Volupta szörnyaréna

Az információ még nekem is új volt, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy vannak jobb kovácsok. Például arról sem tudok, hogy lenne nálam jobb T3 potion főző, pedig még hét tier szint hátravan... Bár az is igaz, hogy igazából több energiát fektetek bele a növények felkutatásába, és a potionok kikísérletezésébe, mint amennyit a PvP harcokba, főleg, mert egyre nehezebben találok magamnak ellenfelet. Na jó, az is igaz, hogy az utóbbi időben túl sokat gondolkozok a bossokon, mert szeretnék bizonyítani, hogy nem kell ahhoz hétszentségnek lenned, hogy képes legyél csapatban dolgozni. Az előző bosson működött, kérdés, a következővel hogyan lesz. Főleg azután, amit Malcolmmal is megbeszéltünk.
Szavaimat egy ölelés követi, s én is viszonozom a gesztust. Észre sem vettem, hogy mennyire fontos lett nekem a lány. Így, most, hogy végre őszintén el tudtam mondani neki, ki is vagyok valójában, s még így is kitart mellettem, olyan, mintha csak még közelebb került volna hozzám. Ez azért elég fura, mert a lány éppen csak a mellemig ér fel, hiszen nem vagyok valami alacsony, főleg nem a magassarkúimmal. Összeborzolom kicsit a haját, s elmosolyodom.
- Vállalom a bajt. És köszönöm, hogy elmondhattam neked. :3 – érezhetően megkönnyebbültem, talán annak tudatában, hogy nem fognak megutálni. Ezek után nem kergettem el őket magamtól, akkor később sem fogom. Ez pedig fura, mert régen még egyáltalán nem állt szándékomban ténylegesen összebarátkozni velük. De valamiért így alakult. Nem vagyok egyedül én sem, ez pedig isteni érzés.
- Tényleg annyira béna lenne a front? Úgy értem... amikor Hinari volt a parancsnok, nekem úgy tűnt, hogy tök alaposan felkészült... és mindenki a legjobb formáját hozta. – elengedem a lányt, majd tovább sétálok az ösvényen. Még mindig kell egy bölény. Természetesen nem védeni akarok senkit, de nekem tényleg tisztára pozitív volt az első boss, amin ott voltam. Még kiburkolni sem kellett senkinek. Ennyire keveset láttam volna Aincradból?
- Hát azt megértem... én sem adok a katyvaszból senkinek. Mások bajba kerülhetnek miatta. Meg vannak sokkal jobb receptjeim, például olyan is, ami nem csak gyógyít, de gyorsít is. Azoknak sokkal több értelmük van. – fejcsóválás, holott pontosan tudom, mire jó egy ilyen potion. Ezért nem kerülhet csak úgy bárki kezébe. Jobb is így.
- Igen, a téglás... Atoru nagyon jól játszott, de nem tudott átverni. De azt hiszem, értem, mire gondolsz. Ezért lenne jó, ha lenne valaki, aki összetartaná az embereket... nem kell, hogy a két csoport egymás ellensége legyen. A játékosoknak vezető kéne, aki átlátja a dolgokat teljes valójukban. De azt hiszem, ez lehetetlen. – szép és jó az idilli, utópikus világkép, de nem hiszem, hogy lenne erre alkalmas ember. Még én is nehezen fogadnék el csak úgy akárkit magam felett.

