..: ~ Kiwi's Base ~ :..

Ez gyorsan történt. Shu elkísért a céhházig, bemutatott a céh vezérének (érdekes alaknak néz ki, később mindenképp meg akarom ismerni), én pedig felmentem, kiválasztottam egy szobát véletlenszerűen, amiről láttam, hogy nem foglalt és lefeküdtem aludni, hisz már este volt. Gondolkoztam ameddig nem tudtam elaludni. Nem igazán azzal kapcsolatban, hogy most beléptem a céhbe, azt már rég megfontoltam magamban. Barátkozás, ismerkedés, egy hely ahol lehetek. Ráadásul még ugyanúgy is gondolkodunk nagyjából. Szóval túl van tárgyalva. Inkább azon járt az agyam, hogy hogyan rendezzem be a szobámat. Nagyjából összeraktam a fejemben, hogy mi lesz benne. Felébredésem után körbenézek, de nem találom elég nagynak a terveimhez. Akarok bele legalább egy 2-3 méter hosszú pástot. Végre lesz hova kirakni a kardokat is, amiket eddig gyűjtöttem és amiket még fogok. Ha valahonnan szerzek könyvet, azoknak is kell egy könyvespolc. Ehhez pedig elég nagy szoba kell, remélem találok ilyet. Kikelek az ágyból és elkezdem körbejárni, felfedezni az épületet. Több oka is van. Először is megfelelő szobát keresek. Másodszor megismerkedhetek a többi céhtaggal is, ha épp bent vannak. Az egyik szobából hangokat hallok. Jól tippeltem, mégiscsak van itthon valaki. Alkalom arra, hogy megismerkedjek valakivel. Vagy ha Shu az és Timi, akkor beszélgethetek velük, ha ráérnek. Bekopogok, és ha azt hallom hogy bemehetek, akkor be is nyitok...

Hallván az engedélyét, beléptem. Hogy is fogalmazzak. Nem igazán volt szerencsém még lányok vagy nők szobájába betekintést nyerni, viszont erről azonnal lesütött, hogy „nagyon lány”. Plüssállatok, és egy kis...fogalmazzunk inkább közepes kupinak. Azonban a szoba helyett inkább a lánnyal foglalkoztam, aki előtte ült, majd állt fel. Kinézetre átlagos, leszámítva a haját, ami zöld. Nem túl magas, és vékony. Edzéssel ügyes vívó lehetne belőle. Lány, szóval pluszponttal indul. Legalábbis nálam. Most pedig, ideje ismerkedni.
- Szia. Igen, én is nem rég csatlakoztam, és jöttem a céhházba. De ezekszerint nem csak én érkeztem most. - figyelem ahogy pakolgat – nem kell elpakolnod, ismerkedni jöttem. Egyébként sem zavar, hisz ezekszerint te is csak most jöttél. Viszont…- pillantok a lábához, de már későn, hogy lássam mi van a fiókban. Ahogy látom, hogy még mindig pakol, elismétlem amit mondtam. - Csak ismételni tudom magam. Tényleg nem kell fáradnod a pakolászással, ismerkedni és beszélgetni jöttem. -mosolygok rá.
Végignézem ahogy meghajol. Japán lehet? Európában legalábbis nem igazán hallottam ilyesmi szokásról. Én tartom magam a saját stílusomhoz. Megvárom míg újra kiegyenesedik és kézcsók kíséretében mutatkozom be (természetesen, csak ha engedi), pontosabban folytatom az előző „viszont” megszólalásomat.
- Chariton, kardforgató, örülök hogy találkoztunk. - Most jön a nehezebbik része, ami már kicsit zavarba ejt. Valahogyan el is kell kezdeni a beszélgetést. Kérdezek valamit, az egy biztos módszer a kezdéshez. - Te hogy csatlakoztál a céhbe? Én Shu-val és Timi-vel találkoztam. Ők hívtak meg.
Azt, hogy vajon ő is azért van e ebben a céhben, mert nem szeretne kijutni, kicsit későbbre hagyom.

