Halloweene horror: Az-az Suzume vs Cear \o/

Épp a gondolataimba mélyedve ültem a jól megszokott padomon, azon gondolkodva vajon hogyan érhetném utol a fontharcosokat- nem mintha bármikor ki akarnék menni a frontra, főleg azok után, amit az a felvágós lejátszott az arénában...
Na szóval, éppen a gondolataimba mélyedve ültem a padon, mikor leszállt mellém egy halálmadár.
Az első gondolatom az volt, hogy el kéne kergetni, aztán mégse tettem. Inkább a huhogását hallgattam, hátha megértem, amit mondani akar.
A következő pillanatban ez meg is történt. Mondjuk nem én kezdtem el érteni a bagoly nyelvét, hanem ő beszélt az enyémen.
Azért annyira nem lepődök meg ezen a csodán, hisz már nem egy beszélő pettel találkoztam. Gyorsan körbe is nézek, hátha megtalálom az idomárját az állatnak. És miután ez nem sikerült, csak ezután válaszoltam a madár beszédére.
-Hadd vadásszon. Sokat nem ér el vele. Amíg nem hagyom el a várost, addig nem eshet bajom, nincs igazam? A végén csak elunja magát a várakozásban. Nekem meg van időm bőven. Nem rohanok sehova.
Miután a madár elrepült, már csak a levegőbe mondtam a véleményem, hátha még a közelben van.
-Ha egyszer eljöttél idáig, hogy elmond, hogy vársz rám, akkor mért nem itt próbáltok meg segíteni?
Ebben a pillanatban eldöntöttem, ha törik ha szakad, NEM megyek abba az erdőbe. Majd én választok neki helyszínt, ha ennyire ragaszkodik a találkához. Ha meg határozottan marad az eredeti helyszínnél, akkor tudom hogy sántikál valamiben.
Azért a térképen gyorsan megnéztem hol is van az adott terület, hogy egy jó érvvel ki tudjam magam vágni ebből a különös meghívásból, ha még mindig ragaszkodik az eredeti ötletéhez. Amíg nem az első szinten van, addig tudok hivatkozni arra, hogy nincs meg az odajutáshoz szükséges szintem.

A halálmadár ahogy jött, úgy el is ment. Azért azt nem bírta ki, hogy ne hangoztassa el még párszor, hogy várni fog rám. Rám ugyan várhat.
-Akkor várhatsz rám egy darabig. Megmondtam, nem rohanok sehova. Meg nincs is miért.
És ezt komolyan is gondolom. Eddig is megvoltam magamban egyedül, ezután se lesz másként. Ha meg mégis lenne valami, ami rám vadászik, akkor arról tudnék. Vagy nem?
Na mindegy, vissza a gondolatokhoz. Vagy mit is csináltam mielőtt ez a madár megjelent volna?
Végül is teljesen mindegy, az idő pörög akkor is, amikor nem csinálok semmit.
Ahogy elkalandoznak a gondolataim egy különös alakra figyelek fel a látómezőm szélén. A legfeltűnőbb talán a kaszája volt. Mire eljutottam odáig, hogy felálljak és odamenjek hozzá elsétál kettőnk között egy alak, ami után a kaszásnak már hűlt helye volt. Pedig szinte biztos voltam benne, hogy engem figyelt amíg láttam.
Talán erről a valamiről beszélt az a fura madár. Mintha azzal hogy engem figyel sikerülne megennie a lelkem. Na ne már.
Nyújtózkodok egyet mielőtt felállnék. Egy kicsit talán elgémberedtem a sok egy helyben üléstől, vagy legalábbis így éreztem.
Úgy döntöttem segítek egy kicsit annak a valaminek, és odamegyek ahol az előző pillanatokban még látni véltem. Egy küldit is legalább kétféleképpen lehet megoldani. Mivel ahhoz semmi kedvem nem volt, hogy egy másik szintre ugráljak, azt választottam, hogy inkább megpróbálok beszélni azzal a valamivel, ami állítólag vadászik rám. Hátha az ő története másképp hangzik, mint a madáré. Ha meg tényleg vadászik rám, akkor egy kicsit megkönnyítem a dolgát. Sokáig úgysem tudnék bujkálni, ha nagyon kitartó. Bár nem is szoktam bujkálni a problémák elől.

