KezdőlapLidércnyomás
3 posters
1 / 2 oldal
1 / 2 oldal • 1, 2 
Lidércnyomás
by Chancery Szomb. Márc. 08 2014, 19:42
-Nem, ez sem lett jó...
A fehér papír pillanatok alatt pixeleire szakad, ahogy széttépem és ezzel lenullázom az állapotpontjait. A kísérlet újabb kudarcba fulladt, és még egy strigula került a "nem is tudok rajzolni" kategóriába az elmém legmélyén. Álomkelő a szokásos unott arckifejezésével figyeli a tevékenységem, majd egy hatalmas ásítással egyetemben megszólal a hangja a fejemben.
~Menni fog az. Amúgy min ügyködsz?~
-Egy Holdfény diadémos Oziriszt rajzolni...
~Vé té ef?~
-Danee kérte... >.>
~Oké, rájöttem, hogy mégsem vagyok rá kíváncsi.~
Újabb papírlap materializálódik a pultra, de egyenlőre üres. Elgondolkodva nézem a felületét és próbálom először fejben megalkotni, amit szeretnék. Persze ez sokkalta könnyebb lenne, ha nem kalandozna el a gondolatom folyton-folyvást.
Tekintetem a boltocska másik fele felé bandukol végül; Yuichi ma is hiányzik, de nem mondta el, miért. Napok, sőt, hetek óta eltünedezett, alig ad hírt magáról, és napról-napra aggodalmasabban figyelem, hogy nem feketül-e be a neve a barátlistámon. A Főnixkönny üzlete csendes és elhagyatott nélküle, még vásárlók sem járnak erre, tekintve, hogy a jelek szerint semmi szükségük a tudásunkra. Karma, a rosszéletű céda talán ezzel akar büntetni, amiért amellett döntöttem, hogy megtartom a saját boltom, és nem hagyom el a céh kedvéért.
Csupán a kötelességtudat nem engedi, hogy idő előtt bezárjak. Sosem lehet tudni, érkezik-e valaki, akinek szüksége van kristályra vagy egy olyan potionra, amit Yuichi itt hagyott a számára vagy egyszerűen tartaléknak. Néha még ki is használom, hogy egyedül vagyok, követem bátyám példáját és kísérletezgetek fölösleges növényekkel és kristályokkal; egyszer sikerült is olyat alkotnom, széttörés után lejátszotta az Éjsötét Árnyék c. filmet szélesvásznon kivetítve és 5.1-es hanggal
Sajnos nem írtam le a receptet, hogy miként sikerült összehoznom, pedig kipróbálnám, működik-e más filmekkel is
-Megpróbálom chibiben... -döntöm el végül, már ami a rajzot illető, és a papír fölé hajolva megpróbálom húzni a vonalakat. Jóformán észre se veszem, hogy a rendszer nincs a segítségemre.
A fehér papír pillanatok alatt pixeleire szakad, ahogy széttépem és ezzel lenullázom az állapotpontjait. A kísérlet újabb kudarcba fulladt, és még egy strigula került a "nem is tudok rajzolni" kategóriába az elmém legmélyén. Álomkelő a szokásos unott arckifejezésével figyeli a tevékenységem, majd egy hatalmas ásítással egyetemben megszólal a hangja a fejemben.
~Menni fog az. Amúgy min ügyködsz?~
-Egy Holdfény diadémos Oziriszt rajzolni...
~Vé té ef?~
-Danee kérte... >.>
~Oké, rájöttem, hogy mégsem vagyok rá kíváncsi.~
Újabb papírlap materializálódik a pultra, de egyenlőre üres. Elgondolkodva nézem a felületét és próbálom először fejben megalkotni, amit szeretnék. Persze ez sokkalta könnyebb lenne, ha nem kalandozna el a gondolatom folyton-folyvást.
Tekintetem a boltocska másik fele felé bandukol végül; Yuichi ma is hiányzik, de nem mondta el, miért. Napok, sőt, hetek óta eltünedezett, alig ad hírt magáról, és napról-napra aggodalmasabban figyelem, hogy nem feketül-e be a neve a barátlistámon. A Főnixkönny üzlete csendes és elhagyatott nélküle, még vásárlók sem járnak erre, tekintve, hogy a jelek szerint semmi szükségük a tudásunkra. Karma, a rosszéletű céda talán ezzel akar büntetni, amiért amellett döntöttem, hogy megtartom a saját boltom, és nem hagyom el a céh kedvéért.
Csupán a kötelességtudat nem engedi, hogy idő előtt bezárjak. Sosem lehet tudni, érkezik-e valaki, akinek szüksége van kristályra vagy egy olyan potionra, amit Yuichi itt hagyott a számára vagy egyszerűen tartaléknak. Néha még ki is használom, hogy egyedül vagyok, követem bátyám példáját és kísérletezgetek fölösleges növényekkel és kristályokkal; egyszer sikerült is olyat alkotnom, széttörés után lejátszotta az Éjsötét Árnyék c. filmet szélesvásznon kivetítve és 5.1-es hanggal
Sajnos nem írtam le a receptet, hogy miként sikerült összehoznom, pedig kipróbálnám, működik-e más filmekkel is
-Megpróbálom chibiben... -döntöm el végül, már ami a rajzot illető, és a papír fölé hajolva megpróbálom húzni a vonalakat. Jóformán észre se veszem, hogy a rendszer nincs a segítségemre.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Vas. Márc. 16 2014, 19:54
- Nem, ez sem lett jó... - sóhajtottam fel csalódottan, és kihúztam a késem a férfiből. Teljesen eltűnt a fény a szeméből, rongybabaként feküdt előttem a sokktól, és remegett. Hmpf... undorító, hogy viselkedhet így egy férfi? Pedig alig fél órája még milyen fickós volt, akkor még bátran csapta a szelet, nem is gondolva a következményekre. Rátapostam a fejére, majd a fölöttem repkedő Itachira pillantottam.
- Kár, hogy nem fog menni, kár! - villogott rám vörös szemével a madár.
- Fogd be, tollseprű! - és hogy tényleg rövidre zárjam a nem kívánt beszélgetést, elszíneztem az egyik szemét, a sárga árnyalat pedig garantálta, hogy elhallgat, hiszen most csak akkor beszélhetett, ha én azt mondtam. Hanyagul intettem, mire a holló lecsapott, és karmával felszántotta az alattam fetrengő féreg bőrét, vörösben pompázó életsávja pedig ezzel elfogyott. A talpam alól egyszer csak eltűnt a sárga indikátoros légypiszok, ajkaimra pedig gonosz vigyor ült ki, ahogy beterítettek a pixelek. Ebben a legélvezetesebb fürdeni, megtisztítja összemocskolt testem =)
- Nincs ennél jobb nyugtató ^^ - mosolyodtam el, és a lábamat megrázva útnak indultam, elhagytam a sikátort és a kitűzött bolt felé vettem az irányt. Már nem voltam olyan ideges, amiért nekem kellett feltérképezni azt az üzletet és a jelentőségét a piacon. Semmi értelme nem volt ennek, semmi értelme! De talán... ennyivel tartoztam. Talán. Talán nem. Inkább nem =) Csak idő kérdése, és összezúzom, tönkreteszem őt is ^^
Kinyújtottam a karom, és hagytam, hogy hűséges, ámde szemtelen madaram letelepedjen, mielőtt békés, nyugodt mosollyal benyitottam volna a bolthelyiségbe. Megtettem előre két lépést, és közben körbenéztem. Tágas helyiség volt. És még eladót is találtam ^^
- Konnichiwa! - léptem közelebb apránként, bájos mosolyt varázsolva az arcomra - Érdeklődni szeretnék, hogy felvásárolnak-e felesleges bájitalokat vagy kristályokat ^^ Szert tettem egy Hosszú Pontosság Potionre, de nem alkalmas hozzá a kasztom ^^" - találtam meg az olcsó kifogást a kommunikáció kezdeményezésére, és a pulthoz érve leráztam a karomról Itachit és letettem a kacsóimat a falapra, míg ő a vállamra szállt.
- Kár, hogy nem fog menni, kár! - villogott rám vörös szemével a madár.
- Fogd be, tollseprű! - és hogy tényleg rövidre zárjam a nem kívánt beszélgetést, elszíneztem az egyik szemét, a sárga árnyalat pedig garantálta, hogy elhallgat, hiszen most csak akkor beszélhetett, ha én azt mondtam. Hanyagul intettem, mire a holló lecsapott, és karmával felszántotta az alattam fetrengő féreg bőrét, vörösben pompázó életsávja pedig ezzel elfogyott. A talpam alól egyszer csak eltűnt a sárga indikátoros légypiszok, ajkaimra pedig gonosz vigyor ült ki, ahogy beterítettek a pixelek. Ebben a legélvezetesebb fürdeni, megtisztítja összemocskolt testem =)
- Nincs ennél jobb nyugtató ^^ - mosolyodtam el, és a lábamat megrázva útnak indultam, elhagytam a sikátort és a kitűzött bolt felé vettem az irányt. Már nem voltam olyan ideges, amiért nekem kellett feltérképezni azt az üzletet és a jelentőségét a piacon. Semmi értelme nem volt ennek, semmi értelme! De talán... ennyivel tartoztam. Talán. Talán nem. Inkább nem =) Csak idő kérdése, és összezúzom, tönkreteszem őt is ^^
Kinyújtottam a karom, és hagytam, hogy hűséges, ámde szemtelen madaram letelepedjen, mielőtt békés, nyugodt mosollyal benyitottam volna a bolthelyiségbe. Megtettem előre két lépést, és közben körbenéztem. Tágas helyiség volt. És még eladót is találtam ^^
- Konnichiwa! - léptem közelebb apránként, bájos mosolyt varázsolva az arcomra - Érdeklődni szeretnék, hogy felvásárolnak-e felesleges bájitalokat vagy kristályokat ^^ Szert tettem egy Hosszú Pontosság Potionre, de nem alkalmas hozzá a kasztom ^^" - találtam meg az olcsó kifogást a kommunikáció kezdeményezésére, és a pulthoz érve leráztam a karomról Itachit és letettem a kacsóimat a falapra, míg ő a vállamra szállt.
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Vas. Márc. 16 2014, 20:25
Szokás mondani, hogy a macskák előérzete mindennél pontosabb, és szinte sosem tévednek. Mielőtt Pompei városa a láva martalékává lett volna, a város macskái kétségbeesetten hagyták el a helyszínt. Mikor erről először olvastam egy régi Vili Világa füzetben, eszembe jutott, mikor az első macskánk, Cirmos, a kandúr, tőle szokatlan pánikban kéredzkedett ki a házból, majd nem sokkal utána mi is kénytelen voltunk ezt tenni, hogy végül végignézzük a tűzoltók harcát a lángokkal.
Álomkelő merev tekintettel bámult a bejárati ajtó felé, majd mikor egy árnyék haladt el az ablak előtt, megfordult és hatalmas puffanással ugrott a padlóra.
~Jobb lett volna ma korán bezárnod.~
-Miért? -emelem fel kérdőn a szemöldököm és nézek rá. Véleményénél az döbbetn meg jobban, ahogy összehúzza magát a pult alatt.
Felelni már nem felel, csilingel a digitális csengő az ajtó fölött és egy gyönyörű lány lépett be. Egész fiatal, de a stílusa, ahogy öltözködik, máris megnyerte a szívem. Mindig is érdekelt, de sosem követtem, egyrészt féltem, hogy hozzá nem értésem csak bajba sodor, másrészt ha mertem volna, még ennél is jobban bezártak volna otthon. >.>
-Konnichiwa! -köszönök én is mosolyogva és félretolom a félkésznek is alig mondható vázlatot. Jóideje vagyok már eladó, mégsem tudtam megszokni a helyzetem, és továbbra is izgatott szívdogobás lesz úrrá rajtam, mikor valakit ki kell szolgáljak. Mosolyogva hallgatom végig a kérését, majd elgondolkodón nyúlok a hajamhoz, hogy egy tincset csavargatva kis időt nyerjek. Még sosem vásároltam fel semmit, és persze jó boltosként jobban örülök annak, ha tőlem vesznek kristályokat, ezen kívül potionról van szó, aminek Yuichi a szakértője... >.>
-Nos... -pillantok a falra kifüggesztett árlista felé, hogy a társtulaj vajon rendelkezik-e a kérdéses recepttel, de a jelek szerint nem. -A potionok nem az én szakterületem, de biztos tudok segíteni. ^^
Najó, Chancery, gondol végig. Először is látnod kell az árút, igen. Látnod kell, és elolvasnod, mire való. Az alapján nagyjából belőni, hogy mennyibe kerülhet, és onnantól csak alkudni kell. Alacsonyabb árra, hogy aztán Yuichinak megérje eladni, na meg ha meg akar szabadulni egy valószínűleg mob által dobott zsákmánytól, ne járjon feltűnően jól... >.> Áh, ez az utolsó pont szinte fáj a szívemnek ._.
De szép ez a madár... *.*
Álomkelő merev tekintettel bámult a bejárati ajtó felé, majd mikor egy árnyék haladt el az ablak előtt, megfordult és hatalmas puffanással ugrott a padlóra.
~Jobb lett volna ma korán bezárnod.~
-Miért? -emelem fel kérdőn a szemöldököm és nézek rá. Véleményénél az döbbetn meg jobban, ahogy összehúzza magát a pult alatt.
Felelni már nem felel, csilingel a digitális csengő az ajtó fölött és egy gyönyörű lány lépett be. Egész fiatal, de a stílusa, ahogy öltözködik, máris megnyerte a szívem. Mindig is érdekelt, de sosem követtem, egyrészt féltem, hogy hozzá nem értésem csak bajba sodor, másrészt ha mertem volna, még ennél is jobban bezártak volna otthon. >.>
-Konnichiwa! -köszönök én is mosolyogva és félretolom a félkésznek is alig mondható vázlatot. Jóideje vagyok már eladó, mégsem tudtam megszokni a helyzetem, és továbbra is izgatott szívdogobás lesz úrrá rajtam, mikor valakit ki kell szolgáljak. Mosolyogva hallgatom végig a kérését, majd elgondolkodón nyúlok a hajamhoz, hogy egy tincset csavargatva kis időt nyerjek. Még sosem vásároltam fel semmit, és persze jó boltosként jobban örülök annak, ha tőlem vesznek kristályokat, ezen kívül potionról van szó, aminek Yuichi a szakértője... >.>
-Nos... -pillantok a falra kifüggesztett árlista felé, hogy a társtulaj vajon rendelkezik-e a kérdéses recepttel, de a jelek szerint nem. -A potionok nem az én szakterületem, de biztos tudok segíteni. ^^
Najó, Chancery, gondol végig. Először is látnod kell az árút, igen. Látnod kell, és elolvasnod, mire való. Az alapján nagyjából belőni, hogy mennyibe kerülhet, és onnantól csak alkudni kell. Alacsonyabb árra, hogy aztán Yuichinak megérje eladni, na meg ha meg akar szabadulni egy valószínűleg mob által dobott zsákmánytól, ne járjon feltűnően jól... >.> Áh, ez az utolsó pont szinte fáj a szívemnek ._.
De szép ez a madár... *.*
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Szer. Márc. 19 2014, 16:08
Arcomon állandósuló mosollyal engedtem sodródni tekintetemet arra, amerre az eladó lány vezette testbeszédével. Kezdve a papírlappal, melyet félretolt, és amelyen egy kezdetleges állapotban leledző rajz formálódott. Hosszasan tanulmányoztam a vonalakat, valahol a szívem mélyén szerettem volna tehetséges művész lenni. Azonban a gondolkodásom túlságosan logikus volt, törvényekre és összefüggésekre épült, okokra és okozatokra. Nem hagyott teret az olyan illogikus és strukturálisan összeegyeztethetetlen fogalmaknak, mint a fantázia és a képzelet birodalma...
- Mit rajzolsz? ...már ha nem veszed tolakodásnak a kérdésem ^^ - vezettem vissza a cicafüles lányra a pillantásom nyugodtan és kimérten. Minden mozdulatomból áradt a végtelen béke és türelem, már-már irritálóan lassan mozdítottam meg tagjaimat egy elmeháborodott mosolyával ^^ Dehát minek is sietni? Hisz' időnk annyi, mint a tenger, és alaposan meg kell mártózni benne ahhoz, hogy élvezzünk minden egyes napot, mit az élet nem a kínzásunkkal tölt. Ki tudja, holnap milyen módon roppant össze a sorsunk?
Végül egy elegáns mozdulattal megnyitottam a menüt, és némi navigálás után kinyújtott bal tenyerem felett materializálódott az üvegcse, mely egy-két centis szabadesés után megállapodott kezemben. Felszabaduló kezemmel rápöttyintettem, mire felugrott a kis ablak, így meggyőződhettem róla, hogy valóban az került a kezembe, amit elő szerettem volna venni.
- Tessék ^^ - nyújtottam át a fiolát a nőnek, és miközben elvette, ha elvette, ujjamat úgy húztam vissza, hogy megcirógassam az eladó kézfejét, majd egy barátságos mosollyal visszatettem a kezem a pultra. De csak az egyiket, hiszen jobb kezemmel a fülem mögé söpörtem egy tincset, és a mozdulat közben megálltam. Kísérőm persze rögvest tollászkodni kezdett a bal vállamon, szárnyait kinyújtva lépkedett párat egy helyben, majd felreppent, és a lány fejére szállva csőrével piszkálni kezdte a cicafüleket.
- Itachi, viselkedj... légy oly' kedves ^^ - szóltam rá a madárra - Elnézést, kissé szemtelen... - sóhajtottam fel, és kénytelen voltam a pultos felé kinyújtani a kezem, hogy áttelepedhessen a karomra a holló. Vagyis, ezt gondolhatta volna, de igazából nem szándékoztam megregulázni ezt az engedetlen tollcsomót, helyette eltévedt kacsóm megcirógatta a lány arcát.
- Mit rajzolsz? ...már ha nem veszed tolakodásnak a kérdésem ^^ - vezettem vissza a cicafüles lányra a pillantásom nyugodtan és kimérten. Minden mozdulatomból áradt a végtelen béke és türelem, már-már irritálóan lassan mozdítottam meg tagjaimat egy elmeháborodott mosolyával ^^ Dehát minek is sietni? Hisz' időnk annyi, mint a tenger, és alaposan meg kell mártózni benne ahhoz, hogy élvezzünk minden egyes napot, mit az élet nem a kínzásunkkal tölt. Ki tudja, holnap milyen módon roppant össze a sorsunk?
Végül egy elegáns mozdulattal megnyitottam a menüt, és némi navigálás után kinyújtott bal tenyerem felett materializálódott az üvegcse, mely egy-két centis szabadesés után megállapodott kezemben. Felszabaduló kezemmel rápöttyintettem, mire felugrott a kis ablak, így meggyőződhettem róla, hogy valóban az került a kezembe, amit elő szerettem volna venni.
