Kwon Min-su

Név: Kwon Min-su
Nicknév: Crow
Nem: férfi
Kaszt: lovag
Kor: 18

Kinézet: 164 centi magas, kissé túlsúlyos, de nem annyira, hogy ne okozna neki komoly nehézséget a mozgás. Nyakig érő, fekete haja van, arca pufók, szemei barnák. Szemöldöke kifejezetten dús és vastag, kicsi orráról könnyen lecsúszik vastagkeretes szemüvege, így azt gyakran igazgatja.

Jellem: Alapvetően csendes, visszafogott fiú, első pillantásra olyannak tűnik, mint a ma született bárány. Azonban szociális fejlődésének elmaradása és lelki sebei hatására deviáns világnézete alakult ki. A saját kis világában él, a külső ingereket nem mindig fogja fel és ösztönei irányítják a viselkedését, nem a racionális gondolkodás. Nem jelent számára semmit, hogy a morális kódex szerint mi jó vagy mi rossz, csak a saját szemszöge szerint különbözteti meg. Ha megtetszik neki valami, elveszi; ha fenyegetést érez, aktuális lelkiállapotának megfelelően menekül vagy visszatámad, stb. Olykor-olykor bepöccen, erőszakos kirohanásai, dührohamai vannak, máskor teljesen normális és átlagos tinédzser. Érintésre fóbiás, de akkor is megijed és pánikol, ha hirtelen ő kerül valaminek a középpontjába. Kiszámíthatatlan és szeszélyes, éppen emiatt csapatban megbízhatatlan, utasításokat többnyire képtelen követni.

Képességek

Crimson Strike: Ez a swordskill sikeres találat esetén lökéshullámot okoz, mely megsebzi a célpont közelében található mobokat is, nem csak azt, amelyikre a vágás irányult. Az eredeti célpont teljes értékű sebzést kap az erő diszciplína alapján, a másodlagos sebzésben részesülők viszont csak a sebzésérték felét szenvedik el. A swordskill hatóköre alapjában véve 3 méter, és minden különleges képességre tett pont után fél méterrel bővül. Minden ötödik vágás után használható.

Előtörténet

2004. őszét írtuk, mikor Dél-Koreában, Changwon egyik kórházában megszületett egy kisfiú. Talán problémás életének előjele volt, hogy a köldökzsinór a nyakára tekeredett, de szerencsére nem lett belőle súlyosabb baj egy kis ijedtségnél, még császárra sem volt szükség. Szülei a Min-su nevet adták neki abban a reményben, hogy nevéhez hűen eszessé válik és szép pályát fut be életében. Olyat, amilyet édesapja is, hisz' ő sikeres ügyvéd volt, ennek köszönhetően pedig jó körülmények között élhetett a család, a fiú anyja pedig főállásban tudta nevelni a gyermeket. Mindez azonban csak addig tartott, amíg az apánál tüdőrákot nem diagnosztizáltak, a betegség pedig szétforgácsolta a családi békét is. Gyakorivá váltak a veszekedések, a szülők pedig végül külön költöztek. Min-sunak emiatt nem maradt több emléke az apjáról néhány foszlánynál, 7 éves korában pedig megkapták a hírt, hogy a kór elvitte a férfit az élők sorából. Mindannak ellenére, hogy alig ismerte, mégis komoly trauma volt tudat alatt a gyereknek apja elvesztése, de még inkább az, hogy csonka családban kellett felnőnie.
Mivel anyja munkára kényszerült, az elemiben egész napját az iskolában töltötte. Tanulmányi eredményei kiválóak voltak, versenyekre járt, kifejezetten okos és problémamentes diák volt. Számos barátja akadt, mondhatni belenőtt a környezetébe és hozzászokott a jóhoz. Ugyan szeme ekkortájt kezdett el romlani, szemüvege egyáltalán nem zavarta, bár a csúfolódást nem kerülhette el így sem. Aztán valami megváltozott, ahogy egyre gyakrabban lett áldozata az osztály kötözködő bajkeverőinek. Csendesebbé vált, hogy elkerülhesse a balhét, és ez többnyire be is jött neki, csak a leckéjét kellett odaadnia ehhez. Ám néhányszor így is előfordult hogy őt, és barátait megverték, vagy fojtogatták.
A középiskola egyszerre volt jó és rossz Min-su számára. Ugyan megszabadult a csúfolódástól és a verésektől, a mindennapi szorongás megmaradt, csak más váltotta fel a forrását: a magas elvárások. Mindig kitűnő volt, azonban sokkal nagyobb erőfeszítést kívánt tőle a középiskola, mint azt gondolta. Hiába volt jó feje, nem szokott hozzá a tanuláshoz, és a gyors kudarcélmények hamar elvették a kedvét. Szinte bármit tett, nem jöttek a pozitív eredmények, amire csak rátett egy lapáttal, hogy új osztálya sem fogadta be a csendes, visszafogott srácot. Megszokott környezetéből kiragadták, jellemének változása miatt pedig már nem létesített olyan könnyen kapcsolatot másokkal, csak felszínes barátságok alakultak ki közte és a többiek között, leginkább azokkal, akiket kiközösítettnek tekintett az osztály nagyobbik fele. Egyszer csak észre kellett vennie, hogy hozzá nemigen mennek oda beszélgetni, inkább ő csatlakozik másokhoz mintegy kibicként, néha-néha beleszólva a társalgásba, csak hogy ignorálják, amit mondott. A lányok is hiába kezdték érdekelni, közeledni nem mert hozzájuk és ők sem mutattak iránta érdeklődést. A harmadik év már szenvedés volt számára, eddig sem fényes jegyei még jobban leromlottak, és nem szívesen ment suliba, hogy azt hallja, ahogy osztálytársai olyan bulikat szerveznek, ahová őt nem hívták meg.
Úgy döntött, ő ezen nem akar még egyszer keresztülmenni, így nem folytatta a tanulmányait, kihasználta, hogy a középiskola hat évéből csak az első három kötelező. Anyja nem fogadta jól a döntését, a súrlódások következtében viszonyuk megromlott. Egy idő után már otthon sem érezte magát jól, a szobájába zárkózva töltötte az idejét. Mindet. Az internet világa felé fordult, fórumokon kötött ki lánynak kiadva magát, kitalált dolgokkal és értelmes hozzászólásaival ért el népszerűséget, ám sorsa nem kerülhette el ezeken a helyeken sem. Megfúrták féltékenységből vagy puszta szórakozásból, újonnan szerzett barátait is elvesztette. Persze ezek sem voltak mély barátságok, olyan sose volt neki. Időigényes foglalatosságot keresett, ahol nem sokat kellett másokkal kommunikálni, így kötött ki az MMORPG-k világában.
Olyannyira elmerült a játékban, hogy szobájából szó szerint csak enni és az új játékokat megvásárolni mozdult ki. Végre volt sikerélménye, hiszen a játékok garantálták neki a fejlődést, és eszéhez mérten rájött önmagától is a kifizetődő stratégiákra. Rövid időn belül függő lett, a valóságot jószerivel megtagadva alakított ki magának egy saját világot, amelyben ő volt a főszereplő végre, és nem mások kapták a rivaldafényt. Kialakultak nála betegsége első jelei, sokszor dührohamot kapott ha édesanyja ráparancsolt, hogy jöjjön vacsorázni vagy menjen aludni, és szinte csak akkor evett, ivott, vagy aludt, amikor már muszáj volt, mert nem bírta tovább a szervezete. Az utcára kimozdulni kész életveszély volt számára, többé már nem fogta fel, hogy ha elüti egy autó, akkor nem éled újra sérülések nélkül. Szép lassan átalakult a gondolkodása és az alapvető emberi normák helyett saját értékítéletet alakított ki.

