Dr. Hannibal Dan

Nyahh.. igaz-igaz..És ki is találtam egy Lizzysebb képit.
Át tudja változtatni ellenfele ruházatát. Semmilyen pontot nem érint ez, egyszerűen csak átalakul a ruha olyanra, mint amilyet Lizzy akar. Ezt peteken is végre tudja hajtani. (értsd rájuk is tud kisállat ruhát adni.)

Szörnyű volt. Nem akarom. Olyan rossz volt, hogy ott voltak, de mégsem. A családtagjaimat láttam, beszéltek hozzám, és olyan volt, mintha otthon lennék.  Viszont az egész csak árnyképekből állt. És mégis jó volt, mert láthattam őket, és őt. Az én Cielemet. Csak ne tűnt volna el..
Ez életem eddigi legrosszabb napja. Elmentem egy épületbe, amit eddig nem ismertem. Azt mondták, ott megtudhatom, mi van Ciellel. És tényleg.. A neve ott volt, áthúzva.
Reménytelennek látott mindent. "Így a legjobb!" hajtogatta az a belső hang a fejében.
Ahogy vitték a lábai haza, a biztos halál felé, felnézett az égre: felhők! Fák! Madarak! Nap!… ég veletek.
Egy könnycsepp futott vég fehér arcán, torka összeszorult, de lábai rendületlenül vitték őt előre.
Ahogy elért a bejárati ajtóhoz, egy utolsó, nagy levegőt szívott. Átjárta minden porcikáját a friss, hűvös, őszi levegő, majd újabb könnycseppet ejtett, búcsúképpen. A Nap az ő arcát már többé nem látja. Ez volt az a ház, ahol Hinari-démon-boszorkány-samával - ahogy ő hívja - legutóbb találkozott.. Jó hely a halálra. Furcsa gondolatok szöktek emlékeibe. De nem szabad gondolkodni! Ha az ember gondolkozok, átjárja a félelem, és most nem szabad meghátrálni. Most már nem szabad visszalépni, már csak előre szabad menni, egyenesen a tátongó mélységbe.
Teljes testsúlyával nekirugaszkodott az ajtónak, ami nehezen nyílt, de most enyhén a falnak csapódott, visszhangot verve az üres erdő fái között.
Lizzy lassan indult fel a lépcsőn. Minden lépcsőfoktól elbúcsúzott, és arra gondolt; több emberi arcot sem lát többé.
Megfordult, magára zárta az ajtót, és szorosan az ajtónak dőlt, majd zokogni kezdett.
Hirtelen szedte össze magát, a könnyek egyik pillanatról a másikra száradtak fel. A szoba felé vette az irányt, volt ott egy törött gy, szakadt ágynemű huzattal.. megigazította az ágyat… a minden napi kötelesség, amit úgy gyűlölt és most… azt a helyet készíti elő magának, ahol meg fog halni. Hűvös mosoly kúszott arcára, meglátta a helyzet iróniáját.
Ám a mosoly lefagyott az arcáról, amint leült, és megnyitotta menüjét. Tudta jól, mi kell neki. Elövette két darab kését. Szorosan láztól égő kezébe szorította a hideg fegyvert, majd nagyot sóhajtott.
Arra gondolt, aki miatt erre az elhatározásra jutott; Ciel. Ha ő meghalt, neki is meg kell. Már egy éve szereti hatalmas lánggal ezt a fiút, aki rokona, így nem lehetett vele úgy igazán együtt. Sokat játszottak, és jól szórakoztak, ám sosem érinthette meg úgy a fiút, hogy ne legyen bűntudata tőle. Szépen öltözködött, és Cie mindig megdicsérte, ám olyan igazit sosem kaphatott. És el sem mondhatta mit érez.. A torz igazság gyötörte, marta, ám túlságosan szerette a fiút, hogy mindent elrontson egy vallomással. Most vége van. Talán a mennyekben lelkük összeforrhat, és mindörökké együtt lehetnek.
Sokszor megmondta a magáét a nagymellű, idős nőknek, akik annyira kirívóan öltözködtek. Félt, hogy az ilyesmi tetszik Cielnek. Nem akarta, hogy tetsszen, féltékeny volt. És már sosem nézhet ki úgy, mint azok, sosem fog megnőni. De talán jobb is így. Nem akarta, hogy az miatt szeresse Ciel, mert nagyok a mellei. Máshogy kellett volna neki szeretnie. De már sehogy sem fogja.. csak talán odafenn, az égben.
Lassan megszúrta magát. Nem fájt neki.. Újra, újra, újra, és újra.. Míg végül kiesett kezéből a kés, és darabjaira hullott. Kawaii volt, ahogyan magasba repültek a fényes darabok..

