Danjuro Kagewana

Név: Danjuro Kagewana
Nem: Férfi
Kaszt: Harcművész
Kor: 28

Kinézet: Viszonylag magas (185 cm) és átlagos testalkatú férfi. Haja rövid, ősz, arca általában komoly és szigorú, szemének színe barna.

Jellem: Általában megfontoltan cselekszik, és ha teheti akkor előzetes terv nélkül nem megy harcba, illetve viszonylag jó reflexei miatt, szinte mindig képes alkalmazkodni az ellenfél mozdulataihoz, és harcmodorához. Ellenségeit lopakodva közelíti meg, majd szemtől szemben küzd meg velük, általában külső segítség nélkül. Mivel fiatalkorában szamurájok között nevelkedett fel, távol a modern világtól, ezért inkább az ősi harcstílusokat kedveli, és a modern eszközöket és technikákat megveti. Általában mindenhez komolyan áll hozzá, és sosem ítél elhamarkodottan, mindig is az igazság és a becsületesség híve volt. A gyengébbeket segíti és mindenféle igazságtalanságot megvet. Általában solo játékos, de csapatban is szívesen harcol.

Speciális Képessége:

A Szamuráj Csapása:
Ennek a képességnek használatakor Kagewana 3 körön keresztül "gyűjti az erőt" ez idő alatt nem tud semmit sem csinálni, ezáltal teljesen védtelenné válik, majd a 4. kör kezdetén elkezd célpontja felé rohanni, miközben fegyverével körbe csap ezzel viszonylag jelentős és kivédhetetlen csapást mér célpontjára és a közelben lévő többi szörnyre(utóbbiakat sokkal gyengébben sebzi) az erő és a speciális képesség pontok függvényében, majd egy ugrással a célpontja mögé kerül és még rámér egy végső, de annál erősebb csapást.(szintén kivédhetetlen)
Mivel ez a mozdulat jelentősen kimeríti Kagewana-t ezért a harc hátralévő felében minden statja a hp kiételével a felére csökken, és egy speciális képességét sem tudja a harcban többször alkalmazni.

Előtörténet:

Egy viszonylag szegény családban láttam meg a világot egyke gyerekként, távol a modern világtól, egy eldugott kis faluban. Anyámról sajnos nincs emlékem, mert születésem után kicsivel egy súlyos betegség következtében meghalt, apám meg egy erős jellemű férfi volt, aki egy Fekete Kardok nevű titkos szamurájrend tagja volt. Mint később megtudtam ez egy igen jelentős rend volt, ami évszázadok óta működött, tagjai a hagyományos módszereket támogatták, és célnak a béke megőrzését tűzték ki Japánban. Mint megtudtam a Danjuro család férfi tagjai mindig hűen szolgálták a rendet, és apám már 7 éves koromtól tanította nekem a különböző harcművészeteket, illetve a különböző tudományokat, mivel nem volt iskola a falunkban, és a rendtagok családjainak szigorúan tilos volt a völgy elhagyása, ahol a falunk épült.  A mi falunk ugyanis amolyan titkos menedékként működött a rend tagjainak és családjainak számára, és nem ok nélkül, ugyanis még pár évvel ezelőtt a rendünk egyik igen magas pozíciójában lévő tagja megelégelte az "elmaradottságunkat" és a rend pár tagjával együtt megalapította a saját rendjét, a Vörös Sárkányokat, akik a modern technika hívei voltak,  és egy darabig még együtt tudott működni a két rend, de aztán egy szerencsétlen akció során, a vezérünk véletlen megölte a Sárkányok alvezérét,persze a Sárkányok nem hitték el hogy az egész csak véletlen volt, erre a két rend egymásnak ugrott, és a Sárkányok kiűztek minket a földünkről, és felesküdtek arra hogy még kitöltik rajtunk bosszújukat, és senkit sem hagynak életben közülünk. Ekkor menekültünk egy távoli földre, ahol létrehoztuk ezt a falut, hogy elrejtőzzünk a Sárkányok elől. Nem volt sajna túl sok barátom, mivel nem sok gyerek lakott itt, és ők többnyire idősebbek voltak nállam, és már a rend tagjai voltak, így idejük sem volt. Én is szerettem volna tag lenni, de apám azt mondta, hogy majd akkor lehetek tag, ha eljön az ideje. Hamarabb el is jött, mint hogy arra számíthattam volna...

