KezdőlapEkiguchi Ran
2 posters
1 / 1 oldal
Ekiguchi Ran
by Ekiguchi Ran Kedd Május 28 2013, 23:05
Adatlap
Név: Ekiguchi Ran
Nem: lány
Kaszt: harcos
Kor: 15
Kinézet: Ran nem olyan első, vagy második pillantásra feltűnő lány, hiszen néhány centivel alacsonyabb az átlagnál sötét árnyalatú hajával és szemeivel. Alkata is soványka, hiszen nem annyira nagy evő és külső bájai is visszafogottabbak a fejlődés terén, ám mindent összevetve, azért csak inkább az átlagos, mintsem az átlagon aluli vagy feletti kategóriába sorolható. Bőre világos, de éppen csak annyira, hogy még könnyen meg lehessen állapítani: szokott sétákat tenni a parkban.
Jellem: Egy békésen mosolygó, halk szavú és néhanapján akár szendének is nevezhető lánynak ismerik. Persze, ő azért csak meg-megszólít másokat és ha úgy adódik, hogy más szólítja meg őt, mindig udvariasan válaszol, habár magánéletével kapcsolatban sosem számított nyitott könyvvel járó személynek. Ugyan mindemellett tanulmányi eredményei is megfelelőek, mégsem az a tipikus, mások által nagyra tartott, éppen csak egészséges mértékben magának való fajta. Az iskolában némi sugdolózó pletyka és alkalmanként kíváncsi kérdések tárgya, ugyanis azt tartják róla, hogy eddig ahány fiúnak tetszett meg és kapott tőlük kitüntetett figyelmet, majd vallomást, a vége mindig csak elutasítás és kitartó srácok esetében állítólag erőszakosabb nemlegesség volt. Így hát a végső konklúzió, hogy ez az elsőre mindennapinak tűnő lánynak talán akadhat még több érdekes oldala is, aki pedig kíváncsi, az járjon maga utána, különben túl későn talál megöregedni.
Képességek
(Szeretném ezt máskorra hagyni, sajnos semmilyen működőképes, vagy igazságos nem jutott eszembe még, ami egyben kreatív is lenne...)
Előtörténet
Egyedüli gyermekként született, megszokott, Japánban ma oly jól ismert nagyvárosi környezetben. Egy középiskolai tanár apa, s egy nagyobb vállalat irodaházában dolgozó anya kezdetektől fogva állított számtalan követelményt az életébe, ám ehhez hasonlóak a legtöbb családban is megtalálhatóak, váltakozó mértékben, természetesen. Kislányként ő is járt óvodába, szeretett nevetni és persze játszani a többi gyerekkel, s mindig tátott szájjal csüngött azon felnőttek szavain, akik éppen beszéltek hozzá. Nem volt szüleinek soha egy rossz szava rá, s ő viszont szerette őket, leginkább édesanyjához volt közel. Úgy teltek hát a korai évek, ahogy az már csak természetes volt az országban, elvánszorogtak a tipegő és majd az óvodás évek, s belőlük mostanra már nem sok mindenre emlékszik. Az idő pedig, annak rendje és módja szerint változtatott a dolgokon, nem hagyva az ő életét sem egészen üres papírlapként.
Ugyanis, ami aztán történt, leginkább csak némi papírmunkaként könyvelődött el a történelemben. Baleset történt pedig, mikor ő utolsó általános iskolai évét töltötte. Egyik éjjel édesanyja otthon megcsúszott, leesett a lépcsőn és nyakát törte, s férje a mentőt már nem segélykérés miatt kényszerült hívni. Ran azon az estén a földön aludt el és már csak arra ébredt, hogy idegen emberek járkáltak fel-alá a lakásban. Az eset észrevehetően mind apát és lányát megviselte, a férfi szűkszavúvá és olykor zavarodottá vált, míg Ran minden éjjel rosszul aludt, kimerülten ébredt és már nem lehetett ráismerni. Az iskolában nem beszélt a történtekről senkivel, nem mosolygott és részben az alváshiánytól figyelme és gondolatai is mindig máshol jártak, mint ahol éppen kellett volna. A kapcsolat pedig szülő és gyermeke között napról-napra hidegebbé vált. Apja ugyan az otthon falai közt próbálta vigasztalni őt, azonban másoknak szánt rövid tőmondatokkal szemben, Ran egy árva szóval sem adott választ neki, mindig csak hallgatott, arca verejtékezni kezdett és összehúzva magát elfordult. Hónapok teltek el, az állapot azonban nem tartott örökké.