Leülök mellé az ágyra, ha jól látom nekem is van még ott hely. Így kényelmesebb beszélgetni.
- Az én sztorimat is ellehet hosszabban mesélni. Az első szinten van az egy félbevágott kastély. Nem tudom jártál e ott, vagy emlékszel rá. Ott akartam díszkardokat keresni. Shu és Timi is ott volt. Kiderült rólam, hogy nem szeretnék kijutni. Ez is az egyik oka volt gondolom hogy meghívott, ha nem a fő. - körbenézek, de sehol nem látom a petét.
- Hol van most a társad? Nem láttam még. Rajtunk kívül is vannak még újak? -kérdezek rá a vérfrissítésre - És nem hallottam még a személyi sablonról. Az épületben sem érkeztem igazán szétnézni, épp most indultam volna, csak hangokat hallottam a szobádból, gondoltam bekopogom ismerkedni. Nem bántam meg eddig. Nem...talán lehet másfél hete a dolognak. Nem igazán volt nehéz feldolgoznom, sikerült összeraknom, hogy mit akarok magamtól, vagy ettől a világtól. Mondjuk ebben nagy szerepe van annak, hogy nincs ami a kinti világhoz kössön. Te mikor keltél fel? Milyen volt eddig itt bent az életed? Mivel szereted tölteni a szabadidőd? -érdeklődöm - Milyen beavatás? -ezen most elcsodálkoztam, nem is hallottam róla sem a céhvezértől sem Shu-tól. Timidustól sem, pedig ő biztos említette volna. Elfelejtették volna? Fura. - Mesélj még a beavatásodról kérlek.
Azt mondja csak a szerencsém múlt? Ugyan...biztos nem lehet olyan szörnyű...Nem állítanak olyan feladat elé amit képtelen teljesíteni a delikvens. Vajon mi alapján állítják össze? Szeretem a kihívásokat. Lehet vívnom kell majd? Szinte felcsillannak lelki szemeim. A végén még vívnom kell majd? A lányra visszatérve pedig remélem, hogy nem viselte meg túlságosan, kedvesnek néz ki, sajnálnám.

Ezt nevezem úgy, hogy fail. Leültem az ágyra a lány mellé, pedig ott volt az elkészített szék. Mindez akkor tünt fel, miután már ott voltamm mellette. Most már nem állok fel, még kényelmetlenebb lenne tőle a szituáció. Inkább szimplán megmondom neki, hogy nem vettem észre, még mielőtt mást hinne.
- Bocsi, túlságosan belemerültem a körbenézésbe és beszédbe, nem vettem észre, hogy hellyel kínáltál. Még egyszer, elnézést. Igen, díszkardok. Jelenleg kettő van nálam, bár azok inkább gyakorlófegyverek, de ha szeretnéd átjöhetsz megnézni a gyűjteményemet. Persze amikor időd és kedved engedi. Szívesen vívhatunk is.  -mosolygom rá. Szereti a fegyvereket...rossz ember nem lehet. Ja de...nem baj, innen már csak egy lépés, hogy a vívást is megszeresse és akkor lesz kivel edzenem itt, a céhházban is. Vagy megtanítani neki az alapokat. Ha egyszer mégis odajutnék, hogy el kell hagynom ezt a világot, meg kell kint élnem valamiből. Az ugye a tanítás lesz, ebből következik, hogy nem árt ha már bent elkezdtem a gyakorlását. Nem akarok és nem fogok erre gondolni. Jelenleg nagyon jó nekem itt. Maradjunk annál a pozitív oldalnál, hogy jólérzeném magam közben. Arra hogy bent szeretnék maradni, csak egy kurta választ adott. Lehet nem tetszik neki a téma? Mindenesetre nem hozom fel többé.
- Oh, értem. Nem láttam még tojást...bár petet sem sokat, szóval nincs viszonyítási alapom ez egyedi eset e. Egyszer majd összeülhetnénk mind, hogy jobban megismerjük egymást, Shu-n kívül én még csak Junnal találkoztam néhány szó erejéig és most veled. Hasznos lenne és szerintem jól is szórakoznánk.
- Értem. Sajnos még nem találkoztam olyan sok emberrel, de eddig ti valóban közvetlenebbek vagytok mint a kinti világban. Mogorvával egyáltalán nem találkoztam még. Rég játszottam kint néhány MMO-val, ott is az volt a helyzet, hogy sokkal inkább megszólították egymást a játékosok. Vagy kedvesen, vagy durván. Jogos, hogy itt kicsit más a helyzet, te bizonyos fokig itt is érvényes lehet ez. Saya? Vele még nem találkoztam, de remélem mihamarabb sor kerül arra is.
Picit mintha gondolkodott volna azon, hogy mit mondjon a szabadidős kérdésre. Meglepődött volna rajta? Nem tudom mi oka van rá. Mindenesetre válaszol.
- Akkor tudom kihez kell fordulni, ha ötlet kell valaminek a feldíszítéséhez vagy berendezéséhez.
Áttértünk a beavatásos témára. Megrémült azon, hogy én még nem vagyok túl rajta és mégis ide jutottam.
- Ha nem beszélhetsz róla akkor ne tedd. Ha nekem van kitalálva akkor nekem kell megcsinálni. Egyedül. De nagyra értékelem a segítséged. Persze azért a te beavatásodat szívesen meghallgatom, ha azzal nem lövöd le a poént az enyémről.
Nem lehet olyan szörnyű. Félelem vagy aggódás helyett inkább kíváncsiságot éreztem magamban. Mindenestre megjegyzem, hogy szeretett volna segíteni.