- Tessék ^^ - nyújtottam át a fiolát a nőnek, és miközben elvette, ha elvette, ujjamat úgy húztam vissza, hogy megcirógassam az eladó kézfejét, majd egy barátságos mosollyal visszatettem a kezem a pultra. De csak az egyiket, hiszen jobb kezemmel a fülem mögé söpörtem egy tincset, és a mozdulat közben megálltam. Kísérőm persze rögvest tollászkodni kezdett a bal vállamon, szárnyait kinyújtva lépkedett párat egy helyben, majd felreppent, és a lány fejére szállva csőrével piszkálni kezdte a cicafüleket.
- Itachi, viselkedj... légy oly' kedves ^^ - szóltam rá a madárra - Elnézést, kissé szemtelen... - sóhajtottam fel, és kénytelen voltam a pultos felé kinyújtani a kezem, hogy áttelepedhessen a karomra a holló. Vagyis, ezt gondolhatta volna, de igazából nem szándékoztam megregulázni ezt az engedetlen tollcsomót, helyette eltévedt kacsóm megcirógatta a lány arcát.
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Szer. Márc. 19 2014, 16:40
Furcsállom Álom viselkedését, ahogy elbújt a pult alatt és a jelek szerint semmilyen módon nem akarja a vendég tudomására hozni, hogy ő is jelen van. Különös lány, a holló indikátora pedig elgondolkodtat, a rombusz alakú lebegő test szinte ordítja, hogy valami nem stimmel kettejük kapcsolatával.
No, de előbb a potion, és később az agymenés. \o/ Elhatározásom addig életben is marad, amíg a lány rá nem kérdez a rajz mivoltára, mire a fejem rögvest a nem elég jól eldugott papír felé fordul. Arcomra szégyenlős mosoly ül ki, és kezeimet tördelve vállat vonok;
-Egy ismerős kérésére egy vicces jelenetet. -és a magam részéről le is zárom. Magam sem tudom, a diadém-Oziriszra ötlet honnan jöhetett, én mindössze a "megrendelést" kaptam a kezembe, hogy jó lenne megrajzolni. Bár percről-percre kételkedem abban, hogy ez valaha is meglesz.
Kezeimet összekulcsolva, türelmesen várom, hogy a lány bebizonyítsa, nem csupán a kirablás egy taktikus példáját akarja véghezvinni rajtam, hanem valóban nála van, amit el akar adni. Szinte megnyugszom, mikor felém nyújtja a már kissé ismerősebb üveget, és gond nélkül átvehetem tőle tüzetesebb átnézés céljából. Valóban, ezt csak íjászok használhatják, a hollója nyomán pedig feltételezem, hogy ő inkább idomár kasztú. Bólintok, az üveget egyenlőre a pultra helyezem, hogy hozzám közelebb essen, mint hozzá, majd a saját menümben babrálva rádöbbenek, hogy az árát még nem beszéltük meg
-Nos akkor... -csúsztatom kicsit odébb az üvegcsét, hogy pont középen legyen kettőnk között. -Én felajánlok érte 50 aranyat. Te körülbelül mennyire gondoltál?
Be kell valljam, most kicsit izgulok. Ha valami a gyengém a piacon, azok az árak; hajlamos vagyok mindent túl olcsón felmérni, és bár ezt nem bánom, a vásárlók valami miatt mégsem jönnek felém. Talán gyanakodnak, hogy silány a termékem, és emiatt kerülnek... illetőleg ez az eshetőség most, e pillanatban, ahogy a lány mosolyát nézem, jutott csupán eszembe. Szinte szégyellem magam, hogy ezek szerint árakat kell növeljek annak érdekében, hogy vásárlóim legyenek... furcsa világ a piacé.
-Jaj... -szakad ki a torkomból rémülten kissé, mikor a holló megmoccan és egyenesen felém repül, kimeresztett karmokkal. Támadni akar? Megölni? Így akarnak kirabolni? Hisz egyedül vagyok, Yuichi nincs a közelben, gyerekjáték lenne. Nem ismerem a lány szintjét, nem tudom, miben erős, és így a meglepetés előnye is az ő oldalán állna.
A fekete karmok végül nem az arcomba vájnak, hanem megkapaszkodnak a pántban, érzem a hajamon és a fejbőrömön a birizgálást, majd a pánt el-elmúló szorítását, ahogy a füleimet cibálják. Milyen furcsa, hogy szinte érezni vélem őket; ezek a macskafülek olyannyira hozzám nőttek, hogy a részeimmé váltak. A rémület végül örömbe csap át és egyszerű legyintéssel, a fejemet lehetőleg nem mozdítva mosolyogtam vissza az aggódó gazdára.
-Nem gond, elfér... -"de azért kárt nem kéne benne tenni", teszem hozzá magamban. Mégis csak egyedi és sok emléket felkaroló darabról van szó... ._.
Én magam is felemelem a kezeimet, hogy azokkal terelhessem vissza az engedetlen petet a tulajdonosa felé, de az érzés, hogy valami nem stimmel, úgy fut át rajtam, mint egy gyorsvonat. Ahogy a lány keze az arcomhoz ér, megmerevedek, mintha egy rendőr kiáltott volna rám: Kezeket fel! Tekintetemben leplezni sem tudnám a rémületet, ami pillanatok alatt lett úrrá rajtam, s ugyan (ezúttal) sikerül alig egy másodperc múltán hátra lépnem, hogy kikerüljek a lány hatósugarából kissé, kezeim remegése nem akarnak alább hagyni.
-I-izé... -hebegek, majd lehajtom a fejem, hát ha akkor a madár visszatér a helyére. -Na, most már elég lesz. Nem kaja az, amit megehetsz... ^^;
Valami történik. Vagy történni fog. Haza kell menjek. Nagyon gyorsan haza kell menjek. Amint a lánnyal sikerül megegyeznünk és elmegy, bezárok és hazarohanok a céhházba.
No, de előbb a potion, és később az agymenés. \o/ Elhatározásom addig életben is marad, amíg a lány rá nem kérdez a rajz mivoltára, mire a fejem rögvest a nem elég jól eldugott papír felé fordul. Arcomra szégyenlős mosoly ül ki, és kezeimet tördelve vállat vonok;
-Egy ismerős kérésére egy vicces jelenetet. -és a magam részéről le is zárom. Magam sem tudom, a diadém-Oziriszra ötlet honnan jöhetett, én mindössze a "megrendelést" kaptam a kezembe, hogy jó lenne megrajzolni. Bár percről-percre kételkedem abban, hogy ez valaha is meglesz.
Kezeimet összekulcsolva, türelmesen várom, hogy a lány bebizonyítsa, nem csupán a kirablás egy taktikus példáját akarja véghezvinni rajtam, hanem valóban nála van, amit el akar adni. Szinte megnyugszom, mikor felém nyújtja a már kissé ismerősebb üveget, és gond nélkül átvehetem tőle tüzetesebb átnézés céljából. Valóban, ezt csak íjászok használhatják, a hollója nyomán pedig feltételezem, hogy ő inkább idomár kasztú. Bólintok, az üveget egyenlőre a pultra helyezem, hogy hozzám közelebb essen, mint hozzá, majd a saját menümben babrálva rádöbbenek, hogy az árát még nem beszéltük meg
-Nos akkor... -csúsztatom kicsit odébb az üvegcsét, hogy pont középen legyen kettőnk között. -Én felajánlok érte 50 aranyat. Te körülbelül mennyire gondoltál?
Be kell valljam, most kicsit izgulok. Ha valami a gyengém a piacon, azok az árak; hajlamos vagyok mindent túl olcsón felmérni, és bár ezt nem bánom, a vásárlók valami miatt mégsem jönnek felém. Talán gyanakodnak, hogy silány a termékem, és emiatt kerülnek... illetőleg ez az eshetőség most, e pillanatban, ahogy a lány mosolyát nézem, jutott csupán eszembe. Szinte szégyellem magam, hogy ezek szerint árakat kell növeljek annak érdekében, hogy vásárlóim legyenek... furcsa világ a piacé.
-Jaj... -szakad ki a torkomból rémülten kissé, mikor a holló megmoccan és egyenesen felém repül, kimeresztett karmokkal. Támadni akar? Megölni? Így akarnak kirabolni? Hisz egyedül vagyok, Yuichi nincs a közelben, gyerekjáték lenne. Nem ismerem a lány szintjét, nem tudom, miben erős, és így a meglepetés előnye is az ő oldalán állna.
A fekete karmok végül nem az arcomba vájnak, hanem megkapaszkodnak a pántban, érzem a hajamon és a fejbőrömön a birizgálást, majd a pánt el-elmúló szorítását, ahogy a füleimet cibálják. Milyen furcsa, hogy szinte érezni vélem őket; ezek a macskafülek olyannyira hozzám nőttek, hogy a részeimmé váltak. A rémület végül örömbe csap át és egyszerű legyintéssel, a fejemet lehetőleg nem mozdítva mosolyogtam vissza az aggódó gazdára.
-Nem gond, elfér... -"de azért kárt nem kéne benne tenni", teszem hozzá magamban. Mégis csak egyedi és sok emléket felkaroló darabról van szó... ._.
Én magam is felemelem a kezeimet, hogy azokkal terelhessem vissza az engedetlen petet a tulajdonosa felé, de az érzés, hogy valami nem stimmel, úgy fut át rajtam, mint egy gyorsvonat. Ahogy a lány keze az arcomhoz ér, megmerevedek, mintha egy rendőr kiáltott volna rám: Kezeket fel! Tekintetemben leplezni sem tudnám a rémületet, ami pillanatok alatt lett úrrá rajtam, s ugyan (ezúttal) sikerül alig egy másodperc múltán hátra lépnem, hogy kikerüljek a lány hatósugarából kissé, kezeim remegése nem akarnak alább hagyni.
-I-izé... -hebegek, majd lehajtom a fejem, hát ha akkor a madár visszatér a helyére. -Na, most már elég lesz. Nem kaja az, amit megehetsz... ^^;
Valami történik. Vagy történni fog. Haza kell menjek. Nagyon gyorsan haza kell menjek. Amint a lánnyal sikerül megegyeznünk és elmegy, bezárok és hazarohanok a céhházba.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Szer. Márc. 19 2014, 19:27
// usernek rövidzárlat keletkezett a fejében, bocsi xD //
Talán a rajz bűvölt el, vagy csak a feladatom járt a fejemben, és így tévelyedtek el gondolataim a szürke ködbe? Bár tudnám... Azonban az érzés, hogy valami nem stimmel, egyre erősebb hullámokat vert elmém óceánjában, és a vad habok akkor értek partot, mikor meghallottam az árajánlatot. A víz ezerfelé fröccsent a kopár sziklákon, enyhe fejfájást keltve, így kezemet kecsesen homlokomhoz emeltem, arcom pediglen kissé eltorzult, szenvedő formát öltött magára. Tenyerem tövével masszíroztam a fejemet, és halk nyögést hallattam, mely csalódott sóhajjá alakult át végül.
- Elnézést, 'hosszú' jelzővel illettem a bájitalt, ugye? - nyitottam ki szememet, és meredtem rá a lányra, miközben sárga íriszemet immár nem csak hajam, de kezem is eltakarta - Sajnálom, tartósat szerettem volna mondani. A második tieres változatot - javítottam ki magam, önmagamban rendkívül nagyot csalódva. Évek óta nem vétettem ilyen elemi hibát, micsoda tragédia, micsoda tragédia! Megbolondultam, összekavarodtam, hjajj! Kezem magam mellé hullott erőtlenül, és reménykedve pillantottam az eladónőre, hátha nem fog rám megorrolni a hibáért.
- Így mennyit ajánlasz? ^^ - kérdeztem valamelyest felélénkülve, miközben a holló magánakcióba fogott, talán megunva vállam kényelmét. Vagy csak megtetszett neki a macskafüles pánt? Ki tudja? A lány pedig láthatóan megijedt. Talán én is megrémülnék, ha egy idegen madár szállna felém.
- Nem kell tőle félni, rendkívül gyáva jószág. Nem merne még a légynek se ártani =) - tájékoztattam beszélgetőpartneremet elmosolyodva, de erre a tényre ő is hamarosan rájöhetett, hiszen a kapirgálása tényleg ártalmatlan volt. Vagy legfeljebb idegesítő. Én pedig ijesztőbb vagyok, amint azt a mellékelt ábra mutatja, kedveskedő gesztusom hatására ugyanis hátra lépett és megelégelte hollóm vendégeskedését is a fején. Itachi nem tudott megkapaszkodni és néhány fekete tollpihét hátrahagyva erős csapkodásba kezdett gyenge szárnyaival, és a levegőbe emelkedett, majd leszállt a pultra.
- Ara-ara gomennasai... Nem bírtam ellenállni a kísértésnek... - kértem elnézést sopánkodva, az imént az arcát érintő kezem pedig saját orcámon állapodott meg. Ujjbegyeim lágyan támaszkodtak néhány pillanatig, mielőtt ajkaim elé húztam volna őket, és kibukkanó nyelvemmel finoman megnyaltam a lány bőrének lenyomatát. Egzotikus aromája volt, felkuncogtam.
- Félelem csillog a szemedben... nagyon jól áll, csodálatos látvány, csodálatos látvány! Egészen izgalomba hoz... =) - kuncogtam tovább, alig bírtam magammal. Hirtelen ráébredtem, mennyire jól áll ennek a lánynak a rémület, kevés embert ismertem, akihez ennél jobban illett volna. Még többet akartam látni belőle... de... de még nem lehet! Nem szabad elsietnem, hiszen kötelességemnek eleget kellett tennem. Kár, milyen kár!
- Az a főnix nincs ott biztonságban... a madaramnak volt egy kis nézeteltérése egy főnix pettel nem is olyan régen... - jegyeztem meg sóhajtva, tekintetem pedig a szobrocskára tévedt, mely a pultot díszítette, és mellyek igencsak szemezett a holló. Félő volt, hogy lelöki és összetöri, esetleg megcsipkedi a csőrével.
- Elnézést, 'hosszú' jelzővel illettem a bájitalt, ugye? - nyitottam ki szememet, és meredtem rá a lányra, miközben sárga íriszemet immár nem csak hajam, de kezem is eltakarta - Sajnálom, tartósat szerettem volna mondani. A második tieres változatot - javítottam ki magam, önmagamban rendkívül nagyot csalódva. Évek óta nem vétettem ilyen elemi hibát, micsoda tragédia, micsoda tragédia! Megbolondultam, összekavarodtam, hjajj! Kezem magam mellé hullott erőtlenül, és reménykedve pillantottam az eladónőre, hátha nem fog rám megorrolni a hibáért.
- Így mennyit ajánlasz? ^^ - kérdeztem valamelyest felélénkülve, miközben a holló magánakcióba fogott, talán megunva vállam kényelmét. Vagy csak megtetszett neki a macskafüles pánt? Ki tudja? A lány pedig láthatóan megijedt. Talán én is megrémülnék, ha egy idegen madár szállna felém.
- Nem kell tőle félni, rendkívül gyáva jószág. Nem merne még a légynek se ártani =) - tájékoztattam beszélgetőpartneremet elmosolyodva, de erre a tényre ő is hamarosan rájöhetett, hiszen a kapirgálása tényleg ártalmatlan volt. Vagy legfeljebb idegesítő. Én pedig ijesztőbb vagyok, amint azt a mellékelt ábra mutatja, kedveskedő gesztusom hatására ugyanis hátra lépett és megelégelte hollóm vendégeskedését is a fején. Itachi nem tudott megkapaszkodni és néhány fekete tollpihét hátrahagyva erős csapkodásba kezdett gyenge szárnyaival, és a levegőbe emelkedett, majd leszállt a pultra.
- Ara-ara gomennasai... Nem bírtam ellenállni a kísértésnek... - kértem elnézést sopánkodva, az imént az arcát érintő kezem pedig saját orcámon állapodott meg. Ujjbegyeim lágyan támaszkodtak néhány pillanatig, mielőtt ajkaim elé húztam volna őket, és kibukkanó nyelvemmel finoman megnyaltam a lány bőrének lenyomatát. Egzotikus aromája volt, felkuncogtam.
- Félelem csillog a szemedben... nagyon jól áll, csodálatos látvány, csodálatos látvány! Egészen izgalomba hoz... =) - kuncogtam tovább, alig bírtam magammal. Hirtelen ráébredtem, mennyire jól áll ennek a lánynak a rémület, kevés embert ismertem, akihez ennél jobban illett volna. Még többet akartam látni belőle... de... de még nem lehet! Nem szabad elsietnem, hiszen kötelességemnek eleget kellett tennem. Kár, milyen kár!
- Az a főnix nincs ott biztonságban... a madaramnak volt egy kis nézeteltérése egy főnix pettel nem is olyan régen... - jegyeztem meg sóhajtva, tekintetem pedig a szobrocskára tévedt, mely a pultot díszítette, és mellyek igencsak szemezett a holló. Félő volt, hogy lelöki és összetöri, esetleg megcsipkedi a csőrével.
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Szer. Márc. 19 2014, 20:55
"Ez egy őrült."
Három szó villant át a fejemen a látvány hatására, ahogy a horrorfilmekbe illő gyerekek mosolyával a szája elé húzza a kezét, majd a kuncogástól a hideg marok a szívemen még szorosabbra zárult. Érzem, hogy a lábaim nem bírják már sokáig tartani a testem, ha ez így megy tovább, az agyam pedig nem képes felfogni, mi is történik.
Csak megérintett. De... ahogy megérintett... különleges volt, szinte érezni lehetett a szikrát. Normális esetben... nem, talán még Jay sem érintett így soha. Vagy igen? Az agyam lezsibbadt, képtelen visszaemlékezni rá, helyette újra és újra az utóbbi pár másodpercet pörgeti végig.
Szavait hitetlenkedve, elkerekedett szemekkel, és döbbenettel hallgatom végig. Ez a hang, ez a vágytól csöpögő valami, ami a szájából jön, lélegzetelállító. Sosem találkoztam még hasonlóval, és lelki szemeim előtt mintha a lány lassan átformálná magát egy testetlen, sötét szörnyeteggé.
Miért? Miért kellett bejönnöd a boltomba? Mit akarsz tőlem? Vagy Yuichival van dolgod? Miért kellett ma bejönnöm?
-Hogy...? -olyannyira a szája mozgásával voltam elfoglalva, hogy elsőre fel sem fogtam, mit mond. A "főnix" szó, az hozott vissza... de mégis honnan tudja, hogy... oh, a szobor. A pultomon a szobor, a jelképem, lelkem ereje, ami sosem hagyott el, egyszerű szoborba öntve, amit valami kisboltba szereztem olcsón. Párja, a sárkány Yuichi pultrészét díszíti a másik oldalon. A tűzmadár fekete tollú társasága most mellette tipeg, és ahogy a fény megcsillan az ében tollakon, eszembe jut Álomkelő. Nem merek a pult alá nézni, csak a fát figyelem, amiből digitálisan kifaragták régen, és csak remélem, hogy a macskám még itt van... avagy elszaladt segítségért.
