[VM] Egybe-esések

by **Strea** Szomb. Aug. 20 2016, 21:30

Résztvevők: Yachi és Ozirisz

Van a virágmezőnek egy kevésbé mezős, inkább fás-bokros része, s nyár lévén igencsak dús itt az aljnövényzet: láthattok az ágakról lelógó liánokat, majdnem a fejetekig érő bokrokat és selymes, zöld füvet, ami itt-ott bekúszik a kacskaringós ösvények napsütötte részeire. Meg persze virágokat a bokrok tövében, s ha hosszan sétáltok, egy-egy tisztáson is keresztülvezethet utatok. Hogy ki miért is van itt pontosan, azt rátok bízom, viszont a találkozásotok igencsak érdekes lesz: talán éppen elbámészkodtok séta közben, esetleg futva haladtok az előttetek lévő, négyirányú elágazás felé, vagy csupán a sok bokor zavar meg titeket, amik eltakarják a kilátást a szomszédos utakra, de egy biztos: egymásnak ütköztök.
Nézzük mit tesztek ezután ^^

by **Yachi** Hétf. Aug. 22 2016, 11:52

Ez a hely gyönyörűűű~ Igaza volt az árusnak, aki ezt a helyet ajánlotta... bár ő nem feltétlenül a szépsége miatt javasolta, hogy látogassak el ide, de az most teljesen mellékes, hogy nekem mire van szükségem, ha egyszer a természet lenyűgöző flórája és faunája burjánzik a két tulajdon szemem előtt, végeláthatatlan mértékű újdonsággal megajándékozva engem. Már pusztán a fák között sétálni is hatalmas élmény volt, akármerre néztem, festői tájat láthattam magam előtt. A friss levegőt szinte harapni lehetett, és bár itt nincs környezetszennyezés és ezáltal rossz levegő se, a különbség így is mellbevágó volt. A virágok, a levelek és az ágak aromájának kavalkádja örökké beleégette magát az emlékezetembe. Már most hiányzik ez az illat, pedig még itt voltam... Ez volt a zavartalan, háborítatlan, nagybetűs TERMÉSZET, amiért annyira rajongok. Új kedvenc elfoglaltságom lesz itt túrázni, lehetőleg egyedül, hogy feltöltődjek és hallgassam az erdő dallamát, mely bármilyen muzsikánál szebben szól. Szavak nincsenek rá, mennyire letaglózott ez a leírhatatlanul káprázatos vidék.
Nem tudtam visszafogni magam, kuncogva táncoltam az ösvényen keresztül, meg-megállva és leguggolva egy-egy tarka-barka virágkompozíció előtt, gyerekesen próbáltam elérni egy-egy fa alacsonyra lógó ágát, persze sikertelenül, és be-benéztem egy-egy bokor mögé is, hátha rejt valami még csodálatosabb dolgot... egyszóval remekül éreztem magam. Élveztem a nyugalmat, amit csak egy ilyen hely tud magából sugározni. Teljesen más volt, mint a tenger vagy az óceán nyugalma, melyben akkor is ott lakozik a végtelen erő, ha éppen szélcsend van. Ez itt a gyengédség költeménye volt.
Aztán a következő szökkenésemmel ezt a törékeny nyugalmat darabokra is zúztam, hiszen elveszítettem az egyensúlyom, és a kavicsos földre zuhantam. Apró bizsergés futott át a testemen, és egy pillanatra ködössé vált a tudatom is, de ahogy kitisztult a fejem és felpillantottam, egy fiatalember látványa tárult elém. Ekkor realizáltam, hogy mi történt, és hogy mit veszítettem... Ám egyben nyertem is valamit, hiszen az éremnek mindig két oldala van.
- Borzasztóan sajnálom, nem figyeltem. Jól van? - érdeklődtem máris, bár egyelőre nem mertem megkockáztatni, hogy talpra állok, nem szerettem volna esetleg elszédülni.

