Braien Kinni

by **Braien Kinni** Pént. Nov. 15 2013, 18:51

Név: Braien Kinni
Nem: Férfi
Kaszt: Íjász
Kor: 25

Kinézet: Erőteljes férfias vonások jellemzik, bőre egy árnyalattal világosabb, mint az átlag embereké, felsőteste jól kidolgozott, világosra festett hosszú haja zölden csillogó huncut szemeivel, és pajkos mosolyával tökéletes kontrasztot alkot.

Jellem: Egy arrogáns bunkó. Legalábbis elsőre mindenki ezt mondaná róla. Ám aki jobban ismeri, tudja, hogy a külső egy vajszívűnek talán nem mondható, ám mindenképpen érző egyént takar. Könnyen megtalálja a közös hangot akárkivel - amiben persze fontos szerepet játszik lehengerlő mosolya, és előnyös kinézete is. Kedveli a nagy társaságokat, partikat, baráti összeruccanásokat, ilyesmire mindig vevő. Számára egy nagy buli az élet. Nem igazán érdeklik mások érzései, csak a saját jóléte a fontos számára. Sokszor elutasítóan bánik másokkal, ha éppen kedve úgy diktálja. Ám ha valakit egyszer már komolyan megkedvelt, akkor mindenképpen védelmezi azt, minden áron - no meg persze azt kivételes bánásmódban is részesíti. Kora ellenére egyáltalán nem érett, inkább szórakozott típus. Nem valami földhöz ragadt, sőt.. Bár annyi spangli mellett az már csat természetes, hogy folyton száll.

Képességek
Majd pályázatban.

