Re: Hot pink..

by **Mirika** Szer. Ápr. 29 2015, 14:40

Működött az elképzelésem. Persze, hogyne működött volna, a fölényem egyértelmű volt. Én voltam az erősebb, az ügyesebb, a gyorsabb, talán a kitartóbb is. Hozzám képest Yui-chan egy semmi volt, és ezt most nem csak harcosként értettem, de emberileg is. Felfordult a gyomrom tőle, most hogy szembesítettem a tetteivel, már sajnálja, de amikor összetörte minden lány szívét, akivel összefutott, az biztos nem viselte meg egy cseppet sem. Ahogy most is leplezetlenül bámulta a melleimet, és képes volt egy undorító, perverz visszaszólásra is. Hátranéztem a vállam felett, úgy csavarodtam, hogy láthassam az égnek meredő férfiasságát, ami a fenekemtől maximum 20 centire lehetett, talán még sokat is mondok.
- Ohó, csak nem azt szeretnéd, ha meglovagolnálak? - kérdeztem gúnyosan - Mit adnál érte, hogy hátrébb csússzak, hmm? - provokáltam tovább elnyújtott, incselkedő hangnemben - Abban amúgy igazad van, hogy nem ülni szeretnék a hasadon, hanem állni és ugrálni rajta - folytattam a szememet forgatva, miközben azt néztem, ahogy vergődik alattam, és próbál kiszabadulni. Cserébe szorosabbra húztam a combjaimat a dereka körül, bár az én lábszáramat is égette a talaj már, de az alsó ajkamba harapva tűrtem a forróságot. Biztosan jobban viselem nála, elvégre lány vagyok Rolling Eyes

Aztán megragadtam a csuklóját, és ott is tartottam, ahová nyúlt, miközben ő próbált eltolni magától. Az ereje elég jelentős volt hozzá, hogy elmozdítson és kibillentsen, de még mielőtt bármi történt volna, léptem és megrántottam a karját, miközben én lefordultam róla, abban reménykedve hogy a hasára tudom fordítani, és a hátára ülhetek fel. Na, az egy "kicsit" kellemetlenebb is lenne számára, ráadásul nekem is jobb esélyt adna arra, hogy kikapcsoljam a melltartóját. A tűzmicsodákra rá se hederítettem, az én sebességemmel, ha kell, gyorsan ki tudtam volna végezni egy ilyen sok darabból álló, egyenként gyenge mobcsoportot. Elvégre ha ennyien vannak, akkor nem jelenthetnek nagy kihívást egyenként.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Május 13 2015, 21:11

Megint egy értelmetlen kérdés, sőt kettő is. Kissé elfordítottam a tekintetem, hogy jobban szemügyre vehessem a kőzet fölé terpeszkedő lányt, ahogy testem leszorítja, a hullámzó forró levegőben. Szánalmas, de egyben jó is. Csak rosszul játssza az igazság osztó szerepet a helyzetben. Előnyben van mindenesetre és a győzelemtől is karnyújtásnyira van, vagy ahogy én attól, hogy hátrébb csússzon. De a hely többszörösen sem volna megfelelő, egy ilyen malőrre, és azzal is ütközik, ami vagyok. Könnyű elképzelni, ahogy a hasamon ugrál, de ugyanígy, ha nem lábbal ugrál azt is.
- Jelen esetben egy melltartót - mondtam egyfajta válaszként kérdésére, az egyenlő a feladással, de legalább előre éghetek, még a pokol tüze előtt. Első kérdésére felesleges lenne válaszolni, úgyis egyértelmű. A hátam felől viszont már egészen érdekes érzés cikázik fel, ami jelen esetben cseppet sem segít se a higgadt gondolkozásban, sem abban, hogy nyugton maradhatnék. Taszítottam egyet puha fogáson, de a beleadott erőt kellőképp saját hasznára fordította. Ugyan éreztem, hogy fordul a világ, de jobbára, ha nem figyelt rá, ú is egy igen kényes szituációba kerülhetett. Szabaddá vált derekamból, lábaimmal igyekeztem kigáncsolni az övét, hogy mellém zuhanjon le a kövezetre. Ha láttam erre némi esélyt, úgy kis csuklójából, durván kirántottam kezem, és még visszafele lendülettel, magamhoz ölelném/szorítanám Rolling Eyes

Ugyan egy egészen már eddigiektől eltérő érzés fogadhatott, hisz sikerült a hasra fordítása, és még a kard is közel fél karnyújtásnyira van. Ahhoz, hogy most eltaláljam vajmi esélyem sincs, csak egyben bízhatok, hogy a képsorozat, ami lezajlott előttem, megtörténhet. Úgy bele is fogtam a megvalósításba és rátettem kezem ciciére.
Cselekedet közben halkan mormogtam neki - Az azért lényegesen viccesebb lenne, de mégis mit csinálunk mi? Játszadozunk, és újból csak kárt teszek, benned.. sajnálom, ezt a játékot lehetett volna egy egészen más helyen, nem közönség előtt, és nem ilyen háttérrel - a végét az hallásképesség nélkül biztosan nem érthette olyan érthetetlenre halkítottam beszédem, hisz testébe úgy kapaszkodtam, mintha utolsó mentsvár lenne, a tűzfolyó szélén.

