Re: Külváros

by **Bacchus** Szer. Aug. 28 2013, 18:31

Vajon ennyire meglepte, kérdésem? Emeltem fel vékony szemöldököm. Játékos igen, egy kissé eltúlozza a kislányosságát, azzal a sok masnival, de biztos bejön neki. Szeretne beszélgetni velem? Áh, pont kapóra jön. Úgy is be akartam vetni, milyen ivás nélkül a playboy férfi látványa, legalábbis hogyan hat a nőkre. Azt hiszem, ezt ki kell próbáljam. Inni meg nem akarok, a gourdom is szépen jó helyen van a felszerelések között. Az a hülye nő óta, valahogy látni se akarom a fegyverem. Nem vette a viccet.. chö. Na de munka. Ahogy arrébb libbent, hogy elérjem az alatta lévő széna csomót, volt némi kihagyás. Nem is váratom tovább, beszélgessünk, úgyis annyira ismeretlen ez a fajta élet, ahol nem kell, más embereket püfölni.
- Igen az öreg, ott lakik abban a házban - mutattam át a vállam fölött, hüvelykujjammal. - És az állatai ott az istállóban. Van lova, juh, kecske, meg bikája is - mutattam nemes egyszerűséggel a ház melletti kis csűrre. Nem régóta ismerem ezeket a szavakat, korábban, sose foglalkoztam állattartással és igen nehéz. Azonban szépen el lehet tűnni a játékos életből ezzel a tevékenységgel, és fantasztikus.
Éljen! Valaki, aki nem csak koszos parasztnak és idiótának néz, hanem beáll az igasorba és segít. Elnevettem magam, amikor láttam, hogy kézzel hordja a szénát, olyan.. olyan.. nőies volt és aranyos. - Bocsánat, muris volt látni, ahogyan csinálod - azzal eltettem a vasvillát és csatlakoztam én is kézzel hordtam. Tetszett megoldása és amúgy sem akartam a derült égből jött segítséget elriasztani.
- Mond csak, és egyedül mászkáltál idekint? - kérdeztem elképedve, miközben egy adag szénával közelítettem hozzá. Valahogy nem fért össze, hogy ebben az öltözékben sétálgat a határban. - Már egész szépen haladunk.. - azonban az öreg kiabáló hangja fogadt kettőnket, és mielőtt még végezhettünk volna ez a két adag széna, színes pixelárban eltűnt. Az eddig elkészített közel húsz bála maradt csak meg. - Most kapunk leszidást - szűrtem ki szavakat fogaim közül, ahogy láttam közeledni az öreget.

by **Szophie** Szer. Aug. 28 2013, 19:09

- Hühh.. - álmélkodtam. - Rendes tőled, hogy segítesz neki. - paskoltam meg a vállát nemes egyszerűséggel. Igazán fúrta az oldalam a juh, kecske, meg bika, no és a ló.. Meg akartam nézni őket! Lovaink nekünk is voltak odahaza, és őket nagyon szerettem. Jó régen volt az is, hogy utoljára lovagoltam. Hiányzott a régi birtokunk, az angliai otthonunk. Kissé elszontyolodtam, ahogy a régi szép időkre gondoltam. Amikor a kis erdei ösvényen lovagoltunk végig..
Neki álltam dolgozni, ami megjegyzem nem szokásom, és egy kivételes alkalom volt, de akkor elnevette magát. Nem értettem, mi olyan vicces. Talán valamit rosszul csináltam?
- De.. akkor hogy kéne csinálni? - kérdeztem Válaszul viszont eldobta a kaszáját, és ő is úgy csinálta, ahogy én. Most vagy megszánt, vagy... megszánt. Dolgoztunk.. És nem is volt megerőltető. Mondjuk a játékban máshogy működnek a dolgok, és a kitartás pontjaimat nézve nem csoda, ha nem megerőltető számomra a dolog.
- Igen, egyedül mászkáltam. - magyaráztam. Eszembe sem jutott, hogy Vezér miatt mégsem voltam annyira egyedül.. De ha úgy vesszük, ő a részem, mint másnak a fegyver, és mások sem mondják, hogy nem, a kardommal együtt mászkáltam, szóval teljesen érthető volt, hogy azt mondtam, egyedül vagyok. Mert elvileg úgy is voltam. Szépen rakosgattam a szénát, amikor a földön heverők egyszerre elpixeleződtek. Értetlenül néztem, ahogy elszállnak a kis darabkák. Azt hittem, a széna a földön marad, ha felszedjük, ha nem.
A fiú figyelmeztetett, hogy nemsokára leszidást kapunk, ám addigra egy öreg ember ért oda mellénk.
- Jó napot kívánok. - köszöntöttem illendően, ám mintha nem is figyelt volna rám, kiabált tovább. - Elnézést, hogy ez történt, azt hiszem, én tartottam fe a fiút, nagyon sajnálom. - vágtam a kiabáló férfi szavaiba. - Engedje meg, hogy jóvá tegyem a dolgot. Segítek neki becipelni a bálákat, és az állatokat is ellátjuk maga helyett. - ajánlottam fel a segítségemet. Elhúzta a száját, gondolkodott, végül rábólintott a dologra. Ugrálva vettem tudomásul, hogy sikerült elérnem a célom. Nem haragszik ránk a kedves kis öreg bácsika.
- Na és téged hogy hívnak? - kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy még azt sem tudom, hogy szólíthatom. - Az én nevem Szophie.^^ - mutatkoztam be. - Szerinted lovagolhatunk? - kérdeztem meg sunyítva, ahogy a lovacskákra gondoltam, kik odabenn várják, hogy megsétáltassam őket. Hisz az is benne van a "majd mi gondozzuk az állatokat" dologban, nem?

by **Bacchus** Szer. Aug. 28 2013, 21:36

- Szállást és élelmet nyújt, én meg, ahogy tudok dolgozok neki - jólesett az elismerés, hisz mindenért meg kellett dolgozzak, a bunyós karrierért is. Ez a fajta munka újdonság volt, de lekötött. Ahogy bele fogott dolgozni, kérdését válaszolatlanul hagytam, hisz láthatta, jó ötletéhez társultam. Ugyan lett volna még egy villa a felszerelésemben, ugyanis elkél a plusz. A héten már hármat törtem el, miközben etettem az állatokat.
Munka közben nem szoktam beszélgetni, de emberi társaságom nem is szokott lenni, így elsőnek is jó tudni, hogyan került ilyen szélre eső területre. Azt már tudom beszélgető társra vágyott, már csak beszélgetéssé kell alakítani, jó volna tudni hogyan kell azt. Bátyó te mit tennél? Őt csak úgy nem fizethetem le hogy beszélgessünk, valamit ki kell silavizáljak, de hogyan.
- Most már nem vagy egyedül - mosolyogtam rá. Talán ez lesz a szó, amit kereshettem. Ütni könnyű beszélgetni nehéz.. - miről szeretnél beszélgetni? - lehet tapintatlan voltam, de ügyetlen még inkább. Valahogy a bárokban könnyebb ott pénzért megkapok mindent. Legalább az általános sulival végeztem volna rendesen. Könnyebb lenne agyat tágítani. De nem előbb kel a másik tíz tetkó utána jöhet a rendes élet. Addig meg még ott a maffia.
Azonban pixeleződött a széna és az öreg máris a nyakunkon volt.
Elhordott lusta semmire kellőnek, meg lassúnak. Szó-mi szó igaza van, viszont az ismeretlen lány megvédett. Tágra nyitott szemmel és apró pupilláimmal pillantottam a lányra meglepődésemben. Amit ajánlott az öregnek, azzal könnyen leveszi a lábáról. Talán még kapunk is a munka után lekváros buktát. Mintha már az illata terjengne. Vagy a lánynak van ilyen jó illata? - Úgy lesz öreg, ahogy a vendég mondta - azzal a guggolásból felálltam és mosolyogtam rá, vendég igen. Ugrált örömében én meg csak csóváltam a fejem rá mosolyogva. - Nem tudod, te még mit vállaltál el, most jön a java.
- Örvendek Szophie - nyújtottam felé barátságosan kezem és mosolyogtam, szép neve van, és első lány, akié érdekelt is, remélem megmarad a neve. Nádiposzátáé felejthető, már azt se tudom, hogy hívják. - A nevem Bacchus és igen, biztosan megengedi az öreg, ha meg nem megkérdezzük a lovakat, akarnak-e mozogni - mondtam viccesen és bólogatva hozzátettem - szerintem igen.
Először is ha már így megvan a bemutatkozás és tudom valahogy szólítani is, rakodjuk be a bálákat és utána jöhet némi jutalmazás. A felszereléseim közül elővettem a villát, és még egyet.
- Kézzel vagy villával szeretnél pakolni? - kérdeztem tűnődő arccal, a legjobb lenne, ha gyorsan bepakolnám, míg ő nézi és mesél nekem, hogy ki is ő és micsoda.
- Inkább mást kérdezek, beszélj arról, ki is vagy honnan jöttél, meg hogy szereted-e a naplementét? - javítottam ki szavaim miközben fél kézzel felkaptam az első bálát.

by **Szophie** Szer. Aug. 28 2013, 22:28

- Ez dicséretes. - bólintottam elismerően. Megtehetné azt is, mint a többi naplopó, hogy egyszerűen a földön alszik, vagy a mob vadászásból él, de ő becsületesen dolgozik. Mindig is sokra becsültem a munkás embereket. Bár inkább csak irányítói szemszögből kerültem eddig hozzájuk közel. Illetve eddig csak azért néztem fel rájuk, mert örültem, ha valaki rendesen dolgozik a gyáraimban. Végül is ez is egy szempont..
- Igen, már nem vagyok egyedül. - erősítettem meg a mondatát. - Hümm.. Úgy akármiről. - gondolkodtam el. - Például hogy te miért nem mobozol, mint a többi játékos? - tettem fel a kérdést, mely már fúrta az oldalamat. Azért egy ilyen játékban azt látni, hogy valaki az egyszerű gyilkolás helyett kemény fizikai munkával tölti az idejét, csak hogy megéljen, meglepő.
- Van elég kitartásom, ne aggódj! - mosolyogtam vissza rá. - Ha kell, hát akkor egész éjjel dolgozunk! - tapsikoltam lelkesen. Tetszett ez az új dolog. Kétkezi munka.. Sosem csináltam még ilyet. Ez egy új játék volt számomra.
- Bacchus.. Megjegyzem! - ráztam meg a kezét, mint ahogy azt bemutatkozásoknál szokás. - Tudod mi jutott eszembe a nevedről? - kérdeztem, de persze fölöslegesen, mert úgy sem tudhatja. - Bach, a zeneszerző. Johann Sebastian Bach.. - folytattam, meg sem várva a reakcióját. - Hívhatnálak Bach-nak, ez amolyan becenév lenne. - mosolyogtam boldogan az ötletemre. Akár tetszik neki, akár nem, így fogom hívni, és kész..
- Igen. Tutira akarnak majd. - nevetgéltem a poénján. Kevés az olyan ember ebben a világban, aki viccelődik. Szinte csodának számít, vagy legalábbis ritkaságnak. A legtöbben búskomorak, meg mindig csak harcolnak.. Persze találkoztam azért kivétellel is, nem egyszer, nem kétszer, de attól még jó külön megjegyezni a nevettető embereket. Szomorú napokon ők azok, akiket fel kell keresni.^^
- Kézzel, természetesen! - vágtam rá azonnal. Mégis hogyan pakolhatnák én villával? Lehetetlenség.. Azzal enni szokás.
Aztán a következő mondatán egy kissé meglepődtem.
- Hát.. azt már elmondtam, hogy ki vagyok. - kezdtem bele a válaszba. - A kezdetek városban van a lakhelyem, onnan jöttem, ha meg a rendes otthoni értelemben vesszük a kérdést, akkor Angliából jöttem. - folytattam, és utoljára hagytam a kérdése legérdekesebb részét. - A naplementét pedig nagyon szeretem.. - mondtam kissé elpirulva, mert közben eszembe jutott a legutolsó naplemente, amelyet egy fiúval közösen töltöttem. Közben felemeltem két bálát, és könnyeden cipelni kezdtem.
- Van súlyemelés jártasságom. - magyaráztam, hogy értse, egy ilyen csöppnyi lány hogy bírhatja azt úgy el. Azért próbálkoztam rögtön kettővel meg, mert úgy tűnt számomra, neki nem lehet ilyesfajta jártassága, és még így is elbírt egyszerre egy bálát, így én jártassággal kettőt simán elcipelek.