2022-ben aztán megérkezett a piacra a NerveGear. Eleinte nem foglalkoztatta, bár figyelemmel kísérte a virtuális világba kalauzoló eszközről szóló híreket. Várt, ahogy több ezer másik játékos is. Arra, hogy megszülessen a VRMMO műfaja. Mihelyst szárnyra kelt a hír, hogy hamarosan megérkezik az első komoly program, mely kihasználja a FullDive-ban rejlő lehetőséget, azaz az SAO, azonnal megrendelte a konzolokra távolról sem emlékeztető eszközt, és megismerkedett a virtuális realitással. Bár jelentkezett a béta tesztre, ő nem volt azon ezer szerencsés között, akik megkapták a lehetőséget, így csakis a gyorsaságában bízhatott, mikor a játék ténylegesen a piacra került. Az évek folyamán igazán bámulatos szintre jutott a billentyűzete kezelésében, így még azelőtt sikerült megrendelnie az SAO szoftverét, mielőtt összeomlott volna a túlterheltségtől a programot korlátozott számban árusító hivatalos honlap.
Aztán elérkezett a nagy nap, Min-su, azaz immár Crow pedig az elsők között volt, akik felléptek a szerverre pontban délután egykor, Aincrad megnyitásakor. Nagyon furcsa volt számára, hogy nem egy monitor előtt üldögél, hanem a saját szemével, fülével, tapintásával tapasztal, ez időlegesen ijedtséget is okozott a számára. Mire azonban felocsúdott és túljutott a kezdeti sokkon, melyet a világgal való ismerkedés jelentett, már szinte be is esteledett. Éppen azon volt, hogy elhagyja a várost és megtámadja az első szörnyet, ami szembejön vele, mikor a kényszerített teleport visszavitte a főtérre. Csak itt értesült róla, hogy eltűnt a Kilépés gomb, hiszen neki eszébe sem jutott, hogy keresse, viszont a nagy tömeg olyannyira feszélyezte, hogy inkább a tér szélére húzódott, az egyik oszlop mellé. Innen figyelte, ahogy Kayaba Akihiko megjelent és ismertette a játékosokkal a bugnak tűnő jelenség miértjét. Nem fogta fel a mondandóját, ahogy sokan mások sem. Őt azonban nem az érdekelte, hogy mi is áll ezek mögött a szavak mögött, hanem az foglalkoztatta, hogy avatarja eltűnt, és a kapott tükörből a saját arca nézett vissza rá. Eszébe jutottak emlékei a sok csúfolódásról, és kétségbeesetten nézett körbe, de látva, hogy senki sem törődik a külsejével, végül megnyugodott. Hangulata lassan átalakult, ahogy a játék mindenható urának szavai bekúsztak elméjébe és gyökeret eresztettek ott - kicsit más felfogásban, mint mások esetében. Ő úgy gondolta, itt van egy játékban, ahol naphosszat játszhat anélkül, hogy bárki is zavarná és ez boldogsággal töltötte el, miközben körülötte kitört a pánik. Akármerre nézett, mindenfelé rémült, értetlen tekintetű embereket látott, ő azonban halványan mosolygott és rohangálás helyett higgadtan indult el egy fogadót keresni magának, ahol megszállhat az éjjelre. Sok izgalom érte, ettől pedig elfáradt. Pedig gyakorlatilag semmit sem csinált...