by **Ozirisz** Csüt. Aug. 25 2016, 04:30

Hogy pontosan hogy is keveredtem Floriába? Azt hiszem a szokásos készletfeltöltés vezérelt leginkább. Meg egy kis lazítás, persze. Szerettem azokat a helyeket, ahol kicsit maga tud lenni az ember, ahol nincs nagy nyüzsgés, nincs tele minden kisebb-nagyobb mobokkal. Az olyan helyeket, ahol az ember szép nyugodtan tud sétálgatni, közben el-elgondolkozni valamin, vagy csak egyszerűen kiszellőztetni a fejét. Kilépni egy kicsit a szokásos napi rutinból. Míg a koboldok előtt elég sok erre alkalmas szint volt, most már a korábbi nyugodtabb szintek zöme a koboldok kezén van...
No de itt vagyok most Floriában. Ezúttal egyedül jöttem a szintre. A múltkori rossz tapasztalat miatt inkább nem hívtam el senkit. Nem hiányzik, hogy egy meggondolatlan lépés miatt magamra haragítsak valakit. Múltkor Hinarival szúrtam ki, akaratom ellenére. Ki gondolta volna, hogy egy kék tulipán kivágja a biztosítékot? És ki gondolta volna, hogy rá is támad? Azok a fránya virágnak álcázott mobok. De szerencsére nem lett komoly baj, és szerencsére nem is haragudott meg rám.
ögtön el is indultam a városon kívülre. Nem volt konkrét úticélom, csak elindultam valamerre, amerre az út visz. Elmerengtem a gondolataimban, közben csak sétáltam és nézelődtem. Egy fás-bokros részhez értem időközben, ami ezen a szinten nem túlságosan jellemző. De legalább egy kis árnyék is van, ami meg nem olyan rossz egy melegebb nyári napon. Közben meg-megálltam, reflexből felnéztem a fák tetejére. Nem hiányzik, hogy valami mob meglepetésszerűen letámadjon onnan fentről...
A következő pillanatban szépen elterültem az aljnövényzetben. Mi a fene volt ez? A vártakkal ellentétben nem fentről, és nem is mob formájában jött. Egy lány hangját hallottam meg szinte azonnal.
- Semmi baj, az én hibám. Túlságosan elbámészkodtam – közben felkeltem a földről, és nyújtöttam a jobbom a lány felé, hogy felsegítsem. Majd miután talpon voltunk mindketten, újra megszólaltam
- Ozirisz vagyok, örvendek. - mutatkoztam be. Időnként túl könnyen belemerül a gondolataiba az ember, és nem hinné, hogy bárkivel is összefuthatna egy hasonló helyen. Pedig bármi lehetséges...

by **Strea** Csüt. Aug. 25 2016, 08:21

Apró hangok, a közeletekben. Először nem is figyeltek fel rá; na nem mintha erősödne, de azért egy idő után már kitűnik a hely természetes hangjai közül. A mellettetek lévő tisztás közepe felől jön, s ha úgy döntötök, megnézitek, egy halom [Piros virág]-ot láthattok, amint körbefognak valamit. Persze semmi sem kötelező, így ha inkább maradtok a kereszteződésnél, megtehetitek azt is. A nap mintha erősebben sütne a megszokottnál Surprised

by **Yachi** Csüt. Aug. 25 2016, 15:58

Kicsit még megráztam a fejemet, hátha elmúlik a tompaság, majd megkockáztattam egy halovány mosolyt a férfi irányába. Ránéztem a felém nyújtott kézre, de még szükségem volt egy pillanatra, hogy fel is fogjam, mit látok. Ám ez amint megtörtént, nyomban kinyújtottam a kezem, és belehelyeztem a fiatalember markába, hogy talpra segíthessen. Így hát rövidesen újfent két lábon álltam, és leporolhattam magam.
- Én Yachi... vagyok. Öhm... izé... én is örvendek - válaszoltam egy kicsit zavartan, még meghajolni is majdnem elfelejtettem. Kínos volt a helyzet, hiszen a figyelmetlenségemből adódóan okoztam bajt másnak, még akkor is, ha ő magára hárította a felelősséget. Ugyanannyira az én hibám is volt, mint az övé. Lesütöttem a szememet és próbáltam kerülni a férfi tekintetét. Rettentően zavarban voltam, hirtelenjében nem tudtam, mit csináljak, amíg el nem kezdtem átgondolni a dolgot. Akkor viszont villámként csapott belém a felismerés.
- Jaj, köszönöm szépen! Hogy felsegített, mármint - mondtam hirtelen, amint realizáltam, hogy kis híján elfelejtettem megköszönni a kedvességét. Égett az arcom a szégyentől, és most, ha lehet, még jobban elvesztem. Menjek, ne menjek, próbáljak-e meg mondani valamit... De ha igen, akkor mit? Csak nagyon ostoba kérdések jutottak eszembe, semmi frappáns, vagy hozzám illő. Azt hiszem ezért nem készítek túl gyakran interjúkat sem...
- Hallja ezt a hangot? Kíváncsi vagyok, mi okozza... - kérdeztem aztán mégis, váratlanul. Lassan ugyanis bekúszott a fejembe ez az idegennek ható hang, ami nem volt része a természet dallamának, és máris tekergetni kezdtem a fejem, hogy felfedezzem a forrását. Talán onnan... Kicsit tétován, de elindultam a világos felé, és egy tisztásra bukkantam pár lépéssel később. A kezemet a homlokom elé téve védtem a szememet a tűző naptól, így tárult elém az a szokatlan látvány a virágokkal. Léptem néhányat előre, hogy láthassam közelebbről is. Vajon mit fognak közre?