by **Bacchus** Csüt. Aug. 29 2013, 00:54

- Köszönöm - biccentettem a dicséretre - azonban tudom, hogy egy njk és a felesége is az. Viszont mégis annyira hozzájuk nőttem - nagy beleélésem közepette megigazítottam a vállvértem, vagyis inkább lazítottam rajta, hogy jobban szellőzzön. Kellett valami pótcselekvés.
Érdekelt, miről is fog beszélni, de inkább a kíváncsisága hajtotta. Kérdezett bár igen kényeset, de azért fogok válaszolni. - Ööö - vakartam meg a fejem - szómi-szó, nem tartottam érdekesnek. Jobban foglalkoztatott ez a vonal. Tudod odakint sose adatott meg, hogy keményen dolgozzak két kezemmel, és nem kellett a napi élelemért sem megdolgozzak. Így egy ideje ezzel töltöm napjaim. Mellesleg nem tudok mobozni. - feleltem vidáman, inkább saját hülyeségemen szórakozva.
- Rendben, aztán ügyesen, elég nehéz egy bála széna. Nem csak kitartás kell oda - mondtam mosolyogva rá. Egész este dolgozni, mennyi erő lehet benne, vagy csak a szája nagy? Hamarosan kiderül.
Figyelmesen követtem hangos gondolat menetét, szóval valaki Johann Sebastian Bach zeneszerző jutott neki eszébe rólam. Akkor ezek szerint mégsem lettem elég híres, hogy halljon igazi nevem felől. Na nem baj, ha meglesz a 20 év töretlen bajnoki cím, akkor leszek igazán híres.
- Bach ismételtem utána, zenét ugyan nem tudok szerezni, de a becenév tetszik. Kezét elengedtem, de mutató ujjam felé szegeztem mégsem szólaltam meg, nincs ötletem, hogy becézzem, talán idővel. Visszaengedtem mutató ujjam, kitudja akár lehet pár óra múlva már eszembe jut, hogy szólíthatnám.
Nevetett, ugye-ugye már most mennének, ismertem az itteni állatokat, nem szeretik a bezártságot. Bárki is alkotta meg őket, tudta milyennek kell lenniük. Én meg még csak odakint egyel sem találkoztam, nem hogy tudtam volna ezekről az állatokról. - Mit értettél lovaglás alatt? - furdalt a kíváncsiság és bármi is legyen ez, jól hangzik - Nem lovagoltam még sosem. - mondtam zavarban.
Ahogy felajánlottam, neki, a villát inkább kézzel szedés mellett döntött, ő tudja, csak nehogy ne bírja el, hátha inkább pihenne. Azonban összetett kérdésemre rendszeriben mindenre válaszolt és közben felkapott 'KETTŐ' bálát! Képedtem el, egyszeribe esett le az állam. Próbáltam már kettőt vinni, de valahogy nem ment. Nem is értettem, hisz, erőmből telnie kellene rá, de mégsem olyan a játék.
Mielőtt rákérdezhettem volna, már válaszolt is, mintha tudta előre tudta volna, mi jár fejemben.
- akkor én sem maradhatok le és feltettem egy újabb bálát a jelenlegi tetejére. Enyhén küszködve megindultam, de hamar rá kellett döbbenjek, felvágni sem tudnék előtte, szóval maradt a vereség. Azonban válasza, jobban érdekelt, mint holmi férfiúi becsületem, amit Szophie egy pillanat alatt, ripityára tört. - Anglia, így már sejtem, hogy miért nem hallottál Bacchusról - külföldre még nem jutottam ki, de remélem egy nap, szerencsét próbálhatok, idegen kultúrákban is, hogy ott is nyerek-e. - Akkor nézzük is a bálákat, mert utána etetünk - szorgalmaztam inkább magam munkára. És vezettem, hogy hova visszük a szénát. A szobámba vezettem be és mutattam a sarokra, ahol már volt néhány bála szalma.
- Ez a szobám, és egyben ide is hozzuk be. Mégpedig oda - már sétáltam is a sarok felé. A bejárattól balra egy létra vezet fel a felső padlásra ahol általában tyúk ólnak kellene lennie, de mivel szárnyast nem tart az öreg, így ezért is költözhettem be ide aludni. Jobbról pedig vékonyka ágy terült el. Szalma volt a bélése és egy pokróc kényelmesítette. Oszlopokon kívül más bútorzat teljes egészében hiányzott. Volt még egy szélesebb széna kupaca földön jobbról, ami rendesen el volt terítve a földön. Letettük a szénát, mehetünk is a következő körért. Ha nem volt kérdése, úgy akár hozhattuk a következő adagot is. És szaporáztam lépteim.

by **Szophie** Csüt. Aug. 29 2013, 13:38

- Igazad lehet. - mormoltam. - Tudod, én sem csináltam ilyesmit sosem odahaza. Bár dolgozni dolgoztam, de az egy egészen másfajta munka volt. - vajon mennyire lehet munkának nevezni a vállalatok irányítását? Végül is nem egyszerű döntéseket hozni olyan fontos ügyekben, és a tárgyalások, meg a papírmunka sokszor kitette az egész napomat. Akárki akármit mondd, vezetőnek lenni a legnagyobb felelősség, és feladat. Ha úgy vesszük, nagyon komoly munka volt az enyém, ennél sokkalta nehezebb, viszont valamilyen tekintetben mégis könnyebb.
- De hogy érted, hogy nem tudsz mobozni? - értetlenkedtem enyhén összeszűkült szemmel. - Azt mindenki tud. - állapítottam meg. Pedig úgy látszik, mégsem..
- Hehehh.. Nem is hittem, hogy tudsz. Persze érdekes lenne, és nagyon tetszene, ha írnál egyszeriben egy menüettet, de erre nem sok esély van. És én csak a hangzás miatt neveztelek el így, te. - mosolyogtam rá. Bár hívhatnám ennyiből Sebastiannak is..
- Hogy-hogy mit értettem lovaglás alatt? - pirultam el, mivel enyhén félre értettem a kérdést, illetve az én nézetemből ő értette félre a lovaglás fogalmát. - Én a rendes, szokásos dologra gondoltam, amikor felülünk egy lóra, és azzal megyünk. - zavaromban nem tudtam mást mondani, ezt is csak makogva. Perverz alak! >.< Aztán a következő mondata még jobban összezavart. Most akkor a rendes lovaglás dolgot nem értette, mert még tényleg sosem lovagolt, vagy a.. szóval mást értett az alatt? O.o Lehet, hogy szegény a rendes dologra gondolt, csak én értetem félre? Szóval nem is ő a perverz, hanem én? :O
- Köhömm.. - köszörültem meg a torkom, miközben még zavartabb lettem. - Szóval azt úgy kell, hogy egyszerűen felülsz a lóra, és irányítod. Régen, amikor még nem volt sem autó, sem bicikli, sem ehhez hasonlatos közlekedési eszközök, akkor az emberek lovakon utaztak, ha nem akartak gyalogolni. - magyaráztam. Remélem, kielégítő választ sikerült összehoznom.
Gyorsan felkaptam a bálákat, és elkezdtem a fiú után cipelni, mivelhogy valami másra akartam terelni a figyelmemet, az előző lovaglásos félreértésemről..
- Miért, olyan híres vagy, hogy hallanom kellett volna rólad? Ebben az esetben elmeséled, mire is a nagy hírneved? - kérdeztem mosolyogva. No nézzenek oda, csak nem megint egy sztárral hozott össze a sors?
- Egyébként jó ideje Japánban éltem, egyszerűen csak nem jutottak el hozzám a hírek. Akkoriban eléggé bezárkóztam. - magyaráztam lesütött szemmel, visszagondolva arra, hogy még az is csoda, hogy a nyelvet elsajátítottam.
- Rendben, etessünk! - kiáltottam boldogan, és még gyorsabban szedtem a lépteimet. Bevezetett a szobájába, ahol egyben a szénát is tárolták.
- Hát fényűzésre nem futja. - állapítottam meg körülnézve. - Neked tényleg elég csupán ennyi? - érdeklődtem. Közben gyorsan kisiettem a következő bálákért, meg a következőkért, meg az az utániakért, mag végül az összeset behordtuk. Elégedetten néztem a bála halmot, amely a szobában tornyosult.
- Ügyesek voltunk, nem?! - dicsértem saját magamat.

by **Bacchus** Csüt. Aug. 29 2013, 14:56

Dolgozott, ez őszintén meglepett, fiatalnak tűnik, elég fiatalnak. - És mit dolgoztál odakint? - érdekelt, ezt kérdő és megdöbbent arcomon láthatta is mellé jobb kezem derekamra tettem és bal lábfejem kissé előre csúsztatva a porba felé fordítottam bokám belső oldalát. - Mobozást tekintve, meg képességem nem használhatom. A nélkül pedig.. - most mondjam meg, hogy harmatgyenge vagyok.. - nem tudnám legyőzni őket - széles mosolyom közben hátra fogtam lófarkam. Kínos, nagyon kínos. - Tényleg nem tudok mobozni, inkább párbaj, arra vagyok szakosodva - mondtam neki.
- Pontosan, de mély hangomon tudok énekelni neked - a sok kocsmai este kifejlesztette énekhangom, még ha zene szerzés nem is menne, na de milyen nótákat ismerek. Obszcén.. Obszcén.. Obszcén.. hajaj, nem nagyon tudok mást. - Azonban.. lehet nem tetszene a szövege - mondtam szinte a fejemből kilátható kérdőjelekkel körbevéve. Nagy talány, csak férfiaknak való, hát ez gáz.
Azonban az, hogy nem tudok lovagolni, talán nagyobb galibát okozott neki, mint elsőre gondoltam. Így elslisszanhatunk a téma felett remélem. "Babám ülj az ölembe, csináljuk izibe.. " derengett fel az egyik rím.
- Én is erre gondoltam, hogy a rendes lóra ülünk fel. A más féle.. nem jutott eszembe, eddig ennyire közvetve - mintha elpirult volna, szűkítettem össze kissé szemeim, de mosolyogtam tovább. Megvártam, mint mond ez után és elmagyarázta szerencsére, hogyan kell lovagolni ténylegesen lovon. Azt hogy rajtam lovagol, kideríthetjük. Később.
- Jójó, köszi a kis tanítást. Japánban városi környezetben nőttem fel és ilyen információk nem jutottak el hozzám. A sportom nem engedte. - Ténylegesen sokat edzettünk apával, nagyrészt az edzőteremben nőttem fel és azon kívül pedig sötét ügyletek. Azonban amíg lehet, jobb ha nem tudja kivel futott össze.
Mikor neki lendültünk a munkának, sikerült elejtenem azt a morzsát, hogy attól hogy nem vagyok penge minden téren még vihetem valamire.
- Bokszoló vagyok, ha eddig még nem mondtam volna és 10. éve veretlen - jelentettem ki nemes egyszerűséggel. Mások dicsőítése hidegen hagyott, inkább a belül tomboló büszkeség és a tetoválások bizonyítéka számított, valamint apa emlékére el kell érjem közös célunk. - Mások szerint híres vagyok, szerintem csak egy egyszerű srác, aki tizenkilenc évesen, azaz már húsz évesen széna bálát hordoz, egy csinos lánnyal szinte karöltve - feleltem ugyan olyan hangnemben, már mondat végére mosolyogtam már és igen cirka bókot kaphat a mellé, hogy a ruha alatt egy izomkolosszus Szophie, csinos is. - És miért zárkóztál be? Elég vidámnak tűnsz most - vontam le a helyes következtetést. Sosem szólított le még mondjuk lány, mindig én szoktam őket, bár csak egy futó kalandért többért odakint nem kellett. És mind, a szexis olyan volt mintha bábukkal feküdnék le. Beszélgetni akart, ezek szerint, valami problémája van. Azt hiszem erről még nem faggatom ki.
- Nem-nem majd akkor etetünk ha bent van itt az összes széna bála - nevettem el magam. Látszólagosan nem tetszett neki a szobám. - Hát igen sokkal másabb, mint ami odakint volt. De nagyon kényelmes az ágy is annak ellenére, amilyen, meg az illatokat te is érzed, valahogy ez a kevésbé steril környezet, jobb hatással van rám. Bátyám mindig azt mondta, hogy.. - itt elgondolkoztam egy ideig, kutatni kellett a sok emlék között - hogy.. lépjek ki a szürke hétköznapokból, hogy találjak valami újat, amiben örömöm lelem. Sose gondoltam volna, hogy itt találom meg.. - mondtam magam elé révedve. - És így azt hiszem válaszoltam is jelenleg elég ennyi. De amúgy van a házban is szobám, az sokkal lakhatóbb és szebb állapotú. Valamint vannak bent plüss állatok. - ezt tudtam húgocskám imádta őket, biztosan ő sem fogja megvetni. - Majd megmutatom, ha érdekel.
Azonban előbb gyorsan behordtunk mindent és hamar végeztünk így hogy egy monstrummal egyen rangú erős lánnyal hordtuk be a szénát. Az öreg biztosan meg fogja vendégelni, és marasztalni akarja.
- Nagyon ügyesek voltunk! Főleg Te! - bal tenyerem a vállára tettem és finoman löktem rajta egyet mókásan. - Szophie, akkor most itt az ideje, állatokat etetünk - mosolyogtam rá. Levettem kezem válláról és elébe siettem, hogy mutassam a hihetetlenül bonyolult egyenes utat. (Azonban, ha bármi szokatlant tett, tuti lemaradtam Razz