(Át kéne állítani a karilapon fiúra a nemét..)


Név: Dr. Hannibal Dan
Nem: Férfi
Kaszt: Árnyharcos (marad a pontozás is a helyén)
Kor: 45

Kinézet: Nagyjából olyan, mint egy átlagos 45 éves ember.. Kissé ritkul a haja, borostás, és a szeme körül már enyhén gyűlnek a ráncok, ám az különbözteti meg az egyszerű átlagos férfiaktól, hogy még ennyi idősen is eszméletlenül jóképű, és sármos. Egyszerű barna szeme, és haja van. Vékony szája, mellyel lehengerlően tud mosolyogni, és nem utolsó sorban jól kidolgozott felsőteste. Általában drága öltönyt hord, mint a rendes úriemberek, merthogy az is.

Jellem:
Nem viselkedik feltűnően, szeret beleolvadni a környezetébe, és megfigyelni az emberek reakcióit az egyes helyzetekben. Nem szereti a szélsőségeket. Akárkivel el tud csevegni, és megértően beszélgetni vele, tökéletesen bánik akármilyen jellemű emberrel, mivel mindig partneréhez igazítja stílusát. Szereti a férfiakat, ám inkább barátként közeledik hozzájuk elsőre.

Képesség:
Dánalakulás!xD
Átalakul szarvasemberré, de azt csak ellenfele látja így, a többiek számára továbbra is sima ember kinézete lesz látható, ugyanakkor képes lesz az agancsával is ugyanakkorát sebezni, mint a fegyverével.