Amin még a hallás segíthet, vagy a látás, a Tűz ivadékok eltűntek a lávában, mind, és jelenleg ott várakoznak valamire. Egyetlen lávalény bukkant elő, fetrengő párosunktól alig nyolc méterre., háta mögött, a továbbra is légúti panaszokkal küszködő lángóriással. Fuldokló, krákogó, sipító röhögésétől volt terhes a lohán bugyborékoló lávatenger.

by **Mirika** Vas. Május 17 2015, 13:11

Feladná a harcot azért, hogy megdughasson? Miért is nem lepődök meg? Nyilván semmi értéke sincs ennek a párbajnak, sem pedig a fiún csüngő melltartónak, maximum annyi, hogy felbőszítjük vele ezt a nyomoronc tűzszörnyet, akit aztán együttes erővel úgyis leaprítunk simán. Neki lazán megérné az áldozat, ha megkaphatna engem. És számomra miért érné meg? Morális diadal, hogy feladásra késztettem? Hát, a győzelmem anélkül is meglenne, csak annyi a kérdés, hogy mennyit kell birkózzak érte. Morális diadal, hogy a kapcsolata ellenére mégis elértem, hogy megcsalja a csaját? Igazából már az is megvan, hiszen elismerte nem egyszer, nem kétszer, hogy vágyakozik utánam. Arról nem is beszélve, hogy fáradhatatlanul tiszteleg előttem, vagyis most mögöttem az árbocrúd. Annál egyértelműbb jel nem létezik.
- Tudod mit? Legyen. Ha nem állsz ellen, megkaphatod, amire vágysz - feleltem végül kis gondolkozás után. Persze nem gondoltam komolyan, sőt, konkrétan meg akartam alázni. De a lényeg most az volt, hogy higgye el, és mivel azért ő is ismer engem valamennyire, simán hihető volt, hogy belemegyek egy ilyen alkuba. Annyi vér meg most úgysincs az agyában, hogy elgondolkozzon, megéri-e nekem. Főleg egy ilyen ajánlat után, másra se fog tudni gondolni, csak arra. Szánalmas, nem? Hány pasit irányítottam már a farkánál fogva? Nem Yuichi az első, és nem is ő az utolsó. Egy cuki szempilla rebegtetés, egy kis dekoltázs mutogatás, egy véletlenül villanó bugyi, és máris úgy táncolnak, ahogy én fütyülök, és bármit megadnak nekem, amit kérek. Régebbi játékokban pedig még erre se volt szükségem, szimplán az, hogy lány voltam, elég is volt.
Persze most fordultunk, mert ő is, meg én is úgy gondoltuk, hogy ez a póz nem pálya, de amibe keveredtünk, az már elment volna egy olyan laikus szoborcsoportnak is, vagy minek. Nem tudtam felülni a hátára, de azért félig-meddig sikerült leszorítanom, ahogy neki is engem. Róka fogta csuka esete volt, ami ráadásul mindkettőnknek kellemetlen lehet. Elég rendesen égette a hátamat a forró talaj.
- Furcsa pózokat szeretsz, Yui-chan - sziszegtem, aztán amennyire tudtam, összeszorítottam a fogaimat, hogy kihúzzam addig, ameddig át nem karolom és a háta mögé nyúlok. Jah, hogy kell egy figyelemelterelés is? Hát megcsókoltam, miközben a hátán igyekeztem kitapintani a melltartó kapcsát, és kipattintani, majd lerántani róla a ruhadarabot.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Május 18 2015, 23:18