Enyhe bólintással nyugtázom, hogy szerinte nem kell bocsánatot kérnem. Akkor nagy valószínűséggel a helyzet sem zavarja, vagy már nem érzi magát feszélyezettnek benne.
-Rendben, csak szólj, és megmutatom őket. Minél többet alszik, annál nagyobb lesz mikor felkel. Legalábbis mindig ezt mondják. Kíváncsi leszek rá, amikor majd kikel. - őszintén mondom ezt. Először is mert örülni fog neki Kiwi és kíváncsi vagyok olyankor milyen, másrészt a társa is érdekel, hogy milyen lesz.
- Sajnálom, hogy lemaradtam róla. Viszont...mi is szervezhetünk valamit. Úgyis nem rég csatlakoztunk, és közösség építő lenne a többi céhtag számára is. Nem kell nagy dologra gondolni. Egyszerű teázás vagy valami...de a te ötleteidre is kíváncsi vagyok, együtt könnyebben találunk ki valami jó programot.
Huh. Honnan jött most ez? Hisz soha nem csináltam még ilyet. De már kimondtam mire ebbe belegondoltam. De ha végiggondolom, és nem csak belegondolok akkor látom, hogy hasznos lehet ez. Nem nehéz, ahogy Kiwi mondta, csak ki kell írni a faliújságra. Meg szerezni teát, sütit. És beszélgetünk. Shu, Timi és Kiwi is elég beszédesnek tűnik ahhoz, hogy ne fulladjon kínos csöndbe az egész. És hogy mire jó mindez? Barátkozás. Így kell valahogy csinálni. Kíváncsi vagyok, Kiwi támogat e az ötletben, vagy segít e.
- Hogy derítették ki, mitől félsz a legjobban? Nem volt feltűnő, amikor kérdezték?
Galád fénylő szemek? Biztos csak azért kellettek, hogy igazinak érezze a feladatot. Őszinte tisztelettel nézek a lányra, hogy képes volt legyőzni legnagyobb félelmeit. Kezemet a vállára teszem, mélyen a szemébe nézek, és ezt tudtára is adom.
- Tisztellek azért, hogy képes voltál szembenézni a félelmeiddel, s ha jól sejtem le is győzted őket. Mindenesetre nagyon jó feladat ez, nekem tetszik, hogy így tegyenek próbára, sőt, fejlesszék a személyiségemet. Most már még annyira sem szeretnék semmilyen kibúvót vagy kiskaput a feladattal kapcsolatban.

