KezdőlapAkiba Yoshino
2 posters
1 / 1 oldal
Akiba Yoshino
by Akiba Yoshino Szer. Márc. 05 2014, 17:29
Név: Akiba Yoshino (Eredeti név: Akihabara Yoshina)
Nem: Nő
Kaszt: Állatidomár
Kor: 16
Kinézet: Yoshino hosszú, egyenes fekete hajjal rendelkezik, mely a háta közepéig ér, szemei mélyzölden ragyognak arca pedig kisimult, egészséges. Magassága átlagosnak mondható, azonban ő magát mindég is frusztrálta, hogy mostohaöccse, aki két évvel fiatalabb nála, magasabb egy arasznyival. Ruhák terén szereti az egyedi színösszeállítást, a fekete alapon pirost kombinációért pedig egyenesen oda- és vissza van.
Jellem: Egy olyan lányról beszélünk akinek sohasem voltak problémái az életben, sőt születési körülményeinek köszönhetően egyenesen magasabb körökben mozgott, mindazonáltal sohasem viselkedett letekintően másokkal (habár apja jobb szerette volna, mintsem szóba álljon holmi koszos utcai idegenekkel). Általánosságban pozitív vidám személyisége van.
Amit lehet még tudni a lányról, hogy a mosolya az egyik legnagyobb előnye, apja szerint miközben mosolyog a világ egy szebb hellyé változik. Nehezen nyílik meg emberekben, de akit elismer és barátjának fogad, azzal megosztja legbelsőbb gondolatait is.
Képesség:
Keep Runing
Ezt a képességet nem lehet aktiválni, ugyanis egy passzív képességről beszélünk ami a lány való világbeli elhatalmasodott hobbijából származik. Ez a képesség a harcok alatt van csak érvényben és a gyorsaság pontokat növeli. Minden egyes ellenség után Yoshino gyorsaságpontjai kettővel (2) növekszik. Tehát egy ellenség esetén a gyorsaságpontokhoz +2 hozzáadódik, két ellenfél esetén +4, három ellenfél esetén +6...
Előtörténet:
"Mintha csak tegnap történt volna..." szokta kezdeni a mesélést édesapám, azonban már-már 16 éve annak, hogy az Akihabarai kórházban napvilágot látott a város egyik legbefolyásosabb emberének lánya, azaz én. Születésemkor állítólag a kórház rengeteg pénzeket költött arra, hogy lufikkal és "Gratulálunk" feliratokkal tűzdeljék tele az épületet. Így kezdődik az én történetem, azonban még mielőtt részletesebben belekezdenék, meg kell hogy ismerjétek a szüleimet. Édesapám, Akihabara Yaiba a városunk egyik legnagyobb emberének számított, polgármesterként dolgozott Akihabarában és egyúttal a hely iskolarendszer főigazgatója is volt. Gondolom már ti is észrevettétek, hogy a családnevem megegyezik a városom nevével. Nos ez természetesen nem véletlenül alakult így, hanem amikor apámat megválasztották először polgármesternek, köszönetképpen a neki bizalmat szavazóknak, felvette a város nevét.
Édesanyám viszont már nem volt ennyire ismert, ő egy Kyotói nemesi család lánya volt, akit apám, egyik üzleti útja során ismert meg, majd később feleségül vett. Kettőjük szerelméből születtem én is napvilágra, melyet sokan örömrivalgással fogadtak, majd csak később borult néma gyászcsendbe. A szülés hosszúra nyúlt el és rengeteg komplikáció lépett fel, azonban végül egészségesen megszülettem, azonban édesanyám ennek érdekében életét adta. Váratlan fordulat volt ez mindenki számára, főleg apámnak, aki a szülőszoba előtt fel- alá járkálva idegesen várta, hogy a szülészorvos kilépjen az ajtón, majd gratulálva kezet fogjon vele. Hatalmas pofont volt neki az amikor a rossz hírt is közölték vele. Az egész város egy teljes hét gyászba borult amikor megtudták, hogy mi történt, ám szerencsére édesapám olyan ember volt aki inkább a jelenben élt és ezért hamar túl is tette magát a tragédián és teljes figyelmét rám koncentrálta.
Hatalmas vagyonának köszönhetően nem esett neki nehezére megadni nekem mindent amit csak lehetett, azonban ő maga sosem volt kimondottan az a személy aki egy babát tisztába tudna rakni, ezért cselédeket bérelt fel, akik egy anya teendőit látták el és törődtek velem.
