Danathan Y'terion (Daniel Noriet)

ADATOK
Név:  Daniel Noriet
Danathan Y’terion
Nem: Férfi
Kaszt: Harcos
Kor: 24

KÉPESSÉG
Selyemszaggatás: Aktív képesség. Ha az aktiválástól számított első támadás sikeresen talál, a játékos azonnal ellenfele háta mögé teleportál, megérkezéskor háttal az ellenfelének. Ha azonban a támadás nem talál, a képesség elenyész. Lehűlési idő 3 kör.

KINÉZET
Daniel a huszonötödik életévéhez közeljáró fiatal férfi. Feltűnően magas, 199 centiméter, így könnyen kimagaslik a tömegből. Bár szülei két náció jegyeit is keresztülörökítették benne, mégis inkább az apjai génjei, a keleti vonások lettek dominánsak az évek során. Arca ovális, lágy vonású, álla kerek. Ajkai vékonyak, az alsó épp csak egy leheletnyivel vastagabb. Orra egyenes, minden hibától és forradástól mentes. Homloka magas, ám hollófekete haját rendszerint előresöpri, hogy takarja. Szemei (eredetileg) zöldek –anyja szavaival élve – már gyerekkorától kezdve sólyomtekintetűek. Összességében kevés érzelem tükröződik rajta, mintha egy kőszoborból faragták volna ki, mimikájának legapróbb rezdülését is próbálja elfojtani. Haja egyenes, s még ha kinézetével kapcsolatban mással nem is, a frizurájával szeret törődni. Vállai szélesek, dereka karcsú, testalkata arányos delta. Felépítése inkább harcedzettnek mondható.