Te viszont nem kapod meg ilyen könnyen ezt a melltartót, ahhoz el kell veszítsed a boxert. Válaszom nem mondtam ki hangosan, de jobb, ha nem is tudja, mire készülök. Elég volt fenntartani annyira lélekjelenlétem, hogy ne csábuljak el teljesen. Bár ez pont olyan, mint a hullámvasút, egészében élvezhetem, de ha kiszállok jöhet a rosszullét. Azonban ez nálam sosem történt meg. Én mindig vissza akartam szállni, hogy még egyszer és még egyszer...
Ugyan derekam tiltakozott, a kifordított formáción, és nem csak derekam, hanem most lehetne azt mondani sül a kol.. megszakítottam a gondolat menetet, amíg nem érzem túl kényelmetlennek, valahogy elviselem ezt a borzalmat. Lazábbra engedtem karjaim, hogy könnyebben körém tudja fonni az övéit és megkezdje a melltartó leszedését.
- Ennél sokkal többet tudok mutatni - válaszoltam, egy erőltetett mosollyal, hangján egész más hallatszott, mint amit mond. Meg amúgy is, a melltartót összehorpasztotta rajtam és megtöltötte kebleivel, ezt még megspékelte egy igen hatásos húzással. Reflexből viszonoztam, még mielőtt akár a gondolat is beérhetett volna, hogy Mirika ajkai tapadnak az enyémre. Azonban a melltartó kattanása felébresztett szendergésemből. Időközben, derekának simogatására lettem figyelmes, hogy a kezeim megindultak. Rögvest, ujjhegyeim beleakasztottam a boxer szegélyébe, és ameddig engedték ujjaim lerántottam róla, egészen felső combjáig. Legszívesebben bevetettem volna azonnal az aduászt, de nagy nehezen megálljt parancsoltam így csak épp hasa alá helyeztem tenyerem kicsivel. Majd jöhetett az utolsó manőver. Ebbe a mozdulatba legalább nyolc csontom fog eltörni, de meg kell tegyem. Míg "hasán" tartott kezemmel tolni kezdtem Mirikát elfele derekamtól, hogy fenekét hozzá szorítsam a forró kőzethez, másik kezemmel szorosan ragaszkodtam a boxer szegélyéhez. Kihasználva a helyzetet, míg ő igyekszik felvenni a melltartót, derékból hátrébb igyekeztem csúszni, hogy lendülettel, legalább lábszáráig tudjam húzni a nem neki való alsóneműt. Egy ideje már zavart, hogy olyan könnyedén mozog, pedig tudhatná, hogy innen egyikünk hiába menekül. Lehetőség szerint, egyben oldalra is fordítottam a lábfeje alatt kicsivel a derekam, hogy végre az oldalam érjen a talajhoz és lábam, de legalább elég legyen ebből a fura érzésből, kell némi szünet. Kezem pedig lefelé húzva igyekeztem védekezőn testem elé tartani. Persze, rajta végig húzva Rolling Eyes

- Szépen áll rajtad a melltartó - incselkedtem buján a lánnyal.

Infernus kezdődő unalommal csapkodott korbácsával, akár egy csikós a feje fölött, majd az általa teremtet Tűz ivadékokat korbácsolta szét. A többi előkerült a láva alól és sebtében, akár a futótűz felénk tartottak. Élő nyers lángoknak tűntek, ahol szemük helyén sunyi füstpamacsok eregették minduntalan az ürességből fojtogató gázukat. Kezeiknek tűnő lángnyelveket előre tartották és vártak.

//szám szerint: 3 Yuichira, 2 Mirikára.

by **Mirika** Szer. Május 20 2015, 18:42

Ilyenkor van az, hogy nem voltam benne biztos, miért ment minden flottul. Tényleg hagyta magát, vagy képes volt annyira elbambulni a csókocskánk közben, hogy nem figyelt oda? Mind a kettő benne volt a pakliban, bármelyiket el tudtam képzelni, és tiszta reális volt mind a két eshetőség. Persze ha abból indulok ki, hogy minden pasi olyan hülye, amilyennek mutatják magukat. Márpedig Yuichi a mintapéldánya volt ezeknek az egysejtű szintjén álló fiúknak, akik rámásznának mindre, ami él és mozog és előttük van, ész nélkül.
Aztán viszont jött a turpisság, legalábbis miközben a melltartó a kezembe került, ezzel egy időben befigyelt egy szokatlan érzés is. Szokatlanul szellős lett hirtelen az ágyékom tája. És nem magától csúszott le a boxeralsó. Egyszeriben ráébredtem arra, hogy mi volt a fiú terve, körülbelül ugyanazt csinálta, amit én: elterelte a figyelmem, hogy megszerezhesse, amit akar. A döntetlenre ment rá. Persze, neki az is elég lett volna ebben a szituban, hiszen tisztán nyerésre álltam. Kapkodnom kellett, hogy még időben felvehessem az eddig rajta függő ruhadarabot, de maga a kapkodás, és az, ahogy simogatott, nem tette egyszerűvé a helyzetet. Meg az sem, hogy zavarba jöttem. Amíg csak a melleimet láthatta, azt el tudtam viselni. Millió meg egy ember bámulta már meg a cicijeimet, nem volt zavarba ejtő. De az alsó hiánya az más tészta volt. Különösen úgy, hogy Yuichi keze nagyon közel volt az ölemhez, ha pár centivel lejjebb fogna meg... Embarassed

