Inori

by **Yurihime** Hétf. Szept. 23 2013, 22:14

Az ősz borús időt hozott, és a felhők mintha a szívem elől is eltakarták volna a napfényt. Vastag takaróként borultak rá, áthatolhatatlan akadályt képezve az elmúlt napokban. Egy utolsó pillantást még vetettem a sűrű szürkeségre, majd beléptem a Black Iron kastély kapuján és az emlékmű felé vettem az irányt, ahogy minden egyes nap, mióta Aincradban fogságba estem. Immár azonban nem csak Senpai neve miatt voltam itt. Hála Kami-samának továbbra is épségben leledzett, ám volt egy másik név, melynek tulajdonosa még talán közelebb is állt hozzám rég nem látott barátnőmnél, és immár... immár át van húzva a neve. Megálltam a tábla előtt, pillantásom pedig rátévedt Lewis-sama nevére. Néhány nappal ezelőtt még csupán tévedésnek gondoltam, avagy bíztam a csodában, hogy egyszer majd viszontlátom hősies lovagomat, hiába láttam a megkarcolt betűket. Mostanra azonban elfogadtam, és talán képes voltam felfogni is, hogy elveszítettem őt, akárcsak Otou-samát.
A gyász erős marka szorongatja nyakamat, azonban életemben először úgy éreztem, hogy nem kell egyedül megküzdenem valamivel. Régebben biztosan elzárkóztam volna, hiszen nem szerettem másokat aggasztani, önzőségnek gondoltam, ha a figyelem rám összpontosult. Bár továbbra is úgy gondolom, hogy nem vagyok méltó, nem érdemlem meg, ráébredtem, hogy azzal nem csak magamnak, de másoknak is ártok, ha nem fogadom el a felajánlott segítséget. Márpedig a segítő kezek ott voltak előttem, Hinari-sama, Yuichi-sama vagy éppen Askr-sama... velük mind megoszthattam a terhet, miért cserébe ugyanígy tettek ők is, s ezzel elszakíthatatlan kötelék alakult ki közöttünk. Rendkívül hálás voltam nekik és a Justice League minden tagjának, amiért nem hagytak magamra. Szükségük van rám, s nekem is rájuk. Mindezt pedig nem másnak köszönhettük, mint magának Lewis-samának, aki kemény munkájával felépítette ezt a közösséget, és eszméit megosztván velünk kialakította bennünk azt a gondolkodásmódot, mellyel elérhettük az együvé tartozás szent érzését.
Megfogalmazódott azonban bennem egy kérdés, melynek megválaszolása nélkül nem léphettem tovább. Lewis-sama útmutatása nélkül merre induljak tovább? Idealizáltam őt, példakép volt számomra, ki megmutatta, hogy a célom nem elérhetetlen. Másoknak szentelte az életét, megvalósította azt, amit a valós világban nem tudott. Boldog volt, mert azt csinálhatta, amit szeretett, és mikor erre rájöttem, már nem fájt annyira az, hogy elveszítettem. Felnéztem rá, de ez nem jelentette azt, hogy nekem is ugyanazt kell tennem, amit neki. A Justice League nélküle már sosem lesz ugyanaz, ahogy nekem sem az ő útját kellett járnom, hanem a sajátomét. Lewis-sama öröksége ugyanis nem a módszereiben rejlett, hanem abban, hogy megvalósítsam önmagamat és azt tegyem, amit a szívem diktál. Akkor fog továbbélni a szívemben, ha megtalálom a saját ösvényem, ahogy azt ő is tette. Ám, hogy ezt megtehessem, nem maradhattam ugyanaz, aki eddig voltam. Nem követhetek örökké másokat, nem helyezhetem mások akaratát folyton az enyém elé. Ha nem teszek semmit, azzal nem segítek senkinek.

