Painfull - AlexVsKuro

by **Halász Alex** Vas. Márc. 23 2014, 17:16

Rég nem használta azt a helyes kis kínai furulyát, amit még a dob előtt vett meg. Régen furulyázott alsó középiskolában, és a bambuszfurulyát is megtanították használni, sőt a fuvolán is egész ügyesen kezdett játszani, mikor rájött, hogy szét kéne néznie. Váltott is, szinte azonnal a dobra, amint látta, hogy hogyan játszanak a felsőbb évesek. Beleszeretett a pörgő ritmusba, és ott hagyta a lágy dallamokat, amiket addig tanult. Most azonban nem rock zenére volt szüksége. Sok minden történt vele, és az élete kezdett ~ még itt is ~ a helyére rázódni. Ugyan nagyon nehezen, és ebben sem őt illette az elismerés. Ha rajta múlott volna, ki sem merészkedik a Kezdetek városából. Nem azért, mert gyáva lenne, hanem sokkal inkább azért, mert nem érezte magát ide valónak. Ő nem itt él, ez az nem az ő terepe. Ami olyan furcsa volt a számára, hiszen úgy ismerte magát, mint aki a jég hátán is megél, mégis valahogy túl nagy teher volt a számára a sword art játéka. Túlságosan éles váltás volt.

Sosem volt még a 9 szinten körbe nézni. Nem volt semmi csak a puszta. Szép, aranyszínű legelők, de mégis csak egy nagy puszta és semmi több. Persze ennek tetejében, ahogy kell is, nem védett övezet. Most viszont mégis ide merészkedett. Talán, huszadik szintesen, talán már nem érheti nagy baj. Persze, nála voltak a vértjei, ám még nem volt rajta. Sem páncél, sem más, fölöslegesnek mondható plusz felszerelés.

Leült a földre, elővette a bambuszból készült, szép furulyát, s egy darabig azt, illetve a tájat nézve merengett magában. Le kell állnia. Tudta, hogy jót fog tenni neki, ha egy kicsit, messze az élet forgatagától, lepihen. Elgondolkozik. Honnan jött, mit ért el, hova tart, és hogy mi a célja most. Mit akar elérni. Talán meg fog halni ebben a játékban, ám már nem tartotta elátkozott helynek. Betöltötték a keserűséget kedves emlékek, a barátok akiket itt szerzett. És azok, akik már nem lehetnek velük.
Őmiattuk is van itt egyrészt. Megemlékezni. Elraktározni mélyen a szívébe őket. Nem feledni, hogy voltak, hogy mit tettek érte, és imádkozni értük. Talán, nem haltak meg. Talán van még lehetőség rá, hogy kint láthassák egymást. Hogy újra találkozhassanak. Kint.
De talán ez a vég. Ő is meghal majd. Egy küldetésen, vagy a bosson, vagy egyszerűen csak eltűnik, ahogy már másokkal is megtörtént ez. Az előbb még itt volt, velem beszélgetett, és most nincs. Meghalt! Levették kint a NerveGearjét. Ugyan egyre kevesebb az ilyen eset, ámbár sosem lehet tudni és ő... ő egy külön helyzetben van. Nem hallott még olyanról, hogy fájdalmat érezzen valaki a saon belül.
Nincs garancia rá, hogy megéli a holnapot, de pontosan ezért nem szabad beszélnie erről a többieknek. Nem tudnak segíteni. Nem terhelheti meg őket vele.
A szájához emelte a furulyát és egy lágy, melankólikus számot kezdett el játszani. Azokért akik elmennek, és azokért akiket itt hagynak...