Elengedtem a lábaimmal, és azon voltam, hogy minél gyorsabban kibogozzam magam ebből a kifacsart testhelyzetből, amiben voltunk.
- Kihúzod a gyufát, Yuichi >.> - szóltam le a tettét, bár érezni lehetett a hangomon, hogy remeg, és azt is látni lehetett, hogy nem csak a hőségtől van kipirulva az arcom. Pánikom csak akkor lett ennél teljesebb, amikor rájöttem, hogy ha most elengedem a srácot, akkor búcsút mondhatok az alsónak is, így, még pánikszerűbb mozdulattal kaptam először is a széles válla, majd az alsógatya után, hogy átöleljem és megakadályozzam mindenben, amiben csak lehet. Meg amúgy is ez volt a legjobb módszer arra, hogy ne lássa sehogyan sem, amit nem kéne. Az már másik kérdés, hogy ettől még lazán hozzám nyúlhat, de valahogy ez most nem volt annyira félelmetes opció. Kézzel-lábbal igyekeztem szóval átölelni, miközben az egyik kezemmel húztam felfelé a boxeralsót, egyfajta kötélhúzást indítva kettőnk között.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Május 22 2015, 22:56

Nem engedett le, hogy könnyedén lehúzhassam a boxert egészen bokájáig, hogy utána csak egyetlen mozdulattal elvegyem. Kezeivel megakadályozott. És meg is lepődtem hirtelen szorításán, sőt, a szemében bujkáló szavakon. Éreztem a hőséget, de már kevésbé, most Mirika szinte teljes egészében a hátán fekszik, bár van rajta egy melltartó de még nem hirdette ki a Tűz lény győzelmét, hanem még kezemben volt valahol lent a megoldás kulcsa. Bár most elég lenne teljes testben ráfeküdnöm és feliratkozhatnék a férgek közé, azok az emberek közé, akiket mindig is megvetettem, ezt viszont nem is fogja megkapni, hisz, még mindig érzem az erőt, magamban annyira, hogy megálljam, valahogyan. Talán ez volt a pillanat, amikor újra képes volt megdobbantani szívem, szavakkal még mindig élesen bánt, de abszolút megértem, egy olyan kalandba rángattam, ami egyikünknek sem kellett, de valahogy mégis ez a helyzet felébresztett valamit, ami régóta ott volt. Talán pontot tudok a végére tenni, hogy végre Ő nyugodt lehessen. Segítettem kezén és felhúztam rá az alsót, kb ekkor érkezett meg egy jelentősebb csapás sorozat, és összébb kucorodtam a lányon, felnéztem és elértek minket az apró tűz lények két "ököllel" ütötték hol Mirikát, hol engem. sebzésük nem volt jelentős, de azért így is bőven sárgáig ütöttek le. Elengedtem Mirika derekát, amit eddig szorongattam és észre sem vettem, hogy ágyékom két combja közé préseltem a támadások alatt. Felpattantam és elugrottam a kardig, hogy azt felkapva lecsaphassak a kis támadókra, közben hátat fordítva Mirikának. És szembe került Infernus, akinek lángnyelve elégedetten lógott ki.
- So delicious, I have a winner, it is MEEEE! - sziszegte akár egy megvadult kígyó. Két ostorával csapott egyszerre, Mirika és Yuichi felé

by **Mirika** Szomb. Május 23 2015, 16:00

Halvány lila gőzöm se volt róla, hogy a "kötélhúzásnak" miféle eredménye is lesz, vagy lehet, de meg kellett próbálnom. Ebben az egyébként kifejezetten megalázó helyzetben csak úgy tarthattam meg a nemlétező becsületem és büszkeségem, ha nem hagyom a ruhacserét. Nem is a döntetlen miatt, itt most már egy kicsit más volt a tét, és nem a győzelem. Igazából itt jöttem rá, hogy tulajdonképpen azt leszámítva, hogy porig alázom a srácot - és valljuk be, ezt bőven megérdemelte -, szóval ezt leszámítva semmi értelme nincs annak, amit művelünk. Hiszen ő is tudja, hogy hibázott, és el is ismerte. Ez csak a saját önérzetem kielégítésére volt jó, semmi másra. De ezzel nekem semmi bajom sincs, és ha lehetne, ugyanezt megtenném a másik díszpinttyel, Rennel. Csakhogy belőle még annál is jobban hiányzik a szégyenérzet, mint belőlem, teljesen immúnis volt. Emiatt volt Yuichi jobb alany arra, hogy kiélhessem magam, mert ő képes volt bűntudatot érezni.
Csakhogy pont ez a bűntudat volt az, ami miatt mégse tudtak úgy alakulni a dolgok, ahogy azt én szerettem volna. A huzavona helyett ugyanis szimplán felsegítette rám az alsót, és utána vetette rám magát. Nem azért, hogy a perverzitását kiélje, hanem hogy megvédjen. Megpróbáljon megvédeni. És ez volt az, amit különösen gyűlöltem benne. Annak ellenére, amit tettem vele, mégis képes volt feladni a saját büszkeségét, és feláldozni magát, hogy megóvjon. Még akkor is, ha tök tiszta, melyikünknek van inkább szüksége arra, hogy megvédjék. És az nem én voltam. Ez a vak áldozatkészség még Nacchan felelőtlenségénél is jobban idegesített, és egyenes következménye volt az, hogy megpróbáltam magamtól erőszakkal, indulatosan ellökni a fiút. Azonban nem volt rá szükség, ahogy a tüzes zápor véget ért, felpattant ő magától is, és otthagyott engem a forró talajon. Gyakorlatilag megsemmisültem. Ez a pár pillanat teljesen értelmetlenné tette az egészet.
- Gyűlöllek, Yuichi.... gyűlöllek.... - sziszegtem, de nem düh rejtőzött a szavak mögött, hanem kétségbeesés és tehetetlenség. És ebből a szempontból ő rosszabb volt, mint Ren, hiszen a szőke bájgúnárnál legalább tudtam, mire számítsak. Yuichira viszont nem lehetett egyszerűen úgy haragudni. Ostoba volt, egy hatalmas idióta, egy tipikus pasi, de mégis... őszinte volt. Nem tagadta le, hogy vonzódik hozzám, de azt sem, hogy másokhoz is. És szentül hitte azt is, hogy férfiként kötelessége megóvni, tök mindegy, hogy én milyen erős vagyok, és mit teszek vele, követte az elveit.
- Baka... - dünnyögtem az orrom alá sértődötten, aztán vettem egy kis lendületet, és az akrobatikám segítségével én is talpra pattantam, hogy aztán azonnal odébb is kelljen szökkennem a lángostor elől. Most, hogy gyakorlatilag fel voltam öltözve, már semmiféle bizonytalanság nem volt a mozdulataimban, egy szimpla cigánykerékkel kézbe kaptam a "késeimet", aztán rohanni kezdtem a tűzszörny felé.
- Na neked meg most már aztán tényleg kuss legyen! - fenyegettem meg, miközben a kis szigetek között ugráltam. A felszerelésem nélkül nem voltam olyan gyors, azonban az erőm páratlan volt. Elegem volt, eldöntöttem, hogy lezúzom ezt a nyomorék lényt, ha törik, ha szakad >.>