)
A karámnál várt ránk négy paci. Egy foltos, szép izomzatú, könnyen használható lenne verseny lovacskának. Egy fekete, robusztus, csillogó szőrű, egy majdnem tiszta fehér, csak az orrán volt egy tenyérnyi barna folt, aki nyurga és kecses, sokkal szebb sörénye van a többitől, és egy barna, akinek a szőre apró világos barna pöttyökkel van tarkítva, sokat prüszköl. A mellette lévő karámban van az egyetlen bika egy fekete, tiszteletet sugárzó hatalmas tülkökkel felszerelkezve. Mellette lévőben egy tucat bari, szép fehér gyapjúval és amint meglátnak minket, fájdalmasan bégetnek. És az utolsó karámban két kis kecske, akiknek be nem áll a szájuk.
Mentem is az ennivalóért, amit reggelente szoktam szedni zöldségeket, és arról le kell szednem az ennivalóban fel nem használható részeket. Ezekkel etetem őket, mutattam Szophienak.
- Szóval ilyen ez itt - mutattam körbe. Az etetés végeztével, megérkezett az öreg és érdeklődve nézte hogyan is állunk.

by **Szophie** Pént. Aug. 30 2013, 15:04

- Nos.. igazság szerint a családi cégeket irányítottam. - magyaráztam szégyenlősen. Furcsa elmondani egy mezőn dolgozva, hogy én amúgy teljesen más jellegű dologgal foglalkoztam. Egyébként ezt még nem sokan kérdezték tőlem. Talán mert fiatal vagyok... Talán mert azt hitték, hogy nem dolgoztam tanulás mellett.
- Dehogynem! - mosolyogtam biztatóan. - Tudod a kis szintű mobok ellen simán elég a fegyvered is. Pélldául az első szintű vaddisznók pont azért lettek kitalálva, hogy azok segítségével fejlődjenek az alacsony szintű játékosok. Egyszerű őket legyőzni. - közben bőszen mutogattam, mintha előttem lenne egy disznó. Egy olyat talán Vezér segítsége nélkül is képes lennék legyőzni.. 1-es sebzéssel mondjuk nehezebb lenne, de ennyi élettel, és gyorsasággal nem igazán kell aggódnom.
- Hehehh.. Akkor ne énekelj. - nevettem. - Nem is tudsz olyan dalt, ami tetszene nekem? - érdeklődtem. - Megteszi egy nyuszi ül a fűben is.. - folytattam biztatva, hogy énekeljen nekem.
Még jobban elpirultam a szavaira. Ehehhehhh.. Ez de ciki.>.<
- Szerintem hanyagoljuk azt a témát.. - nyökögtem félszegen, lehajtott fejjel.
Bólintottam, bár nem igazán tudtam elképzelni, hogy valaki ennyire elzárt legyen, hogy még soha ne halljon lovaglásról. Őszintén érthetetlenek számomra az ilyesmik. És azt hallottam, tényleg vannak olyanok, akik a tehenet lilának képzelik ~, mert Milka csokit láttak már..
- Ohh.. Hát nem nagyon szoktam követni a sportokat. - biccentettem félre a fejem. Vagy a boksz nem is sport? Vagy most hogy is van ez?
Felnevettem. - Nos, talán mindkettő igaz. A második felét én tudom megerősíteni, a másik meg.. Azt nem tudom. - mosolyogtam. - De ha mások ezt mondják, akkor az is igaz lehet. - szóval húsz éves. Akkor már nem tanul valószínűleg. - És mivel foglalkozol odakint? Főállású bokszoló vagy, vagy van valami más is? - érdeklődtem.
- Nos.. - biggyesztettem le a számat. - Megvoltak a magam okai, de arról nem szeretnék beszélni. - hárítottam kíváncsiságát. A mosolygós részhez nem szóltam semmit. A hétköznapi álcám az, mely mára a személyiségem része lett, ugyanakkor mégis csak a felszín. De a kívülállóknak elég ezt a felszínt ismerniük.
- Igen, a friss széna illata finom. - szippantottam bele a levegőbe. - Neked is van egy bátyád? Bölcs ember lehet. - vontam le a következtetést. - Legalábbis ebben a dologban igaza van, nagyon jó tanácsot adott neked. - mosolyodtam el. A saját bátyámra gondoltam. Arra, aki mindig mellettem áll, aki szeret engem, és aki olyan sok mindent megtett az elmúlt időben azért, hogy boldog legyek. Az utolsó módszere, ha nem is teljesen, de bevált.
- Plüssök! - lelkendeztem, ahogy meghallottam. - Plüssök? - kérdeztem vissza. Plüssök.. egy fiúnál? Ez egy picit furcsa, ha engem kérdeztek.. Persze engem senki sem kérdez.
- Igen, etessünk! - ugrándoztam nagy vidáman. Az istállóban - vagy mi a neve - jól megcsodáltam aztán mindent. Elsőre a kecskéket, meg a cuki kis barikat. Nagyon aranyosak voltak, ahogy szinkront bégettek, meg mekegtek. Aztán gyors pillantást vetettem a bikára. Félelmetes volt..
Végül a lovakhoz léptem, mindegyikhez intéztem egykét szép szót, meg megpaskolgattam a fejüket.
- Szép állatok. - jegyeztem meg. - Előbb a lovaglás, aztán az etetés, vagy fordítva? - fordultam a fiúhoz, közben kinéztem magamnak a kis barna, fehér pöttyökkel tarkított pacit. Talán Amerikai foltos, fajtáját tekintve, de ez nem biztos.
Végül el kezdtünk etetni, éppen hogy befejeztük, megérkezett újra az öreg bácsika.
- Csókolom! - integettem vidáman. - Megetettük őket, meg behordtuk a bálákat, ahogy ígértem. - mosolyogtam vidáman rá.

by **Bacchus** Szomb. Aug. 31 2013, 11:36

Elképedtem azon, amit mondott. Már az, hogy dolgozott az a tény is meglepett, nem hogy még felső vezető és cégeket irányít. Talán még egy kicsit tátva is maradt a szám. Azonban kezem folytatta a begyakorolt munkát. Lefordítottam a fejem, tulajdonképp odakint még bűnözői pályafutásomban sem vagyok ilyen magasan. – És.. ezt, hogy tudtad ilyen játszi könnyedséggel kimondani? Ez fantasztikus! – többet nem sikerült mondanom, sok minden zajlik épp fejemben, azon kívül, hogy a bokszban néha megsérül.
Mosolyával máris meggyőzött, hogy a gourdom mégis csak jó lenne a szörnyek ellen. Pontosan el tudtam képzel a vaddisznót, amit elmutogatott, ahogyan a gourdommal agyon csapom és agyveleje helyett szép pixel rengeteg formájában felröppen. – Ez szép, és most már értem, fegyverem is alkalmas lenne, a malacok ölésére, de továbbra sem hoz kellemes szájízt – ráztam a fejem, nem tudna lekötni a mobolás, valahogy, de egy nap azért kipróbálom.
- Hűh te lány lehet, jobb lenne, ha nem énekelnék olyanokat.. de, talán volna egy, nem pont az a nyuszis. Ezt, még amikor kicsi voltam és egyben volt a család, esténként édesanyám énekelte. – sok volt a talány és ez arcomra is teljesen kiíródott. Vajon, hogy fogom énekelni, anyu hangján kellemes volt, de sajátomon.. még Szophie hangján is kellemes lenne. Na nem baj, jobb kézfejem megforgattam kétszer felé és énekelni kezdtem.

Bacchus énekel:

Mellé imitáltam pár apró szökkenést, mint egy nyuszi.
- Ennyi lenne csak, ezt ismételgette, míg lekötött utána valószínűleg elaludtam. – mondtam a befejezés után.
- Szerintem is hanyagolhatjuk, mert még felélesztesz bennem valamit.. – bár az előbbi nyuszis téma után. Pont jól állna neki. Már a cicanadrághoz is illene.. Azonban előbb érdekel, tényleg ismerhet-e az újságból?
Figyelmesen hallgattam, igen sejthettem volna, nem nagyon köti le a női közönséget, az hogy férfiak püfölik egymást, vagyis akkor még fiúk. Egyedül talán húgocskám volt az, aki epekedett boksz meccseimért. Miközben sétáltunk a bálával mosolyogtam, jólesett, hogy kívülállóként is képes helyt foglalni. – Látnod kellene egy meccsem, odakint –vágtam szavába, miközben a két bála mögötti mosolygós arcot kerestem - ..valószínűleg, tényleg nem a te világod, de tudat tágításnak jó – húztam szám széles mosolyra. Ez után kérdezte, hogy mit is dolgozom. Hazudni könnyű, kérdés, bátyó te most mit tennél. –Egyszeriben igen, bár a bokszon kívül harcművész is vagyok. És.. – hazudjak, vagy ne hazudjak – van egy másik állásom is, ahol kis főnök vagyok. Kicsit ferdítenem kell, az hogy alvilági figura vagyok, azzal máris elkergetném a beszélgető partnert. Bár ő jött ide. Jobb, ha tudja, így talán korán távozik, de távolságot is fog tőlem tartani. – Az alvilágnak dolgozom, mint felbérelt, kidobó, verőember. Innen kezdtem pályafutásom odakint, azonban már erre vannak embereim. Felbérelnek minket és megvédünk vagy elverünk egy célszemélyt – ahogy elmondtam ezt neki, kíváncsi voltam hogyan reagál a hallottakra. Majd hamarosan, ha még itt volt Szophie másfele terelődött a szó.
- Bölcs ember a bátyó, azonban ő lenne most itt helyettem igazából, csak én elkoboztam tőle, hogy kipróbáljam ezt a játékot – mondtam neki a kinti szobám, nem túl hűs hőmérsékletében. – Neked is? – kérdeztem vissza szinte azonnal nyitott szájas mosollyal. Vajon az övé is ilyen derűlátó?
- Rendben, megértem, akkor viszont gondoskodok némi mulattatásról - ahogy búslakodott, gondolom, ez nem tarthat neki sokáig. Rámosolyogtam, hátha ebből nyer némi erőt és megvan, most megmutatom neki. Lehívtam menüm és elővettem egy kék csokornyakkendőt. Ugyan olyan színe van, mint a vállpáncélomnak, bár ügyes szem, vagy ha nagyon közelről nézzük, látszik egy minimális színárnyalat tévesztés. Talán olyan lehet, mint a hajában a kis virág. Beigazítottam helyére és két mozdulattal eltávolítottam magamról a nadrágot az övvel és a lábbelit. Mivel nem szoktam alsó ruházatot hordani, így még előtte gondoskodtam, hogy legyen rajtam valami. Megfeszítettem izmaim majd szavakba öntöttem, amit lát – Ez a playboy nyuszi Bacchus – mutattam magamra. – De botor vagyok, a fülek – kikerestem a tárházból, még a kezdetek városában kaptam egy lánytól, de hogy minek. Meg is lett pár másodpercen belül és megjelent fejemen. Majd elismételtem az előbbi nyuszis dalt, nyuszinak öltözve pár ugrással. – Így teljes, mókáztam előtte. - Azonban – léptem hozzá közelebb és még közelebb. Már csak egy alkarnyújtásnyira volt – azt hiszem ezek a fülek, neked sokkal jobban állnának. És menük közötti cserében átnyújtottam neki, hogy fogadja el és vegye fel. Ha nagyon feszélyezve viselkedett, felvettem közben a nadrágom, az övem és a cipőm. Ha nem csak később, amikor elindultunk állatokat etetni.
- Igen plüssök! – válaszoltam szelíden. – Tudod az öregnek és feleségének az a programja, hogy nem született meg közös gyermekük és már berendezték a házat a kicsinek. – válaszoltam kérdésére, a karámokra nézve. – Bevagy zsongva? Feljuttathatlak a szobába. – mosolyogtam rá szélesen. Bár még nem volt vendég a házban, ha megtagadják, hátul a létrán bejutunk. Oké van másik megoldás is, ha nem mennek bele.
Ahogy ugrándozott és egyik karámról a másikra ment, felébresztett bennem némi jó érzést. Pont azt csinálja, mint én egy hónappal ezelőtt. Ennyi jó van bennem, annak ellenére, amiket elkövettem? Hány ember képét kellett szétvernem eddig, hivatásból, vagy bosszúból. Mégis ezek az egyszerű teremtmények meglágyítanak, ahogy.. ő is. –Előbb az etetés, kivéve a lovakat, őket kivisszük – kacsintottam. – Válassz egyet közülük. Ketten most maradnak Sad

