Re: [Küldetés] A végzet nyilai

by **Shota** Kedd Jan. 04 2022, 14:28

Nem mintha csodálkozott volna rajta, hogy idáig jutott. Hunyorogva és kimerülten pislogott maga elé és csak az járt a fejében, hogy ez, na ez az állapot, már egy egészen másik stádium. Persze többször is megesett már vele, hogy ivott, de eddig egyetlen egyszer sem vitte ennyire túlzásba, mint most, ugyanis vagy nem volt rá elég aranya, vagy egyszerűen csak megelégedett a kevesebbel is. Most viszont... most minden más volt.
Itteni életében először, már hangokat hallucinált maga körül.
Bosszankodva dőlt hanyatt újra, tenyerét fájdalmasan az arca elé emelte, hogy ne tűzzön a szemébe a nap és tovább szidta az életet, ezúttal már azért is, hogy ha már hangokat hall, miért pont egy ilyen idegesítően magas, irritáló hangot és miért nem mondjuk valami selymes nőit vagy éppen valami bátorító baritont. Mert ahogy egy kicsit is odakoncentrált arra, hogy a nemlétező valaki mit monologizál neki, rögtön rájött, hogy bizony amaz még őt is szidja. Aha, hogy menjen az oroszlán után, hogyisne. Shota megforgatta szemeit, böfögött egy cseppet sem elegánsat és mély sóhajba fullasztotta lélegzetvételét. Behunyta szemeit, majd újra kinyitotta: ennek a hangnak mintha elkezdene körvonalazódni a teste is már.
- Hallod-e, te, izé - bökte meg az egyik ujjával, bár háromszor kellett nekifutnia a mozdulatnak, hogy végre sikerüljön - Miért nincs a kezedben vasvilla? - röhögött fel és pislogott párat, hátha a látóterében veszettül villogó mérgezés ikon elviselhetőbbé válik. Shota... kicseszettül szarul volt. Szarabbul, mint eddig bármikor; még az első, játékban töltött estéjénél is szarabbul, ott ugyanis legalább tudta, mi vár rá, tudatában volt a döntése következményeinek és úgy gondolta, hogy simán túl fogja élni ezt a világot, hiszen nála nem létezik zseniálisabb férfiú Japánban, sőt, talán a világon sem. Nem gondolta volna akkor, hogy így végződik. Jönnek valami vámpírok, a játék kreálmányai és megölik őt, csakmert rosszkor volt rossz helyen; ennyi bűne volt, semmi több. És most még valami fekete golyócska is őt nézte ki magának, megakadályozva benne, hogy ezt az utolsó pár óráját legalább nyugalomban tudja eltölteni.
Magányosan, mint ahogy egész eddigi életét idebent.
- Nem - felelte egyszerűen és eltolta az izét a közeléből - Fi-i-gyelj, ha odamegy-gggyünk, akkk ő öl meg, érted? - próbálta összefüggően egymás után rakni a szavakat, több-kevesebb sikerrel - Amúúúú emtudo', ho... hogy ho-ol van - tárta szét karjait és azzal a lendülettel vágódott el újra, hányingerrel küszködve és döntött úgy, hogy megvárja mostmár az angyalka megjelenését is. Hiszen a mesékben a kisördög után mindig megjelenik egy angyal is, nem igaz? Hátha az majd nem mond olyan ostobaságokat, mint ez a félresikerült, fekete ördög itten.

by **Leonard** Szer. Jan. 12 2022, 15:28

Hirtelen fordult hátra az észlelésének jelzésére és rántotta elő a kardját. Szemeiben dacos elszántság égett, ahogy egyesével végigpillantott a farkasokon, pedig voltaképp már elkészült a halálra. Elkészült rá, de mégsem tervezte könnyen adni magát.
- Mizu, Vezér, csak nem elkóboroltál? - pillantott a fehér példányra és bár szavai némi derűt sugároztak, bensőjét továbbra is a düh marta. Dühös volt a világra, amiért huszonnégy óra leforgása alatt minden és mindenki cserben hagyta őt, dühös volt a körülményekre, mert összecsapni látszottak feje felett a hullámok és legfőképpen dühös volt magára, amiért az élete nem állt másból, csak egy sor elhibázott döntés.
De legalább hamarosan véget ér.
Cailon hangjára meglepetten torpant meg, figyelmét egy pillanatra leemelte a bestiákról és a fiúra összpontosította, csak ameddig biccentett neki köszönésképpen.
- Attól tartok, nem ez az egyetlen felelőtlen kijelentés, amit ma tettem, bár tényleg nem szándékosan vezettem ide őket - felelt a fiú kihívására rosszkedvűen és cselekvésre készen méregette tovább a farkasokat. Nem adott sok esélyt rá, hogy az NPC segíteni fog neki az ellenfelei legyőzésében. Miért is tenné? Nem érdemelte meg. Egyetlen másodpercet sem érdemelt meg, amíg még dobogott a szíve azóta, hogy tegnap éjszaka olyan csúnyán bánt egy védtelen lánnyal.
Voltaképp azt sem értette, miért próbált meg bemenni a ködfüggönyön át az elfek városába. Nem volt értelme tovább a bujkálásának vagy más egyébnek. Ha elég erős lett volna hozzá, odasétálhatott volna a szint széléhez és a mélybe vethette volna magát. Meghalni azonban több bátorság kell, neki pedig épp csak annyira futotta, hogy kihívja maga ellen a sorsot büntetésből.
A furcsa kép egyik pillanatról a másikra tolakodott a szeme elé. Egy pillanat műve volt az egész és ismét egy szikrázó, rég letűnt város fénykorában találta magát. Kiáltani akart, hogy elűzze a hirtelen rászakadó csendet és békességet, amit az álomkép formájában hosszú percekig élvezett. Hát ragyoghat egy bűnösre ilyen melegen a napfény?
Az alak, akinek a testében volt, nem sietett kikelni az ágy kényelméből, amikor pedig megtette, akkor is ráérős volt. Leo rögvest megismerte a koronát, amint ráemelte a pillantását, a tükörben azonban nemvárt arc pillantott vissza rá. Nem értette. Teljesen összezavarodott és amikor Elandor szeme visszaengedte őt a valóságba, hirtelen nem is tudott többé a farkasokra koncentrálni. Cailont fürkészte, a szemét, a füleit. Nem értett semmit most már, ami körülötte történt.
- Mondd, milyen kötelesség köt az elf városhoz és a tündékhez a mai napig? - bukott ki belőle a kérdés, mielőtt meggondolhatta volna. Mást akart mondani. Mégsem szegezhette neki azt az együgyü kérdést, hogy volt-e valaha tünde, vagy ha nem, volt-e tünde testvére, vagy apja, vagy bármilyen felmenője. Ráadásul... mit segített volna ez vagy bármilyen másik információ a helyzetén?

by **Lizbet** Szomb. Jan. 15 2022, 15:51

Leo:

Hiába próbálkozol, a köd nem enged be a városba, folyton visszaküld a kiindulási pontodra, azonban nincs időd ezzel foglalkozni. A közelgő farkasok nem igazán adnak esélyt a további kísérletekre a bejutásra, ráadásul Cailon is megérkezett és köszöntött pár kedves szóval, noha nem tűnik se dühösnek, se meglepettnek.
- Oda se neki! - legyint egyet az aranyszemű fiatalember - Ez a hely közel sem rejtett annyira, mint hiszed! Ellenben a bejutásához szükség van egy kulcsra.... egy kulcsra amit bölcsen azoknál hagytál, akiknél a legnagyobb biztonságban van - hangzik tőle amolyan elismerés felé és a közeledő farkasok felé néz, kiváltképp a fehér példányra koncentrál.... furcsa mód nem egy harcolni készülő, elszánt férfi tekintetét ölti magára. Nem látsz mást, csak sajnálatot a szemeiben.
A farkasok egyre közelednek, de te víziódból felocsúdva nem rájuk koncentrálsz, egy faágon ülő fiatal férfi most valamiért jobban érdekel.
- Még hogy felelősség? - neveti el magát, de a kacaj koránt sem hangzik őszintének - Sem felelősség, sem ígéret és végképp nem jó szándék az ami itt tart... Ha valamit mondanom kellene, akkor az, ami ehhez a helyhez köt nem más, mint színtiszta bűntudat. - keze a kardja markolatára vándorol, de hamar elereszti azt. Sóhajt egy hatalmasat mielőtt folytatná... - Mindenki hoz rossz döntéseket és némelyiknek akkora súlya van, hogy életen át kísérti viselőjét.... Minő szerencséd van, hogy a te döntésid súlya egy tollpihéjével vetekszik - neveti el magát végül. Talán valamiféle vigaszt akart ezzel nyújtani, vagy egyszerűen beszólni? Nem tudhatod és nincs is időd ezzel foglalkozni, mert alig 20 lépésnyire jár a farkasok vezére. Te már rég készen állsz a harcra, Cailon-on azonban semmit nem tesz az ücsörgésen kívül.
Farkasszemet nézel a közelgő ibolyaszemű veszedelemmel. Nem tudsz róluk semmit, se a nevük, se a statjaik, esetleges képességeik, de talán már rég nem ezen jár az eszed. Rég eldöntötted, szembenézel velük és egyben a halállal is.... alig öt lépésnyire járnak és nem lassítanak... már csak négy. Ilyen közelről látod csak igazán milyen nagy teremtmények. Egy harapással leválaszthatják a fejed, karmaikkal kettészelhetik egész tested. Két lépésnyire mára leheletük csiklandozza meg az arcod. A kardod emeled hiába érzed magad parányinak ellenfeleidhez képest legyél bátor vagy ostoba ez mindenképp figyelemreméltó. Az utolsó lépésnél, pont mikor minden idegszálad pattanásig feszül. egy erős kezet érzel a válladon mely hátraránt, de olyan erővel, a földre kerülsz és jó pár bukfenc után nyered csak vissza egyensúlyodat.
William áll előtted a fehér példányt puszta kézzel visszatartva. A bestia fogait mélyen az öreg vállába vájta, elég sebesen szállingóznak belőle a jól ismert vörös pixelek, életcsíkjának jó negyede hiányzik. A falka többi tagja is meghátrált a jövevény láttán, akin több változást is észrevehetsz. Az arcán, kezén és minden olyan testrészén mit nem fed ruha, páncél, halványkéken izzó tetoválás jelenik meg. A szemfedője pedig emlékeid szerint átkerült másik szemére, ezzel megmutatva mi rejtőzött eddig alatta... Egy ugyancsak kéken izzó szem, a megszokott kerek helyett hosszúkás pupillával.
Will ellöki támadóját, aki egy bukfenc után újra támadóállásba vágja magát, dühösen vicsorog rátok, ahogy társai is.
- Emlékszem arra a szemre, azokra az átkozott jelekre - váratlanul szólal meg a farkas torz, mély hangon - Gyerekként láttam először... amikor a falum lángokban állt..... Noliac!! - ingerültebbé válik hangja, azután négy lábról kettőre áll.
A szemed előtt változik meg. Ami korábban egy nagyra nőtt farkas volt, most egy több mint két méteres farkasember dühös, acsargó tekintettel...
- Mit akarsz itt Sylvan?! - kérdi Will, miközben sérült vállát masszírozza.
- A fiút és azt, ami nála van! - még mindig acsarog és egy cseppet sem látszik nyugodtabbnak
- Amit elvileg elégettél? - csatlakozik be Cailon, aki egész eddig csak megfigyelője volt az eseményeknek.
- Mi az? A fattyadat is elhoztad? Belőle is ugyan az a visszataszító szag árad, mint belőled- morog rá a fehér bundás, a fiú pedig ezen megrökönyödve elkezdi magát szagolgatni.
- Már nincs nála, úgyhogy elmehetsz! Most még hagyom!!! - Öreg will szeme sem rebben, ahogy kimondja e nagyzoló szavakat. Hatalmas kardját leemeli hátáról. Cailon kardjához képest ez is olyan, mint ami fekete üvegből lenne, csupán ebben zöld helyett vörös erek futnak, melyek felizzanak forgatója érintésére, ám ez sem elég, az ellenséget nem tántorítja el... épp ellenkezőleg. Az immár farkasemberré vedlett Sylvan két tört ránt elő. Tehát az öreggel ellentétben ő nem sima harcos, árnyharcos...
Próbálod felvenni a fonalat és megérteni mi folyik itt ebben a pattanásig feszült helyzetben, amikor két igen erős alak összecsapása áll a küszöbön. Milyen döntést hozol hát? Mit teszel? Harcba szállsz? Elfutsz? Vagy máson jár az eszed? Tegyél bármit észreveszed, vagy talán pont, hogy megérzed az erdő nyugtalanságát, a fák, mintha megrázkódnának, recsegnek-ropognak és érthetetlen suttogást hoz a szél, de a többieket ez pont nem érdekli, csak Cailon kezdi fejét forgatva figyelni....
- Állítsd meg őket Leonard! - kérlel egy ismerős női hang a fejedben...

Shota:

Furcsa egy élőlény zavar meg egy részeg állapotodban és idegesítő hangja miatt még csak figyelmetlenül sem tudod hagyni, mert a fejed minden bizonnyal felrobbanna egy idő után ettől a hangtól.
- Örülj neki, hogy nincs nálam, mert már rég feldugtam volna neked. Nézz magadra... itt fekszel betintázva és sajnálod magad. Ne legyél ennyire szerencsétlen!- károg tovább a kis pamacs és semmi jelét nem látod annak, hogy elakarna tűnni, vagy átakarná engedni a helyét holmi angyalkának.
- Hülyeségeket beszélsz Shotácska! - válaszol a megállapításodra - Ismered a mesét nem? A Holló és a Rókát? Ahol a róka kicsalja a sajtot a hollótól és boldogan él, amíg meg nem hal? - megvárja míg válaszolsz, de ha egy percig semmi reakció nem érkezik, akkor is elkezdi.
- Azonban a mese nem ér itt véget, ugyanis a holló onnantól kezdve megkeserítette a róka életét! Hangosan károgott, odapiszkított az odúja elé meg ilyenek. Szétszívatta a vöröskét, aki beleőrült ebbe, hahaha- neveti el magát a fekete képződmény.
- Bármi járjon a tök fejedben, ő nem ölhet meg téged! Téphet ki ajtókat, rongálhat berendezéseket, kidobathat a szobából, de meg nem ölhet... az ő keze meg van kötve, a tiéd szabad- magyaráz és magyaráz tudomást sem véve arról, hogy talán fel se fogod az állapotod miatt, mit beszél. A tető szélére lebeg és letekint az utcára.
- Odanézz mi bucija van annak a csajnak hentai

- bök aprócska kezeivel lefelé, de csak akkor láthatod, hogy mire mutat, ha odavánszorogsz - Egyenként akkorák, mint a tök fejed :O - és valóban egy dús keblű csinos kis lányka trappol végig az utcán mosolyogva, magára vonzva a férfiak tekintetét.
- Na és tudod kivel nem fog ez a kis bögyös hancúrozni? - kérdezi rád nézve - Egy igazi loser-el.... Hallod?! Te Shotácska az vagy? Itt nyűszítessz, mint egy gazdáját elvesztett kutyus, ahelyett, hogy azok között a dinnyék között kapkodnád a levegőt- gyengéden tovább inzultál az új ismerősöd.
- Egy óránk van, míg jönnek... egyetlen egy. Ha jól keverjük a lapokat, akkor holnapra életben maradunk és kapunk egy zsák aranyat. Te mindig jól játszottad ki azt amid van Shotácska... Mi a terved? - kérdi pattogva és ha kell, akkor fel is pofoz gyengéden, hogy válaszolj neki, bár éppen hogy megmozdul az erejétől tőle picit a fejed. Az állapotjelződön pedig nem csak az alkohol miatti mérgezés ikon tűnik fel, hanem ott éktelenkedik egy másfajta jel: Infected Darkness
Furcsamód nem jár negatív módosítókkal, mindössze egy dolog változott az eddigiekhez képest... az a fekete kis pamacs Suspect

by **Leonard** Kedd Jan. 18 2022, 19:35

A döntéseink súlya. Nem érti. Áll ott, mint egy elszáradt kaktusz, mozdulatlan, fogalma sincs a körülötte zajló világról. Néz, és ahogy az előtte tornyosuló fenyegetésre emeli melegbarna tekintetét, talán most először lát.
Vicsorgó fogak közül előbukkanó nyálat. Hófehér bundán játszó napfényt. Füvet simogató lágy szellőt.
Nem akar meghalni. A döntés együtt dobban szívverésével. Megfeszíti karját, erősen markolja a pengét, bár az esze azt súgja, késő. Futni kellene, rohanni. Fohászkodni, térdre hullani.
Bátran felemelei a fejét, egyet előrelép. Farkasszemet néz a halállal. Megfeszülnek izmai, mintha utolsó viadalára készülne. Egyetlen másodperc választja el a végtől. A világ felborul, pixelek szállnak az égbe. Szédül, végtagjai elzsibbadnak, hideg a föld.
- William! - szökik ki ajkai között öntudatlan a név. Zsong a feje. Feltápászkodik, sáros tenyerét a nadrágjába törli. Átfut fején a gondolat, milyen furcsa beröződés ez; a halál torkában, az utolsó pillanatban is jólnevelten a tisztaság miatt aggódni.
Sylvan. A név valahonnan a koponyája hátuljáról tör utat magának. Eszébe jut Shota, a munkája, aminek árán felkutatta ezt a férfit. Sylvan, aki őt, Leonardot kereste. Most már tudta is, hogy miért.
- Még jó, hogy ott maradtál, barátom - suttogja maga elé, elmosolyodik. Figyeli az orra előtt kibontakozó jelenetet, bár nem nagyon érti a párbeszédet. Fogalma sincs igazából, kik ezek az emberek és mit akarnak. Milyen hatalommal bírnak és hova tartanak. Egyre kevesebbet ért és egyre jobban vágyik Cailon társaságára. A férfi kötekedő szóáradata legalább ismerős volt a számára, nem úgy, mint ezek a filmbe illő kardok és rúnák, a különleges, számára felfoghatatlan erő. Vajon mekkora küldetésbe futott bele véletlenül? Biztosan teljesíthetetlen az ő szintjén.
Megremeg. Valamit tennie kell. Össze kell szednie magát, mert ez így nem mehet tovább. Egyetlen este, egyetlen bagoly, néhány elhibázott döntés. Akkora csupán a súlya, mint egy aprócska kis tollpihe. Elszántan az összecsapni készülő felekre mered. Érzi, hogy közbe kell avatkoznia, szavak nélkül is hat rá az erdő nyugtalansága.
- Gwendolin nyugtalan - suttogja, pillantását tanácstalanul Cailonra emeli. - Állj! - emeli fel végül a hangját. Kihúzza magát. Termete elég nagy, páncélja pedig még a nap szikrázó sugarai nélkül is feltűnő. - Engem kerestél. A könyvet kerested. Mit akarsz? - Nem tudja, mit csináljon. Az időt húzza.