A legkorábbi emlékképem öt éves koromból maradt vissza számomra, amikor is éppen kint sétáltunk az utcán, természetesen megfelelő kísérettel, amikor elhaladtunk egy játszótér mellett ahol egy körülbelül velem egykorú gyerekkel játszott mindkét szülője. Emlékszem, hogy feltettem a következő ostoba kérdésemet édesapámnak: "Apuci! Annak a fiúnak is vannak cselédei?" mire hátulról az egyik szemüveges cselédünk a következőt válaszolta. "Nem, aki vele játszott az az édesanyja és az édesapja volt." Ezt meghallva, szinte ugrott is ki a számból a következő kérdés. " Édesanyja? És az én édesanyám hol van?" Mire apám kicsit elhúzta a száját, majd fejemre tette a kezét. "Menjünk" mondta határozottan. Amire biztosan emlékszem még, hogy a szemüvege cselédet már nem láttam többet, pedig nagyon szerettem vele játszani.
Nemsokkal ezután, akár hiszitek akár nem, a semmiből hirtelen mellém pottyant egy fiú testvér is, aki pusztán csak két évvel volt fiatalabb nálam. Mindez úgy történt, hogy apám beleszeretett egy nőbe, majd újraházasodott. Természetesen én boldog voltam, hogy kaptam egy új anyukát aki nem szeretett kevésbé mint tulajdon fiát, valamint kaptam egy öcsikét aki a Tomoki névre hallgatott. A napjaim innentől kezdve sokkal boldogabban teltek, hisz végre volt egy rendes családom és természetesen a cselédek is ott voltak nekem, ha esetleg foglalkozni kellett velem.
Emlékszem még egy régi emlékre ami mind a mai napig nagyon erősen bennem van. Éppen Tomokival fogócskáztam, amit nagyon nem szerettem, mert nem voltam kimondottan az a gyors lány és ebből fakadóan sosem tudtam elkapni őt noha ő két évvel fiatalabb is volt. Ezért nagyon mérges lettem, azonban nem Tomokira, vagy a játékra amit játszottunk, hanem saját magamra, a lábaimra, amik nem voltak képesek rendesen futni. Akkor határoztam el magam, hogy teszek a gyengeségem ellen és bár eleinte csak a cselédek mellett próbáltam futni, úgy hogy arról az öcsém ne tudjon, a későbbiekben, már napi rendszerességgel jártam, nem is, futottam Akihabara utcáit.
A mai napra ez a hobbim akkora méreteket vett, hogy nemcsak Tomokit tudtam könnyedén megverni a futásban, de iskolai rendezvényeken, versenyeken is rendszeresen én hoztam el az első helyezettnek járó díjat. A futás a lételememmé vált, míg Tomoki elhanyagolta magát és a számítógépes játékok világa felé fordult. Emiatt dühös voltam rá, nagyon is dühös voltam, hisz jobban futott mint én, most meg ha elhívom magammal hogy versenyezzünk egyet, csak azt kapom válaszul, hogy "Ugyan minek mennék?! Úgyis csak te nyernél, így nincs túl sok értelme", majd folytatta a játszadozását a gépén. Ekkor volt az, hogy Nerve Gear és a hozzá tartozó játékot, a Sword Art Onlinet beharangozták, mint korszakalkotó gépet és játékot. Tomoki, szinte egyből apánkhoz fordult, hogy mindenképpen szerezzen belőle egyet, hogy kipróbálhassa. Így történt hát, hogy a sorsom sodródni kezdett a játék világa felé.
Amikor a gépezet a játékkal megérkezett, az öcsém még iskolában volt én pedig épp egy versenyhez készülődtem odahaza. Amikor megpillantottam a csomagot és tudatosult bennem, hogy egy újabb idióta játék, legszívesebben belerúgtam volna egyet, mert ez is azon dolgok egyike volt ami elvette mellőlem az öcsémet. A rugdalózást hamar kivertem a fejemből, mert egy diplomatikusabb utat akartam választani, így hát arra jutottam, hogy magam nézem meg miért is szereti ennyire ezeket a játékokat. A Nerve Geart magamra húztam, majd az ágyon fekve csatlakoztam a játék világába. Érdekes volt, mert először egy seregnyi utasítást kellett végrehajtanom, mint például megtapintani egyes testrészeimet, majd jelszavakat létrehozni, végül pedig megalkotni a saját karakteremet. Legelőször nemet kellett választani, ami már az első dilemma elé állított engem.