- pöcköltem meg ujjam végével Szophie vállát. Nem vártam meg döntését, hanem igyekeztem az etetéssel, amiből Szophie szintén kivette a részét. És már nyakunkon is volt az öreg, de a két ló még nem kapott enni. Szophie kapva kapott a lehetőségen és beszámolt tetteiről. Na talán elfogadja az öreg, hogy jó munkaerő és többet ért segítsége, mint az a két bála széna?
- Így van öreg. – néztem hátra a vállam fölött, miközben tettem be némi szénát a lovaknak.
Megdicsérte Szophit, de rám se hederített, csak Szophiera nézett. Egyáltalán lát engem, vagy direkt csinálja ezt. Beinvitálta a házba egy csésze teára. (Hékás, velem mi lesz?) Miközben a bajsza alatt mosolygott. Ránéztem Szophiera, majd a napra fel, az a tea még belefér. Legalább kiderül, felmehet-e a szobába.
- Megyünk, köszönjük. – Válaszom továbbra sem méltatta semmire, sőt még megsem hallhatta a királyi többest, csak állt ott és Szophie szavára várt. Első lány itt és nem gondoltam volna, hogy ennyire semmibe néz. Akkor, miért ad ennem és ad némi aranyat munkámért. Kíváncsian néztem Szophiera, és ha felém nézett, fejemmel jeleztem, hogy fogadja miközben hevesen a napra és a lovakra mutogattam, meg nem létező karórámra. Halkan a levegőbe is eleresztettem egy –időnkbe beleféééééér – elnyújtott hangot.

by **Szophie** Csüt. Okt. 10 2013, 21:13

- Igen? - ámultam el. Az én munkám.. fantasztikus? Pedig semmi kemény dolog, csak vezetni ezt-azt. Persze nagyon sok a papírmunka, meg az idegesítő tárgyalás, amitől kikészültem. Szerettem a munkám, de nagyon lefárasztott, és sok idegességgel, és felelősséggel járt. Ugyanakkor sosem tudtam volna elképzelni, hogy kétkezi munkát végezzek.
- Érdekes. Én azt csodálom, amit te teszel. - mosolyodtam el. - Sosem kellett ilyesmit csinálnom, és jobb esetben sosem kellett volna. Most büszke vagyok magamra, hogy ezt is kipróbáltam. Mindig is dicséretesnek tartottam az ilyen kemény, fizikai munkákat.
- Persze, hogy alkalmas. Itt minden fegyver alkalmas arra, hogy mobokat ölj. - nevettem. Még ilyen furcsaságot. Ő az első, aki nem folytonos farmolással tölti az idejét. Ez remek.
- Igazán aranyos dal. - tapsikoltam. - Olyasmit, amit az ovisok szoktak énekelgetni. - nevettem fel.
Közben a téma kicsit félreérthetővé váltott, és én eléggé elpirultam. >.< Hanyagoljuk a dolgot..!! Nagyokat szippantottam a levegőbe, hogy lenyugtassam magam.
- Egyszer elmennék egyre szívesen. Szeretek új dolgokat megismerni, és ez a boksz dolog is igen új lenne. Ha meghívsz egyre, megyek majd szurkolni, oki? - kérdezgettem aztán, újra a békés témákba terelődve.
- Úúúúúúúúúuu.. - ámultam, amikor a munkájáról mesélt. - Ez tiszta szuper! - vigyorodtam el. - Én is alkalmaztam párszor hozzád hasonlókat, bár én leginkább a nagyfőnökkel beszéltem. - kacsintottam rá. A hozzám hasonló hatalommal, befolyással, és pénzzel rendelkező embereknél bizony elkerülhetetlen, hogy kétes helyzetekbe bonyolódjanak. Hehhehhh.. Persze egy hozzám hasonló pozícióban levő embert nem fenyegetnek a törvények sem, legalábbis addig, amíg nem török még mélyebbre az alvilágban. Az apró kis piszkos ügyeim, melyekkel leginkább a cégeim biztonságát, és a nekem nem tetsző emberek eltávolítását, vagy megbüntetését kívánom elérni, senkinek sem szúrnak szemet, illetve vannak kellő fedőügyeim arra, hogy mindezekből jól jöjjek ki. Természetesen ezt nem kell világgá kürtölnöm, egyszerűen csak itt arról van szó, hogy ő egy beavatott, és mint olyan, neki elmondhatom.
- Nos.. Én nagyon szeretem a testvéremet, nagyon sok mindenben segített nekem, és nagyon rendes ember, de túlságosan is hidegen, és racionalistán nézi a világot. Nem tudta soha megérteni, miért akadtam ki annyira akkor, amikor a szüleim.. öhmm.. -nem tudtam kimondani, és nem is akartam. Miért szóltam el magam? -Szóval ő hamar túltette magát rajta. - hajtottam le a fejem, jelezve, hogy hagyni kéne a családom témáját. Ha már kicsúszott a számon, befejeztem a mondatot, de összesen ennyi.
Aztán búslakodni kezdtem, erre ő elkezdett a menüjében kotorászni, és... és.. Egyszerre azt veszem észre, hogy egy szál alsónadrágban, csokornyakkendőben, nyuszi fülben ugrándozik! Nem tudtam, hogy megrökönyödjek, vagy nevessek, így mindkettőt tettem egyszerre. Kissé kiakadtam a szegényes öltözet láttán, de egyszerűen lehetetlen volt haragudni rá, amikor olyan mókás volt. Szinte törölgetnem kellett a szemem, mert könnyek szöktek bele a nevetéstől. Aztán nekem adta a füleket! Kicsit furi volt a helyzet.. De ha egyszer már itt kötöttünk ki, nem maradhattam ki a mókából! Gyors átváltottam a ruhám, felvettem a füleket, és tádá..
- Playgirl Szophie? - nevettem. - Hát ez lennék én.

Spoiler:

Kicsit később, a pajtában..
- Wiii!!! Imádom a plüssöket! Amúgy a barna, fehér pöttyökkel tarkított pacit választom. Olyan kis szelídnek tűnik. - ezzel egy adag kaját raktam a kecskéknek. - Sziasztok, kis drágák, jó étvágyat!

by **Bacchus** Szomb. Jan. 11 2014, 16:53

- Persze, a vezetés, nem egyszerű, főleg, ha már kiterjedt hatalmad van - ezen a ponton viszont nem mondtam tovább, csak somolyogtam. Ami pedig az ő csodálatát igazolja, én sem csináltam ezelőtt ilyet. Sose gondoltam volna, hogy kezemmel, nem csak üthetek és igazgathatok, hanem teremthetek és adhatok állatoknak kaját. Csak azért, hogy ne éhezzek. Furcsa ez a hely.
- Tudod ezt a munkát én is úgy veszem, hogy nem ismertem milyen és békés. Maga módján egyszerű. Nem kell gondolkozni, csak csinálni. Este meg lehet bulizni, utána meg vissza és reggel indulhat megint egy újabb nap. Ezt korábban nem tapasztaltam, általában az esték reggelig tartottak - nevettem el magam. Majd felé fordultam. És elkezdtem énekelni azt.. amire még emlékeztem.
Örültem, hogy egy kinevetéssel megúsztam, meg egy egy kedves bókkal.. sose fogok többet énekelni, pia nélkül biztosan nem.
- Gyere el, jó móka lesz, sőt, tudom is melyikre hívlak el, arra amikor megszerzem a tizenegyedik tetoválásom! - mondtam beleélve - oké! Ott kell lenned - remélhetőleg nem azt fogja látni, hogy egy erősebb szétver, hanem hogy én verem szét másnak a fejét. Az izmaimban még sosem csalódtam félsiker már meg is van, vigyorogtam tovább jókedvemben.
Kacsintására, csak kihívón közbe szóltam - eljössz Japánba máris tudni fogsz egy helyet, és tudni fogod kit bérelj fel testőrödnek - nyújtottam ki a nyelvem kissé felé és bal oldalra - képes vagyok megvédeni a felbérlőm, ha meg le akarnak lőni, arra is van megoldás, ismerek pár elvetemültet, akik felkutatják ellenséged és likvidálják, persze ezt csak Japán területén belül. Ha elég híres vagy, akkor ott is próbálkozni fognak, még akár a meccsemen is, amire jössz - mosolyodtam el. Biztos vagyok benne, hogy jönni fog. Dobbantottam egyet balra és kissé félrefordítva a fejem hallgattam, mit felel. Ahogy belekezdett úgy egyre inkább lassabban és minduntalan inkább a földet nézte. Nincs mit tenni fel kell vidítsam, és jöhet a jelmezem, amit tegnap este egy vad éjszaka folyamán szereztem.. és itt is van a nyuszifüles.. Baaacchus! Nem firtattam miért, vagy miben vesztette el szüleit.
Playgirl Szophie, nevettem egy jót, és a mozdulaton is amit tett mellé. Nincs férfi, aki ne venné észre, ezek után. Én meg hozzá vagyok szokva az ilyen ruhás, vagy még kevesebb ruhás nőkhöz, és jól fest ebben a maskarában. - Szoktál rulettezni? Vagy kaszinózni? Elég jól bánok a kockával, eljöhetnél oda akár így is - tekintettem végig rajta tüzetesen. - Addigra szerzek még egy ilyen nyuszi fület és azt az őrületet levágjuk, mint most az előbb. Csak persze a sok vendég előtt - nevettem öblösen. Jó móka lesz abszolút, csak csipázza és már lesz egy jó kis kaszinós este..
Amikor visszaértünk az állatokhoz, már újra nadrágban voltam. Felvetésem díjazta, legalábbis éles hangjából úgy sejtem. Közben kezem tette a dolgát és miközben megpaskoltam a kecskéket ő is elért idáig. Látszólagosan a lovaknál szerethetett a legtöbb időt bámészkodással eltölteni. Az öreggel majd dumálok erről, hátha eladja nekünk. Folytattam az etetést, és bólintottam Szophienak. Mivel engem az öreg nem hívott be csak vendégünket, így..
- Menj be én addig etetek és elvégzem a maradék teendőket, és juss fel a fenti szobába! - szóltam hátra a hátam mögött. Mivel nem volt messze tőlem így nem kellett kiabálnom, de elég hangosan szóltam azért. Alig volt pár mozdulat az etetés, de még sok munka van.
- Teázzatok meg, aztán ha kész leszel, gyere, addigra elővezetem lovaink.
Ha bement a házba, úgy pár percen belül már minden állat evett rendesen és hátra tudtam menni a magtárolóba, ellenőrizni a szintjét. Holnap hajnali termés szedéssel, biztosan tudom pótolni a hiányzót, bár mégis folyamatosan fogy, lassú vagyok még. Egy segítő kéz elkélne. Xent még rá is tudnám talán venni, de akkor meg eljárna a szája és hallgathatnám Fraggy baromságait. Meg malcom idegesítő röhögését. Lezúzom őket, akkor. Kinéztem még a földre is, miután visszajöttünk a lovaglásból, akkor még kijövök elalvás előtt. A lovaglás az meg milyen lesz? Még eddig szembe se jutott hogy ráüljek, sőt olyan embert sem láttam még, aki ülne azokon. Visszasétáltam és kivezettem a barna pöttyöst és a fekete csillogó szőrűt. A két ló között, a nyakukat átfogva vártam, hogy kiérjen a házból Szophie, persze ha túlélte a két öreget :DKétlem..
Ha nem tért be a meghívásra, úgy egyből elővezettem lovaink. És sandán vártam rá, hogy mit kell velük csinálni, hogy lovagolni lehessen. Valami parancsszóra hozzá kezdenek? Vakartam meg a fejem.. sehogy sem láttam át, mit kéne vele csinálni.