by **Shota** Vas. Jan. 23 2022, 16:50

Shota az idő lassú előrehaladtával már kezdett kételkedni benne, hogy tényleg a piától lüktet és dübörög-e a feje, vagy ettől a folyamatos rikácsolástól, amit ez a kis fekete szöszmösz itt kiad mellette. Nem, ezt a fura ördögöcskét nem lehetett leállítani: Shota próbálta már eltolni magától, elfújni (vagy éppen megmérgezni a leheletével, ezt nem tudhatjuk) és lerúgni a tetőről, de amaz mindvégig kitartott mellette és szövegelt, megállás nélkül. A férfiú így egy idő után egyszerűen csak a fülére tapasztotta a kezeit és... hát, még látványosabban szenvedett a tetőn, mint annak előtte. Reagálni viszont nem reagált semmire.
Egészen a bögyös csaj említéséig.
- He? - kapta fel a fejét és ez volt az a pillanat, amikor bizony elmászott a tetőig (négykézláb) és ő is lenézett az utcára - Úgy tűnik a bennem lakozó ördögnek is van érzéke meglátni, amit meg kell - vigyorgott és meglapogatta az izéke vállát, vagyhát testének azt a részét, amit így bekómálva annak érzékelt éppen. Két kezét a tető szélén lévő párkányra fektette és rátette az állát, onnan bámulta a bögyöst, sőt, még füttyentett is neki egyet, meglengetve angyalszárnyait, hogy ha másra nem is, erre azért felfigyeljen a csaj. Hát igen... ha már az utolsó napja volt az élők sorában, legalább egypár jó menet után érje a vég.
Hogy erre miért is nem gondolt korábban!
- Fogd már be... - morogta a gömböcskének, aki éppen a lúzerségét ecsetelte, a lény következő mondatára viszont arcán csalódott grimasz futott át: szóval márcsak egy óra. Azalatt, ha belevesszük az emberi forma felöltését, a hódítást illetve a szobabérlést, maximum két menet ha le tud futni, de az is csak akkor, ha az első két kiszemeltből legalább az egyik rááll a dologra.
...
Vajon Demethrius megelégedne azzal, ha egy nőt adna oda neki Leo helyett?
Gondolatmenetéből a pofon zökkentette ki és a kis feketeségnek bizony igencsak gyorsnak kellett lennie, ha el akarta kerülni azt a hányásadagot, ami ennek hatására kibukott a srácból, Shota ugyanis mégcsak el sem fordította a fejét a művelet közben. Az ikon mondjuk mindezek után mégis meglepetésként érte és felülve a tetőn, az állát vakargatva kezdte el mustrálni az eleddig soha nem látott jelet.
- Bárcsak lenne nálam Tisztító Kristály... - sóhajtott, bár elsősorban a mérgezést tüntette volna el, hiszen neki fontos dolga lett volna még. A sötétséggel való fertőződés pedig nem izgatta annyira, mint a józanság hiánya, most, hogy meg akarta fektetni azt a bögyöst ott az utcán. Vagy esetleg Puffogi-chant, vagy csibécskét vagy cicácskát, amelyik éppen ráér.
Shota mély elkeseredettséggel túrt bele a hajába, tekintetével pedig megkereste a ki-tudja-lehányt-e golyót:
- Szóval azt mondod, egy óránk van? Mit tudsz még? Mert úgy tűnik, sokat tudsz - bökte meg őt a mutatóujjával - Ha csak ennyi, akkor megyek és megszerzem magamnak azt a bögyöst ott lent - intett az említett irányba és arcán sokatmondó, szinte már-már gonosznak nevezhető vigyor suhant át - Az pont belefér abba az órába.

by **Lizbet** Hétf. Jan. 24 2022, 16:03

Leo:

Rengeteg minden jár most a fejedben, ami teljességgel érthető, hiszen egy jó barátot vesztettél el, ráadásul egy kis csekélység miatt. Nagy a valószínűsége annak, hogy emiatt nem vagy képes 100%-ig koncentrálni a soron következő harcra.
William az aki megment, bár könnyen lehet magad is álltad volna a sarat, azonban ezt nem tudod meg egyhamar. Öreg Will sebéből csak úgy ömlik a vérvörös pixel, mikor a nagyra nőtt hibrid teremtményt végre eltaszítja magától, némi szóváltásért cserébe. Mindeközben még csak meg se rezzen, nem nagyon érdekelheti a saját állapota.... de ami még furcsább, hogy Cailon mindezek ellenére a füle botját sem hajlandó megmozdítani.
Érzed, hogy az erdő és vele együtt Gwendolyn is elég nyugtalan. Ráadásul ez az érzés, ha le kellene írnod. hát sokkal jobban hasonlít a haragra, mint bármi másra. Nem félelem, nem bánat, öröm meg aztán végképp nem. Úgy tűnik, hogy a bagázsnak sikerült felhergelnie a fába zárt szépséget.
Gondolkodás nélkül engedelmeskedsz a hölgy kérésének, annak a sugallatnak, ami korádban szólított meg és megpróbálod látványosan magadra vonni a figyelmet..... és mint láthatod a siker teljes. Mindenki irányodba mereszti a szemét. A farkasok tekintete majd átdöf, Sylvanéban némi értetlenséget vélsz felfedezni, míg William baljóslatú kék szeméből semmit sem tudsz kiolvasni és esélyed sem lenne rá, mert a fán ülő ifjú harcos hahotázása kizökkent mindenkit.
- Bocsásson meg! - rövid vicsorgás után a vonásai megenyhülnek, hogy aztán a szemed előtt öltsön emberi alakot. Egy magas, fehérhajú fiatalember áll veled szemben különös színű szemekkel. A többi farkas nem változik át, lehet nem is tudnak... Ami azonban a legfurcsább, hogy féltérdre ereszkedik. Őt követi William is, kinek tetoválásainak kék ragyogása alábbhagy.
- Bocsásson meg Gwendolyn-sama!- Talán most esett le, hogy nem neked szólt mindez és ha felnézel az égre, akkor egy óriási bronzszínű holdat látsz az égen. Mögötted a köd egy kis részen kitisztul és láthatóvá válik a romos elf város. Mindenki meglepetten pislog feléd és a megnyílt ösvény felé, kivéve Cailont, ki továbbra is jót mulat az eseményeken.
- Hehehe... ez vicces... nagyon vicces- minden erejével azon van, hogy visszafojtsa nevetését... több-kevesebb sikerrel - A farkas király fia azért harcol, hogy menedéket találjon a népének- mutat Sylvanra - Egy rég elfeledett hamis isten apostola aki csak pusztítani tud azért küzd, hogy megvédje azt... - Wiliam felé siklik a keze- ... és egy ifjú harcos, aki semmit sem tud rólunk vagy a történelmünkről megtalál valamit, amit nem kellett, elment oda ahová nem kellett volna..... belekeveredett valamibe, amibe nem kellett volna - adja elő módfelett drámaian.
- A Végzet olykor a legváratlanabb időkben a legváratlanabb helyre lövi ki a nyilait- Leugrik a fáról és feléd veszi az irányt. - Nos... Végzet Nyila Leonard! Gratulálok! Ezer esztendő után új őrzőt választott magának az élet fája - Megveregeti a vállad, majd elindul a város felé. Ez az a pillanat, amikor a másik két fél feláll és megrökönyödve néz rád.
- Még hogy egy ilyen csenevész kis tolvaj mint te?! - fenyegetően megindul feléd, még az öreg a kezét a vállára téve meg nem állítja őt.
- Gwendolyn-sama döntött! Mint láthatod... - mutat fel a bronz holdra, ami lassan, de biztosan kezd halványulni a teljes eltűnéséig. - Vagy szólítsam inkább Ozra-nak?
- Eressz vénember! - rázza le magáról az illetéktelen kezet - veled még nem végeztem! - fegyvere markolatára csúszik a keze
- Oh, ezt örömmel hallom- William ugyan úgy a kardja felé nyúl, mire a többi farkas is támadó állást vesz fel.
Már majdnem megint egymásnak ugranak, mikor a földből gyökerek törnek el és mindenkit megkötöznek nagy meglepetésükre rajtad és Cailonon kívül. Még a szájukat is elfedi, nehogy még több keresetlen szót elejtsenek.
- Vezesd őket hozzám Leonard!- hallod újfent Gwendolyn lágy hangját. Csak akkor engedi el foglyait, amikor azok kellőképpen lenyugodtak.
- Leonard! Most hogy nyakig benn vagy a trutyiban. Biztos sok kérdésed van. Kérdezz hát, de nincs sok időnk. Az idő, ami eddig egyhelyben állt, most mozgásba lendült... ma este látogatóink lesznek... érzem! - nem nagyon látszik rajta, hogy ez zavarná.
- Kíváncsi vagyok, hol lehet a másik? A Végzet nyilai általában ketten vannak - kezdi el magyarázni - Gwendolyn volt a teremtés nyila. Talán ezért olyan anyáskodó? Fene se tudja, de vele együtt jelent meg a pusztítás nyila is aki elég sok galibát okozott neki dührohamaival.... kezelhetetlen egy fickó volt - megáll és egyenesen rád néz - Ha te vagy a fény nyila... akkor a másik lehet a Sötétség, árnyék? - kérdi de inkább magától, mint tőled.
A hívásodra a többiek is követnek titeket, bár a feszültség a két fél között érezhető a levegőben. Amint az utolsó farkas is belép, a köd bezárul mögöttetek.
- Felesleges civakodni, hamarosan bőven lesz csatában részetek. A bronz hold megmutatta magát... Vajon Aurora maga jön ide, vagy Demi-chant küldi majd? - néz rád, persze fogalmad sincs, hogy miről beszél, de pont most van itt a helye a kérdéseknek. Ideje, hogy a fejedben kavargó káoszt eloszlassa a tudás....

Shota:

Az a kis fekete maszat legalább annyira makacs, mint te és ebből jól ki lehet következtetni, hogy egyikőtöket sem olyan egyszerű rávanni arra, amit nem akar. Te nem akarsz magadhoz térni és férfi módjára viselkedni, ő meg nem hajlandó békén hagyni téged az eltántorító, elhessegető mozdulataid ellenére sem. A közös nevezőt hamar megtaláljátok egy dús keblű szépség személyében, de ez még közel sem nevezhető barátságnak. Te továbbra is magad sajnálod, ő pedig továbbra is nyaggat. Egyikőtök jobban idegesíti a másikat, mint azt képzelnétek.
- Fogjam be?! Hogy én fogjam be? Mi az, hogy fogjam be? - mérgelődik pamacska - Épp próbállak összekaparni, tartani benned a lelket, mert én vagyok az utolsó barátod ebben a szarfészekben és ez a hála te p*cs?! - szinte belemászik az arcodba - Ha nem sütne ennyire a nap jól megmutatnám neked, hogy milyen egy igazi férfi te...te...te kislány ˇ^ˇ

- Idegesen lebeg körbe-körbe és talán pont ez az oka gyomrod felkavarodásának.... rettentően gyorsan üríted ki annak tartalmát, aminek egy hangos, éles visítás az eredménye és egy rángatózó fekete moszat, amely undi hányást ráz le magáról mindenfele.
- Pfejj... de undoritó vagy - mondja és neked dörgöli magát, hogy megszabaduljon alkohol szagú gyomornedveidtől...
- Oh... csak tessék. Összehányva, büdösen, ziláltan biztos nagyin kívánatos leszel a számára. Mint a cipő aljára tapadt kutyaszar- igazán kedves szavakkal bókol neked, mint mindig. - Bár lehet sikered lesz és megfekteted. Milyen vices lenne, ha három feketébe öltözött csávó rángatna le a csajról a dolog közepén nem? Csináljuk! - csillan fel a szeme - Remélem az egyik megkíván téged. Milyen fincsi smacit adhat az a letépett pofa Chuuuu szív

? - neveti el magát, elég rendesen, még apró könnycseppek is megjelennek szeme sarkában úgy hahotázik.
- Hogy mit tudok? Hát elég sokat - kezdi a megválaszolást végül... - Tudom, hogy Demethrius eljön hozzád. Azt is, hogy kevesebbet érsz nekik, mint körmük alatt a piszok. Pontosabban ezt hiszik, de mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Eljönnek érted, kérnek tőled valamit, te pedig megteszed és voala \o/ mindenki boldog. Szakíthatsz egy rakat pénzt szinte semmi munkával. Nem ez volt mindig is a specialitásod? - kérdez sunyi vigyorral az arcán. - Ráadásul olyan fullos nő lesz vele, amilyet még sosem láttál... huuuuu anyám, mi bige. Ki tudja, talán megtetszel neki.... már ha összekapod magad addigra, hogy ki is nézz valahogy te bánat

Következő kör végén leszáll az est. Továbbra is van lehetőség dc vagy pm párbeszédekre szükség esetén. hajrá \o/

by **Shota** Pént. Jan. 28 2022, 11:02

Shota, próbálva befogni az arcába mászó gömböcske száját elkezdett azon gondolkodni, hogy mégis milyen bűnt követett el, hogy a sors ilyen kegyetlen elbánásban részesítse: nem elég neki Demethrius, aztán az oroszlán ébredése, még egy ilyen irritáló kis lényt is a nyakába sóznak, hogy életének utolsó órái se teljenek se nyugalomban, se élvezetben. A harcművésznek torkig elege volt ebből a sipákoló beszóláshalmazból és egyedül az töltötte el némi elégtétellel, hogy sikerült legalább jól lehánynia őt. Arcán hosszú órák óta először futott át az elégedett vigyor és még böffentett is a kormocska felé egy hatalmasat, annak következő szóáradatát igyekezve megakasztani vele. Hát, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
- Na ne mondd... - morogta és feltápászkodott, hogy kicsit kinyújtóztassa tagjait: borzalmasan érezte magát és borzalmasan is nézett ki, ezen tényleg nem volt mit cifrázni. Azt viszont még ilyen állapotban is felfogta, hogy ez a valami talán mégiscsak a küldetés része lehet és bár Shota nem bízott benne, hogy sok segítségére lesz, de ahogyan a golyócska beszélt, úgy lett Shota számára egyre világosabb, hogy talán még nincs veszve minden. Ha elég információt tud kicsikarni új útitársából és hozzáadja azokat, amiket Leonardról és a kártyáról tud, az talán elég lesz rá, hogy ne öljék meg. A srác megvakarta állát és hümmögte nézett a feketeségre, most először látva a hasznot is benne, a szimpla idegesítés mellett.
- Ha folytatod ezt a smacizós szöveget, eskü lehánylak megint Neutral

- kommentálta azért, csak a miheztartás végett és még a hideg is kirázta a gondolatra, hogy az a vámpír fél méternél közelebb kerüljön őhozzá. Meg az emlékre is, ahogyan korábban végigsimított a combján.
- Szóval egy fullos csaj, mi? Hát, ha más nem, ez azért megéri a kiállást - töprengett hangosan, aztán sóhajtott és elhúzta a száját: hogy keveredhetett bele pont ő, pont ebbe a helyzetbe!? - Le tudod követni a teleportom? - fordult a kisizé felé - Mostmár ajánlom neked, hogy itt ne hagyj! - tette hozzá, miután pedig pozitív választ kapott, úgy elteleportált az aktuális fogadójának szintjére, majd sietős léptekkel az épület és benne a szobája felé vette az irányt. Furcsállta, hogy a kis fekete golyót más nem látja rajta kívül, de nemigen foglalkozott vele sokat: inkább becsapta maga után az ajtót és ledobta magáról a pólót és a nadrágot.
- Ezt a férfitestet nézd, barátom! Az a bige el lesz ájulva - állt ki a szoba közepére egy szál alsónadrágban, majd vette be magát a fürdőszobába, hogy egy hidegvizes zuhannyal kicsit felrázza magát - Egyébként egy tízes skálán mennyit adnál neki? - szólt ki a zuhany alól (őszintén remélve, hogy a kis vacak kint maradt), merthát megvoltak itt a prioritások kéremszépen. Meg mert... Shota nem volt ostoba; tudta jól, hogy bárki is legyen a csaj, ő lesz az egyetlen esélye. Az a nyolcas mondjuk ütött; a srác nem kevés izgalomba is jött tőle és mire újra megjelent az ágy mellett, már nyoma sem volt rajta a hányással és alkohollal kevert kölniszagnak.
- Mesélj el róla mindent, amit tudsz, és a varrtarcúról is. Mi a neve, mivel lehet hatni rá, ilyesmi. Jah és azt is szeretném tudni, hogy miért hiszed azt, hogy Demethriusék rosszul gondolják rólam, amit gondolnak. Nekik nem én kellek, hanem Leonard - nézett rá a golyócskára komoran, majd lenyitotta a menüjét és kiválasztotta a legfinomabb anyagú, legelegánsabb ruháit.
- Nem tudok sokkal többet, mint te magad - felelte a golyó, majd gondolkodó tekintettel körbe körbe lebegett - Elég magas pozícióban van Aurora-chan emberei között. Mindig teljesíti a parancsot, hűsége megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor szeret játszadozni, főleg emberekkel és azok érzéseivel. De aki nem érdekli, annak nem sok figyelmet szentel - abbahagyta a körkörös mozgást és Shotára meredt - Nem is vagy te olyan hülye Shotácska - nyomta meg picit a sértő jelzőt - De ahhoz a szeméthez te vagy a kulcs. Szerinted végignézné, hogy lenyisszantják a nagy fejedet?* - kérdezte, a harcművész pedig megállt a félig felvett kabátban és úgy meredt vissza a feketeségre, mintha az teljesen, totál idióta lenne. Mert mégis, kit érdekel Demethrius, ha ott egy csaj is!?
- Aurora... - ismételte meg a nevet és elmosolyodott - Szóval ő a vezetőjük? - tette fel a költői kérdést, igaz ezúttal csak magának és az ajtóhoz lépett - A kulcsról jut eszembe, mondtál valamit egy feladatról is, amire meg fognak kérni. Netán tudod azt is, hogy mi lesz az? Leonardot nem látom a térképen és a kártyára írtaknak sem hiszem, hogy sok hasznuk lesz mostmár - nézett vissza a golyóra és intett neki, hogy kövesse - Csakmert, elég béna kulcs lennék, ha nem nyitnám a kaput, amire kíváncsiak, nem? És mi rá a biztosíték, hogy miután megvan az a "szemét", nem ölnek meg? - túrt bele a hajába és lépett ki a folyosóra majd az utcára is, igaz egyre bizonytalanabbul a reá váró események kapcsán. És hogy neki ebben bármilyen egyéb szerepe lenne, mintsem elmondani, hogy hogy találják meg az oroszlánt és mi volt a kártyákra írva? Nem, a férfiúban fel sem merült, hogy az a bizonyos szemét mást is jelenthet, mint ezt a kettőt...