-Nem túl nehéz megvalósítani, és szerintem sokba se kerülne.
Ezután csak magamban jegyzem meg, hogy az ilyenekkel az a baj, hogy ilyenkor elkönyveljük milyen könnyű lenne megcsinálni és milyen jó lenne, azonban valahogy mégsem szervezzük. Nagy valószínűséggel most is ez fog történni. Persze ez nyilván az én hibám is, mint most, amikor félreteszem ezt a gondolatot, hogy a beszélgetésre koncentráljak.
- Valóban rossz lehetett először, de hiszem hogy megerősödtél benne és ma már akár egy hetet is eltöltenél ott minden további nélkül. - mosolygok rá biztatóan. Büszke vagyok arra, hogy ilyen céhtársaim vannak. Sajnos nem tudom meghatározni magamról, mi a legnagyobb félelmem, de remélem ha odakerül a sor én is képes leszek majd legyőzni önmagam. - Nem igazán volt még alkalmam. A szobámat se rendeztem be, sőt nem is választottam igazából ki. Most hogy reggel elindultam körbenézni, ide érkeztem meg elsőnek.
Várok néhány pillanatot, hogy lereagálja amit mondtam, majd felteszem az első kérdést ami az eszembe jutott és vállalhatónak éreztem, sőt, érdekelt is.
- Egyébként mik a terveid a jövőre nézve?

Nagyon fellelkesült a lány az ötletre. Talán meg is csinálnánk, ha összefognánk. Azonban nem akarok tolakodónak tűnni. Egyszerűen csak felajánlom a segítségem.
-Szívesen segítek amiben tudok, ha úgy döntesz belevágsz, csak szólj. - ha tényleg meg akarja csinálna, akkor így tudni fogja hogy van aki segítsen benne. Ha végül még se akarná megcsinálni, akkor majd elgondolkodom azon az opción, hogy én legyek a "főszervező".
-Az embernek nehéz szembenéznie a saját félelmeivel, főleg ha még önként is kell rábólintania. Ezért is jó, hogy nem szólnak róla, így nem izgul rá az ember, vagy hasonló. - mondom lelkesedéssel. Hisz ez valóban egy nagyon jó lehetőség az újaknak.
-Pedig már nekem is megtetszett, semmi úton-módon nem juthatok már ide? - kérdezem őszintének mímelt szomorúsággal az arcomon. És igen, ez egy olyan poén volt, amit nem gondoltam végig, csak kiböktem. Meglátjuk mennyire járok rosszul vele. Remélem nem veszi rossz néven, nem szeretném elásni magam.
Gondolkodik kicsit a válaszon, én pedig türelmesen várom.
-Én is fejlődni szeretnék. Főleg kardforgatás terén. Embereket megismerni, felfedezni, meg csak úgy szimplán boldognak lenni. A frontra én is kíváncsi vagyok, de csak szétnézni, megismerni azokat akik kiakarnak jutni. Én semmiképp sem segítenék nekik, nem szeretnék még én is hozzátenni ahhoz, hogy elkeljen hagynom azt, ahol boldog vagyok, vagy nagyobb eséllyel lehetek. Legalábbis az eddigi tapasztalatok ezt mutatják. Te miért vagy kíváncsi a frontra?
Valóban felkeltette az érdeklődésemet, vajon neki mi a célja ott. Ezzel gondolom elárul valamit magáról is. Arra pedig kíváncsi vagyok.