ELŐTÖRTÉNET
Daniel Noriet a katonaporontyoktól semmiben sem különb módon cseperedett fel. Apja – nevét személyes és hivatali okokból nem közölhetem, legyen most csak Ebenézer-sama – révén sokat kellett utazni, ha egyik bázisból a másikba rendelték. Magas pozíciójára és személyiségére való tekintettel kifejezetten a munkájába forduló férfinek volt mondható, emiatt Daniel már karonülőként is szorosabban kötődött anyjához. Anyja, leánykori nevén Fabrice Noriet, irodalomtanár, főállású anya. Noha egész életében utazgatásra kényszerült, a gimnázium második felétől Európában élt anyjával – mégpedig éppen Franciországban, Párizsban, édesanyja szülő városában – ám ekkor sem fordított hátat családfája japán felének. Kifejezetten vonzotta minden, ami kicsit is misztikusnak, mitologikusnak vagy varázslatosnak volt mondható. Fantáziáját eleinte a gyerekágyban hallgatott japán esti mesék táplálták míg később, tinédzserkorában, az akkor teret nyerő és hódító „fantasy” könyvek és játékok ragadták magukkal. Imádta őket. Családja, és a költözések okozta rendszeres elszakadások a környezetétől tökéletes célpontjává tették az iskolai szekálásoknak. Bár éles eszének, jó atlétikai és kommunikációs adottságainak köszönhetően populárisnak iskolásnak számított, néhányan így is rendszeresen kipécézték, legyen az a suli futball-kapitánya, a diákelnök vagy a carnegie-i ösztöndíj nyertese. Hideg tartózkodása és rendszeres elmerengései nem segítették elkerülni a támadásokat, sőt még tanárai – később pedig főnökei – nemtetszését is kiváltották. Ebben segítették a fantasy könyvek és játékok a kiteljesedését. Ott senki sem piszkálta, ha mereng, álmodozik, netán olyan valóságban nem létező dolgok és célok teszik boldoggá, amiket a többiek meg sem érthetnek. Továbbá, hogy valamelyest megtapasztalhassa a hétköznapi életében is a fantasztikus kalandokat, számos extrém- és küzdősportot kipróbált. Végül sikerült háromra csökkentenie a választását: egy japán autentikus harcművészeti iskolára, ahol kardforgatást tanult, egy thai-box edzésre és a falmászásra, amiket mindmáig folytat.
A gimnázium végével egyenes út vezetett az egyetemre. Eredményei, értékelései és esze alapján nyugodt szívvel válogathatott, s hosszas hezitálás után az orvosi pályát választotta. Az elhatározás minden várakozását beteljesítette. Intellektuális éhségét itt végre kielégíthette a magas fokú tanulmányokkal, és hála családja – azaz apja – kimagasló keresetének, semmilyen költség nem jelentett akadályt.
Harmadévesként történt meg vele a sorsfordító eset. Patológiára készült fel az kar, s csak kevesen tudták, hogy ez alkalommal valami egészen komikusat fognak látni. Előző éjjel Daniel – egy fogadás miatt – beszökött a kampuszra, és metánnal töltötte meg az órai boncolásra szent holttest gyomrát, majd légcsövét üveggyapottal torlaszolta el. Bár a filmekkel ellentétben ő semmilyen robbanást nem várt, azonban pusztán a szagtól eltorzuló prof arca és elégséges jutalom. Bár a merénylet nyilvánvaló volt, úgy egyeztek meg fogadótársával, hogy nem nyomják fel egymást, hisz a lényeg, hogy nevessenek és feltehessék a tanárt a youtube-ra.
Bizonyára sejthető volt, hogy a dolgos mégsem zárult ilyen könnyedén. A prof háromnegyed órás szájhabzásos tajtékzása után a srác, akivel Daniel fogadott – nevezzük Seifernek -, tehát Seifer még mindig a röhögéstől fuldokolva beköpte Danielt, aki így azonnal a rektor elé került. Bár mindenki által megkérdőjelezhetetlen esélyese volt a vörös diplomának, egy ilyen kihágás, mégpedig jófajta mentség nélkül, megengedhetetlen és elnézhetetlen volt egy olyan nívós iskolának.
Danielt kicsapták. Apja dühöngött. Anyja vigasztalta és bizonygatta, minden rendben lesz. Pár nap elteltével apja bejelentette, hogy elintézte Dany felvételi kérelmét a seregbe. Bizonygatta minden rendben lesz. Anyja dühöngött.
Ebenézer-sama erős akaratú férfi – Daniel ezt tőle örökölte -, hamar elérte, hogy az ő döntését válasszák.
Daniel 28 hónapot bírt ki a seregben. Rohamlövész kiképzést kapott. S mivel ezen időszak többnyire unalmas tanulmányokkal, gyakorlatokkal, néhány deviáns szabályszegéssel és eltávval, illetve hosszadalmas bevetésekkel telt, így most nem is untatok vele senkit. 28 hónap után Daniel úgy döntött nem bírja tovább, megszökött. Anyjának hagyott egy búcsúlevelet, melyben megírta, hogy a korábbi levelezésük alapján – melyben Fabrice döntésre és lépésre sarkallta kicsi fiát – elhatározta magát, hogy eltűnik egy időre, míg megtalálja magát.
A lehetőségeihez mérten próbált nyom nélkül élni. Nem használt hitelkártyát, eldobható gagyi telefont vett, a szomszédjától lopta netet , ezt a trükköt lakótársa Alice mutatta, akivel együtt élt az aseda-i lakóház harmadik emeleti lakásában, Svédországban.
A mindennapjait ez időben az újságírás töltötte ki, álnéven publikált néhány kisebb országjárta magazinba. Kultúra, filmkritika és könyvbeszámoló témákat pedzegetett. Stílusa kihívó volt, enyhe humorral fűszerezve, éppen amilyen a svéd vérmérsékletnek kellett.
Egy nap Alice érdekes csomaggal érkezett haza. Geek és fantasy fanként élt halt a szerepjátékokért és a technológiáért, ez a szerzeménye pedig a kettő tökéletes szerelem gyermeke volt. Nerve Gear. Az eszköz, amivel a fantázia valósággá válhat. Amivel a saját bőrén tapasztalhatja minden játékos a félelmetes kalandok okozta borzongást. Ahol végre egérrel kell jobbra-balra klikkelni. Ahol végre nem kell belebújnod egy hős bőrébe, mert te magad lehetsz az a hős.
A csomag kissé sérült volt. Természetesen Alice nem a tiszta úton jutott hozzá a készülékhez, neki mindig megvoltak az ilyen dolgai, s hozzá a megfelelő emberei.
Alice kérése az volt, hogy a szerver-nyitás napján Daniel próbálja ki a játékot, hogy aztán első kézből írhasson véleményt egy magazinba, ezzel is segítve a játék terjedését. Azzal azonban nem számolt, hogy végzetes csapdába taszítja ezzel barátját...
A karaktergenerálás során a múltjára való tekintettel a harcost választotta, úgy gondolta ezt éri a legkevesebb hátrány, ugyanakkor elméleti ismereteit és képességeit talán itt tudja leginkább kamatoztatni, harcművészeti tanulmányait figyelembe véve. Ezenfelül pedig csak próbának szánta az egészet, nem több mint nyolc, talán 10 óra játéknál, hogy megírhassa az anyagot.