*Mesélővel kijátszva

by **Leonard** Vas. Jan. 30 2022, 10:19

Leo magabiztossága ritkán szenvedett csorbát, az előző napi események azonban határozottan megingatták őt, aminek fejében ma belecsöppent egy olyan küldetésbe, amire életében először semmilyen ráhatása nem volt. Zavart volt, sőt, tanácstalan. Olyan felek harcába kényszerült beleszólni, akikhez képest egyes szintű játékos volt egy ötvenes boss termében. Ilyen helyzetekben általában az éles eszében bízott, de most még az is cserben hagyta. Hadovált valamit, ki tudja, mit, próbált engedelmeskedni a fa kérésének, közben pedig tudta, érezte, hogy ez a marakodás nem jó, nem vezet eredményhez. Csakhogy ki ő, hogy ezt megoldja?
Egy halott ember. Így nevezte volna magát fél pillanattal ezelőttig, hogy megjelent fölötte a Mars - vagy egy furcsa Hold, de mivel az nem vörös, ez inkább a Mars lesz - és az események még szürreálisabb fordulatot vettek; immár az ő szerepét is felnagyítva.
Valószínűleg tök bugyuta fejet vágott, ahogy Cailonra nézett, aki kerekperec kijelentette, hogy ő bizony egy nyíl. Az a pusztító nyíl, amit egész idő alatt keresnie kellett volna a kártya szerint. Leo nem bírta tovább a rá nehezedő feszültséget, kitört belőle a nevetés.
- Ezer éve még nem is létezett ez a játék. Meg eletromosság sem - szólt közbe szkeptikusan, habár tudta, hogy a program csak azt mondja, amit belékódoltak és ha ő ezer évben gondolkodik, hát akkor az ezer év. Hisz ez mégis csak egy játék, a realitás talajától igencsak távol.
- Nem vagyok tolvaj, fogalmam sincs, miért feltételezed rólam - pillantott Sylvan szemébe mogorván a feltételezéstől és most, hogy már nem volt farkas alakban, kevésbé is félt tőle. Kés ellen karddal harcolni sokkal természetesebb. A csatázó felek azonban újfent egymással kezdtek el foglalatoskodni, Leo pedig már majdnem feladta a reményt, hogy ezeket valaha is képes lesz értő párbeszédre fogni, amikor Gwendolyn közbelépett és megmentette a helyzetet.
- Azt mondja, hogy látogassuk meg. Mindannyian, a farkasok is meg a hamis próféták is. Gondolom nem kell hozzá tennem, hogy élve - sóhajtott fel, aztán besorolt Cailon mellé, aki továbbra is az egyetlen beszédképes volt a csapatban. És ez egyszer úgy tűnt, idiótaságok helyett hajlandó lesz konkrétabb információkkal is szolgálni.
Leo fejben gyorsan összefoglalta az eddig megtudott információkat és csak azután kérdezett.
- Pontosan milyen képességel jár az, hogy nyíllá változtam? Fel kell áldoznom magam nekem is és fává változnom? A sötét nyilat hogyan választják? Gondolom vele kellene megküzdenem... - Nem, Leonak egyáltalán eszébe sem jutott, hogy Shota lehet az, hiszen Shota... őt nem ismerte meg olyan sötét alaknak, hogy ellenfelévé váljon a fénynek. Vagy csak volt annyira jóhiszemű, hogy nem feltételezte róla.
- Ki ez az Aurora? A neve egyáltalán nem gonosz, épp ellenkezőleg... Mit akarnak tőlünk és miért akar mindenki bejutni ebbe a szerencsétlen, kiürült városba? Miért nem engeditek be őket? Legalább lenne itt egy kis élet. Ja és a legfontosabb; mégis miért én? Azért, mert én vagyok az egyetlen élő ember, aki a környéketekre tévedt ezer év óta?

by **Lizbet** Vas. Jan. 30 2022, 21:51

Leonard:

Kezdenek felgyorsulni az események, közeleg valami és ezt te is érzed, vagy következtetsz rá, lévén hogy nem lehet rád aggatni az ostoba jelzőt. Egyre több információt tudsz meg, bár ez még mindig csak a nagy kirakós darabkái, a semminél viszont több.
Mikor megvéded magad, hogy ugyan te nem vagy tolvaj, akkor kapsz egy rosszalló pillantást a vádló féltől.
- Oh, csakugyan? Akkor hogyan került hozzád az a könyv, amit gondosan elrejtettem? - kérdi szemrehányóan - Úgy, hogy elloptad - meg is válaszolja még előtted saját kérdését.
- Ahogy te magad is - kel védelmedre William, bár lehet csak az alkalmat ragadta meg, hogy beleköthessen fehérhajú "ellenfelébe"
- Én nem loptam! - csattan fel Syl - Én.... én csak visszaszereztem... - hangja már kevésbé határozott
- Majd megtartottad magadnak és azt hazudtad, hogy elégett. - az öreg még csak rá se néz Sylvanra
- Elég legyen vénember! - megragadja az idős harcos sérült páncéljánál fogva - Még amúgy sem végeztem veled - mered rá fenyegetően
- Ahogy én sem veled farkas. Végre valamiben egyetértünk - jó darabig farkasszemet néznek egymással, amiből Cailon sokat hallott nevetése zökkenti ki őket, aki szemmel láthatóan jól mulat rajtuk.
- Csók is lesz, vagy bűvölitek egymást még egy darabig? - kérdi nevetve, majd elfordul tőlük és halad tovább - Akár a civakodó gyerekek! Gwen előtt is dúlni fog a szerelem? - na erre elengedték a másikat, ráadásul két lépésre növelték a távolságot kettejük között. Természetesen a megvető pillantások nem maradtak el a fiatal harcos irányába, aki mivel tarkóját mutatja nekik, mit sem tud az egészről. Mondandódra ugyan úgy, kelletlenül lépkednek tovább egymás társaságát kicsit sem élvezve, melyet minden egyes mozdulatukkal tudtára adják az őket szemlélőknek.
- Semmilyennel Leonard! - veregeti meg a vállad mosolyogva. Jól tudja, hogy nem erre a válaszra számítottál - Attól, hogy egy vagy a végzet nyilai közül, nem leszel különleges - erre a titeket követők halkan felkuncognak - Azért lettél a végzet nyila, mert te magad vagy különleges - erre már elhallgatnak a kétkedők is.
- Te vagy a szikra, ami erdőtüzet okozhat, a kavics ami szökőárt indíthat.... Vajon hány véletlennek kellett megtörténnie ahhoz, hogy most itt áll ezen a helyen? - gondolkozik egy egy rövid pillanatra - Ha ma nem jelensz itt meg, semmi sem történik, minden marad olyan, amilyen azelőtt volt. - Lassan ott vagytok az épületnél, amiben Gwen teste található. A romos hidat most hatalmas gyökerek tartják egyben. Biztosnak látszik, nem szakad le.
- Biztos hallottál ezt-azt a végzet nyilairól! Legendákat ami csupa hablaty
- Ők valójában olyan emberek, akik tetteikkel képesek változásokat hozni - ragadja magához a szút Will
- Akár más végzetét is megváltoztathatják - akkor már Sylvan sem marad ki az okoskodásból.
- A szent fának az lett volna a sorsa, hogy elpusztuljon, de Gwendolyn-sama megmentette azzal, hogy egyesült vele. Erre csak ő lehetett képes és csak akkor és csak ott... Ha akarnál sem tudnál a szent fával egyesülni Ifjú Leonard - folytatja a legidőseb mikor már a terem bejáratánál vagytok.
- A nyilakat nem választják! Ők csak egyszerűen... azok... - eddig bírt csendben maradni Sylvan, vagy csak akart egy kicsit kötekedni, de hamar elhallgat, amikor Gwendolyn fa teste a szeme elé kerül, és egyből féltérdre ereszkedik.
- Egyáltalán nem biztos, hogy az ellenséged lesz. Gwen és....a... pusztítás nyila is bajtársak voltak. Egyszerűen csak más volt az erejük forrása. Pont ezért okozott akkora fejfájást neki, mert babusgatnia kellett azt a féleszűt, nevelnie... - A következő kérdésedet már nem a férfiak válaszolják meg...
- Aurora az örököse a fekete holdnak! - kezd bele a megfásult hölgy - Ő Astrophel gyermekének nevezi magát. A fekete hold nem születik ujjá, mint a testvérei. Az utódok öröklik meg a képességeket és mindegyiknek az a célja, hogy felfalja az összes többi holdat, hogy végül elég ereje legyen a nap ellen is. Ő a sötétség maga és ma eljön értem! - Cail eközben tolmácsol a többieknek a saját módján, amire eléggé elkerekedik a szemük. Sőt... talán először látod rajta is, hogy nem tetszik neki az dolgok alakulása.
- Legutóbb 9 Nyíl csapott össze, melyből 4-nek megvolt a holdak ereje. Azóta az örökerdő nem látott napfényt - amit most hallottál, talán ez lehet a 17. szint története - Csak Gwen maradt és utána.... - nem fejezi be, inkább átengedi Gwendolynnak szót
- Nyújtsd ki a kezed - szólít meg, és ha megteszed, akkor a fa lombjai közül 4 aprócska fénypont hull alá, egyenesen a tenyeredbe. 4 darab item, a nevük pedig: a Szent fa magja. Mindenki tátott szájjal bámulja a jelenetet, egy aranyszemű fiatalembert kivéve, akit elégedettség tölt el.
- Aurora még nem olyan erős, mint hiszi! Nem tudja, hogy ennyien itt vagyunk. Lehet ellene esélyünk én azt mondom, de nem kényszeríthetek senkit sem arra, hogy az életét kockáztassa - a farkasok vezéréhez fordul először- Sylvan, ha segítesz, megkapod, amit akarsz - de ő csak a fa hölgyet bámulja és némán bólint. Teljesen megbabonázhatta.
- Na és te öreg? A hírhedt apa-fia párosunk még működik- mosolyogva néz Williamre, aki rekedtes nevetést produkál
- Ha én nem leszek melletted, megint úgy kell majd összefoltozni
- Nem tagadom, bár most is rajtad éktelenkedik egy csúnya seb - egy ág nyúl felé, aminek leveleiből kék cseppek hullnak a sérülésre, mely gyógyulni kezd.
Ezután az összes szem rád szegeződik, de kérdés nem érkezik, csak várnak rád miközben a nap lassan lenyugszik....

Shota:

A fenyegetésed, hogy lehányod meg egyszer megteszi hatását, és bár látod rajta, hogy erőlködik egy kicsit, nem hozakodik elő többet a témával.
- Mi az hogy?! Álomszép ha mondom - szemei szinte csillognak és talán némi elfogultságot vélsz felfedezni hangjában és tekintetében, de elképzelhető, hogy csak beképzeled. Végülis fura lenne, ha egy fekete pamacslányka lenne Demetriusék főnöke nem? :O
- Akár akarom, akár nem én megyek veled Shotácska. Én nem hagylak magadra mint a langyi haverod, csak mert durcizol egy kicsit, mint valami csitri - persze a piszkálódás az nem maradhat el, akkor nem lenne önmaga ez a pamacs.
Teleportálsz és valóban ott van még mindig melletted az újdonsült barátod. A fogadódba mentek, majd a szobádba ügyesen szem előtt tartva, hogy mások nem látják ezt az izét. Bölcsen nem beszélsz hozzá mások előtt. A fekete foltocska elkerekedett szemmel nézi mit művelsz, majd hiába várod, hogy kinevessen, ezúttal nem történik meg.
- Az igen Shotácska.... nem vagy semmi tesó! - kapsz pár váratlan dicsérő szót - Aincrad legszebb férfi teste... -egy rövid szünet - a 15 év alatti kategóriában hahaha - igen, a hangos nevetés is megérkezik tőle, mégis mit vártál? :O Ezután csak repked ide-oda és minden jól megnéz magának.
- Én azt mondanám, hogy legalább 10/10, de lehet keveset mondok.... majd meglátod - azért egy 10/10-es csaj is ritka mint a fehérholló, de ő azt állítja, hogy talán annál is durvább. A szavahihetősége most talán egy fokkal jobban megkérdőjelezhető, már az eddigi tapasztalataid alapján, hisz magad sem láthattál túl sok 10/10-es csajt itt Aincradban.
Mialatt felfrissíted magad a zuhanyzóban Demethriusról kérdezed és ő készségesen elárulja, amit róla tud. Nem valami sok, mégis többet tudsz már róla. Kiderül, hogy nem ő a főnök, az ugyanis egy Aurora névre hallgató szépség
- Igen... ő a főnök és iszonyat jó nő :F - szinte látod a szájából kicsorduló nyál csíkot - Mivel nem tudom, hogy a meleg haverod mit ténykedett az idő alatt, míg téged próbáltak életre kelteni, nem tudom biztosan. De kellesz nekik ebben biztos lehetsz. - az utolsó kérdéseden hangosan felnevet a szokásos idegesítő hangszínen
- Hát azért Shotácska, mert te is közéjük tartozol - mondja ezt úgy, mintha egyértelmű lenne mindenki számára.
- Hisz elfogadtad az aranyat nem? Vagyis fel vagy fogadva barátom... - Az idő a készülődésed közben csak úgy repül, és a naplemente vészesen közeleg.
Csinálj bármit, amint a nap teljesen a horizont alá bukik, azon nyomban kopognak az ajtódon.
- Azt hiszem téged keresnek - az eddig idegesítően magas hang, most jóval mélyebb lett. Mélyebb, mint egy átlag férfié, ráadásul ha ránézel a pamacska, észreveheted a külsején végbement változásokat. Most már van rendes keze, lába és teste, amin a még mindig jóval nagyobb van, két pici szarvval. Úgy néz ki, mint egy fekete ördögfióka, aki már a térdedig érne, ha a földön lenne és nem lebegne.
Akár az ajtóhoz mész, akár nem, az bizony kinyílik és egy ismerős arc köszönt téged
- Szép estét Shota-kun! Hogy szolgás az egészsége?- egy begyakorolt meghajlás után mutat az ajtó felé, amint túl nem a folyosó vár, hanem egy fekete tér amiben két túlcicomázott hintó áll éjfekete lovakkal, hintónként négy-négyel.
- Az elsőben van Aurora-chan. Figyeld csak, hátha megmutatja magát - A második előtt már áll két öltönyt viselő, jól öltözött férfi. Ha közelebb mész látod az arcukat is, melyet eddig árnyék takart. Az egyik egy fekete hajú fiatalember, vérvörös szemekkel és fakó bőrrel. A hosszas éveit taposhatja, a másik pedig egy szőke, jólfésült, orosz vonásokkal rendelkező... Leonard?! :O
- Na ez aztán a meglepetés!!! - úgy tűnik pamacska sem számított erre...
- Mehetünk? - kérdi közben Demethrius, majd meglepetten rád pillant - Nocsak-nocsak Shota-kun! Micsoda meglepetés! Álmomban sem hittem volna... - felnevet, majd komolyra fordítva a szót, jobb kezével a mellkasán mélyen meghajol előtted
- Hercegem!

by **Shota** Csüt. Feb. 03 2022, 10:33

Shotának megvolt az a jó tulajdonsága, hogyha akarta, teljesen ki tudta zárni a világ azon részét maga körül, amelyek nem az ő céljait szolgálták és nem voltak számára hasznosak - így aztán olyannyira hidegen hagyta a kis feketeség csipkelődése, hogy szinte észre se vette, hogy szövegel, a csípős megjegyzései pedig el sem érték a srác ingerküszöbét: nem, ő pontosan tudta magáról, hogy isteni jó teste van és ezen meggyőződéséből senki élőlény nem tudta kizökkenteni őt. Hiszen most fog egy tízes bigével találkozni, nem? Mi ez, ha nem az ő zsenialitásának bizonyítéka?
Azt persze értette, hogy fel van fogadva, így meg kell tennie, amit mondanak neki, amikor viszont a feketeség az aranyról beszélt, Shota elégedetlenül mordult fel és motyogta maga elé félhangosan, hogy adhattak volna többet is, ezt ugyanis jórészt már el is költötte piára az előző pár órában. Ha tudta volna, hogy ilyen atrocitások érik őt, tuti biztos, hogy többet kér! Na de talán majd a munka után, bármi is legyen az.
- Csak nem kezdtél el mutálni? - kapta aztán fel a fejét a mélyülő hangra és vigyorogva bökte meg a már egészen ördögformájú, volt pamacsot - Vasvilla még mindig nincs. Király - kommentálta és miközben ajtót nyitott, próbálta összeszedni beremegő végtagjait és visszanyelni a torkában formálódó gombócot.
Demethrius hátborzongató aurájára és külsejére viszont nem lehetett eléggé felkészülni.
- Kö... - Shota idegesen megigazította kabátját és belenézett a másik szemébe - Köszönöm jól. Bár voltam már jobban is - felelte meglehetősen higgadtan és gyorsan ellépett a varrtarcú mellől, hogy ne kelljen látnia őt, figyelmét pedig nem meglepő módon a sötétségben várakozó hintók keltették fel ezután, és a zsákmány, ami a kisördög szerint az elsőben várja őt. Azonban alighogy átlépte a küszöböt, Shota megtorpant és látványosan lesápadt, amint a szőkehajú npc (?) szemébe nézett - Leonard!? - ösztönösen hátrált egy lépést és hamar úgy döntött, hogy egyelőre inkább Demethrius közelében marad, biztos, ami biztos.
Aki hirtelen mindenféle hülyeséget kezdett el összehordani neki.
- He!? - kommentálta a jelzőt és úgy nézett a maszkosra, mint aki nem tudja eldönteni, hogy a másik csak szivatni akarja, vagy éppen most szökött meg az elmegyógyintézetből.
- Te, ez miért hiszi rólam, hogy herceg vagyok? - fordult oda a pamacshoz és kérdezte meg tőle fojtott hangon, bár ebben a csöndben, ami beállt közéjük, tuti Demethrius is hallotta minden szavát. Bár végülis Shotának mindegy volt: ha herceg, hát herceg, ő aztán nem fog vitatkozni! Még az is lehet, hogy a vámpír tudja jól és tényleg az, hiszen a családja mindigis jómódú és gazdag volt és Shota olyasmiket is hallott régen, hogy valamelyik felmenője híres földesúr volt a maga idejében, ami ha nem is teljesen ugyanaz, de azért már eléggé közelít a hercegséghez. Így, ezekben a ruhákban és ezzel a kiállással Demethrius biztosan meglátta benne a nemes vért, aminek azért igazán ideje volt már, dehát jobb későn, mint soha, nem igaz? Shota tehát magabiztosan és magával rendkívül elégedetten bólintott és indult el, a lehető legnagyobb ívben kerülte ki az oroszlánt, majd nyitotta ki az - ezt azt hiszem mondanom sem kell, annyira magától értetődő - elülső hintó ajtaját és vágódott be az ülésre a nő mellé, udvariasan és enyhe meghajlással csókolva kezet neki, ha alkalma volt rá.