by **Hayashi Yuichi** Szomb. Május 23 2015, 21:44

Megértettem, szavait és részben örültem, hogy képes érzelmeket tükrözni felém, és a gyűlölet ez esetben jó, mindkettőnket életben tarthat talán. Ahogy én gyűlölöm az ehhez hasonló szörnyeket, így megteheti, hogy legalább így, vagy még jobban utál engem. Amit korábban tettem arra nincs bocsánat, és erre sem lesz, amit most történt. Hátra pillantottam, amikor csak egyszerűen ostobának hívott, és lemondóan halkan mondtam felé - tudom - bizsergette talpam a a talaj, de a levegőn áthasító tűz csóva, ami ostorának vége volt, épp azon a helyen csattant, ahol még előbb a lábam volt. elléptem és félre ugrottam, hogy ne találjon a csapás, szerencsére volt is még bennem annyi mersz, hogy ellenálljak az ítéletnek.

- Funny! Let's move your body again tiny creatures - sipította a közel négy méter magas tűz oszlop. Majd újra és újra csapott. Szememmel követve Mirit és az ostort, sikeresen kitértünk a további csapások elől is, és Miri rohamozott is. Két kése, eltűnt a lángtengerben és maga a teremtmény is kissé visszahúzódott. A láng furcsán viselkedett, majd hirtelen felrobbant azon a ponton, ahol a kések érintkeztek. Vékony hangú és minduntalan kacagás töltötte meg a környéket, ahogy Mirika életereje, bőven sárgába is ugrott. - Do it, come and do it! - kacagott a "démon". Több sem kellett, két Tűz ivadék nevű lényt lecsaptam a karddal, és rohamoztam én is. Átugrottam a középen lévő szigetre, és odavágtam, ahol a lábának kellene lennie. A kard, széles ívben suhant és úgy zuhantam piros életerő tartományba, ahogy az a könyvekben meg van írva. Míg a szörnyeteg életereje meg sem moccant.
- Mirika, menekülj! - kiáltottam el magam, és vonultam vissza a közeléből Infernusnak. Nem tudom, hogy megteszi-e, csak reménykedhetem benne, közben Füstöt pöfékelve, szája szélesebbre nyílt Infernusnak, úgy tűnt, mintha kitátaná a száját. A lyuk a tűzben egyre nagyobb és nagyobb lett, közben valahogy a láng is megváltozott, örvénylőbb lett a lyuk körül.

Továbbá, a helyiség megrázkódott és az egyik szigetet eltüntetve, valami megroppantotta azt a kevés szilárd talajt is, ami maradt.. kimászott a lávából, komótosan. Egy újabb szörny bontakozott ki, addig, amíg Infernus már majdnem csak egy tágas lyuk körül eszeveszetten forgó lángcsóvává változott. Az újabb szörny alap magassága nyolc méter lehetett minumum és jóval szélesebb volt, mint a középső sziget, ahol álltunk. Mégis olyan könnyedén állt az fortyogó láva tetején, mintha súlytalan volna, akár csak Infernus. Pofáját szélesre nyitotta és egy irdatlan bömbölő forróság hullámmal szórta meg a területet. Négy kezéből az egyiket, vészjóslón megemelte és összeszorított ökleit, Mirika irányába zúdította a Galcomron nevű szörnyeteg.