Odamentem ahol azt a furcsa jelenséget láttam, de nem találtam ott semmit. Tehát tényleg csak képzelődtem, és csak a halálmadár szövege miatt hittem azt, hogy van itt valaki vagy valami. Már fordultam volna meg, hogy visszamenjek a jól megszokott padomhoz, de miután fordultam volna vissza, megjelent előttem egy kaszás, aki már lendítette is felém a fegyverét.
Az első gondolatom az volt, hogy ki kéne térnem a támadás elöl. A következő meg az, hogy ugyan miért? Hisz védett területen belül vagyok. Ha meg valakinek sikerülne kijátszania ezt a rendszert, az nem szórakozna azzal, hogy megpróbáljon rám ijeszteni. Hanem gondolkodás nélkül jól hátba támadna.
Egyszerűen csak a kasza elé tartom a kezem, hogy egy picit tompítsak a támadáson, de így is ellök magától egy kissé.
Gyorsan lecsekkolom az életerősávomat, semmi -tehát jól gondoltam, hogy nem tud kárt okozni bennem,- majd a köztünk lévő távolságot.
Ha ilyen messzire el tudott lökni magától, akkor nem kevés szint lehet közöttünk. Legyőzni semmi esélyem nem lenne. De valószínűleg elfutni se.
-Te aztán jó erős vagy. Esetleg neved is van, vagy nyugodtan hívhatlak úgy, hogy akiről az a lüke madár beszélt? Esetleg csak némán fogsz állni és nézni onnan? Mivel amíg védett területen vagyunk nem sok kárt tehetsz bennem, ha jól látom. Nekem pedig eszem ágában nincs elhagyni a védett területet, amíg a nyomomban vagy.
Az egész beszélgetés alatt nyoma se látszódott a félelemnek a szavaiban. No de nem azért, mert ennyire bátor lennék. Egyszerűen nem érzem a szükségét a félelemnek. Az csak a tiszta gondolkodást akadályozná meg. Én meg szeretek tisztán gondolkozni. Már amikor

Még alig tértem magamhoz az előző támadás után, de máris jött a következő meglepi.
Valami olyasmire számítok, hogy közelebb fog jönni, és közelről egy újabb csapást fog rám mérni, amíg el nem érjük a biztonságos rész szélét, és majd ott kitalálok valami érdekeset, de keresztbe húzza a számításaimat. Ehelyett egy másik fegyver után nyúl.
És a következő pillanatban már el is talál egy nyílvessző, ami most sokkal messzebbre söpört, mint az első támadás. Sőt, még egy ajtót is sikerült jobb belátásra téríteni, hogy legközelebb ne akadjon a küzdő felek útjába.
Feltápászkodtam és felmértem a helyzetet. A nyílnak egészen eddig nem sikerült elpixeleződnie. Ez különös.
Ráadásul olyan helyre kerültem, ahova önszántamból soha nem tenném be a lábam, ahogy a többi testrészem se.
Kocsma. Miért pont egy kocsma?
-Suzume, Suzume.
Ismételtem meg a lány nevét, miközben jól az emlékezetembe vésem az arcát. Nem, még nem hallottam róla.
-Mindenesetre érdekes volt.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, és miközben felállok:
-Nem szokásom félni. Egyszer mindennek eljön az ideje, és ha most jött el az én időm, akkor fejet hajtok a sorsom előtt.

-Megoldhattad volna, de nem tetted.