by **Leonard** Pént. Feb. 04 2022, 20:45

Leo tökéletesen biztos volt benne, hogy ő, ez a fa, ezek az emberek, ez a város, de még ez a szint is pusztulásra van ítélve. A legokosabb az lett volna, ha azonnal elkezdik megásni a sírjaikat, mert ő bizony semmilyen erőt nem ismert magában, ami Holddá, nyíllá, vagy akármivé tette volna. És most nem csak a fizikai erőről beszélünk, de az előző éjszakától mostanig vezető utat figyelembe véve nyílvánvaló volt az is, hogy lelkileg sem egy stabil személy. Jelenleg a legtöbb, amit el tudott mondani magáról, hogy nagyon egyszerűen képes megsiratni egy lányt, akit szeret és utána felszedni két másik lányt, akiknek még a nevét sem tudja. Tipikus megbízható, nagy hős, a szíve mélyén tele világmegváltó értékekkel. Hát hogyne. Neutral

A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem egyedül volt a buliban. Körülötte mindenki készen állt a harcra, a sokadikra semmirekellő kis programozott életükben, a bennük lakozó erőt figyelembe véve pedig igazán nem volt szükségük egy Leo féle játékos támogatására, csakhogy valamiért mégis neki adta a fa azokat a magvakat, felette tűnt fel a bronz Hold és az ő szemébe néznek mindannyian olyan arckifejezéssel, mintha várnának valamit.
Lehunyta a szemét egy pillanatra, hogy összeszedje megmaradt bátorságát. Mégis csak volt benne valami, ami idáig elhozta. Volt valami, ami túlélte a balesetet, túlélte a börtönt, felépítette kétszer az avatarját és egy híres bűnüldöző céh tagjává tette. Bár hadilábon állt az önbizalmával, de ha őszinte akart lenni magához - és ha egy-két pillanatra megtalálta a tegnap elveszített magabiztosságát -, akkor igenis alkalmas volt a szerepre, hogy támaszává váljon másoknak. Jó ember akart lenni, minden szívdobbanásával ezt a célt hajtotta. Meg kell védelmeznie ezt a várost, ami olyan fontos ennek a marék embernek, még akkor is, ha itt éri az utolsó lélegzetvétel.
Ő már amúgy sem veszíthet sokat. Amit lehetett, azt mind eldobta előző éjszaka.
Kinyitotta a szemét és bólintott. Elszánta magát a védelmező szerepében, történjék itt bármi is ma éjjel. Még az is lehet, hogy gyorsan és fájdalommentesen leheli ki majd a lelkét. Zsebébe süllyesztette a magokat, a kard markolatára tette a kezét és elmosolyodott.
- Gondolom most sincs egy-két jó tanácsotok, mit kellene tennem.

by **Lizbet** Kedd Feb. 08 2022, 20:35

Leo:

Most már mind Gwendolyn előtt vagytok hála neked, aki közvetítetté a hölgy akaratát. További információval látnak el, hol egyik, hol a mási oszt meg valami fontosat, vagy annak vélt dolgot, de ami a legfontosabb, hogy megkaptad quest itemként a szent fa magvait, méghozzá nem kevesebb, mint négy darabot. Mindannyian elkötelezték már magukat a harc mellett, mert mindegyiknek érdeke fűződött hozzá, kivéve téged. Most mindenki rád vár, hogy a szent fa új őrzője miként vélekedik az egészről, vajon harcba száll, esetleg jobb terve van?
- Bátor szíved van ifjú Leonard - szólal meg William a bólintásod után, akinek az élet csíkja lassan visszakúszik a maximumra.
- Egy tolvajhoz képes valóban - piszkálódik Sylvan, de elismerően mosolyog rád ő is, míg Cailon csak felnevet, mint aki pontosan erre számított.
- Tanács az mindig van, bár többnyire tudott és kéretlen, ám van sok más, amit talán illene tudtodra adnunk - Kezdi a legifjabb, aki helyet foglal egy törmelékdarabon. Will ugyan ezt teszi és keres magának egy megfelelő követ. Sylvan értetlen arcot vág, de nem szólal meg, mert biztos benne, hogy kapna pár keresetlen szót a legöregebbtől, ezért ő is csatlakozik.
- Alaposan belekeverted magad mások háborújába Leonard! - kezd neki koránt sem szemrehányóan - Ha már igy történt, illő beavatni egy-két dologba. Először is - mutat a fehérhajú férfia - Ő itt Sylvan a farkas klánból. Wubal a farkaskirály hetedik és egyben utolsó életben maradt fia! Jut eszembe, még mindig nem került elő? - Sylvan meglepett arcot vág, mennyi mindent tud róla ez a számára sosem látott fiatalember
- Nem! Elment miután ez itt leégette a fél erdőt - mordul Williamre és szeméből csak úgy sugárzik a gyűlölet, de minden erejével igyekszik visszafogni magát. Az öreg pedig csak fejcsóválva felemeli a kezeit védekezően.
- I-igen, az egy másik történet - nevetgél Cai zavartan, de hamar leküzdi - Ők pedig az ő hűséges farkasai. Emeth, Welt, Dearon, Lysa és Saril - mutat rá a farkasokra azok neve elhangzása után és mindegyik felkapja rá a fejét.
- Honnan..?! - kérdi Syl még mindig értetlenkedve
- Tippeltem - vicceli el szokás szerint és az öregre néz - William Harmont! Lehet, hogy van agy 60 éves, de még mindig nagyon erős harcos és vannak különleges képességei is, amik egy másik dologhoz köthetők, de ne is foglalkozzunk ezzel. A lényeg, hogy velünk van és nagyon erős, ráadásul mára már csak ez az öreg fickó az én családom! Sosem tudja mikor kell feladni és képes magát folyton veszélybe sodorni... - A fehérhajú csak horkant egyet a kijelentésekre, jelezvén, hogy nem igazán bírja azt, akit az imént jellemeztek.
- Ő pedig Gwendolyn. A szent fa hölgye, aki félvérnek született. Félig elf, félig ember és ez nem minden. Egy régen halott isten lelkével jött a világra Ozra, a bronzhold lelkével...- ekkor rád néz - Leonard, tudod kik a hold istenek? - kérdi és ha nem emlékszel rá, akkor készséggel elmagyarázza neked.
- Egy mára már kihalt rend egy hadura volt. Tudod ebben a rendben a hadurak mind megszerezték egy-egy különleges lény erejét, akit legyőztek, vagy alkut kötöttek velük. Gwen a szent fa erejét kapta meg, ami érthető, hisz Ozra teremtette a szent fát. Ezért van az, hogy csak ő, csakis ő tudta megmenteni azt a pusztulástól a teste feláldozásával. Most már ő maga a szent fa már vagy 1500 esztendeje- erre a történetre mindenki felkapja a fejét, kivéve az öreg, aki nyilván tud már ezekről.
-... és itt vagy velünk Te Leonard! Bizonyára nagy harcos vagy te is. A szent fa új őrzője, és a végzet egyik nyila személyesen. Bátran harcolnál az oldalunkon, ez elismerésre méltó - sóhajt egy nagyot, majd William veszi át a szót
- Arra kérlek ifjú Leonard, hogy fogd azokat a magvakat, és menj velük innét minél messzebbre. Keress nekik megfelelő helyet, ültesd el őket. Itt mindenkinek megvan a maga célja, még ha önző is-biccent a farkasok felé, akik mogorva vicsorral válaszolnak rá - Nekem, nekik, Gwennek, Cail-nak és neked? Értelmetlen mások háborújában eldobni az életed- ezek szerint nem a harcot várják el tőled, hanem azt, ami őrzőként a kötelességed... megvédeni a szent fát.
- Aurora azért jön, hogy felfalja a bronz holdat. Gwen kell neki nem a fa, csakhogy ez a kettő egy és ugyan az. Ha elmész, nem fognak utánad eredni... valószínűleg. Mi itt maradunk és megvédjük ezt a romos várost- mondja mosolyogva, majd feláll a helyéről és a többiek is ezt teszik
- Már ismered a nevünket, az arcunkat, igy tudsz majd ránk emlékezni - levesz a kezéről egy fekete köves gyűrűt és a kezedbe nyomja. - Egy kis emlék tőlem..... - megveregeti a vállad és elindul kifelé....

vízió:

Shota:

- Ugyan dehogy, csak lement az az idegesítő nap! - magyarázza neked pamacska, de sok időtök nincs a dumcsizásra, hiszen kopog valaki, aki be is engedi magát szinte azonnal. Demethrius megérkezett és nem csak ő, hanem jött pár barátja is, akik mind az ajtón túl várnak titeket.
- Ezt örömmel hallom - válaszolja Demi bizonyára mosolyogva, bár a maszkja miatt nem látszik - Kellemetlen lenne, ha rossz egészségi állapotban kellene elvonszolnom innen - ezzel talán azt akarja mondani, hogyha fél hulla lennél is velük kellene tarts.
Kint a sötétségben embereket és két hintót látsz gyönyörűszép fekete paripákkal. Ami először megragadja a figyelmedet, az egy szőke fiúcska, aki a megtévesztésig hasonlít egy közeli jóbarátodra, még azon a néven is szólítod.
- Leonyid - pontosít lekezelően és az arcára kiülő fintor egyértelmű gyűlöletről árulkodik. - Még egy ilyen béna, angolos nicknevet! - méltatlankodik aztán jóval halkabban, szinte csak magának motyogva a szavakat.
A következő furcsaság talán még jobban meglep téged. Demethrius meghajlása és feléd intézett megszólítása arra készteti még a te szemeidet is, hogy alaposan elkerekedjen, persze csak alig pár pillanatra.
- Azért mert az vagy te húgyagyú! - kezdi el pamacs - Illetve én vagyok ez, de mivel most "nálad" lakom, így te is. Légy hálás, hogy már nem vagy egy kis senki te gyökér ˇ^ˇ

- A herceg megszólítás hirtelen jött önbizalommal tölt fel, pedig amúgy sem volt olyan kicsi, és arra vetemedsz, hogy kikerült a neked szánt hintót és Aurora szállítóeszköze felé sétálsz. Ám a hintót kinyitva nem egy szépség, hanem egy elég érdekes teremtmény arca mered a tiédbe. A négy szarvval rendelkező, fekete és fehér pikkelyes arcú lény odébb tessékel, majd kiszáll a kocsiból. Több, mint két méter magas, két S alakú szarva a feje tetejéről indul és az ég felé néz, a másik kettő a füle mögül indul és az álla előtt ér véget. Komornyik ruhát visel és ezüst sétapálcát forgat. Afféle sárkány-ember féle lehet.
- Segíthetek?! - kérdi mély fenyegető hangon és szabad keze vészjóslóan közelit feléd
- Ezt jól megcsináltad b*zdmeg! Ez kicsipkéz minket és kitesz a hintó elejére disznek! - közli veled nagy cimborád és mögéd rejtőzik
- Hagyd csak Alexander! - egy lány női hang kiszól a hintóból és gazdája félrehúzza a függönyt. Bár a hölgyön csuklya van, az arcát nem takarja egészen. Hófehér bőrű, vörösszemű, teltajkú szépség, hamuszín haja több fonatba fogva, végük arany disszel megfogatva, bár az el nem rejtett dekoltázsa talán jobban eltereli a figyelmed.
- Öröm újra látni herceg! A hordozójában kit tisztelhetek? - kérdi Aurora és mikor próbálsz válaszolni, nem tudsz. A pamacska ugyanis egyenesen beléd száll és átveszi feletted az irányitást. Magadnál vagy, de semmit nem tudsz csinálni. Letérdelsz lehajtott fejjel
- Csak egy pont kapóra jött semmirekellő, Aurora-sama - hallod saját hangod. A hölgy halkan felkuncog, majd visszahúzza a függönyt és eltűnik a szemed elől. Ekkor nyered vissza tested irányítását.
- Shota-kun!! Ha kérhetném! - Demethrius int, hogy ideje lenne beszállni a másik hintóba, mert rajtad és Alexanderen kívül már mindenki helyet foglalt. Pamacska újra körülötted lebeg
- Menjünk már! - parancsol rád, mintha az előbb semmi sem történt volna. A szállítóeszközbe beülve tapasztalod, hogy jóval tágasabb, mint várnád. Mögötted az ajtó becsukódik, majd a lovak nagy nyerítéssel megindulnak.
- Jól van! Tudom!!! Kérdezz csak Shotácska....

Spoiler:

Kapott gyűrű: Shalmir "Egy barát ajándéka"

by **Leonard** Csüt. Feb. 10 2022, 17:50

Sok minden futott át az agyán pillanatok alatt. Nem volt az a típusú ember, aki könnyen összesakkozza a részleteket és megjegyzi a félinformációkat, de ez a Nap-Hold téma már kezdett összeállni a fejében. Még szerencse, hogy korábban elsétált megkukkantani az obeliszkeket, így most emlékezett például arra, hogy kicsoda az az Astrophel. A sötétség Holdja. Minden véset le volt törölve a kőszobráról. Aurora pedig... Aurora lehet a sarki fény? Vagy az nem is azt jelenti, hanem az aranyat? De mintha a hajnalt is így neveznék valamelyik kultúrában, bár az korántsem biztos, de legalább lenne értelme.
Ozra, a bronz Hold rendelkezett a föld erejével. Ő volt egyben Gwendolyn is.
Megmarkolta a zsebében mélyre süllyesztett szent magokat. Aprók voltak és törékenyek, mégis különös vibrálás áradt belőlük. Talán csak képzelte. Talán, de ahogy felpillantott a szent fára, érezte a belőle áradó mérhetetlen erőt. Akár tíz frontharcos is szembenézhetett volna vele, nem lett volna ellene esélyük. Leo nem tudta, honnan veszi ezt, egész egyszerűen csak tudta.
Megforgatta, finoman morzsolgatta ujjai között a magokat, miközben a többieket hallgatta és William mondatai után körvonalazódott előtte a saját szerepe is a történetben. Nehéz volt elképzelni, hogy idővel fa sarjadhat belőlük a kezének munkája nyomán. Ő harcos volt, az isten szerelmére, nem kertész. Fogalma sem volt róla, mit kezdjek velük. Talán esetleg Hime... Vajon mit szólna hozzá Hinari, ha egy női arcú védelmező elf félistent ültetnének a kertbe?
Kéretlenül kúszott elméjébe a napsütéses álomkép, épp úgy, ahogy korábban is. Egy-két pillanatig fogalma sem volt róla, hogy hol van, és mire akár csak felfoghatta volna a finom kis részleteket, újra visszakerült a jelenbe. Pislognia kellett párat, szeme előtt Cailon arca körvonalazódott, immár könnyek nélkül. Rákulcsolta ujjait a felkínált gyűrűre, de ezzel együtt el is kapta a férfi kezét, nem engedte őt távozni.
- A családod tagjai uralkodtak a városon, és a családod tagjai ölték meg az ezüstholdas királyt. - Nem kérdés volt, sokkal inkább kijelentés. Tekintetében nem ült sem szánalom, sem pedig ítélet. Farkasszemet nézett Cailonnal, majd elengedte a kezét és gondolataiba merülve hátrált két lépést. Lehívta az inventoryját, kiemelte belőle a korábban vásárolt kártyákat, majd felmutatta őket.
- Tizenkettő nyíl tizenkét háborút nyert meg túlerővel szemben. Eszerint én vagyok a tizenharmadik és egyben utolsó. - Megemelte a hangját, hogy mindenki jól értse a mondandóját. Úgy állt ott közöttük, mintha erős lenne, erősebb mindegyiküknél, pedig nyilvánvalóan fittyfenét sem értek a képességei ebben a társaságban. - Azt mondtad, hogy van valami, amire csak én lehetek képes - fordult aztán Willhez -, és az rohadt biztos, hogy az nem a kertészkedés. - Kihúzta magát és a farkasokra pillantott. Már most elfelejtette a nevüket, de nem ez volt a lényeg, hanem a szívében életre kelő érzés, hogy velük képes lehet egy lapon osztozni.
- Vagyok olyan erős, mint a társaid, Sylvan. Épp annyira a hasznotokra válhatok a város védelmében, mint ők. - Szemében makacs elszántság csillogott.
- Én már semmit nem veszíthetek. A lánnyal, akit szeretek, örök életemre összevesztem, a céhemből ki fognak rúgni. Inkább itt érjen utol a végzet, a jó ügy szolgálatában, mintsem magányosan a szint szélén. A bajtársatok vagyok. Fogadd a kardom, Gwendolyn - húzta ki azt a hüvelyéből és fél térdre ereszkedve ajánlotta fel szolgálatait a fa gyökerének.