by **Kuromajo** Szer. Márc. 26 2014, 17:10

Éjfekete holló körözött a magasban. Kár, kár! Hangját messzire hordta a lágy szellő, mely az aranyszínű pázsitot borzolta. Kezemet szemellenzőként használva figyeltem a dögvadászt, amint tépett szárnyaival hasította a levegőt. Áldozatot keresett, az én áldozatomat. Nem az enyém volt, de ragaszkodott hozzám, követelései voltak felém, melyeket, ha jó kedvem volt, teljesítettem. Olykor-olykor megengedtem neki, hogy a vállamon ülve pihenjen, bejuttattam a számára egyébként tiltott övezetnek számító városba, és ahogy most is, ha éhes volt, talán eleget tettem szükségletének. Vérre szomjazott, pixelekre éhezett. Ahogy én is =) Ez volt bennünk az egyetlen közös pont, és ez bizony nem volt elég ahhoz, hogy ha úgy tartja kedvem, ne szabadítsam meg kevés életpontjától a madarat.
Most viszont körözése beszűkült, és izgatott károgással jelezte, hogy talált valamit, amiből lakmározni szeretne. Vagy akiből? Furulya hangja vegyült a tollseprű hangjába, és a távolban meg is pillantottam a gazdáját. Ő is láthatott engem, sötét árnyként közeledni, ha felnézett, de csak néhány perc kényelmes séta után tudtam kivenni az alakot tisztábban. Ismerős szőke kobak tárult a szemem elé... sose felejteném el őt, a kis perverz harcost. Nem mintha én bárkit el tudnék felejteni =) Megvártam, amíg befejezi a hangjátékot, és hangos kuncogással, illetve irritálóan lassú tapssal vétettem észre magam.
- Ara-ara, odorokimashita wa~ Ki gondolta volna, hogy éppen ma, éppen most botlunk egymásba, Alex-san? =) Dühös vagy rám? Esetleg félsz tőlem? Vagy titkon fantáziálsz rólam éjjelente? - kuncogtam tovább, és ruhámat kisimítva jómagam is leültem a fűbe, mélyet szippantva a baljós levegőből - Szép időnk van, nemde? ^^ - kérdeztem, becsukva a szememet, és finoman végigsimítottam ajkaimon, majd a fejemet felemelve ujjaim lefutottak nyakamra is... majd lejjebb... =)

by **Halász Alex** Vas. Ápr. 13 2014, 18:33

Nem várt "látogatót". Ez a hely általában teljesen kihalt, hacsak nem valaki hozzá hasonló jött magányra éhesen. Az ilyenek viszont nem ülnek le mások közelébe, hiszen épp az áhított egyedüllét miatt jöttek el idáig. Nem sok mob van ezen a helyen. Azok is tipikusan 9. szintesek, neki már meg se kottyannának. De nem kellenek. Nem kell a pixelhúsuk, az expéjük, most csak a lágy szellőre, és az aranyló ligetre vágyik. Ezek kellenek. A nap sugarainak melegével egybefonva. Így hát, eben a szellemben fel sem nézett, csak a dallamra koncentrált. Sőt, a jártasságának nayját is deaktivált,a hogy ne zavarják. Felelőtlenség? Az,mégpedig nagyfokú. Ő is tudta ezt nagyon jól, ám valahogy olyan érzése volt, mint kikapcsolni a telefont. Japánban élt végül is. A cunamik, földrengések, és a szélsőséges időjárás hazájában. Egy kilences mob ezek után már nem oszt nem szoroz, még ha van is olyan okos, hogy a háta mögé lopódzva megkarcolja a páncélját. Nem aggódott tehát. Ezzel együtt el lehet képzelni mennyire meg volt lepődve, mikor emberi hangot hallhatott. A taps, szinte bántotta a fülét, mikor még a furulyaszó utóhatása alatt maga elé révedt. Elkandozott közben. Nem is itt járt. A lány szavai, de még inkább azok éles mivolta rázta fel. Egy emberi lény, aki érezhetően nem szívleli. Ismeri a fajukat, nem lehet mindenkivel jóban lenni, ám itt a saoban egyetlen ilyen személyről tud. Jobban egyetlen olyan személyről, aki nyíltan ki is mutatja neki. Mikor azonban szólásra nyitotta a száját, nem a kérdésre, vagy a provokációra válaszolt. Annak semmi értelme nem lenne, s noha arcának vonásai arról árulkodtak, hogy kényelmetlenül érzi magát e helyzetben, hangján nem érződött bosszúság.
- Kuro chan. Valóban rég találkoztunk. -
Nézett fel az égre ~ talán szándékosan is ~, míg beszélt. "Szép idő van ezen a szinten mindig."
Nem mondta ki a gondolatait. Nem akart abba a csapdába bele esni, hogy ellenkezést váltson ki a lányból. Azt viszont jól tudta, hogy előbb utóbb ráakaszkodik. Hiszen meg akarja ölni.
Nem állt fel. Nem mozdult egyelőre.
- Ezúttal milyen cél hozott ide Kuromajo san? -
Hangja komoly volt, semmijátékosság nem volt benne. Mint egy vád, úgy szögezte felé a kérdést. Hiszen mindketten nagyon jól tudták az okot, ám a rá adott válasz talán még nagyobb fontossággal bírhat.