-Oh... -fogom fel végül a szavak értelmét. -Csak nem Regivel?
Falcot szinte rögtön kizárom; az a pet még túl pici ahhoz, hogy harcolhasson. Reginaldról viszont tudom, hogy csalafinta és kötekedő, nem nehéz róla elképzelni, hogy harcba keveredjen egy ilyen lánnyal, mint ő.
Reginek remélem, nem esett bántódása. A gazdájáért már nem imádkozom ennyire.
Tekintetem az üvegcsére siklik. A főnix szobrát, átmenetileg, a másik oldalra rakom, a fal mellé, hogy nehezebben lehessen lelökni, ezen kívül szem előtt sincs már ennyire. Legyen akármilyen félelmetes a lány aurája mindezek után, a vendég az vendég, és nekem mindent meg kell tennem, hogy jól érezze magát. Ezen kívül... mostanában minden bolondságot bebeszélek magamnak. Talán az az érintés... azok a szavak... talán azokat is csak képzeltem.
-Hmm... -bár a mosoly oda, egy érintéssel ismét előhívom a bájital nevét. Egyértelműen "hosszú"... a lány nem tévedett. Vagy... dehogynem. A betűk úgy cserélték fel egymást a szemem előtt, mintha meggondolták volna magukat. Még a színe is megváltozott talán... nem tudom. Ám egyértelműen valóban a magasabb tier került a kezeim közé. Lehunyom a szemem pár másodpercr,e hogy összeszedjem magam, majd ismét a lány felé fordulok.
-Akkor 80 aranyat ajánlok érte. -uralkodnom kell magamon, a pultra támaszkodva várom a válaszát és igyekszem mosolyt erőltetni magamra, pedig legszívesebben sírnék. Összerogynék és sírnék a rettegéstől. Éppenséggel csak azzal nem vagyok tisztában, mitől félek ennyire...
Három szó villant át a fejemen a látvány hatására, ahogy a horrorfilmekbe illő gyerekek mosolyával a szája elé húzza a kezét, majd a kuncogástól a hideg marok a szívemen még szorosabbra zárult. Érzem, hogy a lábaim nem bírják már sokáig tartani a testem, ha ez így megy tovább, az agyam pedig nem képes felfogni, mi is történik.
Csak megérintett. De... ahogy megérintett... különleges volt, szinte érezni lehetett a szikrát. Normális esetben... nem, talán még Jay sem érintett így soha. Vagy igen? Az agyam lezsibbadt, képtelen visszaemlékezni rá, helyette újra és újra az utóbbi pár másodpercet pörgeti végig.
Szavait hitetlenkedve, elkerekedett szemekkel, és döbbenettel hallgatom végig. Ez a hang, ez a vágytól csöpögő valami, ami a szájából jön, lélegzetelállító. Sosem találkoztam még hasonlóval, és lelki szemeim előtt mintha a lány lassan átformálná magát egy testetlen, sötét szörnyeteggé.
Miért? Miért kellett bejönnöd a boltomba? Mit akarsz tőlem? Vagy Yuichival van dolgod? Miért kellett ma bejönnöm?
-Hogy...? -olyannyira a szája mozgásával voltam elfoglalva, hogy elsőre fel sem fogtam, mit mond. A "főnix" szó, az hozott vissza... de mégis honnan tudja, hogy... oh, a szobor. A pultomon a szobor, a jelképem, lelkem ereje, ami sosem hagyott el, egyszerű szoborba öntve, amit valami kisboltba szereztem olcsón. Párja, a sárkány Yuichi pultrészét díszíti a másik oldalon. A tűzmadár fekete tollú társasága most mellette tipeg, és ahogy a fény megcsillan az ében tollakon, eszembe jut Álomkelő. Nem merek a pult alá nézni, csak a fát figyelem, amiből digitálisan kifaragták régen, és csak remélem, hogy a macskám még itt van... avagy elszaladt segítségért.
-Oh... -fogom fel végül a szavak értelmét. -Csak nem Regivel?
Falcot szinte rögtön kizárom; az a pet még túl pici ahhoz, hogy harcolhasson. Reginaldról viszont tudom, hogy csalafinta és kötekedő, nem nehéz róla elképzelni, hogy harcba keveredjen egy ilyen lánnyal, mint ő.
Reginek remélem, nem esett bántódása. A gazdájáért már nem imádkozom ennyire.
Tekintetem az üvegcsére siklik. A főnix szobrát, átmenetileg, a másik oldalra rakom, a fal mellé, hogy nehezebben lehessen lelökni, ezen kívül szem előtt sincs már ennyire. Legyen akármilyen félelmetes a lány aurája mindezek után, a vendég az vendég, és nekem mindent meg kell tennem, hogy jól érezze magát. Ezen kívül... mostanában minden bolondságot bebeszélek magamnak. Talán az az érintés... azok a szavak... talán azokat is csak képzeltem.
-Hmm... -bár a mosoly oda, egy érintéssel ismét előhívom a bájital nevét. Egyértelműen "hosszú"... a lány nem tévedett. Vagy... dehogynem. A betűk úgy cserélték fel egymást a szemem előtt, mintha meggondolták volna magukat. Még a színe is megváltozott talán... nem tudom. Ám egyértelműen valóban a magasabb tier került a kezeim közé. Lehunyom a szemem pár másodpercr,e hogy összeszedjem magam, majd ismét a lány felé fordulok.
-Akkor 80 aranyat ajánlok érte. -uralkodnom kell magamon, a pultra támaszkodva várom a válaszát és igyekszem mosolyt erőltetni magamra, pedig legszívesebben sírnék. Összerogynék és sírnék a rettegéstől. Éppenséggel csak azzal nem vagyok tisztában, mitől félek ennyire...
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Hétf. Márc. 24 2014, 00:34
Tekintetem le sem tudtam venni róla, olyan gyönyörű volt. Ahogy elsápadt, ahogy kitágult a pupillája a félelemtől, ahogy rám nézett... fenséges, fenséges! Bármit megadtam volna, ha ezt a jelenséget nem ő produkálja, hanem akár az említett főnix végtelenül ostoba gazdája... de nem lehetek elégedetlen, így is lenyűgözött a látvány, melegséget keltett benne...
- Regi? Oh, igen, ez volt a neve annak a beképzelt főnixnek... Igaz nem az ő hibája, hogy ilyen lett... Ezek szerint ismered? ^^ - kérdeztem némi meglepettséget színlelve. Színlelnem kellett, hisz' az iménti melegséget már nem éreztem, helyette olyan emlékek rohantak meg, melyektől a hideg rázott. Nála jobban nem gyűlölök senkit, már csak azért sem kívánom megölni, hogy ha egyszer hazajutunk, a valódi testét kínozhassam meg... =)
- Itachi, gyere ide kérlek... - ragadtam meg a pulton tébláboló madarat, és egy nem túl finom mozdulattal tudatosítottam benne, hogy ne piszkálja azt a szobrot. Nem szándékoztam semmit tönkretenni... még =) Ugyanakkor a tollseprű igen élénk érdeklődést kezdett mutatni a pult túloldala irányában, és pár szárnycsapással el is tűnt mögötte. Neveletlen dög... Felsóhajtottam, és egy kényszeredett mosollyal kértem elnézést. Ideje volt visszatérni az üzletre. Néhány kimért lépéssel közelítettem meg az árlistaként szolgáló cédulát, és örömmel fedeztem fel rajta a potionöm nevét 100 aranyas áron. Így hát a lányra néztem, és fejemet oldalra billentve állapodtam meg lélektükreinél, mielőtt a pillanatnyi hatásszünetet követően visszatértem volna a pulthoz.
- Odaadom 80 aranyért... és egy csókért ^^ - néztem bele mélyen a szemeibe, miközben enyhén lehajtottam a fejem. Látni akartam, ahogy még jobban elsápad, esetleg hátratántorodik, ahogy közelebb hajolok... de aztán... éktelen kuncogásban törtem ki.
- Nem, nincs rá szükségem, úgysem lenne benne semmi érzelem. Egy hideg csók pedig olyan, mintha egy tűpárnát puszilgatnék... ^^ - nyugtattam meg ragacsos, mézes-mázos hangon, ám aztán komolyabbá vált a fizimiskám. Elég volt a játékból.
- Azért vagyok itt, hogy egy bizonyos szervezetet tájékoztassak ennek a boltnak a piacon betöltött helyéről. Akik elérnek egy bizonyos küszöböt, azokat tönkre fogjuk tenni. Ez a boltocska bőven megüti a szintet, de... bevallom, engem a legkevésbé sem érdekel ez az egész... Csak egy idea, amit rám erőltettek. Szóval... hajlandó vagyok elsiklani a Főnixkönny felett, amennyiben... teljesíted egy kívánságom... Chancery-san ^^ - tájékoztattam a lányt, s mondandóm végén édes, ártatlan mosolyra húztam ajkaimat. Nem késlekedtem közölni vele, mit is szeretnék.
- Látni akarom, ahogy vinnyogsz a félelemtől. Csodálatosan szépek a rettegéstől csillogó szemeid... élvezni akarom a látványt még. Csupán ennyit kérek =) - kuncogtam, és megnyaltam ajkaimat. Lassan, élvezettel, mint cica, aki már látja az ínyencfalatot, melyet nemsokára karmai közé kaparinthat.
- Regi? Oh, igen, ez volt a neve annak a beképzelt főnixnek... Igaz nem az ő hibája, hogy ilyen lett... Ezek szerint ismered? ^^ - kérdeztem némi meglepettséget színlelve. Színlelnem kellett, hisz' az iménti melegséget már nem éreztem, helyette olyan emlékek rohantak meg, melyektől a hideg rázott. Nála jobban nem gyűlölök senkit, már csak azért sem kívánom megölni, hogy ha egyszer hazajutunk, a valódi testét kínozhassam meg... =)
- Itachi, gyere ide kérlek... - ragadtam meg a pulton tébláboló madarat, és egy nem túl finom mozdulattal tudatosítottam benne, hogy ne piszkálja azt a szobrot. Nem szándékoztam semmit tönkretenni... még =) Ugyanakkor a tollseprű igen élénk érdeklődést kezdett mutatni a pult túloldala irányában, és pár szárnycsapással el is tűnt mögötte. Neveletlen dög... Felsóhajtottam, és egy kényszeredett mosollyal kértem elnézést. Ideje volt visszatérni az üzletre. Néhány kimért lépéssel közelítettem meg az árlistaként szolgáló cédulát, és örömmel fedeztem fel rajta a potionöm nevét 100 aranyas áron. Így hát a lányra néztem, és fejemet oldalra billentve állapodtam meg lélektükreinél, mielőtt a pillanatnyi hatásszünetet követően visszatértem volna a pulthoz.
- Odaadom 80 aranyért... és egy csókért ^^ - néztem bele mélyen a szemeibe, miközben enyhén lehajtottam a fejem. Látni akartam, ahogy még jobban elsápad, esetleg hátratántorodik, ahogy közelebb hajolok... de aztán... éktelen kuncogásban törtem ki.
- Nem, nincs rá szükségem, úgysem lenne benne semmi érzelem. Egy hideg csók pedig olyan, mintha egy tűpárnát puszilgatnék... ^^ - nyugtattam meg ragacsos, mézes-mázos hangon, ám aztán komolyabbá vált a fizimiskám. Elég volt a játékból.
- Azért vagyok itt, hogy egy bizonyos szervezetet tájékoztassak ennek a boltnak a piacon betöltött helyéről. Akik elérnek egy bizonyos küszöböt, azokat tönkre fogjuk tenni. Ez a boltocska bőven megüti a szintet, de... bevallom, engem a legkevésbé sem érdekel ez az egész... Csak egy idea, amit rám erőltettek. Szóval... hajlandó vagyok elsiklani a Főnixkönny felett, amennyiben... teljesíted egy kívánságom... Chancery-san ^^ - tájékoztattam a lányt, s mondandóm végén édes, ártatlan mosolyra húztam ajkaimat. Nem késlekedtem közölni vele, mit is szeretnék.
- Látni akarom, ahogy vinnyogsz a félelemtől. Csodálatosan szépek a rettegéstől csillogó szemeid... élvezni akarom a látványt még. Csupán ennyit kérek =) - kuncogtam, és megnyaltam ajkaimat. Lassan, élvezettel, mint cica, aki már látja az ínyencfalatot, melyet nemsokára karmai közé kaparinthat.
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Hétf. Márc. 24 2014, 13:09
A félelem hirtelen a megnyugvás apró hullámát önti rajtam végig, mikor az ismeretlen lány csupán félmondattal közli, hogy Regi nem tehet arról, hogy olyan, amilyen. Olyannyira egyértelmű számomra, hogy Ren-samára gondol ez alatt, hogy hihetetlen, és némi kuncogással, sanda mosollyal lehunyt szemmel veszem tudomásul...
-Milyen igaz... -igen, igaza van. Ren-sama, számomra tökéletes példája annak, mennyire félre tudok ismerni valakit annak ellenére, hogy a megérzéseim nem szoktak becsapni. Kedves, megértő és normális férfinak ismertem meg, de a Vakrandin történtek óta a mai napig végigfut a hátamon a hideg, ha visszagondolok rá, ha a fejemben ismét lejátszódik a hangszín, ahogy közli velem azt a dolgot a cerkával... Felháborító, undorító... pedig nem vagyok prűd, lehet velem erről beszélni, és titkolni sem szokásom... de azért... azt gondolni, hogy én bárkinek széttenném a lábam, az pofátlanság.
Egy fejrántással ki is űzöm inkább a fejemből az emlékeket, hozzátűzve egy "A rohadék szemétláda..." szitkot is, amit felőlem a rendszer úgy cenzúráz, ahogy akar. Csupán a madár útjából térek ki, mikor a pult másik oldalára veti magát, és egy pillantással konstatálom, hogy Álomkelő...
...nincs a helyén.
-Na...? -bukkan fel belőlem kérdőn és kissé lehajolok, hogy körbenézzek, de sehol sem látom a nyomát. Eltűnt, mint szürke szamár a ködben... Egy lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy egyedül maradtam, majd visszaemelkedem a pult fölé.
A különös ügyfél Yuichi árcéduláját vizslatja, s már kezdeném, hogy az üzlettársam majd segít annak kapcsán, mikor rám néz. Tekintete belém folytja a szót, a félelem ismét úrrá lesz rajtam, és úgy érzem magam, mint a kisgyerek a dühös anyja előtt, mintha most nem lenne jogom megszólalni. Lassan jön vissza a pulthoz, én, már-már önkéntelenül egy lépést hátrálok. Odakint a nap egyre lejjebb kúszik, a nappali fény szinte észrevétlenül vált át narancssárgába. És a lány kimondja az ajánlatát, mire a kezem magától mozdul és megérintem a saját ajkaimat.
Egy csók? Egy lány tőlem egy csókot...?
A félelem, rövid időre, oda. Elmosolyodom, nevetek, olyan nevetésben török ki, hogy a jókedv szinte tapinthatóvá válik körülöttem.
-Oh my... -hebegem két lélegzetvétel között a pultra hajolva. Végighallgatom mondandóját a tűpárnákról, és félredöntött fejjel, jókedvű mosollyal kezdek bele én is.
-Nem tudom, mi ilyen félreérthető rajtam, de nem vagyok lezbikus. Két éven át üldözött szerelmével egy másik lány, de nem tudott megtörni, sajnálom. -vonok vállat és egyenesedem ki ismét. -Viszont akkor 90 aranyat még hajlandó vagyok adni érte fájdalomdíjként.
Szinte hihetetlen a változás, ami ezek után végbemegy a lányon. Talán az elutasításom hatására, talán nem, de a jelek szerint fenyegetni próbál. Ez egyenlőre nem válik be, bár az örömöm átcsap szomorúságba. Végignézek a fa falakon, a gerendákon, a saját kézzel rajzolt címertáblán... végül szomorú mosollyal az ajkaimon, az ajtó felé nézve mondom.
-Mond meg nekik, hogy nem kell aggódniuk. Már nem működik ez a bolt sokáig. Hamarosan bezárom, a kristályrészleget biztosan, a többi már Yuichi sara.
A mai napig nem döntöttem el igazán, hogy Peter és Shukaku nyomásának engedek-e azt illetően, hogy bezárjak, végleg... de a jelek szerint kénytelen leszek. Nem akarok bajba keveredni semmilyen ismeretlen szervezettel, ahhoz túl sok vesztenivalóm van, és túl gyengék az idegeim. Inkább akkor önként feladom, már most...
A pulzusom ismét hatalmas méreteket ugrik, mikor furcsa ügyfelem, a valóságos Szkülla ismerteti akaratát. Belső istennőm valóban vinnyogva, magát kicsire összehúzva emlékszik vissza a képre, ahogy a látomás-Norm kitépi a látomás-Jay beleit... nem... annál nagyobb félelmet kétle, hogy fogok még érezni ebben a játékban.
Bár tény, hogy valami kezd megrepedni bennem.
-Eléggé elkéstél. Azon már túl vagyok, azt hiszem. -közlöm vele üresen. Reszketek, az ajkamba harapok, szemeim a pultot vizslatják... de így, hogy Álomkelő is eltűnt, elhagyott, Yuichi nincs a közelben, és tudom jól, hogy egy másik vásárló sem bejönni, minek reménykedjek menekülésért...?
-Milyen igaz... -igen, igaza van. Ren-sama, számomra tökéletes példája annak, mennyire félre tudok ismerni valakit annak ellenére, hogy a megérzéseim nem szoktak becsapni. Kedves, megértő és normális férfinak ismertem meg, de a Vakrandin történtek óta a mai napig végigfut a hátamon a hideg, ha visszagondolok rá, ha a fejemben ismét lejátszódik a hangszín, ahogy közli velem azt a dolgot a cerkával... Felháborító, undorító... pedig nem vagyok prűd, lehet velem erről beszélni, és titkolni sem szokásom... de azért... azt gondolni, hogy én bárkinek széttenném a lábam, az pofátlanság.
Egy fejrántással ki is űzöm inkább a fejemből az emlékeket, hozzátűzve egy "A rohadék szemétláda..." szitkot is, amit felőlem a rendszer úgy cenzúráz, ahogy akar. Csupán a madár útjából térek ki, mikor a pult másik oldalára veti magát, és egy pillantással konstatálom, hogy Álomkelő...
...nincs a helyén.
-Na...? -bukkan fel belőlem kérdőn és kissé lehajolok, hogy körbenézzek, de sehol sem látom a nyomát. Eltűnt, mint szürke szamár a ködben... Egy lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy egyedül maradtam, majd visszaemelkedem a pult fölé.