Vette a lapot, az alapján amit mond. Vagy komolyan gondolta. Valahogy nehezen tudom elképzelni az utóbbit, szóval bízom abban, hogy van humorérzéke és az előbbi a helytálló. Mintha a szemében is láttam volna valami csillanást a válasza előtt, de nem vagyok biztos benne. Nem értek ehhez.
- Én is ebben az ötletben bíztam. Nincs problémám se a rózsaszínnel, se a közös használattal, viszont vagy behozunk még egy ágyat, vagy összehúzod magad a tiéden. - próbálok komolyan nézni rá miközben ezt mondom. Úgy érzem sikerült. - Továbbá ragaszkodom a díszkardjaimhoz, páncélokhoz és könyvekhez. Szükösen leszünk, de egy ilyen szoba megéri, nem? - teszem fel végül a költői kérdés, és mint az előbb, most is reménykedem abban, hogy nem mentem túl messzire.

Aztán a komolyabb dolgokra terelődött a téma. Személyszerint kicsit szűkszavúnak éreztem a válaszát a kérdésre. Mármint kíváncsi lettem volna a gondolatmenetére. Azonban ezzel jelenleg nem tisztelt meg, helyette kérdezett. Nem egyszerű dolgot, én is sokat gondolkoztam rajta, mire rájöttem. Megpróbálom neki értelmesen megfogalmazni, és nem is úgy, hogy hosszú monológot kelljen hallgatnia.
- Röviden összefoglalva...Kint sportoló voltam. A testemet már teljesen tönkretette a bent eltöltött idő, hogy azt folytatni tudjam. Edzőnek még fiatal vagyok, kevés tapasztalattal. Itt bent ugyanúgy tudom csinálni mint kint. Megélni is könnyebb belőle, ami azt illeti -nevetem el magam - Igaz, a harcrendszer kicsit más. Hülye swordskillek...Visszatérve. Nem tudom miért, de itt bent nyitottabnak tűnnek nekem az emberek. Kint 19 év alatt nem sikerült olyan mély kapcsolatokat építenem, mint itt. Pedig itt sem olyan mélyek még azok...Itt bent találtam embereket, akiket kedvelek, s reménység szerint ők ezt viszonozzák is. Valamiért úgy érzem, ez kint nehezebben menne. Itt jobban egymásra vagyunk utalva. Meg egyébként is, nem szebb itt bent? Csak nézz rá. Gyönyörű tájak, érdekes kalandok, s még érdekesebb emberek, vagy NPC-k. Valamint végre izgalmasabbak az ellenfeleim is...tudod, a páston nem igazán volt ellenfelem. Egy idő után unalmas úgy küzdeni.
Kifújom a még megmaradt levegőmet. Visszagondolva...ez összevissza lett.
- Ez kicsit összevisszára sikerült, elnézést. Nem vagyok hozzászokva, hogy monológokat vagy beszédeket mondjak. Ha valamit nem volt érthető, kérdezz nyugodtan. Bár az is lehet kihagytam valamit. Mint például azt, hogy nincs kint senkim. Ez se köt arra, hogy kiakarjak jutni. Árvaházban nőttem fel, onnan történt a „felfedezésem”. Aztán az edző lett a gyámom, hogy több idő jusson az edzésre. Azonban gyereket nem akart, ezért bérelt nekem egy albérletet. Ott éltem egy ideig.
Remélem ezzel segítettem neki kicsit megérteni az indokaimat.

