Wardowar

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy semmit se tudok komolyan venni. Tudja mit? Ott is fogom kezdeni. Ezt tizenöt évesen, vagyis három éve vettem észre. Akkoriban két dolog történt. Ugye akkor jött ki ez a játék, aminek a kellékeit most meg akarom venni töled. Ugye nem baj, ha tegezem? Tudod mit? Nem érdekel, tegezni foglak, a legkisebb porcikámban sincs meg a tisztelet olyasvalaki után, aki a személyes terembe gázol holmi életveszélyes játék miatt. Az én életem, elmúltam tizennyolc, tehát azt csinálok vele, amit akarok.
Elnézést a kirohanásomért. Tudod mit? Nincs semmi, amiért elnézést kéne kérnem, az igazat mondtam.
Hol is tartottam? Ja igen, akkor jött ki a játék. Persze mindenkiben hatalmas indulatok törtek ki, csak bennem, és gondolom néhány hozzám hasonlóban nem. Ne értsd félre, tökéletesen megértettem, hogy mi történti, csak nem éreztem semmiféle indulatot senki és semmi ellen. Ha egyszer már megtörtént, akkor már nem lehet tenni ellene semmit. A másik dolog napra pontosan három éve történt, pár hónappal az elöző eset után. Ekkor temették a nagyapámat. Mindenkit elfogott a gyász, csak engem nem. Nehogy azt hidd, hogy nem szerettem az öreget, nagyon is szerettem, hisz gyakorlatilag a nap majdnem minden óráját együtt töltöttük, és kedveltük egymást, csak sírással nem lehet senkit se visszahozni. A szüleim is észrevették, hogy nagyon hamar túltettem magam a dolgon. Mit tehettem volna? Nem tudnék úgy tenni mintha gyászolnék, hisz fogalmam sincs róla az milyen érzés. Akkor úgy éreztem, ez a világ nem nekem való. Meg akartam szerezni a játékot. Ezt a szüleimmel is megbeszéltem, és azzal a két feltétellel mentek bele, hogy csak akkor, ha már elmúltam tizennyolc, és ha én szerzem be a dolgokat. Persze eleinte megpróbáltak lebeszélni róla, de mindig nagyon engedékenyek voltak. Így hát egyre több munkát vállaltam el, és a megszerzett pénzt mindig félretettem. A szüleim, miután látták, hogy komolyan gondolom, ha magát a játékot nem is, de egy csomó hasonlót, ami később jött ki, és biztonságosabb volt, szívesen megvettek nekem. Talán valami gyakorlásképp, mégse akarják, hogy felkészületlen legyek. Egy kicsi ragadt is rám, de biztos vagyok, hogy a kilépés funkció nélkül biztos teljesen más lesz az élmény. Persze a feltétel maradt, így nem használhatom majd azt a felszerelést ehhez. Igazat is adok nekik, ha megegyeztünk valamiben, akkor azt tartsuk is be. Persze egy kicsit könnyebb lett volna, ha engedik, akkor már lassan fél éve odaát lehetnék. Itt nincs semmi amiért érdemesnek találnám a küzdelmet. Lehet ott se lesz, de akkor ott fogok megöregedni és nem itt. Mi a különbség a kettő közt? Mind a kettő egy céltalan élet. Köszönöm, hogy megértetted.

A belépési müveletek nem tartottak sokkal tovább, mint az eddigi, azaz a késöbbi játékoknál. Akadtak dolgok, amik nem kicsit furcsának tüntek, de nem panaszkodom. Három év alatt sokat fejlödhetett a játékok ipara, így egyértelmű, hogy egy régebbi játék lassabban indul.

Leellenöriztem a dolgokat, és megtaláltam ezt a kiképzőtisztnek nevezett helyet. Persze, hogy elfogadtam a lehetőséget, és éltem a harmadik opcióval, tehát a játéko a húszadik szinten óhajtom kezdeni.Hisz nincs értelme feleslegesen küzden, ha van könnyeb út.

Név: Bakano Baka

Spoiler:

Játékbeli név: Wardowar

Spoiler:

Kor: 18

Spoiler:

Kaszt:harcművész

Spoiler:

Nem: Férfi

Spoiler:

Jellem: Semmit se veszek komolyan. Ami megtörtént azon változtatni már nem lehet, ezért nem is rágodom soha a múlton. Amit el akarok érni azért mindent megteszek, még ha kompromiszumokat is kell kötnöm miatta.
Képesség:
A közröhej tárgyai: Bármit képes vagyok megnevetetni. Szó szerint. Elég csak egy érintés és azonnal hahotába kezd akármelyik bútor, növény, vagy akár felszerelés. Állatokon(peteken) és embereken nem müködik.
Kinézet: egy kicsit késöbb.

Spoiler:

[/spoiler]
[/spoiler]

Erre számítottam, de  semmit nem veszek komolyan.

Ez még lemaradt. (sorry lemerültem mielőtt befejezhettem volna)
Kinézet:
Még nem ismerek olyan embert, aki ne látott volna mosolyogni. Az ünnepélyes ruha nem feltétel, de jü ha van, és a kalap is csak hébe-hóba hagyja el a kobakom. Ilyenkor azért láthatják a szerencsések az eredeti hajszínem, ugyanis, akkor sem veszem le, mikor a hajam színezésével bajlódom.