by **Szophie** Szomb. Jan. 11 2014, 22:15

Tetszett, ahogy somolygott, olyan kisfiús volt tőle az arca. Aranyos.
- Látom, van tapasztalatod.. - mondtam csak úgy mellékesen, miközben elvigyorodtam.
- Különös. - gondolkodtam el. - Lehet, hogy kiköltözöm ide melléd. Vagy legalábbis néha itt lennék szívesen, csak amolyan kikapcsolódásként. Persze csak ha nem gond. Embarassed

- sütöttem le a szemem szégyellősen. Olyan tuti jónak hangzik ez a vidéki, dolgos élet. - És persze ha az öregek is befogadnak.. Van ám főzés jártasságom is! - virultam. - Tudok segíteni a konyhában. Meg ugye a súlyemelésem, meg kertészkedésem is biztosan hasznos lesz a számukra.. - gondolkodtam el, és már terveztem is, hogy milyen lesz a szobám itt, mikkel rendezem be, meg hogy fogom ideráncigálni Vezért. És a rosszabb napjaimon elvonulhatok ide talán majd a világ elől. Jó is lenne..
- Mindenképpen ott leszek majd. - boldog voltam, hogy elhívott. Ez valahogy olyan személyes volt. Nem úgy beszélgettünk már, mint két idegen, hanem mint két barát. És ez tetszett. Meg meg akartam nézni egy ilyen birkózást. Fuu.. Ahogy az erős, izmos férfitestek egymásnak feszülnek. Biztos látványos. - Majd drukkolok! - mosolyogtam barátságosan. - Bár nem kételkedek abban, hogy nyerni fogsz. Pláne ha én ott vagyok, és meg kell nekem mutatnod, hogy milyen erős is vagy. - nevetgéltem, és az előbbi mondatommal egyben kihívás elé is állítottam a fiút. Mert mindenképpen nyernie kell majd, hogy ne csalódjak benne. Bár szerintem fog.^^ Elég magabiztos hozzá.
- Japánban lakom, úgyhogy nem kell mennem. - nevettem fel. - De én nem védő embereket szoktam bérelni, inkább.. - most rajtam volt a sor, hogy elhallgassam a mondat végét, és somolyogjak. - Testőreim már vannak. Bár szívesen foglak téged is alkalmazni majd, most, hogy tudok rólad. - mosolyodtam el. - Bár szívesebben hívnálak fel barátian, mint munka ügyében. Egyébként mi lenne, ha az összes meccsedre elmennék majd? Szívesen lennék drukker.^^ - somolyogtam. Közben nyuszikra terelődött a téma, vagyis dalokra, és onnan a nyuszikra.. Lényeg a lényeg, kis idő múlva ott álltunk mind a ketten nyusziként. Vicces egy helyzet volt.
- Öhmm.. Nem igazán játszottam ilyesmikkel. Apuék néha jártak szórakozni ilyen helyekre régen, ha jól emlékszem, de én sosem voltam. Meg azt hiszem, oda csak felnőtt kortól lehet menni. De ebben sem vagyok biztos. És hogy én emberek előtt így járjak keljek.. - vakargattam meg a fejem. - Tudod kicsit szégyellős vagyok. - vörösödtem el, miközben arra gondoltam, hogy előtte bezzeg nem voltam az. Meg Tachi előtt sem a birkózáson. Meg a szépségversenyen.. Igazából helyzet függő, hogy az vagyok-e, azt hiszem.

Engedelmesen bementem elkölteni az öregekkel a teámat. Illemtudóan leültem, és jó angol szokás szerint szürcsölgettem a meleg italt, miközben eltrécseltem az idős házaspárral a ház körüli teendőkről, a főzés jártasságomról, meg hogy voltaképpen szívesen ideköltöznék. Mikor végeztünk, boldogan lépdeltem elő, ahol már láthattam is a két szép, elővezetett paripát.
- Na már most.. Nem tudom, van-e nyergetek, kantárotok, ilyesmik. Ha nincs, szőrén üljük meg a lovakat.^^ - mosolyogtam. - A lényeg, hogy a htára kell ülni, ők meg visznek minket oda, ahova akarjuk. Nem nehéz annyira, megtanítalak.

by **Bacchus** Szomb. Jan. 11 2014, 23:30

Nagyon jól mondta és erre felesleges is volna szólnom, látom kapisgálja a kislány. Nem is olyan kicsi..
Amibe belekezdett viszont ténylegesen meglepett, kiköltözne ide? Vontam fel a szemöldököm. Bazsalyogtam szélesen mosolyogva, tetszett az ötlete.
- Tényleg?.. - kis kihagyással - Komolyan? - kezeim összedörzsöltem, mintha csak a koszt szedném le róla. Komolyan mondja, már egész beleélte magát. - Van hely itt és munka is, még egy segítőkéz amúgy is jól jönne, egyedül nem boldogulok mindennel. Már csak tényleg az öregeket kell meggyőznöd - főzni is tud, és még erős is, már el is képzeltem, ahogy együtt aratjuk le a napi termést, aztán kötözzük bálákba és visszük be az istállóba, majd a a többi napi tevékenységet és a szezonálisakat. A tavaszt még én sem ismerem, de úgy érzem, az öreg keze alatt kemény lesz. - Ellenszegülök, ha nem akarnának befogadni meglásd- azzal karjaim keresztbe fontam mellkasom előtt.
Vele együtt nevettem és örültem hogy elfogadta a meghívásom - naná, hogy nyerek - mondtam hencegve és nocsak.. húztam ferde mosolyra a szám - meg kell mutassam előtted, milyen erős is vagyok, szóval bizonyítékot akarsz.. - kezemmel államat simogattam, az előbbi szégyenlős lány kimutatta a foga fehérjét - ahogy mutattam már, nem véletlen tetováltatom az arcom - ujjammal rámutattam az elsőre - ezt itt öt évesen szereztem - majd a következőre - ezt itt hét évesen. A többit pedig évenként, kivéve a tizediket - és itt nem folytattam tovább, eszembe jutott azaz állat, majdnem megölt, de cserébe, lebénítottam egy időre.. jó erős egy ellenfél volt, de tudom vannak még erősebbek is. Még tíz év veretlenség kell és én leszek minden idők legerősebb embere. Itt a sokszázadik rajongóm, miért is foglalkozzak egyáltalán vele, hogy feltétlen ott kell lennie, ahhoz, hogy nyerjek?
Japánban lakik és nem hallott rólam na ez most hogyan, még ha abszolút nem is nézte a meccseim még tévén keresztül sem, és semmit nem tud rólam.. hogy élhetett ezidáig tudattalanul, sürgősen meg kell változtatni ezt. Nevettem egyet kijelentésén, majd mind inkább kezdett változni ez.
- Barátibb, jóhogy barátibb, hagynám én a drukkerem csak úgy hátul kullogni? Gyere el mindre, már csak tíz van hátra. Időben meg jó hosszú lesz, ugyanis ezt a viadalt évente tartom a többi időt edzéssel töltöm.. többnyire - somolyogtam, miközben egy percre sem akartam róla levenni szemem.
- Messzebbi sorokból, amúgy sem látnál eleget.. - mondtam lassan - jobb azt közelebbről - húztam össze kicsit szám és nyújtottam meg nyakam.
Hamarosan azonban mindketten csekélyebb ruházatban álltunk az istállóban és még mindig nyusziként ugrottam párat, pedig a fül már nála volt. Majd leálltam ezzel, amint beszélni kezdett.
- Én már mehetek ilyen helyre, és korábban is megvolt a módja. Mivel te is befolyásos ember vagy, ez nem lesz gond.. ha meg mégis nagyon kötekednek, szülői felügyelettel beengedlek - nevettem el magam, miközben hüvelyk ujjammal megböktem mellkasom - a szülői felügyeletet itt látod magad előtt. Majd derekamra tettem a két kezem és csóváltam a fejem, ahogy lefelé nézett. Jobb kezemmel felsegítettem arcát - maradj is olyan, vagy légy ilyen - azzal bal kezemmel az alsómra mutattam, az egyetlen ruhaneműre, ami még rajtam volt.

Vártam a lovakkal rá és kis idő múltán kijött a házból. Mosolyával madarat lehetett volna fogni. Biztosan megengedték, az öregek, hogy maradjon. Ez nagyszerű! ránéztem az öregre, mire ő morcosan rám nézett, ez az a nézés, hogy mit lófrálok már megint.. Összeszorítottam szemöldököm és hasonló képp visszanéztem rá. Lehet így is vén kujon...
Szophie szavai kizökkentettek a hirtelen támadt kanpárbajban és odafordultam. Nyereg, kantár, nyereg kantár.. az meg mi lehet? - Az mire jó?
- Bacchus! A pajtába vannak hozzad ide Szophienak, te meg ne barátkozz ezzel a lustasággal, időpocséklás - rámnézett még szúrósan majd a kis hölgyre már sokkal boldogabban.
A hálátlan dög, miért szedett fel akkor az utcáról? Dolgoztat, éhpénzért és még annyit sem mond, hogy köszönöm, durrogtam miközben mentem a pajta felé. Legalább ő megtanít valamire, nem úgy mint az öreg..
Betértem az istállóba és visszakiáltottam - melyik a kantár és a nyereg? Segítenél? - vártam Szophiera, ha jött akkor bevártam, ha csak visszakiáltott, hogy hogyan néz ki úgy az alapján megtaláltam őket és boldogabban térhettem vissza. Immáron mosolyogva és felvillanyozva, hogy megtanulok, olyasmit amiről korábban sejtésem sem volt. Hátára kell ütni.. de vajon melyik a háta... jobb lesz megvárnom, míg ő elkezdi és kilesem hogy csinálja. Csak nehogy azt akarja, hogy én üljek fel elsőre.. az bajos lenne. Mint egy korábbi kalandom a vízágyon.

by **Szophie** Pént. Jan. 24 2014, 20:16

- igeen. - bólogattam hevesen. - Itt annyira nyugis, és csendes, és átlagos. Tetszik a hely. - aztán megengedte. Én úgy, de úgy megörültem. - Köszönöm.\o/ - öleltem meg ujjongva. - Néha azért elhozhatom egy-egy barátomat is, ugye? - kérdeztem félve. - Mondjuk egy délutánra.. Persze én sem lennék itt folyamatosan, csak úgy néha, ha olyan kedvem van. Szóval nem zavarnék sok vizet. - gyúrtam az öklömet idegesen. Pedig már megengedte, hogy itt legyek. De akkor is úgy éreztem, hogy magyarázkodnom kell.
- Igen, bizonyítanod kell! - böktem mellbe játékosan. - És nem elégszem meg átlagos harccal. - kacsintottam rá.
- Vooooww.. - ámuldoztam. - Te tényleg öt évesen harcoltál? És engedték, hogy tetováltass? És nem sírtál? És komolyan öt éves korodban egy tűvel közelítettek feléd, és te engedted? És a szüleid belementek? - halmoztam el kérdésekkel, miközben elképzeltem a kicsi őt, és hogy hogyan is történhetett ez az egész. Kirázott a hideg. Tűk.