- Ha más ágy nem fér be, ráadásul a tiéd is egyszemélyes, akkor majd nagyon összekell húzni magunkat. Viszlát intim zóna. - integetek nevetve a kezemmel. Akkor se hagyom magam. Látszik rajta hogy nagyon pirul, tehát csak elértem valamit. Nyerésre állok, húzom ki magam lélekben. Hiába dobálózik most már azzal, hogy pet ágy, meg ilyesmi. - Nem-nem. Nekem rendes ágyra van szükségem. Mondom, tökéletesen megoldhatjuk, ahogyan te is mondod, lemondásokkal. Nincs gondom a horkolással, sem azzal ha elmászkálsz. Ha rossz helyre mész, még meg is óvhatlak a veszélytől. - mosolygom rá bíztatóan. - Még ebbe is belemegyek! Nincs páncél. Megelékszem a karddal, de akkor legalább egy pajzsot is hozok mellé. Elférnek egymáson, nem foglalnak sok helyet.
A következő már nekem is sok volt kicsit. Nyelek kettőt arra, hogy meztelenül alszik, nagy valószínűséggel bele is pirulok, bár nem látom. Akkor sem vonulok vissza. Nevet. Biztos észrevette a pirulásomat, és azt hiszi győzött. Soha. Most felhúzom épp az orrom lélekben.
- Nem. - közlöm vele egyszerűen. - Nem viselek szemkötőt, zavar, és még véletlenül rossz helyre nyúlnék vakságomban. De megnyugtatlak, nem zavar a dolog. Alkalmazkodom. - viselkedem úgy, mintha nem érteném, hogy mi a problémája. Ráteszek egy lapáttal. - Én is aludhatok csak egy alsónadrágba, ha téged kényelmetlenül érint, ha rajtam több a ruha. Áldozatvállalás. - ismétlem direkt szavait. Remélem nem lövök túl a célon most sem. Bár azután amilyen messzire ő elment, nem hiszem hogy lehetne.

Miután elmondtam a történetem felpattant, s szinte gúnyosan mesél arról, hogy neki milyen jó volt kint, és hogy nem tud sajnálni, meg hogy ki akar jutni. Nem ilyen sorrendbe, de nagyjából ezt mondta. Látszik az arcomon is a megdöbbenés. Mi történt vele, miért változott ennyire meg a hangneme? Valami rosśzat mondtam? Nem sajnáltatni akartam magam, nem is úgy gondolok konkrétan az életemre mint ami sajnálatra méltó. Egyszerűen nem értem ezt...Biztos komolyan gondolja? Amikor arról beszélt, hogy volt kint élete, megakadt a hangja. Elbizonytalanodott. Miért? Túl sok kérdés. Nem gondolkodom addig ameddig nem tudok meg többet, mert még rossz következtetést vonnék le. Az pedig veszélyes. Akkor tudom megfejteni ezt, ha beszélgetek vele. Nem húzott fel amit csinált, csak egyszerűen nem értem, s ez zavar. Szeretném megérteni és megismerni. Nyugodt hangnemben válaszolok neki, ahogyan felnézek rá az ágyról:
- Örülök, hogy te boldog voltál kint. Ezesetben sajnálom, hogy bentragadtál. Nem azért meséltem el az életemet, hogy megindítson, vagy hogy megszánj, csak mert gondolom érdekel. Én szeretném meghallgatni a tiédet, ha elmeséled. Örülök, hogy ilyen sok öröm lesz benne. De ha visszaülsz, úgy kényelmesebb lesz. - mosolygom rá, s jelzem a kezemmel, hogy üljön mellém. Remélem kiderül valami a pálfordulásáról, abból amit erre válaszol...

Megérte még egyszer nyelni egy nagyot a végén, s kimondani azokat a szavakat. Amikor röhögve közölte velem, hogy mit szeretne, teljesen egyértelmű lett a győzelmem. Örülök neki, s jól szórakoztam egész idő alatt. Nem is erőltettem tovább a dolgot - hisz nem illik bántani azt aki már feladta - egy mondattal rövidre fejeztem be részemről a témát, ha nem akarja folytatni.
- Pedig már beleéltem magam...most feldolgozni ezt a vereséget és veszteséget...szörnyű.