A játék első néhány küldetésén olyan könnyen ment át, mint kés a vajon. De amennyire tudott figyelni a többi játékosra, senkinek sem okozott nehézséget. Amennyire tudott figyelnie. Bár mindig is büszke volt arra, hogy érzelmei leolvashatatlanok arcáról és, hogy kiváló analitikai beállítottságának köszönhetően még a legapróbb részleteket is kiszúrja, ez a játék az első perctől magával ragadta, elkápráztatta, emiatt pedig számos olyan kérdés sikkadt el a szeme előtt, ami a cikk megírásához vitális. Visszavett hát a tempóból, leült egy padra, behunyta a szemét és hosszas, könnyed sóhaj kíséretében kifújta a levegőt.
Százszor elkezdte fejében a jellemzéseket megírni, de mindannyiszor elvetette. Akárhogyan is próbálta egyszerűen nem tudta visszaadni szavakkal azt az érzést, amit a Sword Art Online nyújtott. Pusztán az, hogy érzi maga alatt a padot, holott tudja, valójában nincs is ott. Megannyi illatkavalkád leng a levegőben...sőt ott a szél megfoghatatlansága és a napfény melege, amitől egykettőre olyan valóságossá válik a játék. Pusztán ezek megérnének tizenöt-húsz nyomdaflekknyi elemzést, felhasználói vagy technikai szempontból egyaránt, és akkor még nem is tartanánk a játéknál magánál.
Figyelte a rohangászó embereket. Bármelyikhez odasétálhatna, beszélhetne velük, megérinthetné őket. Nem korlátozódna a beszédkincse vagy a cselekedete egyetlen előre meghatározott opcióra, minden önmaga lenne, a legteljesebb valója, a legvalótlanabb testbe zárva.
Bár nehezen tudta megállapítani az időt, feltételezte, hogy a játék ideje közel egybeesik a valósággal, így nagyjából még két órát töltött el, ezúttal jobban figyelve a játékot felépítő elemekre.
Éppen egy másik játékos segítségével vitték be a halálos csapást egy farkasnak, mikor ráeszmélt, hogy a napkorong már elérte a horizonton magasodó hegyeket és karmazsinvörösre festette az égboltot.
- Nekem lassan ki kell lépnem, adjuk le a küldetést, aztán folytassuk a hétvégén – mondta Danathan Zaka-sannak.
- Oké! Habár el nem tudom képzelni, hogy egy percre is kiszálljak ebből a játékból. Totál jó buli. Szerintem még maradok is egy kicsit.
- Te tudod. De nem fogsz tudni száz szintet végigcsinálni egy éjszaka alatt – vonta meg a vállát, majd elfordult a túlontúl lelkesedő másiktól.
- Használjuk ezeket itt, akkor gyorsabban visszajutunk – emelt fel Zaka-san a saját Hazatérés Kristályát.
~Tényleg! Olyan élethű, minden percben elfelejtem, hogy használhatok ilyeneket.~ dorgálta magát, majd előhalászta saját kristályát és követve Zaka-san mozdulatait, aktiválta.