12 éves lehettem, mikor egy délután éppen az apámmal edzettem. Már egészen belejöttem, mikor megszólalt a vészharang. Apám egyből felöltötte a rend ruháját, felvette a legjobb kardját, és elindult kifele, miközben hátraszólt.
- Úgy tűnik mára vége a gyakorlásnak. - mondta apám - Még csak ne is próbálj követni, mert veszélybe sodorhatod magadat! - Mondta, azzal kiviharzott az ajtón, és belülről bezárta.
-Na szép! - Gondoltam magamban - Végre történik valami izgalmas, erre itthon kell maradnom!
Egy darabig még tudtam várni, de aztán elfogyott a türelmem és fogtam az apámtól kapott kardot, és fölmentem az emeletre, majd odamentem az egyik ablakhoz, és lenéztem a földre. A talaj viszonylag messze volt, de nem akartam tétlenül ülni és várni, szóval fogtam magam és egy határozott mozdulattal már ki is ugrottam. A földet érés rendkívül fájt, de legalább kint voltam. Ekkor körbenéztem, és láttam hogy az emberek a falu főterére igyekeznek. Én is arra indultam el, közben ügyeltem rá, hogy apám nehogy észrevegyen, majd mikor a főtérhez értem elbújtam egy közeli bokorban és onnan figyeltem. Amit láttam attól a szívem is majdnem megállt. A rend tagjai kivont karddal álltak a főtéren, miközben egy halom vörös egyenruhás ember közeledett feléjük, kezükben karddal. Ekkor pár ember kirohant a tömegből és nekirontottak a támadóknak, de ők egy csapással lefegyverezték őket, de nem ölték meg őket. Kis idő múlva a támadók megálltak, félkört vontak a rend tagjai köré, és hátulról előjött egy férfi. Talán a 40-es évei környékén járhatott, és ugyanolyan vörös egyenruhában állt mint a többiek, de ruhája sokkal díszesebb volt.
- Üdv nektek, harcosok! - Szólalt meg - Sárkányagyar vagyok, a Vörös Sárkányok vezetője. Gondolom még emlékeztek arra a bizonyos akcióra sok-sok évvel ezelőtt, az utolsó alkalomra mikor még együtt szolgáltattunk igazságot, és harcoltunk a gonosz ellen. Igen, arra az akcióra mikor sikerült felszámolnunk a hírhedt terroristacsoportot a Véres Kezeket, és megölnünk a vezérüket. De nem csak ők szenvedtek veszteséget. Ugyanis mint arra bizonyára emlékeztek, a rendünk egy igen fontos tagja is életét vesztette, és ez a ti bűnötök volt! - Kiáltotta dühösen Sárkányagyar, de ekkor előlépett a rendünk vezére is.
- Szerencsétlen baleset volt csupán. - Szólalt meg a vezérünk - És amúgy is, mi hasznunk származott volna belőle, ha megöltük volna a rendetek alvezérét?
- Hogy mi hasznotok származott volna belőle? Megmondom én nektek! Azt hiszed hogy nem tudom, hogy a hatalomvágy hajtott benneteket, és csak féltettétek a ti kis rendetek hatalmát tőlünk, akik csak segíteni akartak! De ez most semmit sem számít! A lényeg az hogy nem elégedhettünk meg azzal hogy visszaszereztük azt a földet ami minket illet meg.
- Titeket illet meg?! Csak tájékoztatlak, hogy azt a földet mi szereztük meg, és így minket is illet meg. Elvégre te is csak a rendünk egy tagja voltál, aztán gondoltad magad és létrehozol egy új rendet. És ha erősebbek is vagytok, az a föld akkor is a miénk volt!
- De csak volt! Ugyanis jól mondod, a te kis rendedből léptem ki, ezért még ha új rendet is alapítottam, annak alapja a te rendedben gyökerezik, így amikor megölted az alvezérünket, a saját rendedet árultad el. Márpedig az árulók nem érdemelnek semmilyen földet, az árulóknak bűnhődni kell!
- Akkor ha jól értelmezem, most azért jöttél hogy megölj, és ezzel igazságot szolgáltass?
- Ó, ez így túl könnyű lenne! De a haláloddal semmi sem oldódnék meg. Nem, én azt akarom hogy szenvedj, úgy mint ahogy én szenvedtem mikor elvesztettem az alvezéremet, azt az embert aki számomra sokat jelentett, és akit barátomnak tekintettem! Igen, így átérzed azt a szörnyű fájdalmat amit én is éreztem, és csak ily módon lelhet nyugalmat a szívem!