A különös ügyfél Yuichi árcéduláját vizslatja, s már kezdeném, hogy az üzlettársam majd segít annak kapcsán, mikor rám néz. Tekintete belém folytja a szót, a félelem ismét úrrá lesz rajtam, és úgy érzem magam, mint a kisgyerek a dühös anyja előtt, mintha most nem lenne jogom megszólalni. Lassan jön vissza a pulthoz, én, már-már önkéntelenül egy lépést hátrálok. Odakint a nap egyre lejjebb kúszik, a nappali fény szinte észrevétlenül vált át narancssárgába. És a lány kimondja az ajánlatát, mire a kezem magától mozdul és megérintem a saját ajkaimat.
Egy csók? Egy lány tőlem egy csókot...?
A félelem, rövid időre, oda. Elmosolyodom, nevetek, olyan nevetésben török ki, hogy a jókedv szinte tapinthatóvá válik körülöttem.
-Oh my... -hebegem két lélegzetvétel között a pultra hajolva. Végighallgatom mondandóját a tűpárnákról, és félredöntött fejjel, jókedvű mosollyal kezdek bele én is.
-Nem tudom, mi ilyen félreérthető rajtam, de nem vagyok lezbikus. Két éven át üldözött szerelmével egy másik lány, de nem tudott megtörni, sajnálom. -vonok vállat és egyenesedem ki ismét. -Viszont akkor 90 aranyat még hajlandó vagyok adni érte fájdalomdíjként.
Szinte hihetetlen a változás, ami ezek után végbemegy a lányon. Talán az elutasításom hatására, talán nem, de a jelek szerint fenyegetni próbál. Ez egyenlőre nem válik be, bár az örömöm átcsap szomorúságba. Végignézek a fa falakon, a gerendákon, a saját kézzel rajzolt címertáblán... végül szomorú mosollyal az ajkaimon, az ajtó felé nézve mondom.
-Mond meg nekik, hogy nem kell aggódniuk. Már nem működik ez a bolt sokáig. Hamarosan bezárom, a kristályrészleget biztosan, a többi már Yuichi sara.
A mai napig nem döntöttem el igazán, hogy Peter és Shukaku nyomásának engedek-e azt illetően, hogy bezárjak, végleg... de a jelek szerint kénytelen leszek. Nem akarok bajba keveredni semmilyen ismeretlen szervezettel, ahhoz túl sok vesztenivalóm van, és túl gyengék az idegeim. Inkább akkor önként feladom, már most...
A pulzusom ismét hatalmas méreteket ugrik, mikor furcsa ügyfelem, a valóságos Szkülla ismerteti akaratát. Belső istennőm valóban vinnyogva, magát kicsire összehúzva emlékszik vissza a képre, ahogy a látomás-Norm kitépi a látomás-Jay beleit... nem... annál nagyobb félelmet kétle, hogy fogok még érezni ebben a játékban.
Bár tény, hogy valami kezd megrepedni bennem.
-Eléggé elkéstél. Azon már túl vagyok, azt hiszem. -közlöm vele üresen. Reszketek, az ajkamba harapok, szemeim a pultot vizslatják... de így, hogy Álomkelő is eltűnt, elhagyott, Yuichi nincs a közelben, és tudom jól, hogy egy másik vásárló sem bejönni, minek reménykedjek menekülésért...?
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Csüt. Márc. 27 2014, 21:44
Nem nyújtogattam a nyakam, hiszen nem volt értelme, de arcomra érdeklődő vonások ültek ki. Már korábban is észrevettem, hogy valamit figyel a pult mögött, és Itachi is élénk érdeklődést mutatott iránta, most pedig ez a valami egyértelműen eltűnt... legalábbis abból ítélve, ami történt.
- Megkérdezhetem, mit keresel? Fontos? Esetleg segíthetek? =) - fordult át aggodalmassá mimikám, bár látszott, hogy szándékosan eltúloztam a gesztust, így némiképp hamissá téve reakciómat. Mindenesetre tényleg szükség lehet rá a kényelemérzetéhez, ha ennyire megragadta a figyelmét a hiánya... bármi is legyen az. Ám a lány nemsokára különösen vidámmá vált szavaimat követően, pedig eredetileg nem viccnek szántam ajánlatomat. Sokkal inkább... valami meghökkentőnek, ami nem nevetésre késztetni, hanem arra, hogy köpni-nyelni se tudjon a döbbenettől, vagy... hogy zavarba hozzam. Ara-ara, van még mit tanulnom Nii-samától, valamiért sosem érek célt =(
- Tisztában vagyok vele, meglátom egy lányon, ha vonzónak talál ^^ - kuncogtam, ujjaimat óvatosan az ajkaimra helyezve. Viola-san, hiányzol... ő olyan kedves volt velem, és olyan gyengéd... össze sem hasonlítható a durva férfiakkal az érintése... - Ara sou... akkor hát ezért nem lepődtél meg. Megfelel a 80 arany is, egyébként, nem azért mondtam ^^ - folytattam mosolyogva, viszont mivel nem kifejezetten ezért jöttem, így kénytelen voltam tárgyra térni, és sajnáltam volna tönkretenni ezt a nagyszerű boltot, ha mást, számomra sokkal nagyobb értéket képviselő élményt is kaphattam volna helyette. Csakhogy a lány újabb nem várt reakciót nyújtott. Nahát, mit tehetnék?
- Ara-ara, kár, nagyon kár... - illetődtem meg, látván, hogy ismét mellényúltam - Dou shiyo kashira? - fogalmaztam meg aggodalmas kérdésem önmagam irányába, félhangosan gondolkodva. Ez valóban probléma volt, ha nem képes arra a félelemre, amit el kívánok érni, akkor nem lenne értelme megkínozni - Akkor mit tegyünk? - néztem fel, immár tőle várva egyfajta megoldást. Bevallom, most megfogott, annyira váratlanul ért a helyzet, hogy nem is tudtam, mit kezdjek vele. Micsoda csapás, ilyen nem szokott velem előfordulni...
- Megkérdezhetem, mit keresel? Fontos? Esetleg segíthetek? =) - fordult át aggodalmassá mimikám, bár látszott, hogy szándékosan eltúloztam a gesztust, így némiképp hamissá téve reakciómat. Mindenesetre tényleg szükség lehet rá a kényelemérzetéhez, ha ennyire megragadta a figyelmét a hiánya... bármi is legyen az. Ám a lány nemsokára különösen vidámmá vált szavaimat követően, pedig eredetileg nem viccnek szántam ajánlatomat. Sokkal inkább... valami meghökkentőnek, ami nem nevetésre késztetni, hanem arra, hogy köpni-nyelni se tudjon a döbbenettől, vagy... hogy zavarba hozzam. Ara-ara, van még mit tanulnom Nii-samától, valamiért sosem érek célt =(
- Tisztában vagyok vele, meglátom egy lányon, ha vonzónak talál ^^ - kuncogtam, ujjaimat óvatosan az ajkaimra helyezve. Viola-san, hiányzol... ő olyan kedves volt velem, és olyan gyengéd... össze sem hasonlítható a durva férfiakkal az érintése... - Ara sou... akkor hát ezért nem lepődtél meg. Megfelel a 80 arany is, egyébként, nem azért mondtam ^^ - folytattam mosolyogva, viszont mivel nem kifejezetten ezért jöttem, így kénytelen voltam tárgyra térni, és sajnáltam volna tönkretenni ezt a nagyszerű boltot, ha mást, számomra sokkal nagyobb értéket képviselő élményt is kaphattam volna helyette. Csakhogy a lány újabb nem várt reakciót nyújtott. Nahát, mit tehetnék?
- Ara-ara, kár, nagyon kár... - illetődtem meg, látván, hogy ismét mellényúltam - Dou shiyo kashira? - fogalmaztam meg aggodalmas kérdésem önmagam irányába, félhangosan gondolkodva. Ez valóban probléma volt, ha nem képes arra a félelemre, amit el kívánok érni, akkor nem lenne értelme megkínozni - Akkor mit tegyünk? - néztem fel, immár tőle várva egyfajta megoldást. Bevallom, most megfogott, annyira váratlanul ért a helyzet, hogy nem is tudtam, mit kezdjek vele. Micsoda csapás, ilyen nem szokott velem előfordulni...
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Szomb. Márc. 29 2014, 16:29
Kissé úgy érzem magam, mintha egy illúzió tört volna darabokra. Mintha én lettem volna Alice, és Csodaország hirtelen a visszályára fordult volna. Amit eddig szépnek gondoltam, arról kiderül, hogy ronda, és csupán a halálomat akarja.
Talán csak a lány körüli furcsa derengés, ez az aura teszi, esetleg a rengeteg hirtelen feltört emlék, amit akaratlanul is előhozott belőlem. Mikor az a lány, akiről szót ejtettem imént, lehorgasztott fejjel állt a buszmegállóban és üveges szemekkel nézett előre, csak azért, mert nemet mondtam neki. A fájdalom, hogy nem segíthettem neki, hogy nem adhattam meg neki azt, amire vágyott, már önmagában elég kínzás volt, de a többi, amit még kaptam utána, csak hab volt a tortán. Vagy hal.
Az átkai, amikkel sújtott, a szidalmai, hogy milyen rossz, gonosz és elviselhetetlen ember vagyok, hogy csupán átgázolok mindenki lelkén és a sárba tiprom őket, miközben röhögve és fülig érő szájjal élvezkedem a szenvedésükön...
Ajkaimat harapdálva villannak fel újra előttem a sorok, amiket írt, a levelek, amik egy fórum szerverének leállása óta eltűntek, és amiket már rég el akartam feledni. Hisz... végül ismét barátok lettünk. Bocsánatot kért, és én is tőle. Béke. Semmi mást nem akarok vele, csak békét, és imádkozni, hogy minden rendben legyen vele.
Erre jön ez a szuka és felemlegeti az egészet. Mégis képes vagyok csak a ruházata miatt elnézni neki a dolgot... A rohadt szívem fog a sírba vinni.
Hogy megkérdezheted-e? Hát persze, hogy igen. Enyhe mordulás kíséretében bólintok, majd ismét a pult lapjára mélyed a tekintetem. Megmondjam neki? Inkább nem... Álomkelő jó okkal bújhatott el. Ismerem, mint a rossz pénzt; megérzett valamit, talán pont a lány rosszindulatú auráját, vagy ezt a különös ferde hajlamát. Nekem is menekülnöm kellett volna.
-Áh, dehogy, de köszi. -legyintek végül, és a pultra könyökölök, kezeim a hajamba túrnak, kissé félretolva a cicafüleket; amik végül le is koppannak a főnix szobra mellé.
A szemeimet dörzsölöm, miközben tovább hallgatom a jajgatását. Oh, istenem, könyörgöm, legalább ne játszd meg magad, te kis szemétláda...
(Miért gondolok ilyeneket?)
Oh my, Chan, szedd össze magad, most kiszolgáló vagy, ő vendég, nem viselkedhetsz így!
Beválik, felegyenesedem ismét, a cicafüles pántokat a kezeim közé veszem, de valami miatt most semmi kedvem visszatenni őket a helyükre. Csupán kis mosollyal, kuncogással díjazom a lány tettetett szomorúságát, és végül erőt veszek magamon, hogy ismét ránézzek.
-Túlzás, hogy vonzónak talállak, de a stílusod tetszik. Már ami a ruházatod illeti. Goth, vagy csak valami hasonló? -vonok végül vállat, s amíg még tart az érzés, gyorsan a fejemre kerülnek ismét a pántok.
Ha már az üzlet a jelek szerint lassan lezárul, a menüt megnyitva gyors kiszámolom az összeget. Nem kerül sok időbe megtalálnia lányt, tekintve, hogy a közelben levők listáján egyedül az ő cikkelye szerepel, s hamar fel is villanhat előtte, hogy elfogadja-e a felajánlott 85 aranyat. Remélem igen.
(És minél előbb elhúzol a francba...)
Tétovázása, ismét színpadias elkomorulása és a megjátszott töprengése, hogy mit tegyen, ha már kínozni nem tud, ismét felkorbácsolja a kedélyeimet. Úgy érzem magam, hogy mindjárt lángba borulok a türelmetlenségtől, és szinte kívánom, hogy gyorsan jöjjön valaki és pofozzon fel, mielőtt elveszítem az eszem.
(Roham.)
-Miért? Kéne még valamit tenni?
Lassan pánikba esek. Félek, de hülye lennék ezt elárulni neki. Nyíltan kimondta; azt szeretné, ha szenvednék. Viszont most kivételesen, akárki küldte is rám ezt a kis boszorkányt, nem fogom hagyni, hogy megkapja az örömét. Erősnek fogom tettetni magam, amennyire csak bírom. Csupán Álom, könyörgöm, legalább te gyere vissza...
Pedig a macska az egyik gerendán ücsörészik a fejünk felett és figyel.
Talán csak a lány körüli furcsa derengés, ez az aura teszi, esetleg a rengeteg hirtelen feltört emlék, amit akaratlanul is előhozott belőlem. Mikor az a lány, akiről szót ejtettem imént, lehorgasztott fejjel állt a buszmegállóban és üveges szemekkel nézett előre, csak azért, mert nemet mondtam neki. A fájdalom, hogy nem segíthettem neki, hogy nem adhattam meg neki azt, amire vágyott, már önmagában elég kínzás volt, de a többi, amit még kaptam utána, csak hab volt a tortán. Vagy hal.
Az átkai, amikkel sújtott, a szidalmai, hogy milyen rossz, gonosz és elviselhetetlen ember vagyok, hogy csupán átgázolok mindenki lelkén és a sárba tiprom őket, miközben röhögve és fülig érő szájjal élvezkedem a szenvedésükön...
Ajkaimat harapdálva villannak fel újra előttem a sorok, amiket írt, a levelek, amik egy fórum szerverének leállása óta eltűntek, és amiket már rég el akartam feledni. Hisz... végül ismét barátok lettünk. Bocsánatot kért, és én is tőle. Béke. Semmi mást nem akarok vele, csak békét, és imádkozni, hogy minden rendben legyen vele.
Erre jön ez a szuka és felemlegeti az egészet. Mégis képes vagyok csak a ruházata miatt elnézni neki a dolgot... A rohadt szívem fog a sírba vinni.
Hogy megkérdezheted-e? Hát persze, hogy igen. Enyhe mordulás kíséretében bólintok, majd ismét a pult lapjára mélyed a tekintetem. Megmondjam neki? Inkább nem... Álomkelő jó okkal bújhatott el. Ismerem, mint a rossz pénzt; megérzett valamit, talán pont a lány rosszindulatú auráját, vagy ezt a különös ferde hajlamát. Nekem is menekülnöm kellett volna.
-Áh, dehogy, de köszi. -legyintek végül, és a pultra könyökölök, kezeim a hajamba túrnak, kissé félretolva a cicafüleket; amik végül le is koppannak a főnix szobra mellé.
A szemeimet dörzsölöm, miközben tovább hallgatom a jajgatását. Oh, istenem, könyörgöm, legalább ne játszd meg magad, te kis szemétláda...
(Miért gondolok ilyeneket?)
Oh my, Chan, szedd össze magad, most kiszolgáló vagy, ő vendég, nem viselkedhetsz így!
Beválik, felegyenesedem ismét, a cicafüles pántokat a kezeim közé veszem, de valami miatt most semmi kedvem visszatenni őket a helyükre. Csupán kis mosollyal, kuncogással díjazom a lány tettetett szomorúságát, és végül erőt veszek magamon, hogy ismét ránézzek.
-Túlzás, hogy vonzónak talállak, de a stílusod tetszik. Már ami a ruházatod illeti. Goth, vagy csak valami hasonló? -vonok végül vállat, s amíg még tart az érzés, gyorsan a fejemre kerülnek ismét a pántok.
Ha már az üzlet a jelek szerint lassan lezárul, a menüt megnyitva gyors kiszámolom az összeget. Nem kerül sok időbe megtalálnia lányt, tekintve, hogy a közelben levők listáján egyedül az ő cikkelye szerepel, s hamar fel is villanhat előtte, hogy elfogadja-e a felajánlott 85 aranyat. Remélem igen.
(És minél előbb elhúzol a francba...)
Tétovázása, ismét színpadias elkomorulása és a megjátszott töprengése, hogy mit tegyen, ha már kínozni nem tud, ismét felkorbácsolja a kedélyeimet. Úgy érzem magam, hogy mindjárt lángba borulok a türelmetlenségtől, és szinte kívánom, hogy gyorsan jöjjön valaki és pofozzon fel, mielőtt elveszítem az eszem.
(Roham.)
-Miért? Kéne még valamit tenni?
Lassan pánikba esek. Félek, de hülye lennék ezt elárulni neki. Nyíltan kimondta; azt szeretné, ha szenvednék. Viszont most kivételesen, akárki küldte is rám ezt a kis boszorkányt, nem fogom hagyni, hogy megkapja az örömét. Erősnek fogom tettetni magam, amennyire csak bírom. Csupán Álom, könyörgöm, legalább te gyere vissza...
Pedig a macska az egyik gerendán ücsörészik a fejünk felett és figyel.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Kedd Ápr. 08 2014, 16:53
Bólintottam. Bólintottam, hiszen ha nem kér, vagy nincs szüksége a segítségemre, nem fogom erőltetni. Miért tenném? Értelmetlen volna erőlködni, ha nem szeretné elárulni, mi után kutat, akkor úgy sem fogja megosztani velem. Anélkül pedig nehéz volna segítségére lennem, ugyebár. Megfelelő nyomok, jelek nélkül nem lehet összerakni a képet, még nekem sem. Igaz talán nem is lennék rossz nyomozó, elvégre miután megismertem a bűnügyi regényeket, egy idő után ki tudtam következtetni a cselekmény folyamát, és csak igen kevés írás volt képes olyan fordulattal szolgálni, amely meg is lepett. Ettől függetlenül nagyon hasznosak voltak számomra ezek a regények, hiszen mind a mai napig ezek jelentették az alapját az általam elkövetett tökéletes bűntényeknek =) Kuncogásban törtem ki a gondolatra, rettentően hiányzik a kinti életem ezen aspektusa... Csupán az nem, amik kiváltották belőlem ezt a reakciót. Annyi mocskos, becstelen féreg és ribanc rohangál ebben a világban... =(
- Ara, örülök az érdeklődésednek ^^ Valóban goth! Ugye milyen szépek ezek a ruhák? ^^ - pördültem meg vidáman, kissé megemelve bokáig érő ébenfekete szoknyámat. Vidám kuncogásom töltötte be az üzlethelyiséget - Ugye kawaii vagyok bennük? ^^ Olyan nehéz olyat találni, ami az én kebelméretemhez van szabva, roppantul bosszantó a férfiak ezen fétise... Az otthoni ruháimat mind át kellett szabni =( Szerencse, hogy itt ilyenre nincs szükség ^^ - nyíltak meg ajkaim, hogy szavak bő patakja csobogjon ki közöttük. Reménykedtem benne, hogy jól fog reagálni rá Chancery-san, és nem tartja értelmetlen locsogásnak. Oly' nehéz volt közös témát találni másokkal, nem mindenkit érdekeltek azok a tanulmányok, amiket én olvasok... Ezért szerettem annyira Nii-samát, vele bármiről tudtam társalogni ^^ Talán egy olyan téma, mint a ruhák, Chancery-san szívét is megdobogtatják...