-Lehet valaki komolytalanul bántani?
Kérdeztem miközben elvettem a lánytól a sört, de nem ittam bele. Az antiszociális jellemem mellé még társul az is, hogy erősen antialkoholista vagyok.
-Miért pont engem szemeltél ki?
Teszek fel még egy kérdést, ami most a leginkább izgatott.
-És ha már itt tartunk, le tudnád szedni rólam ezt az izét?
Mutatok a vállamból kiálló nyílra.
-Valahogy nagyon rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban.
Majd leülök az egyik asztalhoz, hogy ott hallgathassam végig a meséjét.

Nem igazán tudok a ciccegésével mit kezdeni, ha velem kezdett, akkor viselje is el azt a néhány apróságot,amit én képviselek.
-Jogos, jogos. Vagy legalább is jogosnak tűnik. Hisz tisztelni csak olyan embert szokás, aki megérdemelte azt. És ugyan miért tisztelnék valakit, aki megpróbálta rám hozni a frászt?
És mivel már figyelhettél egy jó ideje, gondoltam már a nevemet is kiderítetted valakitől. És minek traktáljalak olyan infókkal, amiket már amúgy is tudsz.
Majd miután valahogy sikerült feltápászkodnom:
-A nevem Cearso.
Ennyivel le is tudom a bemutatkozást. Nincs se meghajlás, se kéznyújtás, csak a puszta nevem a nagyvilágba. Enyém többet aligha húzhatna ki belőlem, egyszerűen nincs okom rá, hogy ennél többet mondjak magamról.

-Nem vagyok az a nagyivó.
De azért belekortyoltam a piába. Látszik, hogy igazán ritkán iszom, az a korty tényleg csak egy korty volt. Majd leteszem a korsót az asztalra. Több piát már látni se akarok a mai nap folyamán.

Ez a pusztakezes harc elég fun-nak néz ki, főleg ha ő is ugyanúgy elhanyagolja a közelharcot, mint én. Egy darabig úgy teszek, mint aki komolyan elgondolkozik a dolgon.
Én és a gondolkozás? Hagyjuk már.
-Jó, rendben.
Hajlok meg végül az akarata előtt.
-Ha meg akarsz ölni, akkor teljesen mindegy melyik módszert választom, a lényegen nem változtat.
Majd szép alaposan én is leveszem magamról a felszereléseket, aztán mégse rakom el őket, annyi bónuszt úgy se adnak, amivel a köztünk lévő szintkülönbséget ki lehetne egyenlíteni. Az íj eddig nem került elő mint lehetséges opció, talán ha élve megúszom a találkozást, akkor beszámolok arról az apó részletről, hogy amúgy én is íjász vagyok.

-Szóval tiszteljelek csak azért, mert jobban rá vagy kattanva egy játékra, mint én? Mert ugyebár ezt jelenti, ha magasabb szintű vagy nálam.
Vágok vissza a lánynak az első dologgal, ami az eszembe jut.
-Erősebb: pipa. Szebb: pipa. Szerényebb: pipa
Cukkolom még egy kicsit, de a helyzet valóban az, hogy sok mindenben tényleg fölöttem áll.
-Pedig rólam beszélnek ingyen is.
Csak jó helyen kell keresgélni. vagy egyszerűn engem kell kérdezni magamról. Mondjuk az egészen megnehezítené a háttérből való megfigyelést.
Elismerem, egy kicsit talán tényleg fura a nevem.
-Csak hat darab véletlenszerű betű egymás után, amik jól hangzottam ebben a sorrendben.
Valójában az eredeti neven szó eleji betűi, de ezt rajtam kívül senkinek sem kell tudnia.
-Rendben, akkor teljes ételes.
Ezzel elfogadtam a párbajfelkérést, majd azt nézem: Ez meg mit csinál? Lehet hogy valami küzdelem előtti rituálé. Akkor jobb lesz, ha nem szakítom félbe.
Miután befejezte, már kezdhetné is a támadást, de inkább átadja a kezdést.
-Nem mintha ez annyira számítana ekkora különbségnél.
És ha nem ijesztgetett volna egészen idáig, akkor nem is szívesen fogadtam volna el. De így nem fogom vissza magam, mert csak egy lányról van szó.
Vajon csak megjátssza magát, hogy a helyes beállással szórakozik még mindig, vagy csak el akarja terelni a figyelmemet?
Na mindegy, úgy sem vagyok hozzászokva a puszta kezes küzdelemhez, tehát az alapok nekem se mennek. Ezért nem is vacakolok az alapállással, sok előnyöm úgy se származna belőle. Ha nem találja a kezdő pozíciót akkor segítek rajta egy kicsit és egy gáncsolással próbálkozok, mint a kezdő csapás.