Úgy fél évvel édesanyja elvesztését követően, ezúttal egy öngyilkosság került jegyzőkönyvbe a rendőrségen: a hazatérő Ran édesapját vérbe fagyva találta a konyhában. A vizsgálat kimutatta, hogy hasba szúrta magát a fegyverrel és ezt követően némi régebbi hagyományra hasonló módon, a pengét tovább mozgatta. Véget ért hát annak is, mely a régi világából megmaradt: gyámjává édesanyja egyik testvére vált, ki egy kisebb északi városban élt feleségével és két lányával. A beilleszkedés azonban egészen máshogy alakult az elvártnál, ugyanis mikor először lépett be új otthona ajtaján, mintha kövek hullottak le volna vállairól, ajkai mosolyra görbültek, szemei pedig nehezen visszaszerzett lelki nyugalmat tükröztek. Így lett hát belőle az a lány, akit már volt alkalom jellemezni. Új családja szeretettel befogadta, nála fiatalabb unokatestvérei körberajongták, ő pedig habár sokat tűnődött távoli dolgokon, mindig szánt rájuk is időt.
Volt már szó a középiskolai életéről, elég hát összefoglalóként annyi, hogy hamar megtalálta állandó társaságát: néhány színes vagy éppen szürkébb egyéniségnek számító lányt. Velük lógott úgymond, nem volt ugyan a csapat közepe, sokkal inkább a perifériáról mosolygott diáktársaira, de nem maradt ki a beszélgetésekből és mindennapi kalandjaikból. A fiúkkal azonban máshogyan alakult a helyzete. Kezdetben semmi különöset nem tapasztaltak, ugyanúgy szóba állt velük is mint ahogy bárki mással, s egy idő után többször is összefutott egyikükkel, aki néha még haza is kísérte. Úgy tűnt, szerelem volt bontakozóban, azonban egyik napról a másikra megszakadt a folyamat: Ran egyszerűen nemet mondott, mikor a fiú megkérte, hogy járjanak együtt. Ez pedig fél év múlva megismétlődött, s a következő tanévben már állítólag három alkalommal is megesett, egyszer aktuális udvarlója egy maflást kapott. Aztán már a randinak tűnő helyzeteknél sem jutott senki fiával túl, néha még ártatlan üdítőre meghívásokat is elutasított, igaz, nem feltétlenül barátságtalan módon.
Végre pedig elérkezett a jelenlegi életével kapcsolatos legjelentősebb fordulópont: tizenötödik születésnapja és egy ajándék. Tudták ugyanis valamennyien, hogy esténként, tanulás és barátnőivel sétálgatás után szeretett leülni az első kézbe kerülő konzoljátékhoz, ami otthon volt. Innek akár le is rövidíthető az események magyarázata: az ajándék vadonatúj, s nem kifejezetten olcsó játékkonzol volt: a Nerve Gear, melyhez a Sword Art Online nevű első játéka mintegy formalitásként tartozott. Illendő volt kipróbálni, érdekelte is a játék, így tehát nem volt semmi akadálya annak, hogy ő maga is bejelentkezzen és saját karaktert alkosson. A kézikönyv alapján annyira ígéretesnek tűnt, hogy a kérdéses karaktert saját képmására alkossa végül meg, bár a kasztra talán külsőleg nem a leginkább hozzá illő választás került. Szavak, képek, aztán sötétség. Néhány pillanaton belül pedig már egy egészen más világban öltött testet.