A téli tájon hideg szél süvített végig, magával sodorva a varjúk vészjósló károgását. A hideg csendben fagyos jégcsapok csilingelésére jártak táncot a hópelyhek. És ezen a napon egy otthonos kis házban gyermek sírás élete töltötte meg a teret. A kandallóban ropogott a tűz, barátságos fényt kölcsönözve a kicsiny szobának. Ez volt a mi kis otthonunk, és ez volt az a nap, amikor először hazavittek szüleim a kórházból. Az idő, a természet, minden az elmúlást hirdette, ám mégis egy új élet vette kezdetét akkor és ott.
Mit is mondhatnék gyermekkoromról? Átok rossz voltam mindig is. A felnőttek csak úgy mondták, eleven. Mindenben rosszban benne voltam, már amibe egy olyan picike kis településen kerülhet az ember fia.
Igen, elég csöpp kis helyen éltünk, ahol mindenki élete a gyárak körött forgott. Ugyanis a mellettünk elterülő pusztán hatalmas gyáróriások öntötték magukból füstös mérgüket. És ez kérlek szépen, ez volt a mi éltetőszerünk. Itt szinte minden ember ezeken a helyeken dolgozott.
Apám éjszakai műszakos volt a gyárban, anyám nappal dolgozott ott, mint ahogy a szomszédban is a felnőttek a gyárban dolgoztak, meg az ő szomszédjukban is. Mondom, itt minden e körül forgott. Nem is értem, hogy volt a szüleimnek ideje a gyerekekre - pláne nem a létrehozásukra. Ugyanis nem én voltam az első szülött, és nem is az utolsó. Három idősebb leánytestvérem volt már, és engem követett még két kis srác. A lányokkal nem sokat törődtem, kivéve Silviaval, aki éppen egy évvel volt idősebb, mint én, és akit igazán a nővéremnek mondhattam mindig. Amolyan anya kettő volt ő. A másik két nővérem mindig egymással volt elfoglalva, és - ahogy a lányoknál az szokás - folyamatosan veszekedtek. Az öcséimmel jól elvoltunk, együtt lógtunk, játszottunk. Bár a legkisebb egy nyamvadék volt. Tipikusan az a nyalifali legény, aki mindig megírja a háziját, és mindig elnézést kér, ha fingik. Szóval ez volt a mi "kis" családunk. Elég szegények voltunk - hisz hogy ne lettünk volna azok, amikor szüleim keresetéből hatan nevelkedtünk.
Az iskolát rühelltem. Ugyanabban a klasszikus értelemben utáltam, mint az összes többi gyerek a földön. Egyetlen egy pont volt, amit szerettem a suliban, az pedig a négy órai kicsengetés. Meg kell mondjam, eszes sem voltam, legalábbis jó tanuló biztosan nem voltam. Rá sem bírtam nézni a könyveimre, és rendszerint el is késtem az órákról. És ha már az anyag elejét nem írtam le, akkor minek írjam a végét? Cöhh.. Legalább takarékoskodtam a füzettel.
Mint említettem, a napjaim fénypontja az volt, amikor elindulhattam haza. Vagyis mégsem oda. Ugyanis azt is említettem, hogy átok rossz kölyök voltam. Szóval elindultam csavarogni mindenfelé. A bűnözésre is hamar rákaptam - hisz hogy ne tettem volna, amikor olyan szegények voltunk, hogy zsebpénz nemigen jutott nekünk, gyerekeknek. Igazából pitiáner dolgokat tettem, először csak almát loptam az egyik bácsi kertjéből, azt sem adtam el, hanem mindig megettem - ugyanis folyamatosan éhes gyomromat örültem, ha megtölthettem. Még a rohadtakat is sokszor befaltam, ami legtöbbször ahhoz vezetett, hogy a wc-n kuksoltam utána egész nap. Apró, ehhez hasonló lopásokba keveredtem bele. Illetve a megüresedett házakat jártuk Bill haverommal folyamatosan. Imádtam ezeket! Végre kiélhettem magam valamin. Amit csak találtunk darabokra szedtünk, szétromboltunk az ilyen helyeken. Ez volt számunkra a paradicsom. Az egyik kiégett, régi, rozoga házat aztán megtettük bázisunkká. Igazán a szívemhez nőtt a hely. Mindig oda jártunk suli után, meg suli előtt, sőt, suli helyett is.
Hamarosan rákaptunk a dohányra, és alkoholra, mint a hozzánk hasonló jó gyerekek általában. Ez vezetett alvilági korszakom új szakaszába. Mivel nem volt pénzünk, így loptunk. Először csak keveset, de aztán mindig többet, s többet akartunk. Egyszer sikerült kirabolni egy boltot. Az nap annyit szívtunk a kis házban, hogy úgy nézett ki a füsttől, mintha újra felgyulladt volna. Felemelő érzés volt. Egészen addig, míg meg nem hallottuk a rendőrautókat. Persze az alkohol kábulatában a fene sem tudott menekülni. Így történt, hogy még nem esett le a tojáshéj a fenekemről, de a bíróságon kötöttem ki. Nem volt valami jó mulatság. Azokban a hetekben nagyon sokat hallottam a sittekről, és hogy mik folynak arrafelé. Felkészültem arra, hogy ha kell, inkább nem zuhanyzok, de én le nem fogok hajolni azon a helyen. Amilyen nyamvadt, és lányos voltam, no meg akkoriban hosszú hajat hordtam, hogy rocker énemet a világ is lássa.. Szóval nem, semmi kedvem nem volt oda menni. Fiatalkorúak börtöne, rendes börtön, kutya valaga..
De megúsztam. Nem tudom, hogyan, de sikerült kimenteni azt a szőrös valagamat a pácból. Megfogadtam, hogy rendes munka után nézek, és a többi.. De ahogy az a hozzám hasonlóknál lenni szokott, nem bírtam valami sokáig.