A téma valahogy átterelődött. Volt itt nyuszi, ló, szerencsejáték, kecske.. Nyitottam volna a szám, hogy közöljem, hogy nekem bizony nincsenek szüleim, így engedélyem sem lesz tőlük, de ekkor magára bökött. Szavai után kusza mosoly költözött az arcomra. Aztán lenéztem, amire mutatott. - Jujj - sikkantottam fel. - Rajtad csak ez van? - pirultam el teljesen. Elkaptam a tekintetemet, és inkább az istállót kezdtem el vizslatni.
Végül a már említett istálló előtt állomásoztunk, két lóval magunk mellett. Nagy sóhajjal mutattam meg neki, hogy melyik szerszám melyik. - Te tényleg nem ismered a lovakat? Japánban nem szokás ilyesmi, mint a lovaglás? - kérdeztem szemöldökömet felemelve. Nem tudtam elképzelni, hogy valaki életéből kimaradjanak a lovak. - Na nézd. - paskoltam meg a lovacskáját, miután felnyergeltem. - Ide beteszed a lábad, és felhúzod magad ülő helyzetbe. - mutattam. - Én meg itt leszek és segítek neked! - mosolyogtam rá biztatóan. - Nem nehéz!

by **Danee** Vas. Márc. 16 2014, 20:20

//Scott

Torubana városka határában, valamikor délután...

Bazi nagy vigyorral futottam vargabetűt a közelben tébláboló mobok között.
Élvezettel szívtam be a tüdőmbe a frissnek vélt levegőt egyre gyorsuló szívverésem mellett.
Mögöttem szépen gyűltek az aggro mobok, egyik a másik után fordult utánam, olyan lassúsággal mint egy beszívott hippi.

Na persze friss levegő. Mindenki azt hisz amit akar. Meg gyorsuló szívverés. A rendszer próbálja elhitetni veled, hogy hús-vér testben vagy, és valódi világ vesz körül. Rajtad áll, hogy mennyire éled bele magad. Ha akarom rezignáltan, mit sem törődve az egésszel, teljesen egyenletes levegővétel mellett is végigkacsázhattam volna köztük, és akkor még csak a valódi testemet sem izgatom fel annyira, hogy a torkomban legyen a szívem a futástól.

De aki így tesz, az bolond! Minek megfosztani magunkat efféle élvezetektől! Élveztem, ahogy a környezetemhez képest irreálisan felgyorsult testem körül süvít a szél, bár amúgy szélcsendes napunk volt.

Amikor jónak láttam nagy kanyart téve szembefordultam az utánam loholó kobold-hadnak, kardom hibátlan pengéjén megcsillant az égen zsarnokként trónoló nap sugara.
Örömmámortól hajtva kacagtam bele a kéklő égbe, s mint egy bika kapartam a földet váltott lábbal, mielött elrugaszkodtam volna.

Nem fejlődni jártam ide, nem is az adrenalin édes íze vonzott ide, a pusztítás és az eszeveszett gyorsaságban akartam gyönyörködni. És itt meg volt minden hozzá, kezdő, hozzám képest szinte ártalmatlan mobok, akik közt úgy villant a kardom, hogy követni se tudták volna. Hiába tolakodtak egymást előre préselve, csupán karcolásokat ejthettek, míg körülöttem egyre csak nőtt a pixelek rózsaszín felhője, végül már folyamatosan körbevéve, akár egy pollenfelhő.

Ziháló tüdővel, és elkeskenyedő tudattal dőltem el, akár egy zsák, miután az utolsó kobold is az enyészeté lett. Agyam azt hitte, elfogyott a levegőm, szívem olyan sebesen vert, hogy úgy éreztem minden erem külön életet él, arcom égett, hiába próbáltam levegőhöz jutni, torkomat már égette minden egyes lélegzetvétel. Mámoros állapotban, zsibbadva nyúltam el a pixel-gazok közt. Volt néhány percem míg a következő kobold újra megjelenik. Vakon, szuszogva élveztem az önkívület határán érzett könnyű győzelem ízét.

Nem volt észlelésem, így csak lassan helyreálló hallásom, és a visszatérő felszuperált látásom tudatta velem, hogy valaki közeledik. Nem lehetett mob, azoknak még hosszú másodperceik lehettek hátra. Akkor viszont csakis...

Felemeltem a fejem, s egy hozzám hasonló korú, és termetű srácot pillantottam meg, nem is olyan messze
- Szevasz! Várnod kell egy kicsit a mobokra. Bocs érte, és amúgy meg Danee... mármint a nevem! – vigyorogtam, s még mindig égő arccal grimaszolva küzdöttem fel magamat törökülésbe

by **Scott Thompson** Vas. Márc. 16 2014, 22:01

Lassan róttam az utat Torubana város felé, úgy különösebb ok nélkül. Mehetnékem volt, az meg nem volt annyira messze a Kezdetek Városától. Legalább egy kicsit oldhatom majd a stresszt, immár, hogy nem félek a moboktól... annyira. Talán egyet letudok csapni, remélem. Úgy se a harc most a célom, csak úgy... menni. Az is valami. Jaj de rossz, a valakinek nincsen célja... őrjítő. Tartani akartam hirtelen egy kis szünetet, csak most kezdtem igazán fejlődni és feladatokat ellátni, de most minden a nyakamba zúdult. Na, de valahogy nem találtam magamnak megfelelő elfoglaltságot. Megpróbáltam a gondolataimat másfelé terelni, de mivel nem tudtam mire koncentrálni, inkább elkezdtem dúdolgatni egy dalt.
Az idő kimondottan kellemes volt, a nap süt, a madarak itt is csiripeltek, a tavasz illata töltötte be orrlyukaim legmélyebb gödreit is. Ahh... ez így túl nyugodt. Egy kicsit megállok, keresek egy mobot.
És keresek. És keresek. És nincsenek sehol se. Hova tűntek ezek? Egyszer jön rám az öldökölhetnék, és akkor sehol sincsenek? Valaki ott fenn nagyon azt akarja, hogy pacifista legyek... nem lesz szerencséje, én most megfogok ölni egy állatot! Vagy valamit...
Észre sem veszem az út közepén elterült valakit, ha nem szól hozzám még rálépek az arcára. Itt a válasz a békességre, aminek máskor örülnék, de... hogy törné kardját csata közben... na jó, ne legyünk gonoszak, biztos jó oka volt arra, hogy megölje őket.
- Szia, az én nevem... Scott. - gondolkoztam el, hogy elmondjam neki, de miért is ne? Ezzel sehogy sem árthatna nekem, még ha nem is zöldben lenne. Ezek után vettem jobban szemügyre, kb. velem egy idős, az biztos. De szintileg is felettem áll, akkor meg mit keress itt...?
- Meg ne sértselek, de egy magad fajta szintű mit keress erre fele, ha szabad kérdeznem? - tudakolom az egyértelműt. Mit keres itt? MIT? Közben leültem mellé, ezzel is megkönnyítve a kommunikációt. Oldalra pillantva lelem mellette kardját, ami nem egy kétkezes darab, szóval kardforgató a gyerek... persze, mintha ehhez lenne jogom, mármint ilyen mondani rá. Egyidősek lehetünk.

by **Danee** Hétf. Márc. 17 2014, 15:40

- Üdv, Scott! Megkínálhatlak egy szendviccsel, amíg a mobok előkerülnek? - hívok elő az inventorymból két, minden jóval megtömött baguettet, s nyújtom is az egyiket felé
- Saját készítésű! - mosolygok, majd pislogva szemrevételezem a két a harapnivalót, s vissza is húzom a szemem elé, méricskélve nézegetem őket
- Üm, ez a mérgezett! - nyújtom neki a másikat inkább, kaján vigyorral a pofámon
Kíváncsi vagyok a reakciójára, csak aztán fűzöm hozzá:
- Természetesen csak viccelek! Nem mérgezek kaját.
Én a magam részéről bele is harapok abba, amit magamnak hagytam, s jó ízűen csócsálva hallgatom a kérdését. Már szóra nyílna a szám, hogy válaszoljak, de előbb inkább gyorsan legyűröm a torkomon az étket
- Hát... vonatozok! - jelentem ki a számomra nyilvánvalót - Itt nem kell különösebben attól tartanom, hogy a mobok lenyomnak, ha valamit elbaltázok, ezért néha ide jövök le kiszellőztetni az agyamat. Meg aztán ezekhez képest majdnem tízszer gyorsabb vagyok, így simán bejátszhatom azt, hogy összegyűjtöm őket, aztán végigdarálom az egész csődületet! - mosolygok a végén, mintha ez teljesen természetes kikapcsolódási forma lenne
- Várj csak, van még koktélom is! - mosolygok mint a tejbe tök, töretlenül, s némi menüben történő babrálás után a kezembe ugrik két whiskys pohár
- Igaz csak alkohol mentes... - hát, van még hova fejlődnöm - Kipróbáltam már mindenféle receptet... - bújtam a listámat - Van esetleg kedvenced?
Közben sorra öntögettem a poharamba a hozzávalókat: valami egészen mély vörösest, aztán narancsszínűt, végül, sárgát, s végül lazán kavartam egyet rajta
- Az enyém a Virgin Sunrise - emeltem a magasba a poharat, hogy jobban látszódjon - remélem nem sokára sikerül a Tequilás verziót is kikísérleteznem

by **Scott Thompson** Hétf. Márc. 17 2014, 22:22

- Háát, piknikre nem készültem, így nem is hoztam magammal semmit... de miért is ne, elfogadom. - adom be gyorsan a derekam. - Tényleg? Lehet itt főzni is játékon belül... nekem ez új - lepődtem meg, és válaszoltam naivan, és ezt azért jelentem ki így, mivel a következő kis "vicce" bekapcsolt a fejemben egy gyanú és a "vigyázzunk az idegenekkel hiszen nem mindenki jó fej" gombot, szép kis WARNING! feliratokkal és vörös fénnyel.
- Heh, oké. - válaszolom fapofával, miután az arcomra kiugrott egy mindjárt elfutok arcgörcs. Olyan egybe rándul, szemek megtágulnak, arc mimikája leírhatatlanul nevetséges és... az.
Azért, ha már kaptam - egy gyors szag-és íz elemzés után, amik persze pozitívan, vagyis EZ JÓ! kóddal gördültek ki az elemzőből - elkezdem fogyasztani az uzsonnámat. És mivel még ezt tudom közölni, nem volt mérgező - remélem.
- Nekem te, túlontúl barátságosnak tűnsz... - jegyzem meg. - Már-már gyanúsan... - Na jó, kinyírsz egy szintre elég mobállományt, eldőlsz az úton majd piknikezni hívod az első arra járót, valószínűleg békítés céljából... valahol van benne logika, de fura, és túlontúl nyílt ebben a veszélyes és halállal teli világban... nekem.
- Éééértem... - oké, vagy pszichopata, vagy sportvadász. Vagy mindkettő. Szerencsére eme fura szokását nem kisebb szintű playereken próbálgatja. Akkor már halott lennék, amennyire körül néztem az úton erre jövet. Lehetnék óvatosabb is...
Most meg itallal próbál megnyerni. Egyre furább. Lehet, hogy az étellel akart magának megnyerni, hogy ezzel akarjon megölni... miért is tenné? Rám köp és kétszer is megölt vele... talán gyakorlásból?
- Hát, nem vagyok nagy ínyenc. A boros kólánál nem mentem messzebb... tudsz valamit ajánlani? Smile