Lehajtottam a fejem, és két kezemet összetéve elmondtam magamban egy imát. Kérlek, Kami-sama, óvd meg lelkének boldogságát a túlvilágon is. Mert ugye boldogan haltál meg... Lewis?

by **Yurihime** Csüt. Dec. 23 2021, 22:20

Kopogás hallatszik Leo szobájának ajtaján, mögötte egy kissé nyugtalan Hime álldogál, kezében egy tálcával és rajta néhány teakészítéshez szükséges eszközzel.

Fogalma sincs róla, ki keresheti közvetlenül a szobája ajtajánál és miért, úgyhogy a kelleténél picit idegesebben rántja fel az ajtót, hogy megnézze, mi lehet a gond.

Kicsit hátratántorodik, még az edények is megcsörrennek a tálcán, de aztán Hime egy pillanatra behunyja a szemét, és felveszi a szokásos mosolyát.
- Elnézést kérek a zavarásért, Leonard-sama. Alkalmas most? ^.^

Elhalványodik arcán az idegesség, helyette csöppnyi zavar költözik rá, ahogy rájön, hogy a szobája nem csak vendégfogadásra alkalmas állapotban nincs, de gyakorlatilag hely sincs, ahová leültesse a lányt. Vajon nem kéne átköltöznie valamelyik nagyobb szobába?
- Persze, de... Öööö... Nem megyünk le a konyhába?

Szinte hallani, ahogy egy kisebb kavics leesik a szívéről, de aztán a javaslatot meghallva kissé zavarba jön.
- Ah... én... szóval a segítségét szeretném kérni, Leonard-sama, de sajnálatos módon a konyha nem alkalmas helyszín ^.^"

Rövid ideig hezitál, aztán félreáll az útból és beengedi a lányt. Egy mozdulattal berúgja az ágy alá az egyik ott felejtett szennyesruha kupacot, majd rámutat a bútordarabra.
- Nem igazán van székem vagy kanapém, szóval csak ide tudunk leülni. Valami baj van?

Óvatosan belép a szobába, és kicist pislogva veszi tudomásul a rendetlenséget... talán majd valamikor beoson ide, hogy meglepje Leonard-samát.
- Úgy vélem a "baj" egy kicsit erős megfogalmazás... inkább csak tanácsért jöttem, ha nem baj ^.^ - nem zavartatja magát, a sarkára ülve kényelmesen elhelyezkedik a padlón, és leteszi maga elé a tálcát.
- Ha szabad megkérdeznem, milyen teát szeret? Nem tudtam eldönteni, milyet készítsek ^.^"

Teljesen lesápad, amikor Hime a padlóra próbál ülni, gyorsan elkapja a kezét, hogy megakadályozza a mozdulatban, aztán a szekrényhez lép, hogy legalább valamilyen plédet vagy párnát előhalásszon belőle.
- Ezen talán kényelmesebb lesz - morogja elégedetlenül és leül ő is a lány mellé a földre. - Nem tudom.. Azt hiszem, mindegyiket ugyanúgy szeretem vagy nem szeretem. - veszi át a tálcát, hogy Hime leülhessen, aztán leteszi maguk elé és érdeklődve birizgálni kezdi a tea készítéshez használt különös kis tárgyakat.
- Mondd nyugodtan, miben segíthetek.

- Hálásan köszönöm ^.^ - fogadja ragyogó mosollyal a párnát, azzal valamennyire tényleg kényelmesebb, majd a választ hallva bólint, és nekiáll szorgoskodni a teakészlettel.
- Köszönöm, hogy ilyen megértően áll hozzá, és előre is elnézést kérek, amiért a problémáimmal terhelem Leonard-samát, de nem tudtam, kihez máshoz fordulhatnék ^.^ - kezd bele a magyarázkodásba, talán az is érződik rajta egy kicsit, hogy nem feltétlenül tudja, hogy kezdjen bele.
- Én... szóval... félek, hogy... fájdalmat okozok. Ozirisz-samának - süti le a szemét zavartan.