Semmit sem tehettem, hogy megakadályozzam, Az örvény, ami Infernusból keletkezett lassan és biztosan elkezdett beszívni. Talpam kényszerből csúszott a forró barázdás talajon. Miközben már egy ideje egy furcsa számláló jelent meg a státusz ablakban.

858 állt a számlálón.

by **Mirika** Hétf. Május 25 2015, 14:50

A mozgékonyságomnak hála egyáltalán nem okozott gondot az ostort kerülgetni, egy félreugrás ide, egy szökkenés oda, mintha csak ugróköteleztem volna Razz

Nem véletlenül gyakoroltam olyan sokat az akrobatikámmal, nagyjából pontosan tudtam, mire vagyok képes, és mire nem. Plusz látványos is volt Cool

Nem tellett sokba, hogy elérjem a kreatúrát, és bele is vágtam a két kést a "testébe", már amennyiben annak lehetett nevezni egy tűzoszlopot. Igen ám, de lehettem volna annyira észnél, hogy eszembe jusson, ezek a kések nem a sajátjaim, hanem ő adta nekem őket. Fájdalmas egy tapasztalat volt nézni a saját életsávom csökkenését. Baka desu Neutral

Nyomban el is hajítottam a francba a fegyvereket, nem kellett kétszer mondani, hogy ezekkel a vackokkal a büdös életbe nem fogom megsebezni ezt az izét. Yuichi pedig még nálam is bakább volt, mert láthatta, mi történik velem, és mégis megtette ugyanazt, amit én facepalm

Hátraszökkentem. Na most akkor hogyan nyomjam le? A saját késeim valószínűleg szépen elolvadnának, ha puszta kézzel sebzek, akkor meg én is sérülhetek. Szóval maradt az, hogy Yuichit fogom kardnak használni Neutral

Amilyen hülye, még simán bele is menne.
- És mégis hová, édesem? - mutattam körbe, felhívva rá a figyelmet hogy a nagy lávatenger közepén álldogálunk, és hacsak nem fejlesztjük ki a tűz- és hőálló bőr képességét, akkor innen nemigen fogunk sehová se menekülni. És csak hogy a helyzetünk vegyen egy csudálatos fordulatot, megremegett a hely és hamarosan előkerült még egy cuki szörnyeteg. Vagy kétszer nagyobb volt, mint a másik, de ez legalább nem csak tűzből volt. Ettől függetlenül bekapcsolta a fűtést az 50 fokban. Mondjuk lassan már meg se kottyant, egyszer majd csak észreveszem, hogy sült cica lett belőlem és jönnek az olaszok, hogy betermeljenek Rolling Eyes

- És neked meg mi bajod van velünk? >.> - vontam kérdőre a lényt, miután a lángoló ökle elől félregurultam, enyhe égési sérüléseket szerezve arra a pár négyzetmilliméter helyre, ami eddig épségben maradt - Sokkal menőbb lennél, ha segítenél, tudod? Még a végén hálásak is lennénk - tettem hozzá, majd amennyire tőlem tellett, megindultam Yuichi irányába. Nagy tehetsége volt ahhoz, hogy a rövidebbet húzza, de mondjuk a célpontjuk valószínűleg ő volt amúgy is. Letapostam minden követ és kavicsot az utamban, csak hogy odafussak a sráchoz, és lendületből megpróbáljam a földre vinni és ezzel kiszakítani abból a vonzalomból, amit a csupa tűz lény iránt érzett.
- Hallod, legalább a szemem láttára ne csalj már meg holmi lángoló szenvedély kedvéért >.> - kiáltottam mérgelődve. Aztán az is lehet, hogy mindkettőnket megeszik ez az izé, az lenne az igazán nagy buli.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Május 25 2015, 17:35

Galcomron felbődült, ahogy a hozzá képest pöttöm kalandozó elugrott a termetes ököl elől, és lassú mozdulattal megindult az örvénylő Infernus felé. Nem szólt egy szót sem Mirika kérdéseire.

Nem is tudom melyik lepett meg leginkább, amit mondott, vagy amit tett.. Minden esetre újra jött a fura kényelmetlen érzés, de jobb, mintha elnyelne az a valami. Féloldalra fordítottam arcom és egy rövid köszönömöt mondtam Mirikának. Leszorított, amennyire csak tudott, de még így is lassan csúsztunk előre.
- Menekülni ebből a tűz katlanból, kezd zavarni, a helyzet egyre inkább, és életerővel sem állunk túl jól - mondtam statikusan a lánynak, majd megenyhülve kissé és közben megcsókolva, ha nem húzta el száját, így búcsúzóul. - Nem foglak - azzal kiszabadítva csupasz és helyenként kormos testem, felugrottam és egyenesen az örvény felé ugrottam.