Előtörténet
Teljesen normális gyerekkorom volt egy gazdagabb család egyetlen gyermekeként, egyetemre jártam, és kiváló eredményekkel végeztem. Hamarosan elismert pszichiáter lettem, és nem csak családom befolyása miatt. Szüleim halálával hatalmas vagyon szállt rám, melyet csak növeltek munkahelyemen szerzet javaim. Igazából nem volt rám nagyobb hatással szüleim korai, egyszerű betegségből eredő halála, csak talán annyira, mint a legtöbb emberre. Kiakasztott, könnyeket hullattam, de túltettem magam rajta. Akkor harmincas éveim elején járhattam. Sosem ajándékoztam meg őket unokával, de feleségem, tartósabb barátnőim sem voltak. Szerettek a nők, mindig is helyesnek tartottak, és körberajongtak, én meg természetesen szerettem kihasználni őket, rövid távon. Élveztem a velük töltött pillanatokat ugyan, de sosem jelentettek számomra semmit. Egy-egy éjszakára természetesen szükségem volt, mint minden normális férfinak. Viszont sokkalta jobban vonzottak a férfiak. Valahogy egyszerűbben megtaláltam velük a közös hangot, és testük szemlélése is örömöket okozott számomra. Ezt a másságot hamar észrevettem, és sosem tagadtam, ám nem is álltam nyilvánosság elé vele. Sosem mondtam ki nyíltan, előtte lassan puhítottam meg kedveseim, magamhoz csábítottam őket lassú, kitartó közeledésemmel. Nem öltöztem sem nőnek, sem melegnek, szokásos elegáns öltönyeimet hordtam továbbra is. Minden feltűnéstől mentes életet éltem, már amennyire ezt gazdag, befolyásos emberként lehetett. Viszont valami mindig hiányzott belőle.. Imádtam a munkámat, kedvtelésemet leltem más emberek panaszainak, sorsainak, és az ezek hatására bekövetkező okok hallgatásában. Vonzottak a szélsőséges esetek, és a legjobban a gyilkosok történeteit szerettem hallgatni, illetve az áldozatokét.Ezen kívül még nagyobb szenvedélyem közé tartozott a főzés. Egyszer megismerkedtem egy nálam jóval fiatalabb rendőrrel férfival. Lehetett közöttünk talán 10 év is. Igazán jóképű volt, és hamarosan össze is barátkoztunk. Meghívtam párszor magamhoz, és hamarosan rájöttem, hogy kell nekem.*-* Természetesen szélsőségesen akartam magamhoz csábítani, és akkoriban volt az egyik páciensem egy gyilkos. A börtönbe kellett járnom hozzá. Sok fortélyt megtudtam tőle, és tovább is fejlesztettem azokat. Hamarosan testközelből szemléltem egy áldozat reakcióit. Szakmai szempontból az eddigi legtökéletesebb megfigyelésemnek bizonyult. Én viszont nem voltam őrült, csupán komolyabb megfigyelésekre vágytam, és nyomokat akartam hagyni az én drága nyomozómnak, nyomokat, melyekből sok mindent leszűrhet szándékaimmal kapcsolatban, ám mégsem fogja tudni rám bizonyítani. Egy fiatal nőt nem volt nehéz elcsalni, még mindig sokaknak bejöttem. És hamarosan a saját vérében fürdött. Nem tetszett a látvány, ám a reakciói meglehetősen jók voltak. Pont, mint ahogyan azt a szakmai könyvekben megírták. Hamarosan az én drága Willem elsírta nekem a bajait. Én pedig megnyugtatásképpen végigsimíthattam vállán. Hamarosan újra megtettem, megint csak egy ártatlan kis libával. Most olyan nyomokat hagytam, melyekre csak Will jöhetett rá. Hamarosan újra ellátogatott hozzám, és gyanakodva próbált puhatolózni. Egyszerűen édes volt.*-* Közelebb kerültem akkor hozzá, mint valaha. És elmondtam neki, ámbár nem tudta rám bizonyítani. Viszont számításaim nem bizonyultak helyesnek, nem tetszett neki, amit tettem. Elhidegült tőlem. Hamarosan befolyásomat, és szakmai tudásomat latba vetve börtönbe csukattam, miközben a saját bűnömet kentem rá, és egyszerűen őrültnek tituláltam. Senki nem mondott nekem ellen, mivel bizonyítékként felmutattam a fegyvert, mellyel a nőkkel végzett. Felmutattam, és azt mondtam, nála találtam. Illetve a reakciói is beleillettek abba, hogy bolondnak tituláltam. Tökéletesen kiborult. Viszont ezzel abbamaradt az én tökéletes kapcsolatom. Bár könnyen találhatok mást is..
Hamarosan kijött egy új játék, és igazán érdekesnek tartottam felfedezni a fiatalokat a saját virtuális környezetükben. Végül felkérést is kaptam, hogy írjak róluk tanulmányt, és én boldogan fogadtam el. Kaptam a főnökeimtől egy sisakot, és felléptem. Árnyharcos kasztot választottam, mivel úgy gondoltam, azok tudnak talán beleolvadni legjobban a környezetükbe. És a tanulmányozáshoz be kellett olvadnom. Hogy mit szóltam ahhoz, hogy bennragadtunk? Imádtam! A fiatalok reakciója egyszerűen mesés volt. Mind különböztek, mind egy-egy könyvre való. És a továbbiakban is szerettem megfigyelni a sorsuk alakulását. Ahogyan kétségbeesésből átváltottak elszánt harcossá, vagy éppen ellenkezőleg összetörtek.

Színe: Burlywood