Will Carter

Név: Will Carter
Nem: Férfi
Kor: 20
Kaszt: Harcművész
Kinézet: Rövid barna haj, zöld szemek. Átlagos szálkás testalkat, átlagos magassággal párosítva. Hátán és derekán műtéti hegek láthatóak. Külsejét gyakran hanyagolja el, mert az számára sokad rangú.
Jellem: A technika és az emberek társaságánál sokkal jobban szereti a természet békéjét és az állatokat. E miatt nehezen alakít ki komoly emberi kapcsolatokat, pedig egy kedves életvidám és jóakaratú ember. Mindig igazat mond, betartja az ígéreteit, előszeretettel segít a rászorulóknak, szemrebbenés nélkül szót emel az igazságtalanság ellen. Kíméletlenül fellép a gonosszal szemben, de rendkívül könyörületes.
Képesség: Képes átugrani a térben, ruhájával és esetleg egy vele fizikai kapcsolatban álló korlátozott tömegű anyaggal együtt. Ugráskor belép egy másik, egyelőre ismeretlen természetű térbe ( a játékon belül ), átutazik rajta, majd bizonyos távolságra kiindulási pontjától visszatér az alapértelmezett térbe. Visszatérésének pontját tudatosan határozza meg. A folyamat olyan gyorsan megy végbe, hogy nem is érzékeli a másik térben tett utat, ezért itt egy tudatalatti, természetes iránykereső érzék segítségével halad. A folyamatot mentálisan indítja el. Mikor eltűnik ugrás során, égő kénre emlékeztető szagot hagy hátra. Ez a szag az idegen tér légköréből származik, azalatt szökik át, míg az átjáró nyitva van. Minden ugrást tompa csattanás kísér, amint a környező levegő betódul a kiindulási ponton keletkező vákuumba. Minél nagyobb távolságra ugrik, annál nehezebb és fárasztóbb megtennie azt. Könnyebben ugrik észak-dél (a világ gravitációs erővonalai mentén), mint kelet-nyugat irányban (merőlegesen az erővonalakra). Függőlegesen felfelé ugrania nehéz és veszélyes, viszont kivitelezhető. Továbbá rendelkezik egy rendkívül korlátozott érzékkel is, mely megakadályozza, hogy például lába a talaj szintje alatt materializálódjon. Mivel azonban a képessége korlátozott, soha nem ugrik olyan helyre, melyet nem lát, vagy nem látott előzőleg, ekkor ugyanis fennállna a veszély, hogy teste részben vagy egészben egy szilárd tárgyon belül materializálódik. Ilyen esetben valószínűleg belehalna sérüléseibe. A folyadékokat és a gázokat azonban automatikusan kiszorítja, mikor megérkezik az ugrás végén. Lendülete végig megmarad az ugrás alatt, érkezése pillanatában éppen akkora lesz tehetetlenségi nyomatéka, mint indulásakor. Ezért aztán, ha például nagy magasságból zuhanna lefelé, nem menekülhetne meg a talajra ugorva, hisz sebessége ugyanakkora maradna, mint ugrása előtt.

Előtörténet:

Will Carter-t korán sem lehetett egy átlagos srácnak nevezni. Kilógott a korabeli fiúk közül. Sohasem kergette a lányokat. Nem nyúzta a billentyűzetet vagy a kontrollert. Soha egy rossz szava nem volt a szüleihez. És még sokáig sorolhatnám a megannyi pozitív hiányosságát a napjainkat bitorló fiatal generációval szemben, de nem teszem, hiszen ő sem volt makulátlan. Kifejezetten pocsék tanuló volt, hiszen kerülte az iskolát. Miért? Hogy a közeli erdőben barangolhasson. Imádott a rengetegben barangolni és ugrálni a fákon. Arról nem is szólva, hogy csak ilyenkor volt az állatokkal, akiket barátjának tudott tekinteni.
A munkásosztályt erősítő szülei persze sohasem rótták fel neki az iskolakerülést. Túl fáradtak voltak már ahhoz, hogy egyetlen gyermeküket is bántsák abban a kis szabad idejükben. Inkább annak örültek, hogy a gyermekük nem veszett el a modern világ pöcegödrében. Egészen egy bizonyos napig...
Egy nap ugyanis Will szokásához híven kiment az erdőbe. Majmokat megszégyenítő ügyességgel és sebességgel ugrált egyik fáról a másikra, mígnem egy öreg ág meg nem adta magát. A száraz ág hangosat reccsenve letört a fiú súlya alatt, aki alázuhant, s nagyot nyekkent a fölre érve. Hirtelen alig kapott levegőt. Sajgott mindene, látása pedig a fájdalomtól elmosódott. Nyögdécselve próbált felkelni, de teste cserben hagyta, s nem engedelmeskedett neki. Hosszú percekig, órákig feküdt a földön magatehetetlenül, mígnem egy arra járó turistacsoport rátalált. Ők aztán gyorsan tették már a dolgukat, de mindhiába. Mindhiába hiszen az orvosok is tehetetlenek voltak. A zuhanás következtében Will csigolyái súlyosan sérültek, s műtétek tucatjaival mindhiába hozták helyre őket, a fiú teste mindörökre béna maradt. A szülők teljesen összetörtek, amikor megtudták, hogy gyermekük nemhogy járni nem tud már soha, de teljesen mozgásképtelenné vált.
Keservesebbnél keservesebb napok, hetek hónapok jöttek a család számára, ahogy gyermeküket gondozták. A mindig megszakadt, amikor a tolószékben magatehetetlenül ülő gyermekükre néztek. De nem csak az ő szívüket tépte a bánat, hanem Will-ét is. Aggódott a szüleiért, hogy ezek után hogyan élnek tovább. És sajnálta, hogy soha többé nem térhet vissza a barátai közé. Soha többé nem futhat a fák között, versenyezve az őzekkel. Ő tulajdonképpen már halott volt, s csak az elméje kapaszkodott konokul a világba. És talán nem is hiába...
Teltek a hónapok, és lehetőség nyílt rá, hogy Will ismét igazán élhessen. A hírek arról beszéltek, hogy megjelent egy virtuális valóságban játszódó játék, amiben a játékosok tulajdonképpen egy második életet élhetnek. Megannyi vita után a szülők döntésre jutottak. Nehéz szívvel, de eldöntötték, hogy adnak gyermeküknek egy második lehetőséget a teljes életre. Beszerezték hát ezt a játékkonzolt, abban bízva, hogy sanyarú sorsú gyermekük élete így ismét jobbá válhat, mert ők is tudván tudták, hogy Will-t még náluk is jobban megviseli, hogy lebénult.
A magatehetetlen Will persze nem értette, hogy mi folyik körülötte. Csupán elindították az ágya mellett a furcsa konzolt. Megnyomtak pár gombot, majd a fejére adtak egy furcsa sisakot. Szülei könnyes szemmel köszöntek el tőle, úgy mintha ez lett volna az utolsó alakom, hogy látják egymást.
Aztán Will Carter-t vakító fehérség lepte el, ami szerteoszlása után egy rendkívül különleges helyen találta magát. Mintha csak egy mesekönyvbeli városban ácsorgott volna. Igen. Ácsorgott. Újra tudott járni, beszélni, és minden mást is, amit a balesete elvett tőle! Will hosszú idő után újra teljes szívéből boldog volt, s a végtelen örömében egyetlen kérdést sem tett fel, hogy ez az egész csoda miként volt lehetséges.