- Most mi legyen? Férfi? Nő? Nő? Férfi? ... Várjunk, ezeknek a játékoknak a feladata, hogy kiszabaduljunk a hétköznapi szokások alól. Mondtam halkan magamnak, majd ki is választottam a férfi nemet. A következő lépés a kaszt megadása volt. Lehetett választani Kardforgató, Lovag, Harcos, Árnyharcos, Állatidomár, Íjász és Harcművész közül. Ezekből leginkább az Állatidomár kaszt fogott meg, mert a többinek a nevében benne volt, hogy különböző gyilkos fegyvert kellene majd használni, míg az Állatidomár esetében ez teljesen másképp hat. Végezetül pedig választani kellett egy nevet a karakteremnek. Na ez igencsak nagy fejtörést okozott nekem, mert a saját nevemet nem akartam beleadni egy ilyen bugyuta játékba, így törni kezdtem a fejem. -Akihabara, Akibara, Akira... Akiba! Ez megfelelő, és mivel férfi nemet választottam a Yoshino, a Yoshina férfi megfelelője tökéletes lesz. Így született meg az Akiba Yoshino név. Már csak érvényesíteni kellett és már hopp, be is kerültem a játékba. Egy varázslatosan szép domb tetején álltam, amit egy-egy fa állt körül. A domb mellett egy út futott végig, ami egy közeli városba vezetett, amit most a Kezdetek városa néven emlegetünk. A játék szép volt, ahogyan minden ami körülvett engem benne, így már egy picit világosabb lett számomra, hogy miért is szereti ezeket a játékokat Tomoki, viszont elég volt a játszadozásból, ki kellett lépnem, mert indulnom kellett a versenyre ami várt rám. El is kezdtem keresni a Kijelentkezés menüpontot, azonban nem találtam sehol, belegondolva eleinte ezt nem a játék hibájának tekintettem, hanem saját tapasztalatlanságomnak. Azt hittem, hogy csak én bénázok és valahol ott van a Kijelentkezés is, majd hirtelen harangok szava csapta meg a fülemet, majd hamarosan arra kaptam fel a fejemet, hogy egy városba voltam bezsúfolva több ezer játékos közé.
- Mi a fene?! Hogy kerültem ide? Mi történik? Mondtam magam elé, bár látszólag mindenki értetlenül állt a dolog előtt, majd hirtelen az ég elsötétült és egy hatalmas csuklyás alak jelent meg előttünk. Óriási volt, akire a tömegben vergődők a "Játékmester" nevet aggatták. Egy kicsit meg is könnyebbültem, mert ha ő a játékmester, akkor csak meg kell kérdeznem tőle, hogy hogyan tudok kilépni a játékból. Ez a tervem azonban hamarosan füstbe ment, mert amikor az óriás beszélni kezdett, olyan dolgokat mondott, amint el se akartam hinni. *Nem lehet kilépni a játékból? Muszáj végigvinni ha ki akarok jutni? Ha itt meghalok, akkor a valóságban is? Ez csak egy rossz tréfa lehet, biztosan csak az!* Próbáltam nyugtatni magam, azonban egy képet mutatott a külvilágról, amelyben arról számolt be, hogy páran máris meghaltak annak köszönhetően, hogy szüleik megpróbálták levenni a Nerve-t. Ekkor pánik tört ki ez emberek között és menekülni próbáltak volna, azonban nem tudtak, mert a teret amin voltunk, egy burok vette körül. Végül egy tükröt adott mindenkinek a játékmester, melybe belenézve velem együtt mindenki kinézetét a valós alakjukra formált, ezzel engem is újra saját bőrömbe juttatva. Ezt követően a hatalmas alak eltűnt a burokkal együtt és az emberek pánikszerűen menekülni kezdtek a térről.
Nem: Nő
Kaszt: Állatidomár
Kor: 16
Kinézet: Yoshino hosszú, egyenes fekete hajjal rendelkezik, mely a háta közepéig ér, szemei mélyzölden ragyognak arca pedig kisimult, egészséges. Magassága átlagosnak mondható, azonban ő magát mindég is frusztrálta, hogy mostohaöccse, aki két évvel fiatalabb nála, magasabb egy arasznyival. Ruhák terén szereti az egyedi színösszeállítást, a fekete alapon pirost kombinációért pedig egyenesen oda- és vissza van.