-Dehogynem, egyszerűen nem lépsz ki a városból. A legtöbb vörös nem is törődik azokkal a játékosokkal, akik alig fejlődtek a játék kezdete óta. Hiszen egyszerűen nem éri meg nekik.
Kontrázok vissza ismét a lánynak.
-Az már a te problémád, ha rossz informátorokat használsz. Szerezhetnél jobbakat is, ha egyszer már a kis szintűek közül válogatod az áldozataidat.
-Túl sok jelentőséget adsz ezeknek a sárga kis korongoknak.
Előveszek egy érmét, és elkezdem dobálgatni magam előtt.
Persze tisztában vagyok vele, hogy igazán nehéz pénzhez jutni idebent is, de ez nem jelenti azt, hogy mindent csak pénzért lehet megszerezni. Jó az ha van, és túlzásba is lehet vele esni, de az sem jó. Meg az sem, ha semmid sincs.
Megpróbálom elgáncsolni Suzumét, de egy szépen ívelt mozdulat után kitér a próbálkozás elöl, majd egy gyors és jól irányzott ütéssel ismét hátralök.
Miután a fél siker után egy pultnak vágódok, úgy döntök taktikát fogok változtatni.
Hátranyúlok és leveszek egy korsót a pultról. Remélem már olyan korsót veszek el, amiből a tulajdonosa kiitta már a nedűt. Nem szívesen venném el más elől az italt.
De ahogy nézem, a kocsma félősebb vendégei már azután elhagyták a fogadót, hogy berepültem az ajtón.
Nincs szerencsém, a korsó, amit kifogtam magamnak még félig tele volt.
-Mondtam, hogy teljes ételes küzdelem lesz.
Mondom miközben megpróbálkozok azzal, hogy a lány arcába borítom a mások számára oly édes nedűt, és miközben azzal van elfoglalva, hogy visszaszerezze a látását megpróbálom két vállra fektetni a lányt. Nem hiszem, hogy túl sokáig a földön tudnám tartani, de íjászként nem túl gyakran lesz alkalmam használni ezt a mozdulatot.

Élet: 35 p:6

-Megfeledkeztél a harmadik típusról.
Mutatom fel a harmadik ujjamat.
-Akit támogatnak a háttérből.
És lássanak csodát, teljesen egy rugóra jár az agyunk. Meg is próbálkozik a felkarolásommal. Nem mondom lehet, hogy el kéne fogadnom egy ilyen lehetőséget.
Nem, nem szabad egy ilyet elfogadni. A végén még úgy végzem, mint valamelyik egyik előző áldozata.
-Fogadjunk, hogy az előző védencedet is te ölted meg, és most egy másik balekot keresel, aki csak lesi a szavaidat.
-És el kell utasítanom az ajánlatodat, nekem már megvannak a saját védelmezőim.
Csak hát most éppen nincsenek itt.
A korsós trükkömet szépen ki tudta kerülni. De a csel nem az volt, amire ő számított, és a következő pillanatban mind a ketten a földre kerültünk.
A kijelentésére csak egy kicsikét elpirulok, ebbe így bele se gondoltam. A következő gondolatom: Miért kell midennek akörül forognia? Pedig elsőre ez a lány is értelmesnek tűnt. Vagy legalább veszélyesnek. Nem értem miért vonzannak ennyire azok, akik kisugárzása a legrosszabb ebben a világban. És ez alatt nem csak a vörös indikátoros játékosokat értem. Mivel a maga nemében még az is veszélyes, hogy Shu-val vagy Shakannal barátkozom. Shu azért, mert a sárkány szinte mindenkinek a begyében van. Míg Shakan egyszerűen önveszélyes.
Mivel nem vagyok hozzászokva a közelharci küzdelmekhez, nem tudhattam, sokat tenni a fejelés ellen, ami elkábított pár pillanatra, ami elég lehetett arra, hogy az ellenfelem kibújjon a szorítás alól. Azért én is megpróbálok feltántorogni, és újra felvenni a kezdő pozíciót.