- Te őrült vadállat! Ám ha meg is akarnád ölni rendünk bármely tagját, akkor is mi egymást védjük, és még a közelünkbe sem tudnál férkőzni, nem hogy bárkit is megölni!
- Szóval azt mondod hogy egymást véditek, mi? Nos, ezt a tényt hamarosan meg fogom cáfolni, és ha nem is tudlak titeket megtámadni, de a gyilkos csapás onnan jön, ahonnan nem is várjátok!
- Csak nem...?
- Szóval most esett le igaz? Bizony, nem mindenki olyan hű hozzád és a rendedhez. De már késő bánat, én ugyanis azért jöttem hogy beteljesítsem bosszúmat!
Ebben a pillanatban egy kardsuhintást hallottam, és ijedten láttam, hogy apám holtan rogy a földre, mögötte meg Hachemon állt, a rendünk egyik tagja, véráztatta karddal a kezében. Mindenki döbbenten állt, majd Hachemon megfordult rászegezete a kardját a rend többi tagjára.
- Egy lépést se, különben ti következtek! - Kiáltotta Hachemon -
- Nyugalom Hachemon, nyugalom! - Szólt közbe Sárkányagyar - A feladatodat elvégezted, és több vérontásra nincs szükségünk. - Majd a vezérünkhöz fordult  és újra megszólalt - Nos milyen érzés egy olyan embert elveszteni aki számodra sokat jelentett? Viszont cseppet se félj, ezzel az ügyet lezártnak tekintem, most pedig hagyjatok minket elmenni, szavamat adom többet vissza sem jövünk. Most legalább megtanultad, hogy mit kap az aki az utunkba áll. - Sárkányagyar ekkor visszafordult Hachemonhoz - Hachemon, ezennel sikerrel teljesítetted beavató küldetésedet, jöjj hát hogy rendünk teljes jogú tagja légy!
Ekkor Hachemon elindult Sárkányagyar felé, senki sem mert megmozdulni, de a szívemet elöntötte a harag és a bánat, és mielőtt odaért volna Hachemon Sárkányagyarhoz kirohantam a bokorból, mit sem törődve a veszéllyel, és mielőtt bárki reagálhatott volna lesújtottam erre az árulóra. A nyakán sikerült egy súlyos sebet ejtenem, de nem tudtam megölni, és mielőtt újra lesújthattam volna, megragadott  és messzire elhajított, majd mint ha mi sem történt volna odament Sárkányagyarhoz és beállt az emberei közé.
- Lám csak lám! - Szólalt meg Sárkányagyar gúnyosan - Úgy tűnik nem csak a ti drágalátos vezéreteket viselte meg ennek az embernek a halála. Viszont lassan későre jár, és még ezernyi dolgot kell elintéznem!
Ebben a pillanatban Sárkánagyar egy füstgránátot dobott a földre, és még mielőtt bármit tehettünk volna a füst eloszlott, a Sárkányok meg eltűntek.
Én ott ültem a tér kellős közepén, és rájöttem hogy most vesztettem el az egyetlen embert, aki számomra fontos volt. Ekkor odalépett hozzám a rend vezére és megszólított.
- Egy cseppet se csüggedj Kagewana! - Mondta vigasztalóan - Apád nagy ember volt, és mindannyian sajnáljuk a halálát, de sajnos semmit sem tehetünk. Tudom mit érzel. Most valószínűleg az áruló Hachemon halálát kívánod és bosszút akarsz állni apádért. Jól mondom?
Elkeseredettségemben szólni sem tudtam, csak egy aprót bólintottam
- Sajnos most a Sárkányok messze járnak, és még csak egy gyerek vagy, de mivel nincs más ki vigyázzon rád, ezért remélem elfogadsz minket, a Fekete Kardokat, családodul, és ha nagyobb leszel, akkor sorainkba is beállhatsz, mert őszintén remélem hogy Hachemon meg fog lakolni ezért a súlyos tettéért, még ha nem is halállal, és mindent megteszünk annak érdemében hogy igazságot szolgáltathassunk. Viszont most mindenekelőtt pihenésre van szükséged, majd holnap még beszélünk!
Ezzel a kezembe nyomta apám házának a kulcsát, ami immár az én házam volt, és végül némi séta után hazaértem, ahol aztán fáradtan dőltem az ágyba, és még mielőtt elgondolkoztam volna a történtekről, egyből álomba zuhantam...
(A rövid történetek írása sajnos nem az erősségem, szóval ez most egy kicsit hosszabb előtörténet lesz, amit sajnos idő hiányában még mindig nem tudok befejezni, de igyekszem a lehető leggyorsabban bejezni)