by **Ozirisz** Vas. Aug. 28 2016, 14:58

Mint kiderült a lányt, akivel szó szerint egymásba botlottunk, Yachinak hívják. - Ugyan már, ez a legkevesebb – mondtam a lánynak – Egyébként egyszerűbb, ha tegeződünk. Annyira azért még nem vagyok öreg – tettem hozzá egy biztató mosollyal. Nem szoktam hozzá, hogy magáznak. És egyáltalán nem is vagyok még abban a korban. Bár időnként úgy érzem magam, és időnként még a rendszer is megviccel az ilyesmivel, de ez most nem az a helyzet. Felelevenedett bennem egy régi emlék. Egy régi küldetés, amikor egy elátkozott toronyban voltunk, és ott valaminek köszönhetően pár órára megöregedtem. Legalábbis látszólag. És nem az volt az egyetlen furcsaság azon a helyen. Szophie fiúvá változott, Rita pedig egy picurka kislánnyá. És még csak ne is emlegessem azt az átkozott kristályt, ami felelevenített pár régi emlékképet...
Kicsit elkalandoztam a gondolataimban, de szerencsére Yachi kérdése visszazökkentett a múltból a jelenbe, mielőtt túlságosan elkomorodtam volna. - Nem tudom, de csak egyféleképp deríthetjük ki – válaszoltam a lánynak. Majd elindultunk a hang forrása után. Elég furcsa, és nem egy megszokott hang, de mintha valahol már hallottam volna valami hasonlót... vagy mégsem? Vagy... nem is tudom... elbizonytalanodtam. Egy tisztáshoz értünk, és a nap is erősebben sütött, mint szokott. Vagy csak én érzem a fényt erősebbnek, miután kiléptem az árnyékosabb, erdősebb részből? Nem tudom, de kellett egy pár másodperc mire alkalmazkodott a szemem a hirtelen fényességhez. Addig csak hunyorítottam, pislogtam párat, majd követtem a lányt, aki már meg is találta a furcsa hangok forrását. Majd én is megpillantottam: Egy nagy rakatnyi piros virág egy kupacon, és csak úgy hemzsegnek. Vajon mit találhattak maguknak? Vagy ezek is egy olyan trükkös virágból származtak, mint múltkor azok a kék tulipánok? Remélem nem Hinarit találták meg megint... Közelebb mentem, hogy pontosan mi is történt itt, kit támadtak meg ezek a fránya virágok...

by **Strea** Vas. Aug. 28 2016, 20:27

Nos, hogy vajon mit fognak közre? Egy hatalmas karógyökeret, mely igaz már kezd kiszáradni a naptól, de ha jól megnézitek, még bőven ehető. Már akinek, ugyebár Rolling Eyes

Körülötte apró lyukak, amit a magukat földbe befúró virágok okoztak, s amint árnyékotok föléjük vetül, páran rögtön el is tűnnek a föld alatt - csupán egy-kettő dönt úgy, hogy még megnyalogatja Yachi lábát, mielőtt menekülőre fogná.
A háttérben vad csörtetés. Ez viszont tényleg közeledik. Tarajos vaddisznó, és egyértelműen a karógyökér felé tart. Ti pedig pont kettőjük között álltok Surprised