by **Kuromajo** Hétf. Ápr. 14 2014, 16:59

Hangos sóhajt eresztettem útjára, miközben megigazgattam a ruhámat újfent, hogy gyűrődésektől mentesen pihenhessek meg a pázsiton. Kezeimet letámasztottam az aranyszínű fűre, azt várva, hogy esetleg más lesz a tapintása, mint a hagyományos színű változatának, ám az idegrendszeremen keresztülfutó jelek alapján tudatom nem regisztrált jelentős, számottevő különbséget a fűszálak tapintása között. Helyenként szúrós, de egyébként selymes érzés fogott el, mely a boldogsághormonok felszabadulásának volt köszönhető. Rendkívüli nyugalom és béke szállt meg, talán az iménti zenének, az időjárásnak és a pázsitnak köszönhetően. Kár, milyen kár, hogy a felettünk köröző madár és a tőlem nem messze üldögélő mocskos, perverz féreg elrontja ezt a kellemes összhatást. Öljétek meg egymást, kérlek!
- Változást érzékelek benned, Alex-san. Némi érettség költözött beléd, nemde? ^^ - kuncogtam a fiún legeltetve szememet. Igen, a szemében több magabiztosság, erő volt. Tisztán emlékszem arra a szánalmas létformára, ami korábban volt, most annak csupán töredékét mutatta. Közelebb húzódtam hát hozzá, és kinyújtottam felé a kezemet.
- Tán megleshetted azt a bugyit, melyre olyannyira vágytál? =) - nevettem fel gonoszul, majd fejemet kissé leszegve és szemöldökömet összehúzva pillantottam Alex-sanra, miközben ajkaimra sunyi félmosoly húzódott - Jól érzékelem, hogy nem tudnálak úgy kibillenteni a komfortérzetedből, mint akkor? - kérdeztem, mintha múltkor csupán szórakoztam volna vele, és ez valamilyen szinten így is volt. Igaz, akkor roppantul dühös voltam, és mérgemet ki szerettem volna tölteni rajta, most azonban cseppet sem labilis az idegi állapotom. Épp ellenkezőleg ^^
- Hogy az igazat megvalljam, az az átkozott tollseprű kíván lakmározni belőled - böktem felfelé, ahol tisztán láthatta az egy helyben csapkodó madárt, ahogy vörös íriszeivel minket figyel - Mindhárman jól járnánk, ha segítenél rajta - közöltem, majd még közelebb húzódtam, és olyannyira odahajoltam, hogy a fülébe tudjak suttogni - Nincs kedved hollóra vadászni? Ha elpusztítod, nem öllek meg =) - kuncogtam sejtelmesen, majd visszább húzódtam - Túl erős és talpraesett vagy ahhoz, hogy csak úgy, megfontolt terv nélkül eltehesselek láb alól. Egy ilyen véletlen találkozás alkalmával nincs mitől tartanod ^^ - mosolyodtam el, majd mutatóujjamat az ajkamra tettem és rákacsintottam a fiúra. Pajkosan, mintha nem is az jutna eszembe róla, milyen csodálatos lenne leválasztani róla a végtagjait... Ara-ara, nem szabad ilyesmikre gondolnom, még a végén elveszítem a fejem... ^^