Jellem: Egy olyan lányról beszélünk akinek sohasem voltak problémái az életben, sőt születési körülményeinek köszönhetően egyenesen magasabb körökben mozgott, mindazonáltal sohasem viselkedett letekintően másokkal (habár apja jobb szerette volna, mintsem szóba álljon holmi koszos utcai idegenekkel). Általánosságban pozitív vidám személyisége van.
Amit lehet még tudni a lányról, hogy a mosolya az egyik legnagyobb előnye, apja szerint miközben mosolyog a világ egy szebb hellyé változik. Nehezen nyílik meg emberekben, de akit elismer és barátjának fogad, azzal megosztja legbelsőbb gondolatait is.
Képesség:
Keep Runing
Ezt a képességet nem lehet aktiválni, ugyanis egy passzív képességről beszélünk ami a lány való világbeli elhatalmasodott hobbijából származik. Ez a képesség a harcok alatt van csak érvényben és a gyorsaság pontokat növeli. Minden egyes ellenség után Yoshino gyorsaságpontjai kettővel (2) növekszik. Tehát egy ellenség esetén a gyorsaságpontokhoz +2 hozzáadódik, két ellenfél esetén +4, három ellenfél esetén +6...
Előtörténet:
"Mintha csak tegnap történt volna..." szokta kezdeni a mesélést édesapám, azonban már-már 16 éve annak, hogy az Akihabarai kórházban napvilágot látott a város egyik legbefolyásosabb emberének lánya, azaz én. Születésemkor állítólag a kórház rengeteg pénzeket költött arra, hogy lufikkal és "Gratulálunk" feliratokkal tűzdeljék tele az épületet. Így kezdődik az én történetem, azonban még mielőtt részletesebben belekezdenék, meg kell hogy ismerjétek a szüleimet. Édesapám, Akihabara Yaiba a városunk egyik legnagyobb emberének számított, polgármesterként dolgozott Akihabarában és egyúttal a hely iskolarendszer főigazgatója is volt. Gondolom már ti is észrevettétek, hogy a családnevem megegyezik a városom nevével. Nos ez természetesen nem véletlenül alakult így, hanem amikor apámat megválasztották először polgármesternek, köszönetképpen a neki bizalmat szavazóknak, felvette a város nevét.
Édesanyám viszont már nem volt ennyire ismert, ő egy Kyotói nemesi család lánya volt, akit apám, egyik üzleti útja során ismert meg, majd később feleségül vett. Kettőjük szerelméből születtem én is napvilágra, melyet sokan örömrivalgással fogadtak, majd csak később borult néma gyászcsendbe. A szülés hosszúra nyúlt el és rengeteg komplikáció lépett fel, azonban végül egészségesen megszülettem, azonban édesanyám ennek érdekében életét adta. Váratlan fordulat volt ez mindenki számára, főleg apámnak, aki a szülőszoba előtt fel- alá járkálva idegesen várta, hogy a szülészorvos kilépjen az ajtón, majd gratulálva kezet fogjon vele. Hatalmas pofont volt neki az amikor a rossz hírt is közölték vele. Az egész város egy teljes hét gyászba borult amikor megtudták, hogy mi történt, ám szerencsére édesapám olyan ember volt aki inkább a jelenben élt és ezért hamar túl is tette magát a tragédián és teljes figyelmét rám koncentrálta.
Hatalmas vagyonának köszönhetően nem esett neki nehezére megadni nekem mindent amit csak lehetett, azonban ő maga sosem volt kimondottan az a személy aki egy babát tisztába tudna rakni, ezért cselédeket bérelt fel, akik egy anya teendőit látták el és törődtek velem.
A legkorábbi emlékképem öt éves koromból maradt vissza számomra, amikor is éppen kint sétáltunk az utcán, természetesen megfelelő kísérettel, amikor elhaladtunk egy játszótér mellett ahol egy körülbelül velem egykorú gyerekkel játszott mindkét szülője. Emlékszem, hogy feltettem a következő ostoba kérdésemet édesapámnak: "Apuci! Annak a fiúnak is vannak cselédei?" mire hátulról az egyik szemüveges cselédünk a következőt válaszolta. "Nem, aki vele játszott az az édesanyja és az édesapja volt." Ezt meghallva, szinte ugrott is ki a számból a következő kérdés. " Édesanyja? És az én édesanyám hol van?" Mire apám kicsit elhúzta a száját, majd fejemre tette a kezét. "Menjünk" mondta határozottan. Amire biztosan emlékszem még, hogy a szemüvege cselédet már nem láttam többet, pedig nagyon szerettem vele játszani.
