Mikasa Ackerman

Név: Mikasa Ackerman
Nem: Nő
Kor: 17
Kaszt: Árnyharcos

Kinézet: Körülbelül vállig érő fekete színű egyenes hajam, a szemem színét én feketének mondanám, senki sem tudja igazán megállapítani, eléggé vékony vagyok 45 kg és 170cm magas vagyok, pont ezért nagyon könnyedén mozgok harc közben és máskor is. Nem éppen átlagos ruhákat hordok, inkább olyan darkos figura vagyok, de a szürkeségem nem ijeszthet meg senkit, hiszen nagyon cuki arcom van.

Jellem:Nem vagyok bőbeszédű, általában csöndben meghúzom magamat és a háttérbe vonulok. Nem vagyok barátkozós típus, de ha egyszer megszeretek valakit (ami elég sokáig szokott tartani), akkor sosem hagyom magára és az életem árán megvédem őt, mivel könnyedén megbízom bárkiben nem szeretek hatalmas csapatokban benne lenni, egyedül különben is hatékonyabban dolgozhatok és gyorsabban is. Egyik barátom arra tanított engem, hogy sose a múltba tekintsek, hanem a holnapba. De én nem így vélekedem erről, én a jelenre koncentrálok, elvégre a jövő változhat. Nem vagyok énközpontú, de azért foglalkozom magammal is, gyermekkerülőnek titulálnám magamat, bár ez a picurka jellemétől is függ.

Előtörténet: Egy vidéki családba születtem, a szüleim nem voltak befolyásosak, de nem is voltak szegények. Amit csak tudtak megadtak nekem és próbáltak olyan életet biztosítani, hogy ne legyen semmi gondom sem. Apukám nagyon magas volt, rövid fekete haja és kék szeme volt, a hangja pedig olyan magabiztosságot sugárzott, hogy nem féltem sose ha ő ott volt velem, nagyon erős volt és magabiztos, kiváló harcosnak és roppant jó vadásznak tudhatták be. Anyukám akkora volt, mint most én, derékig érő szőke haja és zöld szeme volt, amiből sugárzott a szeretet. Mindketten teljes szívből imádtak engem, de egy napon, amikor anyu és én haza jöttünk apuhoz, szörnyűséget találtunk az addig békés, családi házunkban. Apukámat láttam és egy férfit, az arcát is láttam, az a férfi  egy késsel átszúrta apukámat, és amikor észre vett minket, megindult felénk és végzett anyuval is, engem valamiért életben hagyott, majd elmenekült... Ezt 5 évesen nem tudtam felfogni, szüleim halála miatt engem egy másik családhoz vittek és ezentúl ott kellett élnem velük. Az új szüleim úgy néztek ki, mint én, fekete haj barna vagy fekete szem, valamint volt egy fiúk is, 7 éves volt. A család megjelenésén látszott, hogy gazdag és elkelő. Nagyon gyorsan hozzászoktam a nagyvárosi élethez, és ahhoz a gondolathoz, hogy van egy bátyám. A születésnapunk egy napon tartottuk, és ekkor kaptuk meg a Nerve Gearunkat és kezdtünk játszani. Először nagyon tetszett a játék, majd amikor azt mondták, hogy nem lehet kilépni nagyon féltem, különösen akkor, amikor azt is megtudtuk, hogy ha itt meghalunk, akkor a valós világban is meg fogunk halni. De a bátyám, nem engedte, hogy magamba zuhanjak és megígérte, hogy ha az élete árán is, de kijuttat engem innen. Játszani kezdtünk, de már az első héten szembe találtuk magunkat egy tucat vörös játékossal, a bátyám feltartóztatta őket, hogy én elmenekülhessek. Sikerült is, majd vártam, vártam és vártam, de nem jött utánam. Megnéztem, hátha látom a térképemen, de nem volt sehol, ekkor rá kellett döbbennem, hogy az én szeretett bátyám meghalt és egyedül maradtam ebben a játékban. Készítettem neki egy kis sírt az egyik erdőben, ahol megfogadtam, hogy nem lesz hiábavaló az áldozata és végig viszem a játékot. De a fájdalmat akkor sem tudtam egyhamar elviselni, végül rájöttem, hogyha csak sírok az a bátyámat is elszomorítaná, és nem halhatok meg. Nem, mert ha meghalok akkor senki sem marad aki emlékezhetne rá. Elkezdtem végre fejleszteni a képességeimet, hogy végre kijuthassam innen, vissza a szüleimhez.