by **Halász Alex** Kedd Ápr. 15 2014, 17:28

Mereven meredt maga elé. Nem akart a lányra nézni. tudta, hogy az csak kibillentené a jelenlegi állapotából. Eszébe jutottak, tisztán és érthetően az akkor történtek. Tényleg másképp viselkedett azon a napon. Sokkal inkább fiúként. Megváltozott. És erre ez a gyilkos lány ébresztette rá.
~ Erőszakosabb lettem. ~
Nem mintha örült volna neki. Azonban tenni ellene nem tudott. Hiszen megpróbálta. Tudta, hogy óhatatlanul is a bőrébe fog ivódni ennek a világnak a törvénye. Az ölsz vagy ölnek törvény. A "nincs fájdalom, bármit megtehetek törvény" Ebből a szempontból még hálás is volt annak a botor személynek, aki belepiszkált a NerveGearjébe kint. Persze majdnem megölte vele, de most a fájdalomérzet kissé visszafogja. Nem is tudná megmondani, hogy mit. Őt vagy azt aki sosem volt, aki itt bent született meg. A Tükörterem jutott eszébe az esti "Vidámparknak" hívott borzalomkor. Akkor mindenki ki fordult önmagából, és úgy néz ki, hogy egyedül csak ő emlékszik az akkor történtekre. Bárcsak ne lenne így. Ha az a másik Alex is valójában ő, akkor ő kicsoda is valójában?
Lustán fordultak a zöld íriszek a lány felé. Csupán óvatosságról volt szó, minden porcikája ugrásra készen volt, mégis meg akarta őrizni a higgadtságának látszatát amíg csak lehet. A lányt látva azonban erőteljes érzések fogták le, és nem éppen békés dolgok jutottak eszébe.
Akarta. Megragadni a vékony állat és itt, ahol megteheti, összeroppantani. Talán menne is. Van elég pontja az erején és kitartásán, és második szinten van a Súlyemelése is.
Hiszen ez egy gyilkos! Egy őrült pszichopata! Ha megszabadítaná tőle a világot az csak jó lenne. Nagyon jól emlékszik arra a régi "játszadozásra". Nem önmagáért tenné, hanem azokért, akikét meg ölne ha engedné elmenni. Igen! A többiekért. Ez egy igazságszolgáltatás...
Behunyta a szemét és apró fejrázás után előre fordult újfent, majd rezignált tekintettel hallgatta végig amit a fülébe suttogott ez a persóna. Utálta ezt az egész helyzetet. Menekülni akart, de valamiféle igazságérzet és erkölcsi ragaszkodás nem hagyta. Mit kéne tennie ezzel a lánnyal? Hiszen.... hiszen meg nem ölheti.... az előbbi gondolata egyszerűen nonszensz!
Egy nagyobb sóhajjal próbálta tova üldözni az egyre növekvő terhet. Megfulladni látszott ezek között a gondolatok között.
Nem szólalt meg. Elővette egy, aztán még egy italas dobozt. Vannak mellék questek amik egész finom étel kiegészítőkkel szolgál. Ezeket szereti elvégezni. Így szinte mindig van az inventoryjában pár édesség, vagy nass, esetleg ital. Ez egy amolyan kisebb kiszerelésű, három négy deci körül lévő rostos valami volt. Az elsőt letette maga és Kuromajo közé a másodikat pedig kibontotta. Még szívószál is volt hozzá, így jóízűen haraphatott rá.
Biztos ami biztos módon, azért a másik oldalára, melyet jobbja fennhatósága alatt tartott, lehelyezte a fűbe a Hazatérés kristályt. Ha megint azzal a furcsa képességgel próbálkozna a lány, akkor egyszerűen csak elteleportál.
Nem nézett a lányra.
Nem reagált a szavaira.
- Olyan szép időnk van. Miért nem nyugszol le egy kicsit? -
A szívószál ezután megtelt hűs gyümölcs nedűvel és ő élvezte a kilátást. Azért jött, hogy lepihenjen, tudni illik.