- Ara... - lepődtem meg a felugró ablak szövegén, majd halvány mosolyra húzódtak ajkaim, és a kék gombra nyomva elfogadtam az ajánlatot - Kedves vagy, köszönöm ^^ - néztem fel rá, miközben helyet cserélt a két áru: az én bájitalom az ő pénzével. Őszintén reméltem, hogy hasznát tudja venni, és nem marad a nyakán ez a számomra értéktelen kacat. Valahogy a korábbi szerzeményeim sokkal értékesebbek voltak, egészen szép vagyont alapoztam meg velük ^^
- Természetesen ^^ Azért jöttem ide, hogy feltérképezzem ezt az üzletet, és ha már ez nem lehetséges, nem szeretnék üres kézzel távozni. Időpazarlás lenne, ha csupán egy bájital eladása miatt tértem volna ide be. Szeretném valami hasznossal kitölteni az időmet ^^ - fejtettem ki aggodalmamat a lánynak, jobb kezemet a mellkasomon megtámasztva. Rendkívül kínos lett volna csak így kifordulni az ajtón, napokig bennem maradna az üresség érzése =(
- Ara, örülök az érdeklődésednek ^^ Valóban goth! Ugye milyen szépek ezek a ruhák? ^^ - pördültem meg vidáman, kissé megemelve bokáig érő ébenfekete szoknyámat. Vidám kuncogásom töltötte be az üzlethelyiséget - Ugye kawaii vagyok bennük? ^^ Olyan nehéz olyat találni, ami az én kebelméretemhez van szabva, roppantul bosszantó a férfiak ezen fétise... Az otthoni ruháimat mind át kellett szabni =( Szerencse, hogy itt ilyenre nincs szükség ^^ - nyíltak meg ajkaim, hogy szavak bő patakja csobogjon ki közöttük. Reménykedtem benne, hogy jól fog reagálni rá Chancery-san, és nem tartja értelmetlen locsogásnak. Oly' nehéz volt közös témát találni másokkal, nem mindenkit érdekeltek azok a tanulmányok, amiket én olvasok... Ezért szerettem annyira Nii-samát, vele bármiről tudtam társalogni ^^ Talán egy olyan téma, mint a ruhák, Chancery-san szívét is megdobogtatják...
- Ara... - lepődtem meg a felugró ablak szövegén, majd halvány mosolyra húzódtak ajkaim, és a kék gombra nyomva elfogadtam az ajánlatot - Kedves vagy, köszönöm ^^ - néztem fel rá, miközben helyet cserélt a két áru: az én bájitalom az ő pénzével. Őszintén reméltem, hogy hasznát tudja venni, és nem marad a nyakán ez a számomra értéktelen kacat. Valahogy a korábbi szerzeményeim sokkal értékesebbek voltak, egészen szép vagyont alapoztam meg velük ^^
- Természetesen ^^ Azért jöttem ide, hogy feltérképezzem ezt az üzletet, és ha már ez nem lehetséges, nem szeretnék üres kézzel távozni. Időpazarlás lenne, ha csupán egy bájital eladása miatt tértem volna ide be. Szeretném valami hasznossal kitölteni az időmet ^^ - fejtettem ki aggodalmamat a lánynak, jobb kezemet a mellkasomon megtámasztva. Rendkívül kínos lett volna csak így kifordulni az ajtón, napokig bennem maradna az üresség érzése =(
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Szomb. Ápr. 12 2014, 02:04
Ilyenkor az a legrosszabb, hogy egy hullámvasúton ülve érzem magam anélkül, hogy élvezném a dolgot. Bár sokszor voltam vidámparkban, a való életből csupán egy alkalomra emlékszem, a játékban pedig kettőre is, mindkettő egy rémálomban ért véget; az egyikben gonosz hasonmásom próbálta elérni, hogy összeroppanjak idegileg, a másikban pedig egy horrorházba kerülve szembesítettek azzal, milyen szánalmas és semmirekellő vagyok valójában.
A gondolat ismét lejjebb lendíti a roham-o-metert a szívemben. Olyan, mintha minden belső szervem a hasam aljába zuhanna. Rosszul vagyok és émelygek, mikor arra gondolok, engem még talán maga Kayaba Akihiko is ki akar dobni a játékból, mert nem vagyok ide való.
Szerveim egy csapásra a helyükre kerülnek ismét, mikor a lány kuncogva megpördül. A hullámvasút kocsija kicsit feljebb emelkedik, a nyugalom pár másodperce következik be, én pedig úgy kapok felé, mintha kötelező lenne. Nyugodt akarok maradni. Muszáj annak maradnom.
Elmosolyodom; talán őszintén, magam sem tudom, és figyelem a lányt. Hallgatom a hangját, ahogy az előbbinél sokkal vidámabban és élettel telibben mesél a ruháról. Magamban rettentőmód irigylem természetes adottságait, erre pedig újabb lapátnyi adag kerül, mikor felfogom, ő odakint, a valóságban is öltözködhet így. Csak engem tartanak rövid pórázon odahaza...?
-Ugyan. -kuncogok én is, bár nem olyan csilingelőn, mint ő. -A kisebb kebelméret sem valami kényelmes, az ilyen férfiaknak meg egy jó nagyot kell rúgni a lába közé és meg van oldva. Talán. -teszem hozzá kis gondolkodás után, miközben visszagondolok arra, amit pedig már nagyon rég elfeledtem. Beleremegek egy kissé és próbálom kiűzni a fejemből. Gondolj Jay-ra, gondolj rá...
Bár az önbátorítás nem sokat ér. Ismét elfog a rosszul lét és a páni félelem a lány iránt, annak ellenére, hogy a légkör már jóval könnyedebb, mint mikor fenyegetett. Még meg is köszön valamit, de valljuk be, máris fogalmam sincs, mit. Stresszhelyzetben mindig is vacakabb lett a memóriám a szokottnál, de ennyire...?!
Vendégem tettetett vagy valódi aggodalma, miszerint üres kézzel és vágyai beteljesülése nélkül kell távoznia, ismét megmutatkozik. Hogy őszinte legyek, szinte untat a dolog. Sóhajtva hajtom le a fejem, észre se véve, hogy egy ideje már könyökölök a pulton, és ökölbe szorított kezeim mögé rejtem az arcom arra a pár másodpercre, amíg összeszedem magam. Mit adjak még ennek a lánynak, Fájdalmat önszántamból nem fogok tudni, és semmi kedvem ahhoz, hogy kínozzon. Elegem van a mai napból.
Végül keserű mosollyal emelem fel ismét a fejem, félig lehunyt szemmel nézve a vendégemre, akit lassan egyre nehezebb szívvel nevezek annak, vidám hangon megszólalok.
-Mondanám, hogy megmutatom a potirészleget, de az az elmúlt percekben sem vált az én fennhatóságom alá. -kuncogok, mintha valami rohadt vicceset mondtam volna, de persze tudom, hogy az én vicceimet nagyon ritka, ha annak is veszik az emberek. Bezzeg ha híresen bohócok állnak elő tök ugyanazzal a mondattal, amivel én, már szakadnak is a röhögéstől... szánalom. -Marad a beszélgetés, valami társasjáték, marokkó, csészekávétea, férfiak kidumálása a hátuk mögött, satöbbi.
Akármi, bármi, csak könyörgöm, múljon el az érzés. Múljon el a hullámvasút. Múljon el a roham. Most épp jól vagyok. Képes vagyok mosolyogni, és a magam ura vagyok, jobban, mint fél perccel ezelőtt. Nem akarok összezuhanni... Nem akarom a boltom utolsó napjait bemocskolni.
A gondolat ismét lejjebb lendíti a roham-o-metert a szívemben. Olyan, mintha minden belső szervem a hasam aljába zuhanna. Rosszul vagyok és émelygek, mikor arra gondolok, engem még talán maga Kayaba Akihiko is ki akar dobni a játékból, mert nem vagyok ide való.
Szerveim egy csapásra a helyükre kerülnek ismét, mikor a lány kuncogva megpördül. A hullámvasút kocsija kicsit feljebb emelkedik, a nyugalom pár másodperce következik be, én pedig úgy kapok felé, mintha kötelező lenne. Nyugodt akarok maradni. Muszáj annak maradnom.
Elmosolyodom; talán őszintén, magam sem tudom, és figyelem a lányt. Hallgatom a hangját, ahogy az előbbinél sokkal vidámabban és élettel telibben mesél a ruháról. Magamban rettentőmód irigylem természetes adottságait, erre pedig újabb lapátnyi adag kerül, mikor felfogom, ő odakint, a valóságban is öltözködhet így. Csak engem tartanak rövid pórázon odahaza...?
-Ugyan. -kuncogok én is, bár nem olyan csilingelőn, mint ő. -A kisebb kebelméret sem valami kényelmes, az ilyen férfiaknak meg egy jó nagyot kell rúgni a lába közé és meg van oldva. Talán. -teszem hozzá kis gondolkodás után, miközben visszagondolok arra, amit pedig már nagyon rég elfeledtem. Beleremegek egy kissé és próbálom kiűzni a fejemből. Gondolj Jay-ra, gondolj rá...
Bár az önbátorítás nem sokat ér. Ismét elfog a rosszul lét és a páni félelem a lány iránt, annak ellenére, hogy a légkör már jóval könnyedebb, mint mikor fenyegetett. Még meg is köszön valamit, de valljuk be, máris fogalmam sincs, mit. Stresszhelyzetben mindig is vacakabb lett a memóriám a szokottnál, de ennyire...?!
Vendégem tettetett vagy valódi aggodalma, miszerint üres kézzel és vágyai beteljesülése nélkül kell távoznia, ismét megmutatkozik. Hogy őszinte legyek, szinte untat a dolog. Sóhajtva hajtom le a fejem, észre se véve, hogy egy ideje már könyökölök a pulton, és ökölbe szorított kezeim mögé rejtem az arcom arra a pár másodpercre, amíg összeszedem magam. Mit adjak még ennek a lánynak, Fájdalmat önszántamból nem fogok tudni, és semmi kedvem ahhoz, hogy kínozzon. Elegem van a mai napból.
Végül keserű mosollyal emelem fel ismét a fejem, félig lehunyt szemmel nézve a vendégemre, akit lassan egyre nehezebb szívvel nevezek annak, vidám hangon megszólalok.
-Mondanám, hogy megmutatom a potirészleget, de az az elmúlt percekben sem vált az én fennhatóságom alá. -kuncogok, mintha valami rohadt vicceset mondtam volna, de persze tudom, hogy az én vicceimet nagyon ritka, ha annak is veszik az emberek. Bezzeg ha híresen bohócok állnak elő tök ugyanazzal a mondattal, amivel én, már szakadnak is a röhögéstől... szánalom. -Marad a beszélgetés, valami társasjáték, marokkó, csészekávétea, férfiak kidumálása a hátuk mögött, satöbbi.
Akármi, bármi, csak könyörgöm, múljon el az érzés. Múljon el a hullámvasút. Múljon el a roham. Most épp jól vagyok. Képes vagyok mosolyogni, és a magam ura vagyok, jobban, mint fél perccel ezelőtt. Nem akarok összezuhanni... Nem akarom a boltom utolsó napjait bemocskolni.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Szomb. Ápr. 26 2014, 19:25
Oly' gonosz dolog a szabás... miért kell a goth stílust a lolival ötvözni? Egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy egy ilyen ruhába belebújva rendszerint szembesülnöm kell szűkösségével, már ami a mellkasomat illeti... Így maradt az átszabás, a rendelés, vagy a készítés, csakhogy sosem volt a kézügyességem elegendő ilyesmihez. Valamit valamiért, nem lehet mindenki tökéletes ugyebár, így ami a fejemben van, annak az ügyességem issza meg a levét. Kár, milyen kár.
- Ara-ara, te megelégszel egy puszta rúgással? - lepődtem meg őszintén - Szerencsés vagy ^^ - tettem hozzá gyorsan. Ha csupán ennyire van késztetése azokkal a férgekkel szemben, akkor biztosan nem okoztak neki annyi szenvedést, mint nekem. Szerencsés... én nem voltam az, de már kárpótoltam magam mindazért a megaláztatásért, amit elszenvedtem. Sou... mindenki, aki szenvedésbe taszítja lelkemet, már megérdemeltem nyugszik a föld alatt *.* Bárcsak, bárcsak több eszközöm lenne rá, hogy minél több olyan mocskos patkánytól megszabadítsam a világot... de mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik =)
Figyelmem arra terelődött, hogy egyszer csak Itachi szárnyra kapott, és néhány fekete tollat maga után hagyva feljebb verdeste magát a bolt belső terében. Néhány pillanatig követtem a tekintetemmel, ahogy a gerendák felé vette az irányt, ám ekkor olyan mondatok jutottak el a fülembe, amik őszinte meglepetést váltottak ki belőlem. És nevetést. Szám elé tettem kezemet és felnevettem, önfeledt kacagás lett úrrá rajtam. Olyan egyszerűen gondolkodik! Beszélgetés? Teázás? Kinek jutna eszébe ezek után ilyesmi?
- Gomennasai! Régen ajánlottak fel időtöltésnek ilyen közönségesen egyszerű dolgokat =) - feleltem, miután valamelyest csillapodott rohamom - Miért is ne? Szeretnél nyerni? Mert ha igen, válassz olyan játékot, amiben minél több szerepe van a szerencsének. Puszta logikai játékban nem tudnál legyőzni ^^ - tanácsoltam a lánynak. Vajon untatni fog? Többnyire untattak az ilyen szimplisztikus cselekedetek, ugyanakkor vágytam is rájuk. Mindig minden olyan komplikált körülöttem, jól esett volna egy kis változás ^^
- Ara-ara, te megelégszel egy puszta rúgással? - lepődtem meg őszintén - Szerencsés vagy ^^ - tettem hozzá gyorsan. Ha csupán ennyire van késztetése azokkal a férgekkel szemben, akkor biztosan nem okoztak neki annyi szenvedést, mint nekem. Szerencsés... én nem voltam az, de már kárpótoltam magam mindazért a megaláztatásért, amit elszenvedtem. Sou... mindenki, aki szenvedésbe taszítja lelkemet, már megérdemeltem nyugszik a föld alatt *.* Bárcsak, bárcsak több eszközöm lenne rá, hogy minél több olyan mocskos patkánytól megszabadítsam a világot... de mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik =)
Figyelmem arra terelődött, hogy egyszer csak Itachi szárnyra kapott, és néhány fekete tollat maga után hagyva feljebb verdeste magát a bolt belső terében. Néhány pillanatig követtem a tekintetemmel, ahogy a gerendák felé vette az irányt, ám ekkor olyan mondatok jutottak el a fülembe, amik őszinte meglepetést váltottak ki belőlem. És nevetést. Szám elé tettem kezemet és felnevettem, önfeledt kacagás lett úrrá rajtam. Olyan egyszerűen gondolkodik! Beszélgetés? Teázás? Kinek jutna eszébe ezek után ilyesmi?
- Gomennasai! Régen ajánlottak fel időtöltésnek ilyen közönségesen egyszerű dolgokat =) - feleltem, miután valamelyest csillapodott rohamom - Miért is ne? Szeretnél nyerni? Mert ha igen, válassz olyan játékot, amiben minél több szerepe van a szerencsének. Puszta logikai játékban nem tudnál legyőzni ^^ - tanácsoltam a lánynak. Vajon untatni fog? Többnyire untattak az ilyen szimplisztikus cselekedetek, ugyanakkor vágytam is rájuk. Mindig minden olyan komplikált körülöttem, jól esett volna egy kis változás ^^
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Vas. Ápr. 27 2014, 11:10
Egy tény: ennyit az átmeneti nyugalomról.
-Kinyithatnád a füled... -mormogom idegesen és dühösen. -Mondom nem tudom. Talán. Soha nem volt rá szükségem. Mint láthatod, én nem vagyok egy kis szépségkirálynő, mint te, értem nem bomlanak a férfiak, sőt, boszorkának csúfolnak és gyomron vágnak, vagy megdobálnak kövekkel, hogy tűnjek el. K.....ra nem vagyok szerencsés.
Ritkán káromkodom, de ha megteszem, az már azt jelenti, hogy túlzottan is kijöttem a béketűrésemből. Ez a lány pedig a puszta jelenlétével is, mióta a kínzásomról beszélt, irritál. Irritál minden szava, a hangsúlya, a tekintete, a beképzelt viselkedése. Hiába öltözködik jól, ha a belseje romlott, és ő is csak egy kis nagyképű ribi, akiket elkényesztettek a szülei. Valószínűleg még élvezi is a férfiak közeledését, csak megpróbálja fenn tartani az ártatlan angyalka szerepét.
Álomkelő a közelben van, megérzem, ahogy tudata lágyan kinyúlik felém, hogy megnyugtasson. Az óceán illata tódul az orromba, a hullámok hangja ostromolja a fülem, hogy kicsit kirekessze a külvilágot. Örülök a ténynek, hogy a közelben maradt mégis, hogy nem hagyott el, annak viszont nem, hogy eljutottam erre az érzelmi szintre, hogy szükségessé vált, hogy kapcsolatba lépjen velem.
Erősebbé kell válnom.
A madár ebben a pillanatban felszállt a gerendákra, valószínűleg megérezhette a macska akcióját. Az óceán hirtelen visszavonul, ahogy Álomkelő szemben találja magát a hollóval. Nem mozdul, csupán sárga szemeit villogtatja rá fenyegetően, hangot nem ad, füleit hátracsapva, bundáját felborzolva próbálja neki jelezni, hogy inkább tűnjön el, mielőtt nagy baj történik.
Közben a kis liba kiröhög, miután ártatlan utalást tettem arra, hogy vagy békésen leszünk, vagy elhúz a francba, bár ez utóbbit reméltem, hogy magától kitalálja. Szavai alapján viszont ezt nem tette. Az agyi kapacitása valószínűleg nem jut túl azon, hogy kisgyerek módjára játszadozzon; hisz a gyerekeknél gonoszabb nincs ezen a földön...
-Milyen kis okosnak hiszi itt magát valaki... -kap el ismét a síkideg és lassan már eljutok odáig, hogy meg se próbálok kedves lenni. -Jogosan, mert tényleg hülye vagyok. Meg szerencsétlen is, ha nem tudnád. Szerinted miért kell bezárnom ezt a kócerájt? Ha olyan okos vagy, biztos tudod.
Kilépek a pult mögül, megkerülöm a lányt, és az ajtóhoz lépek. Teátrális mozdulattal nyitom ki előtte és félreállok az útból, kezem az ajtógombon tartva.
-Az üzletet megkötöttük. Részemről végeztem, és ideje bezárnom.
Csupán egy gond van; ha nem hajlandó elmenni, fogalmam sincs, mit tegyek. Én megpróbáltam vele kedves lenni, de a türelmem véges, főleg az ilyenekkel szemben.