A boltos előtt még váltottak néhány szót búcsúzóul, miközben felhelyezte karakterlapjára az újonnan vett egyszerű, olcsó katana szerű fegyvert.
De mikor rábökhetett volna a beállításokra, hirtelen különös jelenség sorozata ragadta meg a figyelmét. Előbb a levegő változott meg, sűrűbb lett, majd a hangok tompultak el, s váltak olyanná, mintha egy kút mélyéről hallgatózna, legvégül pedig hibaüzenetek lepték a főtér környezetét.
Ami pedig ezután történt, az leírhatatlan.
Kayaba Akihiko, a játék és a Nerve Gear feltalálója jelent meg előttük. Ám nárcisztikus megnyitóbeszéd helyett – amire az elején Danathan számított – egy igazi halálítéletet hallgathattak végig. Miután a köpenyes figura eltűnt, pillanatokig senki nem mert még csak megmozdulni.
Ezután viszont felgyorsultak az események. Danathan bárhová kapta a fejét mindenhol felfordulást, páni félelmet, elharapódzó agresszivitást látott. Sokan körülötte összeestek és sírtak, mások káromkodtak, voltak akik megpróbálták a környezetüket rombolni. De a legtöbben – és talán ez a legrosszabb – a rendszerben keresték a tréfa magját. Felnyitották a „support” ablakokat és lázasan keresték a magyarázatot. Átnyálazták töviről-hegyire az első lépések útmutatót egészen a gyakran ismételt kérdésekig. Az ő üveges tekintetük volt a leghátborzongatóbb. Mert Danathan ebből tudta, hogy a mondottak teljesen igazak. Nem tréfa. Nem tudnak kilépni. Csapdába estek.
Csak ekkor vette észre, hogy remeg. Annyira össze kellett szorítania az öklét, hogy a körme a húsába mélyedt, mire újra koncentrálni tudott. Ekkor az első, ami eszébe jutott Zaka-sama volt. Az egyetlen viszonyítási pont, ebben a felfordult káoszban. Körbeperdült, de sehol sem találta. A játékosok legnagyobb hányada ekkora teljesen elvesztette az eszét és kontrollálhatatlan lett. Mindenki rohangált, keveseken látszott csak, hogy határozott útiránnyal tennék.
Dan megpróbált keresztbe átvágni a tömegen, hogy egy közeli szökőkút peremére mászhasson, hátha onnan kiszúrja egyetlen ismerősét – habár még talán ez is erős szó, 20 perc együtt játszás után, de mi mást tehetett volna.
Ahogy felkapaszkodott a nyirkos, art nouveau stílusú díszkőpárkányra vette csak észre mennyire gigászi méretekkel rendelkezik ez a világ. Bár már korábban is tapasztalta, hogy szinte bejárhatatlan távolságokkal rendelkezik, de ez eddig nem látta ezt a rengeteg játékost egy helyen. Ha ennyi felhasználónak képesek voltak ilyen méretű és minőségű tartalmat...ebbe bele sem bírt gondolni. De erre most nem ért rá. Megrázta a fejét és újból keresni kezdte. Végre kiszúrt egy ismerős foltot a tér túl szélén, a város falán. Leugrott a szökőkútról és futva iramodott meg arra, amerre Zaka-samát látta. Mikor odaért, remegő térdekkel lassított. Zaka arcán is az a hasonló üveges tekintet volt. Ujjaival maga előtt sikálta a levegőt, ahogy az opciók és a súgó képernyője között navigált. Szája hangtalanul járt.
- Zaka! Gyere le onnan!  - Kiáltott rá, de mozdulni nem bírt.
Zaka-sama felnézett. Egy pillanatra mintha mosoly futott volna át arcán. Majd újra visszasüppedt a hitetlen közönybe.
- Hehe...Jó vicc mi?! Hehehhheeeee
Danathan nem akarta elfogadni. Nem mert megmozdulni, de tudta, ha nem tesz valamit annak végzetes következménye lehet. Bár a tudatával nem tudta elfogadni, hogy egy játékon belül akárminek is végzetes következménye legyen, de a megérzése, egy apró hang a lelke mélyén mégis ezt súgta.
- Oltári a krapek, nem?! Azt hiszi ő egy Isten! Háááááheeheheheee
- Ne csináld Zaka... – préselte ki Danathan a fogai között állatias morgással.
- De az én eszemen nem jár túl. Majd én megmutatom neki. Ha nem tudok kilépni így...
Csak egy gondolat. Egy elhatározás szükségeltetik ahhoz, hogy egy emberi élet megváltozzon. Mondjuk az, hogy egy fogadás erejéig valaki betör az egyetemi kampuszra, hogy metánt pumpáljon egy holttestbe. Észre sem veszi, mindjárt összesodorja az élete egy Nerve Gearrel. Pedig most akár orvos is lehetne. Csak egy elhatározás. Vagy mondjuk egy olyan, hogy egy kőfalon állva, hátralendíted a súlypontodat a sarkaid mögé, megbillensz, tested vektora visszafordíthatatlanul is megindul a zérus tengely felé.
Egy pillanatig tartott, de abban a pillanatban Danathan a fehérizzásig kristályosodott lelkét jeges markok tépték szét és olvadtak szét újra.
Nem halott mást, csak a hisztérikus nevetést, ami aztán halálsikolyba fordult.
Mielőtt valójában megbizonyosodhatott volna arról, hogy Zaka-sama meghalt, hogy tényleg meghalt, s nem éledt-e újra a kezdőpontot, ahogy az egy átlagos RPG játékban történt volna, elszaladt.
Kezével olyan erősen szorította kardjának markolatát, hogy elfehéredetek az ujjai, de csak futott. Minél messzebb akart távolodni attól a helytől, ahol Zaka meghalt. Nem ismerte, még csak azt sem mondhatná, hogy kedvelte volna. De ő volt a tanúbizonyság, hogy ez már nem egy játék. Az ő halála indította el az élet felé.
Átrohan a városkapu alatt, erősen zilált, érezte, hogy izzadt, holott tudta valójában az ágyában fekszik és mostanra talán Alice is felismerte, hogy valami nincs rendben. Megacélozta magát és keresztülvágott a mezőn. Fogalma sem volt hová tart, de minél messzebb akart kerülni, amíg kigondolt valamit.
Egy farkas ugrott az útjába. Egyetlen kecses mozdulattal vonta elő kardját.

//Ha lehetséges, beépítenék egy egyedi karakterisztikát. Ahogy a történetben írtam, enyhe sérülése van a Nerve Gear-nek, ez pedig abban nyilvánul meg, hogy Daniel karakterének, Danathannak a szemszíne mindig változik, a hangulatainak árnyalatait adja vissza. Semmilyen játékbéli előnnyel vagy hátránnyal sem most, sem a jövőben nem fog járni, pusztán színezőelem//