- kockáztatom meg, hogy egy öröm vidámmal kerültem össze, valahogy a józan logikára hallgatok inkább. Majd a szemem láttára összelöttyint dolgokat, ami inkább néz ki úgy, mintha egy alsós beszökött volna a kémia szertárba, mintsem úgy, ahogy a mixerek szokták keverni a pult mögött.
- Miért, a rendszer nem engedi az alkoholt alkalmazni - hüledeztem. Ezért ez szép kicseszés lett volna a normál játékban is, ha meg nem csavarják így az egészet. - És a rendszer érzékeli a vallást és a muszlimuknak eltűnik a kezéből a disznóhús? - próbálok viccelődni, még kiakadva. Bár én is érzem, ez kimondottan gyengére sikerült, de neki olyan faragatlanul jókedve van, hogy már büntetendő.

by **Danee** Hétf. Márc. 17 2014, 23:36

- Akkor jó étvágyat nekünk! Itadakimasu!
Én a magam részéről hamar betömtem a szenyót, magamban azonban rendkívül jót mulattam, hogy a vadiúj ismerősöm, mellettem ülve, bizalmatlanul szimatolja és ízlelgeti a megtömött baguettet
A hatás kedvéért, gondoltam még ráteszek egy lapáttal:
Miután leharapta az első tisztességes falatot, szemreppenés nélkül figyelni kezdem, mint aki tüneteket vár
- Szóval, igen lehet főzni is a játékban, csak minden nagyon le van egyszerűsítve, de ahogy gyakorlod, úgy lesz egyre magasabb szinted benne. De nem csak főzni lehet így: lehet például lovagolni tanulni, vadászni, felszerelést kovácsolni, olyan kristályt készíteni, ami biztos neked is van. A hazatérés kristály, csak más fajta funkciókkal. És még gyógyitalt főzni.
Hagytam, hogy kicsit megeméssze a hallottakat, csak aztán tettem hozzá:
- Vagy éppen mérget! Tudtad, hogy jelenleg nincs a játékban azonnal gyilkoló méreg? - majd magamban elgondolkozva az ujjaimon számolni kezdtem
- Van olyan ami lebénít... az talán a legkellemetlenebb... tehetetlenül nézni, ahogy közben azt csinálnak veled amit akarnak... akár meg is ölhetnek közben... és te semmit se tudsz csinálni - nem tudom mi bújt belém, de nagyon élveztem, csak úgy mellesleg még megjegyeztem egy-kettőt a listáról: - a kifárasztó mérgek, néhány hasznavehetetlen fajta, és a hagyományos, lassan ölő
- Izgalmas, nem igaz? - poénkodtam tovább - Apropó, ugye nem árnyharcos vagy? Mert akkor már fölöslegesen magyarázom, azok mindent tudnak ezekről...
- Barátságosnak? Ez igazán... megtisztelő! - nevettem kissé zavartan - Áh, nem csak szeretem ugratni az embereket, ennyi az egész. Lehet, hogy most pszichopatának nézel vagy valami hasonló örültnek... de én hiszek az élet szentségében, még ha a zöld indikátorom - böktem a fejem fölé - nem is tudja ezt százszázalékosan bizonyítani!
- Hümmm, boroskóla! Az jófajta, egyszerű, de nagyszerű, én is szeretem!- hümmögtem sokat sejtetően - Mit szólnál egy alkohol mentes kuba libréhez? Ez minden koktél készítés legócskább poénja, de valahogy nekem még mindig viccesen hangzik!
- Komolyra fordítva a szót... hát... mondjuk... Mojito? Arról szerintem már biztosan hallottál! Mondjuk az alkohol mentes változat egy vicc... ha nincs a lime-lé és a cukorszirup, akkor végeredményben csak egy sima, mentás limonádé lenne, de inkább mond meg te, hogy ízlik-e!
Ezúttal kicsit több odafigyeléssel és szakszerűséggel próbáltam összeállítani az üdítőt: mire a jégkockák közt ott lubickolt a mentelevelek közt a koktél, már a lime-gerezd is a pohár szélére lett tűzve
- Sajnos a koktél készítés se túl látványos, és harmadannyira se bonyolult, mint a valóságban... Üm, ja igen az alkoholos... olyat csak a következő szín után tudok majd készíteni. Már alig várom!
A muszlimos poénra olyat nevettem, hogy az orromon át prüszköltem vissza a piám, még jó, hogy nem Scottra. Pedig nagyon igyekeztem, hogy ne, de hát egyszerre lenyelni azt az egy fránya kortyot, és nevetni, az nem ment ezúttal.
- Bocs! - törölgettem meg az arcomat. Maradhatott is volna úgy, ahogy volt, mert másodpercek múlva eltűnik, de én éreztem volna magam kényelmetlenül addig
- De ez haláli beszólás volt! De tény, hogy itt nincsenek vallások: van egy-két katedrális, és talán néhány tucat shinto-szentély, de komoly egyházat, meg papságot nem láttam sehol, csak egy-két csuhás npc-t elvétve, azok is csak küldetéseket adnak

by **Scott Thompson** Pént. Márc. 21 2014, 22:51

- Igen, khm... Iteda...izééé. Jó étvágyat. - ízelgettem a japán nyelvet a szendvicsem mellett. Attól, hogy nekem nagyon fura és szokatlan és olyan, mintha... mindegy, muszáj lesz megtanulnom legalább pár alapkifejezést.
Ahogy csócsáltam a bagettet, nagyon furán kezdett el engem méregetni... nagyon furán, és gyanúsan... ijesztően. Mint amikor Frankestein szörnyébe belecsapott a villám, és a doki várta, hogy teremtménye felkel-e... Nagyot nyeltem erre, de biztos nem akar megmérgezni... ugye?
- Aham. - mondtam szép lassan, üres szájjal, mert még nem tért vissza az étvágyam előző vicce után... csak vicc lehetett... nyugodjunk meg, biztosan viccelt... ugye?
Majd jött az, amitől kis híján elfehéredtem, kár, hogy én a harcba jövős vörösbe átmenős típus vagyok. És csak sorolta, és sorolta... mint egy szakértő... Tudja a fene, inkább pihentetem ezt az evést dolgot egy darabig.
- Hogy érted, hogy a zöld indikátor nem jelzi rendesen az élethez való viszonyod...? - haraptam bele haragosan a szenyámba, mégis átvert, remélem. De egy szó mint száz. Éhes vagyok! Remélem az enyhén árnyalt kérdésemet megfogja érteni, hiszen az ő szófordulatát alkalmaztam. Bár ebből a fazonból bármit kinéznék.
- Ööööm... ez poén volt? Mer akkor nem értem...- válaszoltam őszintén. Kuba libré, olcsó poén... what?
- Alkohol mentes Mojito... miért is ne? Szeretem a mentolt. - fogadtam el a újbóli felajánlást. Megtanultam, hogy az erősebbnek, vagy nehezebbnek nem mondunk nemet. Itt egyértelmű, hogy melyikről van szó, nem sok psziho túlsúlyos. Megkóstolom a zöld italt... nem rossz!
- Hmm, remek. Köszi!
Elnyögök a béna poént, erre majdnem leköp. Ennek a gyereknek tényleg lehetnek problematikái! Nem akarom megsérteni, de... de. Nem normális, sajnálom, ez számomra tény.
- Én személy szerint vallások nélkül is túlélek. - csak úgy megjegyzem, emellett a fazon mellett sok furcsaságot nem mondhatok.
- Ha már így leültünk - tápászkodok fel egy kicsit - hallgatunk zenét? - keresem elő az inventáriumból a gitárom. Nem hiszem, hogy visszautasítaná, nem szokták és nem is az a fajta ember, aki visszautasítaná.
- Miféle zenét szeretsz? Főleg a rockhoz értek, de ha van véletlenül kottád - honnan lenne, bár... nem lepődnék meg, ha lenne - akkor bármit eljátszok. - vigyorgok rá. Újra a nyeregben, úgy érzem.

by **Danee** Szomb. Márc. 22 2014, 20:46

Legszívesebben jót nevettem volna ezen a kis színjátékon és a hatásán, de úgy voltam vele, hogy már kellőképpen deviánsnak sikerült beállítanom magam, és ha valóban nevetni kezdenék, akkor talán vérig is sérteném. Már pedig egyáltalán nem ez volt a célom. Nem ismert még, és én még annyira se őt. Azért kíváncsi lettem volna, ha Scottnak most lett volna lehetősége megkérdeznie az ismerőseimet, hogy milyennek tartanak, akkor vajon hallhatott volna-e merőben eltérő jellemzéseket, mint amit most minden valószínűséggel megtapasztalt.

Mert hát az arcára volt írva, mit is gondol rólam. Az eredeti célhoz képest, talán, azt hiszem sikerült jócskán elvetnem a sulykot, így aligha fogok tudni toborzással előhozakodni, most hogy inkább bizalmatlanságot hintettem el benne magam iránt, mint sem olyasféle bizalmat, ami egy csatlakozásra buzdításhoz szükséges lenne

- Ümmm... ez egy érdekes téma – gondolkodtam el – Vegyük a gyilkosoknak tartott vörös indikátorosokat. Van köztük, akit belekényszerítenek egy harcba, és sikerül túlélnie, de csak úgy, hogy ezzel a támadója életét oltja ki. Aztán vannak azok a ritka esetek, amikor balesetből, nem szántszándékkal oltják ki más életét. Vannak a verekedők, akik nem akarnak senkit se megölni, de rosszul mérik fel az erőkülönbséget, és a halálba pofozzák, verik az áldozatukat. Aztán ott vannak a player killerek, akik szerint ez egy ártatlan játék, ahol ha meghal valaki, simán csak kiesik, és a saját testében ébred fel. És végül a gyilkosok. Akik annak tudatában ölnek, hogy azzal a hús-vér személy életét is kioltják...

Kérdőn néztem rá, szünetet tartva, hogy vajon sikerült-e felfogni ezt mind így elsőre, nem-e hadartam követhetetlenül. De ezúttal igyekeztem kulturáltan viselkedni. Nem néztem a szemébe, és a tekintetem is elfordítottam, mielött kényelmetlenné válhatna a nézésem.
- De ezzel nem ér véget a bűntevők sora – szólaltam meg ismét, miután egy pár korty koktélal nedvesítettem meg a torkomat – ott vannak rögtön utánuk a narancssárgák. Van aki egyszerűen csak egy pofon miatt lesz az, és van aki egészen addig ütlegel, szurkál, amíg a halálfélelemtől át nem adod önszántadból minden vagyonodat. Ők azért elég sokan vannak, azért is veszélyes solozni, mert ha többen vagyunk, meg tudjuk védeni egymást a haramiáktól

Megittam az utolsó kortyig a koktélt, s pakoltam is el a poharam.
- De amit kérdeztél, a zöldek... – felsóhajtva szedtem össze a gondolataimat, egy pillanatnyi időt nyerve magamnak vele – a zöldek koránt sem biztos, hogy jófiúk, jó kislányok. Én is simán megmérgezhettelek volna, egyetlen kardvágás nélkül, de van aki csupán a csali szerepét játssza, és olyan helyre invitál, ahol a társai lecsaphatnak rád. Ezért is mondtam, hogy a zöld indikátor még nem bizonyítja senki ártatlanságát

Valamivel messzebb, kezdtek feltűnni az első koboldok a réten, fél szememet rajtuk tartva folytattam tovább:
- Én sohasem ölnék játékost. Más mmorpg-kben sem nagyon pkáztam, pedig ott semmi baja nem lett tőle a játékosnak, csak a karaktere nyúlt el a földön és került vissza a legközelebbi városba. De Kayaba szerint, aki itt meghal, az odakint is. Éppen ezért, én soha... még a legádázabb ellenségemet sem... erre értettem az élet szentségének tiszteletben tartását

Megvakartam a fejem, kérdőn néztem rá, hogy hátha leolvashatom az arcáról hisz-e nekem vagy sem, de inkább a szavakhoz folyamodtam ismét segedelemért:
- Ismer pár céhvezér a nagyobb céhektől, azt hiszem az ő szavuk elég hitelt érdemlő, ha kétkednél bennem nyugodtan kérdezd őket személyemet illetően: Enheriel a White Roseból, Anatole Saito az Artes Liberalesből, ők ketten ismernek szerintem annyira, hogy jó véleménnyel legyenek rólam. És még sok más ismerősöm van akiket meg tudsz kérdezni, de gondoltam a legprominensebb ismerőseimet említem inkább

Elhallgattam ismét, talán valóban hiba volt játszanom vele, de nem árt ha van aki ismeri ezt az oldalamat is.
- Oh, az alkohol mentes Cuba Libre? Na mármost az alkoholost azt Rumból és Colából készítik, ha elhagyod a rumot... – elővettem egy kis üveget, benne feketés-barnás lé hullámzott – akkor kólát kapsz, a kóla az alkoholmentes kuba libre – mosolyodtam el.
- Egészségedre! Ha esetleg időközben rájössz, hogy milyen ízeket szeretnél, csak szólj nyugodtan!
- Engem sem izgat túlságosan a hit itt bent, a de templomok és oltárok nélkül furán nézne ki ez a középkort mintázó környezet, nem gondolod?