Kevés sikerrel, de annál nagyobb lelkesedéssel próbál meg segíteni a teakészítés folyamatában.
- Először is megpróbálhatnád a tegeződéssel - vigyorodik el, hiszen már számtalanszor megkérte rá a lányt, áttörést azonban soha nem sikerült elérni. Ozirisz említésére azonban komollyá válik, annál is inkább, mert pont nem volt alkalmas személy a párkapcsolati krízisek kezeléséhez.
- Pontosan mire gondolsz? - pislog párat, abban a reményben, hogy talán ennek ellenére is képes lehet tanácsot adni, de látszik rajta, hogy szívesen mást ajánlana maga helyett.

- E-elnézést kérek - pirul el, hiszen már sokadszor szóltak rá miatta, de a szája sose állt rá az efféle informális kommunikációra... talán most se fog. A kérdésre viszont elbizonytalanodik, inkább arra összpontosít, hogy a tealeveleket porrá zúzza az apró mozsárral.
- Mindig keresi a társaságomat. Mármint, ne értse... értsd... félre, nagyon sokat jelent számomra az a rengeteg segítség, amit kapok tőle, de... én csak nem értem, hogy miért... És... szóval nem tudom, hogy mit tegyek - próbálja megfogalmazni, talán kevés sikerrel, félig-meddig elmerülve a tealevél-aprításban.

Összehúzott szemöldökkel bámulja a mozsarat, bár nem a tealevelek kötik le igazán, egyszerűen csak fogalma sincs, mit mondhatna Himének. Egész eddig azt hitte, hogy Ozi nem csak gyakran keresi a lány társaságát, hanem egyenesen együtt is élnek.
- Ti nem vagytok egy pár? - bukik ki belőle a bugyuta kérdés némi késéssel.

Megdöbbenve kapja fel a fejét a kérdésre, majd elpirul és megrázza a fejét
- Bocsánatot kérek, én nem is gondoltam, hogy... N-nem, nem vagyunk... erősíti meg a szavaival.

Magasba szalad a szemöldöke a megállapítást hallva, majd összefonja maga előtt a karjait.
- Szerintem Ozi az szeretne lenni. Téged ez zavar?

Megint belemerül a teakészítésbe egy kis ideig.
- Én nem viszonozhatom Ozirisz-sama érzelmeit. És... ezt ő is tudja, de mindennek ellenére... nem fejezi be a mondatot, csak foglalkozik tovább a teával.

Elvörösödik, amikor rájön, milyen tévúton járt egész idő alatt. Szólásra nyitja a száját, hogy a világ legegyszerűbb tanácsával lássa el Himét, de aztán végül torkán akad a mondat. Mégsem mondhatja azt, hogy "beszéljétek meg nyíltan", amikor nála jobban senki nem tudja, mennyire nehéz dolog ez. Hátradől az egyik fiókos szekrénynek, amíg elkészül a tea. Kényelmetlen dolog a földön ücsörögni.
- Talán... Hiába tudja, talán mégsem érti. - Szólal meg kis idő múlva halkan. - Könnyű becsapni önmagad, ha még él a remény.

- Én ezért... ezért vagyok itt. Mert arra gondoltam, hogy talán Leonard-sama tudja, hogy Ozirisz-sama miért.. bántja magát azzal, hogy velem van. És hogy hátha szó esik a lányokról, amikor beszélgetnek! Mert mindig szó esik róluk... ugye? Én legalábbis így olvastam, még... régen! - magyarázza kissé nagyobb lelkesedéssel, reménytől csillogó szemekkel, miközben sípolni kezd a vízforraló is, ami némi ijedtséget vált ki Himéből - de nem azért, amiért gondolná az ember.
- Jaj Istenkém, túlmelegítettem a vizet... - motyogja halkan.