by **Shota** Pént. Feb. 11 2022, 14:05

Shota mégegyszer, ezúttal tüzetesebben meredt rá a fintorgó szőkére és hamar leesett neki, hogy bizony nincs indikátor az oroszlán feje felett. Megdörzsölte állát és úgy döntött, hogy jobb nem firtatni a dolgot, így szó nélkül sétált el mellette és miután a pamacs a megszokott stílusában felvilágosította a hercegségről, figyelmét hamar az első hintó kötötte le, jobban mondva az, aki az ördög szerint benne ülhetett. Amikor azonban a várt szépség helyett meglátta a pikkelyes fejet, önkéntelenül is hátrahőkölt és végigfutott a hátán a hideg - a reflexei azonban még működtek, így arrébb ugrott a feléje lendülő kéz felől és már aktiválta is volna a passzív, hárításra szakosodott képességét, amikor meghallotta a női hangot.
- Fuh, hála az égnek - nyögte és hátrasimította a haját - Azt hittem, maga a... tudja mit, hagyjuk is - legyintett a gyíknak és már épp fordult volna hátra a kisördög felé, amikor a csaj kérdezett, és ha egy ilyen csaj kérdez, akkor rögtön változnak a prioritások, ugyebár. Shota tehát - a komornyik válla alatt átbújva - bekukkantott a hintóba és még épp volt ideje felmérni a nőt, válaszra viszont már, hiába akart, nem volt lehetősége. Az egyesülés váratlanul érte. Még levegőt venni is elfelejtett és eleinte egyenesen megrettent tőle, mennyire nem ura a tetteinek és szavainak, ám amikor az egész véget ért, csak a döbbent csönd maradt utána, amit hamar megtörtek Demethrius parancsoló szavai. Shota elhúzta a száját, sóhajtott és útját - jobb híján - a második hintó felé vette.
- Szép kis herceg vagy mondhatom - horkantott és megpöckölte a mellette lebegő izét - Beszarsz egy sima komornyiktól, majd meghunyászkodsz a csaj előtt - csóválta meg a fejét, majd beszállt a hintóba és leült annak Leonyidtól a lehető legtávolabbi pontjára.
- Szóval rajtam kívül senki sem lát és hall téged - összegezte és kényelmesen elhelyezkedett, szétdobva lábait - Ha tudtam volna, hogy belém tudsz bújni, nem törtem volna magam korábban - jutott eszébe és arcán bosszúság futott át: mert tényleg, ha ezt a pamacs hamarabb elmondta volna neki, akkor a világon semmit se kellett volna tennie, csak kivárnia, amíg a testében a másik megteszi, amit meg kell. Talán még egy jót szundíthatott is volna közben és most nem lenne ennyire veszettül erős hányingere a piától, amin az az egyszerű fürdés nem igazán segített sajnos. Ezzel a felismeréssel együtt azonban egy másik is jött, mégpedig a bizonyosság afelől, hogy ő itt fontos szerepet tölt be - hiszen nélküle ennek az izének semmi, de semmi hatalma és ráhatása sincs semmire! Nem csoda, hogy itt pattog neki folyton folyvást.
- Hogy kérdezzek...? - kapta fel a fejét és látványosan elgondolkodott - Milyen vele az ágyban? - bukott ki belőle a kérdés és elvigyorodott a gondolatra, hogy ha a pamacs ilyen jól képben van ezzel a csajjal, tuti biztosan meg kellett már egyszer fektetnie, ha más nem, hát egy hordozón keresztül. Nem is lenne rossz ötlet feleleveníteni ezt a dolgot, nem igaz? Bár az biztos, hogy a nő jobban élvezné, ha Shota maga irányíthatná a testét és nem kéne átengednie a mozdulatait holmi idegesítő kis fekete szöszmösznek. Ezen kívül mondjuk Shotát nem különösebben érdekelték a történések; egyedül Leora pillantgatott rá és próbálta kitalálni, hogy igazából mi folyik itt, de ez az érdeklődés is nagyjából annyiban merült ki, hogy vajon számíthat-e tőle további agresszióra, ajtókiütésekre és ingyen piára, leginkább. Ráadásul most, hogy képbe került azzal is, hogy neki igazából az égvilágon semmi tennivalója nincsen, mégannyira sem óhajtotta megtudni a dolgok hátterét, mint eddig: egyszerűen csak rá kell hagynia a kisördögre a piszkos munkát és a nagy szavakat, aztán bezsebelni érte az aranyat és kész.
Shota majdnem elnevette magát a hintóban. Ez az egész... nevetségesen egyszerű lesz így. Mintha ezt a testátvevős dolgot egyenesen neki találták volna ki, az ő dolgának megkönnyítésére, a harcművész pedig azon kapta magát, hogy kezdi egészen élvezni ezt a helyzetet. Hogy is mondta a gömböcske korábban? "Szakíthatsz egy rakat pénzt szinte semmi munkával?" Valahogy így, igen. És abban is teljesen igaza volt, hogy bizony ez Shota igazi specialitása.
- Egy kikötésem azért van - pillantott rá egy kis idő múltán először az ördögre, majd kínos mocorgás közepette végül Demethriusra és a többiekre is - A zöld indikátorom marad. Tudják, uraim, ebben a világban nehezen és körülményesen lehet máshogy elboldogulni és én még élni szeretnék azután is, hogy itt végeztünk - mondta ki és bár hozzátette volna, hogy ezek után 250 aranynál azért többet vár fizetségnek, de aztán mégis inkább visszanyelte ezt a második kérést. Hiszen... az azért már pofátlanság lett volna, ugye?

by **Lizbet** Szomb. Feb. 12 2022, 00:32

Leo:

Lassan feldolgozod az összes kapott információt és azt is megtudod, milyen szerepet szánnak neked az egészben. A szent fa magvainak védelme szerintük rendkívül fontos feladat, neked mégsem fűlik hozzá a fogad. Mielőtt ezt közölhetnéd velük, egy újabb vízió tárul szemed elé, ami talán az eddigi leginformációdúsabbnak mondható. Visszatérve a jelenbe megragadod Cailon kezét, hogy közölhesd vele az igazságot, vagy azt, amit te annak vélsz. Mindenki csak pislog körülötted, főleg az, akinek a kérdést szegezted, majd elneveti magát a fiatalember.
- Ötletem sincs honnan szedted ezt Leonard- feleli miután kiszabadította kezét a markodból - Ez egy elf város! Tán hasonlítok akár egy kicsit is az elfekre? - kérdi nem csak tőled, hanem az összes jelenlévőtől.
- Nekem nem tűnik annak - szólal meg William, ám ő koránt sem szórakozik ezen olyan jól, mint Cailon és a farkasok, kik szintén felkuncognak, inkább gyanakvón méreget
- Nekem se! - csatlakozik végül sylvan is az egyetértők táborába
- Vagyis, ha nem vagyok elf, hogyan uralkodhatott volna itt az én családom? - mutat körbe a romos városon - Mondtam már neked, hogy az én családom az a vénember ott - Will szeme szinte villámokat szór a vén szó hallatán, mire a fiatalabb bocsánatkérőn megemeli a kezét
Újabb nevetés a jutalmad, mikor a kártyára irt szöveget olvasod fel nekik.
- Ez csupán az elferdített történelem, amit azért írtak meg a győztesek, hogy elfelejttessék azt, ami igazából történt - William zavartan vakargatja közben a fejét, hogy így kiforgattad a szavait
- Én nem úgy érte... - feladja és nem mondja végig, hisz te már máshol jársz, mindemellett ő jól látja, felesleges lenne téged győzködnie. Már a fejedbe vettél valamit és nem tágítasz akár ostobaság is az, akár nem.
Sylvan elismerően bólint sőt, hatalmas mosolyra húzódik a szája
- Ahogy kívánod Leonard-dono - meghajol hevességed és elszántságod előtt, ezek olyan tulajdonságok, melyeket maga is nagyra tart - Csatlakoznál a mi elit farkas klánunkba, vagy az elfek "családja" jobban tetszik? - mutat Cailonékra, meglovagolva az a vicces korábbi témát..
- A mi fajtánknak nincs családja! - veszi át az öreg a szót - Mi Sindhar-ok vagyunk!- eme szó hallatán a farkasok vicsorítva hátrálni kezdenek, minél messzebb kettejüktől, Sylvan gyűlölködő pillantását sem lehet figyelmen kívül hagyni. A hangulat egy csapásra megváltozik. A feszültséget szinte harapni lehet a levegőben...
- Oh William! Te és az a nagy pofád - sóhajt egyet Cail, azután a farkasok vezetőjére pillant - Na igen... ezt a tekintetet elég sokszor láttuk már
- A szövetségeseink, nem hallgathatjuk el előlük. - érvel logikusan az idősebb
- Bla-bla-bla... és vajon azok még? - látszik a fehérhajú férfin, hogy erősen próbál uralkodni magán, néha lopva vet egy pillantást Gwendolyn alakjára, de se ő, sem pedig te nem kap tőle magyarázatot.
- Tartsátok magatokat távol tőlünk átkozottak!- köpi végül, és elindul a farkasaival együtt a kijárat felé - Undoritó fattyak! - teszi hozzá ingerülten, mielőtt elhagyná a helyszínt.
- Ez igazan jól alakult - a páros öregebb tagjának arcán mély csalódottságot vélsz felfedezni, míg a fiatalabb fel sem veszi.
- Még mindig maradni akarsz Leonard? - kérdi Cailon, ám rád sem néz, csak összeszedi a holmiját - Menjünk a határvonalhoz, mindjárt itt lesznek - azzal elindul kifelé és társa követi őt. Mintha biztosra vennék milyen választ kapnak tőled - ....ha sietsz a farkasokat még utolérheted- kiált vissza. Velük tarthatsz, vagy a farkasokkal, esetleg maradhatsz Gwendolynnal, vagy el is menekülhetsz a magokkal a zsebedben. Ezt a döntést neked kell meghoznod.

Shota:

Hatalmas kő esik le a szívedről, mikor kiderül, hogy a szemednek nem annyira kedves élőlény nem az, akire először gondoltál, hanem annak egy segédje, szolgája lehet. A valódi szépség a kocsiban marad és onnan szól hozzátok, de te nem teheted ugyan ezt, pamacska megállít benne és átveszi tested felett az irányitást. Igy köszönti Aurora-t . Jól meg is dorgálod a amiért megijedt egy furcsa valamitől és még a nő előtt is azonnal megalázkodik.
- Idefigyelj te szégyen! - már most tudod, hogy ez nem lesz kellemes - Nem érdekelne, ha ostobaságod miatt méltatlan halállal lakolnál. Csakhogy jelen esetben ez az én halálomat is okozná, ezért védtem meg a szánalmas tested. - szokásos stílusában adja elő magát, talán már nem is zavar téged, vagy csak nem érdekel mit karattyol
- De legközelebb majd rólad veszek példát. Annyira menő voltál, amikor visszaálltál kedves barátodnak Leonardnak, mikor ő szemétkedett veled. Vagy várjunk csak... - tart egy drámai hatásszünetet, mert csak azért is előadja magát - ...ez meg sem történt, mert csak pityeregni tudtál a langyi haverod után.... - elégedetten nézi, ahogy a félember visszamászik a kocsiba
- Úgy van! Nem lát, nem hall, nem érez. Tök gáz.... csak veled tudok kommunikálni - talán megérted, hogy ez miért keseríti el annyira, elvégre nem vagy egy főnyeremény... vagy igen?
- Persze-persze Shotácska, de ha tovább folytatod velük a szemtelenkedést, akkor jó sokan fognak beléd bújni és azt nem hiszem, hogy élveznéd.... Lehet nem látszik rajtuk, de igazi szexuális ragadozók- fejezi be és felajánlja, hogy ha van valami kérdésed a történtekkel vagy azok hátterével kapcsolatban, akkor ted fel nyugodtan.
- Hát úgy, hogy kinyitod a pofád és szavakat formálsz - forgatja a szemeit, szinte érzed azt a fájdalmas facepalmot, amit levág a kérdésen hallatán, akkorát csattan. Látod rajta, hogy már kezdené is mondani, ám leállítja magát és kifújja a bent tartott levegőt.
- Te tényleg ennyire egyszerű vagy igaz? - kérdi, de válaszra nem vár, hisz azt az imént tudta meg - Állítólag még senkit sem engedett az ágyába. Megvan a kiszemeltje, de ő mindeddig sikeresen meglógott előle- kapod a válaszod, mivel csak ezt az egy kérdést tetted fel neki. - Még nálad is nagyobb gyökér az, aki nem akar egy ilyen nővel ágyba bújni - ha nincs több kérdésed, ő ellebeg a másik hintóhoz, amibe rövidesen te magad is beszállsz. Az ajtó becsukódik mögötted és a lovak hangos nyerítéssel megindulnak. Bent jóval többen vannak, mint azt gondoltad volna és tágasabb is, mint azt a kívülről megbecsült méretek indokolnák.
- Üdvözlünk köreinkben Shota-kun! Had mutassam be a többieket- kezd neki Demethrius. A kocsiban több ember is van de csak Demi és a szőkeség tűnik ismerősnek.
- Ő ott Leonyid-kun! - mutat a túlsóvégen ülő Leo hasonmása, aki még egy minimális figyelemre sem méltat téged - Ő is új nálunk, csak úgy mint te magad - kezével tovább halad a következő illetőhöz
- Benedict-kun - Egy ezüsthajú, hegyes fülű fiatalember vörös szemekkel. A szószólóhoz hasonlóan ő is jólöltözött és cilindert visel, aminek leemelésével és egy mosollyal köszönt téged.
- Ruvel-kun - a hozzád hasonló korú és alkatú fiú ugyanolyan frizurát visel, mint te. Arca tele sebhellyel ,szemei különböző árnyalatú, nagyon fakó vörös színben pompáznak és merednek a semmibe. Tőle nem kapsz köszöntést és olyan, mintha nem is itt járna... Egyszerű fekete inget és hozzáillő nadrágot visel.
- ...és végezetül Cassius-san! - Az utolsó ember, akit bemutat kelletlenül néz rád ugyancsak vörös szemeivel. Hosszú éjfekete hajtincseit kikandikáló, hegyes fülei mögé tűri. Előkelő hosszú bőrkabátot visel, mellén vörös kristályból készült medál himbálózik, ahogy alig észrevehetően bólint feléd.
Amikor előhozakodsz a feltételeiddel, a fél kocsi nevetésben tör ki, köztük pamacska is, aki a bemutatások közben alaposan megszemlélte a bent ülőket.
- Halálvágyad van vagy mi te kretén? Tanulj már meg olvasni a sorok között! - torkoll le a társad
- Hehhe! Kedvelem a kölyköt! - Szólal meg Benedict és megveregeti a vállad. Leonyid csak bámul kifelé, Ruvel előre és Cassius pedig úgy néz rád, mintha egy csótánnyal kellene egy légtérben lennie.
- Shota-kun! A te szereped mindössze annyi, hogy itt legyél. Semmit nem kell tenned, a jelenléted lesz a lényeg- nyugtat meg, hogy nincs veszélyben az indikátorod színé.
- Szerintem mi csak csalik leszünk b*sszameg- méltatlankodik pamacska, hisz ez nem méltó egy királyi sarjhoz...
- Most, hogy ez megvan. Mit szólnátok egy kis minőséghez? - kérdés közben már cselekszik is. Az ülés alól elvarázsol két két minőségi borosüveget és kellő mennyiségű talpas poharat. - Mézédes meggybor egy kis pikantériával - Aki kér, annak tölt egy pohárkával a kincset érő ritkaságból.
- Aztán nehogy megint a padlón végezd nekem, hogy aztán sírva hívogasd Leo haverodat, mint legutóbb...

Spoiler:

by **Shota** Szer. Márc. 09 2022, 10:41

Shota minden látszat ellenére torkig volt ezzel a magát hercegnek tituláló, idegesítő kis ördöggel és bár a higgadtságát fent tudta tartani, azért egy bosszús sóhaj elhagyta a száját, amikor a másik még a költői, félig magának feltett kérdésre is felelt, ráadásul a maga lealázó stílusában.
- Tényleg gáz, hogy csak velem tudsz kommunikálni - mormolta végül és egy lemondó sóhajjal vakarta meg az állát - Csakhogy ez inkább nekem rossz, mintsem neked - tette hozzá egy grimasszal, majd a pamacs többi mondandóját jószerivel le sem reagálva lépett oda a hintóhoz, hogy beszállhasson és megtörténjen végre, aminek meg kell történnie. Ez az Aurora kiszemeltet mondjuk érdekesnek tartotta, de ha még maga a herceg sem feküdt le a csajjal, Shota hamar belátta, hogy neki esélye sincs és inkább az életben maradást választja, kellő távolságban attól a hüllő-komornyiktól. Legalábbis egyelőre.
A kocsiban aztán biccentett Demethriusnak a köszöntésére, majd szép sorjában a többieknek is, amint azok be lettek mutatva neki. Ezen a "Leonyid-kunnak" bemutatott srácon viszont sokáig rajta tartotta a szemét és bár arra már rájött, hogy ez az alak itt tutira nem Leonard, de mégsem tudott napirendre térni afölött, hogy akkor ki is ő tulajdonképpen. Leo biztos szólt volna róla neki, ha lenne egy ikertestvére, ám ez a fazon inkább valami questelem lehetett, mint az összes többiek körülötte. Shota idegesen hátrasimította a haját és kibökte az őt leginkább foglalkoztató kérdést az indikátorról.
- Áh, ennek felettébb örülök - mosolyodott el, amikor a varrtarcú megnyugtatta és hátradőlve a kényelmes ülésen, természetesen ő is kért egy pohárral az italból, persze vigyázva rá, hogy csak azután kóstolja meg, hogy a többiek már ittak belőle. A látótere sarkából pedig a kis fekete ikon nem tűnt el azóta sem, így a harcművészt ezek után már nem igazán érdekelte, hogy mi kerül oda még - hiszen úgysem képes ő maga semmit sem tenni, nem igaz? Még a testét is irányítják, mellette pedig számára legyőzhetetlen alakok ülnek és néznek rajta keresztül. Shota jól tudta, hogy ez a küldetés rég túlnőtt rajta, így csak megpróbált sodródni az árral és lehetőleg nem megfulladni közben.
- Ha szabad tudnom, hova megyünk és mire lehet számítani ott? - kérdezett végül, mert ha ők lesznek a csalik, ahogy a kis feketeség mondja, nem árt tudni azért az ilyesmit. Csakhogy tudja, érdemes-e vesződnie az oldalváltás gondolatával, vagy inkább csak hagyja, hogy az események maguktól elrohanjanak mellette.