-Kinyithatnád a füled... -mormogom idegesen és dühösen. -Mondom nem tudom. Talán. Soha nem volt rá szükségem. Mint láthatod, én nem vagyok egy kis szépségkirálynő, mint te, értem nem bomlanak a férfiak, sőt, boszorkának csúfolnak és gyomron vágnak, vagy megdobálnak kövekkel, hogy tűnjek el. K.....ra nem vagyok szerencsés.
Ritkán káromkodom, de ha megteszem, az már azt jelenti, hogy túlzottan is kijöttem a béketűrésemből. Ez a lány pedig a puszta jelenlétével is, mióta a kínzásomról beszélt, irritál. Irritál minden szava, a hangsúlya, a tekintete, a beképzelt viselkedése. Hiába öltözködik jól, ha a belseje romlott, és ő is csak egy kis nagyképű ribi, akiket elkényesztettek a szülei. Valószínűleg még élvezi is a férfiak közeledését, csak megpróbálja fenn tartani az ártatlan angyalka szerepét.
Álomkelő a közelben van, megérzem, ahogy tudata lágyan kinyúlik felém, hogy megnyugtasson. Az óceán illata tódul az orromba, a hullámok hangja ostromolja a fülem, hogy kicsit kirekessze a külvilágot. Örülök a ténynek, hogy a közelben maradt mégis, hogy nem hagyott el, annak viszont nem, hogy eljutottam erre az érzelmi szintre, hogy szükségessé vált, hogy kapcsolatba lépjen velem.
Erősebbé kell válnom.
A madár ebben a pillanatban felszállt a gerendákra, valószínűleg megérezhette a macska akcióját. Az óceán hirtelen visszavonul, ahogy Álomkelő szemben találja magát a hollóval. Nem mozdul, csupán sárga szemeit villogtatja rá fenyegetően, hangot nem ad, füleit hátracsapva, bundáját felborzolva próbálja neki jelezni, hogy inkább tűnjön el, mielőtt nagy baj történik.
Közben a kis liba kiröhög, miután ártatlan utalást tettem arra, hogy vagy békésen leszünk, vagy elhúz a francba, bár ez utóbbit reméltem, hogy magától kitalálja. Szavai alapján viszont ezt nem tette. Az agyi kapacitása valószínűleg nem jut túl azon, hogy kisgyerek módjára játszadozzon; hisz a gyerekeknél gonoszabb nincs ezen a földön...
-Milyen kis okosnak hiszi itt magát valaki... -kap el ismét a síkideg és lassan már eljutok odáig, hogy meg se próbálok kedves lenni. -Jogosan, mert tényleg hülye vagyok. Meg szerencsétlen is, ha nem tudnád. Szerinted miért kell bezárnom ezt a kócerájt? Ha olyan okos vagy, biztos tudod.
Kilépek a pult mögül, megkerülöm a lányt, és az ajtóhoz lépek. Teátrális mozdulattal nyitom ki előtte és félreállok az útból, kezem az ajtógombon tartva.
-Az üzletet megkötöttük. Részemről végeztem, és ideje bezárnom.
Csupán egy gond van; ha nem hajlandó elmenni, fogalmam sincs, mit tegyek. Én megpróbáltam vele kedves lenni, de a türelmem véges, főleg az ilyenekkel szemben.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Kedd Május 20 2014, 16:15
Elsötétedett a tekintetem. Fogalma sincs... fogalma sincs róla. Nem haragudhatok rá érte, de mégis, mégis felhúzott. Lelkem háborgó tengerét pediglen ezúttal nem tudtam megakadályozni, átcsapott a tajtékzó víz a gát és a homokzsákok felett, kiöntött. Elárasztotta és szétzúzta a nyugalmamat.
- Szóval nem vagy szerencsés? - nevettem fel idegesen - Bárcsak velem is csak ennyit tettek volna... - feleltem keserűen - Bármit megadnék érte, hogy cseréljünk, bármit - sziszegtem pattanásig feszült idegekkel - Azt hiszed olyan jó szépnek lenni? Hogy aki szép, az csakis boldog lehet? Hogy ajándék, ha tetszem azoknak az állatoknak?! Tévedsz! Tévedsz! TÉVEDSZ!! - üvöltöttem a lány arcába paprikavörösen és rácsaptam az pultra. Ziháltam a dühtől, tekintetem szikrázott. Hányszor, hányszor kaptam meg ugyanezt a gúnyos hangnemet már?! Persze, hisz irigyek rám, miközben fogalmuk sincs, mit jelent azokkal az adottságokkal élni, amelyekkel én rendelkezem... Vajon ha ő végigmenne mindazon a tortúrán, amit én is végigjártam, még élne? Vagy már rég véget vetett volna a saját életének? Az én fejemben is megfordult, de nem voltam hajlandó elmenekülni. A saját kezembe vettem a sorsom, hála Nii-samának. Ő adott nekem erőt, ő mutatta meg az utat számomra. Az a kis lökés elég volt, hogy ráébredjek, én ennél erősebb vagyok, és meg tudom oldani a problémáimat saját magam is. Így hát már nincsenek is meg a problémáim forrásai... mind a föld alatt rohadnak, ahová válók =)
- Az intelligenciám csak egy újabb átok, de hiába is magyaráznám, úgysem fognád fel a parányi kis agyaddal - reagáltam ridegen, fölényes pillantással az újabb lekicsinylő sértésre, amit a fejemhez vágott. Szíves-örömest indulta meg kifelé - Gondoskodni fogok róla, hogy ne zárhasd be az üzletet. Megérdemled, hogy szenvedj vele =) - mosolyodtam el aljasan, mikor melléje értem és ránéztem még egyszer. Feltartottam a kezem, hogy a hollót lehívjam a gerendák közül, de nem jött. Helyette csak károgott, így kénytelen voltam felnézni az irányába, hiába nem érdekelt, mit talált. Egy macska kuporgott vele szemben, fenyegető pozitúrában, mire Itachi erősen verdesve a szárnyaival átszökkent arra a gerendára, ahol a négylábú is volt, és fejét oldalra billentve pislogott rá. Aztán belecsípett. A fülébe.
- Szóval nem vagy szerencsés? - nevettem fel idegesen - Bárcsak velem is csak ennyit tettek volna... - feleltem keserűen - Bármit megadnék érte, hogy cseréljünk, bármit - sziszegtem pattanásig feszült idegekkel - Azt hiszed olyan jó szépnek lenni? Hogy aki szép, az csakis boldog lehet? Hogy ajándék, ha tetszem azoknak az állatoknak?! Tévedsz! Tévedsz! TÉVEDSZ!! - üvöltöttem a lány arcába paprikavörösen és rácsaptam az pultra. Ziháltam a dühtől, tekintetem szikrázott. Hányszor, hányszor kaptam meg ugyanezt a gúnyos hangnemet már?! Persze, hisz irigyek rám, miközben fogalmuk sincs, mit jelent azokkal az adottságokkal élni, amelyekkel én rendelkezem... Vajon ha ő végigmenne mindazon a tortúrán, amit én is végigjártam, még élne? Vagy már rég véget vetett volna a saját életének? Az én fejemben is megfordult, de nem voltam hajlandó elmenekülni. A saját kezembe vettem a sorsom, hála Nii-samának. Ő adott nekem erőt, ő mutatta meg az utat számomra. Az a kis lökés elég volt, hogy ráébredjek, én ennél erősebb vagyok, és meg tudom oldani a problémáimat saját magam is. Így hát már nincsenek is meg a problémáim forrásai... mind a föld alatt rohadnak, ahová válók =)
- Az intelligenciám csak egy újabb átok, de hiába is magyaráznám, úgysem fognád fel a parányi kis agyaddal - reagáltam ridegen, fölényes pillantással az újabb lekicsinylő sértésre, amit a fejemhez vágott. Szíves-örömest indulta meg kifelé - Gondoskodni fogok róla, hogy ne zárhasd be az üzletet. Megérdemled, hogy szenvedj vele =) - mosolyodtam el aljasan, mikor melléje értem és ránéztem még egyszer. Feltartottam a kezem, hogy a hollót lehívjam a gerendák közül, de nem jött. Helyette csak károgott, így kénytelen voltam felnézni az irányába, hiába nem érdekelt, mit talált. Egy macska kuporgott vele szemben, fenyegető pozitúrában, mire Itachi erősen verdesve a szárnyaival átszökkent arra a gerendára, ahol a négylábú is volt, és fejét oldalra billentve pislogott rá. Aztán belecsípett. A fülébe.
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Csüt. Május 22 2014, 21:38
Ő a pultra csapott. Én pedig az arcára. A kezem magától lendült és mondandója végét megfűszereztem egy csattanós pofonnal. Magamban még el is csodálkoztam azon, hogy a rendszer engedte, de túl sokat nem kívánkoztam törődni a dologgal. Egyszerű önvédelem volt. Ideges lettem.
-Mint mondottam... -sóhajtottam egy nagyot. -Én nem vagyok szerencsés. Mindennek van előnye meg hátránya. A szépségnek is meg a csúnyaságnak is. Már elnézést kérek, de a hócipőm mondta, hogy benned csak a az előnyöket látom, viszont csupán a magam nevében beszélhetek. Nem vagyok gondolatolvasó!
Még ő merészeli felhúzni magát és háborogni? Ő? Elhiszem én, hogy neki sem könnyű, de igazán felfoghatná, hogy neki más értelemben nem az. Viszont a jelek szerint ezt nem hallotta ki a mondandómból. Talán félreérthetően is fogalmaztam; ha ideges vagyok, ez gyakorta megesik. Az ütést is már megbántam, de pechjére régóta érett már, mert viselkedése és ez a hirtelen dühkitörése nagyon is emlékeztetett engem valakire. Egy olyan személyre, aki szintén minden apróságon felkapta a vizet, és igencsak megérdemelte a pofont, amit sosem kapott meg tőlem, pusztán azért, mert a barátnőm volt. A kisasszonyt viszont nem ismerem, talán ezért is mozdult így a kezem...
De nem fogok bocsánatot kérni. Még nem.
Újabb pimasz megjegyzése viszont már mosolyra késztet. -Hát, nem nekem vannak problémáim a szövegértéssel. -vonok vállat és kezdek neki a pult rendbehozatalának; helyére csúsztatni a szobrot, és semmit mondó papírokkal zörögni. Csupán akkor emelem fel a tekintetem, mikor gyanússá válik a lány mozdulatlansága...
A szemei felfelé pillantanak, én pedig követem őket, hogy végül örömködve észleljem, csupán Álom néz farkasszemet a furcsa hollóval.
A macska minden szőrszála az égnek mered, és amennyire tud, hátrál a madár elől, persze nem sokáig. A tartógerendák egyikénél kénytelen megtorpanni, további menekülő útvonal hiányába, de a csípést nem engedi ám olyan hamar. Fenyegetően emeli fel egyik mancsát, és ha a madár nem visszakozik, akkor kimeresztett karmokkal próbálja jobb belátásra téríteni, megfűszerezve az ilyenkor szinte híres macskafújtatással. Fejemet ingatva nézem őket, majd tekintetem ismét a pult rendbetételére függesztem, közben mindegy mellékesen odavetve:
-Mára bezártam. Köszönöm a vásárlást.
-Mint mondottam... -sóhajtottam egy nagyot. -Én nem vagyok szerencsés. Mindennek van előnye meg hátránya. A szépségnek is meg a csúnyaságnak is. Már elnézést kérek, de a hócipőm mondta, hogy benned csak a az előnyöket látom, viszont csupán a magam nevében beszélhetek. Nem vagyok gondolatolvasó!
Még ő merészeli felhúzni magát és háborogni? Ő? Elhiszem én, hogy neki sem könnyű, de igazán felfoghatná, hogy neki más értelemben nem az. Viszont a jelek szerint ezt nem hallotta ki a mondandómból. Talán félreérthetően is fogalmaztam; ha ideges vagyok, ez gyakorta megesik. Az ütést is már megbántam, de pechjére régóta érett már, mert viselkedése és ez a hirtelen dühkitörése nagyon is emlékeztetett engem valakire. Egy olyan személyre, aki szintén minden apróságon felkapta a vizet, és igencsak megérdemelte a pofont, amit sosem kapott meg tőlem, pusztán azért, mert a barátnőm volt. A kisasszonyt viszont nem ismerem, talán ezért is mozdult így a kezem...
De nem fogok bocsánatot kérni. Még nem.
Újabb pimasz megjegyzése viszont már mosolyra késztet. -Hát, nem nekem vannak problémáim a szövegértéssel. -vonok vállat és kezdek neki a pult rendbehozatalának; helyére csúsztatni a szobrot, és semmit mondó papírokkal zörögni. Csupán akkor emelem fel a tekintetem, mikor gyanússá válik a lány mozdulatlansága...
A szemei felfelé pillantanak, én pedig követem őket, hogy végül örömködve észleljem, csupán Álom néz farkasszemet a furcsa hollóval.
A macska minden szőrszála az égnek mered, és amennyire tud, hátrál a madár elől, persze nem sokáig. A tartógerendák egyikénél kénytelen megtorpanni, további menekülő útvonal hiányába, de a csípést nem engedi ám olyan hamar. Fenyegetően emeli fel egyik mancsát, és ha a madár nem visszakozik, akkor kimeresztett karmokkal próbálja jobb belátásra téríteni, megfűszerezve az ilyenkor szinte híres macskafújtatással. Fejemet ingatva nézem őket, majd tekintetem ismét a pult rendbetételére függesztem, közben mindegy mellékesen odavetve:
-Mára bezártam. Köszönöm a vásárlást.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Szer. Jún. 11 2014, 16:33
A pofon lehűtötte heves vérem, ámde ez nem afféle megnyugtató állapot volt. A lány az ellenségévé tett vele... Pedig még kedves is voltam, eltekintettem a feladatomtól és megelégedtem volna egy kevés szórakozással is, de mégis... mégis bántott. Megütött! Kezemet az arcomhoz emeltem, hol most vörös folt éktelenkedett a tenyere nyomán. A csípős érzés lassan múlt, az én szívem és tekintetem pedig úgy lett egyre fagyosabb. Ezt nem bocsátom meg neki... Most megtapasztalhatja, milyen is, ha valaki kezet emel rám, ezt eleddig csupán az én egyetlen Nii-samámtól néztem el, és csakis azért, mert nem az ő hibája volt, hanem azé a sziréné, aki megmérgezte az elméjét...
Az eszköz pedig szinte kínálta magát. Immár nem is figyeltem rá, mit magyaráz a lány, tekintetem a holló és a macska párbajára emeltem. Az egyik a szőrét borzolta, fenyegető hangot adott ki, a másik szélesre tárta a szárnyait és nyújtózkodott csökött kis lábain. Nagyobbnak akart tűnni... a tollpamacs felvette a kesztyűt. Felemelkedett és csapott kettőt-hármat a szárnyával, melyből ébenfekete tollak hullottak a padlóra, és aztán visszaereszkedett, csőrével veszélyesen kapva a macska felé újra. Szinte úgy éreztem, mindegy neki mit talál el, de persze a szeme volt a fő célpont.
- Megölöm a macskát, ha nem játszol velem egy társast =) - kuncogtam fel, végül ránézve a boltosra. Szemem vészesen villant, ujjamat pedig felemeltem, mely vöröses színben izzani kezdett. A négylábú abbahagyta a fenyegető magatartást, miután szemei színe felvették az enyémet, és békésen letelepedett, hogy megmosdassa magát. Mindezt úgy, hogy a hollóm továbbra is ott ágált felette.
- Mi lesz, ha nem parancsolom vissza a madarat? Hm-hm.... kivájja a cica szemét először, azt hiszem =) - kuncogtam tovább. Itachi is észrevette a turpisságot. Rám pillantott, fejét oldalra billentve pislogott rám. Tudta jól, hogy mi történik, várta a jelemet, hogy megteheti-e.
- Tehát? Milyen társasok is vannak nálad? ^^ - mosolyodtam el kedvesen, a szememet is lehunyva, ám ez afféle elmebetegen kedves mosoly volt, ami tisztán látszott akkor, mikor szemhéjamat résnyire kinyitottam.
Az eszköz pedig szinte kínálta magát. Immár nem is figyeltem rá, mit magyaráz a lány, tekintetem a holló és a macska párbajára emeltem. Az egyik a szőrét borzolta, fenyegető hangot adott ki, a másik szélesre tárta a szárnyait és nyújtózkodott csökött kis lábain. Nagyobbnak akart tűnni... a tollpamacs felvette a kesztyűt. Felemelkedett és csapott kettőt-hármat a szárnyával, melyből ébenfekete tollak hullottak a padlóra, és aztán visszaereszkedett, csőrével veszélyesen kapva a macska felé újra. Szinte úgy éreztem, mindegy neki mit talál el, de persze a szeme volt a fő célpont.
- Megölöm a macskát, ha nem játszol velem egy társast =) - kuncogtam fel, végül ránézve a boltosra. Szemem vészesen villant, ujjamat pedig felemeltem, mely vöröses színben izzani kezdett. A négylábú abbahagyta a fenyegető magatartást, miután szemei színe felvették az enyémet, és békésen letelepedett, hogy megmosdassa magát. Mindezt úgy, hogy a hollóm továbbra is ott ágált felette.
- Mi lesz, ha nem parancsolom vissza a madarat? Hm-hm.... kivájja a cica szemét először, azt hiszem =) - kuncogtam tovább. Itachi is észrevette a turpisságot. Rám pillantott, fejét oldalra billentve pislogott rám. Tudta jól, hogy mi történik, várta a jelemet, hogy megteheti-e.
- Tehát? Milyen társasok is vannak nálad? ^^ - mosolyodtam el kedvesen, a szememet is lehunyva, ám ez afféle elmebetegen kedves mosoly volt, ami tisztán látszott akkor, mikor szemhéjamat résnyire kinyitottam.
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Pént. Jún. 20 2014, 18:57
A lány nem csak nem hajlandó kimenni. Sokkal rosszabbat csinál. Pechjére pedig talán a létező leggyengébb ellenfelet kapta ki magának.
Minden akkor fordult meg, mikor az ismerős, szinte minden másodpercemben jelen lévő érzés Álom felől megszűnt. Nem kellett nagy észmunka ahhoz, hogy kitaláljam, mi történt. A macska semmire sem reagált, a viselkedése megváltozott, ahogy a felém villanó szeme is, a lány ujja pedig úgy világított, mintha maga E.T. jött volna be a boltomba telefonálni. A szavai már szinte el sem jutottak hozzám, csak a jelentésük. Szótlanul, az ajkamba harapva figyeltem egy darabig, hát ha a furcsa képesség, ezé az átoké, ami ezek szerint csak az idomárok ellen végzetes, lejár-e magától is, de persze ez nem történik meg.
Ezzel egyetemben minden elém tódul. Elsősorban az, amikor Norm ellen kellett küzdenem, hogy ne ölje meg Jay-t. Hiába votl az csak illúzió, attól függetlenül örökre velem maradt, és a helyzetek alig látható, mégis szögegyenesen azonos jelentése szinte fáj. Nem akartam újra átélni azt, amit abban a kastélyban.