Aztán a másik téma. Itt nem tudom mi van. Nem értem mi váltotta ki belőle ezt a pálfordulást. Talán az, hogy azt hitte sajnáltatni akarom magam? De most már tudja, hogy ez a helyzet, nem lehet ez a probléma. Esetleg rossz emlékek? De most mondja, hogy "tökéletes" élete volt kint. Azt nem hiszem, hogy ennyire zavarná a maradni akarásom. Azért örülök, hogy mégiscsak azt mondta, érdekli az életem. Jólesett hallani. Figyelem ahogy felül az ágyra, s nekitámaszkodik a falnak. Még mindig ugyanazt mondja, mint az előbb. Elég ránéznem, látom, hogy szomorú. Pedig nem értek az emberekhez. Nem lehet ennyi a történet, egyértelmű, hogy valamit titkol. Kicsit rosszul esik, hogy így válaszol az én nyitottságomra. De megtudom érteni. Biztos csak idő kell neki...Nem tudom nem észre venni a dacot se rajta. Nem értem mitől van. Mint mondtam... nem értek az emberekhez. Ez irritáló, hogy emiatt a jeleikből se értek. Kockáztatok, s kertelés nélkül, őszintén elmondom neki amit gondolok. Lehet bolond ötlet, hisz az előbb se viszonozta az őszinteséget és a nyíltságot, de én ilyen vagyok. Legalább megismer.
- Még mindig jó ennyi pozitív dolgot hallani. Nagyon ügyesen oszthattad be az idődet, hogy szabadidőt is volt mellé. Nekem ez nem jött össze, de ami azt illeti engem nem is érdekelt, hogy legyen szabadidőm. Most pedig őszinte leszek. Úgy érzem ez messze nem a teljes történet. Most beszélünk először, teljesen megértem, ha nem akarod velem megosztani. Nem baj, majd talán egyszer. Remélem tudod, hogy ahogyan téged is érdekelt az én életem, úgy engem is érdekel a tiéd. - mosolygok rá. Remélem látja rajtam, hogy nem sértődtem meg emiatt, vagy semmi ilyesmi. Esetleg a mosolyomban észrevehet egy picike szomorúságot. Erről se ő tehet, nem várhatom el minden embertől, hogy rögtön úgy viszonyuljanak hozzám, mint én hozzájuk. Aztán most jön az a rész, hogy Kiwi mit érez. Csak remélni tudom, hogy tényleg nem ennyi a történet, mert ha igen, akkor most nagy bakot lőttem, s a bizalmatlankodásommal nagy valószínűséggel elástam magam nála. De nem lehet ennyi. Érzem, hogy nem csak ennyi.

Chariton, Chariton, szegény Chariton. Honnan is tudhatná szegény, hogy mikor kell kicsit tovább kérdezni és mikor kell abbahagyni? Hisz talán még azt is kiszedhette volna újdonsült ismerőséből, amire igazán kíváncsi volt, vagyis a múltjára, amit a lány már első ránézésre is annyira őrzött. Szegény Chariton. Azt sem tudta mit mondjon most. Nem akart eltérni az előző témától annak ellenére sem, hogy ő zárta le, belenyugodva abba, hogy ma nem fog kielégülni kívánsága. Innen ahonnan én nézem eléggé úgy tűnik, mint aki már megbánta eme tettét. Persze a bánat előtt, annál a bizonyos csúnya nézésednél ott volt benne a félelem is, hogy túlfeszíti azt a bizonyos húrt. Nem csak ennek hatására mondta, hogy talán egyszer, de az biztos, hogy megkönnyebbült miután Te - nagy valószínűséggel ennek hatására - váltottál arról a bizonyos "éles pillantásról". Pedig milyen kíváncsi rád ez a szerencsétlen. Talán ez volt a mondat, ami annyira felkeltette a figyelmed?, hogy érdeklődik irántad? Szegény Chariton. Ezt sem fogja megtudni. Sem az érdeklődést, sem azt, hogy melyik mondat volt az. Legalábbis ha te nem árulod el neki. Nem hinném, hogy gondolkodott a válaszon, mielőtt rávágta:
- Nem. Igenis szükséges foglalkozni azzal ami volt. Tekintve, hogy ez is egy módja annak, hogy megismerjük a másikat, eléggé fontosnak érzem...De az is érdekel, hogy szerinted akkor mit tudunk kihozni a mostani helyzetünkből? - mosolyog rád, szerintem őszinte érdeklődéssel. Eléggé egyértelmű okokat tekintve, nem hinném, hogy tévednék az indokait illetően. Szóval könyveld csak el nyugodtan, nem gúnyból kérdezte és nem is cinizmusból, hanem őszintén, kíváncsiságból.