- De felőlem... – különös kérdés volt, de nem furcsább mint az én témáim. Aztán megláttam a kezében alakot öltő gitárt:
- Wow! Egy igazi gitár! – O.O Kellett egy pár pillanat mire felfogtam, hogy kérdezett valamit és hogy mi volt a kérdés.
- Hát, a rock zenét én is szeretem, főleg régebbi bandáktól, de leginkább Finn melody power metált hallgattam odakint... majdcsak mindenevő vagyok, a de népzenék többségét nem szeretem
- És te mit szeretsz játszani?
- Ööö, kottám az nincs, gomen!

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 22 2014, 23:46

Mindenre számítottam. Mindenre. Személyes listám volt a következő lépéseire, sőt még fogadtam is némelyre. De meglepett. Muszáj volt átcsesznie. Ez az ember tud normális lenni, higgadtan és halálos nyugodtan beszélni valami ijesztő és komoly témáról... Jövök magamnak 50 arannyal.
- Ez azért... durva. Az emberekben nincs lelkiismeret? Persze, vannak tömeggyilkosok, de pont ebben a játékban kell nekik összegyűlniük? - nézek az ég felé *sóhaj*. Nagyon kortyolok az italomból. - Miért van a világban ENNYI gonoszság? - teszem fel a filozofikus kérdést, majd rápillantok, és várok kicsit. Vagy kifejti a véleményét erről, vagy nem.
Furcsán emberségesen viselkedett. Logikám végkifejlete az lett, hogy egy nagyon erős és jól működő kétszemélyiségben (latina: Skizofrénia) szenved. Bár ez nem túl jó szó, mert ahogy elnézem örül neki, inkább, skizofréniában örül. ... él. Ez a legjobb.
- Ezt... tisztelem benned. Örülök, hogy találkoztam veled. - mondom mosolyogva. Jóember ez... mármint az egyik fele.
A céhismerőseit megemlíti, és nincs hozzá mondanivalóm. Lehet, hogy most ez így lenézem, de nem érdekel, hogy ő kiket ismer. Eldöntöttem, hogy skizofrén. Senki se fogja véleményemet megmódosítani rajta kívül, nem kérdezek én senkit se.
- Ahh. Értem. A kóla se rossz. Bár nem sok... Majd szólok, ha valami eszembe jut. - mosoly.
- Magyar rockot. Egy kinti ismerősöm magyar volt, és megmutatta nemzete dalait. Tetszik a magyar nyelv, majd valamikor meg is szeretném tanulni, bár így csak sejtéseim vannak róla, mit is éneklek. Persze minden rockot szeretek hallgatni és játszani, amit... szeretek. Akármi rock jöhet. - mosoly.
Kezdjük is: Zene! Smile

by **Danee** Kedd Ápr. 22 2014, 20:04

- Dehogynem... a gondolkodó lényként az ember előbb vagy utóbb mérlegre teszi a tettei súlyát és következményeit, azt hiszem ezt akár nevezhetném is lelkiismeretnek. Persze nem a szokványos megfogalmazásban...
Ahogy látom, Scott nem az erőszakos, egoista emberek csoportját gazdagítja. Ezek szerint kellően erkölcsös lehet, ha valóban ennyire megdöbbentik ezek a tények.
- A moralitás persze egy kicsit más tészta szerintem, elvégre az már nem egy vizsgálat a tetteink fölött, hanem egy döntés. Ez nevelés kérdése. Az ember alapvetően önző, ahogy a kisgyermekek szerint övék a világ, úgy jó pár ember helyezi előtérbe saját magát, még ha azzal nyilvánvalóan más kárára is tesz. Ők feláldozzák másoktól látott erkölcsösséget, saját céljaik elérése véget.
A világ korrupt, én is csupán áltatom magam. Az erősebb, az erőszakosabb érvényesül, mióta világ a világ...
- Szóval a gyilkosok is ilyenek. Élvezik mások szenvedését, az ad nekik önbizalmat, ha eltiporhatnak másokat, ha kétségbeesésbe kergethetnek, megalázhatnak másokat. Azzal hitegetik magukat, hogy ők megtehetik, mert erősebbek, mert jobbak, hatalmasabbak
Végig mértem a srácot mert eszembe jutott jó pár kérdés kérdés, vagy talán inkább teszt. Találgattam vajon mit válaszolna rájuk. Például az életéért kellene ártatalant ölnie, mit tenne. De elvetettem a dolgot. Mégiscsak túl sarkosított, túl abszurd lett volna, azonban volt ott más is, ami talán érdekesebben festhetné le, ki is ő valójában
- Mond Scott, ha úgy adódna, hogy rend és a törvényesség érdekében le kéne meszelned egy gaztevőt... mit tennél, ha kiderülne, hogy amikor elkapod egész másként fest, mint, ahogy a törvény őrei leírták neked: olyannak nézne ki mint egy rendes állampolgár, akiből nehéz kinézni hogy bűnöző lenne, és a saját története szerint sem? Kiszolgálnád a törvényt, ami fenntartja a rendet, vagy a szívedre hallgatnál inkább?

Hirtelen megállt bennem az ütő, amikor azt mondta, hogy a magyar rockot szereti. De megtartottam magamnak a felfedezés furcsaságát, inkább a gitárjátékára figyeltem, csöndben néha el-elmosolyodva hallgattam az előadást, csak aztán szólaltam meg, hogy letette a hangszert:
- Wow! Bravó! - tapsoltam neki - Remekül játszasz! Amúgy... az imént azt mondtad, van magyar ismerősöd, meg szereted a magyar rockot, sőt a nyelvet is tanulnád...
- Én történetesen magyar vagyok! - folytattam az anyanyelvemen büszkén mosolyogva

by **Scott Thompson** Csüt. Ápr. 24 2014, 18:43

- Ahh. Akármit mondanak, mi emberek állatok maradtunk, csak útközben összehánytunk pár eszközt, amikkel még jobban tudunk állatkodni, lásd ezt a játékot. - válaszoltam a filozofikus Danee-nak, tovább szürcsölve az italomat. Azért jó érzés tudni, hogy nem csak tömeggyilkos fél-vagy egész őrültek járják a világot, bár erre azért eddig is voltak ellen példáim.
Mikor megszólított, felkaptam a fejemet, főleg arra, amit kérdezett.
- Hmm... én sosem adtam sokat a törvényre, de egy biztos: Mindig inkább a szívemre hallgatnék, mintsem a törvény hangjára... vagy az okos szóra. Néha rám jön az önfejűség. - kezeltem talán kicsit túl könnyedén a témát, de csak elméletben beszéltünk róla.
- Én is feltennék neked egy ilyen erkölcsi-filkózófizus kérdést, Danee. Mit tennél, ha harmatkezdőként a legjobb barátaiddal és egyben társaiddal találkoznál egy félőrült pszichopatával, aki azért szedi őket apró pixelekre, hogy a saját vérszomját és indikátora vörösségét kielégítse. Teljesen megőrülvén, bosszút állva neki rohannál annak az állatnak, hősi halált halva, vagy hallgatnál a józan eszedre, és talán gyáván, de kereket oldanál, hiszen itt úgy sem tehetsz már semmit se? Ezzel persze felvállalnád a lelket nyomását, érzelmeid nem eldobván magaddal együtt a sírba...

A gitárjátékomat kitörő lelkesedéssel fogadta, amire én egy letörölhetetlen vigyorral és két, halványvörös góccal orcáimon, köznyelven elpirulással reagáltam le.
- Igen... - kezdtem, hiszen a kérdés hirtelen ért, így egy ehhez párosult értetlen mimikám.
- Ohh... madzsar? Remök! - próbáltam a magyaromat, legalábbis logikusan azt kezdhette idegen nyelvként, ha csak nem trollkodik velem. Nem mintha a kiejtésemmel lenne nagy probléma, hiszen a dalaimmal hibátlanul visszaadtam, inkább azzal van a baj, hogy nem tudom mit mondok, és azt hogyan kell.
- Te segítösz neköm majd? Teccik nyelv! - szenvedtem, mint aki egy kéziszótárból olvassa ki a szavakat. Bár... mindegy. Nem csaltam.

by **Tachibana Makoto** Vas. Május 04 2014, 18:40

Ilsette reloaded :]

Nem mostanában tettem be utoljára a lábamat Torubanába, de mivel kellemes emlékek kötnek a városhoz, így szívesen tértem ide vissza ügyes-bajos dolgaimat intézni. Mostanában nem igényeltem túl sok időt hűséges csatlósomtól, Kirio-kuntól, azonban eljött az ideje, hogy munkára fogjam, mert igencsak elavulttá vált a felszerelésem egy része. Ugyan voltak olyan boltok, ahol minden probléma nélkül kiszolgáltak, vagy azért, mert nem törődött a tulaj azzal, hogy milyen színű az indikátorom, vagy pedig azért, mert khm... jó ismeretségben voltunk - és ezt most lehet akárhogyan érteni -, azonban néhány magát nagyra tartó játékos számára a vevő nem egyenlő az istennel, és még válogatnak is közülük

Vajon miért pont a céhvezérekre jellemző ez a magatartás? :] Nos, az ő üzleteik előttem csukott ajtókkal operáltak, így a fiatal fiú segítsége elengedhetetlen volt. Kifejezetten örültem neki, hogy ennyi idő után sem kellett noszogatni, és hűen tartotta magát az ígéretéhez. Cserébe én sem bántottam, sőt még segítettem is számára annyit fejlődni, hogy fel is tudja venni ezeket a felszereléseket. Nem volt erős játékos, de ezeken az alsó szinteken már elboldogult egyedül is. Nem tudom, miért pont Torubanát választotta lakhelyéül, de természetesen nem szóltam bele, különösen úgy, hogy mint említettem, szívesen jöttem ide.
Majdnem egy egész napomba került, míg a fiú összeszedett mindent, amit kértem tőle a főként Kezdetek Városában lévő boltokból, így a Nap már erősen kacsintgatott a horizont felé, mikor átadta a felszereléseket. Én még felvetettem neki, hogy hamarosan újra megnyitnám a zsákbamacska-üzletem, mielőtt magára hagytam volna, ám aztán lassan, komótosan elindultam a külvárosi utcákon. Egyelőre céltalanul, mivel azt fontolgattam, megéri-e visszasétálni a fővárosba, vagy inkább keressek szállást erre az éjszakára itt? A világítás már felkapcsolt, ami azt jelentette, hogy körülbelül éjfélre érnék csak vissza, és az éjjeli látásviszonyok közt rejtőzködő, idegesítő mobokkal is hadakoznom kellene, amihez kevesebb kedvem volt, mint venni a fáradságot egy piribarát fogadóhoz. Talán megszállhatnék ott, ahol Hürremet is megismertem. Ez nem is volt olyan rossz ötlet :] Csak találjak oda ezeken a girbegurba utcákon, lehet nem lenne elvetendő útbaigazítást kérni.

by Ajánlott tartalom