-Egy szóval se mondtam, hogy alávaló, vagy  alattomos lennél. De ha nagyon szeretnéd, elmondhatod, hogy hogyan tettél szert arra a bigyuszkára a fejed felett. És az az indikátor nem mindig takarja a valóságot. Rólam se feltételezné senki, hogy gyilkos volnék.
A története nem igazán fogott meg.
-Mire tanított? Ölni?
Persze kell egy kis humorérzés, hogy ilyeneket merjek mondogatni, föleg egy vörös indikátoros előtt, de ha már eddig eljutottam akkor az utolsó megjegyzést sem hagyhatom ki:
-Esetleg nem félsz attól, hogy a tanítványod ugyanúgy megölhet téged, mint te a mesteredet?
Hagyom hagy essen le neki a tantusz, majd tovább válaszolgatok a kérdéseire.
-Nem hiszem, hogy túl sok közöd lenne hozzá, hogy kik a védelmezőim. És hogy mi a motivációjuk.
Persze, majd pont ki fogom teregetni az információimat.
-Talán baj, hogy szégyenlős vagyok? Én nem olyan vagyok, mint mások.
Majd felmerült a barátnő téma.
-Erről.
Félrefordítom a fejem, és lesütöm a szemeimet.
Miért kéne elmagyaráznom egy vadidegennek, hogy hogyan állok most éppen a kapcsolatommal, miközben ezt még én magam se tudom.
-Erről nem szívesen beszélnék idebent. Főleg nem egy olyannak, akiben semmi okom nincs megbízni. Egyébként sincs hozzá semmi közöd.

Ez a lány tényleg nem semmi. Mintha azt hinné, hogy félszavakból meg lehetne érteni az igazságot.
-Nem kell mindent egyből magadra venni. És ha utaltam is rá, azt nem sértésből tettem. Egyszerűen elfogadtam a tényt, hogy te ilyen vagy.
-Ez nekem túlságosan klisés. Kitalálhattál volna egy jobb történetet is. És még egyáltalán nem láttam, hogy sötét lenne a lelked.
-Mintha eddig lett volna bármi esélyem. Mit számít, ha nehezítesz a dolgomon. Így is, úgy is te jössz ki a dologból gyöztesen, nincs igazam?
És amikor felveszi az új formáját, eláll a lélegzetem. No nem azért mert lenyügőz a látvány. Épp ellenkezőleg. A tűz egy kicsit megrémiszt. Az arcomra is kiül a félelem, elkezdek hátrálni egészen addig, amíg neki nem megyek valaminek, legyen az akár asztal, akár a fogadó fala. Próbálok minél messzebb kerülni a tűztől.
Ez alatt persze nem válaszolok azokra a kérdésekre, amiket közben feltett. Túlságosan arra koncentrálok, hogy nehogy megégessen a lányból kiáradó tűz. Meg aztán nem túl sok kedvem van ilyen kérdésekre válaszolgatni. Esetleg ha nem az lett volna a legelső dolga, hogy megpróbáljon megijeszteni, akkor még talán. De így... Várhat arra, hogy válaszoljak.