Ujjaival a hajába túr és felborzolja a szálakat a tarkóján. Nem csak a padló, de a téma is kényelmetlen számára, mert bár valóban volt rá példa, hogy Ozirisz és közte szó esett lányokról, ez nem fordult elő túl gyakran. Rábámul a vízforralóra, mint akinek nem teljesen tiszta, hogy lehet egy teavizet túl vagy alulmelegíteni, de nem tartja annyira fontosnak, hogy rá is kérdezzen.
- Szerintem szerelmes beléd - mondja végül egyszerűen. - Az érzéstől vezérelve sok fájdalmat képes elviselni az ember imádottja kedvéért.

Sürgölődve kiönt két adag vizet a kerámiatálkákba, miközben valami olyasmit motyog, hogy most majd próbára teszi a tapasztalatát, de a forró víz szuggerálásából kibillenti Leo kijelentése, és elönti a pír az arcát.
- Értékelem a meglátását Leonard-sama, de... én... azt szeretném, ha Ozirisz-sama boldog lenne, és én azt hiszem, nem tudom megadni neki a boldogságot, amit keres. A fájdalom biztosan nem teszi boldoggá... Mit kéne tennem, Leonard-sama? - teszi fel végül a nagy kérdést.

Mélyet sóhajt és komoran összepréseli a száját, mert ha valamiben, na ebben éppenséggel van tapasztalata. Kivételesen nem is tart olyan sokáig, hogy rávágja a választ a kérdésre.
- Tedd egyértelművé, hogy kettőtöknek nincs jövője. Az a legjobb, ha teljesen összetöröd a szívét, hogy utána kedve se legyen reménykedni. Fájni fog neki, de... miután felépül belőle, boldogabb lesz. - Rápillant a teáscsészére és komoran megfogadja magában, hogy ott lesz a srác mellett, akármi is történik. Nem érezi jó embernek magát, amiért ilyen kegyetlen tanácsokat osztogat, de tudja jól, hogy Himének igaza van. Ozirisznak sokkal jobb lesz egyedül, mint a folyamatos bizonytalanságban.

Tágra nyílik a szeme és elsápad a tanácsot hallva... egészen biztosan nem erre számított, gyorsan vissza is menekül a teakészítés nyújtotta védelembe, és ez egészen addig így is marad, amíg félénken át nem nyújtja a gőzölgő zöldteát, vele egy kérdéssel.
- Mégis hogyan tehetnék ilyet? Nem szeretném kétségbe vonni Leonard-sama tapasztalatát, ezért előre is bocsásson meg a kérdésért, de... nincs valamilyen... kíméletesebb, vagy finomabb megoldás?

- Szeress bele - pillant Himére és átveszi tőle a teáscsészét. - Ez az egyetlen kíméletes megoldás. - Elfújja a gőzt, nézi, hogyan kavarognak az italban a tealevelek. - Nem kíváncsiskodom, ez mi okból lehetetlen, de tudod a viszonzatlan szerelem egy idő után mindenhogyan kegyetlenné válik. Ha nem akarod bűntudattal piszkolni a hófehér lelkedet, csak legyél egyenes és egyértelmű, még ha ez rossz is neki. - Rápillant a teára és kényszeríti magát, hogy belekortyoljon. Jól esik a torkát égető fájdalommal bűntetni magát, amiért képtelen ilyen nyíltan rendezni a kapcsolatait.

Hevesen rázza a fejét, majd a teájába fúrja a tekintetét, és végül óvatosan belekortyol az italba, majd egy kicsit kevésbé hevesen kezdi ingatni a buksiját.
- És... ha összeszedem minden bátorságomat és durvaságomat, de az sem lesz elég? - néz fel félénken - Tartok tőle, hogy a puszta szavak nem elegendőek...

Szívesen rávágná, hogy a nyílt kommunikáció mindig eredményhez vezet, de az ő életében is akadt olyan személy, aki még a sokadik elutasításból sem értett, Oziriszt pedig Mikohoz hasonlóan makacs embernek ismerte meg.
- Nem tudom - ismeri be és a szekrénynek dönti a fejét. - Esküszöm, hogy már mindent kipróbáltam, a legtöbb embernél működik is, de ott van Miri és Miko és... - Fogalma sincs róla, a beszélgetés mikor fordult Oziriszról Leora. A heves szóáradat egyszerűen csak kitört belőle, mielőtt átgondolhatta volna. Most a csészéhez nyúl és újabb kettőt kortyol belőle. A forróságon át is érezi, hogy a tea igazán finom.
- Tudod, szerintem nem én vagyok a legjobb ember, hogy erre válaszoljak.