by **Leonard** Hétf. Márc. 21 2022, 16:58

Akármennyire is igyekszik kibogozni a szálakat, egyszerűen képtelen a végére érni. Vajon mások soha nem látták azokat a hülye emlékeket az üveggömben, csak ő? Mi lenne, ha egész egyszerűen csak Cailon kezébe nyomná az egészet?
Egyetlen pillanatig elgondolkodott az ötleten, aztán megrázta a fejét és elhessegette a kósza gondolatot. Mégis csak fontos lehet még, hogy többet tudjon meg a múlt eseményeiről. Ez az egyetlen dolog, amiből legalább nem kell harapófogóval kihúzni az információkat, magától működik, mint a karikacsapás.
Tekintete azonban nem kerülte el Williamet. Cailon, aki a saját bevallása szerint a fiú, talán nem tud azokról a dolgokról, amik néhány ezer évvel ezelőtt ezen a helyen történtek, de ki tudja, talán az öregebbik...
Nem szólalt meg, nem lépett hozzá közelebb, csak átható pillantással figyelte őt, tekintetét és mozdulatait. A hangsúlyt, ahogy a szavakat ejti. Pillantásával megpróbált a mélybe hatolni, de végül egy mély sóhajjal látta be, hogy ilyen körülmények között ez nem fog menni.
- Elég legyen már, az isten szerelmére! - csattant fel, amikor újra feléledt az ellenségeskedés egyik pillanatról a másikra.
- Ti itt mind azt mondjátok, hogy ezért a helyért képesek lennétek az életeteket kockáztatni. Csakhogy az egész egy öngyilkos ostobaság ilyen körülmények között. Mi a terv? Hol vannak az előre elkészített csapdák? Miért nem soroljátok fel az ellenségeink ismert képességeit, hogy készülni tudjunk rá? Miért azzal vagytok elfoglalva, hogy egymást, a bajtársaitokat marjátok, ahelyett, hogy a valós ellenséggel foglalkoznánk?! Bizalom és összetartás nélkül ez a romhalmaz itt el fog veszni, vele együtt a fa is és veletek együtt én is, márpedig az én zsebeimben vannak ezek a magvak. Ez volna a célotok? Idióta múltbéli dolgok meg megnevezések miatt tönkretenni mindent, ami valaha is fontos volt számotokra? - Ez volt az utolsó esélye rá, hogy hatni tudjon a csapatra, ezt tudta jól. Az idejük vészesen fogyott és még csak tervek sem voltak a tarsolyukban.
- Hol futunk össze az ellenfeleinkkel? Hol van szükség a védelmünkre? Hol nem támadhatnak hátba? Mivel tudjuk irányítani az eseményeket? Ezen kívül kell egy vezető, aki mindent átlát, tudnunk kell, kikre számíthatunk a védelemben tankként, ki kell jelölni a healer szerepét betöltő személyeket, kellenek regeneráló szerek, távolsági harcosok, váratlan megmozdulások. Vagy akármi! Bármi! Ennyi erőből bebújhatunk egy trójai falóba, még az is kevésbé nyilvánvaló, mint ez a hülyeség, amit ti itt tenni készültök.
- Az egyik farkas, a másik sin.. shindharth, vagy mi. A harmadik elf, a negyedik meg kívülálló. De mind bajtársak vagyunk. Itt az ideje, hogy az ellenségekből szövetséges válljon a közös célért! - Vagy ez a szövegelés már egy kicsit túllőtt a határon? Kicsit olyan érzés volt egy ilyen szöveget letolni, mintha valami hollywood-i háborús film főszerepét kapta volna meg. A szar az egészben, hogy most tényleg az élete múlott a megfelelő szavakon, pedig mindenre képes volt, csak a megfelelő kommunikációra nem.

by **Lizbet** Hétf. Márc. 28 2022, 01:48

Leo:

Amint egy picit rendeződni látszódtak a dolgok, máris arra leszel figyelmes, hogy szinte megint képesek lennének vérre menni, pontosabban a farkasok, akik nem hajlandók harcolni annak a kettőnek a közelében, akik szemmel láthatóan ezt nem igazán veszik zokon. A kifakadásodra mind a két fél csak pislog párat. William elismerően bólint feléd, Cailon pedig csak halkan felkuncog, míg a farkasok morognak tovább.
- A hely maga nekem nem jelent semmit! - jelenti ki aztán a fiatal férfi - De sajnálatos módon több dolog található itt, amit meg kell védenem, és nem tudom őket innen elvinni. Ha képes lennék rá, már tényleg szellem város lenne ez az egész - Az öreg ezúttal nem szólal meg, mindössze egy szomorkás, együttérző mosolyra futja tőle, egy laza válveregetés közben.
- Csapdáink nincsenek - látod a a fiún, hogy eléggé meglepte ez a kérdésed
- A csapda a gyávák fegyvere, mi nem használunk olyanokat- szólal meg az idősebb, és a másik csak hevesen bólogat - Becstelen dolog más emberek ellen bevetni olyan mocskos dolgokat - ebből világossá válik számodra, hogyha csak te nem állítasz csapdát, akkor senki sem fog. A további faggatásodra a farkasok már nem kíváncsiak és szétszóródnak a romok között. A páros figyel már csak, de ők is séta közben
- Nem ismerjük a képességeiket, mert velük még sose kerültünk szembe. Még csak azt sem tudjuk hányan jönnek Túl sok a kérdésed és túl sokat aggódsz. Egy ilyen csatát lehetetlen előre megtervezni... csak jön magától és kész- olyan nyugodtan mondja ezt Cailon, mintha nem is fenyegetne titeket támadás, William arcán azonban némi aggodalmat vélsz felfedezni.
- Jó lett volna, ha elhagyod a város és jó messzire mész innen, de végtére is.... azok a magok csak végszükség esetére vannak. Amig áll a fa, addig nem fontosak - hogy ez igaz, vagy sem, nem tudod eldönteni, de tényleg csak ennyit érne négy mag arról a bizonyos szent fáról? :O William szerint igen....
- Ne ítéld el a farkasklán tagjait, bár elég nagypofájúak, de amelyik kutya ugat... - nem tudod, hogy most védeni akarja a fiatalabbik a "szövetségeseiteket" vagy éppen degradálni
- Ez a normális reakció erre! A tiédből ítélve nem ismered azt a szót, amit ez pletykafészek öreg elejtett
- Az jelenti, hogy a bűn gyermeke! - vág közbe Will, amit a másik ezúttal nem vesz zokon - A mi fajtánkat többnyire megfojtja az anyja a szülés után
- Vagy földhöz vágja.... ha van olyan ostoba, hogy kihordjon egy bűnből fogant gyermeket... Mind azt hiszi, hogy ő erősebb az átoknál, aztán bumm a gyerek már halott is - Cai rövid ismertetője közben elértek a köd határához, ahol megálltok- Azt tartják hogy az ilyenek csak balszerencsét, halált és pusztulást hoznak mindenre és mindenkire... meg még kitudja mire. Nem túl jó a hírünk mi? - vonja meg a vállát és elkezd felmászni egy közelebbi fára...
- Jó ember vagy te ifjú Leonard és azok a farkasok is. - fordul fáradtan Öreg Will arra, amerre a farkasok eltűntek - Mások már nekünk estek volna. Az ilyeneket mint mi, könnyű megölni, mert nem jár vele bűntudat. Amint egyikünk meghal, mindenki elfelejti őt, azt is, hogy valaha létezett, kivéve a hozzá hasonlók. Ezért keressük egymás társaságát, hogy legalább emlékezzen ránk valaki... Ebből adódóan nem igazán tudjuk milyen szervezett csapatban harcolni- az elhangzottakból ítélve elég sok nehézséget okoz nekik a "származásuk" de vajon te megbízhatsz bennük? Mi van, ha tényleg velejéig romlottak, ahogy a farkasok hiszik? Lehet nem ártana néha a hátad mögé is nézni.... Suspect

- Közelednek... nézzétek - jelez fentről a fiatalember és valóban... ha felmászol a fára te is, akkor láthatsz két közeledő Hintót hatalmas, éjfekete lovakkal....
- Hmmmmm.... azt hiszem beszélek velük egy kicsit- azzal se szó-se beszéd, leugrik a fáról és kisétál a ködből. Ha megpróbálnád őt követni öreg Will megállít téged
- Ne légy felelőtlen fiatal barátom! Tárgyalni nem csapatban szokás... - A köd kitisztul előtted és immáron átlátsz rajta és látod a díszes társaságot, bár néhányuk még távolabb vannak és árnyékba burkolóznak.
- Szép estét mindenkinek! - köszönti Cailon az idegeneket, mire az egyik maszkos alak máris előránt egy kardot, de nem támad még. Messze nem tőle egy szemrevaló hölgy álldogál egy olyan emberrel, akinek arcvonásai inkább egy gyíkéhoz hasonlítanak.
- Micsoda szemrevaló hölgy! Csak nem Aurora-hoz van szerencsém? - hajol meg illedelmesen, amit a hölgy nagy mosollyal viszonoz
- Hogy merészeled?!! - förmed rá a gyik-ember hibrid féleség, de egy intéssel elhallgattatják, tehát van helye tárgyalásnak...
- ...és a kis állatkájához - a fiatal férfi nem mozdul és alaposan végigmér mindenkit
- Demi?! Ezer éve nem láttalak.... hogy van az arcod? - a kardot rántó maszkos szólal meg, bizonyára ismerhetik egymást
- Úgy érzem hamarosan jobban lesz- válaszol, de úgy néz ki majd nekiiramodik, hogy Cai fejét vegye, aki ezzel szenben csak rámosolyog
- Oh és Cassius-san! - nem tudod kinek szólhat ez, hisz válasz sem érkezik rá
- Pár ismeretlen ifjú és egy hasonmás? - a többiek neve nem hangzik el, ám ekkor az alacsony feketehajú és a nála valamivel magasabb, ezüsthajú nagyvigyorú srác előlép egy számodra már ismert szőkeség.
- Megkérhetnélek benneteket, hogy távozzatok? Szeretném elkerülni a közelgő bonyodalmat, remélem megértitek - Cailon egyből a tárgyra tér, nem vesztegeti az idejét és kulturáltan kéri az idegeneket távozásra távozásra
- Ugyan-ugyan Belhador-san! - szólal meg a maszkos újfent, ezúttal jóval szelídebben - Nem bonyodalmat okozni jöttünk, hanem üzletelni! Van nálunk valami, ami egyikőtöknek kelhet és ez fordítva is igaz! - int valakinek, aki (ha) előrébb lét, akkor véled benne felfedezni a barátodat...- Igaz Shota-kun?!

Shota:

Nagy szerencséd van, hogy olyan barátra tettél szert, aki mással nem tud kommunikálni, csak veled... vagy mégsem? Talán egy picit kezd idegesíteni a hangja - ami most már sokkalta mélyebb, mint nappal volt - vagy a stílusa? Esetleg a létezése? Nos... bárki hallaná, bizonyára egyetértene veled....
- Nekem tán jó? - háborodik fel pamacska - Próbálj meg úgy csajozni, hogy nem hall és lát téged a kiszemelt... - lehetetlen feladatnak tűnik, de ki tudja? Talán neked még ez is menne Suspect

A kocsiban mindenki bem utatkozik, kivéve a Leonard hasonmás, aki nem igazán hajlandó kitüntetni téged figyelmével, amivel egyáltalán nincs semmi gondod. Demethrius pedig megnyugtat, hogy az égvilágon semmi veszélyes dolgot nem kell csinálnod....
- Nem szereted bemocskolni a kezed Shota-chan? - kérdi Benedict széles mosollyal - Megértelek... én is nagyon utálom, ha személyesen kell terepre mennem, de Demi-channak nem mondhatok ellen
- Ez milyen igaz - helyesel az említett személy, majd a poharát emeli
- Jó egészség! - és nagyokat kortyolva, ízlelgetve elfogyasztják az ízletes bort az öblös poharukból.
Ruvel is a poharát emeli, majd a tőle megszokott üveges tekintettel kiszürcsöli annak tartalmát. Cassius az egyetlen, aki mindössze egy kortyot ivott a borból és a pohara utántöltését rendre elutasítja.
- Ejnye de merev itt valaki- viccelődik Ben, de még csak egy lenéző pillantást sem kap cserébe. Megvonja a vállát és tölt helyette magának.
- Remek kérdés Shota-kun! - dicsér meg Demi - Egy rég elfeledett romos városba, amibe igen bajos bejutni, de hála neked, talán sikerülni fog. Egy olyan ködből álló fal veszi körül, amin lehetetlen átjutni, azonban Leonard barátodnak van hozzá kulcsa.... ezért csak ki kell hívnod onnan bentről, hogy a kulcs a miénk legyen - avat be kissé a részletekbe a hegyes fülű- A módszert rád bízzuk, a lényeg, hogy sikeres legyen... és ne aggódj a barátod miatt. Neki sem esik bántódása - jelenti ki, ám ezután elég nagy csend keletkezik és a pillantásokból ítélve, mintha nem mindegyikük osztaná ezt a véleményt...
- Hát ez remek... akkor rám nem is lesz szükség.... p*csába >.> - úgy tűnik, hogy kettőtök közül a hercegecske az, aki most jelentéktelen, mert ezeknek rád van szükségük
Pár percen belül a Hintó elkezd lassulni, majd meg is áll...
- Megérkeztünk uraim!... Az ajtók kinyílnak és mindenki sorra leszáll a hintókról. Aurora és Alexander már lent vannak és mögéjük sorakozik fel mindenki. Egy furcsa ködfal előtt állnak a sötét erdő közepén
- Aurora-sama! - hajol meg Alexander úrnője előtt - A kérem fáradjon hátrébb! - azzal elkezdi ledobálni a ruháit maga mellé a földre
- Várj még Alexander! - int egyet a hölgyemény, majd egyszerre fordul mindenki arra a pontra, amelyet ő néz és ahonnan egy magas, húszas éveinek közepét taposó, aranyszemű férfi sétál ki...
Amint pamacska megpillantja hatra hőköl és tántorog párat ugyan ebe az irányba.
- Shotácska...! Ha élni akarsz... ennek ne menj a közelébe, ne támadd meg, ne beszélj hozzá, sőt még csak rá se nézz! - furcsamód a sértegetések most elmaradnak
- Szép estét mindenkinek! - köszön a férfi majd végigmér benneteket Cassius meg sem moccan, Demethrius pedig a sétapálcájából azonnal előránt egy vékonyka, ám annál élesebb kardot, amire a többiek is csak értetlenkednek.
- Micsoda szemrevaló hölgy! Csak nem Aurora-hoz van szerencsém? - hajol meg illedelmesen, amit a hölgy nagy mosollyal viszonoz
- Hogy merészeled?!! - kérdi Alexander haragosan, de a nő legyintése megálljt parancsol neki, ám a vicsor ettől nem tűnik el az arcáról.
- ...és a kis állatkájához - az idegen szeme tovább halad - Demi?! Ezer éve nem láttalak.... hogy van az arcod?
- Úgy érzem hamarosan jobban lesz- bár próbál uralkodni magán, enyhén remegő keze és szeméből sütő gyűlölet elárulja mi jár a fejében.
- Oh és Cassius-san! - a neve hallatás csak biccent egyet a férfi elé. Csak eme apró tiszteletet mutatja irányába, másnak jelét sem adja.
- Pár ismeretlen ifjú és egy hasonmás? - elidőz kicsit a másik Leon - Megkérhetnélek benneteket, hogy távozzatok? Szeretném elkerülni a közelgő bonyodalmat, remélem megértitek - mondandója végeztével még egy mosolyra is futja neki
- Ugyan-ugyan Belhador-san! - Deminek úgy ahogy, de sikerül visszanyernie a nyugalmát - Nem bonyodalmat okozni jöttünk, hanem üzletelni! Van nálunk valami, ami egyikőtöknek kelhet és ez fordítva is igaz! - Int neked, hogy lépj előrébb és mutasd meg magad - Igaz Shota-kun?!
Aurora egész eddig csendben figyelt, de maszkos alattvalója mondandójára ráncolni kezdte a szemöldökét, és némi düh csillog azokban a gyönyörű szemekben...

by **Leonard** Vas. Ápr. 10 2022, 09:45

Ahogy telt az idő, Leo maga is elkezdett kételkedni benne, hogy a szerencsén - meg talán a kivételesen nagy hatalalmon - kívül más is életben tartotta ezeket az embereket. Vagy farkasokat. Elfeket. NPC-ket. Már szinte alig tudta követni ésszel az események folyását.
Az biztos, hogy az észérvek, a csapatmunka, a kidogozott tervek itt nem dívtak. Nem mintha ne lett volna érdekfeszítő, izgalmas, adrenalinnövelő így beleugrani egy harcba és nem mintha különösebben érdekelte volna a saját élete a tegnapi éjszaka után. Más körülmények között talán ezen a ponton tényleg fogta volna a magokat és lelépett volna, megkímélve a saját életét a baromságtól. Vagy hát... próbálta ezt bemesélni magának, de ilyen rövid idő után is annyira a szívéhez nőtt ez a város és ezek az emberek, hogy valószínűleg képtelen lett volna így dönteni öngyilkos hajlamok nélkül is.
Sóhajtva követte a távozókat, közben tovább hallgatva Cailont, akinek a stílusa még mindig a legközelebb állt hozzá. Örült neki, hogy ezeknek a férfiaknak az oldalán harcolhat, ha már valahol kell, és nem csak azért, mert valamilyen mélyről jövő ösztönből tudta, hogy öreg Will az egyik legerősebb a csapatban.
- Szerintem ez egy nettó baromság - morgott az orra alatt hallgatva a szövegelést. - Nincs olyan, hogy valakit a balsors már a születésekor megpecsételjen. Épp ellenkezőleg. Ha elfelejtünk titeket a halálotokkor, csak még több okom van rá, hogy segítsek életben maradni. Ilyen jó emberek emlékét meg kell őrizni a szívben.
Hogy ezzel mit is akart kifejezni? Pontosan maga sem tudta. Egyszerűen csak ódzkodott minden születéssel és vérrel kapcsolatos dologtól, ahogy ódzkodott olyan férfivá válni, mint az apja - bár az előző éjszakát figyelembe véve sikerült -, és ahogy emiatt ódzkodott arra az útra lépni, amit a vér jelölt ki a számára. A sors... Nos, a sors egy másik kérdés volt, ami végül mégis arra az útra vezette, majd egyetlen pillanat alatt elvette tőle a lehetőséget. Aztán a játékba kerülve ismét visszaadta, hogy a vörös indikátorral együtt megint megszűnjön. Aztán jött a zöld indikátor, a JL, most meg... Most pedig megint elrontotta az egészet, mint általában mindent az életében.
Mélyebben belegondolva a jó szerencse és a sorscsapások kiszámíthatatlan időközönként, de biztos sorrendben követték egymást az életében. Ki tudja, ez melyiknek a napja lesz a végére.
Cai kiáltására felkapta a fejét, de onnan, ahol állt, semmit sem látott. Kíváncsisága és egyben aggodalma egyetlen pillanat alatt a tetőfokára hágott, így nem váratott sokat magára, ő is felmászott a fára megcsodálni a közeledő hintókat, eléjük fogva a fennséges lovakkal.
Leo fent maradt a fa tetején, védelmező árnyékába bújva ott, ahonnan mindent figyelemmel kísérhetett, de ahol bántódása nem eshet. Rövid idő alatt sikerült felmérnie az erőviszonyokat és jobb esetben ebből már legalább egy kezdetleges tervet képes lett volna kovácsolni, csakhogy a gondolatait ez alkalommal két nagyon is kardinális probléma kötötte le.
Az a szemét itt volt. Közöttük.
És Shota is.
Keze, amellyel a fába kapaszkodott, megremegett a feltörő dühtől. Most már pontosan tudta, hogy jól döntött, amikor itt maradt.
Mit keresnek ezek itt? Egyetlen közös oldalon? Ellene?
Alig néhány órával korábban Shota még óva intette ezektől az alakoktól, most pedig...
Az nem lehet, hogy közéjük állt. Annyira nem lehet aljas, mérges, ellenséges... Az nem lehet, hogy...
De nincsenek rajta bilincsek. Nem látszik úgy, mint aki kényszer hatása alatt áll.
Vajon mit akarnak vele? Tényleg üzletelni hozták? Miért, miért, miért?
A csalódottság és a düh fekete kínként áradt szét ereiben.

