Seiensui Idane

*majd kérném a username megváltoztatását*

Név: Seiensui Idane
Nem: lány
Kaszt: Kardforgató
Kor: 15

Kinézet: Kék szem, és fehér haj. Ázsiai származása révén meglehetősen alacsony, 140 cm. Karcsú alkatára nem sok mell nőtt.

Spoiler:

Jellem: Idane nem nagyon törődik másokkal, csak a saját egészsége és szórakozása fontos számára. Tudja, hogy céljai elérése érdekében mások segítségére is szüksége van, ezért kedvesen viselkedik másokkal, de ha már nincs rájuk szüksége, akkor nem nagyon törődik velük. Úgy beszél, mint egy kocka, ezt néhány embernek probléma megérteni.

Képességek
Blade Waltz – Pengekeringő
Idane elképesztő sebességgel végigtáncol az ellenséges hordákon, minden egyes ellenfélbe beleütve egyet, a tánc végén az, akit elsőnek ütött meg még egyszer megüti, hogy ugyanoda érkezzen a végén vissza, ahonnan elindult. A keringő során Idane a képesség pontjaival megegyező bonusz erőt kap, azonban küldetésenként csak egyszer tudja használni.

Előtörténet

Játék az élet… vagy az élet játék?
A legelső elektromos játékom? Tisztán emlékszem a legelső játékomra. Három éves koromban kaptam, karácsonyra egy Tamagotchi-t. Akkoriban már réginek számított a tamagotchi, ezt is Ebay-ről szerezték a szüleim be, de én még így is sokáig eljátszottam vele.
Egy évvel később kaptam meg az első komolyabb játékkonzolom, egy NES-t (Nintendo Entertainment system). Nem volt rá sok játékom, hiszen a korban már alig lehetett rá találni akármit is. Olyan játékokat játszottam rajta, mint Low-G Man, Guardian Legend, Zelda, Super Mario, Mother, Donkey Kong, Battletoads, Chessmaster, Double Dragon, Crysalis, Duck Tales, Metroid. Ezek közül a kedvencem a Zelda és a Mother volt, a szerepjátékos elemek miatt, bár akkoriban még nem neveztem így, de erre a szüleim is felfigyeltek, és ezek után rákoncentráltak a szerepjátékos elemeket tartalmazó játékokra nekem.
Mikor az általános iskolát kezdtem, nem szerettem ott lenni, mert nem engedték be a Tamagochi-t, és még a szünetekben se tudtam hazamenni a NES-el játszani. A tanév végére tragikus tanulmányi eredményt értem el, ezért a szüleim inkább kivettek az iskolából, és magántanárt fogadtak mellém. A magántanárral már sokkal jobb eredményt értem el, és ennek örömére a szüleim vettek nekem egy SNES-t (Super Nintendo), és erre is néhány hatalmas játékot, mint a Metroid, Zelda, Mother és Super Mario folytatásait, ezek mellé még Cannon Fodder, Megaman, Lost Vikings, Harvest Moon, Earthworm Jim, EVO, Actraiser 2, de megint csak a szerepjátékok tetszettek a legjobban, és ez volt az a játékgeneráció, ami alaposan felkapta ezeket a játékokat: Final Fantasy, Tales of Phantasia, Seiken Densetsu 3, Secret of Mana, Secret of the Stars, Robotrek, Chrono trigger.
A rengeteg játék miatt azonban antiszociális lettem, nem szerettem emberek közé menni, mikor vendégek jöttek csak bezárkóztam a szobámba, és ki sem mozdultam, amíg el nem mentek, a szüleim hoztak be nekem enni, inni, és lopakodva jártam ki vécére. Hogy valamennyire szocializálódjak a szüleim vettek nekem egy PC-t, internettel, és ajánlottak rengeteg MMORPG-t, mint a Guild Wars, World of Warcraft, Silkroad Online, Dungeon Keeper Online. De én ezekkel eleinte nem annyira törődtem, inkább csak bújtam a Nintendo témájú weblapokat. Ezen oldalak egyikén bukkantam rá egy emulátorra, amivel számítógépen is játszhatom a más konzolokra kiadott játékokat, igaz ez a program illegális, de ebben a korban ki az, aki nem kalózkodott semmit? Így hát letöltöttem egy GBA (Gameboy Advance) emulátort, és hozzá számos új játékot, és régiek folytatásait: Harvest moon, Final Fantasy remake-ek, Pokemon, Tales of Phantasia remake, Mobile suit Gundam, Zelda, Metroid, Super Mario. Mind végigjátszottam, de hamar csábítani kezdett az internet. Az egyedüli játékmód csak limitált játékélményt képes nyújtani, de ha másokkal is játszom, mindig más játékosok, más személyiségek, más játékstílusok, akkor végtelen játéklehetőségem van.
Eleinte ingyenes online játékokkal játszottam egészen addig, amíg az egyiken nem hallottam egy készülő játékról, a Sword Art-ról, ami egy vadonatúj konzolon fog futni, egy Nerve Gear nevű sisakból, ami rákapcsolódik a játékos agyi hullámaira, és egy virtuális világba viszi át annak tudatát, ahol ugyanúgy irányítja az avatarját, mintha az saját maga lenne. Persze a játékba nem lehet avatart alkotni, a játékos karakter ugyanúgy fog kinézni, mint a valós személy. Szar ügy a hájpacni életteleneknek, akik MMO-kban lányoknak adják ki magukat.
A szerkezetet szüleimmel előrendeltük, és tűkön ülve vártam a nagy napot, hogy megérkezzen a sisak, és hogy online legyen a játék. Minél közelebb érkezett a megjelenés napja annál több dolog szivárgott ki a játékból: képek, cikkek, a béta-tesztelők szinte nyáladzottak a játék összetettségéről, és az összes értékelő weboldal maximális pontszámokat adott neki.