A látvány nem hagyta hidegen, mosollyal arcán járatta körbe tekintetét azon a hatalmas téren, ahol éppen állt. Meglepő is volt hát, mikor néhány arra járó ember tekintete legalább kérdőn, de akár éppen villám csapottan meredt rá. Értetlenül pislogott vissza, arckifejezése közömbössé vált, s mielőtt még kérdésekre szánta volna el magát, elárasztották vele. Meglepődött, jobban megnézve valóban különös volt, hogy egy innovatív konzol innovatív játékának indulási napján alig lézengett valaki az indulási helyen. A magyarázat erre pedig kérdéses volt, szó szerint, ugyanis olyan kérdésekkel találta magát szemben, melyek azt próbálták kideríteni, miért jelentkezett be valaki majdnem fél évvel az indulás után. Nem igazán értette, ahogy az első néhány percben azt sem, hogy az aktuális dátum a többséget igazolta, s valami egészen zavarba ejtő esemény történt ideát és egyben odakint is. Amikor a történet a végére ért és képes volt átgondolni, percekig csak mereven állt és remegő szemekkel a földet nézte. Nem az volt már a fontos, hogy miért az időutazásnak tűnő esete miként volt lehetséges, hanem hogy miféle sorson kényszerült osztozkodni sokadmagával, s élete ezután milyen értelmet kaphat egy pallos pengéjén? Nem, a világ dolgai ennél sokkalta bonyolultabbak.
Név: Ekiguchi Ran
Nem: lány
Kaszt: harcos
Kor: 15
Kinézet: Ran nem olyan első, vagy második pillantásra feltűnő lány, hiszen néhány centivel alacsonyabb az átlagnál sötét árnyalatú hajával és szemeivel. Alkata is soványka, hiszen nem annyira nagy evő és külső bájai is visszafogottabbak a fejlődés terén, ám mindent összevetve, azért csak inkább az átlagos, mintsem az átlagon aluli vagy feletti kategóriába sorolható. Bőre világos, de éppen csak annyira, hogy még könnyen meg lehessen állapítani: szokott sétákat tenni a parkban.
Jellem: Egy békésen mosolygó, halk szavú és néhanapján akár szendének is nevezhető lánynak ismerik. Persze, ő azért csak meg-megszólít másokat és ha úgy adódik, hogy más szólítja meg őt, mindig udvariasan válaszol, habár magánéletével kapcsolatban sosem számított nyitott könyvvel járó személynek. Ugyan mindemellett tanulmányi eredményei is megfelelőek, mégsem az a tipikus, mások által nagyra tartott, éppen csak egészséges mértékben magának való fajta. Az iskolában némi sugdolózó pletyka és alkalmanként kíváncsi kérdések tárgya, ugyanis azt tartják róla, hogy eddig ahány fiúnak tetszett meg és kapott tőlük kitüntetett figyelmet, majd vallomást, a vége mindig csak elutasítás és kitartó srácok esetében állítólag erőszakosabb nemlegesség volt. Így hát a végső konklúzió, hogy ez az elsőre mindennapinak tűnő lánynak talán akadhat még több érdekes oldala is, aki pedig kíváncsi, az járjon maga utána, különben túl későn talál megöregedni.
Képességek
(Szeretném ezt máskorra hagyni, sajnos semmilyen működőképes, vagy igazságos nem jutott eszembe még, ami egyben kreatív is lenne...)