Közben Galcomron is halad és négy karját ráfeszítette Infernus testének négy szegletére és úgy tépte négyfelé, akár foxi a lábtörlőt. Persze négy foxi. Yuichi így tökéletesen feleslegesen ugrott, ha Mirika addig nem akaszkodott rá. Minden esetre mindketten, ott álltak ültek, vagy feküdtek a a lángnyelvek marta megkövesedett lávaszigetek legnagyobbikán. Velük szemben a kicsit sem barátságos Galcomronnal.

- Infernus will be here in a moment, you have short time. My bodyguard will kill you both but I can help to you tiny players - közben kitátotta gigantikus kemencéhez hasonlatos száját és leengedte egészen a földig, hogy könnyen elérjük - I open to you a portal back to Aincrad. But dont forget, if you two or others wake me up again, I will crush you! I hate that kid's laughing. You should never come back again.

A szájában lévő olvadt hőségben megjelent egy kép a boltom belső teréről. A labor helyiségből, ami teljesen feketére égett. A fehér falakat csak foltokban lehetett látni. Még sürgetőlegesen felmordult "hurry" és teljesen letett a pofáját.

Mirika felé fordultam és odasétáltam hozzá. - Megfogunk halni, ha azt tesszük amit mond. Kijuttat minket Infernus karmai közül, de ahhoz adott egy feltételt. Nem térünk többet vissza ide és nem zargatjuk. Ha ezt megszegjük, megöl minket - ugyan látom mi van a szájában, mégha csak egy roncsnak is a képmása van ott, simán átverhet minket. Belépünk és megesz minket. A fenébe.. megragadtam Mirika kezét és futásnak eredtem a kitátott szájhoz.

by **Mirika** Hétf. Május 25 2015, 18:44

Még szerencse, hogy a mérettel együtt lomhaság is járt, másképpen valószínűleg simán pixelekké zúz ez a túlméretezett páncélos tábortűz. Így viszont volt időm elmenekülni előle, és ha már ott voltam, akkor ugye meg kellett menteni ezt a balfácánt is. Eléggé ad hoc módon vetettem rá magam, vagy sikerül, vagy nem. Szerencsére sikerült. Feldöntöttem, és ettől a pillanattól kezdve már nem voltunk nagy veszélyben. Csúsztunk, de azért annyira nem. Legalábbis én így éreztem. És még ráadásul puhára is estem Rolling Eyes

A köszönetre csak egy gyengéd, barátságos taslit kapott a buksijára. Szerintem ezt nem gondolhatta komolyan, hogy csak úgy hagyni fogom, bármi is történne vele abban a tűzörvényben. Viszont amíg azon töprengtem, hogy igaza van, elvégre se ő, se én nem álltam valami eszményien, ami az életcsíkunkat illeti, olyan merényletet követett el a srác, amire aztán tényleg nem voltam felkészülve. Az egy dolog, hogy egy hatásos figyelemelterelés érdekében én nem vagyok szívbajos, ha kell, akár meg is csókolom a pasit, de ez a spontán smárolás azért egy picikét kiakasztott. Azt hittem ezen a játékon már túl voltunk >.> Nem pofoztam meg, mert konkrétan lefagytam, meg talán meg is öltem volna vele, szóval így utólag se bánom, hogy az kimaradt. Viszont mire felocsúdtam, ő már árkon-bokron túl járt, én pedig hiába kaptam utána, már nem értem el a kezét. Torkomra forrt a szó is, egyik sokkból a másikba estem, és mire lepörgött ez a pár homokszem az óra aljára, addigra én már csak a földre rogytam az elgyengülő térdeimmel, és egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amint felfogtam, hogy Yuichi egészben van.
- Erre már szavak sincsenek... - szólaltam meg lankadtan. Kész voltam, már ahhoz se maradt erőm, hogy lecsesszem... hányadszor is? Miért van körülöttem ennyi végtelenül idegesítő pasi? És legfőképpen miért megy mindegyik a saját feje után? >.>
- Hát ezt nem lesz nehéz betartani - feleltem a fiú magyarázatára. Ha forró éjszakát akarok, akkor egy kicsit másfelé indulok, nem ilyen kvázi kemencékbe, ahol lávával sütnek Rolling Eyes

Felsóhajtottam, és hagytam, hadd vonszoljon maga után Yuichi, miközben még egyszer felpillantottam a páncélos fáklyára. Most egy kicsit menő volt, és kapott egy kacsintást tőlem. De jó lesz, amikor felfal Rolling Eyes

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Május 25 2015, 19:56

Igazából semmi biztosíték nincs, hogy igazat mond, de ahogy Mirika sem tiltakozott az ellen, hogy nyíl egyenesen futunk egy tátott száj felé, amiben egy illúziókép honol, már én is könnyebben hittem a tényleges kijutás esélyében. Hátulról még egy utolsó sziszegés hang, majd ráléptem a száj alsó felét védő páncél darabjára és beléptem a képbe.