by **Kuromajo** Hétf. Ápr. 21 2014, 15:42

Kérdések. A kérdésekre válaszokat vártam. Nem kaptam. Nem kaptam meg őket, csak némán hallgatott a fiú. Máshogy nem is lehetne hallgatni, csak némán, de ez az apróság volt a legkevesebb, ami a fejemben járt. Nem válaszolt egyetlen egy kérdésemre sem, csak bámult maga elé, rám nézett, a fejét rázta, aztán elővett két dobozt, amiből ő ivott, és tőlem is ezt várta. Zavart. Idegesített. Irritált! Miért nem válaszolt a kérdéseimre? Azért voltak, hogy válaszolhasson rájuk. Hogy szórakozhassak a válaszain! A zavarán! Nem, nem adta meg az örömet. Sőt, semmit sem adott, csak frusztrációt!
- Miért? Miért nem?! - csattantam fel összeszűkülő szemekkel. Pillanatok alatt felhúzott, a rezignált arckifejezésével. A belső békéjével. A kifelé sugárzó nyugalmával! Hol a káosz, hol a kétségbeesés?! A pánik, a félelem?! Miért nem mutat semmit?! Mi történt vele, hogy abból a nyámnyila féregből ez lett? Ez egy korcs! Egy moha! Egy vegetáló tetszhalott!
- Hogy lehetnék nyugodt, amikor irritál a létezésed is...? - sziszegtem felé elsötétedő tekintettel - Egy okot mondj, amitől megnyugodhatnék! - ingerülten kaptam a kezembe a gyümölcslevet, és miközben talpra pattantam, teljes erőmből hozzávágtam! Azonban a hirtelen mozdulattól egyensúlyom nem volt tökéletes, és ahogy hátraléptem, lábaim összeakadtak. Hanyatt estem, nagyot nyekkenve a földön. És nem mozdultam, csak behunyt szemmel feküdtem. A hátamon. Mozdulatlanul. Törzsemet megcsavarták az oldalra forduló lábaim. Kényelmetlen volt, de nem mozdultam. Miért is tenném? Ha működésre bírom az izmaimat, ha kinyitom a szememet, el kell viselnem egy csótány jelenlétét. Féltem a csótányoktól, kirázott tőlük a hideg. Hozzám ér, végigmászik rajtam, megfertőz a mocskával. Bejut mindenhová, a ruhám alá is, és nem tudok megszabadulni tőle. Nem! Nem mozdulok, akkor nem bánt. Akkor nem bánt...

by **Halász Alex** Hétf. Ápr. 21 2014, 16:17

Volt a fiúban egy kettősség. Egyszerre akarta itt hagyni az egész helyet és jó messzire kerülni ettől az ostoba nőszemélytől, másfelől pedig ugyanakkor nem igazán megmenteni, mint megérteni akarta őt. És egyúttla megértetni vele önmagát is. Ez a Kuromajo lányka magának is árt azzal, hogy így gondolkozik mindenkiről aki mellé kerül. Biztos van valaki akiről nem gondolkozik így. Talán egy régi barát, vagy család tag, de az biztos, hogy az emberek többségét még csak nem is tekinti érző lénynek, és ez nagy baj. Az ilyen gondolkodásmód olyanokra fogja "feljogosítani" amihez tuljadonképp nem csak neki, de egyetlen emberi lénynek sincs joga. Mint például igazságot osztogatni saját kényünk kedve szerint. Megint csak megrázta bánatosan a fejét. Lágyan, lemondóan. Megint ez a hiszti. Előszőr is érzett valami ilyesmit alányban. Mintha nem bírna magában tartani a mélységes undorát és akkor ezért próbálta meg megalázni. Persze abban a kiszolgáltatott helyzetben sikerült is elérnie a szándékát, de most nem lesz ilyen szerencsés. Másodszor nem hagyja magát kibillenteni az egyensúlyából! Legalább is gondolta ezt ő, és nagyon remélte, hogy valóban sikerülni fog amit elhatározott.
Ráemelte a zöld íriszeket a láynra, azonban nem volt bennük semmi megvetés. Úgy probált, és a fekete üstök tulajdonosának kirohanására tudott is úgy gondolni rá, mint egy esetlen áldozatra, és nem úgy mint egy kíméletlen gyilkosra. Ezt a lányt elrontották. Megalázták. Csak revansot akar. A világtól, mely nem fogadta be őt, és amely csak szenvedést hozott a számára.
Sajnálta Kuromajot, és ezen az sem változtatott, hogy a lány hozzá vágta az italos dobozt. Valahogy sejtette is, hogy nem rendeltetés szerűen fogja a lány felhasználni. Pedig igazán finom. Rolling Eyes