Elérkezett aztán a nagy nap, és már reggel csöngettek is, és a futár meghozta a sisakot, amivel azonnal a szobámba szaladtam, és összeszereltem a készüléket, azonnal fel is vettem. Semmi login, semmi avatargenerálás, A játék elején NPC-k dumáltak feleslegesen sokat a játék rendszeréről, amit már úgyis úgy ismer az ember, mint a tenyerét, mert ismer már annyi MMO-t, hogy tudja mi-micsoda, amiben pedig eltérés van, arra majd rájön magától. A Tutorial végén (amit természetesen végigpörgettem) ajánlotta egy NPC fel, hogy milyen kasztot szeretnék kezdeni: kardforgatót választottam.
A játék hatalmas sikernek ígérkezett, sokakat lekötött órákra, majd hirtelen futótűzként terjedni kezdett a hír: nincs logout. Sokan pánikba estek, hogy nem lehet a játékból kilépni, rengetegen kezdtek el admint, vagy GM-t keresni, hogy megkérdezzék most mivan, majd hirtelen a Kezdetek városába teleportáltak engem, és minden más játékost is. Kicsit meglepődtem, hogy a vadon hírtelen eltűnt, és egy városban találtam magam, a tömeg közepén. Mindenki egy pont felé nézett, egy alak állt egy emelvényen. Mint kiderült, ő a játék szülőatyja, és azt jött bejelenteni, hogy a játékba nem kerül be a logout rendszer, csak azok tudnak kilépni a játékból, akik végigtolják az egész gémet. Emellé megemlítette még, hogy akinek az avatarja a játékban meghal, annak az IRL teste is meghal.
Minek nekem az a valós élet? Bár kicsit sajnálom, hogy most nem tudok majd egy darabig pokemonozni, a szüleim majd úgyis gondozzák a tamagotchim. Seperc kipörgetem ezt a játékot, megszerzek minden acsit, leverek minden boss-t, aztán mehetek azt játszani, amit akarok.