Előtörténet
Egyedüli gyermekként született, megszokott, Japánban ma oly jól ismert nagyvárosi környezetben. Egy középiskolai tanár apa, s egy nagyobb vállalat irodaházában dolgozó anya kezdetektől fogva állított számtalan követelményt az életébe, ám ehhez hasonlóak a legtöbb családban is megtalálhatóak, váltakozó mértékben, természetesen. Kislányként ő is járt óvodába, szeretett nevetni és persze játszani a többi gyerekkel, s mindig tátott szájjal csüngött azon felnőttek szavain, akik éppen beszéltek hozzá. Nem volt szüleinek soha egy rossz szava rá, s ő viszont szerette őket, leginkább édesanyjához volt közel. Úgy teltek hát a korai évek, ahogy az már csak természetes volt az országban, elvánszorogtak a tipegő és majd az óvodás évek, s belőlük mostanra már nem sok mindenre emlékszik. Az idő pedig, annak rendje és módja szerint változtatott a dolgokon, nem hagyva az ő életét sem egészen üres papírlapként.
Ugyanis, ami aztán történt, leginkább csak némi papírmunkaként könyvelődött el a történelemben. Baleset történt pedig, mikor ő utolsó általános iskolai évét töltötte. Egyik éjjel édesanyja otthon megcsúszott, leesett a lépcsőn és nyakát törte, s férje a mentőt már nem segélykérés miatt kényszerült hívni. Ran azon az estén a földön aludt el és már csak arra ébredt, hogy idegen emberek járkáltak fel-alá a lakásban. Az eset észrevehetően mind apát és lányát megviselte, a férfi szűkszavúvá és olykor zavarodottá vált, míg Ran minden éjjel rosszul aludt, kimerülten ébredt és már nem lehetett ráismerni. Az iskolában nem beszélt a történtekről senkivel, nem mosolygott és részben az alváshiánytól figyelme és gondolatai is mindig máshol jártak, mint ahol éppen kellett volna. A kapcsolat pedig szülő és gyermeke között napról-napra hidegebbé vált. Apja ugyan az otthon falai közt próbálta vigasztalni őt, azonban másoknak szánt rövid tőmondatokkal szemben, Ran egy árva szóval sem adott választ neki, mindig csak hallgatott, arca verejtékezni kezdett és összehúzva magát elfordult. Hónapok teltek el, az állapot azonban nem tartott örökké.
Úgy fél évvel édesanyja elvesztését követően, ezúttal egy öngyilkosság került jegyzőkönyvbe a rendőrségen: a hazatérő Ran édesapját vérbe fagyva találta a konyhában. A vizsgálat kimutatta, hogy hasba szúrta magát a fegyverrel és ezt követően némi régebbi hagyományra hasonló módon, a pengét tovább mozgatta. Véget ért hát annak is, mely a régi világából megmaradt: gyámjává édesanyja egyik testvére vált, ki egy kisebb északi városban élt feleségével és két lányával. A beilleszkedés azonban egészen máshogy alakult az elvártnál, ugyanis mikor először lépett be új otthona ajtaján, mintha kövek hullottak le volna vállairól, ajkai mosolyra görbültek, szemei pedig nehezen visszaszerzett lelki nyugalmat tükröztek. Így lett hát belőle az a lány, akit már volt alkalom jellemezni. Új családja szeretettel befogadta, nála fiatalabb unokatestvérei körberajongták, ő pedig habár sokat tűnődött távoli dolgokon, mindig szánt rájuk is időt.
Volt már szó a középiskolai életéről, elég hát összefoglalóként annyi, hogy hamar megtalálta állandó társaságát: néhány színes vagy éppen szürkébb egyéniségnek számító lányt. Velük lógott úgymond, nem volt ugyan a csapat közepe, sokkal inkább a perifériáról mosolygott diáktársaira, de nem maradt ki a beszélgetésekből és mindennapi kalandjaikból. A fiúkkal azonban máshogyan alakult a helyzete. Kezdetben semmi különöset nem tapasztaltak, ugyanúgy szóba állt velük is mint ahogy bárki mással, s egy idő után többször is összefutott egyikükkel, aki néha még haza is kísérte. Úgy tűnt, szerelem volt bontakozóban, azonban egyik napról a másikra megszakadt a folyamat: Ran egyszerűen nemet mondott, mikor a fiú megkérte, hogy járjanak együtt. Ez pedig fél év múlva megismétlődött, s a következő tanévben már állítólag három alkalommal is megesett, egyszer aktuális udvarlója egy maflást kapott. Aztán már a randinak tűnő helyzeteknél sem jutott senki fiával túl, néha még ártatlan üdítőre meghívásokat is elutasított, igaz, nem feltétlenül barátságtalan módon.