Azonban úgy gondolta, hogy jobb ha egy: nem közelíti meg, először is úgy viselkedett vele szemben, mintha legalább leprás lenne, és kettő: nem fogja adni alá a lovat, se pozitív se negatív értelemben. Csak következetesen vissza fogja dobni minden kezdeményezését.
- Nem volt fontos mellém telepedned, egész nagy Aincrad ahhoz, hogy ne kelljen elviselned a létezésem. >.> - Kissé sértődött felhanggal ejtette ki a szavakat, de összességében egy társalgási beszédstílusban közölte a gondolatait. Nem volt visszautasító, egyszerűen csak nem ragaszkodott a lány társaságához. Aztán a csajszi bemutatója fináléjaként hanyatt vágta magát. Alex ~ még mindig nem törődve az ártalmatlanul felettük körőző madárral ~ kikerekedett szemekkel nézte végig a jelenetet, de meg nem mozdult volna a világ minden kincséért sem. Ha kint lennének, ha nem Kuro chan lenne, minden átmenet nélkül kellene a segítségére, ez a lány viszont ezt nem igényli. Tudni kell megérezni a másik igényeit, különben tolakodó leszel. Ez a csaj pedig fokozottan kényes az ilyen megjelenésekre. Egyszóval minden udvariasságot nélkülözve ~ nem mellesleg teljesen nyugodtan, hiszen a saoban nincs fájdalom ~ ült tovább a helyecskéjén. Surprised

- Hmm

Szóval? Nem akarsz tovább beszélgetni? Surprised

- Tett fel egy talán kicsit provokatívnak is mondható kérdést, de tudni akarta hogy mire is készül a csaj. Miért nem megy el? Miért nem támadja meg? Mit akar?

by **Kuromajo** Kedd Május 20 2014, 14:47

Miért ilyen? Miért ilyen? Miért ilyen? Miért ilyen? Visszhangzott a fejemben a kérdés. Nem is fenyegettem, segítséget kértem tőle. Felajánlottam számára egy alkut, amivel mind a ketten jól járunk. Mind a ketten! Ő nem hal meg, én pedig megszabadulok egy levakarhatatlan, tollas görcstől, aki ég jobban idegesít, mint bármelyik férfi... Hálásnak kéne lennie, amiért hajlandó vagyok kompromisszumot kötni egy olyan csótánnyal, mint ő! De nem, ő ignorálja minden szavam, gúnyt űz belőlem... sajnál! Éreztem, éreztem a sajnálatot, ami áradt belőle! Benne volt a tekintetében. Minden benne volt a tekintetében! Feszültnek kellett volna lennie, bármelyik pillanatban megtámadhatnám, átvehetném az uralmat Itachi teste felett, és kivájhatnám a szemét, megtéphetném az arcát, lecsíphetném az ujját, és akkor a madár is, meg én is elégedett lehetnék... Azonban inkább ő legyen boldog, mint az a nyomorult holló, ha választani lehet.
Feküdtem, és hallgattam. Szárnyak csapkodása, a levegő süvítése, a fű zizegése, szívdobogás. Szapora és hangos. Emberi beszéd. Nyugodt, társalkodó tónus. Nem illett ide, nem illett! Feküdtem, behunyt szemekkel, de mintha rémálmom lett volna, úgy rángatóztak az izmok arcomon. Zaklatott voltam, idegesen rándult meg a testem. Szándékosan nem válaszol, csak idegesít. Ő így áll bosszút... Ő is a lelkemet akarja tönkretenni, mint az összes többi, de lelki szemeim előtt látom, ahogy a szoknyám alól kivillanó lábamat bámulja, ahogy a mellkasomon lévő domborulat vonzza a pillantását, ahogy ajkaim vonalára nézve csókról álmodozik. Mind ilyenek voltak! A testemet használják, mint eszközt, hogy szétzúzzák a lelkemet...
- Beszélgetni? Ugyan miről...? - suttogtam a levegőbe összetörten. Kirázott a hideg. Magzatpózba húztam magam, karjaimmal eltakartam a mellkasomat. Menj innen! Menj innen! Menj innen! Ne nyúlj hozzám, menj innen! Menj innen!