Először anyám szerzett nekem egy állást a vágóhídon. Fasza jó meló volt. Imádtam. Rögtön beraktak a coca ölő részre. Ez abból állt, hogy pár nyomorult behurcolta az élő állatot, nekem meg a fejére kellett raknom egy kis szerkezetet, megnyomni egy gombot, és a szerkezetből hihetetlen erővel kilövellt egy hegyes cucc. Ha szerencsénk volt, az állat ettől feldobta a pacskert. Ha nem, akkor bedühödött, és a lefogó emberek olyankor többnyire súlyos sérüléseket szereztek. Nem tudom, én hogyan úsztam meg mindig, de sosem lett semmi bajom. Aztán összevesztem az egyik dolgozóval. Az egész úgy történt, hogy ebédnél az a... szóval ő belém kötött. Én meg lekevertem neki egy pofont. Aztán még egyet. De mint kiderült, ő volt az egyik felettesem. Így történt, hogy kirúgtak.
A következő melóm nem jelentett még ekkora kihívást sem. Egy gyárba mentem - hova máshova - ahol egy ipari zsírtalanító mellé osztottak be. Kaptam egy zsákot, amit bele kellett dobnom egy vegyszerektől bugyogó tartályba, ami megtisztította őket. Ennyi volt a feladatom. A vegyszerek természetesen mérgezőek voltak, ott is állt mellette egy tábla: Figyelem! Különösen veszélyes! Védőmaszk viselése kötelező! Soha ne hajoljon a tartály fölé!
Megkérdeztem, mi van benne. Kiderült, hogy diklór - metán. Elgondolkodtam rajta: hümm, vajon ettől a cucctól.. be lehet tépni? Úgyhogy egyik alkalommal lehúztam a maszkomat, és a tartály fölé hajoltam. *szip* Vááááááóóó! Pont olyan volt, mint szipuzni, csak százszor jobb. És olcsóbb is, mint a kocsmába járni.
Attól kezdve minden nap a tartály fölé hajoltam. Majd napi kétszer, háromszor, legutoljára öt percenként. Nemsokára ott tartottam, hogy nem tudtam, hol vagyok, el kezdtem énekelni és hallucinálni, de ez sem tántorított el. Akkorra már muszáj volt szippantanom. Aztán egyszer összeestem. A főnök azt mondta: Hívják ki a mentőt, és soha többé ne engedjék be ide ezt az idiótát. Na hát így lettem munkanélküli megint.
Ezek után csak tengődtem. Anyámék pénzéből éltem. A többi testvérem már rég dolgozott, nővéreim már családot alapított, és mind elköltöztek otthonról. Csak én lógtam még a szüleim nyakán. Akkoriban kezdtem el őrülten nőzni. Nehogy már otthon kelljen aludnom! A haverommal azzal szórakoztunk, hogy próbáltunk minden este elcsábítani egy spinét, hogy vigyen fel magához. Sikerült, hogy az életbe ne! Addigra már otthon komolyan neki álltam gyúrni. A bűnöző szakmában muszáj volt. Mert persze valahogyan meg kellett szerezni a napi drog adagomat. Rászoktam a kokszra is. haverom egyik este hozott fel, és megkínált. Hát persze, hogy elfogadtam! Úgy éreztem, a mennyekben vagyok. Csakhogy a következő alkalommal sokkal kevésbé volt jó a hatása, aztán még kevésbé. És én többet, és többet akartam.
Közben anyám beíratott valami iskolába. Nem tudom, hogyan, de elvégeztem. Így aztán elmentem vízvezeték szerelő segédmunkásnak. Nem volt az én műfajom. Közben gitározgatni is kezdtem, és továbbra is a rock őrültje voltam. Első példaképként Ozzy Osbourne-t választottam. És hogy miért? Mert ugyanolyan nyamvadék élete volt egy lepukkant, gyárak melletti kis faluban, mint nekem. Az angliai Aston nem sokban különbözött az én lakhelyemtől. Én is neki álltam énekelni, de ez nem jött be. Nem volt tehetségem ehhez. Inkább a gitározást kezdtem el erőltetni. Nem akarom magamat dicsérni, de nagyon jól ment. Hamarosan csatlakoztam egy zenekarhoz. De hamar ki is léptem. Nem volt az igazi az egész. Szerencsétlenek voltak, akik csak a drogokkal foglalkoztak. Na persze én is szívtam rendesen, de nem annyira, mint ők. Aztán feladtam egy hirdetést a helyi zene boltban. Sosem gondoltam volna, hogy bejön, de egy nap, hónapokkal később, csengettek nálam. Nem tudtam, mi a fent kereshet a kapualjban két bőrdzsekis fazon, mivel addigra rég elfelejtettem a hirdetést. De csessze meg, bejött. Meghallgatták a játékomat, és bevettek maguk közé. Az volt életem fénypontja.
Először csak helyi kocsmákban játszottunk. Nem törtünk nagyra, nekünk ez is elég volt. Sokszor csak az aznap esti pia adagra volt elég a keresetünk. De mi ettől is boldogok voltunk. Akkoriban letettem a lopásokról is végre. Éreztem, hogy beindult a szekér. És nem is kellett sok, egy komolyabb koncertet adhattunk végre. Emlékszem, rohadtul féltem. Majdnem a gatyámba piszkítottam, ahogy megláttam a közönséget. De végigtoltuk zökkenő mentesen, és utána a felhők között jártunk az örömtől. Hát még amikor megkaptuk a fizetést.
Ezek voltak az első lépések a híresség felé. Nemsokára bejárták a dalaink Angliát, és felkerültünk a legjobb előadó válogatáson a tizenkettedik helyre. Ez számunkra hatalmas dolog volt. És ennél még csak feljebb volt..