by **Yachi** Hétf. Aug. 29 2016, 18:49

- B-bocsánat, nem úgy értettem... Ozirisz-san! - ha lehet, még jobban elvörösödtem, és mélyen meghajoltam bocsánatkérésem jeléül. A túlságosan udvarias hangnemem nem először okozott bajt, azt hiszem sose fogom megszokni, hogy az ilyen játékok célközönsége nem feltétlenül ragaszkodik a szokásos udvariassági szinthez, és jóval közvetlenebbül szólítják meg egymást. Kétségtelenül az én hibám volt, hogy megsértettem a fiatalembert, aki igen messze állt attól, hogy idős legyen, és ezért én vállaltam a felelősséget azzal, hogy elismertem a hibámat. Gondoskodni szándékoztam róla, hogy többé ne fordulhasson elő, ugyanakkor ha új embert ismerek meg, nekem ragaszkodnom kell a magázáshoz, hiszen nem kockáztathatom meg, hogy bunkónak nézzenek, és tartozom ennyi tisztelettel mindenkinek, akit megismerek ^^
Mindezt persze már menet közben gondoltam ki, mert nem vártam meg, hogy Ozirisz-san csatlakozik-e a felfedező expedíciómhoz. Én csak mentem előre a kíváncsiságom által hajtva, míg meg nem pillantottam a különös képződményt, a virágok Laokoón-csoportját. Csak ezután néztem körbe, és konstatáltam, hogy a férfi is követett, így tanácstalan pillantásommal ostromolhattam őt. Ehhez hasonló jelenséget még sose láttam, és kicsit közelebb merészkedve már azt is láttam, hogy egy közönséges gyökér felett tobzódnak, számomra teljesen ismeretlen okból. Nem tudtam róla, hogy lennének... kannibál virágok. Húsevő virágok voltak, de itt nem láttam húst, és ezek a piros növények se emlékeztettek kancsókákra vagy vénuszvirágra.
Ahogy elég közel értem, a virágok menekülőre fogták, bár egy-kettő még igencsak ijesztő módon hozzáért a lábamhoz, mire én persze reflexből is elhúztam azt, és inkább tettem néhány lépést hátra. Hátha mégis esznek húst... Csak ne kezdjék a bokámmal az éhségük csillapítását. Ahogy az új hangra felnéztem, első pillanatban nem is fogtam fel, hogy mit látok, de ahogy kivetem a felénk szaladó állat alakját az árnyékos lombok közül, nyomban elsápadtam. A vörös indikátora, a sebessége, a vadsága mind-mind rémisztőek voltak, és nem volt nálam az íjam se, hogy esetleg megpróbáljam lelőni, mielőtt ideér. Egyetlen tettre volt csupán elég lélekjelenlétem, ez pedig az volt, hogy megragadjam Ozirisz-san karját, és abba kapaszkodva bújjak a háta mögé, jó alaposan magamhoz szorítva őt, mintegy pajzsként téve őt közém és a vadkan közé. Nem fogtam fel, mit csinálok, ahhoz túlságosan megijedtem.

by **Ozirisz** Csüt. Szept. 01 2016, 16:09

- Nem tettél semmi rosszat, szóval nincs miért bocsánatot kérned. - válaszoltam Yachinak. Odakinn a magázódás a bevett szokás hasonló helyzetekben, de idebenn az idők múlásával már elfeldkezünk az ilyesmiről. Kevés kivételtől eltekintve a tizen-huszonéves korosztálybeli a játékosok zöme, és a tegeződés emiatt egyszerűbb. Ahogy a SAO előtti MMO-kban is megszokott jelenség volt a játéktéren belül. Nem feltételeztem Yachiból sem, hogy öregnek néz, nem volt rá semmi okom, csak egyszerűen a kinti világ szokásait követi még idebenn is.
Majd megindultunk a neszelés forrása felé. A lány már szinte egyből indult, én pedig pár lépéssel lemaradva követtem. Kicsit megnyugodtam, amikor megláttam, hogy a piros virágok szerencsére nem egy játékost nyüstölnek, és nincs veszélyben senki. Egy valamilyen gyökérszerű képződmény köré csoportosultak a növények, de hogy mit ártott nekik, hogy ennyire útjukban volt? Nem bírják a kis piros vacakok a konkurenciát? Egyáltalán mi tartozott ahhoz a gyökérhez pár perce-órája, mielőtt ezek leamortizálták? Ahogy közelebb mentünk, el is tűntek a mobok, némelyikük még tett volna egy kitérőt a Yachi felé, de hála a lány reflexeinek, inkább úgy döntöttek, hogy a cimboráik után mennek. Csak úgy eltűntek egy pár pillanat alatt, mintha a föld nyelte volna el őket. Illetve a föld alá bújtak. Aztán újabb neszelés, ez már kicsit hangosabb, és egyértelműen más. De határozottan ismerős, csak nem tudom, hova tenni.
Pár pillanat múlva elő is került a zaj forrása, egy szép kövér vaddisznó, és egy az egybe felénk tart. Yachi pedig vagy reflexből, vagy hirtelen jött ijedtségből, de mögém bújt, rendesen magához szorítva. Nofene... A disznaj pedig hiperűrsebességgel süvített felénk. Mit lehet tenni ilyenkor?
Vagy harc, vagy menekülés. A harc az azt hiszem kilőve, mivel így, hogy Yachi magához szorít, elég nehézkes lenne előhúznom a nodachit a hátamon levő kardhüvelyből. Puszta kézzel meg nem lenne bölcs dolog leállni birkózni röfivel. Szóval a harc felejtős. Akkor mit tehetek még? Menekülés. De azt hogy? Szegény lányt semmiképp sem hagynám itt annak a valaminek, meg aztán hátha visszatérnek még azok az apró kis piros fenevadak is...
A súlyemelés-teherbírás kombó meg első szinten kevés ahhoz, hogy Yachival a hátamon eltűnjek innen. Odakinn valószínűleg menne, de itt a rendszer meghúzza a határt sajnos. De legalább tudom, melyik jártasságokat fejlesszem legközelebb...
- Nem lesz semmi baj, vigyázok rád – mondtam a lánynak, remélve kicsit sikerülhet megnyugtatnom.
Ha valami csoda folytán a mob megállt előttünk, akkor újból megszólaltam – Szerintem szép lassan hátráljunk – majd megpróbáltam eszerint cselekedni.
A valószínűbb eset viszont az, hogy a disznó egyenesen nekem jött, akkor pedig minden bizonnyal szép nagyot repültünk. Annyi életpontom és páncélom csak van, hogy egy támadástól és a földetéréstől ne nullázódjak le. Hacsak nem valami különleges vaddisznó, valami különleges támadási formával...