- Miri? Mirika-sama? - néz fel kérdő tekintettel, érdeklődve pislogva az ismerős név hallatán.
- Tényleg, borzasztóan sajnálom, hogy Leonard-samát kell zaklatnom ezzel, de nem tudom, ki máshoz fordulhatnék. Leonard-sama rendelkezik a legtöbb tapasztalattal és a legmegbízhatóbb személy is egyben a szememben ^.^ - bólogat, ügyelve arra, hogy a többi fiúról ne mondjon még véletlenül se rosszat, hiszen nem érdemlik meg
- Ha nem veszi tolakodásnak, feltehetek egy kérdést? Leonard-samát mi dühítené fel a leginkább?

Megrázza a fejét és visszatereli a gondolatait Hime problémájához, ami aktuálisan sürgetőbb, mint a saját életének alakulása. Meglepődik a dicséret hallatán, arcára kisfiús pír költözik zavarában.
- Szívesen beszélgetek veled. Akár az éjszaka közepén is felzargathatsz, ha szükséged van rám - ajánlja kissé megkésve, bár továbbra is képtelen a lány szemébe nézni. A kérdés azonban meglepi és ezzel együtt ki is zökkenti ebből az állapotból.
- Ohh, hát... Inkább az a kérdés, mi nem? - vágja rá, de aztán megpróbál elgondolkodni a kérdésen. - Ha a te esetedből kell kiindulnom... Örökre kiábrándulnék egy lányból, ha a páromnak nevezné magát, de kiderülne, hogy közben megcsalt. Bár talán a flörtölés is elég lenne, hogy gyilkosságot kövessek el. Tudod elég féltékeny típus vagyok - vigyorodik el némi öniróniával és belekortyol a - mostanra már - ihatóvá hűlt teába.

- Hálásan köszönöm, Leonard-sama ^.^ - mosolyodik el szélesen - Habár az éjszaka közepén én legtöbb esetben aludni szoktam, de észben tartom a kedvességét ^.^ - hajol is meg ültében, amennyire csak tud, habár nem sokon múlik, hogy orra is bukjon az elgémberedett lábainak hála.
- Meg...csalás? - pirul is el azonban nyomban, és ismét a teájába menekül, újabb kortyok közben átgondolva, amit hallott, de csak még vörösebbé válik tőle, és megrázza a fejét újfent, ezúttal azért, hogy megtisztítsa a furcsa gondolatoktól.
- Lehetségesnek tartja, hogy az működne, Leonard-sama? Mármint... a gyilkosság nélkül természetesen ^.^"

- Ööö... Nem úgy gondoltam, hogy te... Hogy Ozit... - pislog meglepően összeszedetlenül, teljes zavarban. - Csak azt, hogy ha rólam lenne szó... Meg hát ti nem is vagytok egy pár. Amíg nem vagytok azok, senkinek semmi köze hozzá, hogy te kivel és hányszor... Persze előfordulhat, hogy így is megbántaná a dolog, de biztosan léteznek más módszerek is...

- De... úgy értem... elméleti szinten... elképzelhető, hogy...? - kérdi Leo zavarát átvéve bizonytalanul, továbbra is fülig pirulva - Mert akkor... egy próbát talán... - folytatja, de a végére már inkább a tenyerei fedezékébe menekül, hogy a fiú ne láthassa a pipacspiros arcát - Milyen más módszerek létezhetnek? - kérdi már-már cérnavékony hangon.