A menedzserünk turnékat szervezett nekünk. Akkoriban már volt elég pénzünk, hogy megvegyünk magunknak drogot, piát, nőt.. Amit csak akartunk. Menő cuccokban, és menő verdával nyomtuk. Persze az engem full nem érdekelt, miben is utazok, amikor általában szétszívtam a fejem. Ez volt az életem. Drogok, zene, és nők. És mindegyiket megkaptam. Előbbit pénzért, másodikat mert tehetséges voltam, harmadikat meg mert jóképű. Ez elég is volt az élethez. Elégnek is kellett volna lennie.. De én többet akartam.
Elkezdtem akkoriban furcsa dolgokba kezdeni. Egyszer volt, hogy vásároltam egy halom tyúkot, kiraktam őket egy beton ketrecbe, csak mert tesztelni akartam, meddig maradnak életben étel nélkül. m egy este meguntam a kotkodálást. Úgy, ahogy voltam, egy szál alsógatyában és köntösben kimentem a kertbe, elővettem a fészerből egy tartályt, melyben benzin volt, megtöltöttem apám puskáját, és irány a tyúkól. Közben rágyújtottam egy spanglira is.
Megcéloztam a tyúkokat, és bumm! Élveztem. Újra bumm! Kinyiffant, élveztem. És újra, meg újra, meg újra. Nemsokára mindent csirke tetem darabok, vér és toll borított. Engem is. Akkor ráöntöttem a halomra a benzint, szívtam egy utolsó slukkot, majd a tetemek közé dobtam a cigim. Buuuuuuuuuuuuuuuumm! És minden lángokban állt. Viszont akkor vettem csak észre, hogy az egyik nyavalyás valahogy megszökött. Gondolom, kirepült, vagy a fene sem tudja. A lényeg, hogy idegbajosan ott futkározott az udvarban. Nekem meg tyúk gyilkolhatnékom volt. Így végül fogtam egy baltát, a fejem fölé emeltem, és ordítozva üldözőbe vettem. Ekkor jött ki a szomszéd néni az üvöltözésre.
Képzelem, milyen lehettem, csirke vérrel beborított fürdő köntösben, tollakkal a hajamban, baltával a kezemben, ordítozva, futkározva. De ő csak annyit mondott:
- Üdvözlöm szomszéd! Látom megint bulizik.
Ilyen voltam akkoriban, és ilyen vagyok most is. Mert hogy félreértés ne essék, ez a múlt félévben történt. Akkoriban jött ki egy új játék valami sisak izé. Az emberek megőrültek érte, mindenhol ezt nyomatta a sajtó. És mert imádtam furcsa dolgokkal játszadozni, meg mert minden menő cuccot meg akartam szerezni, megkértem a menedzserem, hogy szerezzen nekem egyet. Ekkor már készítettük az új lemezünket a bandával, és ő szervezte az Amerikai turnénkat. De engem ez nem foglalkoztatott, csak az a menő játék kellett. Elkezdtem japán órákra is járni, nem mintha annyira beszélgetni akartam volna a többi játékossal, csak azért mégis.. Mert mi van, ha minden szöveget azon a nyelven írnak? Meg amúgy is... Néha egy-két szó nem árt. Buli volt az a sok krikszkraksz elsajátítása. Pláne betépve. Na mindegy, valahogy végül sikerült úgy-ahogy a nyelv megtanulása, és a játékot is megszereztem. Épp turné közepén voltunk, és én úgy döntöttem az egyik koncert előtt, hogy kipróbálom. Mert miért ne? Szóval feltettem a sisakot, meg minden, a beállításos résznél megkérdeztem a spanokat, hogy mi legyen a kasztom, vagy mi. Azt mondták, legyek íjász, mert az buli. Így az lettem. Aztán beléptem, és...
Főtér, furi fickó, és furi arcok. El nem tudom mondani, mennyi csíkszemet láttam hirtelen egyszerre. Szokásomhoz híven baromira nem kötött le, amit a hatalmas alak mondani kívánt, meg meg sem kíséreltem lefordítani. Mert ez nekem kínai.. vagyis japán. Szóval inkább az arcokat tanulmányoztam, ami egészen mókás volt. Nem tom, miért, de hirtelen mindenki olyan elveszett képet vágott, mintha épp az anyját temetnék. Vagy rosszabb.. Aztán mindenki elővette gy tükröt, és bumm, átváltoztak. Ezt nekem is ki kellett próbálni. Szóval utánoztam őket, és tádá.. Én, én voltam, a legteljesebb sajátos macsó alakomban. Ennek a cuccnak a grafikája nagyon menő. Viszont várnak a rajongók egy menő sok ezer fős koncira. Na szóval... most akkor kilépés. De azt hogy a ... kell? O.O Valaki! Segítség!
Sorra rázogattam meg az alakokat, hogy segítsenek már a nagy Braiennek kijutni a saját fellépésére, de basszus senki sem volt oly kedves, hogy segítsen. Hogy a tudod mi a tudod hova.>.< A menedzserem ezért ki fog nyírni..

Ha bármily hasonlóság van ez, és Ozzy (John) Osbourne élete között, az direkt van.^^

by **Kayaba Akihiko** Szer. Dec. 11 2013, 22:37

Szia!

Az előtörténetet elfogadom.

Nos, mivel elfogadtam az előtörténetedet leírom, hogy miket készíts elő a játékhoz.

A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit az íjász alapra, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 1
Erő: 0 (Ennek a fele a közelharci sebzésed, a másik fele pedig hozzáadódik a nyilad sebzéséhez)
Irányítás: 0 (A nyilaid sebzése)
Kitartás: 0
Gyorsaság: 3
Speciális képesség: 0
Fegyver: Íj
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod ki.

A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.

Kezdő Íj (felszerelt, +1 irányítás)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)

Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.

És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.

Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.

Braien Kinni

Braien Kinni

Re: Braien Kinni