Nemsokkal ezután, akár hiszitek akár nem, a semmiből hirtelen mellém pottyant egy fiú testvér is, aki pusztán csak két évvel volt fiatalabb nálam. Mindez úgy történt, hogy apám beleszeretett egy nőbe, majd újraházasodott. Természetesen én boldog voltam, hogy kaptam egy új anyukát aki nem szeretett kevésbé mint tulajdon fiát, valamint kaptam egy öcsikét aki a Tomoki névre hallgatott. A napjaim innentől kezdve sokkal boldogabban teltek, hisz végre volt egy rendes családom és természetesen a cselédek is ott voltak nekem, ha esetleg foglalkozni kellett velem.
Emlékszem még egy régi emlékre ami mind a mai napig nagyon erősen bennem van. Éppen Tomokival fogócskáztam, amit nagyon nem szerettem, mert nem voltam kimondottan az a gyors lány és ebből fakadóan sosem tudtam elkapni őt noha ő két évvel fiatalabb is volt. Ezért nagyon mérges lettem, azonban nem Tomokira, vagy a játékra amit játszottunk, hanem saját magamra, a lábaimra, amik nem voltak képesek rendesen futni. Akkor határoztam el magam, hogy teszek a gyengeségem ellen és bár eleinte csak a cselédek mellett próbáltam futni, úgy hogy arról az öcsém ne tudjon, a későbbiekben, már napi rendszerességgel jártam, nem is, futottam Akihabara utcáit.
A mai napra ez a hobbim akkora méreteket vett, hogy nemcsak Tomokit tudtam könnyedén megverni a futásban, de iskolai rendezvényeken, versenyeken is rendszeresen én hoztam el az első helyezettnek járó díjat. A futás a lételememmé vált, míg Tomoki elhanyagolta magát és a számítógépes játékok világa felé fordult. Emiatt dühös voltam rá, nagyon is dühös voltam, hisz jobban futott mint én, most meg ha elhívom magammal hogy versenyezzünk egyet, csak azt kapom válaszul, hogy "Ugyan minek mennék?! Úgyis csak te nyernél, így nincs túl sok értelme", majd folytatta a játszadozását a gépén. Ekkor volt az, hogy Nerve Gear és a hozzá tartozó játékot, a Sword Art Onlinet beharangozták, mint korszakalkotó gépet és játékot. Tomoki, szinte egyből apánkhoz fordult, hogy mindenképpen szerezzen belőle egyet, hogy kipróbálhassa. Így történt hát, hogy a sorsom sodródni kezdett a játék világa felé.
Amikor a gépezet a játékkal megérkezett, az öcsém még iskolában volt én pedig épp egy versenyhez készülődtem odahaza. Amikor megpillantottam a csomagot és tudatosult bennem, hogy egy újabb idióta játék, legszívesebben belerúgtam volna egyet, mert ez is azon dolgok egyike volt ami elvette mellőlem az öcsémet. A rugdalózást hamar kivertem a fejemből, mert egy diplomatikusabb utat akartam választani, így hát arra jutottam, hogy magam nézem meg miért is szereti ennyire ezeket a játékokat. A Nerve Geart magamra húztam, majd az ágyon fekve csatlakoztam a játék világába. Érdekes volt, mert először egy seregnyi utasítást kellett végrehajtanom, mint például megtapintani egyes testrészeimet, majd jelszavakat létrehozni, végül pedig megalkotni a saját karakteremet. Legelőször nemet kellett választani, ami már az első dilemma elé állított engem.