Vajon hogy a francba jutottak el odáig, hogy arról beszélgetnek, vajon mit okozhat Oziban, ha megcsalják? Ráadásul Hime, a világ legtisztább, legártatlanabb lánya. Kész őrület, amilyen beszélgetések néha ebben a szobában lezajlanak.
- Elméletileg lehetséges - bólint végül, bár továbbra sem szeretné azt sugallni a lánynak, hogy ez megfelelő megoldás lehet. - Szerintem először csak próbálj meg beszélni vele és ha az nem működik, akkor majd agyalunk tovább a többin.

Sűrűn bólogatni kezd, és elhatározza magában, hogy másnap útba ejt egy templomot, és imádkozik azért, hogy a puszta beszéd elegendő legyen.
- És ha minden kötél szakad, akkor Leonard-sama tud benne segíteni? - teszi fel azért a kérdést, gondolva minden eshetőségre.

Belebámul a teába, de kis hezitálás után aztán bólint.
- Bár az lenne a legtisztább, ha te el tudnád rendezni, de ha tényleg nem marad más megoldás, megpróbálhatok én is beszélni vele - egyezik bele.

- N-n-nem a beszédre gondoltam... közli elfúló hangon, miközben megpróbálkozik valahogy elsüllyedni a padlóban, és csalódottan kell tudomásul vegye, hogy ezt a képességet még mindig nem sikerült elsajátítania ennyi idő után sem.

Nem sokon múlik, hogy el nem ejti a teáscsészét megdöbbenésében, ahogy szép lassan felfogja a szavak értelmét. Halvány lila gőze nincs, hogy került már megint egy ilyen szituációba.
- Öhm... Megtisztelő, hogy rám gondolsz... - próbál valami válaszfélét kicsikarni magából, ráadásul tényleg imponáló gondolat a számára, hogy Hime erre kéri, de esze ágában sincs két céhtag összeveszésének középpontjában állni. Épp elég nagy káoszt okozott már enélkül is. - , ... de szerintem ez nem jó ötlet. Ozirisz a barátom, nem akarom megbántani.

Hime csak azért nem tudja csalódottan lehajtani a fejét, mert már így is a lehető legkisebbre összehúzta magát
- Megértem, Leonard-sama, és távol álljon tőlem, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam ^.^" Majd igyekszek találni valakit, aki segít keresni egy... öhm... bűnsegédet - motyogja, habár elképzelni sem tudja, kit lehetne megkérni, vagy hogy egyáltalán ez hogy zajlana.

Észreveszi Hime arcán a csalódottságot, de nem nagyon van ötlete, mivel oldhatná fel. Ráadásul a lány szavai után rájön arra, hogy bár sok embert ismer, akik szívesen lennének bűnsegédek, valójában senkinek sem engedné szívesen, hogy önös célokra használja a lányt.
- Felejtsd el, amit mondtam, oké? - ragadja meg a két vállánál fogva közelebb húzódva és a szemébe néz. - Csak üljetek le megbeszélni, biztos vagyok benne, hogy eredményes lesz. Ha pedig mégsem, kitalálunk valami mást. És soha, semmilyen okból kifolyólag ne engedd meg senkinek, hogy hozzád érjen, csak ha te is vágysz rá! Oké?

Megszeppenten bólogat, majd váratlanul elmosolyodik.
- Ez most úgy hangzott, mintha Leonard-sama a papám lenne ^.^ De ha szabad ilyet mondanom, már nagylány vagyok ^.^ - kuncog kicsit, majd ha kicsit nehezen is, de ülőpozíciót vált, és egy széles ölelést ad a fiúnak - Rendkívül hálás vagyok, Leonard-sama.

Igen, néha ő is úgy érezte, hogy inkább tölt be apuka szerepet, mint bármi mást, de hát mit tehetne, ha ennyi naív kislánnyal van összezárva a játékba? Valakinek meg kell védenie őket, ha nem képesek rá önmaguk... Azonban elégedetten bólint, amikor legalább Hime megnyugtatja afelől, hogy nem kell aggódnia. Elhiszi neki. Egyel kevesebb a listán, hurrá.
- Tényleg nagyon szívesen - mosolyodik el melegen. Jól esik neki az ölelés és az is, hogy a segítségét kérték. - Mindenképp szólj majd, hogy mi történt, szeretnék ott állni Ozirisz mellett, ha szomorú lesz.