Hirtelen sötét lett. Gondolhattam volna, hogy becsukja a száját.. Mirika is eltűnt. Majd alig pár másodperc múlva, mintha belőlem fordult volna ki a világ és ruganyos sarkokkal, még pár pillanatig hullámzottak a falak és mind írta, hogy 'immortal object'. Ehhez hasonló érzésem volt a gyomromban is és meg sem tudtam állni, leguggoltam és a padlóra eresztettem gyomrom maradékát. Ahogy munkához látott a rendszer és eltüntette, ki pislogtam a szememből a maradék fáradságot. Ekkor lettem figyelmes Mirikára, aki tőlem alig fél méternyire lehetett. Vagy felöltözve már, vagy még mindig ő is mezítelen. Először térdeim mondták fel a szolgálatot, majd már ülve is voltam. Mivel volt olyan testrészem ami még mindig fáradhatatlanul trónult, inkább hátamra dőltem a padlón és a kormos plafont bámulva néztem félre magamról. Mindenem kormos és sérült, egy fürdővel lemoshatom a koszt ugyan és a sebek is el fognak múlni, minden égési seb. Egy seb viszont nem fog elmúlni. Amit Mirikában ejtettem és céhtársaiban. Lehívtam a menümet és ellenőriztem az időt és a dátumot. Sőt egyikükön már végképp nem tudok segíteni.
- Mára bezárom a boltot, köszönöm, hogy benéztél, és hogy megmentettél - minden más egyébért sajnálom - ha akarsz maradni beszélgetni, máris össze kapom magam, ha viszont távoznál, azt megértem. Ez.. ez.. sajnálom.
Arcomat elfordítottam tőle, míg lábaim hagytam úgy ahogy vannak. Bámultam a kormos falat, miközben döntésre jutottam. Itt hagyom a tornyot, itt már nincs helyem, leköltözök az alagsorba. Nem ártana oda némi kontroll is. És azt hiszem jobb ha még mélyebbre költöztetem az ötleteim és nem osztom meg másokkal. Bár kitudja, kaland vágyó személy vagyok, lehet megnézem a következő kaput.
Lesütött szemmel voltam, de nem akartam felöltözni, már ugyan mindegy volna.

// köszi a játékot, felfedeztél 2 minibosst.

Infernus - a démon Galcomron testőre - többnyire ismeretlen.
Galcomron - Tűz föld hadura - jellemzői alig ismertek.

by **Mirika** Hétf. Május 25 2015, 20:26

Igazából lassan már tényleg nem tudtam eldönteni, hogy haragszom-e rá. Egy rosszcsont kölyökre emlékeztetett, aki nincs teljesen tisztában a tettei súlyával. És azt hiszem nem is volt, felnőtt ember létére. Jó, persze, én is csinálok olyasmiket, amikért a világ bizonyos pontjain megköveznének, sőt még a közvetlen közelemben is, de aki mellettem van, az elfogadja a hülyeségeimet. És most valahogy úgy voltam vele, átélve ezt a kalandot, hogy igazából nem az ő hibája az, hogy ennyire... inkább hagyjuk a jelzőt. Csak hű volt önmagához.
Most, hogy teljes nyugiban voltunk a kiégett labor maradványai között, engem is elöntött a fáradtság, és csak a kormos falnak támaszkodva ültem, lecsukva a szememet és nekidöntve a fejemet is. Lihegtem és úgy összességében is nagyon vacakul éreztem magamat. Tiszta kosz voltam, a sebeim viszont legalább begyógyultak lassan, ahogy a védett területnek hála visszanyertem az életerőmet. Végül ahogy a fiú megszólalt, úgy változtattam én is pózt, és eltakartam minden kényes testrészemet, majd fél kezemmel bogarászni kezdtem a menüt egy olyan ruhaegyüttes reményében, ami illik a jelenlegi állapotomhoz. Egy a kevés nadrágom közül és egy fekete póló, meg a piszkosbarna köpenyem jó választásnak tűnt, így néhány pillanaton belül ezek materializálódtak rajtam.
- Inkább majd máskor. Te meg légy óvatosabb, nem akarom még egyszer megmenteni az irhádat >.> - morogtam fáradtan, majd talpra kászálódtam - Legközelebb már vásárolni akarok hozzád jönni - tettem hozzá. Most is az volt a terv, de perpillanat egyetlen vágyam volt: a fürdés és egy kiadós alvás. Oké, ez kettő Razz

De na... Meg amúgy is bezárt a bolt. Intettem egyet és kivonszoltam magam az üzletből. Bunkóság volt otthagyni a fiút, de most ez érdekelt a legkevésbé. Úgyse fog megharagudni. Nincs hozzá joga.

// Én is köszi :3 //

by **Kayaba Akihiko** Pént. Május 29 2015, 02:52

A küzdelmet lezárom.

Jutalom: 85 exp 240 arany

by Ajánlott tartalom