by **Halász Alex** Szomb. Május 31 2014, 16:47

Csak egy lemondó sóhajjal nyugtázta a hallottakat. Ez a lány valamit takargat, és persze, hogy nem neki fogja elmagyarázni. Pont neki, aki egy buta szóhasználattal perverznek állította be saját magát, pedig nem volt ilyen szándéka, és ami azt illeti, nem is perverz! Suspect

Oké oké, vannak pillanatai, de csak mint mindenkinek, és csak annyira. Képzelgések, elképzelések, azonban ez a lány, bármennyire is "szemet gyönyörködtető" lenne, még csak a gondolata is elborzasztja. Most már, eddig csak egyszerűen nem figyelt fel rá. Lehet, hogy azért mert anno túl kislányos volt, most meg már olyan mint egy kiégett harmincas. Nem,. nem ez az igazság. Egyszerűen nem Kuromajo a típusa. Ennyi. Nem dobogtatja meg a szívét és kész!
Mert mondhatják régi módinak, mondhatják japántalannak, de akkor is, neki a testiség szorosan egybe függ a szerelemnek nevezett kémiai reakcióval. És ez így jól is van. Jól érzi magát így, s most hiába legeltethetné a szemeit a lány alfelén, nem teszi. Feláll. Kifújja a levegőt magából.
Az elején még meg tudta volna ölni, most meg sajnálja. Ez a lány valahol megborult, de pont ezért sajnálja. Fogta a hozzá vágott üdítőt, és előre sétált, hogy Kuromajo jól láthassa, ám háttal ült le. Bármennyire lenne is egy másik beszélgetésnél vérig sértő, most úgy érezte, hogy ez a helyes. Megmutatni a lánynak, hogy téved. Nem minden férfi képtelen ellenállni a szexuális vágyainak. Meg mint azt már kifejtette magának, őneki nem jelent semmit ez a csaj.
- Óh! Tényleg megkérdeztél? - Mosolyodik el magának. - Szívesen meghallgatnám a történetedet. Utána ha még mindig akarod, le győzhetem a madaradat. - Nem nézett rá, háttal volt a lánynak. - Jól gondolom, hogy ő nem a peted, ugye?