- Rendben van, papa ^.^ - kuncog megint, viszont a következő mozdulatot követően lefagy az arcáról a mosoly, ahogy ráébred valamire - Leonard-sama... azt hiszem nem tudok felállni ^.^"

És akkor nemrég még ő heccelte Hinarit az anya szöveggel. Tényleg változnak az idők... Már majdnem elmosolyodik a gondolaton, amikor Hime szavai megakasztják.
- Mégis hogy érted azt, hogy nem...? Ohh, tényleg be kéne szereznem egy széket vagy valamit - kel fel elhűlve és hátulról a lányhoz sétál, hogy a hóna alá dugja a kezeit. Leo lábai nem zsibbadtak el, hiszen ő szokás szerint törökülésbe vágta magát és egész idő alatt rengeteget ficergett. Fogalma sem volt róla, a japánok miért cseszekednek a formalitással. - Ne ijedj meg, csak felemellek az ágyra - mondja, mielőtt egész egyszerűen felkapja a lányt és leülteti a bútordarabra. - Masszírozd egy kicsit a lábad, biztos hamar visszatér belé a keringés.

- Sajnálom, hogy ennyi bajt okozok ^.^" - mentegetőzik, miközben valahogy kiköt az ágyon... próbálja mozgatni a lábait, de a zsibbadás miatt gyakorlatilag semmit sem érez belőlük - Régen órákig tudtam így ülni, úgy érzem kezdek berozsdásodni - sóhajtja, miközben igyekszik megmasszírozni a lábait, a hatékonyság kedvéért félrehajtja a hosszú szoknyáját is.
- Ozirisz-sama azt mondja, ügyesen masszírozok ^.^ Bár azt hiszem ő akkor is ezt mondaná, ha ügyetlen lennék ^.^"

- Mi a francnak ülne így bárki? - morgolódik, de azért letérdel a lány elé és kérdés nélkül végigsimít párszor ő is a lábán. - Ozirisz már attól is szerencsésnek érezheti magát, ha egy ügyetlen masszírozással megajándékoztad, nekem elhiheted.

Kuncogni kezd Leo morgolódását hallva - Tudom, nehéz megérteni a kultúránkat egy kívülről jött embernek ^.^ - mosolyog rá Leóra, majd érdeklődve néz vissza rá
- Szerencsés? Miért? - kérdi végül kíváncsian - Azt hiszem a kezeit érzem, Leonard-sama \o/ - örül meg neki.

Elmosolyodik és folytatja a masszírozást, bár az ő nagy mancsai sokkal kevésbé alkalmasak a műveletre, mint - valószínűleg - Hime kis kacsói. De az is lehet, hogy épp emiatt - és a kifejtett erő miatt - hasznosabb az adott helyzetben.
- Azért, mert gyönyörű vagy, kedves és a férfiak imádják, ha ilyen csinos lányok tapogatják őket - pillant fel, csak hogy játékosan rákacsintson a lányra. - Szólj, ha hagyjam már abba - fordul vissza a lábacskákhoz, bár csak most tudatosul benne, hogy egy ilyen helyzetben egy ilyen pozícióba kerülni több, mint félreérthető.

- Köszönöm ^.^ - pirul el kissé - Feltételezem, ezen férfiak közé Leonard-sama is beletartozik? - kérdi meg félénk kíváncsisággal - Ha nem veszi tolakodásnak, még igényelném a segítségét, Leonard-sama ^.^ - húzza fel a szoknyáját egészen a combjáig.