Kissé elvörösödök a mondatára, hiszen valóban valami ilyesmi képet képzeltem el. Talán rosszabbat is. Ami meg a börtönt illeti, hallottam valamiféle börtön kristályról, de sohasem láttam olyat, és engem sem fenyegetett senki vele. Szóval ez olyan, mint egy legenda, amire semmi kézzel fogható bizonyíték nincs. Legfeljebb nyomtatott, a Guide Bookban. Még sem láttam börtön kristályt soha.
- Igazából attól féltem, hogy azt gondolod, ki akarlak használni. – ami azt illeti, az eredeti szándékom az is volt. De valahogy változott. Tudok Shuura számítani, és tudatni akarom vele, hogy ő is számíthat rám, ha valamiben szüksége van rám.
- Kazuma gyenge lenne? o.o – ismerem a nevét, és a tetteit, meg állítólagos tetteit, meg láttam is egyszer, és nem tudom, mi igaz a pletykákból, meg mi nem. De egy kis kuncogást én is megejtek. Nem Kazuma okán, hanem az olyan pasik miatt, akik olyanok, mint ő.
- Igen, az tényleg mindig vicces. Néha olyan morcik, hogy nem lehet őket komolyan venni. Mondjuk én inkább a határozott fiúkat kedvelem. Kevesen tudnak irányítani. Meg mindig a külsőm alapján ítélnek meg, ezért hamar csalódnak. ._. – felsóhajtok a végén. Nagyon sok olyan ismerősöm van, Aincradban, és azon túl is, akikre ráillik ez a jellemző, amit most Shuu is elmondott.
- Éppen ez a baj, hogy mindenki mindenki ellensége. Gyakorlatilag nekem is úgy kellett megalázkodnom Szophie előtt, csak hogy elmehessek bossra, mert azt hitte, biztosan csak rosszat akarok, mert fúj fúj, vörös indikátor. Sokkal könnyebb lenne, ha mindenki belátná, hazugságban élnek már három éve, és hogy van választásuk. De azt hiszem, sosem találunk olyat, aki képes lenne mindkét csoport érdekeit egyenlően képviselni. Pedig jó lenne... – sokkal, de sokkal egyszerűbb lenne. De ugye, azt hiszem, ez túl nagy kívánság.
- Apropó, fiúk... – visszakanyarodok az előző témára. Jól emlékszem arra az alkalomra, amikor felnőtt dolgokról beszélgettünk, s minden bizonnyal megvolt az oka rá, hogy ilyesmiket kérdezett. Azt hiszem, az volt az a nap, amikor felismertem, hogy testvéremként szeretem Shuut. Mert még én sem beszélek ilyenekről csak úgy akárkinek.
- Van valami fejlemény? Valaki a kilátásban, ilyesmi. – a távolban mozgást észlelek, szóval bizonyára egy újabb vad lehet ott. Remélem, bölény, kéne az a jelvény.

Észreveszem a mozgást a távolban, s amikor megpillantom, mi az, akkor nagyot nyelek. Ez a bölény hatalmas! Csak egyszer fogtam ezelőtt ilyet, és az se volt egy kis jószág, ez viszont még annál is testesebb. Jelzem Shuunak, hogy mindjárt jövök, s végül nekirugaszkodok a feladatnak. Megérinteni a bölényt. Ez annyira nem is egyszerű, hiszen semmiképpen sem szeretnék a szarvai útjába kerülni. De Shuunak igaza van, valóban a torony körül ólálkodnak, s most is afelé indul meg. Végül, mielőtt még eltarolna, a levegőbe ugrok, hogy amikor földet érek, akkor éppen csak meg tudjam érinteni a farkát. Ez pedig éppen elég. A rendszer kiírja az új jelvény üzenetét, a bölény pedig fut tovább, a szabadban.
Kicsit lihegek, amikor visszasétálok Shuuhoz, kitartásra ugyanis elég keveset raktam, igaz, az új rendszer miatt most két szintlépésnyit is erre áldoztam. Jó előre megterveztem az egyes szintjeimet, amit persze azonnal megváltoztatok, ha tudom, komolyabb felszereléscserére számíthatok. Ezt sokan talán feleslegesnek tartják, de én viszont egyrészt remekül elszórakoztatom magam, amikor épp nincs vendég a szalonban, másrészt pedig sokkal jobban felkészülök a saját dolgaimra. Jobban ismerem a saját hátrányaimat, ami nem feltétlenül egy rossz dolog.
- Hűh... láttad, milyen nagy volt? *.* Egy pillanatig azt hittem, hogy el fog ütni. - tényleg olyan volt, és ha nem ugrok fel időben, akkor simán keresztül megy rajtam. Persze, ha ezután nem zaklatod, akkor úgy sem támad neked. A bölények ilyenek. Meg egy kicsit ijesztőek, amiért ilyen nagyok.
- Rendben... köszi, hogy elmondtad. Igazából van is valaki, aki valahogyan felfedezte a céhet, és fenyegetőzik. De persze nem nekem, mert nem tudja, hogy tag vagyok. Sikerült azt a személyt megtalálnia, aki a legkönnyebben sarokba szorítható. És még a nevét sem tudom. ._. - természetesen a kettőt nem sikerül összekapcsolnom, Kazumát, valamint azt, aki fenyeget minket. A hasonlóság a kettő között azonban egyértelmű. Shuu azt mondja, Kazuma is olyan ember, aki szeret másokat zsarolni, valamint Cellindir is egy ilyen helyzet áldozatává vált. Pedig ha időben szól, akkor rengeteg problémát megelőzhettünk volna. Bár megfordul a fejemben, hogy ezt talán már nem kellett volna elmondanom Shuunak. De már úgyis késő.
- Ohó! Na és... legalább a nevét elmondod? Meg hogy milyen ember. Semmit se meséltél róla. - magándolog, vagy sem, egy kis faggatózás sosem árt. Aztán előhalászom a teleport kristályomat. Jöhet a következő szint.
- Még három csirke kell... - valami hihetetlenül nehéz az a jelvény. >.< Nagyon sokszor nekifutottam, de mindig csak félig lett meg. @_@