by **Shota** Hétf. Ápr. 11 2022, 15:34

Shota úgy döntött, hogyha valakit ki kéne választania ebből a társaságból, mint számára legszimpatikusabb tag, az a Benedict nevű fickó lenne: a kérdésére csupán félszegen bólintott, bár azt nem tette hozzá, hogy eddig azértsem mocskolta be a kezét, mert minden ilyen alkalmat messziről, nagyon messziről elkerült. Kár, hogy - ahogy a srác is kimondta - Demethriusnak nem lehetett ellent mondani.
De legalább a bor enyhítette valamicskét a halálfélelmét, ami egyre inkább hatalmába kerítette, ahogy közeledtek a célhoz.
- Mhühmm - reagált két korty között az elhangzott válaszra is, az utolsó mondatra azonban látványosan elhúzta a szája szélét - Nem mintha ő törődött volna azzal, nekem esik-e bántódásom - felelte sötéten és újra fellángolt benne a keserű csalódottság, amit még az édes bor sem volt képes elnyomni teljesen - De természetesen megteszem, amit tudok.
Valójában persze egyáltalán nem kívánt az oroszlánnak semmi rosszat, ahogy az embereknek általában nem, de nem volt hülye, pontosan tudta és látta, hogy ez a megnyugtatásul szánt mondat csupáncsak egy kötelező elem volt, amit a lelkiismeretes, naiv embereknek rendre el kell mondani ahhoz, hogy belemenjenek a játékba és aztán annak rendje és módja szerint kiábrándulhassanak a végén. Nem mintha Shotának lett volna választása, így inkább kért mégegy pohárral, gyorsan felhajtotta és a kis ördög nyafogását figyelmen kívül hagyva bámult ki az ablakon a sötétségbe. Inkább Leonard, mint ő. Inkább bárki más, mint ő.
Csak valahogy élje túl ezt a mai napot. Csak valahogy...
Megérkeztek.
Shota beállt a tömeg közepére, a lehető legközelebb Benedicthez és a lehető legtávolabb attól a ködtől, ami felől a maszkos szerint az ellenség érkezhet. Arcán értetlenkedő grimasszal figyelte aztán, ahogyan a gyík elkezd meztelenre vetkőzni és erről a halandóknak áthatolhatatlan ködről hirtelen eszébe jutott egy bugyuta mese, amit még a húga nézett agyon kisebb korukban. Ahogyan pedig elképzelte Alexandert hófehér, összefont hajjal, kék királynői ruhában, amint kezét a köd felé tartja, kis híján előtört belőle a röhögés.
Arcáról pamacska kiáltása törölte le a vigyort, méghozzá igencsak gyorsan: Shota összerezzent és hátrált egy lépést, próbálva olyan láthatatlannak tűnni, amennyire ez csak lehetséges volt. Legnagyobb sajnálatára azonban ez eleve kudarcra volt ítélve, mert ha az ördögöcske tanácsát megfogadva nem is nézett fel, azt azért hallotta, hogy mit beszélnek körülötte és bár tettethette volna az ostobaságot vagy süketséget, de úgy tippelte, hogy ezekben a körökben, főleg Demethrius hirtelen-haragúságával nem épp kifizetődő, ha fölöslegesen húzza az időt. Így aztán lesütötte szemét és enyhe remegéssel lépett két lépést előre, azért arra odafigyelve, hogy még ígyse ő álljon legelöl. Szólni azonban egy szót sem szólt. Majdha pamacska akar valamit, úgyis átveszi felette az irányítást.

by **Lizbet** Pént. Ápr. 15 2022, 12:43

Leo:

- Kedves ember vagy te Ifjú Leonard! - feleli William, mialatt Cai kifelé tart, hogy szónokoljon egy keveset. - Ez már többezer éve így megy. Az első bűnös óta, aki volt annyira öntelt hogy kihívjon maga ellen egy istennőt- Will-en látszik, hogy nem túlzottan izgatja már ez a dolog, már rég elfogadta ezt a sorsot magának, ahogy bizonyára fiatalabb társa is.
Mindeközben Cailon próbál egyezkedni az ellenfelekkel, akik mintha nem igazán vennék komolyan és csak a saját mondandójukat fújják, kiváltképp az az ellenszenves maszkos és a pikkelyes társuk.
- Ugyan-ugyan kisember. Tanuld meg felmérni a helyzetet. Biztos, hogy jó ötlet ilyen hangnemben beszélned? - lép közelebb az ezüsthajú fiatalember széles mosollyal az arcán és megveregeti társatok vállát, aki fel sem veszi
- Elhallgatnál pici vámpír, nem veled van dolgom - Cailon hangjában továbbra sincs harag, teljesen nyugodt. A pikkelyes fazon pedig elkezd átalakulni és végre egy jól megtermett sárkány alakját veszi fel, amire az aranyszemű fiatalember csak sóhajt egyet.
- Ne aggódj. Ennél jobb ellenfelet nem is kívánhatott volna - nyugtat meg az öreg, ha esetleg látta ennek szükségét. Semmiféleképpen nem hagyja, hogy elhagyd a ködöt... egyelőre.
- Ne mond, hogy én nem figyelmeztettel... pfhh..- a pokol egy pillanat alatt elszabadul. Az eddig nyugodt fiatalember egy hirtelen mozdulattal tépi ki az ezüsthajú nyelvét, amit aztán a földre dob és rátapos. A szenvedő fél ezalatt csak térdre rogy a száját markolászva, ujjai közül pedig csak úgy ömlik kifelé a pixel.
Mindenki lefagy, egyedül a maszkos emelte figyelmeztetően fel jobb kezét, de már azt is későn.
A sárkánynak nem kell több és hatalmas tűzcsóvát okád a támadóra. Akkorát, hogy az áldozatot is majdnem eléri, ám őt az eddig hallgatag, hosszúhajú társuk taszította odébb.
William továbbra sem enged ki, ha kell lefog és nem ereszt, bár rajta is látszik már némi izgatottság.
- Alexander! - csattan fel a csapat egyetlen hölgytagja, de az csak okádja tovább a tüzet... még ilyen messziről is érzed a hőjét. A Shotához hasonlóan rövid, sötéthajú fiú besegíti az egyik hintóba a sérültet, majd ott is marad vele és az ellenfél soraiban máris kettővel kevesebben vannak.
- Adok nektek még egy esélyt! - szólal meg az ismerős hang a forró katlan közepéből, amire mindenki lefagy. A sárkány megremeg, majd fejét lehajtva egyenesen a földig, le a porba és abbahagyja amit eddig csinált. Úgy néz most ki, mint egy ijedt kutya, aki gazdája előtt lapít.
A tűzből megjelenik a társatok, s bár háttal áll nektek, biztosra veszed, hogy semmi baja, hisz a hp-csíkja meg sem moccant. Látjátok az ellenfél soraiban megjelenő zavarodottságot, értetlenséget és igen, valakinél még félelmet is.
- Elfogadjuk az ajánlatot - szólal meg végül sokkal inkább a dühtől, mintsem a félelemtől remegve a fedett arcú ellenfél- Nem számítottunk rád, hát legközelebb fogunk - a megmaradt társai felé fordul és szigorúan int egyet - Induljunk!
- Ebből elég! - Csattan fel a hölgy és ezzel egy időben szemeit elnyeli a sötétség és az égen a bronzhold mellett megjelenik egy szurok fekete másik is, vékony fehér karimával. A két égitest szorosan egymás mellett tündököl a magasban és mintha egymásnak feszülnének, ezzel nem mindennapi látványt nyújtva nektek.
- Nem azért utaztam el idáig, hogy azután megfutamodjak egy mendemondától. Nekem kell az a hold! -indulattól vezérelve indul meg az útjába álló akadályok felé.
- Úrnőm ne tedd! - pár lépés után saját sárkánya állítja meg, de ha nem tette volna, valószínűleg akkor is megáll. Cailon körül a még megmaradt sárkánylángok halványkék szint vesznek fel, a fiatal férfi pedig az égre mutat, ahol egy harmadik hold jelenik meg a másik kettő mellett, ezúttal egy kék mindenki nagy döbbenetére
- Vidd a szemem elől! - utasítását hallva a sárkány megragadja gazdáját
- Bocsáss meg úrnőm! - nekilódul és elrepül vele, miközben mindenféle szitkokat szór élőre és halottra egyaránt az utasa. A fekete hold lassan eltűnik az égboltról.
- Javaslom keressetek magatoknak más holdat, mert amig én itt vagyok, a fajtád be nem teszi a lábát ebbe a városba! - közli visszautasítást nem tűrően, mégsem fenyegetően.
- Úgy lesz Belhador-san... úgy lesz! - Felei gúnyosan és bár a fintort nem lehet látni a maszkja miatt, biztosra lehet venni, hogy ott van az, végül pedig elindul a hintók felé
- Induljunk haza uraim! - Az idősebb, feketehajú férfi nem mozdul a parancsra, helyette udvariasan meghajol társatok felé
- Öröm volt újra látni - felegyenesedik, azután a kocsik felé lépdel a többiekhez hasonlóan
- Bár mondhatnám én is - a kék lángok kialszanak és a maradék két hold is eltűnik, mialatt a hintók elhajtanak. Cailon pedig fáradtan a földre hull. Will ekkor nemhogy elenged, de ő maga siet ki a földön heverőhöz.
- Mennyei blöf volt.... Belhador-san! - elneveti magát az öreg és segítő kezet nyújt
- Jaj hagyjad már... rég nem használom ezt a nevet. Inkább segíts- több-kevesebb sikerrel talpra áll, ám látszik rajta, hogy nagyon kimerült....

Shota:

- Ugyan-ugyan kisember. Tanuld meg felmérni a helyzetet. Biztos, hogy jó ötlet ilyen hangnemben beszélned? - lép közelebb az Benedict széles mosollyal az arcán és megveregeti az idegen vállát, aki fel sem veszi ezt a gesztust
- Elhallgatnál pici vámpír, nem veled van dolgom - Érkezik hamar a válasz, ami egyáltalán nem tetszik ezüsthajú társatoknak, de ami jobban leköti a figyelmed az Alexander, ahogy egy hatalmas szárnyas gyíkká, egy sárkánnyá változik.
- Ne mond, hogy én nem figyelmeztettel... pfhh..- az egész csak egy pillanat műve. Egy gyors mozdulat és mire észbe kapsz Benedict nyelve már ott ficánkol a ellenségetek kezében, míg az azt elhajítva rá nem tapos. Borzasztó a látvány, csak úgy ömlik a vérvörös pixel. A szenvedő fél csak térdre rogy a száját markolászva....
Mindenki lefagy, egyedül Demethrius emelte figyelmeztetően fel jobb kezét, de már azt is későn.
Alexandernek nem kell több és hatalmas tűzcsóvát okád a támadóra. Akkorát, hogy az Bent is majdnem eléri, ám Cassius a segítségére siet és odébb taszítja a lángok elől.
- Alexander! - Aurora próbálja fegyelmezni állatkáját, de az csak okádja tovább a tüzet... érzed a forróságot ami a lángtengerből ered. Ruven mindeközben felnyalábolja sérült társatokat, majd alig észrevehetően biccent Cassius, majd a tűzcsóva célpontja felé, aki már nem is látszik a felcsapó lángoktól.
- Ajaj... ebből baj lesz! Shotácska meg ne moccanj. Itt hergelik ezt a fenevadat. Ez az agyatlan Demethrius mibe kevert bele minket? - pamacska nem hogy a helyedet nem akarja átvenni, inkább mögötted bujkál a lábaidba kapaszkodva.
- Adok nektek még egy esélyt! - szólal meg az ismerős hang a forró katlan közepéből, amire mindenki lefagy. A sárkány megremeg, majd fejét lehajtva egyenesen a földig, le a porba és abbahagyja amit eddig csinált. Úgy néz most ki, mint egy ijedt kutya, aki gazdája előtt lapít.
A tűzből megjelenik a más hamunak hitt férfi, de szemei már korántsem olyan barátságosak, mint ezelőtt. Kéken villogó szempár mered rátok, kígyóéhoz hasonló, keskeny pupillával. Valami határozottanmegváltozott.
- Basz*dj meg Demethrius, ha meghalnék légy átkozott örökre! Sárkányt hozni egy ilyen ellen, olyan mint kiskutyát vinni egy farkas ellen... hát mennyire hülye ez?-
- Elfogadjuk az ajánlatot - szólal meg végül Demi inkább a dühtől, mintsem a félelemtől remegve- Nem számítottunk rád, hát legközelebb fogunk - felétek fordul és legyint egyet a hintótok felé - Induljunk!
- Ebből elég! - Aurora-nak ellenben más tervei vannak és szemei olyan sötétté válnak, mint maga az éjszaka. Az égen a bronzhold mellett megjelenik egy szurok fekete másik is, vékony fehér karimával. A két égitest szorosan egymás mellett tündököl a magasban és mintha egymásnak feszülnének, ezzel nem mindennapi látványt nyújtva nektek.
- Nem azért utaztam el idáig, hogy azután megfutamodjak egy mendemondától. Nekem kell az a hold! -indulattól vezérelve indul meg az útjába álló akadályok felé.
- Úrnőm ne tedd! - pár lépés után Alexander állítja meg, de ha nem tette volna, valószínűleg akkor is megáll. Ellenségetek körül a még megmaradt sárkánylángok halványkék szint vesznek fel, az égre mutat, ahol egy harmadik hold jelenik meg a másik kettő mellett, ezúttal egy kék mindenki nagy döbbenetére
- Óh baz**eg! Ez a kék! EZ A KÉK! Hátrébb Shotácska, hátrébb- rángat jó pár lépést hátrafele.
- Vidd a szemem elől! - utasítását hallva a sárkány megragadja gazdáját
- Bocsáss meg úrnőm! - nekilódul és elrepül vele, miközben mindenféle szitkokat szór élőre és halottra egyaránt az utasa. A fekete hold lassan eltűnik az égboltról. Pamacska lopva-lopva vet egy pillantást előre, de nem mer még mögüled előmerészkedni.
- Javaslom keressetek magatoknak más holdat, mert amig én itt vagyok, a fajtád be nem teszi a lábát ebbe a városba! - közli visszautasítást nem tűrően, mégsem fenyegetően.
- Úgy lesz Belhador-san... úgy lesz! - Felei gúnyosan és bár a fintort nem lehet látni a maszkja miatt, biztosra lehet venni, hogy ott van az, végül pedig elindul a hintók felé
- Induljunk haza uraim! - Cassius nem mozdul a parancsra, helyette udvariasan meghajol az ellenség felé, akit Belhadornak neveznek.
- Öröm volt újra látni - felegyenesedik, azután a kocsik felé lépdel a többiekhez hasonlóan
- Bár mondhatnám én is -
- Belhador.....- remeg meg a név hallatán, majd a hintó felé tessékel téged - Azt jelenti Halálsikoly, vagy valami ilyesmi. A harcmező réme ezt a nevet érdemelte ki magának. Ennek a szörnyetegnek még atyámból is sikerült bolondot csinálnia. Mibe keveredtünk mi bele? - Demethrius a hintó ajtaja előtt megáll, és a korábbi dühének töredékét sem mutatva szól hozzád.
- Shota-kun! Köszönöm a közreműködésed. Sajnálatos, hogy nem tudtuk kamatoztatni a képességeid, ám ezután is számítunk rád- veregeti meg a vállad - Otthon kipihenjük a mai nap megpróbáltatásait. Velünk tartasz, vagy majd ott találkozunk? - kérdi és ekkor ugrik fel egy új jelölés quest ablak " Menj haza " címmel. A térképeden pedig egy új jelzés található, mégpedig a 17. szint elátkozott erdejének egy pontján Fekete kúria néven. A döntés rajtad áll, hogy velük mész-e, vagy sem....
- Jut eszembe! Leonyid-kun hová tűnt?.....