by **Kuromajo** Szer. Jún. 11 2014, 17:48

Menj innen! Menj innen! Miért nem mész már?! Hagyj itt, hagyj magamra, nem akarom, hogy a közelemben légy! Nem akarom a lépéseidet hallani, a hangodat sem, irritál, irritál! Túl közel vagy! Nincs az a távolság, mikor túl messze lennél! Tűnj el! Ne is lássalak! Ne lélegezz! Ne szennyezd az életterem az elhasznált levegőddel! Nem akarom azt beszívni! Hozzám akarod vágni a palackot?! Ha megteszed, lenyomom a torkodon, te nyomorult! Egy bottal! Mert én ugyan hozzád nem érek, te mocskos perverz! Ne gyere közelebb! Ne! Ne! NE! Nem akarlak látni! Menj oda, ahol nem láthatlak! Csúnya vagy! Ronda! Félek tőled! Menj innen! Menj innen! Ne ülj le! Pláne ne háttal! Nem akarom a hátad se látni! Ne grimaszolj magadban! Csak mert nem látom, nem teheted meg! Ne szólj hozzám! Hagyj békén!
- HAGYJ BÉKÉN!! - üvöltöttem immár hangosan is, hisztérikusan, rettegve, félve és még jobban összehúztam magam, halkan folytatva a kántálását ennek az egy mondatnak. Elpusztítom! Eltörlöm a föld színéről! Pixelekké bontom! Akkor békén fog hagyni! Nem lesz itt! Rohadni fog! A teste rohadni fog! A kórházi ágyában! Hosszú sípoló hang! Akarom! Akarom! Megszűnnek a létfenntartó funkciók. Leáll a légzése! Leáll a szíve! Megsül az agya! Úgyis, úgyis túl ostoba, túl ostoba, hogy túljárjon Itachi eszén! Még, hogy legyőzi! Ostoba! Ostoba! Felvillant az ujjam. Jönnek. Jönnek! Jönnek!! Kuncogni kezdtem, nevetni. Ezt még nem látta, nem tudja mi vár rá. Jönnek! Vaddisznók, farkasok, manók, koboldok, pókok, nyálkák, elfek! Jönnek! Jönnek! Jönnek! És segítenek =)

by **Halász Alex** Szomb. Szept. 06 2014, 17:13

// Áhh nem tudtam eddig ide írni, mert nem ment sehogy sem kt-t csinálni belőle, de a küldi megadta a kellő löketet (nem lesz belőle kt) köszönöm a játékot, talán később, vagy majd a küldi alatt. Razz

//

Rám üvölt, amitől végtelenül dühös leszek. Ez a csaj olyan idióta! Nem látja, hoyg semmit neme akarok tőle? Semmit az égegyadta világon, és akkor most már be is bizonyítom neki. Felálltam, rezzenéstelenül, szenvtelen arckifejezéssel. Óhh, azt "ígértem" neki, hoyg legközelebb megölöm, milyen érdekes, vagy épp jó, hogy nem szoktam betartani a hirtelen tett ígéreteimet. Persze. Ezért sem teszek senkinek sem ígéreteket. Nem ígérgetek, csak teszem amit jónak vélek, így nem lehet rám bélyegezni, hogy nem tatrom be as szavam. Ám most mondhatná ezt, de nem érdekel. Talán még büszke is vagyok rá, hogy meg tudom állni, hiába motoszkál bennem a tudat, hogy ezzel lehetséges áldozatokat viszek a vesztükbe. Nem az én dolgom őt megmenteni, de megölni sem. Nem és nem! A nem lenne a fejem felett az árulkodó ki kurzor, vagy mi, akkor sem ölném meg! És ezzel pont. Elmosolyodok. - Ahogy akarod. Már amúgy is menni akartam. - Félre tekintek. Ehh, ez a lány. Őrült, őrült a fenébe is! Szerencsétlen. le is rí rólam, hoyg sajnálom, s talán ez a "lesajnálkozás" nem tesz jót a ügyemnek. Nem akarom megsérteni, a tudtára akarnám hozni, hogy léteznek normális fiúk, de nem én leszek az akit elfogad. Nem tudom elmagyarázni neki, nem vagyok rá képes. Ezért úgy döntöttem, hogy legalább nem fogom az "erőszakoskodásommal" tetézni a bajt. Még a végén én leszek valaminek a kiinduló pontja. Talán ha elmegyek, az is pozitívan cseng le. Ez játszódott le a fejemben, míg a zsebemből kihalásztam a Hazatérés kristályt. Egy utolsó pillantás a lányra, nem szóltam hozzá, majd kiejtettem a Kezdetek városának nevét. Ideje hazamenni a Limenbe.

by **Cardinal** Pént. Szept. 12 2014, 00:41

Ossu!

Lezárom a párbajt. Lévén semmilyen harc nem volt benne, ráadásul rövid is volt, kénytelen vagyok alaposan megnyirbálni a jutalmat. Alex 30 expet és 100 aranyat kap, Kuro pedig csak a pénzt.

by Ajánlott tartalom

Painfull - AlexVsKuro

Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro

Re: Painfull - AlexVsKuro