by **Strea** Csüt. Szept. 01 2016, 17:41

A vaddisznó, na az nem áll meg. Egy fejfordítással egybekötött laza mozdulattal löki oldalra Oziriszt és így a beléje kapaszkodó Yachit is, de mivel nem ti érdeklitek, hanem a mögöttetek lévő gyökér, onnantól hogy nem vagytok útban, már egyáltalán nem foglalkozik veletek. A gyökeret igyekszik elharapdálni, majd azért még vet rátok egy pillantást, nem-e fáj a fogatok az ő kincsére, mielőtt arrébb kocogna. Egy-két perc, és már ott sincs.
Ti pedig hogy, hogy nem, de már megint egymásba gabalyodva ültök a földön

Ezeken a mezőkön persze nem lehet sebződni, így egyikőtök sem veszít életpontot, a továbbiakban pedig nem is találkoztok más, agresszív mobbal sem. A madarak csiripelnek, a nap erősen tűz át a lombok között... innentől már csak rajtatok áll, hogyan s mivel töltitek el az időt.

Zárókör jön.

by **Yachi** Szomb. Szept. 03 2016, 15:22

Nem igazán hallottam, amit Ozirisz-san mondott nekem, vagy legalábbis nem fogtam fel. Csak vártam a véget, vagy legalább bíztam benne, hogy nem esik bajunk és a fiatalember időben le tudja kaszabolni a véres szájú vadkant. Nyilvánvalóan nem vettem észre, hogy a hátán hordja a kardját, így eleve a lehetetlent vártam el tőle, csak arra tudtam koncentrálni, hogy szorítsam a karját és magam előtt tartsam, mígnem kicsúszott a lábam, a lábunk alól a talaj, és egy nagy nyekkenéssel elterültünk a földön. Nem mertem még ekkor sem kinyitni a szemem, csak azután, hogy végül nem érkezett újabb atrocitás. Azért így is óvatosan, félve leskelődtem és fordítottam a fejem arra, amerre a disznót sejtettem. Az állat a földet túrta, nekem pedig lassacskán leesett, hogy mit is tettem félelmemben. Elfehéredtem, ahogy az elmém feldolgozta az elmúlt másodpercek történéseit, és már ugrottam is volna odébb, amennyiben nem gabalyodtunk volna össze. Így azonban a hirtelen mozdulatomból nem lett semmi, legfeljebb annyi, hogy véletlenül belerúgtam Ozirisz-san térdébe. Arcomon a sápadtság falfehérsége és a szégyen paprikavörös árnyalata járt valamiféle groteszk násztáncot, miközben igyekeztem kiszabadítani magam. Megszólalni nem mertem, egyébként sem tudtam, mégis hogyan fejezzem ki magam megfelelően. Nem volt olyan bocsánatkérés a tarsolyomban, ami egyensúlyozta volna mindazt a szörnyűséget, amit az imént elkövettem. Gőzölgő fejjel, a szememet lesütve ültem le végül, miközben a minket zaklató szörnyeteg elcsörtetett dolga végeztével. Kezeimmel úgy szorongattam a szoknyám szélét, mint a kisiskolás élete első felelése közben, ujjaim egészen elfehéredtek. Legalábbis én így képzeltem, valójában ilyesmi nem történt, hiszen nem folyik vér ehhez a virtuális ereinkben.
- A-ano... - nyögtem ki bizonytalanul valamiféle kommunikációs kezdeményt, de nem tudtam, hogyan fojtathattam volna, így végül becsuktam a szám. Felnézni nem mertem, noha magam se tudtam, miféle büntetésre is számítok, ha esetleg megteszem. Persze könnyen lehet, hogy a férfi haragosan pillant most rám, aztán mindjárt leszid az illetlenségem miatt, na meg persze azért, mert veszélybe sodortam őt, és végül faképnél hagy.

