Fallen Hero

by **Shiel D. Lewis** Szer. Aug. 14 2013, 10:39

Robogva vetem be magamat az erdő biztonságot kínáló vastagtörzsű fái közé, de nem állok meg, lökök egyet kimerült testemen akaratommal, s újfent megiramodok. Feszülten pillantok hősi életcsíkomra, mi már lassan piros színre vált. Szememben gyűlnek a véres erek, s a könnyek, ahogy minduntalan azt lesem: nem áll meg a csökkenés. Akárhány potiont megittam, még csak nem is töltődött vissza az életsáv. Egyre csak fogy, miközben nem tudom mitévő legyek. A hazateleportáló kristályom sem működik.
Elmém zakatol, zavaros gondolatokkal fűtődve: csapdába csaltak. Kijátszották hősi segítőkészségemet, a segélyhívásra válaszoló önmagamat, ki most elkeseredetten menekül a végzete elől. Vadásznak rám, mint egy állatra és még csak meg sem mondták miért... Bár azt hiszem itt már nincs szükség szavakra, a tettek azok, mik beszélnek helyettünk...
Fákat kerülgetek, gallyakat török le utam során. Abban reménykedtem, hogy itt talán nyomomat vesztik, de már érzem, hallom, ahogy minden lépéssel közelebb kerülnek, legyek én akármilyen gyors.
Egy fa törzse törik ketté mellettem, mintha csak üvegből lenne, szerteszét repülő darabkái betöltik a teret. Karomat arcom elé kapom, s irányt váltok, de késő: Valaki megragadja ruházatomat hátul, s nagyot ránt rajtam. Elterülök a földön. Testem minden porcikája üvölt a fájdalomtól. Fájdalom! Nagyon régen nem éreztem már ezt az érzést. S most mégis minden lélegzetvételemmel erősebben mar belém egészen lelkemig hatolva.
Hárman állnak fölém. Két férfi, egy nő. Csupán hangjukból tudom levonni ezt a következtetést is, mert látásom elhomályosul. Hogy lehet, hogy ezeket az alakokat még nem érte utol az igazság ereje? És miért vadásznak rám ennyire rendületlenül? Hősi erőm mit sem ér hármójuk gonoszsága ellen, a lehetőségeim kimerültek, életem mindjárt elfogy, felkelni nem bírok.

Egészen eddig a pillanatig fel sem merült bennem, a megkérdőjelezhetetlenség sziklaszilárd vasoszlopával magasodott elém az a gondolat, hogy hős vagyok, az igazság bajnoka, s mint olyan, legyőzhetetlen a gonosz számára. Tévedtem. És ezért az életemmel kell fizetnem.

Lenyitom menümet kíntól zsibbadt, remegő kezemmel, s kiválasztom Hinarit, majd az üzenet írást. Nem tudom mit mondhatnék neki ezek után. Az óvintézkedéseket megtettem erre az esetre, ő tudni fogja, hogy mit kell tennie, mindig is tudta, hogy hogyan kell eljárnia, ha eljön ez a nap. Végül csak két szót ütök be a billentyűbe, s nyomok rá az elküldésükre. Kérdés, hogy miért engedte ezt nekem a három ismeretlen, de már nem fogok rá választ kapni.
Rövid, dicsőséggel teli életem itt ér véget? És mégsem látja senki ezeken kívül, akik beletaszítottak a végzetembe. Arcomon könnycseppek gurulnak végig, üres tekintetemmel kémlelem a világot, de már nem látok semmit. Furcsa módon mégis nyugodtnak érzem magamat... Könnyűnek, mintha hirtelenjében minden gondom elszállt volna messzi vidékekre. Pedig annyi mindent szerettem volna még csinálni... Királylányokat menteni, sárkányokat ölni, az igazság oldalán küzdeni bajtársaimmal. Játékosok, királylányok, céhem és barátaim sajnálom! Én még élni akartam... Én... Én... ...

Üzenet Hinarinak:

Sir Lewis írta:bocsáss meg