- Most mi legyen? Férfi? Nő? Nő? Férfi? ... Várjunk, ezeknek a játékoknak a feladata, hogy kiszabaduljunk a hétköznapi szokások alól. Mondtam halkan magamnak, majd ki is választottam a férfi nemet. A következő lépés a kaszt megadása volt. Lehetett választani Kardforgató, Lovag, Harcos, Árnyharcos, Állatidomár, Íjász és Harcművész közül. Ezekből leginkább az Állatidomár kaszt fogott meg, mert a többinek a nevében benne volt, hogy különböző gyilkos fegyvert kellene majd használni, míg az Állatidomár esetében ez teljesen másképp hat. Végezetül pedig választani kellett egy nevet a karakteremnek. Na ez igencsak nagy fejtörést okozott nekem, mert a saját nevemet nem akartam beleadni egy ilyen bugyuta játékba, így törni kezdtem a fejem. -Akihabara, Akibara, Akira... Akiba! Ez megfelelő, és mivel férfi nemet választottam a Yoshino, a Yoshina férfi megfelelője tökéletes lesz. Így született meg az Akiba Yoshino név. Már csak érvényesíteni kellett és már hopp, be is kerültem a játékba. Egy varázslatosan szép domb tetején álltam, amit egy-egy fa állt körül. A domb mellett egy út futott végig, ami egy közeli városba vezetett, amit most a Kezdetek városa néven emlegetünk. A játék szép volt, ahogyan minden ami körülvett engem benne, így már egy picit világosabb lett számomra, hogy miért is szereti ezeket a játékokat Tomoki, viszont elég volt a játszadozásból, ki kellett lépnem, mert indulnom kellett a versenyre ami várt rám. El is kezdtem keresni a Kijelentkezés menüpontot, azonban nem találtam sehol, belegondolva eleinte ezt nem a játék hibájának tekintettem, hanem saját tapasztalatlanságomnak. Azt hittem, hogy csak én bénázok és valahol ott van a Kijelentkezés is, majd hirtelen harangok szava csapta meg a fülemet, majd hamarosan arra kaptam fel a fejemet, hogy egy városba voltam bezsúfolva több ezer játékos közé.
- Mi a fene?! Hogy kerültem ide? Mi történik? Mondtam magam elé, bár látszólag mindenki értetlenül állt a dolog előtt, majd hirtelen az ég elsötétült és egy hatalmas csuklyás alak jelent meg előttünk. Óriási volt, akire a tömegben vergődők a "Játékmester" nevet aggatták. Egy kicsit meg is könnyebbültem, mert ha ő a játékmester, akkor csak meg kell kérdeznem tőle, hogy hogyan tudok kilépni a játékból. Ez a tervem azonban hamarosan füstbe ment, mert amikor az óriás beszélni kezdett, olyan dolgokat mondott, amint el se akartam hinni. *Nem lehet kilépni a játékból? Muszáj végigvinni ha ki akarok jutni? Ha itt meghalok, akkor a valóságban is? Ez csak egy rossz tréfa lehet, biztosan csak az!* Próbáltam nyugtatni magam, azonban egy képet mutatott a külvilágról, amelyben arról számolt be, hogy páran máris meghaltak annak köszönhetően, hogy szüleik megpróbálták levenni a Nerve-t. Ekkor pánik tört ki ez emberek között és menekülni próbáltak volna, azonban nem tudtak, mert a teret amin voltunk, egy burok vette körül. Végül egy tükröt adott mindenkinek a játékmester, melybe belenézve velem együtt mindenki kinézetét a valós alakjukra formált, ezzel engem is újra saját bőrömbe juttatva. Ezt követően a hatalmas alak eltűnt a burokkal együtt és az emberek pánikszerűen menekülni kezdtek a térről.
Akiba Yoshino- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 19
Join date : 2014. Mar. 05.
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Akiba Yoshino
by Kayaba Akihiko Csüt. Márc. 06 2014, 07:33
Szia!
Az előtörténetet elfogadom. Nem írtál tojás kinézetet, így az összes közül sorsoltam.
A tojásból egy Hiéna bébi kelt ki. (Ha más, gyakori petet szeretnél szólj nekem privát üzenet formájában. A gyakori peteket a bestiárium összesítőben találhatod meg.)
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2 (a pet élete élet/2)
Fegyverkezelés: 0 (a te és a peted találati esélye)
Erő: 0 (a te sebzésed)
Irányítás: 3 (a pet sebzése)
Kitartás: 0 (megegyezik a pet kitartásával)
Gyorsaság: 0 (megegyezik a pet gyorsaságával)
Speciális képesség: 0 (megegyezik a pet speciális képesség pontjaival)
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Állatidomár Kés ( - )
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Az előtörténetet elfogadom. Nem írtál tojás kinézetet, így az összes közül sorsoltam.
A tojásból egy Hiéna bébi kelt ki. (Ha más, gyakori petet szeretnél szólj nekem privát üzenet formájában. A gyakori peteket a bestiárium összesítőben találhatod meg.)
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2 (a pet élete élet/2)
Fegyverkezelés: 0 (a te és a peted találati esélye)
Erő: 0 (a te sebzésed)
Irányítás: 3 (a pet sebzése)
Kitartás: 0 (megegyezik a pet kitartásával)
Gyorsaság: 0 (megegyezik a pet gyorsaságával)
Speciális képesség: 0 (megegyezik a pet speciális képesség pontjaival)
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Állatidomár Kés ( - )
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.