Ezen kívül rohadtul elegem lett. Elmosolyodtam, a lány felé fordult az arcom... majd elkezdtem röhögni. Úgy röhögtem, mint még soha életemben, és képtelen voltam abbahagyni.
-Hahahaha!
Ráborultam a pultra, egy kicsit csapkodtam, majd ismét felemelkedtem. Mindeközben nem hagytam abba a nevetést.
-Ahhhahhaha!
A torkom szinte görcsölt, úgy éreztem, megfulladok. Mégis csak tőrt ki, tőrt és tőrt, mint vulkánból a láva. Utoljára így akkor nevettem, mikor Jay valami ritka vicceset mondott... bár ez inkább kínből fakadó nevetés már.
Elvesztettem a boltom, mert csődbe mentem, és a jelek szerint valami társaságnak nem is tetszik. Fátylat rá. Már nem is érdekel.
Elvesztettem a céhem, mert nincs már benne helyem.
Elvesztettem minden önbecsülésem, mert egy darabka kakát sem érek sem itt, sem a Valóságban.
Elvesztettem a szerelmem, pusztán azért, mert félek egy kislánytól.
Elvesztettem minden barátom, mert elmartam őket magam mellől.
És most még Álomkelőt is elvesztettem, morbidabb módon, mint Normot. Ismét pettelen idomár lettem egy hülye kis csitri miatt, akit a szülei nem neveltek meg.
Széttártam a karjaimat, kiléptem a pult mögül, a nevetés még mindig kaparta a torkom. Ha meg akartam szólalni, feltört és nem hagyott. Mindez így ment... hosszú percekig.
Majd letérdeltem, így, ahogy voltam, széttárt kezekkel. Letérdeltem, hogy a lány fölém magasodhasson. Arcomon olyan széles vigyor terült szét, amilyen még sosem. A mozdulataim szinte nem is az enyémek voltak, egy furcsa hang, belső istennőm utolsó maradékai, ép elmém lobbanó lángjai sikoltoztak, ahogy az őrület bekebelezte őket.
Ismét látom őket. Ott vannak a lány mögött. Körülötte, mindenhol. Belepik a boltomat... a volt boltomat, s eddig észre se vettem őket. Azokat a rubinvörös szemeket, a fekete lángokat, a kígyókat, akik utoljára az iskola mosdójában kísértettek, mikor a lányok bezártak oda több órára. Kiraktak egy táblát, hogy nem lehet bemenni oda... na és szerintetek akkor mikor is találtak rá a Chanra?
-Nem mondtam, hogy vannak nálam társasok! Vagy ha mégis, hazudtam! -röhögtem az arcába. -De ha gondolod, ezer örömmel leszek tábla, csak keress pár bábút! Megfelel?
Ez nem én vagyok. Ezeket nem én mondom. A torkom magától formálja a szavakat két kuncogás között. A szívem a torkomban ver: nem akarok meghalni.
Pedig most félreismerhetetlenül érzem, hogy hamarosan az én nevem is ki lesz húzva azon a táblán.
Minden akkor fordult meg, mikor az ismerős, szinte minden másodpercemben jelen lévő érzés Álom felől megszűnt. Nem kellett nagy észmunka ahhoz, hogy kitaláljam, mi történt. A macska semmire sem reagált, a viselkedése megváltozott, ahogy a felém villanó szeme is, a lány ujja pedig úgy világított, mintha maga E.T. jött volna be a boltomba telefonálni. A szavai már szinte el sem jutottak hozzám, csak a jelentésük. Szótlanul, az ajkamba harapva figyeltem egy darabig, hát ha a furcsa képesség, ezé az átoké, ami ezek szerint csak az idomárok ellen végzetes, lejár-e magától is, de persze ez nem történik meg.
Ezzel egyetemben minden elém tódul. Elsősorban az, amikor Norm ellen kellett küzdenem, hogy ne ölje meg Jay-t. Hiába votl az csak illúzió, attól függetlenül örökre velem maradt, és a helyzetek alig látható, mégis szögegyenesen azonos jelentése szinte fáj. Nem akartam újra átélni azt, amit abban a kastélyban.
Ezen kívül rohadtul elegem lett. Elmosolyodtam, a lány felé fordult az arcom... majd elkezdtem röhögni. Úgy röhögtem, mint még soha életemben, és képtelen voltam abbahagyni.
-Hahahaha!
Ráborultam a pultra, egy kicsit csapkodtam, majd ismét felemelkedtem. Mindeközben nem hagytam abba a nevetést.
-Ahhhahhaha!
A torkom szinte görcsölt, úgy éreztem, megfulladok. Mégis csak tőrt ki, tőrt és tőrt, mint vulkánból a láva. Utoljára így akkor nevettem, mikor Jay valami ritka vicceset mondott... bár ez inkább kínből fakadó nevetés már.
Elvesztettem a boltom, mert csődbe mentem, és a jelek szerint valami társaságnak nem is tetszik. Fátylat rá. Már nem is érdekel.
Elvesztettem a céhem, mert nincs már benne helyem.
Elvesztettem minden önbecsülésem, mert egy darabka kakát sem érek sem itt, sem a Valóságban.
Elvesztettem a szerelmem, pusztán azért, mert félek egy kislánytól.
Elvesztettem minden barátom, mert elmartam őket magam mellől.
És most még Álomkelőt is elvesztettem, morbidabb módon, mint Normot. Ismét pettelen idomár lettem egy hülye kis csitri miatt, akit a szülei nem neveltek meg.
Széttártam a karjaimat, kiléptem a pult mögül, a nevetés még mindig kaparta a torkom. Ha meg akartam szólalni, feltört és nem hagyott. Mindez így ment... hosszú percekig.
Majd letérdeltem, így, ahogy voltam, széttárt kezekkel. Letérdeltem, hogy a lány fölém magasodhasson. Arcomon olyan széles vigyor terült szét, amilyen még sosem. A mozdulataim szinte nem is az enyémek voltak, egy furcsa hang, belső istennőm utolsó maradékai, ép elmém lobbanó lángjai sikoltoztak, ahogy az őrület bekebelezte őket.
Ismét látom őket. Ott vannak a lány mögött. Körülötte, mindenhol. Belepik a boltomat... a volt boltomat, s eddig észre se vettem őket. Azokat a rubinvörös szemeket, a fekete lángokat, a kígyókat, akik utoljára az iskola mosdójában kísértettek, mikor a lányok bezártak oda több órára. Kiraktak egy táblát, hogy nem lehet bemenni oda... na és szerintetek akkor mikor is találtak rá a Chanra?
-Nem mondtam, hogy vannak nálam társasok! Vagy ha mégis, hazudtam! -röhögtem az arcába. -De ha gondolod, ezer örömmel leszek tábla, csak keress pár bábút! Megfelel?
Ez nem én vagyok. Ezeket nem én mondom. A torkom magától formálja a szavakat két kuncogás között. A szívem a torkomban ver: nem akarok meghalni.
Pedig most félreismerhetetlenül érzem, hogy hamarosan az én nevem is ki lesz húzva azon a táblán.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Szer. Jún. 25 2014, 19:21
Emlékszem, emlékszem jól. Mikor még kislány voltam, sosem érdekeltek azok a játékok, amiket a többi kislány játszott. Unalmasak voltak, végtelenül unalmasak. Nem láttam értelmüket, haszontalan időtöltés lett volna számomra. Sokkal jobban érdekeltek a könyvek. Tanulhattam belőlük, magamba szívhattam a tudást, amit adtak. Romantikus regény, fantasy, tudományos értekezés elolvastam mindent, ami a kezem ügyébe került, és rengeteget tanultam belőlük. Volt rá időm, hiszen velem amúgy sem játszott volna senki, még akkor sem, ha akartam volna. De nem akartam. Csakhogy egy idő után a könyvek is kiszámíthatóvá váltak. Megtanultam, milyen eszközöket használnak az írók, milyen törvények irányítják a fizikát, a biológiát, a kémiát, és az olvasás is unalmassá vált. Egyre több és több könyvet tettem le úgy, hogy még a felét sem olvastam el. Lassacskán mégis vonzani kezdtek azok a játékok, amikkel a többi lány játszott. Az nem változott, hogy unalmasak voltak, de a könyvek is cserben hagytak, nem volt ki máshoz fordulnom, ha nem akartam magányos lenni. Nem hagyták, hogy játsszak velük. Egyedül Nii-sama volt partnerem, ő volt az egyetlen, aki mutatott nekem olyan könyveket, amik érdekeltek, és olyan játékokat, amiket játszhattunk ketten. Logikai, táblás játékokat. Megtanultam őket, és egy idő után mindig én nyertem bennük. Még Nii-sama sem jelentett ellenfelet, nemhogy az osztálytársaim. Ezzel tudtam velük is játszani, mert lehetőséget láttak benne, hogy megalázzanak, de én aláztam meg őket =) Fiúkat, lányokat, még a tanárokat is. Amíg meg nem ütöttek, nem húzták meg a hajam. Onnantól kezdve nem játszhattam senkivel.
Most játszani akartam, ezzel a lánnyal. Úgy gondoltam, megtaláltam a módját, hogy belekényszerítsem a játékba, de... de tévedtem. Tágra nyílt szemekkel bámultam az előttem térdelő cicafüles alakot. Hazudott... hazudott nekem! Ökölbe szorultak a kezeim, csikordultak a fogaim, könnyek gyűltek a szemembe. Izzó ujjam fénye is kihunyt, csak bámultam magam elé üres tekintettel, miközben elhomályosult a látásom a könnyektől. Elvette tőlem... elvette tőlem a szórakozásom... az összeset... mindet... még meg se alázhattam, megtette önmaga...
- Miért? - bukott ki a kérdés az ajkaimon a kérdés. Az egyetlen kérdés, amire nem tudtam a választ, és talán meg se találom - Miért nem találok senkit, aki nem akar kihasználni, átverni, bántani, hazudni? Miért nincs senki...? - elcsuklott a hangom, és térdre estem, reményt vesztve. Eltakartam az arcom, törölgettem a könnyeimet, de azok megállíthatatlanul patakzottak. Miért?
Most játszani akartam, ezzel a lánnyal. Úgy gondoltam, megtaláltam a módját, hogy belekényszerítsem a játékba, de... de tévedtem. Tágra nyílt szemekkel bámultam az előttem térdelő cicafüles alakot. Hazudott... hazudott nekem! Ökölbe szorultak a kezeim, csikordultak a fogaim, könnyek gyűltek a szemembe. Izzó ujjam fénye is kihunyt, csak bámultam magam elé üres tekintettel, miközben elhomályosult a látásom a könnyektől. Elvette tőlem... elvette tőlem a szórakozásom... az összeset... mindet... még meg se alázhattam, megtette önmaga...
- Miért? - bukott ki a kérdés az ajkaimon a kérdés. Az egyetlen kérdés, amire nem tudtam a választ, és talán meg se találom - Miért nem találok senkit, aki nem akar kihasználni, átverni, bántani, hazudni? Miért nincs senki...? - elcsuklott a hangom, és térdre estem, reményt vesztve. Eltakartam az arcom, törölgettem a könnyeimet, de azok megállíthatatlanul patakzottak. Miért?
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Szer. Jún. 25 2014, 20:13
Lehajtottam a fejem, mintha guillotine alatt térdepelnék. Hajam az arcomba hullt, s így mindent eltakart. Már csak hallgattam a sziszegésüket, pikkelyeik súrlódását, ahogy tekeregnek a bolt minden szegletében. Végérvényesen megőrültem, s minden vörösbe fordult. Pedig én csupán egy kis figyelmet szerettem volna. Hogy biztos legyek abban, kellek. De nem kellettem, senkinek.
Ennek ellenére meglepő dolog történt. Megszólalt. De nem olyasmit mondott, amire számítottam. Hanem mintha a saját, kisgyerekkori gondolataimat mondta volna ki. Hát már az emlékeimben is turkál? Gúnyolódik rajtam, amiért én egyedül voltam mindvégig? Amiért szó szerint képtelen voltam megtanulni társaságban élni? És persze az én koromban már úgyse fogja senki megtanítani, mondván, már rég tudnom kéne mindent. Meg a frászt. Dühödten kapom fel a fejem, s könnyeket látok. A lány ugyanúgy térdre zuhan, mint én.
Eltátom a szám, vagyis, pontosítok: az állkapcsomat tartó izmok szó szerint elfelejtik, mi is a feladatuk. Ez a lány nem az emlékeimben turkált, és viccelődött velem. Csak bebeszéltem a gúnyos hangsúlyt. Ez a lány...
Képtelen vagyok megmozdulni. A felismerés úgy ráz meg, mintha egy áram alatt lévő számítógépbe nyúltam volna. A kígyók sziszegése kissé alább hagy, de alakjuk a háttérből nem moccan. Nem jönnek közelebb, képtelenek rá, de éhes tekintetük végigkíséri minden mozdulatom.
Eltelik ugyan egy percbe, de az, amit mindig is a legerősebb tulajdonságomnak gondoltam, végül felébred. Ahogy az őrület lassan visszább húzódik az agyam mélyén, úgy tér vissza a realitás talaja a lábam alá. Végül ismét mosolyra húzódik a szám, de a nevetés ezúttal sokkal halkabb és ésszerűbb.
-Tehát mégis teljesen mindegy, hogy néz ki az ember lánya...
Inkább magamnak mondom, mint neki, akár hangos, akár nem. Addig keresgélek a ruháim zsebeiben, a rendszer külső tárolóiban, amíg meg nem találom sok zsebkendőim egyikét. Nem húzódom közelebb, de a lány elé nyújtom, hogy lehajtott fejjel, haja rejtekéből is láthassa és elvehesse. Ujja már nem játszik E.T. telefonálóst, tehát a pikkelyek állandó súrlódásának hangja talán már Álom élő csatornájának zúgása... ámbár ezzel most nem akarok törődni.
Mert valaki itt előttem bajba került, érzelmileg, én pedig segíteni akarok neki.
-Ha nem viselkednél így... -kezdem. Úgy,ahogy szoktam. Nyugodt, normális, kedves hangnemben. Abban, amilyen én vagyok valójában. Hihetetlen néha, a nők milyen hangulatváltozásra képesek, főleg én. Talán ez is valami rejtett speciális képességem, hehe. -...találnál olyanokat, akik nem akarnak gonoszkodni veled. Ritkák az ilyenek, de léteznek.
Remélhetőleg mostanra elvette a zsebit ahhoz, hogy visszahúzzam a kezem.
-Én nem akarlak sem kihasználni, sem átverni, sem bántani, sem hazudni neked. De akkor te miért akartál engem? Az emberektől csak azt várhatod vissza, amit te adsz nekik.
A végén elbicsaklik a hangom. Vagyis akkor én sem törődöm senkivel soha? Ez lenne az igazság?
Ennek ellenére meglepő dolog történt. Megszólalt. De nem olyasmit mondott, amire számítottam. Hanem mintha a saját, kisgyerekkori gondolataimat mondta volna ki. Hát már az emlékeimben is turkál? Gúnyolódik rajtam, amiért én egyedül voltam mindvégig? Amiért szó szerint képtelen voltam megtanulni társaságban élni? És persze az én koromban már úgyse fogja senki megtanítani, mondván, már rég tudnom kéne mindent. Meg a frászt. Dühödten kapom fel a fejem, s könnyeket látok. A lány ugyanúgy térdre zuhan, mint én.
Eltátom a szám, vagyis, pontosítok: az állkapcsomat tartó izmok szó szerint elfelejtik, mi is a feladatuk. Ez a lány nem az emlékeimben turkált, és viccelődött velem. Csak bebeszéltem a gúnyos hangsúlyt. Ez a lány...
Képtelen vagyok megmozdulni. A felismerés úgy ráz meg, mintha egy áram alatt lévő számítógépbe nyúltam volna. A kígyók sziszegése kissé alább hagy, de alakjuk a háttérből nem moccan. Nem jönnek közelebb, képtelenek rá, de éhes tekintetük végigkíséri minden mozdulatom.
Eltelik ugyan egy percbe, de az, amit mindig is a legerősebb tulajdonságomnak gondoltam, végül felébred. Ahogy az őrület lassan visszább húzódik az agyam mélyén, úgy tér vissza a realitás talaja a lábam alá. Végül ismét mosolyra húzódik a szám, de a nevetés ezúttal sokkal halkabb és ésszerűbb.
-Tehát mégis teljesen mindegy, hogy néz ki az ember lánya...
Inkább magamnak mondom, mint neki, akár hangos, akár nem. Addig keresgélek a ruháim zsebeiben, a rendszer külső tárolóiban, amíg meg nem találom sok zsebkendőim egyikét. Nem húzódom közelebb, de a lány elé nyújtom, hogy lehajtott fejjel, haja rejtekéből is láthassa és elvehesse. Ujja már nem játszik E.T. telefonálóst, tehát a pikkelyek állandó súrlódásának hangja talán már Álom élő csatornájának zúgása... ámbár ezzel most nem akarok törődni.
Mert valaki itt előttem bajba került, érzelmileg, én pedig segíteni akarok neki.
-Ha nem viselkednél így... -kezdem. Úgy,ahogy szoktam. Nyugodt, normális, kedves hangnemben. Abban, amilyen én vagyok valójában. Hihetetlen néha, a nők milyen hangulatváltozásra képesek, főleg én. Talán ez is valami rejtett speciális képességem, hehe. -...találnál olyanokat, akik nem akarnak gonoszkodni veled. Ritkák az ilyenek, de léteznek.
Remélhetőleg mostanra elvette a zsebit ahhoz, hogy visszahúzzam a kezem.
-Én nem akarlak sem kihasználni, sem átverni, sem bántani, sem hazudni neked. De akkor te miért akartál engem? Az emberektől csak azt várhatod vissza, amit te adsz nekik.
A végén elbicsaklik a hangom. Vagyis akkor én sem törődöm senkivel soha? Ez lenne az igazság?
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Szer. Júl. 09 2014, 18:31
Érzékeim mozgást észleltek, így lassan feljebb emeltem a fejem és elvettem a kezem az arcom elől. A könnyek függönye elhomályosította a látásom, fotoreceptoraim vizes képet adtak vissza az előttem térdelő lányról, aki felém nyújtott éppen valamit. Egy zsebkendőt. Zavarttá vált a pillantásom, nem értettem, miért adna nekem bármit is ez a nő mindazok után, ami történt. Nem volt benne semmiféle logika. Ha Nii-sama itt lenne, ő könnyedén megmagyarázná ezt a jelenetet, ám én, aki nem igazán értette az emberi viselkedést, értetlenül meredtem a textildarabra. Sok mindent megértettem, átláttam a bonyolult matematikai problémáktól kezdve a természet törvényeit és összefüggésein át a logikai játékokig, de az ember bonyolult volt, logikátlan, és legfőképpen gonosz. Csupán találgatni tudtam. Azt akarja, hogy hagyjam abba a sírást, mert már nem bírja nézni? Vagy taktikát váltott, és a bizalmamba próbál férkőzni, hogy aztán hátba szúrhasson egy váratlan pillanatban és ezzel álljon rajtam bosszút? Nem... nem tudom! Idegesítő, bosszantó, zavaró! Számomra, aki annyi mindent megért, ez elfogadhatatlan és idegölő...