by **Ozirisz** Vas. Szept. 04 2016, 20:34

Ahogy sejtettem, a disznó nem állt meg, csak rohant tovább, egyenesen felénk. Egy laza mozdulattal arrébb lökött, és velem együtt a belém kapaszkodó Yachit is, és röpke pár pillanattal később földet értünk. Szerencsére nem mi érdekeltük, ami kicsit furcsa volt. Nem jellemző rájuk, hogy egy öklelés után csak úgy otthagyják az áldozatukat. De ez esetben az a félig lerágcsált gyökér volt, ami kellett neki, és csak azzal volt elfoglalva. Csak rágcsált, röffent egyet-kettőt, megint rágcsált, felénk pislant, majd megint rágcsált, és egy utolsó röffenés után továbbment. Nofene, ilyet is megértünk...
Ami kicsit jobban meglepett, hogy egyetlen életpontot sem veszítettem, ami meg valljuk be, furcsa. Igaz, a múltkor Hinari is említette, hogy ezen a szinten a mobok nem sebeznek. Bár én arra értettem, hogy az ezen a szinten őshonos piros lábnyalogató virágok vagy a kék csiklandozós tulipánokra és a hasonlókra érti, és meg sem fordult a fejemben, hogy a tarajos vaddisznóra is igaz legyen. Legalábbis eddig már rengeteg hasonló mobhoz volt már szerencsém, több szinten is, és egyik sem produkált hasonló viselkedést. Illetve egy volt, ami szokatlan volt a többihez képest. Tuff. Bár az a malac egy nagyobb horderejű event következményében ragadt a védett területen belül, ami más viselkedésre késztette. Akárhogy is vesszük, furcsa. De kétszeresen is mellettünk állt a szerencse, hogy nem lett komolyabb baj. Az egyik az, hogy ezen a szinten a szokványos mobok sem sebeznek, a másik pedig az, hogy az a gyökér amit a piros virágok elkezdtek csócsálni, valahogy jobban kellett röfinek, mint mi...
- Mondtam, hogy nem lesz semmi baj – mondtam a lánynak, próbálva megnyugtatni. Hisz elég hirtelen jött a vaddisznó, nem kizárt, hogy még most is az ijedelem hatása alatt van. Közben feltápászkodtam a földről, és ha Yachi még nem kelt volna fel, nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem. - Nos, merre induljunk tovább? - kérdeztem meg a lányt, hogy végül is mik a tervei a mai napra. Időnk mint a tenger, és végül is semmi baj nem történt.

by **Strea** Vas. Szept. 04 2016, 20:48

A küldetést lezárom Smile

Jutalmak: fejenként 40-40 arany illetve Yachinak egy tasak, Ozinak pedig a gazok:

Ozirisz: 2 [T1] Kis Tövisgyökér 1 [T1] Faeno Levél 1 [T1] Barna Gomba 1 [T1] Vörös Pitypang 2 [T2] Vastag Tövisgyökér 2 [T2] Vörös Gomba 2 [T2] Nihil Levél 3 [T2] Óriás Pitypang 4 [T3] Nihil Ág 1 [T3] Eknier Levél 3 [T3] Gyilkos Galóca 4 [T4] Eknier Ág 1 [T4] Fekete Gomba 1 [T4] Nihil Bogyó 1 [T5] Szarvasgomba 1 [T5] Jégvirág

by Ajánlott tartalom

[VM] Egybe-esések

[VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések

Re: [VM] Egybe-esések