Végre pedig elérkezett a jelenlegi életével kapcsolatos legjelentősebb fordulópont: tizenötödik születésnapja és egy ajándék. Tudták ugyanis valamennyien, hogy esténként, tanulás és barátnőivel sétálgatás után szeretett leülni az első kézbe kerülő konzoljátékhoz, ami otthon volt. Innek akár le is rövidíthető az események magyarázata: az ajándék vadonatúj, s nem kifejezetten olcsó játékkonzol volt: a Nerve Gear, melyhez a Sword Art Online nevű első játéka mintegy formalitásként tartozott. Illendő volt kipróbálni, érdekelte is a játék, így tehát nem volt semmi akadálya annak, hogy ő maga is bejelentkezzen és saját karaktert alkosson. A kézikönyv alapján annyira ígéretesnek tűnt, hogy a kérdéses karaktert saját képmására alkossa végül meg, bár a kasztra talán külsőleg nem a leginkább hozzá illő választás került. Szavak, képek, aztán sötétség. Néhány pillanaton belül pedig már egy egészen más világban öltött testet.
A látvány nem hagyta hidegen, mosollyal arcán járatta körbe tekintetét azon a hatalmas téren, ahol éppen állt. Meglepő is volt hát, mikor néhány arra járó ember tekintete legalább kérdőn, de akár éppen villám csapottan meredt rá. Értetlenül pislogott vissza, arckifejezése közömbössé vált, s mielőtt még kérdésekre szánta volna el magát, elárasztották vele. Meglepődött, jobban megnézve valóban különös volt, hogy egy innovatív konzol innovatív játékának indulási napján alig lézengett valaki az indulási helyen. A magyarázat erre pedig kérdéses volt, szó szerint, ugyanis olyan kérdésekkel találta magát szemben, melyek azt próbálták kideríteni, miért jelentkezett be valaki majdnem fél évvel az indulás után. Nem igazán értette, ahogy az első néhány percben azt sem, hogy az aktuális dátum a többséget igazolta, s valami egészen zavarba ejtő esemény történt ideát és egyben odakint is. Amikor a történet a végére ért és képes volt átgondolni, percekig csak mereven állt és remegő szemekkel a földet nézte. Nem az volt már a fontos, hogy miért az időutazásnak tűnő esete miként volt lehetséges, hanem hogy miféle sorson kényszerült osztozkodni sokadmagával, s élete ezután milyen értelmet kaphat egy pallos pengéjén? Nem, a világ dolgai ennél sokkalta bonyolultabbak.
Ekiguchi Ran- Harcos
- Hozzászólások száma : 32
Join date : 2013. May. 28.
Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Ekiguchi Ran
by Kayaba Akihiko Pént. Május 31 2013, 00:06
Szia!
Az előtörténetet elfogadom, bocs, hogy sokáig tartott, nem villant be az új hozzászólás jelzőm.
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 0
Erő: 3
Kitartás: 1
Gyorsaság: 0
Speciális képesség: 0
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő *Pallos/Fejsze/Pöröly* (+2 erő *-1 kitartás/-1 fegyverkezelés/-1 gyorsaság*) <- ezek közül választhatsz egyet, amit majd a felszerelkezőben jelezz.
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Az előtörténetet elfogadom, bocs, hogy sokáig tartott, nem villant be az új hozzászólás jelzőm.
Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 0
Erő: 3
Kitartás: 1
Gyorsaság: 0
Speciális képesség: 0
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő *Pallos/Fejsze/Pöröly* (+2 erő *-1 kitartás/-1 fegyverkezelés/-1 gyorsaság*) <- ezek közül választhatsz egyet, amit majd a felszerelkezőben jelezz.
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.