a hozzám közel álló emberek érzéseivel, akkor talán nem érezném magam ilyen magányosnak. Talán éppen ez a barátság lesz a megoldás minden problémámra, csak hagynunk kellene, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz. Félretéve a büszkeséget és a titkokat. Ismét sóhajtok egyet, majd vigyorogva vetem át karomat Alex vállán. - Gyere kicsi Saito, menjünk haza és dobjuk be a lányokat az onsenbe!

by **Halász Alex** Szomb. Május 31 2014, 14:31

Talán tudta, hogy nem kell megköszönnie, azonban mégis így érezte. Ezt kell tennie. Anat nem az a figura, aki a valami valamiért elvét használná, és pont ezért tiszteli. Valójában nem találkozott még ilyen emberrel azelőtt. MI lett volna, ha kint is megismerkednek? A sao előtt, vagy éppen helyette? Ott kint... ahogy elfogadta kinyújtott praclit, jutott eszébe az a gondolat, ami megfordította az eddigi összes elméletét. Anatole Saito. Így hívják azt a jelenséget, aki miatt nem lehet újra "önmaga". Az a személy aki kint volt. El kellett töprengenie rajta, hogy vajon ez mennyire rossz vagy jó. Kétségtelenül jónak kell lennie. Kezdő mosolya, mely a beismerésből fakadt, lassan átcsapott ugyanolyan komolyságba mint barátjáé. Még a száját is elfelejtette becsukni közben. >.>
Bólintott. Határozottan, és jókedvvel. S ezzel el is akarta magában dönteni, mint általában, hogy addig fog velük tartani, amíg ez az utazás számára véget nem ér. A rákövetkező szavak viszont rácáfoltak. Elhúzta a száját, akár csak egy bűnbánó fiúcska. Hát ennyire gyenge lenne? Már elfogadta volna a halált? Nem szólt semmit, a hangtalan mozdulatok jószerivel többet mondtak el az érzéseiről, mint bármilyen szó. Lehunyta a szemét egy pillanat töredékére, s fájdalmas mosoly ült ki az arcára.
- Ühm. Nem adom fel. Nem vagyok egyedül. - Ekkor emelte fel újra a tekintetét Anatolera. Elszántság, és soha nem érzett bizalom tükröződött vissza belőle. Ezért nem lehet soha olyan, mint azelőtt. Az a másik énje vele halt, amikor Kayaba bejelentette a sao sajátosságát.
Azért mert Anat megtanította valamire, amit eddig nem ismert, nem értett, nem volt rá szüksége. A többi ember segítségére. Kint megállt a saját lábán. Kint nem volt nehéz dolga, kint ő volt az, aki másokat felkarolt. De kint mindig egy kicsit egyedül volt. Boldog volt, jól ment a sora, de kint nem volt senki, aki olyan jól ismerné, mint Anat.
Itt viszont meg kellett tanulnia azt, hogy nem csinálhat mindent egyedül. Nagyon nehéz, és talán még mindig nem tudja, hogy kell, de itt már nincs egyedül. Egy új Alex született. Baj ez? Talán furcsa, talán ijesztő lehet, de nem baj. Csak új.
Elnevette magát a kijelentésen. Azon már nem zavartatta magát, hogy Anat csak úgy elkapta, alias átkarolta.
- Csak tudnám mitől lettem kicsi Saito. xD -
~ Meg fogom ezt szokni egyáltalán? xd ~

//köszönöm a játékot, nagyon jól esett. *.* ....és nem vagyok pet ˇ^ˇ

xP //

by **Cardinal** Szer. Jún. 04 2014, 13:11

Ossu!

Hűh, nem apróztátok el Surprised

Viszonylag rövid küzdelem, de a hevessége miatt bőven teljes értékű játéknak érződik, szóval ezért nem vonom meg a bónuszotok. Lezárom a párbajt, 80 xp és 220 (Anatnak +310) arany a jutalmatok.

by Ajánlott tartalom

Az elkóborolt petecske

Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske

Re: Az elkóborolt petecske