Végül tétován elvettem a zsebkendőt. Kezem és arcom is nedves volt, óvatosan letörölgettem hát, aztán a szemeim környékéről is felitattam a könnyeket. Miért fogadtam el? Talán hinni szeretnék neki... még egy utolsó esélyt akarok adni ennek a becstelen és rémisztő fajnak? Nem, azért fogadtam el, mert logikus volt letörölgetni az arcom. Zaklatottan pillantottam a lányra, miközben a szavait is meghallgattam, melynek hatására kényszeredett mosoly került az ajkaimra.
- Nem számít, hogy viselkedem... Kedves voltam veled, mégis megijedtél tőlem. Félelmetes vagyok, nemde? Nem tettem veled semmit, mégis bántottál, hazudtál nekem... - érintettem meg az arcomat, melyen már nem volt keze lenyomata, de még éreztem, élénken élt emlékeimben. Valóban, én nem pofoztam meg, nem hazudtam neki egyszer sem, és lám... Az állítása nem volt igaz, megdőlt ezzel az egyszerű példával - Nincs rá valós okod, mégis félsz tőlem. De nem bánom. Szeretem a félelmet, imádom! - kuncogtam fel, s szemem is felcsillant - Egy mosoly lehet hamis, egy szó lehet hazug, egy lágy érintés nemkívánt és undort keltő... de a félelem... azt nem lehet imitálni. Az mindig igazi. Megbízható. Sosem csap be! A félelem a legjobb barátom =) - közöltem, majd újra a szememhez érintettem a zsebkendőt. Még mindig csorogtam a könnyeim, hiába látszott mosoly az arcomon. Valami fájt, de micsoda...?
Végül tétován elvettem a zsebkendőt. Kezem és arcom is nedves volt, óvatosan letörölgettem hát, aztán a szemeim környékéről is felitattam a könnyeket. Miért fogadtam el? Talán hinni szeretnék neki... még egy utolsó esélyt akarok adni ennek a becstelen és rémisztő fajnak? Nem, azért fogadtam el, mert logikus volt letörölgetni az arcom. Zaklatottan pillantottam a lányra, miközben a szavait is meghallgattam, melynek hatására kényszeredett mosoly került az ajkaimra.
- Nem számít, hogy viselkedem... Kedves voltam veled, mégis megijedtél tőlem. Félelmetes vagyok, nemde? Nem tettem veled semmit, mégis bántottál, hazudtál nekem... - érintettem meg az arcomat, melyen már nem volt keze lenyomata, de még éreztem, élénken élt emlékeimben. Valóban, én nem pofoztam meg, nem hazudtam neki egyszer sem, és lám... Az állítása nem volt igaz, megdőlt ezzel az egyszerű példával - Nincs rá valós okod, mégis félsz tőlem. De nem bánom. Szeretem a félelmet, imádom! - kuncogtam fel, s szemem is felcsillant - Egy mosoly lehet hamis, egy szó lehet hazug, egy lágy érintés nemkívánt és undort keltő... de a félelem... azt nem lehet imitálni. Az mindig igazi. Megbízható. Sosem csap be! A félelem a legjobb barátom =) - közöltem, majd újra a szememhez érintettem a zsebkendőt. Még mindig csorogtam a könnyeim, hiába látszott mosoly az arcomon. Valami fájt, de micsoda...?
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Szer. Júl. 09 2014, 19:21
Ha már úgyis a föld szintjén vagyunk, jobbnak látom, ha kényelembe helyezem magam. Kihúzom magam alól a lábam, úgy, hogy török módra ülhessek, kezeim az ölembe esnek, és türelmesen várják, hogy a lány kicsit összeszedje magát. Én inkább a padlót bámulom. Semmi kedvem nézni sem őt, sem a bejáratot, se semmit. Odakint, a lenyugvó nap mintha megállt volna az időben, én pedig félig lehunyt szemeim mögött magam sem tudom, hol vagyok éppen. SAO-ban, vagy Valóságban? Ellenben, mikor a lány megpróbálja magát teljesen ártatlannak beállítani, kuncogni kezdek.
-Látni akarom, ahogy vinnyogsz a fájdalomtól. Ismerős szavak? -pillantok rá, de hangomban most nyoma sincs semmilyen neheztelésnek, helyette mosolygok. -A félelmet meg nem te okoztad. Jó ideje én még egy felém repülő pillangótól is megijedek... azt hiszem, ezt hívják üldözési mániának. Szóval a személyemben tökéletes alanyt találtál, ha félelemre vágysz.
A hátamat kicsit megdöntöm, míg végül nem érintkezik a pult fájával. Így, mintha csak egy pikniken ülnénk, már be merem csukni a szemem abban a reményben. hogy a sötétség lenyugtatja háborgó érzelmeimet. Nem tudom, még mindig félek-e... biztosan, ellenben a félelem már olyannyira az életem része, hogy észre se veszem, mikor ébred fel igazán. Dühös vagyok? Nem, egyáltalán nem. Most, hogy a lány megmutatta, vagy imitálta iménti jó oldalát is, már nem vagyok rá dühös, sőt, inkább szégyellem magam. Mondjuk én mikor nem? Hiszen rossz dolgokon kívül mást nem tudok csinálni. Sosem sikerült semmi jót alkotnom sem ebben a világban, sem a másikban. Szomorú mosollyal, mely már ugyanúgy az arcom része lesz, mint a szemem, vagy az orrom, veszem tudomásul, hogy tényleg tökéletes játékszer leszek ennek a furcsa, pszichopata lánynak.
Meg aztán ki tudja. Talán én erre lettem teremtve; hogy mindenki, aki élvezi az ilyesmit, kínozhasson. Ha már a Justice céhben nem sikerült szerepet találnom, lehetnék ez is. Már magam előtt is látom a pavilont. Csak tessék, csak tessék! Szereti nézni, ahogy más szenved? Bűnös és ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy elítéljen valakit, akit nem is ismer? Akkor térüljenek-forduljanak be ide, a hajdanvolt Főnixkönny üzletébe, mert Chancery, a mazochista állat már epekedve várja önöket!
-Mond, mennyit ér egy igaz szó, ha nem hallgatja senki sem. Mennyit ér a bölcsesség, ha nincs mögötte értelem? -kezdem dúdolgatni magyar nyelven.
-Látni akarom, ahogy vinnyogsz a fájdalomtól. Ismerős szavak? -pillantok rá, de hangomban most nyoma sincs semmilyen neheztelésnek, helyette mosolygok. -A félelmet meg nem te okoztad. Jó ideje én még egy felém repülő pillangótól is megijedek... azt hiszem, ezt hívják üldözési mániának. Szóval a személyemben tökéletes alanyt találtál, ha félelemre vágysz.
A hátamat kicsit megdöntöm, míg végül nem érintkezik a pult fájával. Így, mintha csak egy pikniken ülnénk, már be merem csukni a szemem abban a reményben. hogy a sötétség lenyugtatja háborgó érzelmeimet. Nem tudom, még mindig félek-e... biztosan, ellenben a félelem már olyannyira az életem része, hogy észre se veszem, mikor ébred fel igazán. Dühös vagyok? Nem, egyáltalán nem. Most, hogy a lány megmutatta, vagy imitálta iménti jó oldalát is, már nem vagyok rá dühös, sőt, inkább szégyellem magam. Mondjuk én mikor nem? Hiszen rossz dolgokon kívül mást nem tudok csinálni. Sosem sikerült semmi jót alkotnom sem ebben a világban, sem a másikban. Szomorú mosollyal, mely már ugyanúgy az arcom része lesz, mint a szemem, vagy az orrom, veszem tudomásul, hogy tényleg tökéletes játékszer leszek ennek a furcsa, pszichopata lánynak.
Meg aztán ki tudja. Talán én erre lettem teremtve; hogy mindenki, aki élvezi az ilyesmit, kínozhasson. Ha már a Justice céhben nem sikerült szerepet találnom, lehetnék ez is. Már magam előtt is látom a pavilont. Csak tessék, csak tessék! Szereti nézni, ahogy más szenved? Bűnös és ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy elítéljen valakit, akit nem is ismer? Akkor térüljenek-forduljanak be ide, a hajdanvolt Főnixkönny üzletébe, mert Chancery, a mazochista állat már epekedve várja önöket!
-Mond, mennyit ér egy igaz szó, ha nem hallgatja senki sem. Mennyit ér a bölcsesség, ha nincs mögötte értelem? -kezdem dúdolgatni magyar nyelven.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Lidércnyomás
by Kuromajo Vas. Aug. 10 2014, 20:42
Mennyi idő telhetett el, mióta összeestem? Csak pillanatok? Vagy percek? Cserben hagyott az időérzékem. Már az is gonosz volt velem, mint minden és mindenki más. Elhallgattam és szótlanul meredtem magam elé, pótcselekvésként szórakozottan törölgettem a pirossá vált szemem alatti területet. Elcsúfított ez az élmény. Kár, milyen kár! Most azonban csupán arra vágytam, hogy üres legyen az elmém egy picikét, hogy ne gondoljak semmire. Egyfajta újraindítása volt ez a rendszeremnek, hogy zavartalanul, felesleges gondolatoktól mentesen működhessek, és racionális döntéseket hozhassak. Lassan visszatért a belső órám is, mely azt súgta, kereken 50 másodperce vagyok cselekvésképtelen, azóta néztem magam elé üres szemekkel. A reset megtörtént, felemeltem a fejem. Immár nem könnyeztem, helyette hideg, érzelemmentes arccal bámultam a másik lányra, aki velem szemben éppen valamilyen ismeretlen nyelven énekelt. Visszatértek a szokásos reflexeim, nyomban zavaróvá vált, hogy nem ismerem fel a nyelvet. Biztosan valamilyen ritka, isten háta mögötti helyről származó primitív törzs kommunikációs formája.
- Hogy én mennyi időt elpazaroltam... :/ - sóhajtottam fel, közölve magam számára is a nyilvánvaló tényt, hogy semmilyen eredményt nem értem el az itt tartózkodásommal, sőt, kifejezetten ártalmas volt a látogatásom. Talpra álltam és leporoltam a szoknyámat, majd a karomat kinyújtva magam mellett, hívtam Itachit. Nem jött, még mindig érdekelte az a macska. Kénytelen voltam kényszeríteni rá, hogy csatlakozzon hozzám. Engedetlen tollas...
- Egyszer talán én leszek az, aki félelmet ébreszt az elmédben. A helyedben alig várnám, csodálatos élmény! =) - kuncogtam, és immár a madarammal a karomon léptem közelebb hozzá, hogy végigsimítsak az arcán mutatóujjammal. Lassú, kínzó érintés volt... előleg ^^ Azonban most sarkon fordultam, és egy hanyag intéssel kísérve utamat eleget tettem a korábbi kérésének és távoztam, keresztül az ajtón. Bárhogy is igyekeztem volna, a szórakozás így is-úgy is elmarad, így hát nem volt értelme tovább maradnom...
- Hogy én mennyi időt elpazaroltam... :/ - sóhajtottam fel, közölve magam számára is a nyilvánvaló tényt, hogy semmilyen eredményt nem értem el az itt tartózkodásommal, sőt, kifejezetten ártalmas volt a látogatásom. Talpra álltam és leporoltam a szoknyámat, majd a karomat kinyújtva magam mellett, hívtam Itachit. Nem jött, még mindig érdekelte az a macska. Kénytelen voltam kényszeríteni rá, hogy csatlakozzon hozzám. Engedetlen tollas...
- Egyszer talán én leszek az, aki félelmet ébreszt az elmédben. A helyedben alig várnám, csodálatos élmény! =) - kuncogtam, és immár a madarammal a karomon léptem közelebb hozzá, hogy végigsimítsak az arcán mutatóujjammal. Lassú, kínzó érintés volt... előleg ^^ Azonban most sarkon fordultam, és egy hanyag intéssel kísérve utamat eleget tettem a korábbi kérésének és távoztam, keresztül az ajtón. Bárhogy is igyekeztem volna, a szórakozás így is-úgy is elmarad, így hát nem volt értelme tovább maradnom...
Kuromajo- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 327
Join date : 2013. Jun. 10.
Karakterlap
Szint: 29
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Lidércnyomás
by Chancery Vas. Aug. 10 2014, 21:15
Szerintem relatív dolog, hogy mi számít pazarlásnak, és mi nem. Vele együtt én is talpra álltam, majd merészen hátat fordítva neki visszalépdeltem a pult mögé. Volt egy olyan előérzetem, hogy utoljára...
Ujjaim lassan siklottak végig a digitális fa erezetén, míg végül megállapodtak a főnix szobrának talpánál. Közben odafent Álomkelő, miután szabadult a hatás alól, leereszkedik a gerendákról és hatalmas dobbantással ér földet a pult másik végén, bár szemét le sem veszi Kuromajo-ról, miközben a lány magához próbálja szólítani a madarat. Gyanús neki, hogy az nem röppen oda rögvest első hívásra, de azon kívül, hogy a madár valószínűleg még bébi és engedetlen, nem fűz további gondolati megjegyzést a dologhoz.
Az én arcomra inkább mosoly költözik újabb fenyegetése hallatán. Nem változott meg. Egy fikarcnyit sem. Bár miből is gondoltam, hogy meg fog... hisz ismét én voltam az, aki vétkezett, aki bűnös. Én nyitottam a boltot, és bár sosem fogom megérteni, a kvázi 0 forgalmammal mégis kinek a szemében lehetek tüske, egyenlőre nem is akarok a dologra rákérdezni. Csak szeretnék picit egyedül maradni.
Szinte fel sem veszem, ahogy ujja végigsimítja az arcom. A hasam bizsereg tőle, de mozdulatlan maradok. Talán mert volt időm lenyugodni és csillapítani a lelkem rohamán, már nem félek annyira, és az érintés inkább jól esik, mint megrémítene.
-Sose lehet előre tudni a dolgokat. -mosolygok rá, egyenesen a szemébe nézve. Megvárom, mozdulatlanul, míg kilép az ajtón...
...aztán összeroskadok. A térdeim felmondják a szolgálatot, és a pult mögé bukok. Álomkelő ijedt tekintettel szemlél, ahogy minden tagom reszketve hullik kocsonyává. Körmeimmel belekapok a pult hátulsó falába és pixeleket hasítanék ki belőle, ha nem jelenne meg az Immortal Object felirat...
-Yuichi... miért nem vagy itt, mikor szükségem lenne rád? Pedig nem mondhatnám, hogy ez túl gyakori lenne...
A macska türelmesen vár a pulton ülve, tekintete hol rajtam, hol az ajtón nyugszik, talán őrködve, hogy a lány visszatér-e. Eltelik egy kis idő, mire meg mer szólalni.
~Pedig nyertél. Ezúttal.~
Nem igazán tudom, mire gondolhat; akármire is, én nem érzem nyereménynek. A nap már lebukott, mire összeszedem magam, minden holmim, maradék nyersanyagom és üres kristályom, majd bezárom a bolt ajtaját. Sokáig nézem az üveget és a feliratot, majd a bejárat fölött lengedező emblémát, amit még régen én, a saját két kezemmel festettem.
-Inkább ő nyert. Átkozott egy hely ez... Jobb, ha itt hagyom.
Dühösen, mégis szomorúan indulok haza.
-Úgyse kellettem senkinek, mint kristályíró...
//Ezek szerint döntetlen, vagy szempont kérdése. Chan ezután van mélypontyon
Köszönöm a játékot o/ //
Ujjaim lassan siklottak végig a digitális fa erezetén, míg végül megállapodtak a főnix szobrának talpánál. Közben odafent Álomkelő, miután szabadult a hatás alól, leereszkedik a gerendákról és hatalmas dobbantással ér földet a pult másik végén, bár szemét le sem veszi Kuromajo-ról, miközben a lány magához próbálja szólítani a madarat. Gyanús neki, hogy az nem röppen oda rögvest első hívásra, de azon kívül, hogy a madár valószínűleg még bébi és engedetlen, nem fűz további gondolati megjegyzést a dologhoz.
Az én arcomra inkább mosoly költözik újabb fenyegetése hallatán. Nem változott meg. Egy fikarcnyit sem. Bár miből is gondoltam, hogy meg fog... hisz ismét én voltam az, aki vétkezett, aki bűnös. Én nyitottam a boltot, és bár sosem fogom megérteni, a kvázi 0 forgalmammal mégis kinek a szemében lehetek tüske, egyenlőre nem is akarok a dologra rákérdezni. Csak szeretnék picit egyedül maradni.
Szinte fel sem veszem, ahogy ujja végigsimítja az arcom. A hasam bizsereg tőle, de mozdulatlan maradok. Talán mert volt időm lenyugodni és csillapítani a lelkem rohamán, már nem félek annyira, és az érintés inkább jól esik, mint megrémítene.
-Sose lehet előre tudni a dolgokat. -mosolygok rá, egyenesen a szemébe nézve. Megvárom, mozdulatlanul, míg kilép az ajtón...
...aztán összeroskadok. A térdeim felmondják a szolgálatot, és a pult mögé bukok. Álomkelő ijedt tekintettel szemlél, ahogy minden tagom reszketve hullik kocsonyává. Körmeimmel belekapok a pult hátulsó falába és pixeleket hasítanék ki belőle, ha nem jelenne meg az Immortal Object felirat...
-Yuichi... miért nem vagy itt, mikor szükségem lenne rád? Pedig nem mondhatnám, hogy ez túl gyakori lenne...
A macska türelmesen vár a pulton ülve, tekintete hol rajtam, hol az ajtón nyugszik, talán őrködve, hogy a lány visszatér-e. Eltelik egy kis idő, mire meg mer szólalni.
~Pedig nyertél. Ezúttal.~
Nem igazán tudom, mire gondolhat; akármire is, én nem érzem nyereménynek. A nap már lebukott, mire összeszedem magam, minden holmim, maradék nyersanyagom és üres kristályom, majd bezárom a bolt ajtaját. Sokáig nézem az üveget és a feliratot, majd a bejárat fölött lengedező emblémát, amit még régen én, a saját két kezemmel festettem.
-Inkább ő nyert. Átkozott egy hely ez... Jobb, ha itt hagyom.
Dühösen, mégis szomorúan indulok haza.
-Úgyse kellettem senkinek, mint kristályíró...
//Ezek szerint döntetlen, vagy szempont kérdése. Chan ezután van mélypontyon
Köszönöm a játékot o/ //
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 3005
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 33
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 27
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
1 / 2 oldal • 1, 2
1 / 2 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.