by **Shota** Pént. Ápr. 15 2022, 22:10

Shota régen letett már róla, hogy kövesse az eseményeket. Csak lehajtott fejjel, remegve állt ott és olyan kicsire húzta össze magát, mint... mint mondjuk aznap délután a fogadóban, miközben a félig kitört ajtót nézte. Gondolatai a lehetőségek között cikáztak, hogyan is élhetné ezt túl, de nagy szerencséjére a velük szemben álló férfi egy cseppet sem foglalkozott vele, és Shotának ez pont így volt jó. Amikor Benedict előrelépett, hogy beszéljen a fickóval, egy kicsit talán megnyugodott, talán csak a szimpatikus srác közelebbi jelenlététől - mint egyetlen biztosabb pont a sok halálos között -, ám az események pillanatok alatt gyorsultak fel. Az a Belhador egyszerűen csak kitépte Benedict nyelvét, Shota gyomra pedig azonmód felkavarodott és hamar visszaadta a nap folyamán elfogyasztott alkohol fel nem szívódott maradékát.
A harcművész térdre rogyott és hányt; öklendezésének zaját elnyomta a sárkánnyá változó gyík tűzokádásának dübörgő hangja.
Jópár pillanat kiesett. Shota a mellette lebegő ördög hangjára ébredt fel, hófehér arccal, egész testében reszketve. Tenyerét végighúzta arcán és ijedten körbenézett, hogy felmérje a környezetét; a felperzselt füvet tőle alig pár méterre, Demethrius dühét, egy nyitódó ajtót, ahogyan a vámpírt visszatámogatják a hintóba. A kettő, majd három holdat maguk fölött az éjszakai égbolton.
- Mi a... szar történik itt? - nyögte aztán elhaló hangon, engedve pamacska rángatásának, aki mindenáron hátrébb akarta húzni és nem is ok nélkül. Shota feltápászkodott és visszairamodott egészen a hintó hatalmas kerekének fedezékéig; inventoryjából pedig - kihasználva, hogy vele éppen senki sem foglalkozik - hamar előkapta a teleportkristályt, amit egyetlen egy okból nem aktivált azonmód: a sárkány elrepült Aurorával, Demethrius pedig kiadta az utasítást a végleges meghátrálásra. Shota gyorsan a zsebébe dugta az itemet, hogy a maszkos észre ne vegye és felpillantott az életcsíkja melletti státuszjelzőre, ami még most sem tűnt el onnan, jól mutatva, hogy a kaland, bármennyire is tűnik úgy, még nem ért véget.
De csak nem tarthatják őt sakkban örökre, nem? Vagy igen?
Vajon meddig tart a képesség hatása, amivel korábban megtalálták őt?
Egy neki szegezett kérdés, egy előtte felugró questablak. Shota még mindig sápadtan, szédülve pillantott rá a szövegre és közben próbálta megtartani az egyensúlyát, hogy legalább a maszkos vállveregetésétől ne essen össze újra. Ereje azonban semmihez sem maradt többé. Végül egy mozdulattal bezárta a panelt és kábán bólintott, majd bekászálódott a járműbe és első dolga volt lerogyni a legközelebbi szabad ülőhelyre, amit csak megtalált. Szemeit behunyta és mélyeket lélegzett; egyelőre még arra is képtelen volt odafigyelni, hogy vajon Benedict hogy van, megvan-e még - pedig ha más nem, ez az egyetlen dolog meglepő módon tényleg érdekelte őt.
Ahogyan pedig a hintó elindult és végre maguk mögött hagyták ezt az átkozott ködöt, Shota nekinyomta homlokát a hideg ablaküvegnek és hamarosan újra elájult a kimerültségtől.

by **Leonard** Szomb. Ápr. 23 2022, 10:58

A fa vastag ága megremegett ujjainak szorítása alatt. Még soha életében, még a balesete pillanatában, még talán az utánna következő, kórházi időkben sem érezte magát ennyire tehetetlennek és fölöslegesnek, mint most, ahogy ott lapult a levelek ölelésében, farkasszemet nézve ellenségeivel.
Remegett az indulattól, izmai megfeszültek a várakozástól, de... végül nem mozdult. Érezte, hogy értelmetlen volna és csak a társai biztonságát kockáztatná a kirohanásával.
Nem is az volt a legdühítőbb, hogy képtelen volt megvédeni Cailont. Nem is az, hogy magán érezte William tekintetét, mint egy óvó, figyelmes kezet, ami maradásra ösztökéli. Még csak nem is azért volt ideges, mert Shota menthetetlenül elárulta őt. A mellkasában forrongó dühöt egy valaki váltotta ki belőle; a Másik Leo. Viselte az arcát, használta a képességeit, a megtévesztésig ugyanolyan volt, mint ő, és mégsem. Alávaló, hazug, gyilkos csaló volt, aki birtokában volt a képességnek, hogy átverje a legfontosabbakat.
Egyszerűen csak végezni akart vele. Ez a vágy fontosabbá vált egy pillanatra, mint megvédeni az elf várost, fontosabbá lett, mint megbűnhődni az előző éjszaka elkövetett bűnök miatt. Ez a cél jelentett mindent.
Aztán a sárkány váratlanul elüvöltötte magát, anélkül, hogy Leo tudtában lett volna az odáig elvezető eseményeknek és a düh helyét egy pillanat alatt átvedte az ijedtség. Gondolkodás nélkül mozdult, pattant fel és hagyta el ajkát a kiáltás, ám mielőtt meggondolatlanságot követett volna el, megérezte magán öreg Will szorítását. Tekintetük az aggodalomban találkozott, neki pedig az volt az első gondolata, hogy nem akarja elfelejteni Cailont. Szinte maga sem hitte el, mennyire megkedvelte ilyen rövid idő alatt.
Összeszorította a fogát, a zsebébe nyúlt a magokért. El kell őket ültetnie. Most már biztos. Az egyiket a céhpalota kertjébe fogja tenni és megkéri majd Himét, hogy kiemelt figyelmet fordítson rá.
Mielőtt azonban elharapódzott volna lelkében a félelem, a tűznek egyszer csak vége szakadt... és a férfi ott állt sértetlenül a kiégetett fűcsomó közepén, mint valami elbaszott Daenerys, azzal különbséggel, hogy ő nem az anyja, hanem ellensége volt a sárkánynak.
Növekvő értetlenséggel pillantott Williemre, magyarázatot várva tőle, a lelkét pedig elöntötte a megkönnyebbülés. Főleg, amikor a kislány - Aurora talán? - visszavonulót fújt az ellenség oldalán.
Alig bírta kivárni, hogy eltűnjenek a hintók, már rohant is ki Will oldalán Cailonhoz, hogy segítsen neki... bármiben. Ugyanis először azt hitte, semmi szükség nincs rá. Olyan jó volt a fiú színészi játéka, hogy ő is, mint mindenki más, teljesen bedőlt neki.
Szinte már meg sem lepődött rajta, hogy még mindig nem ért semmit.
- Azt hiszem, most már tényleg tartoztok némi magyarázattal - halászott elő egy megnyugtató cigarettát a zsebéből és gyújtott rá rögtön. - Nem hiszem el, hogy ezt tetted! - fakadt ki, de... tekintetében egyszerre ott ült a tisztelet is. - Idehívom a farkasokat, aztán csináljunk egy ebédet és most már mondjátok el, pontosan mi történik itt. Van még abból a borból és kecsketejből, Will?

by **Lizbet** Vas. Ápr. 24 2022, 21:28

Shota

A látottak és átéltek talán egy kicsit soknak bizonyultak neked, de még igy is erőt veszel magadon és beszállsz az egyik hintóba. A hintóban csak Demethrius és Cassius van rajtad kívül, a többiek nyilván a másik járműbe szálltak be. Amint becsukódik mögötted az ajtó, a lovak felnyerítenek és mér indultok is. A felugró küldetésablakod arról árulkodik, hogy hamarosan véget kel érniük a megpróbáltatásaidnak.
- Fuhh öcsém.... ez közel volt! Rendeb be is sz*rtam- Szólal meg pamacska elég visszafogott módon, ami rá egyáltalán nem jellemző.
- Az az átkozott!!! - töri meg a csendet Demethrius enyhén kimért hangon, de ha rávtsz egy pillantást, láthatod a szemein, hogy majd szétszedi a düh belülről.
- Erről nem tehet senki, nem tudhattuk, hogy ő is itt lesz! - Cassius a társával ellentétben teljesen nyugodt maradt, sőt, mintha halvány mosoly is megjelenne az arcán olykor-olykor.
- Anyám... szerintem, most jobb, ha csendben maradsz, mert elnézve ezt a "pofátlant" most simán szétszaggatna valakit. - lát el pár jó tanáccsal hű barátod, aki minden bizonnyal saját magáért jobban aggódik, mint érted.
Szerencsére nem kell sokáig elviselned a néma csendet, ami ezután következik. Ezalatt a negyed óra alatt Demethriusnak is sikerült úgy, ahogy lenyugtatnia magát, majd mikor a Hintó megáll, elsőként pattan ki.
- Elnézésed kérem Shota-kun! Egy nem várt eseménynek hála a tervünk kudarcba fulladt- a mondat vége felé, mintha kissé ingerültebbé válna a hangja - Ettől függetlenül később még igényt tartanánk a szolgálataidra.
Amint ráveszed magad arra, hogy kiszállj, egy hatalmas, fekete kőből épült kúria tárul a szemed elé, ami csak úgy, az erdő közepén van. A térképeden a questjelző egyértelműen erre az építményre mutat
- Azta... itt aztán van mit a tejbe aprítani vazeg... talán tényleg megkellene próbáld felszedni Aurora-samát! Akkor ez mind a tiéd lenne.... feltéve, ha életben maradsz - neveti el a végét a fekete árnyéklény.
- A kellemetlenségért amiért elrángattuk a semmiért, Aurora-sama felajánl egy szobát a mi csodálatos kis házunkban. Ez nagy megtiszteltetés. Erre tessék.... - mutatja, hogy kövesd. Cassius valamiért még a Hintóban marad, de az már nem nagyon foglalkoztat téged.
Hatalmas fekete, kétszárnyas ajtó fogad, melyet meglepően könnyű kinyitni. Egyből egy hatalmas, tompán megvilágított terembe érkezel, vörös szőnyeg mindenhol, ami talán nem illik annyira a szürke falakhoz, de itt nem a divat a lényeg. Több ajtó, boltív és lépcső vezet innen tovább az épület további részeibe.
- Nyugodtan válasz magadnak egyet az üres szobák közül Shota-kun! Addig maradhatsz, amig szeretnél. A konyhában van szakács, elkészít bármilyen ételt, amit szeretnél, a pince mindig tele van minőségi borral és már finom italokkal
- Engedelmeddel... jelentenem kell Aurora-samanak- azzal csak úgy, simán otthagy, hogy csinál, amit akarsz.
A házban van vagy 100 szoba, mindegyik tágas és külön fürdőszobája van, egy hatalmas étkező, konyha, pince, az udvaron meg egy végeláthatatlan bokor labirintus, amibe talán jobb nem bemenni...
Aludj akárhol - ugyanis szabadon elmehetsz - reggelre, mikor felkelsz egy felugrott ablak vár a sikeres küldetés befejezés szövegével és bár a fertőzésed nem tűnt el, pamacskát sehol nem találod....

Leo:

Szinte rögtön Will után érkezel te is meg a kimerültségtől fekvő Cailon-hoz, akit segítesz talpra állítani.
- Semmi ok az aggodalomra, ez csak egy kis blöff volt, ami szerencsére bejött és nem történt komolyabb probléma - mondja büszkén és csak-csak, de megáll a saját lábán már.
- Attól még ostobaság volt! Gwendolyn az ittléted óta kölcsönöz az erődből, hogy megerősítse a ködfalat, de ha nem tette volna, akkor sem tudtad volna legyőzni őket- dorgálja meg William az erre csak savanyú pofát vágó társát
- Akkor mi lett volna? Meghalok?! Ezt te sem gondolod komolyan. Öreg korodra elég ijedős lettél- ekkor a torkán akad a szó Williamnak és szemmel láthatóan bosszantja, hogy nem tud erre kellőképp választ adni
- Oh...Leonard, itt vagy még? Azt hittem elszaladtál, mikor megláttad a sárkányt - mondja kuncogva, de azért megveregeti a vállad. - Felesleges.. szerintem mi csak elvennénk az étvágyukat, még ha farkasokról is van szó- ez a korábbiakból ítélve, akár elő is fordulhat.
- Amúgy is pihenni akarok.. oda segítenél? - kérdi de az öreg már segít is neki és támaszt nyújt Cailonnak és elindulnak vissza a ködbe.
Az útjuk a város közepétől nem messze lévő kis ligetre, parkszerűségre vezet, ahol minden telis-tele van színes és illatos virágokkal, amit világitó bogaracskák fénye világit meg halványan. Néhol még épségben vannak a padok, amikre le lehet ülni, de ami igazán érdekes, a szobor, amihez tart a páros. Egy szép hölgyet ábrázol, aki térdepel és két tenyerét összezárva, majdnem a homlokához érinti kezeit.... imádkozik.
- Hehh... végre hazaértem - szólal meg Cailon, mikor a szobortól alig két lépésnyire voltak. Lerogyott mellé és fejét a kőhölgy ölébe fektette, majd már húzta is a lóbőrt halkan durmolva. William egy pad felé intett, azután elindult az irányába.
- Bizonyára sok kérdésed van ifjú Leonard, de én magam sem tudom mindenre a választ vele kapcsolatban - mutat a szundító félre, és leül a korábban kiszemelt ülő alkalmatosságra.
- Érdekes egy figura... 10 esztendősen találkoztam vele. Épp menekültem, de elkaptak. Eltörték a két karom, a két lábam és kiverték az egyik szeme - érinti meg a szemkötőjét egy pillanatra - Felszedett az útról és ellátta a sebeimet, majd miután eleget követtem, letett arról, hogy elüldözzön maga mellől - ezen már kacagnia is kell, ahogy megrohanják az emlékek.
- Felnevelt, kiképzett és még az egyik szemét is odaadta, holott a világ legönzőbb emberének írnám le- újabb nagy kacagás, már-már hahota.
- Azóta járjuk együtt a világot. Néha elválunk egy kis időre, egy-két, vagy akár öt évre, de útjaink azután mindig keresztezik egymást. Lassan ötven hosszú esztendeje ismerem, mégsem tudok róla túl sokat. - megköszörüli a torkát és ezt jelnek véve előhalássza a jó kis boros tömlőjét, belekortyol, majd megkínál vele.
- Tudom, hogy átkozottnak született, mint én.. ám, hogy mikor? Ő is szolgált abban az ősi rendben, melynek már a neve sem maradt fent, amiben Gwendolyn-sama. Ő is bír egy különleges lény erejével, a tűz nem sebzi és ha ez nem lenne elég.... akkor te is láttad azt kék holdat az égen? - nem mondja ki, mert úgy hiszi, hogy nem kell... egyértelműnek tartja, hogy érted miről beszél
- Mesélhetnék róla napestig, mennyi történetet hallottam, amiben ő volt a megmentő hős, vagy az átkozott szörnyeteg, de fogalmam sincs mi igaz belőle. Egy célja van, és azért bármit megtenne- hiába várod, nem mondja meg, hogy mi az, inkább kortyol egyet a fincsi borból.
- Tudod kit ábrázol az a szobor, akin olyan nyugodtan pihen? Egy szentet. Annak az istennőnek a lányát, aki ránk tette ezt az átkot, egyben Cailon hitvesét- kissé komorabbá válik a hangja - és az... nem egy szobor... a saját anyja csinálta ezt vele és csak akkor szabadulhat fel, ha Cailon meghal. Az egyetlen olyan dolgot kellene megtegye, amire nem képes, és ha valamilyen módon mégis sikerülne neki, az akiért ezt az áldozatot hozná nem is emlékezne rá... - tárja fel előtted az igazság egy szeletét, majd csontropogtatóan nyújtózkodik egyet.
- Ha nem akarsz bajba kerülni ifjú Leonard, akkor fogod azokat a magokat és elülteted valahová, majd soha nem térsz vissza ebbe az elfeledett városba. Hisz téged vár haza a szerelmed, aki nagyon is eleven- kiissza a maradék bort, és elindul a Gwen épülete felé.
- Isten veled ifjú Leonard, öröm volt megismerni- integet, de nem néz vissza. Az épületbe beérve rögtönöz magának egy ágyat, majd elalszik és se őt, se Cailont nem tudod felébreszteni, sőt még Gwendolyn sem szól hozzád. Amint átlépsz a ködön felugrik az üzenet, miszerint sikeresen elvégezted a küldetésed...

mindjárt érkezik a záró-záró, csak gyorsan számolok

by **Shota** Hétf. Ápr. 25 2022, 11:13

Shota megpróbálta elnyomni az arcára kiülni készülő grimaszt, amint meghallotta Cassius határtalan nyugodtságát és még az is felmerült benne, hogy esetleg több van a férfi viselkedése mögött, mint az egyszerű higgadtság, ezen azonban már nem maradt ereje gondolkozni: még bólintott egy aprót pamacska tanácsára, rövidesen pedig elájult.
A hintó megállása térítette magához és ijedten kapta fel a fejét, de úgy tűnt, hogy a két férfi annyira egymással voltak elfoglalva az út során, hogy rá nem is figyeltek, ez pedig különös megnyugvással töltötte el a férfiút. Kikászálódott a járműből, az eléje kerülő látvány viszont olyan szinten ledöbbentette, hogy pillanatokig csak tátott szájjal nézte a hatalmas épületet és annak pompáját. Még arra is elfelejtett reagálni, amire Demethrius kérte, a mellette lebegő ördöggel viszont határozottan egyetértett, noha nem feltétlen azzal a részével, amiben Aurora felszedéséről volt szó. Nem, Shota köszönte szépen, neki ennyi életveszély bőven elég volt mára, sőt, egész további életére is, úgyhogy csak nyelt egyet, halkan megköszönte Demethriusnak a saját szoba felajánlását és még mindig enyhén kikerekedett szemekkel sétált be a kúriába, csakhogy ott újfent ledöbbenjen annak belső kialakításától.
- Hát ez... elképesztő - nyögte és ámulatból ámulatba esett, ahogy a különböző boltíveket és oszlopokat szemlélte - Kérlek add át köszönetem Aurora-samának - hajolt meg enyhén a maszkos felé, amikor amaz távozni készült, leginkább persze illendőségből és óvatosságból. Amikor pedig magára lett hagyva, felsétált a lépcsőkön, ujjait végigvezette a faragványokon és azon kezdett el gondolkozni, hogy ezek szerint az egyszerű programozók is alkothatnak ilyen építészeti mesterműveket; nem kell rögtön építésznek menni hozzá. Bár a szakmát azért tudni kell, de talán nem annyira, mintha a valóságban alkotnál. Shota tehát alaposan körülnézett, választott magának egy szobát (lehetőleg jó távol mindenki másétól), azután lement a konyhába és olyat vacsorázott, amilyet itt töltött éveiben még egyetlen egyszer sem, majd inventoryját telepakolta a pince boraival és visszament a szobájába.

Olyan hülye persze nem volt, hogy - akár ma, akár bármikor máskor - ott is aludjon. Dolga végeztével bejelölte a helyet a térképén, elteleportált az első szintre, felkereste a fogadót, ahol szobát bérelt és ahogy becsukta maga után az ajtót, szinte azonnal beesett az ágyba és nyomta el a zaklatott, mégis kimerültségtől folytonos álom.

Köszi a küldit!
Shoowy lv5 --> lv6

by Ajánlott tartalom