Átvillan rajta a gondolat, hogy valami sorscsapásnak köszönhetően kerül mindig ilyen érdekes szituációkba, de aztán rájön, hogy sokkal inkább a kisugárzása, személyisége vagy kinézete tehet róla. Voltaképp nem az a rossz ezekben a dolgokban, hogy megtörténnek, sokkal inkább az, ahogy fuldoklóként próbál küzdeni, hátha sikerül helyes döntést hoznia.
- Valóban - vallja be a homlokát ráncolva és egyszerűen képtelen mit kezdeni a gondolatokkal, amiket Hime combjának látványa kelt éltetre benne. És akkor még higgye el, hogy semmi szándékosság nincs a dologban. - Szólj, hogy mikortól érzed - kéri és az előzőnél sokkal finomabb mozdulattal simít fel a lány combján illetlen magasságokig.

- Ezt megnyugtató hallani ^.^ - mosolyodik el, noha az enyhe pír nem távozik az orcáiról, különösen hogy a férfi kezei eleget tesznek a hívogatásnak, és mivel ez így történik, a szoknya is majdnem teljesen felcsúszik Hime lábain - Mit kéne éreznem, Leonard-sama?

Felvonja a szemöldökét és megcsóválja a fejét.
- Azt ne mondd, hogy az egész feneked lezsibbadt.

Kicsit fokozódik a pír az arcán, talán kicsit túlzásba vitte volna a hívogatást? - Én... bocsánat, sokat ültem a sarkaimon ^.^" Kiestem a gyakorlatból ^.^ - próbál mentőötletet találni.

Látszik rajta, hogy nagyon is csábítja az ajánlat, főleg itt, a saját szobájának díszletei között. Újra végigsimít a lány combján, de a benne élő bajtársiasság végül megakadályozza abban, hogy fájdalmat okozzon Ozirisznak.
- Tudod, szeretem a határozott lányokat - dicséri. Szemei csillognak, de ahogy felkel és Hime fölé magasodik, arcán egy ragadozó mosolya ül. Egészen közel hajol hozzá és engedélyez magának egy leheletnyi pillanatot, amíg végigfut elméjén az elképzelés, mi mindent tudna vele tenni. Végül azonban csak az ölébe húzza őt és felkel .
- Attól tartok, ha magadtól nem megy, nekem kell levigyelek a szobádba. A teáskészletért majd holnap beugorhatsz.

Egyáltalán nem jön zavarba Leo közelségétől, de ez inkább azért van, mert egész egyszerűen nem érzi, hogy ettől zavarba kéne jönnie. Elvégre a fiú nem idegen, meg nem is akar semmi rosszat. Az viszont meglepetésként éri, ahogy a férfi az ölébe kapja, mert hát sok mindenre számított, de erre nem.
- Sajnálom, mindig csak a baj van velem ^.^ - kér bocsánatot, de a szokásostól eltérően most inkább némi játékosság hallatszik a hangján.
- Leonard-sama nagyon erős. Mirika-sama is szerencsés ^.^ - dönt úgy, hogy ad egy ártatlan puszit Leo arcára.

- Édesapádra mindig számíthatsz - kacsint vidáman, de a következő mondat arcára fagyasztja a mosolyt. A gyomra egy pillanat alatt öklömnyire zsugorodik, de igyekszik nem kimutatni az érzést. Csendben ballag végig terhével a sötét és kihalt palotán át az udvarra, ahol Hime házikója található. Az éjszaka hűvösétől jólesőn megborzong. A beszélgetés neki is segített tisztábban látni, mi a teendője. Nem játszadozhat tovább a lányok érzéseivel, csak azért, mert ennyire szüksége van a szeretetre.
- Köszönöm - mondja Himének búcsúzóul, miután óvatosan leülteti az ágyába. - Aludj jól!

***

Egy nap aztán, amikor Leo néhány órán keresztül a palotán kívül tartózkodik, a szobája rejtélyes módon csillogó-villogó tisztasággal, renddel, néhány ülőpárnával és egy friss liliommal fogadja hazatérését.

Inori

Inori

Re: Inori